Elemek szűrése dátum szerint: június 2019

Öröm tölti el a nyíregyházi hívek szívét, hiszen városuk papot adott az Egyháznak. Sziklai Dávid atya első szentmiséjét mutatta be június 29-én szülővárosában, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. Pappá szentelte Palánki Ferenc megyéspüspök június 22-én Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban. (A primícia első termést, zsengeáldozatot, az újonnan fölszentelt pap első miséjét jelenti.)

Dávid atya már kisgyermekkora óta a templomban szolgált és növekedett testben, lélekben, az Úr kegyelméből pedig a hivatásban is. Újmisés jelmondata: „Mindent elviselek abban, aki erőt ad” (Fil 4,13). Ezzel a címmel fejti ki gondolatait hitről, életéről, hivatásáról:  http://www.dnyem.hu/index.php/item/2432-mindent-elviselek-abban-aki-erot-ad-fil-4-13-sziklai-david-ujmises-pap-vall-a-hivatasarol

A szentmise elején egy hittanos gyermek szavalata, majd Felföldi Lászlónak, a társszékesegyház plébánosának gondolatai erősítették az újmisés papot. László atya többek között hangsúlyozta, a pap életében az első szentmise olyan, mint a régi kódex, ahol a gyönyörű, színesre komponált iniciálé már elkészült, de a könyv sorait a pap élete, sorsa írja. Ehhez kívánt a plébános az egyházközség nevében sok kegyelmet, erőt és Isten bőséges áldását. Dávid atyát a társszékesegyház káplánja, Hajdú István atya is ellátta útravalóval, majd Gerhes József akolitus szólt az újmisés paphoz, a közösségek nevében pedig a Serra-közösség mondott köszöntő szavakat.

Sziklai Dávid atya bevezető gondolataiban elmondta, első hálaadó szentmiséjét azokért ajánlja fel, akiknek köszönettel tartozik. Elsősorban édesanyjáért, elhunyt édesapjáért és nagyszüleiért. Továbbá élő rokonaiért, keresztszüleiért, barátaiért, osztálytársaiért, a Szent Imre Gimnáziumban töltött évekért, Bosák Nándor és Palánki Ferenc püspök atyákért, Felföldi Lászlóért, plébánosáért, paptestvéreiért, hogy befogadták őt közösségükbe, a papnövendékek közösségéért, hogy kitartottak mellette és csiszolták személyiségét, elöljáróiért és mindazokért, akik élete során mellette voltak és imádkoztak érte.

A szentmise szónoka Markovics Balázs, a Szent Anna-székesegyház káplánja volt.
Balázs atya homíliájának bevezetőjében az örömünnepre irányította a figyelmet, amelynek forrása nem más, mint Isten, az a Krisztus, aki Dávidot is megszólította. Majd egy képet idézett a hívek elé, ahogyan Krisztus meghívja az embereket aratásába. Krisztus ott áll a nagy tábla búzamező előtt, nekilát a munkához, arat és szüntelen dolgozik.
Ezután egy történettel mutatta be annak a búzaszemnek az életét, amely úgy döntött, hogy őt nem viszik el a magtárba, a malomba, nem fogják megőrölni, hogy kenyeret süssenek belőle. Ezért megbújt egy repedésben, hogy ott élje le az életét, amely talán még örökké is tarthat. Eltelt egy év, és mielőtt a következő aratás termését beszállították volna a magtárba, a gazda gondosan kiseperte a repedésekből az ottmaradt szemeket, majd a szemétdombra vitte és elégette azokat.
Nem mindegy, hogy az ember élete hogyan telik el, kit követ, felismeri-e a hivatását. Az igazán megkeseredett emberek nem a napi testi fájdalmaktól szenvednek igazán, hanem attól, ha értelmetlenül telik életük.

Balázs atya visszaemlékezett arra az időre is, amikor az újmisés Sziklai Dávid atyával diakónus szolgálata alatt a hivatásról beszélgetett. Már akkor látta, hogy Dávid nem akar majd elbújni a repedések között, hanem hasonlít ahhoz a búzaszemhez, aki minél hamarabb a malomba, a pék kezébe, a kemencébe, a családok asztalára akar kerülni.
Krisztus soha nem hagyja el népét. Isten mindig állít olyan embereket, akik vezetnek, értünk imádkoznak és bemutatják a legszentebb áldozatot. Sok rossz dolog történik a világban, de amikor elkezdünk imádkozni, Isten meghallgat bennünket, és mint ma is, új munkást állít aratásába.
Kit hívott meg Isten Dávid személyében? Pappá szentelése után már nem az a válasz, hogy elmondjuk, ki volt ő, milyen gyermek, fiatal, felnőtt, hanem a lényeg az, hogy „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” (Zsid 7,17). Most már ez határozza meg őt magát, azt, hogy ki a családja, a rokonai, hová tartozik.

Balázs atya visszaemlékezett a szemináriumban töltött időkre is, amikor Dávid atya a szomszéd szobában lakott. Gyakran érezte a nyitott ablakon beáramló tömjénfüstöt, amely azt jelentette, hogy Dávid imádkozik. Egyik alkalommal próbára tette őt, bement hozzá miközben imádkozott, és az ujjaival dobolni kezdett az asztalon, de Dávidot ez nem zavarta, ő csak mosolygott és tovább imádkozott. Balázs atya számára ez istenélményt jelentett, mert kispaptársa az ő jelenlétét, a világ zaját is elfogadva, nem hagyta abba imáját.

Markovics Balázs atya zárógondolataiban a meghívás szavaira utalt, amely a Szentírásban így hangzik: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” Erre azt mondtam: „Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok.” De az Úr így válaszolt: „Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak – az Úr mondja ezt neked.” Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat és így szólt hozzám: „Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és rombolj, pusztíts és szétszórj, építs és ültess.” (Jer 1, 5-11).

A primícia perselyadományával a hagyomány szerint mindig az újmisés papot támogatják. Ezúttal Dávid atya felajánlotta a neki szánt adományt a kispapok egyéb költségeinek (kirándulások, közös ünneplések) fedezésére, kifejezve ezzel háláját azért a hat évért, amelyet az ő közösségükben tölthetett.

A szentmise végén az újmisés atya bocsánatot kért mindenért, amit tudva vagy tudatlanul elkövetett mások ellen, majd kérte a híveket, hogy továbbra is kísérjék őt imáikkal, és a kódex írásában, papi életének írásában legyenek ők a sorvezetői.

Végül a primícia egyik legfelemelőbb pillanata, az újmisés áldás következett, az újonnan szentelt személyre szólóan mondta el áldását édesanyjára, családtagjaira, pap- és kispaptestvéreire, valamint a jelen lévő hívekre. A régiek úgy tartották, hogy érdemes egy pár cipőt is elkoptatni az újmisés áldásért, mert az teljes búcsúval járt.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2019. június 27., csütörtök 17:18

Nappali BOM képzés indult Nyíregyházán

A Pócspetri székhelyű Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség ösztönzésére és segítségével egyházmegyénkben meggyökeresedett Magyarországi Billings Központ 2019. június 22-én - számos levelező képzést követően - megtartotta első nappali képzését Nyíregyházán, összesen 21 fő részvételével. A leendő oktatók az ország különböző városaiból érkeztek, többen pedig határon túlról: Erdélyből és Kárpátaljáról. A lelkes résztvevők között van pedagógus, hitoktató, védőnő, szülésznő, orvos, pap, jogász, gyógyszerész.

Az első képzési alkalommal az oktatójelöltek megszerezték a legfontosabb alapismereteket a Billings módszerről és annak tudományos hátteréről.

Az első három modul magában foglalta még a táblázatvezetés megtanulásának és tanításának módszertanát, a BOM legfontosabb szabályait és a legalapvetőbb ismereteket. Ezeket táblázatgyakorlatokkal, illetve műhelymunka során cikluskártyák segítségével mélyítettek el a hallgatók.

Az oktatóképzőt végzők érdeklődve, figyelmesen követték a diavetítéses előadásokat, a szünetekben pedig értékes gondolatokat osztottak meg egymással. A képzést Lukács Krisztina, a Magyarországi Billings Központ vezetője tartotta, aki nagy reményekkel néz a jövő elé.

A Központ akkreditált tagszervezete a melbourne-i székhellyel működő Billings Ovulációs Módszer Világszervezetnek (WOOMB International). Feladata az autentikus Billings módszer oktatása és terjesztése, amely segít a várandósság természetes úton történő elérésében vagy elkerülésében, illetve a női egészségi állapot figyelemmel kísérésében. Az oktatóképző tanfolyamot támogatja a Katolikus Szeretetszolgálat a „Természetes gyermekáldás” című projekt keretén belül.
Az képzés június 29-én folytatódik Nyíregyházán.

Gergely Klaudia
sajtóreferens
http://billings.hu/

Az iskola történetének az egyik legkülönlegesebb napja 2019. június 23-án szobormegáldással és három kitűnő ember búcsúzásával kezdődött.

A Szűz Mária Istenanya-szobor Mária mennybevételét ábrázolja, amely üzenethez modern szobrászati eszközöket alkalmazott az alkotóművész, Molnár Levente, a gimnázium volt diákja. A szobrászművész gondolataiban elmondta, az alkotás tervezésének első pillanatait a „fészek” gondolat uralta. Öröm volt számára mind a felkérés, mind pedig maga a munka folyamata. „Egy hű tanítvány tért most vissza az egykori „fészekbe”, az alma materbe, a Szent Imre Gimnáziumba” - mondta. Fontosnak találta azt is megosztani velünk, hogy a mű áttörtsége miatt egymást is látjuk a Mária szobron keresztül, és nagyon jó, ha ez által nemcsak látjuk, hanem értjük, és meg is értjük egymást.

Megyesi Mária igazgatónőnk gondolata és álma egy szobor volt már hosszú ideje, amelynek tervezését és megvalósítását is szeretetteljes figyelemmel követte nyomon.
„Nagyon akartam ezt, szerettem volna elbúcsúzásomkor hátra hagyni azt a jelet, amely a legfontosabbra, legértékesebb tudásunkra, az egyetlen fontos dologra emlékeztet minket, hogy a mi végső hazánk a Mennyben van, hisz mi Istenhez tartozunk, őt keresve, földi életünkben felé tartva, éveink számának gyarapodásával, egyre biztosabban követve az irányt, Máriához hasonlóan mi is Isten országába, az örök boldogságba érkezhetünk meg. Ennél semmi sem lehet fontosabb.” A művészről pedig így fogalmazott: rangos művészet, tiszta szakralitás és hálás tanítványság jellemzi.

A szobor az iskola parkosított előkertjébe került, ahol bárki megállhat majd imádkozni, és ahogy az alkotóművész elmondta, művének légiessége és széttárt karjai az elfogadást és a szabadságot is jelképezik. A fémből készült alkotás egyszerű finomsággal simul bele a parkba, és mégis, ahogy a fémen megcsillan a fény, láthatóvá válik és hívja imára az arra járót.

A szobormegáldás után a búcsúzás pillanatai következtek.
Megyesi Mária intézményvezető nyugdíjba vonulása miatt, Kaszásné Tóth Judit intézményvezető helyettes a kisvárdai katolikus köznevelési intézmény vezetőjeként és Bákonyi János iskolalelkész szintén a kisvárdai iskolában folytatják munkájukat.

Hérakleitosztól már megtanultuk, hogy „az egyetlen állandó a változás maga”, és „minden folyik”, mégis, amikor több változást tapasztalunk körülöttünk, egy kicsit megállunk, számot vetünk, visszaemlékezünk.
A diákok és a tantestület így búcsúzott Megyesi Mária igazgatónőtől:
„Kedves igazgatónő! Köszönünk minden kincset, amit csak kaptunk. Bár nagyon fogjuk hiányolni, ezúton kíván az egész diáksereg Önnek aktív és boldog nyugdíjas éveket!” – tolmácsolta a diákok jókívánságait Zsohár Zsófia 11. osztályos tanuló, majd minden osztály és csoport egy-egy szál fehér virággal fejezte ki a tiszteletét és szeretetét a búcsúzó intézményvezetőnek.

A Jóisten áldását kérték ugyanakkor Kaszásné Tóth Judit igazgatóhelyettes további életére és munkájára is, aki az elmúlt évtizedek áldozatos, odaadó és fáradtságot nem ismerő tevékenységét, most egy másik, egyházmegyénkhez tartozó iskola élén folytatja majd igazgatóként.

A Te Deum tanévzáró szentmisén Bákonyi János atya az utolsó részben ismertette velünk Palánki Ferenc megyéspüspök döntését, mely szerint a következő tanévtől áthelyezte a fényeslitkei plébániára, és egyben a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium iskolalelkészévé nevezte ki.

Intézményünk tanulói ebben a tanévben is kimagaslóan teljesítettek, a meghirdetett versenyeken kiváló helyezéseket értek el, oklevelet és dicséretet kaptak. Megyesi Mária igazgatónő hosszan sorolta a kitűnő tanulók névsorát. Ezután rangos kitüntetések átadására került sor. Kiosztásra került a Morus-díj és a Morus-fődíj is, melyet azok a végzős diákok kapnak, akik elkötelezett katolikusként, közéleti tevékenységet is folytattak.

Igazgatónőnk a Szent Imre-díj arany fokozatát kapta, Sarkadiné Papp Lívia pedig a Szent Imre-díj ezüst fokozatát. Az elismerést Baranyiné Adamovics Zita, a Szent Imre Alapítvány elnöke adta át.

Dsida Jenő, Pillanatfelvételek az életből című versével köszönünk el tisztelettel:
„Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.

A haladó nevet,
a haladó feled,
ha nincs is kézbe kéz.

Az ittmaradó ír,
és néha-néha sír,
és néha messze néz...

A mese vége mégis
örök-szomorú, szent-egy:

van, aki itt marad,
van, aki elmegy”

Zagyva Klára kollégiumi nevelőtanár
Szent Imre Kollégium, Nyíregyháza
Fotó: Hubai Levente kollégiumi nevelőtanár
Szent Imre Kollégium, Nyíregyháza

Az egyeki Szent József Plébánia 2019. június 26-án vendégül látta a Misszió Tours Utazási Iroda vezetőjét, Budai Lászlót és munkatársát. Az Utazási Iroda ars poeticája szerint az egyik legismertebb olyan utazási iroda, amely hívő katolikusok százait viszi zarándokvonattal Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba és Lengyelországba, Czestochowába, a „lelki megújulásunkért, összetartozásunkért” gondolat jegyében. Az utazások gyönyörű vidékeket érintenek és lelki forrásokhoz vezetnek, ugyanis a zarándokokat lelki vezetők kísérik az út során.

„Menni kellene házról házra
Nem így kellene hüvös, árnyas
szobából, kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom. Menni kellene házról
házra, városról városra mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé,
és rekedt hangon, félig sírva
kiabálni minden ablak alatt
"Szakadt lelket foltozni, foltozni!
Tört szíveket drótozni, drótozni" (Dsida Jenő)

Vendégünk elmesélte a legutóbbi zarándoklat szervezésének a részleteit, amelyen egyházközségünkből 50 fővel vettünk részt. Nagyon fontos eseménynek számított, hogy a Szent Péter utódjával, Ferenc pápával való találkozásra lehetőség nyílt a magyar hívők számára is Csíksomlyón. Bízva a Szentlélek indíttatásában elhatározták, hogy megszervezik az utat. Nagy feladatnak bizonyult, mivel a pápai látogatás után egy héttel a hagyományos pünkösdi zarándoklatra került sor ugyanazon a helyen. A lebonyolításban a segítő csapat közreműködése nagyon sokat jelentett. A két útra 2 vonatot és 9 buszt indítottak, aminek a megszervezését egy héten belül kellett lebonyolítani, mielőtt hivatalosan is bejelenthetik azt a közösségnek. A helyek a januári bejelentés után február végére már beteltek és közel 2,5 ezer ember zarándoklatát vezényelték le sikeresen. Budai László egy mondatban összefoglalta a hivatásának legfontosabb mozgatóerejét. „Az utazás nem cél, hanem eszköz!” Minden zarándoklat egy lelki út, amikor időnk lehet foglalkozni emberi kapcsolatainkkal és Isten-kapcsolatunkkal egyaránt. Örömmel tölti el, hogy egy-egy úton nyomon lehet követni az emberek lelki fejlődését. Egyre több zarándok él szentgyónási lehetőséggel és találja meg Istenhez vezető útját a zarándoklataikon.

Az utazásaik eleinte nem tartalmaztak vallási programokat, de a szervezésben már akkor is megjelent ennek a szabadon választható lehetősége. Ebből a kezdeti állapotból nőtték ki magukat a ma működő Misszió Tours által szervezett zarándokutak, ahol imákkal és énekekkel kísérik végig az utazást. A cél mindig a közösségen belüli összetartás erősítése. László még gyermekkorára visszaemlékezve mesélte el azt az érzést, ami meglapozta az általa szervezett utak szellemiségének alapját. Fontosnak tartja, hogy a mai világban tegyünk erőfeszítéseket a másik ember megismerésére és a közösségi érzés formálásában felelősséget vállaljunk.

Egyházközségünk több általuk szervezett zarándoklaton is részt vett: Krakkó, Fatima és két Csíksomlyói út részesei lehettünk. A közeljövőben lehetőségünk nyílik egy újabb fatimai útra (2019. november 9-16.), ahova még várjuk a jelentkezéseket. Az út különlegessége, hogy nem csak Fatimába, hanem a híres Szent Jakab zarándokhelyre, Santiago de Compostellába is ellátogatunk majd ősszel.
Dsida Jenő gondolataival foglalta össze Budai László, miért is tartja fontosnak a missziós utak szervezését.

Záborszki Enikő óvónő
Fotó: PlebaniaTeam

„Minden szentet tisztelnünk kell, de kiváltképp azokat, akiknek szent tetemeik nálunk vannak; mert az előbbiek minket könyörgéseikkel, az utóbbiak pedig érdemeikkel is segítenek.” (Szent Ambrus)
Somogyvártól Csíkszeredáig zarándokúton járt Szent László király csontereklyéje, melyet végigkísért a Pikó Sándor által Debrecenben készített virágkocsi és a debreceni Szent László-templom Szent László-zászlója is, mely 2000-ben készült, s a jubileumi évben november 1-jén részt vett Rómában a szenteket ábrázoló zászlók felvonulásakor.

A Somogy megyei Somogyváron Szent László király 1091-ben alapította a hatalmas Szent Egyed bencés kolostort. E helyen őrzik a szent király egyik csontereklyéjét, mely a közelmúltban hosszú, 900 kilométeres utat tett meg, hogy Ferenc pápa látogatására megérkezzen Csíkszeredába. Kormányunk határozata értelmében indult el ez az ökumenikus szervezésű zarándokút a vallási hagyományok ápolása és a határon átnyúló közösségi összetartozás jegyében a helyi és a határon túli felekezetek és egyetemek támogatásával.

A Főnix Rendezvényszervező Kft. lehetőséget teremtett arra, hogy városunk hívei is kísérjék az ereklyét. Így 2019. május 5-én, vasárnap Somogyvárra utaztunk, hogy részt vegyünk a zarándokút indulásakor tartott ünnepségen. A virágkocsi a hatalmas bencés kolostor romjainál, a Szent László Nemzeti Emlékhelyen lett elhelyezve, de a rendkívül hideg és zord időjárás miatt a központi eseményre, az ünnepi szentmisére a település közösségi házában gyűlt össze a sok zarándok. A szentmise főcelebránsa Varga László kaposvári megyéspüspök volt, és Kocsis Fülöp érsek-metropolita szólt hozzánk homíliájában. „Ezekben a napokban” – fogalmazott az érsek-metropolita – „különösen is ráébredhetünk arra, hogy a feltámadásból élünk. Vannak, akik hosszabb utat tettek meg azért, hogy eljöhessenek erre a történelmi helyre, Somogyvárra, de valójában itt indul egy nagy zarándoklatunk, mely Szent László útját követve eljut majd Debrecenen, Nagyváradon át egészen Csíksomlyóig, hogy ott a katolikus egyház vezetőjével, Krisztus Urunk helytartójával, Ferenc pápával találkozzon. Mi magyarok találkozunk román testvéreinkkel, katolikusok és nem katolikusok, mind-mind, akik a feltámadásból élünk, azért, hogy megerősödjünk ebben a felismerésünkben”.

Május 11-én, szombaton Debrecenben üdvözölhettük az ereklyét és kíséretét a Baltazár téren, ahol az „Emelj magasba minél több gyermeket” országos közösségformáló programra, családi napra érkező gyermekek is élvezhették a virágkompozíción ábrázolt legenda – Szent László megmenti a kun által elrabolt lányt – mókás megjelenítését. Majd Palánki Ferenc püspök atya, Fekete Károly református püspök és Kaprin István debreceni görögkatolikus parókus szóltak hozzánk és áldották meg a virágkocsit és annak küldetését.

A következő hét végén az ereklye a hagyományos gyalogos zarándoklatra indult Dénes Zoltán plébános vezetésével Gyomaendrődről Nagyváradig a 110 kilométeres úton, hogy részt vegyen az ottani ünnepségen. A Szent István király által Biharon alapított püspökséget László király helyezte át Váradra, s ő maga is Váradon lett eltemetve. Az 1920-as évek végéig Debrecen, a bihari és a békési részek is a Nagyváradi Egyházmegyéhez tartoztak. A Nagyváradi Egyházmegye régi hagyomány szerint a húsvét utáni 5. vasárnapon és az azt megelőző héten tartja több napos Szent László-ünnepségsorozatát, a Festum Varadinumot, melyen határon inneni zarándokok is részt szoktak venni.

Így tehát 19-én, vasárnap ismét útra keltünk a debreceni hívekkel Nagyváradra. A virágkocsival, az ereklyével és zászlónkkal a székesegyház előtt találkoztunk ismét.

Az ünnepi szentmise kezdetén Böcskei László nagyváradi megyéspüspök kiemelte: Szent László példája értékes és időszerű, mert erényességével, hűségével, szolgálatkészségével bebizonyította az utókornak, hogy a krisztusi élet olyan cél, melyért küzdeni nemes feladat az Istent szerető, igaz emberek számára, függetlenül attól, hogy milyen társadalomban élünk. A szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György pécsi megyéspüspök volt. Szentbeszédében többek között arra is rámutatott, hogy Szent László személyében egy igaz embert tisztelhetünk, akitől megtanulhatjuk, hogy felelősek vagyunk egymásért. A közösséget szolgálva az egység művelésére kell törekednünk, mert az Krisztustól való, és bennünk születik meg.

A szentmisét követően részt vettünk a körmeneten a székesegyház előtti hatalmas parkban, melyen körbevitték a Váradon őrzött Szent Lászó-ereklyét és a somogyvári csontereklyét is. Majd sok zarándokkal együtt megtekintettük a Debreceni Hajdú Táncegyüttes ajándékműsorát, melyet a két püspök atya is végignézett, sőt a közvetlenségéről ismert Böcskei László nagyváradi megyéspüspök atya talált rá időt, hogy zarándokcsoportunk tagjaival is kedvesen beszélgessen. Ezt követően Csorba Sándor egyházmegyei levéltáros mutatta be számunkra a székesegyházat, majd lehetőségünk volt a felújított vár megtekintésére is.

Az ereklye őre a hosszú út során Dénes Zoltán plébános, néprajzkutató volt, aki Górski Jacek OP atya, plébánosunk kérésére lehetővé tette, hogy az ereklye május 25-26-án templomunkban időzzön. Szentmiséken láthattuk is azt az oltárra helyezve, hódolhattunk előtte.

A Szentatya látogatásakor már Erdély földjén, Csíkszeredában lehetett megtekinteni az ereklyét. Szent László Erdély védőszentje is, királyunknak nagy ott a tisztelete, mivel ő sokat harcolt azon tájon a kunokkal, akiket le is győzött. A Szent László-virágkocsi pünkösdig maradt ott, együtt a debreceni virágkarnevál nyitókocsijával, mely a Szent Koronát ábrázolja.

A debreceni virágkarneválon, augusztus 20-án, újra láthatjuk majd ezt a hosszú utat megtett virágkompozíciót. Köszönjük a Főnix Rendezvényszervező Kft-nek, hogy részt vehettünk ezen a hosszú és rendkívüli zarándoklaton.

Az utunk során sok új ismeretet szerezhettünk, sok ima, tiszteletadás megfogalmazódott, és sok lelki áldással gazdagodhattunk. Bátran kérhettük, kérhetjük mindenkor a nagyváradi Szent László-himnusz szavaival:

„Régi nagy királyunk, dicsőséges László,
Kérünk, légy Istennél értünk közbenjáró.”

Havas Lászlóné
Szent László Plébánia, Debrecen
Fotók: Internet; Főnix rendezvényszervező Kft.

Szent László királyra emlékezünk liturgikus ünnepén, június 27-én. Ebből az alkalomból Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutat be este 6 órától a debreceni Szent Anna-székesegyházban, valamint június 30-án, 9.30-tól a debreceni Szent László domonkos templom búcsúi ünnepén, ahol megáldja a lovagkirályt ábrázoló — templom szentélyében elhelyezett — képet is.

„Boldog László király kiragyogva kimagaslott Magyarország királyainak fényes nemzetségéből. Kétségtelen édesatyja a nevezetes első Béla, a hírneves András király öccseura; alkotóereje szorgalmából azon években, midőn uralkodott, az állam, sőt az egész Pannónia annyira rendezetten s meggyarapodva virágzott, hogy boldog István király ideje óta törvények, szabadság és bőség tekintetében soha még ily csodálatosan nem csillogott. Minden korábbi állapotánál gazdagabban Magyarország azidétt kezdte szabadságának fejét a bőség telt szaruival az egekig emelni, s gazdagságában, rangban és dicsőségben szinte valamennyi vidéket legyőzni” – olvassuk Szent László 1192 után keletkezett legendájában.

A belső viszályok okozták, hogy László nem magyar földön, hanem Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve 1046-ra tehető. Atyja I. Béla magyar király (1060–1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, nőágon II. Ottó császár dédunokája. László bátyja, Géza 1074 és 1077 között uralkodott.
László kétszer házasodott. Első felesége, akinek nevét nem ismerjük, valószínűleg magyar főnemesi családból származó leány volt. Ebből a házasságból született leányát Jaroszláv orosz herceg vette feleségül. Majd özvegységre jutva Rheinfeldi Rudolf német ellenkirály leánya, Adelhaid lett a felesége, akitől Piroska nevű leánya született, akit János bizánci császár vett el feleségül, és Iréne néven bizánci császárné lett. Keleten szentként tisztelik.

Az ország védelmében László még mint fiatal herceg kitüntette magát. 1068-ban, Salamon uralkodása idején az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe. A Kerlés melletti ütközetben László döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Emellett üldözőbe vette az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával. Kiszabadította a lányt, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette legendává vált, a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették. László ugyancsak döntő szerepet játszott a Salamon király és Géza bátyja közötti testvérharcban: a mogyoródi csatában (1074) bátyját győzelemre segítette, s uralmát biztosította.

A Képes krónika szerint 1077-ben, „amikor a magyarok meghallották, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.”

László egész életét sok küzdelem és megpróbáltatás kísérte. Vallásos lelkületét anyjától, a vitézséget atyjától örökölte. Még jóformán fel sem serdült, máris viszontagságos időket kellett átélnie: a testvérharcot András király és apja, Béla herceg, majd az évekig húzódó viszályt Salamon király és Géza bátyja között. Így korán megedződött az élet iskolájában, s korán előkészült küzdelmes uralkodói éveire. Az ő feladata lett ugyanis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása.

„Mikor pedig a királyi méltóság feladatát méltó módon elvállalta, szavakkal nem lehet kifejteni, mennyire s miképpen látta el. Mert nem hajlott szíve a felé áramló gazdagságra (vö. Zsolt 61,11) vagy más földi javakra: lelke mélyén mindig az örök jóra gondolt, arra vágyott kielégíthetetlen kívánsággal, azt kutatta, szüntelen nagylelkű munkálkodással. Hiszen nem kételkedett, hogy minden, ami számára kívánatos: Isten, s minden lelki erénye az ő felségére irányult; megőrizte a királyi méltóságot, kinek-kinek megadta a magáét, Istent magáért szerette, a világi hívságokat Isten kedvéért. Hűséges és odaadó volt tehát a Teremtőhöz fogadalmakban és felajánlásokban, jóakaratú a népével, bőkezű a külföldiekkel, adakozott az alattvalóknak, irgalmazott a megkínzottaknak, s az elnyomottak hatalmas megszabadítója volt. Jóságos hát indulatában, megfontolt a tanácskozásban, igazmondó a beszédben, állhatatos az ígéretben, igazságos az ítéletben, derűs a korholásban, s az ítéletek mérlegelésekor nem annyira ítélni félt, mint megítéltetni: úgy hitte, őt magát inkább fenyegeti rettenetes ítélet, mint azokat, akiket ő ítélt meg. Ezért az igazság szigorát az irgalom szelídségével mérsékelve olyannak mutatkozott, hagy alattvalói inkább szerették, mint félték. Mert az ország kormányzása néki nemcsak rangot adott: gondot is. Nem a maga, hanem – az apostol szerint – Jézus Krisztus javát kereste (vö. Fil 2,21) kesergés nélkül. Ezért a tények s elnevezésük sajátságai miatt mintegy nevét változtatva, minden népe kegyes királynak hívta.” (Részlet Szent László király legendájából)

László nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása is. Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai pedig arra bírták, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette e keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. Ezt a munkát az északnyugati részeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be. Ők ketten építették ki a 72 vármegyéből álló vármegyei rendszert.

A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése. A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, ahogy a váci székesegyházat is, újakat épített Váradon és Gyulafehérváron, valamint kolostorok egész sorát alapította. A kalocsai érseki egyházmegyét átszervezte, székhelyét Bácsra helyezve át, ahol 1091-ben megalapította az új, zágrábi püspökséget Szent István tiszteletére, de a kalocsai érseknek alárendelve.

László nevéhez fűződik az igazságszolgáltatás újjászervezése is. Az évtizedes testvérharcban és az egyéb belső küzdelmekben erősen megrendült a törvények kötelező ereje. Különösen elhatalmasodott a tolvajlás, és meglazultak az erkölcsi életet szabályozó törvények. Ezért uralkodása második évében, 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem. Aki egy tyúk értékénél többet lopott vagy elorzott, fölakasztották. Az emberölést sem torolták meg ilyen szigorúan. Az 1085 táján keletkezett újabb törvénykönyvből az tűnik ki, hogy a szigorú rendszabályok hatásosak voltak, s egyiket-másikat enyhíteni lehetett.

László király az egyházi személyek életviszonyait is szabályozta. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak elidegenítését, s rendezték az ünnepek és böjtök megtartását. Ugyanez a zsinat büntetéssel sújtotta a pogány szokásoknak hódolókat, és szabályokat léptetett életbe az erkölcsi élet védelmére, mind a házasságon belül, mind azon kívül.

Közismert volt László vendégszeretete is. Nem egy királyi vagy fejedelmi sarj talált nála menedékre. Udvarában neveltette fivére, Géza két fiát, Kálmánt és Álmost, valamint András király Dávid nevű fiát, s egy ideig Salamont is udvarában tartotta, mindennel ellátva őt rangjához mérten, amíg csak önként el nem távozott az országból.

A magyar nemzet és az Egyház szolgálata nyilvánult meg abban is, amikor a király 1083-ban saját nemzetéből adott szent példaképeket a magyar népnek: júliusban szentté avattatta András és Benedek zoborhegyi remetéket, majd Gellért püspököt, augusztus 20-án István királyt, november 5-én pedig Imre herceget.

Amikor tehette, László szeretett félrevonulni és imádkozni. Imáinak hatásossága nyilvánul meg az alakját körülfonó legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad, éhező katonái táplálására szarvascsordák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség elé dobott pénzei kővé változnak. Nem csoda, hogy híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Ez azonban nem valósult meg, mert a király 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott, később Váradon helyezték végső nyugalomra.

„Siratta az egyetemes magyarság, a papság és a nép, együtt a gazdag és a szegény (Zsolt 48,3), a gyászoló ifjak és szűzek (Zsolt 148,12), sötét ruhában, három éven át nem táncoltak, és mindenféle hangszer elnémult a gyász ideje alatt. Míglen a hívek a nyári napok hősége s a hosszú út miatt haboztak, hogy testét Váradra vigyék-e (ugyanis az ő meghagyása szerint ide kellett volna temetni, de úgy látszott, okosabb a fehérvári egyház mellett dönteni, minthogy az volt közelebb), egy fogadóhoz értek, ahol a fáradtságtól és a szomorúságtól elaludtak. Miután elnyomta őket az álom, a kocsi, amelyre a testet rakták, mindenféle állati vonóerő nélkül magától indult Váradra a helyes úton. Felébredvén nem találták a kocsit, és vigasztalhatatlanul futkostak szerte a vidéken, amíg meg nem találták a Várad felé magától futó szekeret, s a ráhelyezett szent testet.” (Részlet Szent László király legendájából)

Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté László királyt, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy sírjánál döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.

A szent lovagkirály kultusza népe körében az idők folyamán csak növekedett, egyesek szerint még Szent Istvánét is felülmúlta. A nagyváradi székesegyház előtt állították föl híres lovasszobrát, a Kolozsvári testvérek alkotását; a győri székesegyházban őrzött hermája fenséget, erőt, s egyúttal nyájasságot is sugároz – ez volna a szent király igazi arca. A mindig győzelmes „Bátor László” lett a katonák védőszentje, nevének oltalma alatt vonultak a csatába, s ez volt a csatakiáltásuk: „Szent László, segíts!” 1684-ben, a törökök elleni fölszabadító háború idején egy külföldi fültanú elbeszélése nyomán följegyezték, hogy a katonák a tábortűznél „fél óráig zenéltek és magyar víg dalokat mondottak Szent László tiszteletére, kinek épp aznap ünnepe volt”. Tisztelete tehát még akkor is elevenen élt. Arany János két költeményben idézte és örökítette meg szent királyunk csodás tetteit: a Szent László című legendában és a Szent László füve című népmondában.

Istenünk, te sokféle csodával dicsőítetted meg Szent László királyt. Érdemeiért és közbenjárására őrizz meg minket minden rossztól, és vezess a boldog örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Sajtóiroda, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes (2017-ben Szent László-évében a győri székesegyházban elhelyezett Szent László király koponyatető-csontereklyéje egyházmegyénkbe érkezett. A képen Palánki Ferenc megyéspüspök a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban imádkozik az ereklye előtt.)

Forrás: Magyar Kurír

Az ENSZ 2000-ben június 20-át nevezte ki a Menekültek Világnapjának. A Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület – melynek magam is tagja vagyok – mindig is szívügyének érezte a globális problémákat, és mindig arra törekszünk, hogy testközelből megismerjük az adott helyzetet, majd a személyesen tapasztaltak és látottak szerint tegyük meg a következő lépést. Többek között ez a cél is vezérelt, amikor úgy döntöttem 2018 nyarán, hogy részt veszek egy önkéntes projektben, egy görögországi menekülttáborban.

Mindenekelőtt fontos tisztában lennünk néhány fogalommal. Hogy miért hagyják el az emberek otthonukat, és vándorolnak más országba igen összetett lehet, és különböző körülmények állhatnak a háttérben. A népvándorlás mindig is jelen volt a világban. Megkülönböztetünk azonban önkéntes és kényszerű migrációt. Önkéntes abban az esetben, amikor például jobb megélhetés érdekében, a befogadó ország kedvezőbb gazdasági helyzete miatt dönt úgy az illető, hogy emigrál. Ebben az esetben az embernek legtöbbször van mérlegelési lehetősége, és hogy megteremtse a feltételeket. Ellenben a kényszerű migrációval, amikor az ember rákényszerül arra, hogy elhagyja otthonát. Ennek hátterében állhat üldöztetés vagy háború. Ebben az esetben az illető menedékjogi kérelmet nyújthat be, ami alapján az adott ország eljárást kellene indítson, amelynek elbírálása után a menedékkérő menekültstátuszt, vagy kiegészítő védelmet kaphat. Menekültstátusz akkor járhat, ha valakit személyes fenyegetettség, üldöztetés ér (pl. politikai, vallási nézete, nemzetisége miatt), vagy esetleg ezektől való megalapozott félelme van. Kiegészítő védelmet akkor kaphat valaki, ha nincs konkrét személyes fenyegetettség, azonban általános háborús helyzet van hazájában, és élete vagy testi épsége veszélyeztetve van (lelőhetik az utcán, lebombázhatják a házát, stb.), épp ezért a nemzetközi jog szerint nem lehet csak úgy visszaküldeni őket.

Ma hozzávetőleg 25 millió menekült van világszerte, melynek több mint fele gyerek. Ez azért van, mert legtöbb esetben családok indulnak útnak, hiszen minden szülő biztonságos jövőt szeretne gyermekének. Görögországban egy kisebb menekülttáborban voltam önkéntes, ahol főleg 0-12 éves korú gyerekekkel foglalkoztunk, játszottunk, tornáztunk, valamint kézműves foglalkozásokat és angol órákat tartottunk. Az önkéntes csapatunk 10 főből állt, akik a világ szinte minden tájáról érkeztek (Franciaországból, Argentínából, Angliából, Mexikóból, Spanyolországból, Norvégiából, Amerikából). Az Athéntól nem messze lévő táborban többnyire szír menekültek vannak. A viszonylag kisméretű területen – mely egy elhagyatott gyárépület lehet – körülbelül 200 fő lakik. A körülmények közel sem kedvezőek. A víz szennyezett, valamint a vas- és drótkerítéssel körülvett gyári udvar – amelyet mindenhol felaprózódott beton fed – a legkevésbé sem alkalmas 60-80 eleven gyerek játszóterének, amit mi sem bizonyít jobban, hogy szinte mindegyiküknek van valamelyik testrészén kisebb, nagyobb sérülés. A görögországi IOM (Nemzetközi Migrációs Szervezet) egy klimatizált konténert szolgáltat a tábornak, amely játszóházként és tanteremként funkcionál. A gyárépületben pedig egyetlen terem légkondicionált a 40 fokos nyári melegben. A többi helyiségben zsúfolásig élnek együtt családok, akik takarókkal elválasztva próbálnak egy kis magánszférát teremteni maguknak.

„Bárcsak visszamehetnénk az iskolába. El kellett hagynunk az otthonunkat Szíriában, mert egy légicsapás lebombázta a házunkat. Még mindig emlékszem a vadászrepülők hangjára, nagyon ijesztő volt.” Mesélték a 12 éves ikerlányok, akik Dajr ez-Zaur városában laktak. A lányok alapszinten beszélnek angolul, és olyanok, mint bármelyik más azonos korú gyerek a világon.

Egy két éves körüli kisfiút – akinek szülei és testvérei is meghaltak egy bombázás során – egy család vette magához, majd együtt indultak útnak. Habár olykor észlelhető a gyerekeken, hogy nehezen élik meg a helyzetet, különösebben mégsem vehető észre rajtuk a körülöttük zajló események hatása, hiszen fel sem fogják azt teljesen. Játszani szeretnének és egyszerűen csak gyereknek lenni.

A felnőtteken már sokkal inkább érezhető az elkeseredettség és kilátástalanság súlya. Egyik édesanya, aki két lányával érkezett Görögországba, sírva mesélte, hogy a férje, két idősebbik gyermeke és csecsemő unokája is meghalt, amikor egy bombázás során rájuk omlott a második emelet. Ezután döntöttek úgy, hogy elhagyják Szíriát egy biztonságosabb élet reményében. A táborban döbbentek rá, valójában Görögországban sincs semmi számukra, és máshol sem látják őket szívesen. Ez a lelkiállapot jellemzi az összes felnőttet a táborban. Megrekedtek, nincs út se előre, se vissza. Bizonytalan és kilátástalan a jövőképük. A reménybe vetett hitük, hogy ez a helyzet egyszer változni fog egyre halványul.

Ezeknek az embereknek semmilyen szerepük nem volt a háborúban, mégis ők szenvedik el annak következményeit. Normális életük volt, és mindent elvettek tőlük. Meg lettek fosztva attól a joguktól, hogy biztonságban és méltósággal élhessenek országukban.

Szerencsére számos szervezet van, akik próbálnak segíteni és megoldást találni erre a krízishelyzetre. A norvég szervezet mellett – akiknek a szervezésében voltam kint önkéntes – a görögországi JRS (Jezsuita Menekültszolgálat) társaságában lehetőségem volt ellátogatni egy másik menekülttáborba is. A Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) pedig – melyet még Albert Einstein alapított 1933-ban – a világ több pontján is munkálkodik. Einstein maga is menekült volt, ahogy számos más híresség is, mint például Freddie Mercury, Jackie Chan vagy Bob Marley.

Hogy mi lehet a megoldás erre a krízishelyzetre, ha közben nem tesszük félre emberségünket és saját országunk érdekeit is szem előtt tartjuk? Az elzárkózás, a másoktól való elfordulás és a nemtörődömség nem fogja megoldani a problémát, ahogy az sem, ha ellenőrizetlenül fogadunk tömegeket. Szervezetetten és ellenőrizve tudnánk segíteni ezeken az embertársainkon. „Az erőszak nem járható út, (...) szükség van falakra, de legyenek azokon ajtók is” (Böjte Csaba). Összefogva szakemberekkel, politikai, gazdasági, vallási és civil szereplőkkel együtt kell kidolgozni a megoldást, és akkor jelentős eredményeket érhetünk el.

Asztalos Ilona sajtóapostol

Az Úrnapi szentmisét az ajaki Nagyboldogasszony-templom nyári oltáránál mutatták be június 23-án, ahol együtt ünnepeltek a város római és görögkatolikus hívei.

Vasárnap délelőtt a szentmisére igyekvők nyárfa ágakkal kitűzött úton, virágokba öltözött ablakok előtt haladtak a templom felé, ahol már a feldíszített nyári oltár várta őket. A templom udvarán hatalmas sátrat építettek, még az előző héten tartott hálaadó tanévzáró szentmisére, mely most is jó szolgálatot tett ezen a meleg nyári napon.

Az ünnepi szentmisét Gáspár Mátyás, az egyházközség plébánosa celebrálta, melyre meghívták Zuró József helyi parókust a görögkatolikus hívekkel együtt. A szertartáson Galsi János és Takács András plébánosok is jelen voltak. Mátyás atya örömmel szólt arról, hogy ezen a napon a görögkatolikusok a római katolikusokkal együtt ünnepelnek, hiszen az Eucharisztiában közös hitet vallanak. Amikor az Oltáriszentséget kivisszük a városba, az áldás az egész városra, minden családra és minden emberre vonatkozik.

Majd Mátyás atya az ünnep eredetéről szólt, visszatekintve egészen a XIII. századig, amikor is elrendelték az ünnepet. Szentbeszédét a következő gondolatokkal folytatta: „Figyeljünk az Eucharisztiára, az Oltáriszentségre, a titokzatosan köztünk maradt, velünk földi zarándokutat járó Jézus Krisztusra. Mit jelent az, hogy Jézus itt van velünk a kenyér és a bor színében? Különösen ezen az ünnepen, olyan csodálatosan megtapasztalható, hogy együtt vagyunk. Az Eucharisztia az egység kenyere, olyan különleges táplálék, mely meghaladja az imádság szokásos formáját. A keresztény életünknek a csúcsa, és egyúttal forrása, a legrégibb és legcsodálatosabb ajándék az Istentől. Örökségnek is mondjuk, hiszen Jézus ezt hagyta ránk, amelyet őrzünk és továbbadjuk gyermekeinknek. Az ünneplésben kérjük az Eucharisztia asszonyát, a boldogságos Szűz Máriát, hogy segítsen bennünket az egység útján, az örökkévalóság felé haladva.”

Az ünnepi szentmise a körmenettel folytatódott, a virágokkal díszített négy sátor felé, melyet a családok házuk kapujában készítettek el. A körmenet élén a keresztet vitték, majd a zászlóvivők sorakoztak, őket a rózsafűzért vivő asszonyok ajaki népviseletbe öltözve követtek. A görögkatolikus Máriás lányok Szűz Mária képét vitték, aztán a római katolikus Máriás lányok a Szűz Mária szobrot, majd a férfiak a Jézus Szíve képet. Az idén elsőáldozó lányok kosarukból szórták a virágszirmot az úttestre, az egyházak elöljárói ez által virágszőnyegen haladtak a baldachin alatt vitt Oltáriszentséggel, majd a jelenlévő hívek végeláthatatlan sora következett imádkozva, énekelve a körmenetben. A virágsátorokban elkészített oltárnál felolvastak egy-egy szentírási részt, majd az Oltáriszentséget a pap a négy égtáj felé emelte, áldást adva, hogy az Úr minden bajtól, veszedelemtől megóvja a város minden lakóját. A körmenet a templom udvarára érkezett vissza, ahol befejeződött a szertartás.

Az Úrnapi virágsátrak állításáról, annak érzelmi jelentőségéről kérdeztem Kovács Ferencnét, a három gyermekes édesanyát, akinek a családja évtizedek óta saját udvarukon készít sátrat.

Milyen előkészületeket igényel az ünnepi sátor felépítése? Hogyan készül, kik segítenek ebben?

A sátornak adott a váza, arra kerülnek a zöld nyárfa ágak, amit a határból gyűjtünk össze előző nap. Az út szélére is ezt szúrjuk díszítésnek, melyből nagy mennyiségre van szükség, hogy a szomszédok elé is jusson, ez a munka a férfiak dolga. A virágokat rokonok, szomszédok és a hívek hozzák, amit a zöld ágak közzé rakunk, ez a nők feladata, ebben a szomszédok is segítenek.

A sátorban található oltárra mit helyeznek?

Az oltár háttere „Az utolsó vacsora” festménye, amit nagy becsben tartunk, mert még a nagyapám otthonár díszítette volt. A szentségtartón kap helyet a Jézus Szíve képe, fölötte négy gyertyatartó, gyertyákkal, fehér virágcsokor és a kereszt. Az Oltáriszentséget is itt helyezik el.

Mi ad indíttatást arra, hogy évről évre elkészítsétek az udvarotokon ezt a virágokkal ékesített oltárt?

Egyrészt a szüleim tiszteletéretesszük, mivel ezen a portán 1975 óta minden évben sátrat állítunk Úrnapján.

Hogyan éled meg, milyen érzelmeket vált ki belőled ez a szép ünnep?

Szinte elmondhatatlan, ilyenkor úgy érzem, hogy nagyon sok erőt kapunk az Úr Jézustól. Összejön a család és közösen mindennel időben elkészülünk, fáradságot nem érezve, ezáltal nagy örömet érzek a szívemben.

Hasulyóné Rutkai Éva
sajtóapostol

Palánki Ferenc megyéspüspök szülőfaluja és a püspöki székhely után Nyíregyházán is megünnepelte ezüstmiséjét Úrnapján, 2019. június 23-án, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. Az ezüstmisés főpásztor hálaadó szentmiséjén Felföldi László plébános, általános püspöki helynök mondott beszédet. A szentmisét úrnapi körmenet követte.

Palánki Ferenc megyéspüspök hálás szívvel emlékezett vissza az eltelt 25 esztendőre, megosztva a hívekkel bölcs, szíveket melengető gondolatait.
Felföldi László általános helynök beszédét a papszentelés egy csendes, méltóságteljes és meghitt pillanatának felidézésével kezdte: „Ismerd fel és kövesd is, amit teszel. Alakítsd életedet az Úr keresztjének titka szerint” — mondja a püspök a már fölszentelt paphoz intézve szavait. Isten jósága és szeretete által vehetjük magunkhoz a kenyeret és a bort. Ez a hitünk titka. Ez a pap titka. A föld termése, az emberi munka gyümölcse és e kettő együtt, megélve Isten áldását, átváltoztató szeretetét, kegyelmét. (...)

Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe, ezüstmise, a papság titka, mélye elválaszthatatlan egymástól. Mi a föld termése? E kérdésre gyönyörű választ kaptak a beszédet nyitott szívvel hallgatók Felföldi atyától. A föld termése az, ahol vagyunk. Minden földnek megvan a maga lényege, üzenete, különlegessége. Hozzátette, hogy csak akkor valódi ez a föld, ez a mindenki számára különleges hely, ha ott az emberi munka gyümölcsöző. Ahogy az étel, a kenyér, a szülők, úgy a pap is az emberi munka gyümölcse. Isten szemében az ostya, a kenyér nem egy tárgy, hanem egy egész történet. A földműves munkájával kezdődik, s hosszú az út, amíg eljut az oltárra vagy az asztalunkra, hogy éltető táplálék, éltető erő legyen.

Az ember magában hordozza mindazt, amit a föld ad neki. Munkája nélkül mindez üres. S ennek a különleges munkának része mindaz, amivel születésünktől fogva találkozunk, a családunk, tanítóink, tapasztalataink, minden és mindenki, aminek és akinek engedjük, hogy valamilyen módon hasson ránk. Felföldi László atya itt a főpásztor korábban elhangzott szavait idézte: „Hálát adok továbbá a létezésért, az élet ajándékáért, a szüleimért, testvéreimért, és mindazokért, akik segítettek felismerni azt, hogy Isten papságra hívott. Köszönetemet fejezem ki a környezetemért, szülőfalumért a Nógrád megyei Csesztvéért is, amelyből kinőtt ez a hivatás.” Az ezüstmise hálaadás. A pap lelkében, de a hívek szívében is megszületik a bölcsességnek az a rendkívüli érzése, amit hálának nevezünk. Hiszen ráébreszt bennünket arra, hogy mindaz, amiért hálás szívvel gondolunk, semmi volna, ha nem viselné magán Isten áldását. Felföldi atya ezután az élet ízéről beszélt, amely az ezüstmise után is elmondható a pap életében, hiszen itt az ember számára már nem a termés nagysága a fontos. Milyen íze van az életnek, a szeretetemnek? Hogyan formálom azt a környezetet, amelyben élek? – tette fel a kérdést. Mert ami a környezetünk s táplálékunk, azzá válunk mi magunk is. A beszéd legmagvasabb gondolata egyúttal tanítás, útravaló mindazoknak, akiknek szíve nyitott rá. A legfontosabb feladatunk, hogy mindaz, amit teszünk, krisztusivá váljon, s engedjük, hogy megtörténjen a csodálatos, láthatatlan átváltozás bennünk. „Hálát adunk Cesztvéért, a föld terméséért, a családért, a nevelőért, az emberi munka gyümölcséért és Isten áldásáért. S előre nézve kérjük, hogy a holnapokban is ennek a titkában, ennek az örömében teljen mindannyiunk élete, mert ez az életünk nagy-nagy titka.
Végül Felföldi László atya Puszta Sándor Úrfelmutatás című költeményének soraival zárta tanulságos, sokak szívét megérintő beszédét:

„S felkent kezemben sokat hordtalak,
Fogadj el égő, élő áldozatnak,
S fogjon ostyának engem Isten-ujj.
Állj a helyembe és fölém hajolva,
Rám vetve öröklátó tiszta, mély szemed,
Leheld rám a konszekrációt, Uram!
Változtass át, s legyek örökre a Tied!”

Gergely Klaudia
sajtóapostol, Nyíregyháza

Szent László búcsút tartanak június 30-án, vasárnap 9.30-tól a debreceni Szent László Domonkos templomban. Az ünnepi szentmisét az ezüstmisés Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatja be.

Ezen az alkalmon kerül sor a Szent Lászlót ábrázoló festmény megáldására is, amelyet a szentélyben helyeznek el. A képet Potyók Tamás debreceni festőművész készítette.
A szentmisét követően 11.30-tól Zágorhidi Czigány Balázs történész, a domonkos szerzetességről szóló könyvét mutatják be a templomkertben.

A templombúcsú előestéjén, június 29-én az alábbi eseményekre is várják a híveket:

17.30: A Szent László-esti dicséret közös éneklése
a templomban.
18.00: szentmise
19.00: A szentmise után a nagyteremben vetítésre kerül
a Szent László lovagkirály zarándokúton készült összeállítás, mely a Somogyvártól Csíksomlyóig tartó 900 kilométeres út állomásait mutatja be.

Örömhír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye


NEKtek! – Veletek!
Készüljünk együtt
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központi programja 2018-2019
Debrecenben a Megtestesülés Templomban
(4032 Debrecen Borbíró tér 9.)

PROGRAM

Naptár

« Június 2019 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30