2016. november 09., szerda 08:58

A MAGYAR NYELV NAPJA – „A LÁTHATÓ NYELV”

MAGYAR NYELV NAPJA – “A LÁTHATÓ NYELV” Debrecen város ünnepi programjairól tartottak november 8-án sajtótájékoztatót a Debreceni Művelődési Központban (Kossuth u. 1.). 

sajtótájékoztatót tartották: Komolay Szabolcs Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere; Prof. Dr. Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese; Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója; Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója; Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója; Dr. Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója; Dr. Lakner Lajos PhD, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese; Áfra János költő, a Nagyerdei Víztorony programszervezője; Dr.  Bódis Zoltán, a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium igazgatója; György Géza, az Alföldi Nyomda Zrt. vezérigazgatója. 

2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése – az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára - november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította.

2016-ban, már negyedik alkalommal, a Debreceni Művelődési Központot kérte fel Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, hogy szervezzen programsorozatot, melyben méltóképpen megemlékezhetünk az ünnepről.

A tervezésbe több intézmény, szervezet is bekapcsolódott: Alföldi Nyomda, Csokonai Nemzeti Színház, Debreceni Campus Közhasznú Nonprofit Kft., Debreceni Egyetem, Déri Múzeum, Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft., Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium), így városszerte 14 helyszínen, nagyon sok programmal várjuk az érdeklődőket.

Az ünnep kiemelt eseménye a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában lesz november 11-én, 11 órától. Az ünnepi műsorban több száz diákkal együtt szavaljuk el Ady Endre A föl-földobott kő című versét.

A magyar nyelv napjának idei vezérgondolata: a látható nyelv.

Főszervező: Debreceni Művelődési Központ

(www.debrecenimuvkozpont.hu)

A MAGYAR NYELV NAPJA – „A LÁTHATÓ NYELV”

 

PROGRAMOK:

 

Debreceni Egyetem Főépület, Aula

(Debrecen, Egyetem tér 1.)

November 11., péntek, 11.00–12.00

Ünnepi műsor 

Köszöntő: Dr. Bartha Elek egyetemi tanár, oktatási rektorhelyettes

A kólától a pendrájvig – Hogyan változik írott nyelvünk?

Előadó: Dr. Hoffmann István egyetemi tanár, a DE Magyar Nyelvtudományi Intézetének igazgatója 

11.45 Szavaljuk együtt Ady Endre A föl-földobott kő című versét!

A műsorban közreműködnek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói, Vranyecz Artúr színművész, Szatmári Tony dalszerző.

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu ; Tel.: 52/411-016

DMK Belvárosi Közösségi Ház

(Debrecen, Kossuth u. 1.)

November 11.–december 12.

Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat 

Megnyitó: 2016. november 11., 17.00

A kiállítást rendezte és megnyitja: Fátyol Zoltán képzőművész

Közreműködik az Álompengetők Középkori Együttes 

A zsűri a Magyar Nyelv Napjához (november 13.) kapcsolódó alkotások alkotói részére külön díjat adhat ki. 

Helyszín: Belvárosi Galéria  (Kossuth u. 1.)

November 14., hétfő,  10.00–12.30, 14.00–15.30  

„Mert szemnek írunk, a fül második” – interaktív foglalkozások általános iskolásoknak a Magyar Nyelv Napja alkalmából

Jelnyelvi játékok, képrejtvények, óriás keresztrejtvény, könyvjelzőkészítés, iniciálérajzolás, betűvonat, helyesírási totók, szöveg – kép –alkotás.

Nyomtatás az Alföldi Nyomda Gutenberg-présével. Kiállítás a gyermekek által készített alkotásokból!

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu , Tel.: 52/411-016

DMK Csapókerti Közösségi Ház

(Debrecen, Süveg u. 3.)

 

November 14., hétfő, 10.00 

Csicseri és Borsó Zenekar koncertje

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu , Tel: 52/411-016

DMK Kismacsi Közösségi Ház

(Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16.)

November 17., csütörtök, 10.00

Mese matiné a Magyar Nyelv Napja alkalmából óvodásoknak

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu , Tel: 52/716-698

DMK Újkerti Közösségi Ház 

(Debrecen, Jerikó u. 17-19.)

November 14., hétfő, 10.00 

„A látható nyelv” – zenés interaktív foglalkozás óvodásoknak a Magyar Nyelv Napja alkalmából – közreműködik az anzX-nefelejcs

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu , Tel.:52/439-866

Csokonai Nemzeti Színház

(Debrecen, Kossuth u. 10.)

November 14., hétfő 

A Magyar Nyelv Napja a Csokonai Színházban

A Színház nyelvkommandója váratlanul szállja majd meg a várost, és állítja még éppen teljesíthető (szintén nyelvi) akadályok elé a járókelőket. Útjuk, s a helyek, ahol meglepetésszerűen feltűnhetnek, kiszámíthatatlan lesz…

November 14., hétfő, 17.00

Csokonai Nemzeti Színház, Nagyszínpad

Arany János aranypénze

A Csokonai Színház színészei saját kedvenc verseikből válogatnak, s az Önökéiből is.

Bővebb információ: www.csokonaiszinhaz.hu

Debreceni Irodalom Háza

(Debrecen, Péterfia u. 28.) 

November 13., vasárnap, 10.00

Segíts Csokonainak!

Családi Nap a Debreceni Irodalom Házában a Magyar Nyelv Napja alkalmából.

•             Gyere el, légy te is a költő mecénása!

Csokonai Vitéz Mihály volt az első költőnk, aki irodalmi tehetségéből szeretett volna megélni, ám az 1700-1800-as évek fordulóján ez bizony nem volt lehetséges. 

A Debreceni Irodalom Házában - november 13-án, 10 órakor - azonban visszaforgatjuk az idő kerekét, s ha segítesz a költőnek, kiadhatja verseit zsebkönyv formájában!

•             Szókirakó tét nélkül

Ha van kedved a szavakkal bűvészkedni, játssz egy parti szókirakót is! A győztesek értékes ajándékot kapnak.

Bővebb információ: www.derimuzeum.hu

Kölcsey Központ, Nagyterem

(Debrecen, Hunyadi János u. 1.)

November 13., vasárnap, 16.00

Rutkai Bori Banda: Sárkányjárgány – interaktív mesekoncert sok játékkal, tánccal

„Nem kertelek: Rutkai Bori a gyerekzene és -grafika korszakos zsenije, a Sárkányjárgány meg tényleg a legnagyobbakhoz mérhető remekmű. (…) zseniális szövegek, elegáns és nagyvonalú hangszerelések, gyerekkuplé és gyerekbossanova, gyerekpunk és gyerekpszichedélia. Igazi gesamtkunstwerk, aminek nagyon rövid időn belül ott a helye a tananyagban.” 

Vasák Benedek – gyermekirodalom.hu

Belépőjegy: kétéves kor felett 700 Ft, helyek érkezési sorrendben, az első 150 jegyvásárló számára koncert előtt és után az Agora utazó planetáriumában ajándék filmvetítés.

14.40–15.10 A Földtől a világegyetemig

15.20–15.50 Lehozzuk a csillagokat!

koncert után 17.30-tól A Földtől a világegyetemig

15 órától a folyosói Agora-placcon további sárkányozás-járgányozás.

Bővebb információ: www.fonixinfo.hu

Méliusz Juhász Péter Könyvtár 

MÉLIUSZ Józsai Fiókkönyvtára (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.)

November 9.,szerda, 16.00 

Magyar Nyelv Napi játékos délután az Alsójózsai Nyugdíjas Kör tagjaival.

Könyvtörténeti érdekességek, tipográfiai különlegességek, nyelvi vetélkedő.

Ismeretterjesztő és kézműves foglalkozások a nyomdászat történetéről, a nyomdai eljárásokról óvodás és iskolás csoportoknak.

Előzetes bejelentkezés: személyesen vagy az 52/386-125-ös telefonszámon.

Választható időpontok: 2016. november 7. és 11. között.

November 9–14.

Képtelen képversek – könyvkiállítás

MÉLIUSZ Benedek Elek Fiókkönyvtára (Debrecen, Piac u. 68.)

November 11., péntek, 10.00 és 14.00

Játék a szavakkal - Szójátékok képekkel

Foglalkozás az általános iskola 3. és 4. osztálya számára.

MÉLIUSZ Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára (Debrecen, Margit tér 19.)

November 14., hétfő, 10.00

A poeta doctus - Emlékezés Babits Mihályra halálának 75. évfordulóján

Rendhagyó irodalom óra nyolcadikosok számára.

MÉLIUSZ Újkerti Fiókkönyvtára (Debrecen, Jerikó 17.-19.)

November 11.– december 2.

Vizuális költészet Magyarországon a 17. századtól napjainkig - kiállítás

Megtekinthető: a könyvtár nyitvatartási idejében 

 Bővebb információ: www.meliusz.hu

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár a programok változtatásának jogát fenntartja.

Nagyerdei Víztorony, H2O Galéria

November 12., szombat, 19.30

KULTerdő: Közös hang? – Líraiság képzőművészetben, zenében és irodalomban

Felolvasással, vetítéssel, jammeléssel egybekötött beszélgetés Áfra János (költő), Csontó Lajos (képzőművész), Imreh Sándor (képzőművész, zenész – KétHázKözt), Lázár Domokos (zenész – Esti Kornél, Pegazusok Nem Léteznek), 

Závada Péter (költő, slammer, zenész – AKPH) részvételével, Pogrányi Péter (kritikus) moderálásában.

Mi a líraiság? Hogyan jelenhet meg a zenében és a vizuális művészeti munkákban? Milyen átjárások vannak a kortárs költészet és más művészeti kifejezésformák között? A zene és a képzőművészet miért használ újra, s hogyan teremt új, költői sűrűségű szövegeket manapság? Ezeket az izgalmas kérdéseket járja körül a magyar nyelv napjához kapcsolódó beszélgetés.

Bővebb információ: www.nagyerdeiviztorony.hu

Szent József Általános Iskola, Gimnázium, 

Szakgimnázium és Kollégium 

(Debrecen, Szent Anna utca 17.)

November 15., kedd, 8.00–16.00 

„Vendégszövegek” – vizuális költészeti tárlat Papp Tibor avantgárd költő, író, vizuális művész alkotásaiból.

A vizuális művek, installációk, számítógéppel generált költemények (pl. a Disztichon alfa 

16 billió disztichon magalkotására képes), az avantgárd folyóiratok (Magyar Műhely, Dialogue,d’atelier, alire) és könyvek, valamint Stéphane Mallarmé az Egy kockadobás soha nem szünteti meg a véletlent című művének tárlatvezetéssel egybekötött megtekintése.

Tárlatvezető: Dr. Kelemen Erzsébet

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés (felső tagozatos és gimnazista tanulók): https://szjgdebrecen.hu/gimnazium/regisztracio

Jelentkezési határidő: 2016. november 10.

  • Galéria:
    • IMG_3189
    • IMG_3190
    • IMG_3201
    • IMG_3207
    • IMG_3218
    • IMG_3220
    • IMG_3223
    • IMG_3232
    • IMG_3239

Free Joomla templates by L.THEME