2017. július 03., hétfő 11:23

Ministránsokat avattak az egyeki plébánia szolgálatába

Az egyházközségek életében mindig jelentős helyet foglal el az oltárszolgálat, amely bölcsője a papi és szerzetesi hivatásoknak.  Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 1994. március 15-én a püspököknek a következőket írta:  „A Szentszék emlékeztetni kíván, hogy mindenkor nagyon helyes követni annak nemes hagyományát, hogy kizárólag fiúk szolgálnak az oltárnál. Ahogy az ismeretes, ez a papi hivatások biztató kibontakozásához vezet. Annak kötelezettsége tehát, hogy a ministránsfiúk ilyen közösségét támogassuk, mindenkor folytatódni fog.”Plébániánkon kizárólag fiúk és férfiak szolgálhatnak az oltár körül, s emiatt buzgó, elkötelezett fiúkból és felnőtt akolitusokból álló testület szolgál rendszeresen a szentmiséken és egyéb liturgikus alkalmakon. Feladatuk legfőképpen az, hogy a szentmisén szolgáljanak, a bevonuláskor a keresztet vigyék, felolvasnak, az adományokat az oltárra helyezzék, a füstölőt kezelik a tömjénezéshez. Az akolitusok részt vesznek az áldoztatásban és szentségimádást is vezetnek.

A mai vasárnapon két ministráns jelöltet vettünk fel, és hat fiatal testvérünket avattuk ministránssá. Pruck Ábel, Lukács Balázs ministránsjelöltekként, Bujdosó Bence, Nagy Balázs, Seres Róbert, Tóth Levente, Papp Ágoston és Papp Benedek pedig felavatott ministránsként folytatják szolgálatukat. A most felavatott új ministránsok több éve készültek a mai napra, évek óta hűségesen szolgálnak, nem csak vasárnap, de hétköznapokon is, úgy a szentmiséken, mint a vesperásokon, keresztúti ájtatosságon, szentségimádáson, esküvőkön.

Imádkozzunk értük, hogy hűségesek maradjanak és ha a Mester jónak látja, hívjon el közülük papjai sorába. Az egyházközség tagjai egyébként több mint egy éve minden nap imádkoznak azért, hogy újra legyen hivatás egyházközségünkből.

Forrás: Szent József Plébánia

Fotó: Papp Ágoston

Naptár

« Szeptember 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Linkajánló

kurir logo Radio Vaticana logo bonum 
 kat radio  SzentIstvanradio  ujember
mkpk logo 0   vatican  oromhir
cursillo hal kolping
templom logó
kepmas
szentkut
 oseinkhite banner180x300   Máriapócsi búcsúk 2016 2 0
DMK logo 1  nyhmuv kp

Napi evangélium

Napi Evangélium RSS
  • 2017. szeptember 22. – Péntek (Lk 8,1-3)
    Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög...

Magyar Kurír friss hírei

Katolikus Hírportál