Pünkösd a börtönben

Pünkösd a börtönben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai, az intézet személyi állományának képviselői együtt ünnepelték felekezetek képviselőivel pünkösdöt 2010. május 21-én az intézetben. Ezen az eseményen jelen volt többek között Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök, Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök, valamint nagytiszteletű Derencsényi István református püspök-helyettes is.

Elsőként Mészáros László büntetés–végrehajtó ezredes, az intézet parancsnoka köszöntötte a vendégeket, majd együtt megtekintették a fogvatartottak munkáiból készült kiállítást.

Ezután Bosák Nándor püspök szentmisét mutatott be, amelyen a fogvatartottak is részt vettek.

A főpásztor az evangéliumon keresztül felhívta a figyelmet arra, hogy Jézusnak hatalma és ereje van gyógyítani az emberben lévő bajt, szenvedést, azt, ami megterheli az életét. Amikor a feltámadt Jézus, Péter apostollal beszélt, nem emlegette a múltat, nem rótta fel, amiért megtagadta őt a helytartó udvarában, hanem feladatot adott neki, miután Péter megvallotta szeretetét. Életünkben a rossz, az Istentől való hűtlenségnek a forrása. A főpásztor hangsúlyozta, ha Jézus útját követjük, felszabadulunk a rabságunkból. Az ember számára a legnagyobb rabság belülről fakad.

Amikor a szentlelket várjuk, azt a belátást, reményt, önmagunkban való bizalmat szeretnénk megerősíteni, hogy az élet nem fejeződött be, hanem feladat van előttünk, amit Isten segítségével meg is tudunk valósítani. A Szentlélek ereje válogatás nélkül, mindenkit felszabadít.

Ezután Kocsis Fülöp püspök megszentelte a kápolnában elhelyezett ikonokat, amelyeket a fogvatartottak készítettek.

Fabiny Tamás evangélikus püspök pünkösdi üzenetében a különböző nemzetiségű, bőr színű emberek Krisztusban való egységét hangsúlyozta. Pünkösd az egységet kereső egyház ünnepe. Az első pünkösd példa erre, amikor a más-más nyelven beszélő emberek a Szentlélek eljövetelekor megértették egymás nyelvét.

Derencsényi István református püspök-helyettes megnyitotta a 2009-2014-ig tartó Kálvin évet az intézetben. Majd utalva az ünnepre kiemelte a Szentlélek Isten az Isten cselekvése, ő az, aki átjár, áthat, újjáteremt. Vegyük komolyan a Szentlélek befogadásának lehetőségét.

Bent lenni nem jó

Végül dr. Kökényesi Antal büntetés végrehajtási altábornagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka szólt a fogvatartottakhoz, felhívta a figyelmüket a pünkösd üzenetére, az újrakezdés lehetőségére. Az altábornagy nagy jelentőséget tulajdonít annak a 33 börtönlelkészségnek, amelyek az ország különböző büntetés végrehajtási intézeteiben működnek. A lelkészségek szolgálatukkal, rendszeres imaalkalmakkal, beszélgetésekkel sokat segítenek az elítélteknek az újrakezdésben és abban, hogy a szabadulás után ne kerüljenek vissza a börtön falai közé. Lippai Csaba görög katolikus a nyíregyházi intézet börtönlelkésze rendszeresen meghívja más egyházak képviselőt nagyobb ünnepekkor. A szervezett lelki élet jelenléte a börtönben nagyban hozzásegít ahhoz, hogy a befogadóképességéhez képest háromszoros létszámmal működő intézetben fegyelem uralkodik. A börtönlelkész szerint a börtönben jó emberek vannak. Nem előítélettel, hanem Jézus szemével kell nézni őket, azt kell látni és láttatni velük, amivé válhatnak.

A találkozót a fogvatartottak pünkösdi műsora zárta, énekeltek és versek hangzottak el.

Kovács Ágnes

>>fotók>>


 

Impresszum