Tisztelt Adózó!

Mint tudja, jövedelemadójának 2x1%-át minden adófizető megcímezheti, hogy milyen célra szeretné fordítani. Az egyik százalékkal valamelyik egyházat támogathatja, annak technikai kódja feltüntetésével, a másik százalékkal valamelyik alapítványt. Ha rendelkezik, valakikkel jót tesz, ha nem rendelkezik, akkor sem lesz kevesebb az adója, csak az teljes összegében az államkasszába megy. Minden adózó csak egy technikai kódos és egy adószámos megajánlást tehet!

Ezért minden jó szándékú embert bíztatunk, hogy éljen a lehetőséggel!

Ha az első egy százalékkal a katolikus egyházat (görög és római egy kódon szerepelnek) kívánja támogatni, akkor a technikai kódos rendelkező nyilatkozatra a
0011
számot írja. A református egyház kódja 0066.

Alapítvány sokféle van, nem könnyű választani. Ha ez segítséget jelent, ebből is ajánlunk néhányat, és megítélése szerint válasszon belőle egyet, amelyiket megtiszteli támogatásával.

Debreceni Katolikus Egyetemi Lelkészségért Alapítvány

Debreceni Katolikus Egyetemi Lelkészségért Alapítvány

adószáma: 18565731-1-09

Az Egyetemi Lelkészség célja a debreceni felsőoktatási intézményekben tanuló római katolikus hallgatók lelki gondozása, a hallgatók közösségbe gyűjtése. Ennek érdekében a Lelkészség, az Alapítvány közreműködésével különböző liturgikus és szabadidős programokat, képzéseket szervez, amelyek egyrészt biztosítják a kulturált szórakozás lehetőségét, másrészt segítik a tehetséges fiatalok képességeinek kibontakozását.
Székhelye: 4024 Debrecen, Varga u. 4.

A CSALÁD A JÖVŐ ALAPJA
közhasznú alapítvány

Debreceni Katolikus Egyetemi Lelkészségért Alapítvány

adószáma: 18569364-1-09

Tisztelettel kérjük, hogy személyi jövedelemadója első 1 %-ával plébániai alapítványunkat támogassa! A Család a jövő alapja közhasznú alapítvány 2009. óta fogadni tudja az SzJA 1 %-os felajánlásokat.. Ezen az alapítványon keresztül segítjük a családok lelki életének fejlődését, hogy egyre több szeretetben, békében élő családi közösségben növekedhessen az ifjúság testi, lelki élete. Az alapítvány számlájára befutó felajánlások támogatásával tudjuk megszervezni az ifjusági és a közösségépítő programokat, képzéseket, a táborokat.

KERESZTÉNY IFJÚSÁGÉRT A JÖVŐÉRT
közhasznú alapítvány

adószáma: 18790342-1-15

A cursillo és a COR hétvége is egy lehetőség az emberek számára, hogy a negyedik örök napon és az ifjúságuk idején megfelelő módon tudjanak apostolkodni a környezetükben és általuk is keresztényebb legyen társadalmunk. A "Keresztény Ifjúságért a Jövőért Alapítvány" ismét az egyházmegyei cursillo és a COR hétvégék szolgálatába állt.

Beszámoló az 1%-ból befolyt adományok felhasználásáról!

Örömhír Média Alapítvány

Örömhír Média Alapítvány

adószáma: 18558591-1-09

A katolikus evangelizáció és hitélet szolgálata az egyházmegyében a média munka feltételeinek megteremtése és fejlesztése által. A média segítségével mozdítsa elő a katolikus egyház tanító és szolgáló küldetését.
Székhelye: 4024 Debrecen, Varga u. 2.

Rátky Alapítvány a debreceni Szent József Gimnáziumért

Rátky Alapítvány

Adószáma: 18558182-1-09

Főleg rászoruló, Erdélyből, Kárpátaljáról itt tanuló diákok támogatását kérte az alapítványtól az iskola. A visszakapott piarista gimnáziumi épület felújítása hatalmas összegeket igényel. Egy piarista öregdiák alapította az iskola támogatására.
Székhelye: 4024 Debrecen, Varga u. 4.

Szent Erzsébet Alapítvány

Szent Erzsébet Alapítvány

adószáma: 18545348-1-09

Az Alapítvány, a 2003. októberében átadott Szent Erzsébet Otthon és a hospice (daganatos betegek otthoni és intézeti ápolása) munkáját támogatja. A katolikus egyház szociális és egészségügyi szolgálatát segíti (főleg Debrecenben és környékén), aki ennek az alapítványnak ajánlja fel adója 1%-át.
Székhelye: 4024 Debrecen, Varga u. 4.

Szeretetszolgálat Alapítvány a Hajdúságért

Máltai Alapítvány

adószáma: 19128702-1-09

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Debreceni Csoportjának munkáját, így a Debrecenben és környékén élő rászorulókat és a máltai játszóteret támogatja.
Székhelye: 4025 Debrecen, Erzsébet u. 24/A.

Sziklára Épített Ház (Csángó-Magyar Lelki Közösség) Alapítvány

Sziklára Épített Ház Alapítvány

adószáma: 19128850-1-09

Az alapítvány Gyimesfelsőlokon egy zarándokházat kezdett építeni, amiből végül iskola lett. Ennek az intézménynek a fenntartását és a rászoruló csángó gyerekek taníttatását támogatja alapítványunk. A képen is látható mikrobuszt 2003. októberében vették a mi támogatóink segítségével.
Székhelye: 4024 Debrecen, Varga u. 4.

Karitászt Támogató Alapítvány

Karitászt Támogató Alapítvány

adószáma: 19666275-1-43

 

Impresszum