2016. május 17., kedd 10:58

Anyák napja Pusztadoboson

Május elsején délelőtt anyák napja alkalmából a pusztadobosi római katolikus templom adott otthont a Karitász csoport, az Egyházi Énekkar és a gyerekek közreműködésével közösen szervezett anyák napi műsornak.
A műsort az énekkar kezdte, az „Ezerszer köszöntünk” kezdetű énekkel, majd Tóth Zsuzsanna a Karitász csoport vezetője köszöntötte a megjelenteket, ezután a gyerekek szavalatait hallhatták. Megható versekkel köszöntötték nemcsak az édesanyákat, hanem a nagymamákat is. A gyerekek után Veres Sándorné saját versét adta elő. A műsor zárásaként az énekkar Magyar Rózsa: Édesanyám című dalát énekelte, majd minden édesanyának egy szál virággal kedveskedek.
Megható és felemelő érzés volt látni, hogy az édesanyák szeméből kicsordult az öröm könnye, amikor a gyermekek és felnőttek szavalatai elhangzottak.
Ezúton köszönjük Bokor Tibornak, az énekkar vezetőjének a felkészítés, valamint minden énekkaros és szavaló gyermek áldozatos munkáját!

Az Egyházi Énekkar nem csak itt köszönthette az édesanyákat, ugyanis meghívást kaptunk a református imaházban és Nyírmadára a római katolikus templomba is. Örömmel tettünk eleget a meghívásnak.

  • Galéria:
    • Anyaknapja 095-1
    • Anyaknapja016-1
    • Anyaknapja024-1
    • Anyaknapja170-1

Free Joomla templates by L.THEME