2016. december 21., szerda 15:58

Isten álma az én hivatásom

idezet

Az élet olyan, mint az Isten és az ember közös tánca. A táncban van, aki vezet, és ha a partnere követi a lépéseit, akkor a tánc harmonikus és örömteli lesz. Ezt a táncot az Isten vezeti. 

Miserando atque Eligendo -„megkönyörült és kiválasztotta” (Mt 9,9). Ferenc pápa jelmondatával rendezett Nemzetközi Hivatáspasztoráció Konferenciát a Klérus Kongregáció 2016. október 19-21 között Rómában, a Boldog Michael Rua házban.

Mintegy 250 fővel, köztük Beniamino Stella, a kongregáció bíboros prefektusa, Alberto Suárez Inda Morelia, Mexikó bíboros érseke, Vinko Puljić, szarjevói bíboros és Vincent Gerard Nicholas, westminsteri bíboros érsek részvételével rendezték a konferenciát. Országonként 2-3 meghívott vendég vett részt, hazánkat Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Törő András püspöki titkár képviselte. A tanácskozás előkészítésben segítséget kértek az egyes országok püspöki konferenciáitól, hogy képet kapjanak a hivatások helyzetéről. Minden országnak egyedülálló a helyzete, viszont világviszonylatban az elmondható, hogy a hivatások kultúrájának kialakítása minden területen komoly munkát és tudatosságot igényel. A konferencia előadásai ehhez kívántak irányt mutatni a résztvevőknek.

A hivatások kérdéséről, kultúrájáról Törő András püspöki titkárral beszélgetünk.

Időszerű a hivatások tisztázásának kérdése. Miért? 

Több szempontból is. 2018-ra Ferenc pápa szinódust hív össze „A  fiatalok hit és hivatástisztázása” címmel. Legutóbb a családról volt egy rendes és egy rendkívüli szinódus, záródokumentumaként született az Amoris Letitia című kötet. Ennek folytatása lesz tulajdonképpen a 2018-as szinódus, aminek mintegy előkészítője volt ez a nemzetközi tanácskozás.

IMG 1695  

A szinódus a hivatás felismerésére irányult. Papi, szerzetesi vagy minden más hivatásról beszélhetünk most?

A bevezetőben Stella bíboros leszögezte, elsősorban nem a papi és szerzetesi hivatásokról beszélünk, hanem a hivatásról, mint meghívottságról, amely kivétel nélkül minden embernek szól. Arra tért ki, hogy minden megkeresztelt ember meghívott ember, és aki meghívott az már meghívó is. Mi meg vagyunk szólítva a keresztségünk által, de ez nem azt jelenti, mint ahogyan a hitről beszélünk, amely folyamatosan és velünk együtt növekszik korban, bölcsességben, majd úgy a hivatásunk is kiteljesedik, hanem az első pillanattól van a hivatásunk. Egyszerűbben fogalmazva, nincs selejtes ember, mert mindenkinek van küldetése, és egyik sem kevésbé értékes, mint a másik. Értékében, fontosságában egy családanyai és a papi hivatás között sem lehet különbséget tenni, hiszen minden hivatás arról szól, hogyan tudjuk a földi éltünkben Isten tervét beteljesíteni, és ezáltal más embereket is meghívni. Tehát a meghívottságból hogyan tud az ember a meghívói állapotba kerülni. 

A mi kultúránkban a legszembetűnőbb a papi hivatás csökkenése. A szekularizáción túl mi ennek az oka?

Nincs hivatástudat kultúra ma Magyarországon. A fiatalok nemcsak a papi hivatást nem ismerik fel, de más hivatást sem. Általános céltalanság jellemzi őket. A családot mint hivatást is kevesebben választják, a házasságok nagy százalékban sajnos válással végződnek. Ma annak kultúráját éljük, hogy csak bizonyos életszakaszban élnek együtt az emberek. A német szóhasználatban ezt úgy mondják: „der Lebensabschnittspartner”: életszakasz partner, ez magában hordozza az időlegességet. A kapcsolat addig tart, amíg mindkettőnek jó, nincs végérvényesség, véglegesség, és ennek egyik fő oka – amely általában a fiatalok identitásválságának is oka –, hogy nincsenek örök távlatok. Ha nincs örök célunk, akkor véglegeset a földön is fölösleges keresni. Nincs igény a végérvényességre szóló elköteleződésre, arra, ami egy életen át tart. Ha nincs életünket kitöltő hivatásunk, akkor életünket kitöltő örömeink sincsenek. A maradandó örömet, boldogságot csak áldozathozatallal tudjuk megszerezni. Ha csak egy életszakaszra keresünk partnert, annak a szakasznak csak apró múló boldogságai lehetnek, viszont mély, igazán megélt boldogságok nem, mert kimarad belőle a kereszthordozás. Ha nincs kereszthordozás, akkor nincs feltámadás, ami az igazi boldogságot hozza meg. Ha egy kapcsolat, vagy hivatás, házasság, megküzd, képes megharcolni, túljutni a mélyponton, akkor annak a kapcsolatnak lesznek gyökerei, lesz miből táplálkoznia.

Én hiszem azt, hogy vallásgyakorló fiatalok körében megjelenik a papi hivatás gondolata. Valószínű azért, mert az ember lelke mélyén van egy elköteleződés iránti vágy, valahová akar tartani. Inkább a megpróbáltatások, a hétköznapi kereszthordozások azok, amik eltántorítják az embert.

Az a cél, hogy meglássuk, megláttassuk az örök célokat, ami felé jó törekedni. A céltalanságomból az Isten hív meg engem egy hivatásra. Ha nem látom a végső célt, ami az Istennel való találkozás –  a hivatásomban pedig Istennel találkozom –, akkor nagyon nehéz.

  IMG 1698

Az ember sokszor a hivatásában is elbizonytalanodik, felteszi magának a kérdést, az Isten álmát valósítja e meg. Honnan tudjuk, hogy a helyünkön vagyunk-e?

Az ember szinte állandóan krízishelyzeteket él át a hivatásban. Ez gyakori állapot, a baj akkor kezdődik, ha megszokja a krízist, és nem akar kilépni belőle. Ha keresem a kiutat a krízisből, az mindig előre visz, mert közben tapasztalatot szerzek önmagamról is, hogy egy adott szituációban hogyan viselkedtem, amikor sikerült abból kilépnem. Ez olyan lehet, mint az Isten és az ember közös tánca. A táncban van, aki vezet, és ha a partnere követi a lépéseit, akkor a tánc harmonikus és örömteli lesz. Ezt a táncot az Isten vezeti.

A konferencia mit javasol, a hivatáskultúra alakítását, hivatásgondozást milyen intézményesített forma segítheti?

A Vatikán irányelveket, nem kidolgozott terveket mutat a részegyházak felé, a püspöki karok felé. Javasolták az egyházmegyei hivatásgondozó központok kialakítását, de itt sem csak a papi hivatásra gondolunk, amit a konferencia folyamatosan kiemelt. Nem fizikai központokra, hanem olyan intézmények létrehozására gondol akár iskolákban egyházmegyei programokon belül, ahol tudnak a fiatalok kihez fordulni, kérdésekre választ kapni. Ezek ma is működnek: plébániai ifjúsági csoportok, egyházi iskolák, egyházmegyei ifjúsági rendezvények, találkozók. Fontos a hivatás tisztázása, ami azt jelenti, hogy érzek magamban valamit, konfrontálódom az Istennel, és felismernem,  akarja e az Isten azt, amit én akarok. Tudni kell elengedni a saját gondolataimat.

Hogyan lehet ezt felismerni?

Erre időt kell szánni, Isten előtt imádságban lenni, és hagyni, hogy az Isten megszólítsa az embert. Ez minden más életterületre is igaz, bármilyen más hivatás felismerésénél. Fontos a lelkivezető, aki szembesít a valós érzésekkel, a valóságával, hogy emberileg, fizikailag alkalmas-e arra, hogy például pap legyen. Sok mindent a kegyelem kiegészít, ami mindig a természetesre, egy természetes emberi alakra épít. Ha valaki nem alkalmas arra, hogy pap legyen, és érez magában hivatást, akkor az a hivatás nem az Istentől van. Hagyni kell, hogy az Isten megszólítson, hogy megtudjuk, mi az Ő álma az életünkkel. De hogyan hallhatom meg, ha az Istent nem hagyom szóhoz jutni, ha ragaszkodom a tervemhez és kérem, hogy abban segítsen nekem. Nem biztos, hogy ez a jó út. Érdemes meghagyni Istennek is lehetőséget a szólásra. Az emberben megszületnek a tervek, gondolatok, de mindig kérjük ki Isten véleményét. Tegyük fel a kérdést: „Akarod, hogy pap vagy tanár legyek?” A válasz meghallására csend kell. De ha beszélünk, akkor Isten nem tud szólni hozzánk, mert nincs kihez.   

A konferencia kiemeli a püspökök felelősségét is.

Arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon nehéz e téren az egyházmegyéket vezető püspökök feladata. A papság nem mennyiségi, hanem minőségi összetevője az egyháznak. Erre kell törekedni. Olyan embereket szabad felvenni, akik alkalmasok mentálisan, fizikailag, szellemileg erre a hivatásra.

Az egyház számára is mindenkori kihívást jelent ez, hogy tudjon megújulni az oktatási, képzési rendszerében, szemléletében. Ennek a propedeutikus évnek tehát az a jelentősége, hogy előkészítse a 2018-as szinódust.

Folyamatosan változik az ember, minden korban más. Korábban sokkal könnyebb volt a papi szerzetesi hivatást választani. Ma nem magától értetődő. Nem biztos, hogy azoknak nehéz, akiknek van előképzettségük, jártasak vallási kultúrában, van ember-, közösség-, egyház-, papképük.

Egész kirívó eseteket is említ Alberto Suárez Inda Morelia, Mexikó bíboros érseke, akinek börtönviselt papja is volt. És könnyű ott vágogatni, ahol túljelentkezés van a papképzésben, mint pl. a Fülöp-szigeteken.

Ebben az évben nálunk is hat jelentkező volt, aminek nagyon örülünk. A világegyház nagyon színes. A mexikói bíboros is kiemelte a mátéi múltat. Caravaggio képe Máté meghívásáról szól. Akármilyen mélypontról képes az Isten megszólítani az embert. Nincs véglegesen elhibázott élet az Isten előtt. Ha valaki találkozik az Istennel, megbánja a bűnét, Ő megbocsát. Ha az Isten megbocsát, akkor kik vagyunk mi, hogy ítéletet mondjunk. A tékozló fiú minden lehetséges szörnyűséget elkövetett, és amikor hazament, az apa visszafogadta őt. Ez is az fejezi ki, hogy Isten irgalmát kell megjeleníteni. Papp Miklós görög katolikus atya gondolata szerint, ha Istennek más nevet kellene adni, akkor az lenne a legtalálóbb, hogy: „Tovább”. Nekünk is tovább kell menni.

A konferencia egyik célja volt tudatosítani: nem mondhatunk le senkiről, mert Isten sem mond le senkiről. 

Ez több irányú. Nem mondhatok le másokról, de magamról sem. Nincs olyan bűn, amiből ne lehetne felállni. A Szentatya sem kampányol soha a bűn mellett, hanem újra meg akarja szólítani a bűnt elkövetőket. Az ember a legfontosabb, és nem a bűne. Az ember a bűnét képes elhagyni, de ha az embert is elveszítjük a bűnnel együtt, óriási veszteségünk lesz. Az Istennek terve van az emberrel, aki akkor tud szabad döntést hozni, ha ismeri a saját kereteit, képességeit. Ha tudok szabadon dönteni, akkor tudok áldozatot hozni. Ha nem szabad a döntésem, akkor nem tudok áldozathozatalról beszélni, csak elszenvedek valamit, de az nem az én döntésem következménye. Ha szabadon döntök, akkor az áldozathozatalom a hivatásban, a házasságban, a munkában gyümölcsöket terem.

Szabadság nélkül tehát nincs hivatás?

A vámos Mátéban is megvolt ez a szabadság. Látta azt, hogy mennyi minden köti őt a vámosok asztalához, a munkájához, mégis képes volt fölállni. Nem rakta tele a zsebeit még mielőtt otthagyott volna mindent, nem vitte magával az előző életében szerzett terheket, hanem amikor felismerte ezt a lehetőséget, a hivatását, mert változtatni. A vámosok feje a halmozottan hátrányos bűnösök közé tartozott, hiszen kizsákmányolta az embereket és megjárta azokat a lépcsőfokokat, amik őt odáig, a csúcsig juttatták. Máté képes volt arra, hogy ugorjon, és tudta, hogy az Isten kezébe fog esni. Sokszor mi is elmegyünk a végsőkig a bűnben, de ha képesek vagyunk ugrani, akkor megtapasztaljuk Isten szeretetét, gondviselését, mert ő lesz, aki elkap minket. Nem lehet kispórolni az emberi oldalt. Isten akarja az ember közreműködését, azt, hogy meghallja a szavát,

Nyilván nem tudjuk azt, hogy Máté mennyit tépelődött, kínlódott, míg arra az elhatározásra jutott, hogy maga mögött hagyott mindent. Készen volt arra, hogy amikor az Úr arra megy és megszólítja, akkor képes legyen felállni. A gazdag ifjú nem volt készen erre. A vágy megvolt benne, de valamit vinni akart magával. Nem bízott abban, hogy a végtelen nagy Isten többet tud adni, mint amennyit ő magával vinne. Elszomorodott, mert nagy vagyona volt.

IMG 1706  

Hogyan fejleszthetjük a hivatáskultúrát egy plébániai közösségben?

Ha egy csoport, egy közösség nem meghívó, akkor a közösség nem krisztusi. Akkor meghívó, ha be tudja fogadni a másikat, ha tud kifelé fordulni és hirdeti az örömhírt. Ha önmagukba zárkóznak, abban nincs Krisztus. Jézus elindult, hirdette az evangéliumot és egyre többen lettek, felduzzadt az Egyház közössége. Ha nem az evangéliumról teszünk tanúságot és ennek nincs ereje az életünkben, akkor egy kellemes gittegyletté alakul a közösség. A közösségeknek, egyházmegyének is újra kell értelmeznie a saját meghívottságát, azt, hogy mennyire tud tanúságot tenni.

Amedeo Cencini FdCC   atya, pszichológus és pedagógus professzor megfogalmazza, hogy a Teremtés modelljétől el kell jutnunk a megváltás modelljéig. Nem mi vagyunk a teremtők. Nem hozunk létre újat. Isten megváltott bennünket, és az Ő álma az én hivatásom. Krisztus vére árán szabadultunk meg. Rajtam múlik, hogy hová helyezem el magam ebben a folyamatban, becsatlakozom-e Isten álmába. Ha így jelenek meg, akkor el lehet kerülni korunk nagy betegségét, a narcisztikus személyiséget, amely csak önmagunkról szól, kihagyva Krisztust. Ha „self-made” módra építjük fel életünket, akkor az előbb utóbb összeborul.

Életünk első percétől kezdve meghívottak vagyunk, de kell a külső támogató. A Bethesda fürdőnél 38 évig vár a béna ember, hogy valaki segítsen neki. Nincs embere. A facebookon 1500 ismerősöm van, de nincs emberem, aki segíthetne, nincsenek mély emberi kapcsolataim, olyanok, akikhez odafordulhatnék – mondhatják sokan. Ha nincs olyan emberünk, aki meghívó legyen, akkor a meghívottságunkat is nehezebb megélni. De ha van, aki megszólítson egy egyházközségben, akkor is kevesen vannak, akik meghallják, megértsék ezt. Ha rájövök, hogy meghívott vagyok, mert van emberem és meg is hallom, nem biztos, hogy válaszolok rá. Kell hozzá az én szabadságom. Mindenkinek megvan ebben a szerepe. Nem elégedhetek meg azzal, hogy én hivatásként élem meg a családanyai, orvosi hivatásban az életemet, hanem tudnom kell meghívónak is lenni. 

Azért fontos tehát a hivatáskultúrára ráirányítani a figyelmet, mert mindenki meghívott, amely folyamatban mindenkinek szerepe van. Nincs másodosztályú ember, az én hivatásom sem kevésbé értékesebb a másikénál.  

A konferencia zárónapján a résztvevők közös szentmisét mutattak be a Szent Péter Bazilikában, miután átvonultak a Szent Kapun, majd a szentmise után Ferenc pápával találkoztak. A Szentatya beszédében kiemelte, hogy a találkozásnak akkor lesz értelme, ha az elhangozottak megérintik a hivatásgondozók szívét, ha a meghívók újra el tudnak mélyülni a saját meghívottságukban.

A konferenciáról tanulmánykötet készül, mely 2017 tavaszától lesz elérhető.

Kovács Ágnes


NEKtek! – Veletek!
Készüljünk együtt
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központi programja 2018-2019
Debrecenben a Megtestesülés Templomban
(4032 Debrecen Borbíró tér 9.)

PROGRAM

Naptár

« Augusztus 2019 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31