Egyházmegyei Gyermeknap Nagykálló-Harangodon

Egyházmegyei Gyermeknap Nagykálló-Harangodon

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye programjai között már 5 éve hagyományként van jelen a Nagykálló–harangodi Egyházmegyei Gyermeknap. Ezúttal május 8.-án szombaton rendezték meg az egyre népszerűbb szabadidős gazdag programot az egyházmegye kisebb, 3-8. osztályos korosztályának. A 75 hektáros, dimbes-dombos, erdős, ligetes táj, a békés csöndet hirdető tavával Ekler Dezső építész tervei alapján készült hét faépülettel ideális környezetet jelent a rendezvénynek. Ebben az évben is 27 plébániáról több száz gyerek plébánosával, hitoktatójával töltötte el együtt ezt a napot.

A délelőtt folyamán, a hagyomány szerint sorversenyen és akadályversenyen vettek részt a plébániai csapatok. Délután táncház, kézműves ház, állatsimogató, íjászat, méta, labdajátékok, valamint a kenyérlángos sütés nyújtott élmény dús elfoglaltságot.

A játékos, mozgalmas nap során az elcsöndesedésre is jutott idő, ezúttal a májusi litániát végezték el a résztvevők – Bosák Nándor püspök atya vezetésével azelőtt a Szűzanya szobor előtt, amelyet az ajaki máriás lányok hoztak el.

A nap végén az Egyházmegyei Hittanverseny, a gyermeknapi akadályverseny és a gyermeknap logó-rajzpályázatának eredményét hirdették ki, a díjakat Bosák Nándor püspök atya adta át.

A több hetet igénybe vevő szervezési feladatokat a nyíregyházi főplébánia munkatársai, hitoktatói vállalták mintegy 100 fővel. A zenét a Képmás zenekar szolgáltatta.

Áldozatos munkájukra, további szolgálatukra Isten áldását kérjük.

Kardos György
szervező

>>fotók>>


 

Impresszum