Elemek szűrése dátum szerint: október 2018
2018. október 31., szerda 17:11

Mindenszentek ünnepe

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.

Keleten már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep.
„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.

Mindenszentek ünnepén november 1-jén, csütörtökön a Debreceni Szent Anna-székesegyházban a következő időpontokban lesznek szentmisék: 7:00., 8:30., 10:00., és 18:00. A Debreceni Köztemető 2. számú ravatalozója előtt pedig 15:30-kor kezdődik a szentmise.
Halottak napján, november 2-án, pénteken a Debreceni Szent Anna-székesegyházban a következő időpontokban lesznek szentmisék: 7:00., 8:00., A székesegyház altemplomában pedig 18:00-kor kezdődik a szentmise.

Öröm-Hír Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Mindenszentek ünnepén, november 1-jén, csütörtökön a Debreceni Szent Anna-székesegyházban a következő időpontokban lesznek szentmisék: 7:00., 8:30., 10:00., és 18:00. A Debreceni Köztemető 2. számú ravatalozója előtt pedig 15:30-kor kezdődik a szentmise.

Halottak napján, november 2-án, pénteken a Debreceni Szent Anna-székesegyházban a következő időpontokban lesznek szentmisék: 7:00., 8:00. A székesegyház altemplomában pedig 18:00-kor kezdődik a szentmise.

 

Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A templomok előtt, a főutak mentén, az erdők szélein, a temetők bejáratánál útmutatókat látunk. Függőleges szárral az Atya felé mutató, vízszintes szárával magához hívogató jel az útmenti kereszt. Sokszor talán meg sem látjuk az útjelző táblák és neonfények között. Vojtkó Ferenc észrevette az útszéli kereszteket, tematikus és átfogó bemutatásukra vállalkozott a 2014-ben készült „Keresztfához megyek” című ismeretterjesztő filmsorozatában, melyet a Debrecen Televízió és a Duna Televízió műsorai közt is láthattak az értékteremtő filmek kedvelői. A négyszer félórás dokumentumfilm a Kárpát-medence út szélén megtalálható keresztjeiről, kőképeiről, azok történelmi, irodalmi és családokhoz, emberekhez köthető személyes vonatkozásairól szól.

A sorozat megszületésének körülményeiről, miértjeiről és utóéletéről Polyákné Tóth Nóra, a Nyíregyházi Egyházmegye sajtóreferense, médiaképzős hallgatónk beszélget az alkotóval, Vojtkó Ferenccel.

Egyházi témákkal már korábban is foglalkozott, 2014-ben viszont egy olyan sorozat elkészítésében vett részt, mely a kereszténység alapjaiig tekint. Honnan jött az ötlet, hogy az útmenti keresztekről forgassanak filmet?

Korábbról kell elindítani ezt a történetet. 2010-ben lehetőségem nyílt elkészíteni egy filmsorozatot a kazettás mennyezetű templomokról a Tisza-háton. (Virág világossága című négy részes sorozat, 2011. – szerk.) A Técsőtől (Kárpátalja) egészen Tákosig megtalálható református templomok mennyezetén a csodálatos képírás nyelvén kifejezett Örömhírrel találkozhatunk. A „kazettás mennyezet”a menny leképezése, itt van fölöttünk. A csengersimai templomban ülve a nap életre keltette a templomot, a kazettákat és azok elkezdtek mesélni, ősi titkok tárultak fel előttünk: miként lehet értelmezni egy látszólag növényeket ábrázoló kazettát, hogyan tekinthetünk fel rá. Rájöttünk, hogy minden ecsetvonásnak értelme, üzenete van. A kazetták valóságosan is felettünk lévő dolgokat fejeznek ki egy-egy bibliai történetbe ágyazva. Akkor felismertük, hogy sokkal többet rejtenek mindazok, amiket szakrális jeleknek nevezünk, üzenni akarnak nekünk.
A forgatás során „véletlenül” találkoztam Szilágysomlyón Kozma Mihállyal, a magyar futsal válogatott szövetségi kapitányával, aki kedvtelésből néprajzkutató, ő szintén a kazettás mennyezetek miatt volt ott. Látott egy szilágysági keresztet, mely telis-tele volt a képírás nyelvén megfogalmazott jelképekkel, melyről Ady is verset írt (Krisztus-kereszt az erdőn). Feltettük magunknak a kérdést: lehetséges, hogy a keresztek az út mentén többletjelentéssel bírnak? Kiderült, hogy igen. Történetek, egy-egy család, személy felállított emlékei is kirajzolódnak bennük, s a Kárpát-medencében óriási hagyománya van a keresztállításnak.

Arra vállalkoztak, hogy a Kárpát-medencét végigjárva felkeressék az úti kereszteket, kőképeket, történelmi városok főterein található pestis-szobrokat, szentek faragott szobrait. Miért?

A legnyugatibb hely Szombathely, a legkeletibb Csíkszentmárton. A kettő közt van jó néhány száz kilométer, melyet bejártunk. A legnyugatibb területen kezdtünk forgatni. Az út során rengeteget tanultunk.
Például Baranyában kékek a keresztek. Adódott a kérdés, hogy miért? A kék a menny, az ég, a mindenség jele, a sváboknak a házuk kívül-belül is kék, természetesen a keresztjük is az, és még öltöztetik is, melynek szintén jelentősége van. A házi oltáron lévő Máriát is öltöztetik, kiviszik felöltöztetve Krisztushoz, s akkor Krisztust is kap „ruhát”. A Dunántúl északi részén pedig kőképek tömkelegét fedezhetjük fel. Mi csak magas oszlopot látunk szobrokkal a tetején például Sopron, Veszprém főterein. De ezek nem szoborcsoportok, hanem kőképek. Szobrok vannak a kőkép alatt, amelyek felfelé mutatnak Krisztusra, vagy a Szentháromságra, vagy – mint ahogyan Győrben – a Frigyládára.
Palócföldön, úgy tartják, a palóckeresztekből vinni kell egy szilánkot haza is, hogy védelmezze a családot. Ott a keresztekre fölvésik jelként a képírás nyelvén a létrát, a kakast, az ostort, a szegeket, vagy mint a Szilágyságon: még vízvetőt is találunk a kereszten. Ehhez pedig hozzáadódnak a személyes történetek: mely család miért állíttatta, kire emlékeznek vele, miért adnak hálát.
Számtalan tragikus történetet meséltek el, és rengeteg olyat, melyben öröm és hálaadás, de leginkább az ember és Isten kapcsolata rajzolódik ki. Megtanultuk, hogy a kereszt sokkal több, mint út menti kereszt: üzenni akar. Az egyik plébános így fogalmazott: ma is használunk az út mentén jeleket, csak ezek nem keresztek, hanem hirdetőtáblák. Felhívják a figyelmet, hogy hol, mit, mennyiért lehet megvásárolni. Mennyivel inkább figyelemfelhívók a keresztek, amelyek ugyan kopottabbak, mint óriásszomszédaik, de amelyek azt kiáltják: van egy kapcsolat, ami összeköt eget és földet.
Utunk során tapasztaltuk, hogy volt, aki megemelte a kalapját, meghajtotta a fejét, vagyis él még egy pislákoló láng az ősi ragaszkodásból. Valójában nem csupán pislákoló láng ez: a ’90-es években, a rendszerváltozást követően számtalan keresztet állítottak, vagy amikor megépült az M3-as autópálya a kereszt hamarabb volt kész, mint a benzinkút. Élő hagyomány a keresztállítás. Innen indult a gondolat: ezt a végtelen gazdagságot meg kell mutatni.

Melyik volt a legérdekesebb helyszín?

Mindegyikhez van kötődésem, de kétszer-háromszor fejemre koppintott az Isten. Egy helyszínen történt, hogy az egyik forgatás 4. vagy 5. napján valamiért végtelen bosszús voltam, a stáb is nyűgös volt, a leszervezett találkozó nem jött össze. És akkor valahogyan megbotlottam a kereszt mellett. Térdre estem. Rá kellett jönnöm, hogy a bosszankodás, az emberi akarat, a dühöngés, a belső lázongás feloldódik: az Isten a kereszt tövében oly gyorsan megoldott mindent. Észrevettem, hogy térdre lettem kényszerítve. „Előttem hajlik meg minden térd.” (Iz45,23) Teljesen felesleges emberileg zörögni, morogni, le kell vetkőzni a zúgolódást, fel kell nézni és mondani: Atyám, itt vagyok.

Mennyi ideig tartott a forgatás?

Majd egy évig, amely idő alatt 12 500 kilométert tettünk meg a Kárpát-medencében, s egy-egy távolabbi helyszínen akár 3-4 napot is eltöltöttünk.

Mennyire a miénk, mennyire kötődünk az útmenti keresztekhez mi, magyarok?

A világon a legdélebbi keresztet magyarok készíttették Ausztráliában: Melbourne-től 200 km-re, a Yarra Nemzeti Parkban egy magyar cserkésztábornál fiatornyos kis kápolna van, s az út mellett egy kereszt áll magyar felirattal. Fatimában a keresztúton végigmenve az első stációnál kiderül, hogy a szülőföldjéről elkergetett, s ma már a világban szétszóratott diaszpóra építtetett keresztutat, melynek a végén Szent István-kápolna várja a zarándokot. Lurdes-ban a IX. stáción piros-fehér-zöld zászló lobog. Annyi kötődése van ennek a nemzetnek az Istenhez, Krisztushoz. Mária országa vagyunk, ahogy mondják, de ez nem csupán egy jelmondat 1038 környékéről, hanem ma is eleven valóság.

Van-e valaki, akit kiemelne a munkát segítők közül?

Nagy szervezőmunkát igényelt a film elkészítése. A legnagyobb segítséget Dénes Zoltán kanonok atya jelentette, aki egyben néprajzkutató is. Az ő kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül sokfelé eljutottunk.

Várták Önöket az egyes helyszíneken? Kerültek-e olyan helyzetbe, amikor nem sikerült elkészíteni a tervezett felvételt?

Igen. Amikor kiválasztottunk egy-egy keresztet, leszerveztük a találkozásokat, s mindig ott volt a kereszt gazdája, állítatója is. Sok előkészítést igénylő munka volt.
Volt olyan, amikor nem tudtuk elérni a keresztet állító családot, pedig szerettük volna, hogy a kereszt vezérkereszt legyen egy epizódban, mert mindent magán hordozott, ami a területre jellemző volt. Az állíttatók kitelepültek, nincs leszármazottjuk idehaza – tudtuk meg a forgatás helyszínén, de ahogy beállítottuk a kamerákat, érkezett egy autó, s épp ez a család jött haza Németországból. Nem értesítette őket senki, csak éppen akkor kezdték meg nyári szabadságukat, s hazalátogattak.
Egy másik alkalommal nem értük el telefonon Gyimesfelsőlokon Berszán atyát. Kocsiba ültünk mégis, s az udvarán találtuk őt. Megörültünk, hogy mégis tájékoztatta valaki őt érkezésünkről, de csak mi hittük ezt. Valójában nem is tudott rólunk. „De ha már itt vannak, jöjjenek, igyunk meg egy pálinkát!” – fogadott minket nagy szeretettel. Kérdezem én: Vannak véletlenek? Biztos, hogy az Isten nem áll mellénk, amikor emberileg úgy tűnik, hogy nincs megoldás? Nem ő az, aki minket ölében visz, hiszen csak egy lábnyom van mögöttünk, mikor hátranézünk?

A központi témát történelmi, néprajzi és irodalmi vonatkozásaiban is körüljárja a négyrészes sorozat. Milyen előkészületek, mennyi kutatómunka előzte meg a gyártást?

Folyamatos készülés, hosszú kutatómunka előzte meg. Általában úgy szokott történni, hogy foglalkozom a témával, aztán hagyom, hogy érlelődjön bennem, majd megint előveszem, tanulmányozom, aztán beleugrok. De az előkészület mennyisége mindig változó. Nemrég forgattunk Szentgyörgyi Albertről: ott a felkészülés tizennégy könyvet jelentett. Most dolgozunk a Kazinczy-filmen, melyhez többet kell készülöm, mert Kazinczy rengeteget írt. Viszont ahhoz, hogy meg tudjam csinálni a filmet, el kell olvasnom mindent tőle, róla. Bele kel élnem magam a témába. Még akkor is, ha olykor nehéz rávenni magam, hogy a 18. századi nyelvezetet magaménak érezzem. Másként nem megy, csak ha az ember leül tanulni.
Azért is szeretem a filmezést, tévézést, mert minden egyes forgatás tanulás, és én szeretek tanulni. Amikor filmet készítek, a téma magával ragad, abban élek, arról mesélek, mindenről az jut eszembe, mert élvezem. Számomra ez nem munka, nem csak egy szolgálat, nekem ez a hobbim. Én egy végtelenül boldog, szerencsés ember vagyok.

Megszólítottak az út során szerzeteseket, néprajzkutatókat, érsekeket, helyi lakosokat. Milyen elképzelések alapján kérdezték épp ezeket az embereket? Milyen tapasztalatokat szereztek ezen beszélgetések során?

A lelkészek közül sokukat személyesen és igen régről ismertem, ők pedig továbbirányítottak a hívekhez. Minden beszélgetés során a legegyszerűbb bácsikától és nénikétől is tanulni lehetett. Tanulságos és megható, ahogyan mindenki elkezd beszélni személyes érintettségéről. Sokszor könnyezték meg a történeteket.

Ez az emberi kapcsolatokban többet adhatott, mint amennyit a film engedni láttat...

Igen. Az ország kicsi, de színes vidék. A Kárpát-medencét járva óriási szeretettel fogadtak minket. És érdekes módon a legvadabb, legateistább ember is tisztelettel beszélt a keresztről, hiszen arra vigyázni kell, előtte akár a kalapot is meg kell emelni – mint mondták.

Milyen volt a film fogadtatása? Milyen visszajelzéseket kapott?

A legnagyobb élményem, hogy egy református közösség meghívott nagyhéten, és a bűnbánati istentiszteletek helyett négy estén vetítették le a film négy részét, ami után személyes emlékeimről meséltem nekik. Velem töltötték a húsvéti felkészülést. Estéről estére egyre többen voltak. A lelkész megjegyezte az utolsó estén, hogy többen vannak az érdeklődők, mint a vasárnapi istentiszteleten. Ezzel a filmmel készültek a húsvétra, ami engem nagyon meghatott.

Megfogalmazódott-e valamilyen új vagy régi tapasztalás a gyártási hónapok során vagy a film elkészülte után?

Ezen sajnos nincs időm gondolkodni, mert általában beleesek a következő filmembe. De minden film erősít. Minden film után több leszek, mindegyik hoz magával tanulságot, mindből épülök, azoktól válok egésszé.

Ösztönözte-e továbblépésre, vagy újabb egyházi témájú film elkészítésére a Keresztfához megyek?

Bármilyen filmet készítek, két dolog bizonyosan kirajzolódik benne: a nemzetszeretet és az Isten szeretete. Úgy alakítom – tudatosan és tudat alatt – a forgatókönyvet is, hogy e kettő benne legyen. A Szentgyörgyi Albertről készített filmben, amikor megtaláltuk Bostontól 120 km-re, Woodstockban, a tudós sírját, azt olvastuk rajta: Csodálattal és hálával. A film utolsó mondata pedig így hangzik: „Mert az Isten előtt leborulva hálát adott azért, hogy megengedte neki a teremtett világ megismerését, éppen ezért adózik neki csodálattal és hálával, amíg él!” Ez a kettő nagyon fontos dolog. Új egyházi témán is dolgozunk épp: a kárpátaljai görögkatolikus papok meghurcolásáról készülő munkánk 2019. március végére várható.

Hogyan és mit tudtak profitálni a Keresztfához megyek filmből a későbbi filmekhez?

Megfigyeltük, hogy a keresztektől nem messze, mindenütt volt egy I. világháborús emlékmű. Jött az évforduló, így természetes volt, hogy elindultunk a világháború ezen nyomain. Szombathelytől Csíkszentmártonig, az Úzvölgyig jártuk a városokat. Az emlékműveken megnéztük a névsort, megkerestünk a névsorból egy családtagot, aki még él, a névből arc lett, az arcból történet. A történet már ívet, gerincet adott a 2015-ös Büszkébben tűrni másnál című filmnek.

Megelevenedett a történelem az oknyomozás során...

Igen, személyes történetekkel néztünk a történelem mögé. Ezért tartom olyan izgalmasnak a történelmet is. Hiszen az események, évszámok mögött egyének állnak saját történetekkel.

Ön „kalapot megemelve”, keresztet vetve halad el az úti keresztek mellet? Lehet-e hitelesen úgy forgatni vallással kapcsolatos filmet, hogy a készítője maga nem hisz?

Erőnk forrása a hit. Hit nélkül nem lehet csinálni semmit. Nemcsak egyházi témájú filmet, semmilyen filmet. Hiszem és vallom ezt. Ha az embernek nincs kapcsolata az Istennel, nincs semmije. Mennyit érek, ha nem tudok úgy odafordulni, hogy hálát adjak, hiszen lehet, hogy holnap kérni szeretnék, s ha kértem, akkor tudjam meg is köszönni, amit kapok. Azért tartom magam boldognak, mert naponta érzem, hogy szeret az Isten, s ez nem csak üres frázis. Érzem a jelenlétét az életemben: olyan sokszor fogta meg a kezem, olyan nehéz szituációkból vitt ki és olyan különleges helyzetekben tudott társam lenni.
Santiago de Compostelában forgattam a magam örömére filmet, amely sehol nem jelent meg. Egy római katolikus zarándokcsoportban egyedüli reformátusként kakukktojás voltam, bár ez nem jelentett számomra problémát, hiszen tizennégy éves koromig katolikus templomba jártam. Keresztény vagyok. Én hiszem, vallom és megélem az ökumenizmust, és nagyon erősen törekeszem arra, hogy leginkább Krisztus követő legyek.
Tehát Santiago de Compostelában lementem Jakab apostol sírjához. Beállítottam a kamerát a sír elé, amikor a megvilágított üveg és a kamera közé belépett egy ember. Elkezdtem magamban lázongani, hogy egy perc sem adatik? Ebben a pillanatban, mintha belém nyúlt volna az Isten és megfogta volna lázongó és rohanó lelkemet. Ekkor ez az ismeretlen ember térdre ereszkedett Jakab sírja előtt. Rájöttem, hogy a kép, amit beállítottam semmit sem ért volna, ha ott valaki nem térdel le imádkozni.

A sok-sok történelmi-dokumentum (Fehér ember, Emberebb ember, Büszkébben tűrni másnál), portré (Makoldi Sándor, Aradi Csaba, Szentgyörgyi Albert) folklór és egyházi (Virágnak világossága) tematikájú film között milyen helyet foglal el eddigi életművében a Keresztfához megyek?

Ez a film lehet egyfajta hitvallás a Mindszenty-filmmel együtt.

Ez és ahogyan a többi, Ön által rendezett, készített film, értéket mutat fel. Milyen célkitűzésekkel fog neki egy-egy film elkészítésének?

Autodidakta módon lettem filmes, az első filmjeim –habár magam nem voltam katona – katonai témájúak voltak, a délszláv háború után aknamezőkön forgattunk. Bele a sűrűjébe. Én nem iskolapadban tanultam filmezni. Ma már talán tudok filmet készíteni, de ez hosszú folyamat volt. Ötletek és irányok vannak, hiszen amikor megnéztem legutóbb a filmötleteket tartalmazó listámat, 92 megvalósításra váró témát számoltam össze... És ennek ellenére, olyan is előfordult, hogy azt mondtam, nem akarok tovább filmezni. Valójában sokszor a történet talál meg engem. Mint Czeizel Feri bácsi esetében, aki a modern cirkusz atyja, s akiről szintén készítettünk filmet. A portréfilm a nemzetközi cirkuszfesztivál nyitánya volt 2018. január 8-án. Amikor Kaliforniában jártunkkor, az akkori főkonzul mesélt nekünk Feri bácsiról először. Brazília leghíresebb cirkusza az övé, amelyet úgy hívnak, hogy Tihany. A repülőgép eltüntetésének trükkjét David Copperfield tőle vásárolta meg, ő csinált először kettéfűrészelést. Ez az ember 99 éves volt, amikor felkerestem. Én voltam az utolsó, aki interjút készített vele, mely végül a film alapja lett.
De hitem szerint valójában nincsenek véletlenek. A korábban említett zarándoklaton történt, hogy Montserrat felé mentünk, Loyolai Szent Ignác barlangja felé. Bibliaolvasó kalauzomat olvastam a buszúton: Péter ül a tömlöcben, megjelenik az Úr angyala, és azt mondja, kövess engem. Ekkor odajött hozzám az egyik akolitus , és megkérdezte, hogy végeznék-e szolgálatot a szentmisén ma Montserratban az atya kérésére. A szentleckét kellene felolvasnom Ignác barlangjában. Rábólintottam. A szentmisén a szentlecke épp az a szakasz volt, amit ott a buszon olvastam „véletlenül”:
„Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. Az angyal oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről. Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!” (ApCsel 12,7-8)
2005 óta bátorít engem ez az ige. Nincsenek bilincsek, nincs olyan, ami az embert gúzsba tudná kötni, legyen szó filmezésről vagy bármiről, Isten igenis megoldja a bilincseket, csak őt kell követni, s akkor film lesz belőle, bármiről legyen szó.

FILMADATOK – Keresztfához megyek
Négyrészes magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 26 perc, 2014
Rendező: Vojtkó Ferenc, Széles Tamás,
Forgatókönyvíró és szerkesztő: Vojtkó Ferenc
Szerkesztő: Vida Gyula
Operatőr: Renyó Norbert, Lakatos János és Máthé Gábor
Vágó és zenei szerkesztő: Papp Ferenc és Andriska János
Animátor: Kovács Kálmán
Hangmérnök: Csengeri László
Technikus: Lakatos József

Polyákné Tóth Nóra

egyházmegyei médiaképzős hallgató

Az interjú megjelent az Öröm-Hír (Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye) szeptemberi számában

Október 28-án, az ifjúsággal foglalkozó püspöki szinódust lezáró szentmisén a Szentatya három fontos feladatunkra mutatott rá: türelemmel és érdeklődéssel meghallgatni a fiatalokat, megkeresni őket, közel lépni hozzájuk, felebarátjukká válni, s végül tanúságot tenni életünk öröméről, Jézusról.

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.
A jelenet, melyet hallottunk, az utolsó, amelyet Márk evangélista elmond Jézus vándorprófétai szolgálatáról. Nem sokkal ezután Jézus bemegy Jeruzsálembe, hogy meghaljon és feltámadjon. Bartimeus így az utolsó azok sorában, akik követni kezdik Jézust az ő útján: a jerikói út szélén kuporgó koldusból tanítvány lesz, aki a többiekkel együtt Jeruzsálem felé halad. Mi is együtt jártunk, „szün-hodoszt”, „együtt járást”, szinódust tartottunk, most pedig az evangéliumból három alapvető lépésről hallunk, melyeket meg kell tennünk a hit útján.

Nézzük először Bartimeust: nevének jelentése: „Timeus fia.” A szöveg pontosan meg is jegyzi: „Bartimeus, Timeus fia” (Mk 10,46). Csakhogy, miközben az evangélium hangsúlyozza ezt, egy paradoxont figyelhetünk meg: az apa nincs jelen. Bartimeus egyedül fekszik az út szélén, távol otthonától, apa nélkül: nem szeretett, hanem magára hagyott ember. Vak, és senkije sincs, aki meghallgassa. Amikor pedig beszélne, elhallgattatják. Jézus meghallja kiáltását. És amikor találkozik vele, hagyja beszélni. Nem volt nehéz kitalálni, mit kér Bartimeus: nyilvánvaló, hogy egy vak látni vagy újra látni akar. Jézus azonban nem sürgeti, szán időt a meghallgatásra. Íme, ez az első lépés, ami segíti a hit útját: meghallgatni. Ez a fül apostolsága: meghallgatni, mielőtt beszélünk.

Ezzel ellentétben, sokan azok közül, akik Jézussal voltak, megdorgálták Bartimeust, hogy hallgasson (vö. Mk 10,48). Ezeknek a tanítványoknak a rászoruló ember zavaró tényező az úton, váratlan akadály az előre megtervezett programban. Saját idejüket fontosabbnak tartották a Mesterénél, saját szavaikat mások meghallgatásánál: követték Jézust, de gondolataikban saját terveikkel foglalkoztak. Olyan veszély ez, amelyre mindig figyelnünk kell! Jézus számára viszont a segélykérő kiáltása nem egy zavaró tényező, mely megnehezíti az utat, hanem élet-halál kérdése. Mennyire fontos, hogy meghallgassuk az életet! A mennyei Atya gyermekei meghallgatják testvéreiket: nem a hasztalan pletykákat, hanem a felebarát szükségleteit! Meghallgatni szeretettel, türelemmel, ahogyan Isten hallgat meg minket, a mi gyakran ismételt imáinkat. Isten sosem fárad el, mindig örül, amikor keressük őt. Kérjük mi is a kegyelmet, hogy a szívünk kész legyen a hallgatásra! Szeretném az összes felnőtt nevében azt mondani a fiataloknak: bocsássatok meg, amiért gyakran előfordult, hogy nem hallgattunk meg benneteket, amiért, ahelyett, hogy kitártuk volna szívünket, bedugtuk előletek fülünket! Jézus Egyházaként szeretnénk szeretettel meghallgatni benneteket, két dolog biztos tudatában: életetek értékes Isten számára, mert Isten fiatal és szereti a fiatalokat; és életetek értékes számunkra is, sőt szükségünk van rá, hogy előre tudjunk haladni.

A meghallgatás után egy további lépés, mely szükséges a hit útján való kíséréshez: felebaráttá, vagyis közelivé válás. Figyeljük csak meg Jézust: ő nem bíz meg valaki mást ezzel a feladattal az őt követő „nagy sokaságból”, hanem személyesen találkozik Bartimeussal. Azt mondja neki: „Mit akarsz, mit tegyek érted?” (Mk 10,51). Mit akarsz: Jézus azonosul Bartimeussal, nem hagyja figyelmen kívül várakozásait; mit tegyek: tenni, nemcsak beszélni; érted: nem bárkire érvényes általános elgondolások szerint, hanem érted, a te konkrét helyzetedben. Íme, így cselekszik Isten, személyesen bevonódik, valamennyiünk iránt érzett kivételes szeretettel. Cselekvési módján keresztül már megjelenik az ő üzenete: és így a hit ébredezni kezd az életben.

A hit az életen keresztül születik meg. Amikor a hit pusztán tanbeli formulákra szűkül, az azzal a veszéllyel jár, hogy a hitnek csak a fej számára van mondanivalója anélkül, hogy megérintené a szívet. Amikor pedig a hit csak a cselekvésre összpontosít, az a veszély fenyegeti, hogy moralizálássá válik és a társadalmi dimenzióra szűkül. A hit ezzel szemben élet: Isten szeretetének megélése, aki megváltoztatta életünket. Nem lehetünk sem doktrinalisták, sem aktivisták! Isten művét kell folytatnunk, mégpedig Isten módján, a közelséget választva: szorosan hozzá kapcsolódva, közösségben egymással, közel embertestvéreinkhez. Közelség: ez a titka annak, hogy a hit lényegét és ne csak annak valamely másodlagos szempontját adjuk tovább.

Közel lenni felebarátunkhoz: ezt jelenti bevinni Isten újdonságát testvéreink életébe, ez az ellenszer a kész receptek kísértésére. Kérdezzük meg magunktól, hogy mi olyan keresztények vagyunk-e, akik képesek másokhoz közel lépni, a felebarátjuk lenni, kilépni saját köreinkből, hogy átöleljük azokat, akik „nem közülünk valók”, és akiket Isten epekedve keres. Mindig fennáll a veszély, mely megannyiszor előkerül a Szentírásban: mosni kezeinket. Ezt teszi a tömeg a mai evangéliumban, ezt teszi Káin Ábel esetében, ezt teszi Pilátus Jézus esetében: mossa kezeit. Mi viszont Jézust akarjuk követni, és hozzá hasonlóan be akarjuk szennyezni kezeinket.

Ő, az út (vö. Jn 14,6), Bartimeusért megszakította az útját; ő, a világ világossága (vö. Jn 9,5), lehajolt egy vakhoz. Ismerjük el, hogy az Úr beszennyezte kezeit valamennyiünkért, tekintsünk a keresztre, és onnan induljunk újra, vagyis idézzük emlékezetünkbe, hogy Isten felebarátommá, közelivé vált a bűnben és a halálban. Felebarátommá tette magát: minden itt kezdődik. És amikor iránta való szeretetből mi is felebarátjává válunk másoknak, új élet hordozójává válunk: nem mindenek tanítójává, nem a szakrális dolgok szakértőjévé, hanem a megmentő szeretet tanújává.

Tanúságot tenni: ez a harmadik lépés. Figyeljük meg a tanítványokat, akik Bartimeust hívják: nem lelkiismeretüket megnyugtató aprópénzzel vagy tanácsok osztogatásával lépnek oda a koldushoz, hanem Jézus nevében mennek. Három olyan szóval fordulnak hozzá, amelyek mind Jézuséi: „Bátorság! Kelj fel! Hív téged!” (Mk 10,49). Az evangélium többi részében egyedül Jézus mondja: bátorság!, mert egyedül ő támasztja fel a szívet. Egyedül Jézus mondja az evangéliumban: kelj fel!, hogy meggyógyítsa a lelket és a testet. Egyedül Jézus hív, és változtatja meg az őt követő életét: talpra állítja a földön fekvőt, Isten világosságát viszi az élet sötétségébe. Mennyi Bartimeushoz hasonló gyermek és fiatal keres világosságot az életben! Keres igazi szeretetet! És Bartimeushoz hasonlóan a nagy tömeg ellenére csak Jézust hívják, ők is életet keresnek, de sokszor csak üres ígéreteket találnak, és csak kevés embert, aki valóban érdeklődik irántuk.

Nem keresztény magatartás arra várni, hogy a testvérek kopogtassanak ajtónkon; meg kellene keresnünk őket, és nem magunkat, hanem Jézust kellene vinnünk nekik! Ő küld bennünket, mint azokat az apostolokat, hogy bátorságot öltsünk másokba és talpra állítsunk másokat az ő nevében. Ő küld, hogy azt mondjuk mindenkinek: „Isten azt kéri: hagyd, hogy szeressen téged!” Hányszor előfordult, hogy e helyett a felszabadító, üdvözítő üzenet helyett magunkat, a mi „receptjeinket”, a mi „címkéinket” vittük az Egyházba! Hányszor előfordult, hogy nem az Úr szavait tettük magunkévá, hanem az ő szavaként saját elgondolásinkat terjesztettük! Hányszor előfordul, hogy az emberek jobban érzik intézményeink súlyát, mint Jézus baráti jelenlétét! És ekkor csak egy nem kormányzati szervezet (ONG), egy állam által elismert szervezet vagyunk, és nem a megmentetteknek az Úr öröméből élő közössége.
Meghallgatni, felebaráttá válni, tanúságot tenni. A hit útja az evangéliumban szép és meglepő módon azzal a Jézussal fejeződik be, aki azt mondja: „Menj, hited megmentett” (Mk 10,52). Mindazonáltal Bartimeus nem tett hitvallást, nem tett valami jócselekedetet; csak irgalomért könyörgött. Ha megmentésre szorulónak érezzük magunkat, az már a hit kezdete. Egyenes út ahhoz, hogy találkozzunk Jézussal. A hit, amely megmentette Bartimeust, nem Istenről alkotott világos elképzeléseiben, hanem abban mutatkozott meg, hogy kereste őt, találkozni akart vele. A hit találkozás és nem elmélet kérdése! A találkozásban ott jár Jézus, a találkozásban az Egyház szíve dobog! S így nem a prédikációnk, hanem életünk tanúságtétele lesz hatékony.

És mindannyitoknak, akik részt vettetek ebben az „együtt járásban”, köszönetet mondok tanúságtételetekért. Egymással közösségben és egymáshoz őszintén dolgoztunk, s az a vágy vezetett bennünket, hogy szolgáljuk Istent és az ő népét. Az Úr áldja meg lépteinket, hogy meg tudjuk hallgatni a fiatalokat, hogy felebarátjukká tudjunk válni és tanúságot tudjunk tenni előttük életünk öröméről: Jézusról!
Forrás: Magyar Kurír

Október 26-án, a szinódus zárásának előestéjén a fiatalok örömünnepet tartottak a VI. Pál teremben, bevonva a szinódusi atyákat és Ferenc pápát is. Közösen írt levelüket átadták a Szentatyának, melyben őszinte és teljes támogatásukról biztosítják őt. A pápa szívből jövő apostoli áldásban részesítette őket.

Pénteken este betört az ünnep a szinódusi aulába a délutáni kongregációs ülésszak végén. Ferenc pápát, a szinódusi püspököket áthívták a „Köszönjük neked, Szentatya!” felirattal díszített átriumba, ahol énekkel és tánccal fejezték ki örömüket.
A fiatalok lendülete oly lelkesítő volt, hogy Lorenzo Baldisseri bíboros, a szinódus főtitkára zongorához ült, és egy Debussy-témát játszott el – nagy sikerrel.

„Veled vagyunk, és egyházunk minden püspökével, a nehézség pillanataiban is!” – fogalmaznak levelükben a fiatalok, melyben testvéri módon, tegezve szólítják meg a pápát. Ez a hang az együtt töltött négy hét során született meg, az egymás iránti figyelem és közelség jegyében. „Egy közösen megélt darabka történelem” – írják a fiatalok.
Levelükkel leginkább örömüknek akartak hangot adni, miközben köszönetet mondanak Ferenc pápának.

„Az új eszmék új teret igényelnek, és te ezt megadtad nekünk. A mai világ a szenvedések mellett hallatlan lehetőségeket kínál nekünk, fiataloknak, akiknek szükségünk van válaszokra és a szeretet új energiáira. Szükségünk van arra, hogy ismét reményre leljünk egy boldog élethez, melyben inkább adni, mint kapni szeretnénk, és ahol dolgozhatunk egy jobb világért. Arra kérünk téged, hogy folytasd tovább a megkezdett utat, és ezért mi imádkozunk érted. Osztozunk az álmaidban, mely kilépő egyházat akar, mely nyitott a gyengék előtt, és amely olyan, mint egy tábori kórház”.
A fiatalok a Szentatyához írt levelükben kifejezik: aktív tagjai az Egyháznak, és készek arra, hogy továbbra is elkötelezetten részt vegyenek az Egyház életében, egy jobb társadalom, a béke és a szolidaritás kultúrája építésének reményében.

*
Október 26-án a szinódusi résztvevők szavaztak a következő, XV. rendes tanács tagjainak megválasztásáról. Földrajzi térségek szerinti elkülönített szavazás révén 16 püspököt választottak, köztük egyházmegyés és eparchiális pásztorokat: egy püspök képviseli a keleti egyházakat, kettő Észak-Amerikát, három-három püspök Latin-Amerikát, Európát, Afrikát és Ázsiát, egy pedig Óceániát. Ehhez a csoporthoz neveznek ki Ferenc pápa Episcopalis Comunio új rendelkezése alapján egy dikasztériumvezetőt a következő szinódusi gyűlés témája alapján, illetve a Szentatya négy jelöltet, azaz pápai tagot delegál, melynek révén összesen 21 tagot számlál a tanács, melynek összetételét hamarosan ismertetik.

A szinóduson a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke, valamint Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita képviseli.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Forrás: Magyar Kurír

Palánki Ferenc, egyházmegyénk püspöke, a debreceni Szent Anna-székesegyházhoz tartozó Dalárda elnevezésű hangszeres-énekes közösség egyik albumát ajándékozta Ferenc pápának. A Dalárda közösség néhány tagja Rómában járt a püspöki szinódus ideje alatt Ferenczi Richárd gávavencsellői plébános vezette zarándoklaton.

A szinóduson a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke, valamint Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita képviselték.

Öröm-Hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A rózsafüzért imádkozók találkozóját tartják 2018. október 28-án, vasárnap, fél 4-kor Debrecenben a Szent László Domonkos-templomban. A találkozón Tokodi László OP atya tart előadást a rózsafüzér titkairól, majd este 186 órától szentmisét mutat be.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

 

A rózsafüzér-ájtatosság hagyományos módon

A négy rózsafüzért a következőképpen imádkozhatjuk: hétfőn és szombaton az örvendetes rózsafüzért, csütörtökön a világosság titkait, kedden és pénteken a fájdalmasat és szerdán, valamint vasárnap a dicsőségeset. Ettől azonban el is lehet térni.
A rózsafüzért keresztvetéssel kezdjük, majd elmondjuk az Apostoli hitvallást. Az első szemekre elmondjuk a bevezető imákat: Mi Atyánk…, három Üdvözlégy Mária a megfelelő titkokkal és Dicsőség. Ezt követően kezdjük az első tizedet a Miatyánkkal és a tíz Üdvözléggyel. A tizedek végén a Dicsőséget imádkozzuk. Sok helyen szokásban van, hogy elimádkozzák a következő imádságot:
Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.


Az örvendetes olvasó

A bevezető három Üdvözlégyre:
1. aki hitünket növelje,
2. aki reményünket erősítse,
3. aki szeretetünket tökéletesítse,

A tizedekre:
1. akit te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál,
2. akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál,
3. akit te, Szent Szűz a világra szültél,
4. akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál,
5. akit te, Szent Szűz a templomban megtaláltál,

A világosság olvasója

A bevezető három Üdvözlégyre:
1. aki megtisztítson minket,
2. aki lelkünk békéjét megőrizze,
3. aki a szentségekben megerősítsen,

A tizedekre:
1. aki a Jordán vizében megkeresztelkedett,
2. aki a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét,
3. aki meghirdette Isten országát,
4. aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét,
5. aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát,

A fájdalmas olvasó

A bevezető három Üdvözlégyre:
1. aki értelmünket megvilágosítsa,
2. aki emlékezetünket megerősítse,
3. aki akaratunkat tökéletesítse,

A tizedekre:
1. aki érettünk vérrel verítékezett,
2. akit érettünk megostoroztak,
3. akit érettünk tövissel koronáztak,
4. aki érettünk a keresztet hordozta,
5. akit érettünk keresztre feszítettek,

A dicsőséges olvasó

A bevezető három Üdvözlégyre:
1. aki gondolatainkat irányítsa,
2. aki szavainkat vezérelje,
3. aki cselekedeteinket kormányozza,

A tizedekre:
1. aki a halálból feltámadt,
2. aki a mennybe felment,
3. aki nekünk a Szentlelket elküldte;,
4. aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett,
5. aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott,

Valamennyi rózsafüzért követően elimádkozhatjuk a loretói litániát vagy pedig az alábbi könyörgést:

Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk! Urunk, Istenünk, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával megszerezte nekünk az örök élet jutalmát: add meg, kérünk, hogy e titkokról a Boldogságos Szűz Mária szentolvasójának elmondásával megemlékezve, higgyük, amit magukban foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.


Öröm-Hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Közel háromszáz szinódusi résztvevő, köztük szinódusi atyák, fiatal ügyhallgatók (auditorok) és római plébániákhoz tartozó fiatalok indultak útnak október 25-én, csütörtökön.

Reggel fél 9-kor a római Don Orione-központtól indultak el a résztvevők az ősi zarándokút, a Via Francigena utolsó szakaszán, hogy Szent Péter sírjához érkezve délben, a vatikáni bazilika Cathedra Petri oltáránál szentmisével zárják útjukat.
192 szinódusi atya, köztük 101 püspök és 9 bíboros, 82 fiatal ügyhallgató, világi szakértő és száz római fiatal jelentkezett a zarándoklatra. A hat kilométer hosszú szakaszon három alkalommal álltak meg a zarándokok egy-egy rövid imára, csendes elmélyülésre. A Szent Péter-bazilikában Lorenzo Baldisseri bíboros, a szinódus főtitkára mutatta be a szentmisét, és Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke mondott rögtönzött homíliát. A szertartáson részt vett Ferenc pápa is.
Szentbeszédében Fisichella érsek arról szólt, hogy mit jelent nekünk Péter élete és hivatása. Rámutatott: Péter kijelöli, hogy miként éljük meg keresztény létünket. Az érsek kiemelt néhány helyzetet, amikor Jézus Péterhez szól, így világított rá az apostol egy-egy jellemvonására. Amikor Krisztus arra kéri az apostolt, hogy vesse ki hálóját, habozás nélkül megteszi, bízik benne, és engedelmes. Péter továbbá rendelkezik a fiatalság karakterjegyeivel: nagylelkű és szolidáris. Amikor Jézus arra hívja, hogy kövesse Őt, ez a szeretet hívása, amely arra szólít, hogy hagyjon el mindent, és teljesen ajándékozza oda önmagát. Erre harminc évvel később válik képessé Péter a vértanúság ajándéka által: senki sem veszi el életét, ő ajánlja fel azt. Ekkor teljesül be hivatása – hangsúlyozta Rino Fisichella érsek.
A Via Francigena (jelentése: ’Franciaországból induló út’) egy ősi zarándokút Canterbury és Róma között, áthalad Anglián, Franciaországon, Svájcon és Olaszországon. A középkorban vált igazán fontossá ez az út, amelyen elsősorban gyalogosan zarándokoltak, napi 20-25 kilométert téve meg vezeklésként, hogy a keresztény vallás szent helyeire eljussanak. Fontos kereskedelmi közút is volt egyben, mivel egy nyugat-európai úthálózat gerincét alkotta. Az Európa Tanács 1994-ben európai kulturális úttá nyilvánította, és azóta egyre többen vágnak neki.
Forrás: Magyar Kurír

Utolsó hetéhez érkezett az október 3-án kezdődött fiatalokról szóló püspöki tanácskozás a Vatikánban. Október 23-án bemutatták a záródokumentum tervezetét, amelyet minden atyának átadtak tanulmányozásra.

Hosszan tartó taps, a fiatalok üdvrivalgása fogadta október 23-án, kedden délelőtt a záródokumentum bemutatását a szinódusi aulában. Nehéz, de lelkes és figyelmes munka előzte meg, hogy időben elkészüljön. A dokumentum összeállítása a szinodalitás jól sikerült példája, amely egy jezsuita és egy szalézi közötti tökéletes egyetértésben mutatkozott meg – kommentálta tréfálkozva Giacomo Costa és Rossano Sala, a szinódus két különleges titkára.
Sergio da Rocha bíboros, a szinódus főrelátora kifejtette: a záródokumentum tervezetét az Instrumentum laboris (munkadokumentum) alapján dolgozták ki, az volt a vonatkozási pont. Ám míg a munkadokumentum a fiatalok két éven át zajló meghallgatása nyomán született, a záródokumentum a szinódusi atyák háromhetes vatikáni munkájának gyümölcse. Eltérő és egymást kiegészítő dokumentumokról van tehát szó, amelyek együtt adnak képet a felmerülő kérdések összetettségéről és azon problémákról, amelyekkel a folyamat során szembe kellett nézni. Együtt kell elolvasni a két dokumentumot, mert folyamatos egymásra utalás van bennük. A záródokumentum forrásai közé tartoznak a szinóduson elhangzott felszólalások, illetve az ott javasolt módosítások és korrekciók is.
A záródokumentum megőrizte a munkadokumentum alapvető struktúráját, három részre osztva: felismerni, értelmezni, választani. A dokumentum tükrözi az emmauszi tanítványokról szóló evangéliumi történet felépítését: „velük haladt”, „felnyílt a szemük”, s végül „habozás nélkül elindultak”. A munkadokumentum témái fellelhetők a záródokumentumban; leginkább azok kaptak nagyobb hangsúlyt, amelyekkel többet foglalkoztak a három hét során. A szöveg 173 bekezdésből áll, és csapatmunka eredménye. Szerzői a szinódusi atyák, a többi résztvevő és kiemelten a fiatalok.
A dokumentumtervezetet átadták a szinódusi atyáknak, hogy olvassák át, és fűzzék hozzá kiegészítési és módosítási javaslataikat.
A záródokumentum elsődleges címzettje a pápa – emlékeztetett a szinódusi főtitkár. – A Szentatya jóváhagyásával teszik majd elérhetővé az egész Egyház, a részegyházak, a fiatalok és mindazok számára, akik az ifjúságpasztoráció és a hivatásgondozás területén tevékenykednek.
A kiindulási pont és a végcél Isten népe annak eltérő társadalmi, kulturális és egyházi helyzetével együtt. A szinódusi út még nem ért véget, mert része a megvalósítási szakasz – figyelmeztetett da Rocha bíboros. Hozzátette: fontos, hogy a helyi egyházak és a püspöki konferenciák kreatívan és hűségesen felvállalják a dokumentum dinamikáját, és saját körülményeikre szabják mindazt, ami a szinódusi munka során felszínre került. A szinódusi folyamat tehát nem zárul le a gyakorlatban alkalmazandó „pasztorális receptekkel”, és mivel a kidolgozott szöveg nem szükségszerűen fiatalos, az a döntés született, hogy a szinódusi atyák levelet fogalmaznak meg a fiataloknak.
A kedd reggeli ima során az elmélkedést vezető szinódusi atya az Egyház által megélt nehéz időkről szólt. Arra hívta a résztvevőket, hogy a szinódust a megtérés alkalmaként éljék meg. A fiatalok átlátható, szegény Egyházra vágynak, és mindenki számára ösztönzést jelenthetnek Jézusnak a Szent Damján-kápolnában mondott szavai Assisi Szent Ferencnek: „Menj, és állítsd helyre egyházamat (templomomat).” A folyó mellé ültetett fa nem fél attól, amikor megérkezik a meleg. A szárazság idején sem lesz kevesebb a fa gyümölcse, ha gyökerei az élő víz folyója mellett, Jézus közelében vannak. A megtérés, a szenvedés és a kegyelem mostani idejében az Egyház haladjon előre bátran, reménnyel és empátiával. A fiatalok érdekében szánjanak rájuk időt, embert és anyagi erőforrást a plébániákon és a világ egyházmegyéiben.

A szinóduson a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke képviseli, valamint Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita.

Forrás: Magyar Kurír

Keveseknek adatik meg az a kegyelem, hogy megérhetik 100. születésnapjukat egészségben és békességben. Nagy Józsefné (Suller Margit néni) családja és egyházközségének tagjai körében október 21-én, Napkoron ünnepelte e jeles évfordulót.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ünnepelthez szóló köszöntő szavait Zubály Lajos plébános olvasta fel a hálaadó szentmisén, majd Lajos atya kérte Margit nénit, hogy eddigi — a Jóistenhez és a Szűzanyához szóló — megszokott imáiban hordozza az egyházközséget is. A szentmisén további megható köszöntő szavak hangzottak el az egyházközség és a rózsafüzér társulat tagjai nevében.

Nagy Józsefné 1918. október 21-én született. Nagy Andrással kötött házasságából négy gyermek született. Margit néni férje fogsága idején 6 éven keresztül egyedül vitte a családi terheket. 34 évesen özvegy lett, majd később Nagy Józseffel kötött házasságot, akivel egy hónapig élhettek együtt, mert ő is meghalt. Margit néni egy felnőtt fiát és unokáját már eltemette. A nehéz terheket Isten gondviselő szeretetébe helyezve hordozza, amelynek áldó erejét már 12 éves korában megtapasztalta, akkor csatlakozott a Rózsafüzér Társulathoz. Édesanyjától 13 évesen vette át az egyik csoportot, melyet 100 évesen is aktívan vezet. Élete során szívén viselte az egyházközség sorsát, imájába foglalta és anyagilag is támogatta azt. Búcsújárások egyik szervezője volt. Többek között járt Szentföldön, Rómában, Lourdes-ban, Fatimában és számtalan magyarországi búcsújáróhelyen. Megtapasztalta Isten vezetését életében, amikor kereszteket hordozott, de része volt benne örömének megélésében is.
Ezen a szép évfordulón a hálaadás mellett Isten bőséges áldását kérjük Margit néni további életére!

Kovácsné Török Tímea


NEKtek! – Veletek!
Készüljünk együtt
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központi programja 2018-2019
Debrecenben a Megtestesülés Templomban
(4032 Debrecen Borbíró tér 9.)

PROGRAM

Naptár

« Október 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31