2017. június 01., csütörtök 10:25

Lezárul a húsvéti időszak

A közös hit a közös nyelvünk

 A húsvéti idő a feltámadást követő ötvenedik napon, pünkösd ünnepével zárul, amelyet idén június 4-én tart meg az Egyház. Ekkor a harmadik isteni személy, a Szentlélek kiáradását és az Egyház megszületését ünneplik a katolikusok. A püspökök – erre emlékezve – szerte a világon kiszolgáltatják a bérmálás szentségét, amely az evangélium hirdetéséhez ad kegyelmet.

Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra pentékoszténak (ötvenedik nap) neveztek. Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Pünkösdkor három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása, és az egész világra kiterjedő missziós munka is ekkor vette kezdetét.

A pünkösdi csodát az Apostolok Cselekedetei örökíti meg: mindenki a saját nyelvén hallja, ahogy Jézus kiválasztott tanítványai az evangéliumot hirdetik. A nyelvek csodájával Isten nem a nyelvek különbözőségét szüntette meg, hanem a sok különböző nyelvű embert a közös hit megvallásában egyesítette. Ezzel született meg az első pünkösdkor a katolikus, vagyis egyetemes egyház.

Pünkösd ünnepével, amely ebben az évben június 4-re esik, véget ér a húsvéti időszak. Ezen a hétvégén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a bérmálás szentségét szolgáltatja ki június 4-én, vasárnap 10 órakor Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban, 16 órakor Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban és június 5-én, pünkösdhétfőn Kisvárdán a Szent Péter és Pál templomban.

 

Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Naptár

« Október 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Linkajánló

kurir logo Radio Vaticana logo bonum 
 kat radio  SzentIstvanradio  ujember
mkpk logo 0   vatican  oromhir
cursillo hal kolping
templom logó
kepmas
szentkut
 oseinkhite banner180x300   Máriapócsi búcsúk 2016 2 0
DMK logo 1  nyhmuv kp

Napi evangélium

Napi Evangélium RSS
  • 2017. október 17. – Kedd (Lk 11,37-41)
    Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán...

Magyar Kurír friss hírei

Katolikus Hírportál
  • Harmincöt új szenttel gazdagodott az Egyház
    Október 16-án a Szent Péter téren bemutatott szentmisén harmincöt személyt iktatott a szentek sorába Ferenc pápa: harminc brazíliai vértanút, három mexikói vértanút és két európai szerzetespapot. Írásunkban az Egyház új szentjeit mutatjuk be.
  • Mécs László-emléknapok
    Az október 14–15-én tartott Mécs László-napok keretében szombaton Dobóruszkában, vasárnap a nagykaposi római katolikus plébániatemplomban emlékeztek meg a papköltőről, a Nagykapos és Vidéke Társulás, valamint a Csemadok nagykaposi alapszervezete szervezésében.
  • Időkapszulát helyeztek el a szegedi Karolina-iskolában
    Kettős évfordulóra emlékeztek október 16-án a Boldogasszony Iskolanővérek szegedi iskolájában. Az ünnepség során egy időkapszulát helyeztek el az épület falában, amit száz év múlva bonthat fel az iskola majdani közössége.
  • Országos találkozót tartottak a magyar világi domonkos közösségek
    Október 14-én, szombaton tartották a magyar világi domonkos közösségek (Domonkos-rend világi harmadrendje) őszi országos találkozóját Hódmezővásárhelyen.
  • Ferenc pápa: Nem lehet megőrizni az Egyház tanítását annak továbbfejlesztése nélkül!
    Október 11-én a Szentatya jelentős beszédet intézett az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez a vatikáni szinódusi teremben. Hangsúlyozta az egyház hagyományának dinamikus, élő jellegét, és kiemelte a tanfejlődést a halálbüntetés kérdésében.