2008. október 27., hétfő 01:00

72 óra kompromisszum nélkül Debrecneben

Az Ökumenikus Ifjúsági iroda szervezésében a 72 óra kompromisszum nélkül című – október 24-26 közötti – programba Debrecenben is bekapcsolódtak az önkéntesek. A nyitó rendezvényt a Nagyerdei körúton található Vakok és Gyengénlátók Otthonának udvarán tartották. Bölcskei Gusztáv református püspök gondolataiban az '56-os magyar forradalom ünnepének folytatásaként felhívta a figyelmet az összefogás, az összetartozás erejére. Ahhoz, hogy valamit meg tudjunk változtatni, ahhoz egymás terhének hordozására, egymás erejére van szükségünk. Az ökumenikus megmozduláson fontos, hogy ezt gyakorolva barátságok, kapcsolatok szövődjenek a fiatalok között. Ezt követően Felföldi László püspöki helynök imája után a fiatalok hozáláttak a munkához, a parkrendezéshez.
Az egész hétvége során párhuzamosan több helyszínen, előre beosztott csoportokban vették ki a részüket a fiatalok a munkából. Felújítási munkálatokat végeztek a Debreceni Református Kollégium Óvodájában, a DMVJ Reménysugár Lakóotthonokban.

mentális munka

Nemcsak a fizikai segítségük, de a beszélgetésük, az idejük odaajándékozása is a program része volt. Meglátogatták a Szent Erzsébet Otthon, a Nagyerdei Református Idősek otthonának és a Kishegyesi úti Terápiás Ház lakóit, jelenlétükkel színessebbé téve a lakók napi programját, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az idős kor egyik legnagyobb nehézsége a magány elviselése.

A hétvége során a fiatalok ételt osztottak a hejléktalanoknak, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat raktárában, a később kiosztásra kerülő ajándékcsomagok előkészítésében vettek részt. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által fenntartott Nappali melegedőben mintegy 100-150 rászoruló részére osztottak élelmiszert a hétvége reggeli óráiban. A programok végén a társadalom rászorultjai közül a legkisebbekhez a Reménysugár gyermekeihez is ellátogattak.

Berki Belián debreceni katolikus koordinátor elmondta, mintegy 50 résztevevő önkéntes munkájára számítanak. Tevékenységük tényleges segítséget is jelent, hiszen a dolgozók – felváltva őket az ételosztásban – el tudtak menni aznap szabadságra. Véleménye szerint a hétvége gyakorlati haszna, hogy a program során a fiatalok olyan intézményekbe látogatnak el, kapcsolódnak be a mindennapos tevékenységbe, ahová egyébként nem jutnának el. Másrészt közelebb kerülve a szenvedő emberhez, önértékelésük, társadalomszemléletük is megváltozik.

A hétvége nehézséget is okozott sok debreceni fiatalnak, hiszen a város – mintegy harmincezer – egyetemista fiataljainak csak néhány százaléka debreceni lakos, így ezen a hosszú hétvégén sokan hazautaztak. Többen jelezték, hogy szivesen részt vettek volna a programban egy alkalmasabb időpontban. Másrészt, mivel országos programról van szó, ez nem kellene, hogy akadályt jelentsen, hiszen az ország minden szegletében elkel az önkéntes munka. A tapasztalat azt igazolja, hogy csak nagyobb városok közösségei kapcsolódtak be a munkába, a vidéki plébániák nagy része nem kapott megfelelő tájékoztatást erről a hétvégéről.

Kovács Ágnes
sajtóiroda

Free Joomla templates by L.THEME