Szent IStván koronázási palástja

Svetits Krónika
Sajtótájékoztató a debreceni Svetits Intézetben

A debreceni Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola Gimnázium és Diákotthon az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában középiskolák számára kiírt pályázaton a Svetits Krónika – az 1939. utáni történelem megismerése magyarországi és romániai szemtanúk beszámolóin keresztül című projektjével 10 millió Ft támogatást nyert. A projektindító sajtótájékoztatót Tircsi Richárd a gimnázium történelem tanára, projektvezető köszöntése után dr. Velkey Ferenc történész, a Debreceni Egyetem docense nyitotta meg.2010. június 2-án az intézményben.

Dr. Velkey Ferenc elmondta, izgalmas munka vár a diákokra az elkövetkezendő időkben. A kutatásuk során lehetőséget kapnak arra, hogy tényfeltáró munkájukkal a XX. század megélt történelmét vizsgálják. Ehhez elengedhetetlen az előzetes adatgyűjtés, az adott történelmi korszak hátterének az alapos ismerete. Az interjúk során idős emberekkel beszélgetnek majd, akik személyes élményeiket örömmel fogják megosztani az ifjú riporterekkel. Ez lehetőséget ad a magányérzet feloldására, a diákok részére pedig pedagógiai jelentőséggel is bír, ha elbeszélgetnek nagyszüleikkel, az idősebb korosztállyal.

Velkey Ferenc a projekt legfontosabb üzenetének tartja a múlt történelmének újraalkotását a személyes történelem által. A szakma szerint, akivel mélyinterjú készül, ott gátszakadás, trauma feldolgozása történik.

Tircsi Richárd projektvezető tájékoztatott, hogy a két évig tartó munka során magas színvonalú technikai berendezésekkel ellátott filmstúdiót alakítanak ki. Az elméleti felkészülés után 50 riportfilm gyártását vállalta a mintegy húsz főből — 10-11-12-es diákból — álló és az elméleti felkészítésben részt vevő pedagógusok csapata.

Ezután Lutz M. Gabriella iskolanővér a röviden saját megélt történelmével egészítette ki a sajtótájékoztatót. A diákok az iskolanővérek küzdelmes életével is kiegészítik majd az 50-es évekbeli szerzetesrendek feloszlatásának történelmét.

Végül Antónyi M. Gerda iskolanővér mondta el, hogy főként a magyarországi egyház történelmének részét szeretnék jobban feltárni. Gerda nővér bejelentette, hogy a projekt befejezése után folytatni fogják a riporteri munkákat, 2010 szeptemberétől a debreceni Szent József Gimnáziummal közösen — akik szintén részt vesznek hasonló programban —, egy média csoportot indítanak, 2011 szeptemberétől pedig egy média osztályt a két intézmény érdeklődő tanulóiból.

Kovács Ágnes

>>fotók>>


 

Impresszum