2017. november 22., szerda 14:02

A Hajléktalan Jézus-szobrot Nyíregyházára is várják

Nyíregyházára érkezik az együttérzés jelképévé vált Hajléktalan Jézus-szobor. 
A köztéri alkotás az elesett emberekre hívja fel a figyelmet, azt üzeni, hogy lássuk meg bennük is Krisztus arcát és forduljunk cselekvő szeretettel és együttérzéssel a kiszolgáltatott emberek felé.

A szobor ünnepélyes fogadása november 24-én, pénteken 11 órakor lesz a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház előtt.

Az alkotás Nyíregyházán, a Kossuth téren, november 24-26. között folyamatosan látogatható.

A padon fekvő, pokrócába burkolózott, lábfején a keresztre feszítés nyomait mutató embert ábrázoló köztéri alkotás Timothy Schmalz kanadai szobrász műve. A művész kettős céllal alkotta meg a Hajléktalan Jézus szobrot, részben azért, hogy a kirekesztett emberekre irányítsa a figyelmet, részben pedig azért, hogy együttérzéssel, tudatosan tegyünk az elesettekért, meglátva bennük Krisztus arcát. A bronzformába öntött üzenet ma már a világ több nagyvárosában egyszerre van jelen a szobor alakjában, többek között Londonban, Washingtonban és Rómában is. A budapesti szobor öntése folyamatban van.

Free Joomla templates by L.THEME