2016. november 29., kedd 13:27

Csesztve kincsei

„Nógrád megyében csak kevés község bír annyi természeti szépséggel, mint Csesztve, mert nemcsak hogy viruló erdőkkel van körülvéve, de minden ház termő gyümölcsös kertben van. Továbbá díszes úri kastélyaival és parkírozott kertjeivel úgy néz ki, mint a paradicsom. Kút és számos forrás vizei üdék, tiszták és egészségesek; folyó vizei: az egyik Majthényi nyírjeserdeje alatt ered a falu északi vége felé, és az evangélikus templomnál, az úgynevezett Tabánból jövő szinte csekély patakocskával találkozván, egyesülnek…” — olvassuk Kálnay Nándor, a Madách család házitanítója leírásában. (Kálnay Nándor: Csesztve község története és leírása - Budapest, 2004., Felelős kiadó, Andor Csaba)

Palánki Ferenc megyéspüspök kíséretében Csesztvére zarándokoltak az egyházmegye püspökségének dolgozói, hogy megismerjék a főpásztor szülőfalujának különlegességeit, természeti és műemlék kincseit.

 

Gyöngyösi Egyházi kincstár

A zarándokok először a gyöngyösi Egyházi kincstárba látogattak el, ahol a város Szent Bertalan plébániatemplomának kincstárát, Magyarország második leggazdagabb egyházi gyűjteményét őrzik. A vallási turizmus különleges, egyedi attrakciója az egykori Almásy-, vagy ismertebb nevén a Szent Korona Házban található, ahol 1806 és 1809 között három alkalommal őrizték a magyar koronát.

A kincstárban liturgikus tárgyakat és nagy művészi értékű 48 ötvös remekműveket őriznek, amelyek közül 12 középkori, illetve reneszánsz darab, hét sajátosan magyar, filigrán díszítésű, bőrtűs kehely. Valamennyit egy műhelyben vagy mesterkörben készítették 1500-1510 között.

Betekinthettünk a restaurátor műhelyébe is ahol éppen a debreceni Szent Anna-székesegyház monstranciája volt terítéken.

Mártaverebély-Szentkút, nemzeti kegyhely

Gyöngyösről a kis közösségünk útja Mártaverebély-Szentkútra, a nemzeti kegyhelyre vezetett, ott is bővelkedtünk lelki táplálékban. Palánki Ferenc püspök atya szentmisét mutatott be a debreceni hivatalban szolgáló papok részvételével a kegytemplomban együtt imádkozva az egyházmegye híveiért és szűkebb közösségünkért.

Csesztve kincsei

A következő nap a Balassagyarmattól 7 km-re található festői, csendes, nyugodt, hangulatos környezetű Csesztvére érkeztünk, majd Palánki Ferenc püspök atya a 800 éves Szent Márton templomba hívott bennünket szentmisére. A kántori szolgálatot Palánki Ferenc, a főpásztor édesapja végezte.

A település az 1212-ben épült román és kora gótikus stílusjegyeket egyaránt viselő templomáról is nevezetes.

A román stílusú épületet 1450 körül gótikus részletekkel újjáépítették. A templom egyhajós, keletelt, előreugró középtoronnyal. A tornya egyszerű, négyszintes, a kétszakaszos hajó falai középkoriak. Szentélye keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó, két félköríves, román ablakkal és gótikus, vízorrokkal kiképzett támpillérekkel. Keresztelőkútja XIV. századi, új, szembeálló oltárába a középkori oltárasztal egy darabja van beépítve. Szószéke rokokó stílusú, s a hajó diadalívének északi oldalán helyezkedik el.

Az alig 300 lelkes kis falu különleges műemlékek sorában megcsodáltuk a Madách Imre Emlékházat, múzeumot. Madách Imre, a magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja 1844 decemberétől 1853 szeptemberéig Csesztvén élt. Itt születtek meg a gyermekei. Madách ebben az időszakban tevékeny részese volt Nógrád politikai életének, beleértve az 1848-as szabadságharcot is. 1862 augusztusában Madách itt fogadta az Ember tragédiája című műve felfedezőjét, Arany Jánost.

A Madách kúria korhű dokumentumokkal idézi föl Madách Imre életét és munkásságát. Személyes bútorai közt látható a bölcsője is. A kiállításon megtalálhatjuk „Az ember tragédiája” című drámájának kiadásait, illusztrációit. Az úri lak körüli park természetvédelmi terület, mely nyugalmával kellemes pihenőhely a látogatóknak.

Palánki püspök atya egykori óvodája még ma is fogadja a gyermekeket a barokk stílusú földszintes Majthényi kúriában, amit még Majthényi Károly építtetett a 18. sz. második felében. Az épület később a Madách családé lett. 1945 után általános iskolát, 1961-től óvodát, könyvtárat és pedagóguslakást helyeztek el benne. Ma itt találjuk a Polgármesteri Hivatalt és a könyvtárat, az óvodát, valamint egy 8 fős szállást.

Útban hazafelé Balassagyarmaton tettünk egy sétát, ahol a főpásztor a Szentháromság templomot egykori káplános helyét is bemutatta. A hangulatos kisváros főutcáján egyik legkedvesebb élményként szolgáltak  a püspökatya ismerősei, akik meleg szeretettel üdvözölték régi kedves ismerősüket.

Csesztve valóban különleges hely, kicsiny, 300 lelkes közössége szerető családként él a településen, ahol Palánki Ferenc püspök atya kortársaival együtt nevelkedett engedelmességben, korban és bölcsességben. A csesztvei emberek az odalátogatókat nagy-nagy szeretettel fogadják. Reméljük, a falu meghitt atmoszférája nemcsak egyszeri, hanem visszatérő kellemes élményként él majd emlékezetünkben.

Kovács Ágnes

  • Galéria:
    • 7M7A9538-1
    • 7M7A9583-1
    • 7M7A9584-1
    • 7M7A9594-1
    • 7M7A9604-1
    • 7M7A9622-1
    • 7M7A9623-1
    • 7M7A9642-1
    • 7M7A9646-1
    • 7M7A9662-1
    • 7M7A9665-1
    • 7M7A9674-1
    • 7M7A9692-1
    • 7M7A9697-1
    • 7M7A9700-1
    • 7M7A9707-1
    • 7M7A9736-1
    • 7M7A9743-1
    • 7M7A9751-1
    • 7M7A9753-1
    • 7M7A9757-1
    • 7M7A9775-1
    • 7M7A9779-1
    • 7M7A9781-1
    • 7M7A9789-1
    • 7M7A9793-1
    • 7M7A9816-1
    • 7M7A9849-1
    • 7M7A9852-1
    • 7M7A9857-1
    • 7M7A9872-1
    • 7M7A9875-1
    • DSC07029-1
    • DSC07031-1
    • DSC07032-1
    • DSC07042-1
    • DSC07046-1
    • DSC07049-1
    • DSC07055-1
    • DSC07074-1
    • DSC07077-1
    • DSC07088-1
    • DSC07100-1
    • DSC07106-1
    • DSC07108v-1
    • DSC07111-1
    • DSC07117-1
    • DSC07118-1
    • DSC07121-1
    • DSC07130-1

Free Joomla templates by L.THEME