2016. május 31., kedd 10:00

Ferenc pápa fogadta George Clooneyt, Salma Hayeket és Richard Gere-t

Ferenc pápa a Scholas Occurrentes Alapítvány május 29-i rendezvényén köszönetét fejezte ki az ismert színészeknek tevékenységükért, amellyel a Vatikán oktatási projektjét, a Scholas Occurrentes kezdeményezést támogatják.



George Clooney, Salma Hayek és Richard Gere vasárnap részt vett a Scholas Occurrentes Alapítvány rendezvényén, amelyen az egyházfő köszönete jeléül Olajág-érmet nyújtott át nekik. A hollywoodi sztárok vállalták az alapítvány egyik művészeti projektjének nagyköveti szerepét. George Clooney feleségével, Amal Clooney emberi jogi ügyvéddel érkezett a Vatikánba a Scholas Occurrentes hatodik világtalálkozójára.

Ferenc pápa 90 perces késéssel érkezett a találkozóra, mert előtte fiatalokkal beszélgetett: szintén a Scholas szervezésében ismert, több millió követővel rendelkező fiatal YouTube-hírességek tették fel kérdéseiket a Szentatyának. Egyikük kérdésére válaszul Ferenc pápa kijelentette: „Soha nem merült még föl bennem, hogy visszavonuljak a pápaságtól, vagy hogy abbahagyjam a túl sok feladat miatt” – fogalmazott, majd hozzátette: megválasztása pillanatában váratlanul nagy békesség töltötte el, amelyet azóta is szüntelenül érez.

A vasárnapi audiencia alkalmával Ferenc pápa egy olajfacsemetét és autogramokkal díszített szörfdeszkákat kapott a hollywoodi hírességektől.

A Scholas Occurrentes vasárnapi rendezvényén egyben bejelentették egy új weboldal, az Ask Pope Francis elindítását is, amelynek segítségével a fiatalok  kérdést intézhetnek Ferenc pápához. A kérdéseket és az azokra adott válaszokat később könyv alakban is megjelenteti a Vatikán.

 

Scholas Occurrentes Buenos Airesben jött létre Jorge Mario Bergoglio érsek (a mai Ferenc pápa) kezdeményezésére. Iskolák nemzetközi hálózatáról van szó – amelyek nem csak felekezeti vagy katolikus intézmények –, és diákok ezreit kapcsolja össze a világ minden részéről, olyan nevelési programot kínálva, amely a művészeten, a sporton és a technológián alapszik. A kezdeményezés célja az volt, hogy a különböző vallásokhoz tartozó – zsidó, katolikus, muzulmán – fiatalokat egyesítse. Hetven fiatallal kezdték, de egy év múlva már ezer, négy év múlva pedig már hétezer középiskolással dolgoztak. Különböző nézőpontok, hitek, projektek találkoztak, és adott nehézségekre – alkohol, drogok, bizonytalanság, félelem – igyekeztek megoldásokat találni. Ahogy focizni a focizás során tanulunk meg, úgy együtt élni az együttélés által – fogalmazott az alapítvány igazgatója, José María del Corral.

 

A Scholas Occurrentes nevelési programja négy pilléren nyugszik. Az első „az olajfa útja”, mert az olajfa a béke kultúráját jelképezi. Jorge Bergoglio bíboros más vallási vezetőkkel és zsidó barátjával Buenos Aires történelmi jelentőségű terén, a Plaza de Mayón egykor elültetett egy olajfát, és elkötelezte magát a békére nevelés mellett. A második „az állampolgárság iskolája”, amelynek célja, hogy a fiatalok lakosokból állampolgárokká váljanak. Másfél hónapos képzés keretében megosztják egymással problémáikat, hiteles állampolgárokká válnak, akik képesek problémáikat megosztani egy közösségben. A harmadik pillér az, hogy megismerjük a világban létező elszigetelt projekteket, ezeket egyesítsük, megosszuk egymással, ésmegerősítsük az összhangot. A negyedik elem pedig az, hogy elkezdünk egy „aulát” építeni, ahol mindannyiunknak van helye. A „befogadás aulája” ez, amely a technológián keresztül jön létre. Jelenleg már 400 ezer iskola kapcsolódott be a programba különböző felekezetekből az öt kontinensről.

 

Az iskolák a Scholas Occurrentes weboldalán csatlakozhatnak a kezdeményezéshez. Az intézmény igazgatója regisztrálja az iskolát a rendszerben, és attól a perctől kezdve megnyitja kapuit, elkezdi megosztani terveiket, vágyaikat, és elindul a többiekkel a közös úton, ami a nevelés. A projektek együtt egy nagy tervet alkotnak.

 

Forrás: Magyar Kurír

Free Joomla templates by L.THEME