2019

„Én mindig misszió vagyok; te mindig misszió vagy; minden megkeresztelt ember maga egy-egy misszió. Aki szeret, az megmozdul, kilép önmagából, vonz és vonzódik, átadja önmagát a másiknak és életet adó kapcsolatokat teremt. Senki sincs, aki Isten szeretete számára haszontalan és jelentéktelen lenne. A világban mindannyian küldetésben vagyunk, mert minden ember…
A nagyvisnyói MeNöK – Merjünk növekedni Krisztussal! egyházmegyei tábor résztvevőinek utótalálkozóját tartották október 11-12-én Nyíregyházán. A fiatalok bekapcsolódtak a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű programba is. „A világegyház része vagytok, de a világegyházhoz való tartozásotok ebben az egyházmegyében konkretizálódik: abban az egyházközségben, amelynek tagjai vagytok, abban a feladatban, amelyet végeztek,…
Életek az Életért címmel az ifjúság és életvédelem témakörében harmadik alkalommal rendeznek Életvédő Konferenciát november 9-én, Pócspetriben a KOSZISZ Királyfalvi Miklós Katolikus Általános Iskola épületében, valamint a helyi római katolikus templomban. A konferenciát a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért - Krisztushívők egyházmegyei jogú hivatalos társulása és a Magyarországi Billings Központ…
Immár 11. alkalommal rendeznek imaesteket országszerte, amelyen fiatalok tesznek tanúságot kortársaiknak a tiszta szerelem értékéről. Október 16-án, szerdán számos magyarországi és határon túli magyarlakta településen fiatalok fohászkodnak a tisztán megélt szerelemért. Mit jelent, hogy a mai fogyasztói szexualitás hullámzó tengerén a tiszta szerelem, a tisztaság vizére lépünk? Hogyan tudunk megkapaszkodni…
Katekézisre hív a Debrecenben harmadik éve jelen lévő neokatekumenális közösség. Október 14-től hat héten keresztül, heti két alkalommal (hétfő, csütörtök) tartó összejövetelekre bárki jelentkezhet, amely út az örök negyedik nap megélésének lehetőségét ajánlja. Mit jelent ez? Erről kérdeztük Vadászi László atyát a Debrecenben 3. éve működő neokatekumenális közösség vezetőjét. „Úgy…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papsága és a rokonság nevében a feltámadásba vetett hittel tudatjuk, hogy Marosi István címzetes esperes, nyugalmazott plébános életének 68., áldozópapságának 43. évében, 2019. október 9-én a Szent Útravalóval megerősítve, a nyíregyházi kórházban hazatért Urához és Istenéhez. Az engesztelő gyászmisét október 14-én 13 órakor mutatják be érte a…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén működő köznevelési intézmények vezetői és az általános iskola alsó tagozatának angol szakos pedagógusai szakmai napon vettek részt október 9-én, a debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumban. A szakmai tanácskozás mellett órát is látogattak a 2. és a 3. osztályban Kissné Harsányi Szílvia és…
A Katolikus Karitász Caritas Hungarica díjjal ismeri el azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat. Idén 39 önkéntes részesült az elismerésben, melyet október 5-én vehettek át.A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében Pinkóczi Erzsébet – Mándok, dr. Ritli Jánosné – Dombrád és Konczili Vendelné – Mérk önkéntes munkáját…
Templombúcsút tartottak a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban október 8-án, amelyen részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a társszékesegyház papjai, és más meghívott vendégek. Az ünnepi szentmise szónoka és főcelebránsa Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát volt. Szent István halála előtt 1038-ban, Nagyboldogasszony ünnepén Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a…
Megkezdődött a báli szezon egyházközségeinkben is. Az egyeki Szent Ferenc Karitász csoport jótékonysági bálra várta vendégeit október 5-én, szombaton a helyi étterembe. A meghívást mintegy 170 fő fogadta el, amely létszám már önmagában egy jó hangulatú összejövetelnek ígérkezett. Ez alkalommal is vidám, szórakoztató estet töltöttünk együtt, de emellett kiemelt célunk…
A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó idei őszi alkalmán, október 5-én egyházmegyénkből az egyeki egyházközség fiataljai is részt vettek. A házasságról, papságról, szerzetességről, szentségekről szóló előadások, a hangulatos találkozó megélésének a lehetősége sokak érdeklődését felkeltette. A megélt élményeikről Záborszki Enikő és Bencsik Dániel egyeki fiatalok számolnak be. A nap első felében ázva…
A nyíregyházi Seregély István Papi Szociális Otthon lakói a balkányi Szent Antal Idősek Otthona lakóival együtt ünnepelték az Idősek Világnapját október 2-án a nyíregyházi intézményben. A megemlékezés célja volt, hogy felhívjuk a figyelmet az időskori problémákra, és segítséget nyújtsunk a méltóságteljes öregkor megéléséhez. Ez a nap lehetőséget adott arra is,…
Az Újfehértói Nagycsaládosok Egyesülete játszóteret épített az újfehértói Római Katolikus a plébánia kertjébe. A játszóteret 2019.10.05-én ünnepélyes keretek között adták át. Az átadáson részt vet Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, dr. Hosszú József, a Tiszavasvári Járási Hivatal vezetője, valamint a történelmi…
A Magyar Katolikus Rádió országos turnéval is ünnepli 15. születésnapját. A rádió munkatársai a főváros, valamint hat vidéki helyszín után október 30-án este 17.30-tól sajtótájékoztatót tartanak, majd 18 órától a közönséggel is találkoznak Debrecenben a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében. A jubileumi rendezvényeken neves helyi művészek, zenészek lépnek fel. A…
Hogyan legyünk hatékonyak? Sajtóapostolok találkoztak Nagyváradon Első ízben találkoztak külhonban a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) és a Magyar Kurír szervezésében sajtóapostolok, országos, egyházmegyei és plébániai médiumok, nyomtatott és elektronikus sajtó, rádiók, honlapok, portálok munkatársai a Kárpát-medence minden részéből. Október 4. és 6. között Nagyváradon tartották a képzési hétvégét. A…
A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társzékesegyházában templombúcsút tartanak a mai napon, október 8-án, este 6 órától. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát lesz. Szent István halála előtt Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát. A külön ünnepet XIII. Leó…
Assisi Szent Ferenc ünnepén, október 4-én az 1180-as évek elején született rendalapítóra irányul a figyelmünk. Ezen a napon köszöntöttük Palánki Ferenc megyéspüspök atyát az egyházmegye papjai, intézményvezetői és munkatársai körében a püspöki hivatalban. A baráti, kötetlen beszélgetéseken Szent Ferenc életéből vett történetek, mozzanatok hangzottak el, aki megtérése pillanatától haláláig odaadó…
A Szalkai-kódex – Szalkai László (1475 k.-1526) esztergomi érsek iskoláskönyve - bőrkötéses hasonmás kiadásával bővült a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Levél- és Könyvtár gyűjteménye. Ez év májusában az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és a Sárospataki Római Katolikus Gyűjtemény együttműködésében jelent meg a Szalkai-kódex hasonmáskiadása.Az esztergomi gyűjteményben őrzött kötet a mohácsi csatamezőn elesett Szalkai…
A gyermekükért imádkozó édesanyák ünnepi közös imára és hálaadó szentmisére gyűltek össze 2019. szeptember 27-én a Szent László-templomban, ahová Debrecen és a környék plébániáiról is érkeztek testvérek/édesanyák.Az ünnepi szentmisét Tokodi László O.P. atya celebrálta, a szónok pedig Szentesi Csaba görögkatolikus parókus volt. Szentesi Csaba atya a napi evangéliumi szakaszhoz fűzött…
Kedves testvérek, 2019. október hónapjára arra kértem az egész egyházat, hogy rendkívüli missziós időszakként élje meg azt, így emlékezve XV. Benedek pápa Maximum illud kezdetű apostoli levele kihirdetésének (1919. november 30.) századik évfordulójára. Apostoli kezdeményezésének prófétai előrelátása megerősített abban, hogy megújítsuk az egyház misszionáriusi elkötelezettségét, misszióját még inkább az evangélium…
Intézményünk, a nyírbátori Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium diákjai, tanárai szeptember 23-án Nyírcsászáriba a Pietrelcinai Szent Pio atya tiszteletére felszentelt templom búcsújára zarándokoltak. Hagyománnyá vált közösségünkben, hogy a tanévkezdést követően lelki napon iskolánk védőszentje, államalapító Szent István király közbenjárását kérjük. Idén ezt a gyalogos zarándoklatunkon tettük meg.…
„Az Egyház Krisztustól kapta a missziós parancsot: „Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28,19a). Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a harmadik, utolsó felkészülési év fókuszában a misszió, az evangelizáció van. Miután az első két évben egyénileg és közösségileg is igyekeztünk elmélyíteni az eucharisztikus Krisztussal való közösségünket, most a nyitás…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye idén megalapította a Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálatot, amelynek vezetőjével, Berényiné dr. Felszeghy Mártával az életéről, új feladatáról, a szolgálat lényegéről Geréné Sárga Monika sajtóapostol beszélget.Berényiné Mártát, öt gyermekes családanyát az egyházmegye keresztény közösségeiben sokan ismerik. Segít a haldoklóknak, a gyászolóknak, a szenvedélybetegeknek, az élet perifériájára sodródott anyáknak,…
A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség a 2019/20-as tanévben Családi életre nevelés címmel indított kurzust az egyetemi hallgatók számára, melynek alkalmai szabadon látogathatók, nyitottak minden érdeklődő számára.Október 1-jén Dr. Rosta Gergely, közgazdász és szociológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának egyetemi docense, korábban a Münsteri Egyetem Vallásszociológia…
Az újfehértói római katolikus egyházközség és a Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár 2019. szeptember 14-én, 16 órától a Kulturális Örökség Napjai alkalmából közös programot rendezett. Ezen a szombat délután az érdeklődők az újfehértói Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom történetével, a templomkertben lévő érdekességekkel és a plébánia épületének…
2019. szeptember 7-én a Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános iskola szervezésében immár negyedszer szerveztük meg zarándokutunkat Máriapócsra a Kisboldogasszony búcsúra. Intézményünk 2016-tól a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt működik, ekkor indítottuk el hagyományteremtő céllal a máriapócsi gyalogos zarándoklatunkat. Idén nemcsak iskolánk tanulói, hanem az egyházközség geszterédi és bökönyi hívei is…
Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyébe érkezett, hogy tiszteletét tegye Nyíregyháza, Kisvárda és Debrecen városában. 26-án csütörtökön Debrecenben tett látogatása során számos helyen megfordult, hogy közelebbről is megismerhesse városunkat. A csütörtöki napot a reggeli szentmisével nyitották a Szent Anna-székesegyházban, ahol egy rövid köszöntést követően megkezdődött a szertartás…
Michael August Blume SVD Magyarország apostoli nunciusa 2019. szeptember 25-én Kisvárdán tett látogatást a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvodában. A Szentszék magyarországi nagykövete 2018. július 4-én vette át megbízatását Ferenc pápától. Blume érsek papi hivatásának kibontakozásában fontos szerepet játszott Magyarország és a magyar közösségek, így…
Michael August Blume SVD érseket, Magyarország apostoli nunciusát fogadta a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium iskolaközössége 2019. szeptember 25-én, szerdán délelőtt. A második és harmadik osztályos gyermekek két aranyos énekkel, a gimnázium tanulói pedig az iskola és a számukra fontos programok – német testvériskolánkkal való kapcsolat, római zarándokutak, nyári táborok,…
Nyíregyházán köszöntötték Magyarország apostoli nunciusát Michael August Blume SVD, Magyarország apostoli nunciusa szeptember 24-26-ig a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében tesz látogatást. A szentszéki követet - aki Nyíregyházára, Kisvárdára és Debrecenbe látogat - Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök fogadta.  Szeptember 24-én, Szent Gellért püspök emléknapjának ünnepén, este 18 órakor Michael August Blume SVD érsek,…
Olyan időket élünk, amikor igen csábítóan hat a tények egyoldalú beállítása a közbeszédben. A leegyszerűsítések következtében a lényegelfedő interpretációk korszakát éljük. Ez a törekvés akkor bizonyul igen vonzónak, amikor a keresztény hit összetett valóságát érinti. Az ilyen törekvésekből álltak elő hajdanán a klasszikus eretnekségek, ill. jönnek létre a kortárs tévtanítások.…
Michael August Blume SVD, Magyarország apostoli nunciusa szeptember 24-26-ig a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében tesz látogatást. A szentszéki követet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök fogadja Michael August Blume SVD apostoli nuncius szeptember 24-26-ig tartó hivatali útjának első állomása 24-én, kedden Nyíregyháza lesz, ahol délután a Seregély István Papi Otthonban (Nyíregyháza, Széchenyi út 45.)…
2019. szeptember 12-én Szűz Mária neve napjának ünnepén a debreceni Szent Erzsébet Otthon lakói, napközisei és munkatársai Máriapócsra elzarándokoltak, hogy ott köszöntsék az ünnep alkalmából Máriát, Égi Édesanyánkat. A zarándokok számára Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya, Pásztor Károly nyugalmazott plébános és Nagy László Levente Pál atya közösen mutattak be szentmisét.Hálát…
A Hierotheosz Egyesület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat az „Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában” című pályázat keretében Debrecenbe is elhozta a Szent László-örökségút vándorkiállítást. A kiállítás Kisvárdáról indult el 2017 októberében és a magyar lovagkirályhoz kötődő örökségút településeit – többek között Kisvárdát, Laskodot, Székelyderzset és Tornaszentandrást –…
Szent Anna-kápolnát áldott meg Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szeptember 18-án, a nyírtelki Szent Anna Katolikus Általános Iskola épületében. A korábban tanteremként funkcionáló helyiség meghitt, az elcsöndesedés szigetévé — Kiss Tibor iskolalelkész megfogalmazása szerint — az iskola szívévé vált. Az ünnepélyes megáldáson a település polgármestere, Szekeres József is részt vett.A kápolnában…
A debreceni Szent Anna egyházközség kerékpártúrát szervezett Székelyhídra, a Stubenberg-kastélyban elhelyezett Gyermek Jézus Gyermekotthonba. A túra 88 kilométer volt összesen, amely először soknak tűnt, de a tudat, hogy szegény sorsú gyerekekhez megyünk látogatóba, és viszünk némi adományt, felülírt mindent. Krakomperger Zoltán plébános atya vezetésével huszonketten nekivágtunk a hosszú útnak. Amikor…
Sajtótájékoztatót tartott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a nemrég megalapított Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálatról szeptember 18-án, Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház épületében. Az egyházmegye és a kórház képviseletében megjelent vendégek bemutatták a kórházlelkészséget, és a szolgálattal kapcsolatos tapasztalataikról, elvárásaikról beszéltek a sajtó munkatársainak. A sajtótájékoztatón részt vett Felföldi László általános püspöki helynök,…
Máriapócson, a nyár folyamán felújított Szent II. János Pál pápa tér megáldása sok-sok emléket felidézett az elmúlt 30 évből. A meghívott vendégeket és az érdeklődőket Papp Bertalan, Máriapócs város polgármestere a település szülöttének, Kovács Istvánnak versével köszöntötte szeptember 17-én, Máriapócson a Szent II. János Pál pápa téren. Seszták Oszkár, a…
Magyarország Kormánya az 1948-as pócspetri események jelentősége miatt a település Polgármesteri Hivatalának épületét történelmi emlékhellyé nyilvánította. A történelmi eseményen 2019. szeptember 17-én az ünneplő hívek és vendégek hálaadó szentmisén vettek részt a helyi római katolikus templomban, majd leleplezték az emlékhelyet jelképező sztélét a település Polgármesteri Hivatala előtt rendezett ünnepi megemlékezésen.…
Szeptember elején Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg a teljes belső festéssel felújított Szent István-templomot Fülöpön. Eiben Tamás atya a szentmisében köszönetet mondott a festést kivitelező vállalkozónak, Korbeák Zoltánnak és csapatának, illetve a művészeti festést megalkotó és az oltárképet restauráló Somogyi László Gábor művészúrnak. A belső megújulás színei egyaránt hordoznak…
A polgári egyházközség a város szívében található Kálváriadomb Szűz Mária tiszteletére felszentelt kápolnájának 250. évfordulóját ünnepli ebben az évben. A kolera járvány megszűnésének emlékére épült fogadalomkápolna szeptemberi kálvária búcsúján a hagyománynak megfelelően fekete ruhában vesznek részt a hívek. A nagy járványok idején tették ezt a fogadalmat, amikor szinte állandóan szólt…
Polgár város történelméhez szorosan hozzátartozik a központtól néhány száz méterre, a dombon álló barokk stílusban épült Kálvária kápolna. A legenda szerint a város közepén elhelyezkedő, korábban temetőként működő több hektárnyi területű kálváriadombot az 1873. évi kolerajárvány megszűnésének emlékére, fogadalomból építették meg. A Kálvária domb további együttesét képezi a térben hatásosan…
Ajánló a tartalomból: „A tanítványság útján járva” című vezérgondolatában Palánki Ferenc megyéspüspök arra is felhívja a figyelmet, hogy a pedagógusok küldtetése egyben a Krisztustól tanult életmód továbbadása, amely magában foglalja a mindennapi kereszthordozást, életáldozatot, hivatások teljesítését, életünk átadását mások szolgálatára. Mindezen út nem a szomorúság, hanem az öröm, az Isten…
2019 októberében a Kaposvári Egyetem második alkalommal indít keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzést, amelyet érdeklődő és gyakorló vezetőknek hirdetnek. Újdonságként nemcsak Kaposváron, hanem a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyen is be lehet kapcsolódni a képzésbe. A képzés lebonyolításában együttműködő Kaposvári Egyetem és a HIVATÁS Emlékalapítvány célja, hogy közelebb hozzák az érdeklődő vezetőknek…
A kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda köznevelési intézményben szeptember 12-én tartották az iskola tanévindító szakmai napját.A találkozó óralátogatással kezdődött, ahol az egyházmegye fenntartása alatt lévő köznevelési intézmények pedagógusai tapasztalatot szerezhettek a LEGO eszközökkel támogatott matematikaoktatásban alkalmazott konstruktív pedagógiai módszerek hatékonyságáról. A bemutató órákat a…
A Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye területén működő óvodai intézményegységek II. szakmai tanácskozását tartották szeptember 11-én a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda óvodai tagintézményében. A meghívott vendégeket Dienes Béla intézményvezető köszöntötte, és röviden bemutatta a 2015 óta egyházmegyei fenntartásban működő nemzetiségi iskolát, ahol jelenleg 581 gyermek 24…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök megbízásából, Tormássiné Kapitány Ágotha 2019. július 1-től megkezdte intézményvezetői munkáját a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola élén. Az ötgyermekes édesanya és többszörös nagymama intézményvezető asszonyt az egyházi oktatás helyzetéről, pályájáról és szakmai terveiről kérdezte Rubóczkiné Kiss Hajnalka munkatársunk.…
Szeptember 13-án indul a visszaszámlálás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előtt, hiszen onnan számítva éppen egy év múlva veszi kezdetét a katolikus világesemény fővárosunkban. Az előkészületekről és a készülődés már most tapasztalható gyümölcseiről Agonás Szonja, a Magyar Kurír munkatársa beszélget a házigazda Erdő Péter bíborossal, prímással. – A héten,…
Elmélkedés és gyakorlati útmutatás, tapasztalatok és elképzelések megosztása az ifjúsági lelkigyakorlatokról – ezzel hangsúlyozták a tudatos tanévkezdés fontosságát a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye iskolalelkészei, rendszeres lelkigyakorlatot vezető papjai és az ifjúságpasztorációt segítő világi munkatársai 2019. szeptember 11-én a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya főplébánián. Demjén Péterné Rivasz-Tóth Kinga, Elek László SJ, illetve Horváth Ferenc…
Kaszásné Tóth Judit a nyíregyházi Szent Imre köznevelési intézmény vezetőhelyettese 2019. július 1-től új feladatot kapott Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspöktől, aki őt a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda intézmény vezetésének ellátásával bízta meg.Kaszásné Tóth Judittal Borús Lászlóné Mariann sajtóapostol beszélget. — Mennyire érte önt…