Elemek szűrése dátum szerint: március 2018

Falunkban Verbita Missziós hétvége vette kezdetét 2018.03.22-étől egészen 2018.03.25-ig, Virágvasárnapig. A hozzánk látogató 12 szerzetes testvér és egy nővér a világ különböző pontjairól érkeztek az egyeki plébániára, katolikus óvodánkba és iskolánkba és az őket vendégül látó családokhoz. Az első nap Missziós rózsafüzér imádkozásával és nyitó szentmisével kezdődött. Az idelátogató Verbita Missziós rend tagjai közül páran előadást tartottak arról, hogy honnan származnak és miként döntöttek arról, hogy szülőföldjüktől távol szolgálják az Urat. A családok ekkor ismerhették meg a hozzájuk érkező vendégeket. Nagyon sok pozitív tapasztalattal gazdagodtak ezekben a napokban. Véleményem szerint nagy feladat befogadni egy számunkra ismeretlen személyt és megosztani vele azt a közeget, amit csak közvetlen barátainkkal és családtagjainkkal szoktunk. A befogadó családoktól azt a tapasztalatot hallottam, hogy meglepődve vették észre, hogy mennyire könnyen ment az ismerkedés és nagyon szimpatikusnak, aranyosnak illetve közvetlennek ismerték meg a vendégeiket. Hálásak voltak azért, hogy bennük barátra találhattak pár nap alatt.

A pénteki napon az intézmények látogatása következett. Az iskolában bemutatkoztak a gyermekeknek, meséltek arról, hogy honnan származnak, milyen a népviseletük. Húsvéti ünnepünk közeledtével megemlékeztek egy beszélgetéssel, történettel, kérdésekkel és énekkel Jézus haláláról és feltámadásáról. Unokahúgom élménybeszámolóját hosszasan hallgattam a Missziós látogatásról. Lenyűgözte az, hogy a földünk milyen messzi pontjáról érkeztek pont hozzánk, ebbe a kis faluba a rendtagok. Itt én is elgondolkodtam, hogy milyen rendíthetetlen alapokon nyugszik a Jóistenbe vetett hitük, hogy a szülőhazájukat és családjaikat is elhagyják az Istentől rájuk bízott feladatvállalás miatt. Az óvodában személyesen is átélhettem a találkozás pillanatait. A gyerekek nagyon várták, hogy mikor ismerhetik meg a különleges atyákat és Ania nővért. Kezdetben izgulva, kissé feszülten próbáltam a megbeszélt időpontra úgy szervezni a délelőtti napirendet, hogy zökkenő mentes legyen az esemény. Mikor megérkezett hozzánk a sok ismeretlen, érdekes arc összegyűltünk, hogy megismerhessük őket. A meleg, barátságos tekintetek rögtön elfeledtették velem a kezdeti aggodalmakat a gyerekek pedig csendben, szinte csodálva tekintettek feléjük. Elmer testvér mesét olvasott fel a gyerekeknek, Ania nővér segítségével pedig Istenhez szóló gyerekdalokat énekelhettünk. A közösen töltött röpke fél órában csak az számított, hogy örömmel és vidáman töltsük együtt az időt. A gyerekek sokáig emlegették még a furcsa bácsikat és a nővért, akik mosolyt csaltak az arcukra. Egy közös élményt adtak mindenki számára. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A pénteki napon keresztutat szerveztek a faluban, ahol egyes állomások között egy-egy család tagjai vitték a rájuk bízott Missziós keresztet. A délutáni szentségimádás után újabb rendtagok bemutatkozását hallgathattuk meg egy Missziós előadás keretében. Elmer testvér hosszasan beszélt arról, hogy milyen sok örömet merít az emberek felé áradó szeretetéből, és hálát ad Istennek, amiért az útját olyan gondosan a Verbita rend felé terelte. Mesélt a rendben töltött vidám pillanatokról, amikor először tapasztalhatta meg, hogy milyen a hóban játszani, milyen a rendtagokban örök barátra lelni, milyen Isten apró csodáit megtapasztalni.

A szombati napon az egyeki piactéren rendeztek be egy sátrat az utcai evangelizációra. Feléjük közeledve az előttem lévők csodálkozó kérdéseit hallottam... Mi van itt? Buli? A sátorban vidám énekkel, kávéval, teával, kekszekkel és pogácsával várták az arra járókat. Kíváncsiságomat felkeltette a sátorban elhelyezett kis asztal, amin a rend szórólapjai, újságja és a róluk írt könyv volt megtalálható. Ezt látva Zoltán testvér készségesen mesélt a rend tagjairól és bemutatta a könyvben szereplő képeket. Délután a Verbita rend tagjai találkoztak még a katekumen csoporttal és az idősek otthonába is ellátogattak. Az esti Szentségimádás után koncertet adtak a missziós rend tagjai. Minden tag a maga népviseletébe öltözött be és különböző szertartási szokásokkal is megismerkedhettünk. Ez a színes élmény kizökkentett a szürke hétköznapokból. Csodálva hallgattam az énekeket, bár a szövegét nem értettem csak éreztem. Feledhetetlen élményt nyújtott mindenki számára.

Az utolsó napon a Missziózáró szentmisén, melyet a rend tartományfőnöke Burbela Gergely atya mutatott be (Virágvasárnap), nyugalom és öröm töltötte el a szívem. Hálás vagyok, amiért megtapasztalhattam a rendtagok Istenbe vetett rendíthetetlen hitét és erőt meríthettem belőle, hogy kellőképpen tudjak megemlékezni Jézus nagy áldozatáról melyet értünk hozott a kereszten.

Záborszki Enikő óvónő

Fotó: Papp Ágoston

Isten kézzelfogható, belélegezhető jelenléte - Néhány tapasztalat a missziós napokról:

"A hétvégi találkozást a Verbitákkal én is érdeklődve vártam, hiszen alig tudtam róluk valamit. Már péntek este találkozhattam Anna nővérrel, aki első perctől kezdve közvetlen volt, barátságos és roppant jókedvű. Szombat reggel a többiekkel is találkoztam a piacon. A hideg ellenére mindenki azon volt, hogy eleget tegyen a vállalt evangelizációnak. Lenyűgöző volt látni, hogy milyen felkészülten érkeztek Egyekre a szerzetesek. Utána néztek a településnek (elhelyezkedés, lakosság, polgármester stb.), bizonyos személyeknek, így már rólam is volt információjuk. Ez megalapozta a későbbi beszélgetéseket. Szombat este vidám koncerten mutatták be országuk nyelvét, szokásait. Ekkor fogalmazódott meg bennem e hétvége nagysága: túl a misszión, abban a csodában lehetett részünk, hogy ebbe a parányi nagyközségbe a világ számos, távoli országából érkeztek Isten munkatársai, hogy közel kerülve az egyeki hívekhez, lakosokhoz valami újat, csodálatosat mutassanak. Szerintem ez hatalmas dolog! A vasárnapi közös szentmise csúcspontja volt a hétvégének. A templom padjai tele voltak. Lehet, hogy egyeseket a kíváncsiság vonzott a szentmisére, de talán sikerült valamit megérezni abból, amit ez a jól időzített (húsvét előtt közvetlenül, a jubileumi év derekán), missziós hétvége üzent mindannyiunk számára. Bízom abban, hogy mihamarabb újra találkozunk a Verbitákkal, már mint barátainkkal." (Ágoston)

„A távoli országokból jött emberek közössége első benyomásra a különlegesség, az érdekesség hatását keltették bennem. Ám az előadásaik során, a családjaik, a kultúrájuk, a hagyományuk, a zenéjük bemutatásával máris közelebb kerülhettem hozzájuk. Közvetlen, kedves, mosolygós, örömöt sugárzó egyéniségüket tapasztalva, már az első napon Barátra lelhettünk bennük! Egyek utcáin járt keresztúton együtt imádkoztunk, közösen elmélkedtük vendégeinkkel, az általuk megfogalmazott elmélkedések Jézus szenvedésén keresztül a hétköznapi életünk küldetésének lényegét vetítette elénk. Az utcai evangelizáció során - az érdeklődéssel betérő látogatókat bevonva- énekszóval, egyszerű hétköznapi témákat érintő beszélgetéssel, kölcsönös mosolyokon keresztül megtapasztalhattam a szívük, s szívünk mozgatóját: Jézust. Hamar ráébredtünk, hogy a kezdeti látszatkülönbözőség egy Tőből fakad, s már nem, mint más, s érdekes emberekre néztünk, hanem egészen közeli barátság volt köztünk érezhető. Sok arccal, egy nagy szívhez tartozunk. Az utcai beszélgetés során odajött hozzám egy néni, akivel minden héten találkozni szoktunk a misén, s a faluban. Megkérdezte, hogy –„Nem találkoztunk mi már valahol?”- azt gondolta, hogy én is „Oda” tartozom. S nem is tévedett! A verbita testvérek szombat esti koncertjét már családias légkörben hallgathattuk, sokáig dúdolva, énekelve a fülünkben csengő zenéik dallamát. Üzenetük egyike, hogy a hívő ember lelkében mindig öröm van, mely felemel minket. Emlékezetes napokat vihetünk magunkkal, napokat, amelyekben újabb barátokat kaphattunk, akik segíthettek megtalálni, s erősíteni az élő közös Forrásunkat.” (Mónika)

„A missziós hétvége számomra a világegyház fogalmának gyakorlati tudatosítását adta, azáltal, hogy betekintést nyerhettem hogyan gyakorolják a katolikus hitet a világ különböző pontjain. Külön élmény volt a befogadás kapcsán, a befogadottal való személyes beszélgetés, a hazájáról, a hivatásáról, a hitélet alakulásáról napjainkban. A szentmiséken való együtt szolgálat, és a prédikációk, a közös imádságok, éneklések mind az együvé tartozás érzését erősítették bennem, az elsőre teljesen idegenként ható, sokszínű, tanúságtevő csapattal.” (Dani)

„A missziós hétvége számomra a derűt és a szeretetet jelentette. A testvérek úgy mutatták meg nekünk Isten közelségét és szeretetét, hogy közben nem használtak sem nagy szavakat, és semmi erőlködésnek sem volt nyoma. A missziós rózsafüzér megfogott az újdonsággal. Idegen nyelvek, Szűz Máriáról szóló szép énekek zenei kísérettel... Az imaszándékok tudatosítása... A családban eltöltött esték lesznek igazán felejthetetlenek. A kezdeti izgalom hamar elszállt, azt tapasztaltuk hogy ő igazán testvér. Vándor, akit befogadtunk. Éhes, akinek enni adtunk. És fázik, akit felmelegítettünk. Az ismerkedés után, amikor elmondtuk a legfontosabbakat, sor került a mélyebb beszélgetésekre is. Szóba kerültek hitbeli kérdések, édesanyám pedig, aki még sohasem beszélgetett efféle dolgokról ilyen sokat senki "szakemberrel", fel merte tenni az őt foglalkoztató, egyszerű kérdéseit. S ma ott volt a szentmisén! A koncert alatt olyan önfeledten kikapcsolódtam, és annyi öröm volt a szívemben, mint már régen. Csodálatos volt azt látni, hogy milyen boldogok együtt, mennyire szerdtik egymást. Ez szinte irigylésre méltó. Azóta ez kavarog bennem... mosolyogtak egymásra- és adni akartak... nekünk. Sokat adtak!Azt érzem, hogy ilyen az Isten is.. szeretni akar. Mint a testvérek. A záró szentmise nagyon szép volt. Azért volt szomorú, mert a végét jelentette. A végén az áldó éneket nem lehetett könnyek nélkül hallgatni. Ezt az éneket nem ismertem, de meg szeretném tanulni. A vége meg egy örömünnep volt! Csak meg kell nézni a csoportképet! Hiszem, hogy ez a négy nap kegyelem volt, igazi, Istentől jövő áldás.” (Tünde)

„Leírhatatlan szép és tartalmas napok voltak. Kísérje ÁLDÁS további munkájukat. Ők már a szívünkben vannak. Remélem lesz még folytatás, sikerül a kapcsolatokat tovább ápolni Velük.” (Edit)

„Igazából én csak vasárnap 10 órakor kapcsolódtam be az eseményekbe személyesen, akkor értem ugyanis haza Egyekre. De a Facebookon nyomon követtem, a megosztott képeket és videókat. Illetve Édesanyám is beszámolt nap, mint nap. A szüleim nagy izgalommal várták újdonsült "gyermekünket" Nagyon megszerették Fábiánt ez alatt a pár nap alatt. Nagyon megható volt látni, hogy Anya és Apa is könnyes szemmel búcsúztak Tőle. Talán Ők sem számítottak erre, mikor vállalkoztak erre a "befogadásra".

Úgy láttam a többi család is nagyon megszerette ezeket a csodálatos embereket. Azt hiszem én mint később bekapcsolódó talán a legcsodásabb dolgot tapasztalhattam, amit csak lehetett ezen a vasárnapon. Isten már-már kézzel fogható, belélegezhető jelenlétét. Mert mindenhonnan amerre csak néztem ezt a túlcsorduló szeretetet láttam a szemekben. Többször meg is könnyeztem a misét, illetve az utána következő eseményeket is. Felejthetetlen élményt hagyott a szívemben.” (Kitti)

„A „misszió” kifejezést én rögtön módosítanám „tanúságtételre”. Hiszen ez a négy nap arról szólt, hogy a verbita közösség tagjai életpéldáikkal tanúságot tettek arról, hogy mit jelent számukra a vallás. Így példát adtak arra, hogy Krisztuskövetőként, hogyan kell élni a mindennapjainkat. A világ 8 országából érkeztek, 4 kontinensről és mindenki a maga kultúráját közvetítette, amikor személyes megnyilatkozásaikon keresztül bepillanthattunk családjaik és ezen keresztül nemzetük szokásiba, vallásgyakorlásukba. Két személyt külön kiemelnék a misszió tagjai közül. Az egyik, akivel alkalmunk volt közelebbről megismerkednünk, Lando Modestus atya. Mi voltunk a szállásadója és így alkalmunk nyílt személyes beszélgetések alkalmával közelebbről is megismerni őt és személyén keresztül ezt a missziós közösséget, amelyet képviselt. Egy végtelenül kedve, szerény, alázatos, hitében erős, hívatásában elkötelezett embert ismerhettünk meg általa. Külön kell szólni arról a szeretetről, amely hazánkhoz köti. A másik személy, aki mély benyomást tett rám Burbela Gergely atya, kőszegi missziósház tartományfőnök. Ő volt a virágvasárnapi mise főcelebránsa. Homíliája alatt, áradt belőle a szeretet, közvetlen hangvétele mindenki szívét megérintette. A gyerekeket külön is megszólította, szeretettel fordult feléjük, párbeszédet kezdeményezett velük. Egész lényéből áradt a vidámság, melegség, öröm, megelégedettség. Mit is kívánhatunk magunknak, ha nem azt, hogy ez az érzés minket is végig kísérjen egész életünk során. Ehhez csak az kell, hogy higgyünk, bízzuk magunkat Istenre, ne aggódjunk a jövőnk felől, mert Isten gondviselése kísér minket, Krisztushívőket egész életünkön át.” (Katalin)

„Szent Arnold Janssen által alapított verbita rend képviselői „forgatták fel” településünk életét. Arnold atya fiai és lánya négy napra részesei lettek katolikus közösségünknek és abba lüktető életet, pezsgést, ritmust, pörgést, mosolyt, színt hoztak. Pénteken a katolikus intézményünk iskolájába és óvodájába látogattak. A gyermekek hálás befogadók és elfogadók voltak. A tavaszi szünet előtti fáradtságot oldották az üde, játékos, zenés, énekes foglalkozások, melyeken szó volt a közelgő nagyhétről és Jézus Krisztus keresztútjáról. A különböző országok képviselői a közös vonások mellett rámutattak az ünneplés formájának sajátosságaira is. A lengyel Ania nővér, például beszélt a szépen feldíszített barkaágakról. Kongóból érkezett szerzetestestvér pedig a feltámadás hajnalán Mária gyászfátyolának léggömbökre kötözött elrepítéséről, mely a gyerekek feladata és azt jelképezi, hogy a Szűzanyának nem kell szomorkodnia, hiszen szent fia él, mert feltámadt. A pénteki keresztút legmeghatóbb pillanat az volt, amikor visszaérkezve a templom elé, Modestus atya azt kérte csendesedjünk el és hozzuk ide családjainkból azt a személyt, akinek leginkább szüksége van a kegyelemre és ajánljuk fel érte. Érezhető volt az ima ereje. A szentmisék, imaalkalmak alatt lehetőségük volt folyamatosan testvéreinknek az égi orvoshoz járulni, a szentgyónásukat elvégezni. Vasárnap abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Burbela Gergely tartományfőnök atya is megérkezett és a virágvasárnap szentmiséjét ő maga celebrálta. Arra biztatott minket Egyekieket, hogy Szent József hitét, Szent Fausztina nővér bizalmas ráhagyatkozását és Szent II. János Pál tevékeny szeretetét magunk előtt látva, haladjunk a növekedésben szentjeink példájára. A küldetés elkezdődött, a küldetés van, a küldetés lesz. Köszönjük a teljesítéséhez kapott óriási szeretet erőket, a missziós lendületet.” (Éva)

„A hétvégén egy nem mindennapi élményben lehetett részünk, nekünk egyekieknek. Már első hallásra izgalmasnak találtam a programot, amely a vártnál mélyebb nyomot hagyott bennem. Mivel még nem volt szerencsém missziós szerzetesekkel találkozni, hatalmas kíváncsisággal vártam az eseményt. Először a pénteki keresztúton volt alkalmam találkozni velük, ezt követően a templomban tartott előadáson kicsit közelebbről is megismerhettem őket. Már első benyomásra is nagyon szimpatikusnak találtam őket, hiszen a belőlük áradó boldogság és szeretet rögtön rokonszenvet teremtett. Külön öröm volt számomra, hogy ilyen muzikális embereket ismerhettem meg, akik hangszerekkel es énekekkel tették színesebbé missziós küldetésüket, nem is beszélve arról, hogy milyen jó hangulatot teremtettek. A vállalkozó szellemű hívek be is kapcsolódhattak a közös zenélésbe, ezzel is közelebb kerülve vendégeinkhez. Számomra a legnagyobb es egyben felejthetetlen élményt a szombat esti "verbita koncert" jelentette. Szívet melengető érzés volt, amikor minden szerzetes a saját kultúrájának megfelelő népviseletben megjelent és közösen énekeltek. Sokat mondó előadás volt, melyből mindannyian csak tanulhatunk. Felemelő és tanulságos volt minden velük folytatott beszélgetés, ám mivel nagymamám is szállást adott a brazil származású Marco Antonia de Mirandának, kellemes baráti kapcsolatot sikerült kialakítani. Természetesen minden közösen bemutatott szentmise elragadtató élményt nyújtott a híveknek, azonban a Virágvasárnap méltó módon megkoronázta az együtt töltött hétvégénket. Úgy gondolom sokunk nevében nyilatkozhatom azt, hogy felejthetetlen percekkel gazdagodhattunk, valamint sikerült megértenünk a verbiták alázatos missziójának lényegét. Hálás köszönet Laci atyának, a szervezőknek, a résztvevőknek, valamint mindenkinek aki hozzájárult ehhez a jeles eseményhez.” (Réka)

„Számomra nagy élmény volt a szerzetest befogadni. Kicsit féltem amikor anya mondta hogy fogadunk be szerzetest, de izgatottan vártam a találkozást. Remis atya személyében megismertem egy nagyon intelligens, kedves férfit. Sokat nevettünk, nagyon jó humora volt. Amint Laci atya is mondta, nagy súlya volt idegen embert befogadni a lakásunkba, de nem bánta meg egyik családtagom sem. Most kicsi hiányérzetet van bennünk, de reméljük a mihamarabbi találkozást!” (Detti)

„Az életet, melynek a halál a vége a keresztény élet drámaian egybelátja s az örök élet hitével és a belső megközelítésével oldja fel.” (Pilinszky János) Ezekkel a gondolatokkal kezdődött meg 2018. március 25-én virágvasárnap ökumenikus megünneplése Debrecen utcáin. E hagyomány már 7. éve, hogy a város néptánccsoportjainak — Hajdú Néptáncegyüttes, Főnix Táncegyüttes, és Hortobágy Táncegyüttes — leányai kapuzáró énekeivel indul. A néphagyomány szerint a böjti időben a hangszeres zenélés tilos volt, de a karikázókra, a kapuzókra ez nem vonatkozott. Vasárnap délutánonként ezért a fiatal lányok a falu meghatározott pontjain órák hosszat énekeltek, karikáztak révültek, ezekkel a böjti énekekkel keresték a lelki kapcsolatot a Teremtőjükkel.

Az egyedülálló városi és egyházi közös ünnepen Papp László, Debrecen polgármestere a köszöntő gondolataiban elmondta, jó érzés megtapasztani azt, hogy Debrecenben a város tradicionális értékei, keresztény hagyományai a mai napig rendkívül fontosak, a kereszténység nagy ünnepeire felekezeti hovatartozás nélkül együtt tudunk készülni. Ma Európában sokat vitatkoznak azon, hogy kell-e a keresztény értékekre, hagyományokra építeni, amikor jövőt tervezünk. Magyarországnak, Debrecennek csak így van jövője.

Ezt követően a virágvasárnapról szóló evangéliumi szakaszt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze olvasta fel. A református püspök gondolataiban hangsúlyozta, ez a nyitány, a történet, amit követünk nem virágvasárnapi felvonulás, hanem bevonulunk Debrecen utcáira, ahogyan azt Jézus tette Jeruzsálemben. Bevonult az élet tereibe, mert ott van helye az evangéliumnak. A templomban minden szép, ékes, aranyozott, tiszta, ami az életünk tereire nem mondható el. Szükség van arra, hogy bevonuljon Jézus az életünkbe.

Majd a katolikus liturgia szerint Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke és Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája barkaszentelést végeztek. A római katolikus püspök gondolataiban nagyböjtre irányította a figyelmet, amelyre bűnbánattal és jócselekedetekkel készítettük elő a szívünket. Jézus a megváltás művének beteljesítésére indult, amikor tanítványaival együtt bevonult Jeruzsálembe. Debrecenben a keresztutat járva Jézus nyomába szegődünk, fogadja el az úr jó szándékainkat, és Virágvasárnap, a nagyhét küszöbén éljük át együtt Urunk kínszenvedését halálát és feltámadását.

Ezen bevezető gondolatok után indult el a menet, a keresztútjárás, amelynek elmélkedéseit Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész olvassa fel.

A közös ünneplés során továbbá közreműködtek a Debreceni Zenede Pendely Énekegyüttese, a Kuckó Művésztanya, Lautitia Kóruscsalád, a Ham Ko Ham és a Helyőrségi Katonazenekar.

Kovács Ágnes

2018. március 26., hétfő 11:35

Isten országa az életünk horizontja

Virágvasárnapi ünnepi szentmise a debreceni székesegyházban

Barkaszenteléssel kezdődött a virágvasárnapi (szenvedésvasárnap) ünnepi szentmise 2018. március 25-én 10 órakor, a debreceni Szent Anna-székesegyházban, majd az Úr jeruzsálemi bevonulására emlékezve az asszisztencia és a hívek barkaágakkal a kezükben bevonultak a templomba. A szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be.

Az igeliturgia részeként a székesegyház Szent László kórusa elénekelte a passiót, Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának történetét az utolsó vacsorától a temetésig.

Palánki Ferenc megyéspüspök a szentmisén elhangzott bevezető gondolataiban elmondta, ez a történet kell, hogy hasson ránk, hogy újra döntés elé állítson bennünket. Ha végigelmélkedjük a történetet, a benne szereplők tulajdonságait, cselekedeteit látva, nekünk is tanulságokat kell levonni saját életünkre vonatkozóan:

„A passió Betániából indul, amikor Lázár házában Jézus Márta és Mária vendége. Vacsora közben egy asszony drága olajjal megkeni Jézus lábát, mire a kívülállók megszólják, miért nem adta el inkább a drága kenetet, hogy az árát szétossza a szegények között. E mozzanat tanítása, hogy a szeretetben nincs mérték, a másokért meghozott áldozat felbecsülhetetlen ajándék.

A tanítványok feladata — akik előkészítették a húsvéti vacsorát — arra figyelmeztet bennünket, hogy Jézus nekünk is adott küldetést és egyben meghívást a szentmisére, a húsvéti vacsorára, hogy vele együtt ünnepeljünk, majd egyesülve Jézus Krisztus Szent testével, hordozzuk Őt a hétköznapjainkban, vigyük a szívükben az emberek közé.

Péter, Jakab és János apostolok nem tudtak Jézussal virrasztani, mert még a szívük is elnehezedett, elaludtak. Látnunk kell, hogy bennünket is meghív az Úr, hogy Vele imádkozzunk, hogy Vele együtt éljük az életünket.

A főpapnak és Pilátusnak megadatott, hogy beletekintsenek Isten szemébe. Megláthatták Isten arcát és mégsem ismerték fel, mert a megalkuvások, az érdekek elvakították őket. Ma is sok evilági dolog van, amelyek elvakítanak bennünket és nem ismerjük fel Isten arcát a másik emberben.

Cirenei Simon, mint egyik járókelő került közel Jézushoz. A Gondviselő Isten a mi életünket is keresztezi. Nincsenek véletlenek. Ezért figyeljünk arra, aki vár bennünket, találkozni akar velünk, és aki az életutunk során segítséget kér. Mert amikor egymásnak segítünk, akkor Jézusnak segítünk.

A római százados mindazok után, amit ő aznap elkövetett kivégeztetvén az ártatlan embert, felismerte Jézust, amikor azt mondta: „Ez valóban Isten fia volt” (Mt 27,54). Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy egészen életünk végéig van lehetőségünk a megtérésre, bűneink felismerésére, amely átalakítja az életünket.

Az evangélium utolsó alakjaként a bátor arimateai József áll előttünk, aki irgalmasságot cselekedett, amikor eltemette Jézust. (Az irgalmasság testi cselekedetei között az utolsó: halottakat eltemetni.) Csendben és szeretettel tette a jót, miközben maga is várta Isten országát. Ez kell, hogy a mi alapmagatartásunkat is meghatározza, várjuk Isten országát, mert ez az ország, a mi életünk horizontja, az út és a cél, a teremtéstől, a kereszthordozáson és a Golgotán át egészen a feltámadásig.” — fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye

Virágvasárnapot megelőző szombat délután 2018. március 24-én 27. alkalommal indult el a nyíregyházi városi keresztút, amelyen Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, és Bosák Nándor nyugalmazott püspök is részt vett. Az idei elmélkedéseket Bosák Nándor püspök atya még az Irgalmasság évére írta, de üzenete ma is aktuális.

A Szent Antal Plébánia kápolnájától indult a menet, évek óta nagy tömeg kíséretében. Az itt elhangzott Felföldi László helynök, plébános bevezető gondolatai visszanyúltak a huszonhét évvel ezelőtti első városi keresztútra. Ezután Kis István prelátus úr az első stáció elmondásával útjára indította a liturgikus menetet.

Mindig megdöbbentő és szívbe markoló a környező településekről érkezők hűsége a hagyományos fekete, gyász viseletben. A hideg, de napsütéses időben itt voltak a környék településeiről a kálmánháziak, nagycserkesziek, sóstóhegyiek, orosiak, nyírszőlősiek.

Idén is várt temploma előtt bennünket dr. Gál Sándor református esperes úr, aki elvégezte az ötödik állomást. Tőle indulva már zúgtak a görög katolikus Szent Miklós-székesegyház harangjai, hogy fiatal paróchusa, Molnár Zoltán szavával üdvözölve legyen a kereszt. A szeminárium kispapjai elöljárójukkal várták a keresztet a püspökség kapujában.

Hagyomány, hogy az állomásokat a környező települések bizánci és latin rítusú hívei imádkozzák. Jelen vannak évek óta a Jósaváros katolikusai, Borbánya kertvárosi hívei és a fiatal lakótelep, Örökösföld közösségeinek tanúságtevői.

A hullámzó tömeg lassan, méltóságteljesen haladt a város ravatalozója felé, ahol Palánki Ferenc megyéspüspök úr gondolatai vetítették elő a feltámadást, a tizenötödik állomást. Főpásztorunk áldása zárta a nagyhetet indító eseményt, melyen közel ezer ember volt jelen felekezettől függetlenül.

Román Csaba

akolitus - Nyíregyháza

2018. március 23., péntek 15:10

„TARTÓS SZERETET”

Rekord mennyiségű élelmiszer gyűlt össze

Közel 200 tonna élelmiszer gyűlt össze a Tartós szeretet adománygyűjtő akció során, amelyből mintegy 27 ezer csomagot állítottak össze a Karitász önkéntesei országszerte. A csomagok osztása már zajlik, az utolsó 220 csomag átadására március 28-án kerül sor Budapesten.

Március 4. és 11. között rendezték meg hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést. A gyűjtés hetében a templomok mellett a Karitász 16 egyházmegyei központjában, és több gyűjtőponton is fogadták a felajánlásokat.

A beérkezett adományokból a Karitász csoportok készítettek ajándékcsomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászorulók számára. Az idei nagyböjti akció során ismét rekord mennyiségű adomány gyűlt össze: a mintegy 200 tonna élelmiszerből országosan több mint 27 ezer család részesül még az ünnep előtt.

Az átlagosan 8 kg-os csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készétel konzervek és édesség. Az ajándékcsomagokat több helyen kiegészítették húsvéti apróságokkal is a gyermekek számára, valamint húsvéti ajándék kártyákat is készítettek mellé az önkéntesek.

A gyűjtés lezárásaként a budapesti Szent Erzsébet Karitász Központ munkatársai és önkéntesei, Écsy Gábor igazgató vezetésével március 28-án, szerdán 9-12 óra között 220 rászorulót ajándékoznak meg élelmiszercsomaggal.

 

Hálásan köszönjük minden adományozó nagylelkű segítségét, akiknek köszönhetően évről-évre többeknek segíthetünk ünneppé tenni a húsvétot!

Katolikus Karitász

2018. március 23., péntek 11:03

Kezdődik a nagyhét

Virágvasárnappal - idén március 25-én - megkezdődik a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó, legintenzívebb időszaka. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Krisztus a Biblia tanúsága szerint a zsidó peszah előtt néhány nappal vonult be Jeruzsálembe. Három evangéliumban is szerepel, hogy Jézusnak ekkorra már országos híre volt, ezért a zarándokok egybegyűltek megérkezésekor, mert azt hitték, megkezdődött a messiási korszak, amely megszabadítja őket a római elnyomástól. A tömeg jólétet, boldogságot és nemzeti dicsőséget várt a Megváltótól. Jézus azonban, bár az ünneplést elfogadta, elvárásaiknak mégsem tett eleget: nem lépett trónra, nem koronáztatta meg magát, nem szított lázadást a római császársággal szemben. Az ünnepélyes bevonulás után a zsidóság vezetői nem vállalták a nyílt fellépést Jézussal szemben, néhány napra rá viszont elfogták és elítélték. Ezekből az eseményekből eredeztethető a kereszténység húsvéti ünnepköre.

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap megáldja.

Virágvasárnap mindig Jézus szenvedéstörténete, a passió hangzik fel dramatizálva az evangéliumból. Az Egyház ezzel a liturgikus elemmel is azt jelzi, hogy a dicsőséges bevonulás csak az első lépése volt Jézus szenvedésének és halálának, amelyre a megváltáshoz elengedhetetlenül szükség volt.

Huszonöt éve a virágvasárnap egyben az ifjúság világnapja is a Katolikus Egyházban. II. János Pál pápa azért ezt az ünnepet szentelte a fiataloknak, mert a virágvasárnapi liturgiában vesznek részt leghangsúlyosabban a gyermekek. Arra is emlékezik ugyanis e napon az Egyház, hogy Jézust Jeruzsálembe való bevonulásakor a kicsinyek lelkesen köszöntötték, és pálmaágakat borítottak le eléje.

Virágvasárnap ünnepén, március 25-én, délelőtt 10 órakor Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke mutat be ünnepi szentmisét a debreceni Szent Anna-székesegyházban. A szentmise előtti percekben a templom főbejárata előtt barkaszentelést végez, majd az asszisztenciával ünnepélyesen bevonulnak a templomba.

 

Sajtóiroda – Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Először 1929-ben, legutóbb 1984-ben tartottak népmissziót az egyeki plébánián. Jubileumi évünkben az Isteni Ige Társasága (verbiták) szerzetesei és papjai 12 fővel kezdték el missziós szolgálatukat csütörtökön.

A missziós napok rózsafüzér imádsággal kezdődtek, minden tizedet egy-egy kontinensért, az ott élő szegény, bajban lévő, különböző bűnöktől szenvedő emberért felajánlva. 17 órakor a misszió nyitó szentmiséjével folytatódott. Ennek keretében megáldottuk a missziós keresztet, majd Magung Fransiskus indonéz pap, a közösség missziós titkára volt a főcelebráns. Igehirdetésében a hét mottójáról elmélkedett: „Minden forrásom belőled fakad.” Ezt választotta a Szent József Plébánia jubileumi évének mottójául, így a 2020-ban tartandó Eucharisztikus Kongresszus gondolatát kívánják elmélyíteni. A forrás, amiről a zsoltáros beszél első jelentésében Sion hegyét, a Szent Várost, Jeruzsálemet jelenti – mondta az atya. Nekünk, keresztényeknek ez a hegy a templom, Isten háza, ahonnan lelki életünk tápláléka származik. Az Eucharisztia, ahol Jézussal találkozhatunk. A szentmise, a vasárnapi találkozás Isten és köztem történik. De itt találkozhatunk egymással is. Sőt önmagunkra is itt találhatunk rá. Hiszen olyan sokszor nincs időnk magunkra sem, rohanunk, intézzük a dolgainkat és nem jut idő arra, hogy magunkra-magunkba tekintsünk. Egy történet szerint Afrikában, ahol nincs posta, nincs telefon, két falu között a hír úgy terjed, hogy az üzenetet rá bízzák egy gyorsan futó törzsi tagra. Ő elindul és fut a másik falu felé, hogy elvigye a hírt. De a falu határában megáll, azért hogy „bevárja a lelkét”, hisz olyan gyorsan futott, hogy lehagyta. Fransis atya hangsúlyozta, ezek a missziós napok arra is szolgálnak, hogy bevárjuk a lelkünket, hogy valóban megérkezzünk és igazán találkozzunk.

A missziós napok nyitó szentmiséje után bemutatkoztak a közösség tagjai, akik Indonéziából, Erdélyből, Kongóból, Brazíliából, Fülöp szigetekről, Magyarországról, Lengyelországból és Indiából érkeztek. Bemutatták országaikat, azok vallási helyzetét, és röviden saját magukat, családjaikat.

A 12 szerzetes testvér és Ania nővér aztán azokhoz az egyeki családokhoz mentek, akik ezekben a napokban befogadták őket, hogy ott szálljanak meg. Kérjük az imádságos támogatást, hogy ezek a napok igazi lelki megújulást hozzanak számunkra.

PlebaniaTeam

Fotó: Bódi Viktor

médiaképzős hallgató

2018. március 23., péntek 09:45

Egyedülálló kezdeményezés Debrecenben

Debrecenben évek óta hagyomány, hogy a virágvasárnapot közösen ünnepli Debrecen városa, a történelmi egyházak hívei, és elöljárói. Az ünnephez kapcsolódó barkaszentelésről, keresztútjárásról, a virágvasárnapi zenés áhítatról, az ezt kiegészítő "DOMINICA PALMARUM" programról és az egyedülálló városi és egyházi összefogásról tartottak sajtótájékoztatót 2018. március 22-én, a Régi Városházán. A sajtótájékoztató részt vettek Papp László, Debrecen polgármestere, Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Kocsis Fülöp a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség evangélikus igazgató lelkésze, Bereczki Lajos, a Baptista Teológiai Akadémia rektor-helyettese, Sipos Barnabás, a Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség parochusa és Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Papp László Debrecen polgármestere örömmel emlékezett vissza a tavalyi hagyományteremtő szándékkal elindult ökumenikus virágvasárnapi események közös megünneplésére. Házigazdaként elmondta, Debrecen számára az egyházak jelenléte kiemelten os karaktere a városnak, ez megtestesül az együtt ünneplésben is tanúságot téve az egység mellett. Szeretné, ha ez az összefogás olyan eseménnyé válna, amely hozzátartozik a húsvéti ünnepkörhöz, és arra biztatja a Debrecenieket, a környező települések lakóit, hogy csatlakozzanak a kiemelkedő virágvasárnapi programhoz.

Fekete Károly református püspök gondolataiban elmondta az a szabadlelkűség, amivel Jézus Krisztus elindult a szenvedés útjára a megváltásért os nyitány számunkra is. Ennek megélése rávezet bennünket a feltámadás ünnepére. Jézus örömujjongás kíséretében vonul be az egyház életbe. Hozsanna, arámul hosianna segélykiáltást, jézushívást jelent. 2018. évében is hívjuk Őt, amely azt az alaphangot adja meg, hogy Jézusnak kell bevonulni nem pedig nekünk felvonulni. Milyen nehéz ma a jézusi gondolatoknak bevonulni az élet azon tereire, ahol a hétköznapjainkat éljük. Jó lenen, ha ott is megtörténne, ami virágvasárnap történik, a békességadás, a szabadítás, tisztulás, olyan helyreállítás, amikor meg kell hátrálnia a gonosznak és előtérbe kell kerülnie a jézusinak.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a virágvasárnap lényegi mozzanatáról beszélt, amikor Jézus bevonul a szent városba, elindul a szenvedés útján. Ezen a vasárnapon mi is Jézus szenvedésére, passiójára emlékezünk, így ez a nap a római katolikus liturgia szerint szenvedésvasárnap is. Ahogy Jézus bevonult a szent városba mi is bevonulunk Jézus életébe a szent ünnepen azáltal, hogy végiggondoljuk Jézus szenvedésének, a szeretetének állomásait. A megyéspüspök hozzátette, külön öröm számára, hogy a megváltás, a szeretet történetét a történelmi egyházak együtt élhetik át. Amikor barkaszentelés után bemegyünk a templomba, a szent helyre, kifejezzük, hogy a hétköznapok szintjétől elemelkedünk az isteni szférába. Erre alkalmat ad a városi keresztút, hiszen a belváros utcáit is bevonjuk ebbe a megszentelt közegbe, azáltal, hogy az evangélium, Jézus szenvedéstörténete ott is elhangzik.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, metropolita a sajtótájékoztatón elmondta, felekezetük liturgiájában nincs keresztút, viszont a bizánci egyház ünneplésébe mélyen beletartozik. Olyan menetet járnak be, amit Jézus végig élt egészen a keresztre feszítésig és a kereszthalálig. Az egyházi ünnepléskor megjelenítik nemcsak Jézus 2000 évvel ezelőtti szenvedéstörténetét, hanem egy ma is élő, történő, folyamatosan jelen való eseményt. Ilyen a virágvasárnap, nagypéntek és húsvét ünnepe. Ezek felidézésekor szereplőivé válnak ennek az eseménynek.

Asztalos Richárd evangélikus lelkész elmondta, náluk sem bevett hagyomány a keresztútjárás, de szükségesnek tartják azt, hogy csatlakozzanak a hagyomány- és kapcsolatteremtésbe. Ezen alkalom jó lehetőség arra, hogy kapcsolatok épüljenek a felekezetek között is, akik a keresztény egységet nemcsak az ökumenikus imahéten, hanem a keresztény ünnepek közös megélése során is erősítik.

Bereczki Lajos baptista lelkész örömét fejezte ki a kezdeményezésért, majd gondolataiban hozzátette, az első keresztények első nagy ünnepe a húsvét volt. Ebben a menetben is átélhetjük, és újra odaszánhatjuk magunkat annak követésére és szolgálatára, hogy Jézus Krisztus keresztje összeköti a különböző felekezetek híveit, papjait, hiszen testvérek vagyunk az Ő szeretetében.

Sipos Barnabás ortodox paróchus elmondta, annak ellenére, hogy az ő vallási hagyományuk szerint egy héttel később ünneplik a virágvasárnapot illetve a húsvétvasárnapot, az egységet ők sem szeretnék megbontani, osztozni akarnak abban az örömben, ami az embereket ezen az ünnepen eltölti. Majd utalt a jeruzsálemi ortodox egyház keresztény egyházak közötti kiváltságos szerepére, hiszen ők a húsvétot és más keresztény ünnepet a történések színhelyén ünnepelhetik meg. Az ortodox húsvét, szent fény ünnepének előestéjén, nagyszombaton, a Szent Sír templomában a jeruzsálemi pátriárka imádságára a mécsesek lángja a Szent Sírban felgyullad és ez a láng nem éget. E csodás esemény minden nagyszombaton lejátszódik Jeruzsálemben, amit ugyanazzal a hittel szemlélheti a keresztény ember, mint az szent eukarisztiát.

Végül Bódor Edit ügyvezető a virágvasárnapi programot mutatta be:

A program vasárnap délután 16 órától a Csapó utcai sétálóövezetben kezdődik Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita barkaszentelési liturgiája, köszöntőt mond Fekete Károly református püspök, Asztalos Richárd evangélikus igazgató lelkész és Papp László, Debrecen polgármestere, majd Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását idézi meg az ünnepi menet. Bibliai keresztútjárás indul a Kossuth tértől: Kossuth tér (Főnix-szökőkút) – Csonkatemplom – Kormányhivatal – Szent Anna Székesegyház és Főplébánia – Csokonai Színház – Városháza – Kossuth tér (Főnix-szökőkút) útvonalon.

Az keresztút stációit az alábbi egyházközségek fogadják örökbe: Debreceni Görögkatolikus Parókia, Debrecen Kistemplomi–Ispotályi Református Egyházközség, Debreceni Evangélikus Egyházközség, Szent Anna Főplébánia, Debreceni Baptista Gyülekezet, Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség. Ahogy az előző hat évben tette, a magyar Református Szeretetszolgálat idén is virágmagokkal ajándékozza meg a jelenlévőket.

Az állomáshelyeken az elmélkedéseket Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész olvassa fel.

18 órától a Nagytemplomban a Debrecen Helyőrségi Zenekar zenés áhítata kezdődik Dominica Palmarum címmel. Köszöntőt mond Fekete Károly református püspök, igét hirdet Sajtos Szilárd tábori lelkész, őrnagy, vezényel Pál István őrnagy, közreműködik az Ady Leánykar és a Nyíregyházi Egyetem kamarakórusa.

Kovács Ágnes

Sajtóiroda - Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Egyekről Egyekre című előadássorozatunk harmadik alkalmán Gáspár Mátyás Ajaki plébános emlékezett meg Egyeken eltöltött szolgálatának ajándékairól március 21-én.

Visszarévedtünk a kezdetekig, az 1768-as esztendőig, amikor is Für Imre plébános munkássága nyomán megtörtént a csoda, s a semmiből rövid időn belül katolikussá lett Egyek lakossága. Egy nemzedék alatt felépült az egyházmegye egyik legszebb temploma.

Mátyás atya jól ismerte ennek az időszaknak a történetét, hiszen maga is végzett kutatásokat e téren, Egyeki szolgálata idején. Hangsúlyozta, hogy az akkori Egyekiek hite az a nagybetűs hit, amellyel a semmiből is minden lesz.

Mátyás atya erre a találkozásra készülve elgondolkodott azon, hogy mi is nekik, papoknak a dolga, akik belépnek és kilépnek az emberek életébe. Eddigi szolgálata 10 állomáshelye közül Egyek volt az egyetlen, melyre Ő maga kérte helyezését. Oka ennek is a gondoskodás, mely szolgálatának hűséges kísérője. Mindig kapott feladatot hívatása teljesítése közben arra is, hogy legyen mellette konkrét személy, akiről saját maga gondoskodhatott: idős, hazatérni készülő szülők, árván maradt papszülők, szolgálatban elfáradt paptestvérek, otthontalan felebarátok. Sokukat már utolsó útjára is elkísért. Mindenkitől tanult valamit, és arra a megállapításra jutott, hogy az emberek életében legfontosabb az ima.

Az ima, amely az utolsó leheletekben is felsóhajt, ég és föld határán. Az ima viszi előre a nagy egész megtapasztalását kereséseink során, a teljesség keresése közben. A szív békéje nem más, mint az Istennel való szemlélődés boldogsága. Az az állapot, amikor valamit belátunk. Isten térképe a személyes kapcsolatok hálója, egy rendszer az életünkben, melyeken keresztül adunk és kapunk. Így teljesítjük be az ő isteni tervét, s válunk azzá, akivé Ő elgondolt minket. Élettel, halállal is beteljesít valamit, formál.

Nagy értékként említette, hogy a legnehezebb időkben ez a település öt papi hivatást adott. Azok, akik itt gyökereztek, szolgálatukban viszik tovább adott közösségeikbe, amit itt megtapasztaltak, adják tovább. Az boldogság, amikor ezt megértjük, értékeinkért, kapott ajándékainkért hálát mondunk és felismerjük a csodát, ahogyan Isten dolgozik. Ha a világot, a közösséget ez a csoda mozgatja, jó úton járunk. Ha azonban közösségben a mozgást a pénz határozza meg, az mozgatja a dolgokat, az nem a Jóistentől van.

A mammon, a pénz istene, belopja magát a legszeretőbb közösségekbe is, ha nem vagyunk elég óvatosak. A globalizációt Jézus Krisztus kezdte el, amikor megtette a legnagyobb ugrást: a mennyből a földre érkezett és megalapította az egyházat, melynek bárki tagja lehet. Ez az isteni globalizáció, mely nem tesz tönkre egy családot sem, hanem gazdagít. A globalizáció célját, irányát kell megvizsgálnunk, ahhoz, hogy csapdáját felismerjük: hova vezet? Amennyiben a semmibe, a káoszba, az nem az isteni terv része, hiszen Isten mindent rend, mérték és súly szerint teremtett. A papok feladata az is, hogy részt vegyenek ennek a csodálatos rendnek a fenntartásában: az Isten akaratát megsegíteni, az isteni műnek részesei lenni.

Összegezve a papok és a királyi papság feladatát is megfogalmazva, három kérdés köré csoportosította a lényeget:

- Mit hoztam ebbe a közösségbe?

- Mit találtam a közösségben és abba bele tudtam-e helyezkedni?

- Mit vittem el innen?

Mátyás atya az Egyeki 6 év tapasztalatát tudta Isten akarataként továbbvinni. A szíve gazdagodott, s ezzel a gyarapodott lélekkel szolgált tovább. „Fontos az, hogy Isten hatalmas tervébe bele tudjunk illeszkedni”- zárta elmélkedését Mátyás atya.

Az előadás, beszélgetés során a bölcsesség, derű, szelíd humor, alázat, jóság járta át a termet és a lelkeket, kik ott jelen voltunk. Mátyás atya hozott, mi kaptunk. Sugározta előadónk a lelki békét: azt, hogy jóban van Istennel, a világgal és önmagával.

Példát, jó szót, kedvességet, figyelmet, derűs, meghitt perceket adott. Isten fizesse meg!

Farkas Éva egyházközségi képviselő, tanító

Fotó: Papp Ágoston

Nagyböjti rekollekciót tartott Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2018. március 20-án, Nyíradonyban a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola dolgozóinak.

A főpásztor gondolatmenetének fő vonalául Madách Imre „Az ember tragédiája” című hallhatatlan művét hívta segítségül. Hangsúlyozta, az ember tragédiája a bűn, ami nem csak egy rossz tett, hanem Isten nélküli létezés állapota, ebből fakadóan vannak bűnös cselekedeteink. Madách prófétai műve azt is bemutatja, hogy bármilyen politikai, vallási, tudományos, társadalmi formációról is legyen szó, ha Isten nélkül van felépítve, az kudarcra van ítélve. Ez mondható el a mi életünkre is leletünk bármennyire sikeresek, gazdagok és híresek. „A siker helye az utca, a dicsőségé meg a szívedk titkos kamrája.” — idézte a püspök Hamvas Béla (1897-1968) filozófust, majd a pedagógusok munkájának sikerére utalva hozzátette, az nem a jutalom, a munka megköszönése, hanem néhány évtized év múlva a pedagógusnak köszönhetően egy gyermek jó döntése.

Éppen ezért olyan érett személyiségű felelősségteljes fiatalokat kell, hogy neveljünk, hogy az „önző” gyermeki állapotból, az életét mások szolgálatára odaadó emberekké váljanak.

Szent Pál szerint a tanítás célja a „tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet. (1Tim 1,5). Ha valaki tiszta szívű, mindenben — az élete eseményeiben, a természetben, a másik emberben — megláthatja Istent és úgy néz a másikra, önmagára, mint Isten remekművére.

A főpásztor hangsúlyozta, amikor Mária az angyallal találkozik, Istennel és önmagával találkozik. Olyan szemmel kell nézni tehát önmagunkra, ahogyan Isten lát bennünket. Az Ő szeretete feltétel nélküli, nem kiérdemelhető. Nem azért szeret, mert jók vagyunk, hanem hogy jók legyünk. Ha válaszolunk az ő szeretetére, akkor megjelenik rajtunk keresztül az Isten. Ha magunkra tekintünk ne a gyengeségeinket, korlátainkat lássuk, hanem Isten rólunk szóló álmát, vágyát. Az angyali üdvözletnél Mária mire mondott igent? Arra, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen (Lk 1,37). Az életemnek nem én vagyok a főszereplője, hanem Isten, így lesz üdvösségtörténet az életem.

A tiszta szív, tiszta látást is eredményez, amellyel a másikban meglátjuk Isten képmását. A főpásztor egy kolostorról szóló történetet mondott el, ahol csak négy idős szerzetes élt. Mivel nem születtek újabb hivatások, nem látogatta őket senki, arra az elhatározásra jutottak, hogy a kolostort bezárják. Mielőtt ezt megtették volna elzarándokoltak a bölcs emberhez, aki azt tanácsolta nekik, maradjanak a kolostorban, mert közülük valakiből szent lesz. Ettől kezdve — mivel nem tudták ki lesz a szent — Isten szemével néztek egymásra, és önmagukra. Ez megváltoztatta a kapcsolatukat, a kolostor hangulatát, és az emberek egyre többet időztek a közelükben, majd újabb hivatások is születtek. Mi hogyan nézünk a másikra, látjuk e benne a szent ajándékát, Isten remekművét?

Ezután a megyéspüspök a jó lelkiismeretről beszélt, amely nem más, mint Isten szava bennünk.

Sajnos sokan válogatnak, csak azt fogadják el tanításából, ami elnyeri tetszésüket. XVI. Benedek pápa szerint a „relativizmus diktatúrájában” élünk. Egy felmérés alapján 1000 fő 15-30 év közötti katolikusnak keresztelt fiatal 60 %-a vallotta magát vallásosnak a maga módján. Kérdés, hogy ez elegendő e. Nem nyugodhatunk meg, nagy a felelősségünk.

A lelkiismeretünket arra kell nevelnünk, hogy az Isten jelenlétében éljünk. Képviseljük mindenütt a krisztusi szeretetet, hogy aki velünk találkozik, az Krisztus feltétel nélküli szeretetével találkozzon. Ábrahám áldozatára nem Istennek volt szüksége, hanem Ábrahámnak hogy tisztába jöjjön saját magával.

Úgy neveljük gyermekeinket, hogy engedjük megszólalni a lelkiismeretüket, és ne külső erőszakkal „pofozzuk be” őket a mennyországba. Jézus szelíd szeretettel, jósággal ajándékozott meg bennünket, nekünk is eme módszerrel kell élnünk.

Végül a püspök atya az őszinte hit kérdésére terelte a figyelmet:

„Jézus a búcsú üzenete így szólt: „Tegyetek tanítványommá minden népet” (Mt 28,19). Adjuk át a hitet, tanítsuk meg a gyermekeket, hogy nyitottak legyenek az örök dolgokra. A tanítvány több mint a diák. A diák megtanulja a tantárgyat, de nem szükséges szeretnie a tanárt. A mester és tanítvány viszony ennél sokkal több, mert szeretetkapcsolat van köztük. Nekünk Jézus a mesterünk és mi mindannyian tanítványok vagyunk. Minden tantárgyat a lét nagy kérdéseit érintve kell tanítani, azokra keresni együtt a választ, hogy miért élek, ki vagyok, mi az élet értelme, miért kell meghalnunk, szenvednünk” — fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

 

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Free Joomla templates by L.THEME