Ökumenikus Gyermeknap

Ökumenikus Gyermeknap

Kiss Zsolt káplán atya kezdeményezésére június 17 – én ökumenikus gyermeknapot rendeztünk a római katolikus plébánián. Ezen a napon 33-an vettünk részt. Délelőtt 10 órakor volt a gyülekező. Ezt követően Sári András plébános atya nagy szeretettel köszöntötte Iski István parókus atyát, Szabó Gyula tiszteletes urat és kedves feleségét, valamint a gyerekeket. A rendezvényt közös imával kezdtük. Ezután Zsolt atya 3 csapatra osztotta a nebulókat.

A sorversenyek a Népkert futball pályáján kerültek megrendezésre. (zsákba futás, rákjárás, nutellás kenyér evő verseny hátratett kézzel, gólya viszi a fiát, szájba fogott pohárral vinni a vizet, ping-pong labda lábbal terelése)

Ezt követően a plébánia udvaron elrejtett feladatokat kellett megoldani. (pl: Hozzatok 5 lecsapott szúnyogot! Hozzatok pókhálót! Hozzatok egy fehér zoknit!)

Az ebédre várakozva ifjúsági énekeket énekeltek a gyerekek, melyeket Zsolt atya gitárral kísért. Mielőtt a virsli evéshez hozzá fogtunk volna, Iski István parókus atya vezetésével közösen imádkoztunk. Ebéd után fagyizásra is lehetőség volt. A sorversenyen 1.helyezést elért csapat tagjai, 2 gömb fagyit kaptak ingyen.

Délután focizásra volt lehetőség, ahol a bíró Sári András atya volt. A társasjátékot kedvelők pedig káplán atyával játszhattak a közösségi teremben. De voltak akik bújócskáztak, labdáztak, vagy „csak” beszélgettek. Ezt a csodálatos napot Szabó Gyula tiszteletes úr, imában köszönte meg.

Úgy gondolom mindenki nagyon jól érezte magát ezen az Ökumenikus Gyermeknapon. Hála érte a Jó Istennek és a szervezőknek.

Ezúton köszönöm meg Répási Gyulának, hogy lehetővé tette a plébánia udvaron a kedvezményes fagyizási lehetőséget.

Bízom benne, hogy ez a nap hagyománnyá fog válni egyházközségünkben!

Varga Istvánné

>>fotók>>


 

Impresszum