Elemek szűrése dátum szerint: március 2018

2018. március 14-én ismét megtapasztalhattuk az Úr áldását. Egy csodálatos napot töltöttünk Isten közelében. Korán reggel útra keltünk, együtt, a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulói és pedagógusai, körülbelül 800-an, hogy Kassára zarándokoljunk. Nagyon is igazak voltak ránk nézve Victoria Sweet szavai: „A zarándoklattal az a helyzet, hogy nem lehet megtapasztalni, hacsak el nem indulunk az úton. Ebből a szempontból nagyon hasonlít az élethez: nem helyettesítheti, ha egy karosszékben ülve olvasunk róla, sem az, ha filmeken vagy fotókon látjuk.”

A gyönyörű kassai Dómban közösen vehettünk részt a Bosák Nándor nyugalmazott Püspök atya által celebrált misén, majd osztályonként megismertük Kassa nevezetességeit. A nap egyik fénypontja az Orsolyita-nővérek rendházának templomában töltött néhány imádságos perc volt, amelyben átérezhettük iskolánk 100 éves múltjának jelentőségét, megnézhettük honnan indultak el iskolaalapítóink.

Kerezsi Béla

intézményvezető

2018. március 19., hétfő 09:44

Jézusom Bízom Benned!

Lengyelországba zarándokoltak az egyeki plébánia hívei

Vágyakozással teli szívek közössége töltötte meg az Egyekről induló zarándokok buszát 2018. március 15-én. A telítettség oka, hogy az egyházközösségünk tagjainak gyarapítására indultunk Szent II. János Pál és Szent Fausztina személyével. Ereklyéjükért Krakkóba hívott minket az Úr.

Imádságos utazással érkeztünk meg zarándoklatunk első helyszínére, ahol abban a felemelő érzésben volt részünk, hogy a Szent II. János Pál Centrum kápolnájában lelki vezetőink Jacek Gorski atya, és Papp László, Laci atya szentmisét mutatott be az egyeki híveknek. Történelmi esemény részesei lehettünk, amikor Stanisław Dziwisz lengyel bíboros átnyújtotta részünkre Szent II. János Pál vér-ereklyéjét, melyre innentől Egyek féltve őrzött kincseként tekinthetünk, s testközelből tisztelhetjük szent pápánkat. Felejthetetlen pillanataink egyike volt, amikor bíboros atya magához hívta 45 fős csoportunk legifjabbik - összetett kézzel imádkozó- tagját, 6 éves Jankát, (kisebbik lányomat,) majd édesapját is. Megtisztelő volt mindazon testvérek számára, akiket - közénk lépve- barátságos, személyes kéznyújtással köszöntött a lengyel Bíboros.

Szent helyek felkeresésének második napján kívánkozásunk következő állomásához, az Isteni Irgalmasság Bazilikához tettünk látogatást. Női lélekként, s mint az egyeki Szent Fausztina lelki közösség vezetőjeként szívem zakatolt az oda vezető úton. Igaz tisztaságot árasztó kápolnába léptünk be, ahol érezhetően mindenki szíve megszépül. Egy kedves szerzetesnővér köszöntött minket, s az Irgalmas Jézusba vetett hitünk megerősítésére, és folyamatos megújulásunk elősegítésére nekünk ajándékozta Szent Fausztina nővér csont ereklyéjét. Őt is magunkkal hozhattuk a mi templomunkba. Ez ünnep üzenete: Irgalmas Jézus vezérelje mindennapjainkat, és Isten határtalan szeretete hassa át minden gondolatunkat, cselekedetünket. Felemelő hitbéli pillanatot élhettünk át, mélyen meghatott szívvel álltunk Előtte. Engem ért a megtiszteltetés, hogy köszönetet mondhattam az ereklyét átadó szerzetesnővérnek. Remegő gondolataim kifejezésekor a nővér szeméből sugárzó, és egyéniségéből áradó önzetlen felebaráti szeretet, derű, s kiegyensúlyozottság megnyugvással töltött el. Az Irgalmasság Anyja Nővéreinek kolostorában Szent Fausztina sírját őrző csodás kápolnában áhítatosan, néma csendben, lélekben összekapcsolódva együtt imádkozhattunk az ott élő, belső életük rendkívüli gazdagságáról tanúskodó szerzetesnőkkel. Megindító, meghívás volt ez számunkra!

Częstochowában a Jasna Góra kegyhelynél megfogalmazott, s elhelyezett imaszándékunkkal Istenbe vetett hitünk még mélyebb pontját érintette. A Bazilikában a Fekete Madonna csodatevő képe előtt, valamint a főoltár előtt könnyekig meghatódva imádkozhattunk mindazon szeretteinkért, akiket ránk bízott a Jó Isten. Köszönetet mondhattunk mindazért, amivel eddig elhalmozott minket, s kéréseinket, - a meghallgatásért esedezve- írásban is megerősíthettük. „- Akkor még „csak” kértem, és „csak” azt mondogattam magamban, hogy, „hátha” teljesül, hogy olyan jó lenne, ha... imáimat Meghallgatnád, s Teljesítenéd!” A hazafelé vezető úton pedig a „hátha”, helyébe az lépett, hogy forduljunk teljes bizalommal az Úr Jézus felé, s akkor fog teljesülni!”

Így szólt Jézus Szent Fausztinához: „Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya óvja csecsemőjét. Halálunk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek!”

Jézusom Bízom benned!

Boldogság, mely áthatotta a zarándoklatunk óráit, boldogság melyet az ereklyék által kapunk, boldogság, hogy mindezt - Isten ajándékából- családunkkal, barátainkkal, hittestvéreinkkel szeretetben élhettük át!

Köszönettel tartozunk a zarándokút megálmodóinak, és megvalósítóinak, hogy velük együtt ebben a felejthetetlen élményben részesülhettünk, s, hogy a templomunkba látogató hívek az ereklyék által még elérhetőbb közelségből is kapaszkodhatnak Isten jóságába. Köszönjük A Misszió Tours utazási irodának, Budai Lászlónak, valamint a busz sofőrjeinek, akik biztosították a balesetmentesen utazásunkat, idegenvezetőnknek Aranka Malkiewicz-nek, aki megismertette velünk a szent helyek jelentőségét, köszönjük Jacek Gorski domonkos atyának, aki mindvégig hozzásegített minket mind lelki, s fizikai céljaink eléréséhez, s köszönjük helyi plébánosunknak, Papp Lászlónak, Laci atyának, hogy segítségével, kicsi lépéseinkkel haladva Istennel való mind bensőségesebben egyesülhetünk! Istennek legyen hála!

Pappné Fekete Mónika

Szent Fausztina lelki közösség vezetője Egyek

Fotó: Papp Ágoston

 

Beszámoló a lengyelországi zarándoklatról

Nemzeti ünnepünk hajnalán 45 fővel elindult az Egyekiek küldöttsége Lengyelországba, hogy átvegye a jubileumi év alkalmából kért és kapott szent ereklyéket.

Papp László plébános és Gorski Jacek atya vezették a zarándokok színes csapatát, melyben a résztvevők kora 6 és 70 év között volt. Bátran mondhatjuk, hogy egyházközségünk apraja-nagyja megmozdult és útra kelt, hogy 250 éve közösségünket patronáló Szent Józsefünk mellé újabb segítőket nyerjen II: Szent János Pál és Szent Fausztina személyében. A zarándoklatra készült imafüzet imái között méltó helyet kapott az Egyekiek jubileumi fohásza is, melyet többször elimádkoztunk. Átszőtte a zarándoklat három napját a készület és hála érzése.

Kilenc órán át tartó imádságos út után Krakkó városába érve, először a Szent II. János Pál centrumban tettük tiszteletünket és mondtunk hálát szentmisével a megérkezésért. Azon a helyen térdelhettünk és rebeghettük el köszönetünket, ahol annak idején maga a szent pápa misézett. Később a belvárosban Stanislaw Dziwisz bíboros úrtól vehettük át a vérereklyét. Bíboros úr közvetlen, barátságos fogadtatása mindnyájunkat meghatott: magához hívta a legkisebb zarándokot és keblére ölelte, majd mindenki mást kézfogásával tüntetett ki. Egyházközségünk világi elnöke, Bencsik Zoltán mondott köszönetet delegációnk nevében.

A Visztula parti séta, a helyi sárkány tűzokádásának megcsodálása, a Jagelló egyetem órajátékának hallgatása, Fő téri séta, Balassi ház megkoszorúzása is része volt programunknak. Az esti vecsernye a domonkos kolostor ódon falai közt ért minket. A gregorián ének dicsőítő dallamain megpihenve, szent irigységgel csodáltuk a fiatalos, élettel teli kolostor és templombelsőt. Második nap az Isteni Irgalmasság templomába vitt utunk és készületünk. A kolostori kápolnában Szent Fausztina simogató csendjében hangoltuk ünnepire szívünket, teremtettük meg belső csendünket. Az Irgalmas Jézus oltárkép megbocsátó tekintete mellett, szentünk, József az ács oltárkép szelíd derűje is átjárta lényünket. Ilyen készülettel érkeztünk meg az Úr Szenvedése kápolnába. Itt vehettük át a szentmise előtt Szent Fausztina utódjától az ő ereklyéjét. Pappné Fekete Mónika, az Egyeki Szent Fausztina lelki közösség vezetője mondott köszönetet a küldöttségünk nevében. A magyar szót és az irgalmasság jó hírét nagy meglepetésünkre, egy hazánk szülöttétől, Hedvig nővértől is hallhattuk. Úgy éreztük magunk ettől a találkozástól is megerősítve, hogy” Uram, jó nekünk itt lenni!” A magyar kápolnában már a két szentereklye oltárra helyezett jelenléte mellett mondtuk el az irgalmasság rózsafüzérét.

Továbbutazva, néhány óra múltán megérkeztünk a Fekete Madonna földjére, Czestochowába. Mindent beborított a hó már ekkor, meglepett minket a tavaszi tél. Az esti Apel imádság alatt különleges élményben volt részünk. Több Egyeki testvér is a szentélyben élhette át azt a csodálatos, és semmihez nem hasonlítható érzést, amikor a Fekete Madonna himnuszát egy szívvel és lélekkel énekelték a különböző nemzetek képviselői. Az Üdvözlégy Mária magyar nyelven is elhangzott. Kézzel simítható, fogható erejű volt a kegyelem kiáradása. Szent fáradtsággal tértünk nyugovóra a zarándokházban.

Harmadik napunk kezdete is ajándékkal indult. Waligóra Marian perjel atya fogadott bennünket magyar nyelven köszöntve közösségünket. Mi is köszöntöttük őt és gratuláltunk a nemzeti ünnepünkön, magyar államunktól kapott kitüntetéséhez.

Mindenkit megajándékozott egy különleges, meg nem vásárolható rózsafüzérrel, plébánosunk, Jacek atya és tolmácsunk Aranka is megkapta Marian atya kitüntető külön ajándékát. A szentmise után felkerekedett megnövekedett létszámú zarándok csapatunk és elindult a télből Egyekre. Útközben az imádságok közötti szünetekben tanúságtevő beszámolókat tartottak a testvérek a közösség előtt a megélt élményeikről, érzéseikről. Bár három napon át ugyanazokon a helyeken ugyanazon eseményeknek voltunk részesei, mégsem volt két egyforma. Ami közös volt az a mély megérintettség, érzelmi túlfűtöttség.

Bár fagyos zimankóban, tomboló viharban, buszunkkal lépésben téve meg az utolsó kilométereket értünk haza, az izzó érzések heve nem engedte a csüggedést. Tomboljatok, a mi védőink már immár hárman gondoskodnak róla, hogy kőbe ne üssék lábaikat az Egyekiek!

Farkas Éva tanító, képviselő testületi tag

2018. március 17., szombat 10:22

„Amit eszel, azzá leszel!”

Katolikusok étkei

Receptkönyvbemutatót tartottak 2018. március 9-én, Hajdúnánáson, a helyi könyvtárban. A Nagymamáink receptjeiből – Válogatás az első hajdúnánási katolikusok és az újabban letelepültek ételeiből című könyv különlegessége, hogy az egyházi év minden időszakára ajánl recepteket, amelyeket a katolikus lakosság hagyományos ételeiből válogattak és gyűjtöttek össze. A kellemes hangulatú, ételkóstolással egybekötött eseményre szép számmal érkeztek érdeklődők és senki sem távozott rossz szájízzel. A könyvbemutató végén rövid interjút adott nekünk a könyv szerzője, Buczkó József, Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója. Az értékes gondolatokat, tanácsokat ezúton is köszönjük.

A bemutatót Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor beszéde nyitotta meg, aki arról beszélt, miért tartja osnak, hogy a jóllakottság mellett az egészséges tápanyagbevitelre is odafigyeljünk. A magyar humuszföld elmondása szerint az utóbbi években 90%-kal csökkent, ezért is vált szükségessé a hagyományokhoz való visszatérés. Nehéz, de nem lehetetlen feladat, amiben os szerepe van nagyapáink hagyományos ételkészítési szokásainak elsajátítása és visszacitálása mindennapjainkba.

Juhász Imre címzetes kanonok, plébános atya, a könyv ajánlásának írója kedves, gyermekkori emlékekkel indította rövid beszédét. Visszaidézte Boldogkőváralján töltött gyerekkorának ízeit és elmondta, milyen fontos lenne visszahozni valamit a múltból, amit nagyszüleink, szüleink mellett a mindennapok részeként élhettünk meg. Kiemelte, hogy katolikus eleink egyszerűsége, nagyszerűsége és leleményessége kiemelkedő, szemben a ma túláradó kínálattal, a fogyasztói táradalom bőséges választékával, ahol kevésbé érezzük szükségesnek, hogy nagyszüleink ötleteire, hagyományaira hagyatkozzunk. Könyvtárosként tapasztalta, hogy a gyakran és sokak által olvasott könyvek hamar leamortizálódtak, így könnyen meg lehetett állapítani, mely alkotásokat tartják érdekesnek, értékesnek, s úgy látja, Hajdúnánáson különösen osnak tartják a lakosok a helyi értékek megőrzését, mindennapi használatát, a múlt értékelését.

Buczkó József, a könyv szerzője tartalmas, képes bemutatóján os információkat osztott meg a hallgatósággal. A könyv egyik érdekessége, hogy helyi hagyományok és szokások szerint elkészített ételek receptjét találjuk meg benne. Először ad receptgyűjtemény híradást egy vallási kisebbség ételkultúrájáról, s ezen recepteket a helyiek, illetve a múzeum dolgozói által elkészített éltelek ízléses fotóival színesítették. Mindemellett a füzetben fellelhető minden recept mellett ott találjuk, hogy a régi Magyarország mely vidékéről származik, s történeti, néprajzi adalékok teszik még színesebbé, még érdekesebbé a benne foglaltakat.

A könyv először egyszerűen elkészíthető, de egészséges és finom leveseket mutat be, hiszen a régiek gyakran levessel indították a napot munka előtt. A legtöbb recept böjtös, ami nem pusztán a böjti időre utalhat, hanem sokkal inkább az alapanyagok szegényességére, egyszerűségére. Csodálatos példái azon ételeknek, amelyek finomak annak ellenére is, hogy nagyon kevés hozzávalóval, egyszerűen elkészíthetők.

Miután a lelkünk számos új információval és érdekességgel gazdagodott, testünket a szerény, de nagyon finom ételekkel táplálhattuk a bemutatót és a közös imát követő ételkóstolón, ahol a receptkönyvben szereplő ételek közül nyolcféle finomságot kóstolhattak meg a jelenlévők, nevezetesen a rongyos pogácsa, a csíki csíkos, káposztás rétes, a húsvéti ínyencségnek számító sárga túró, a káposztás kunkorgó, túrós rétes, krumplis béles és a burgonyás lepény ízével ismerkedhettek meg a kedves vendégek. Az eseményen jelen voltak az ételek elkészítői is, akik szívesen megosztották a finomságok titkait az érdeklődőkkel és természetesen fogadták a bókokat a nagyon finoman elkészített ételekért, hiszen a kóstoló végére szinte minden el is fogyott.

Az ételkóstoló előtt rövid interjút adott nekünk a könyv szerzője, Buczkó József igazgató úr.

Mennyi időbe telt utánajárni a receptek hagyományos elkészítési módjának, származási helyének, illetve összegyűjteni ezeket egy kötetbe?

B. J.: Több mint egy esztendő, hiszen még 2016 karácsonya táján kezdtük a gyűjtést. Kivétel nélkül minden ételreceptet Hajdúnánáson gyűjtöttünk, hiszen az volt a célunk, hogy megmutassuk, a többségi társadalomban együtt élő görög és római katolikusság milyen ételeket fogyaszt, és legfőképpen honnan hozta azokat. Ebből állt össze az a nagyon szép kép, hogy Nagy-Magyarország egész területéről verbuválódott a hajdúnánási katolikusság. A legtávolabbi terület például Gyergyóholló vagy a Gyimesek, Székelyföld egyéb területei, Kárpátalja, Felvidék, Partium területe, a Dunántúl, tehát itt, Hajdúnánáson reprezentálja magát egész Nagy-Magyarország.

Már a bemutató közben is feltűnt, hogy Hajdúnánáson nagyon lényegesnek tartják minél többekkel megismertetni ezeket a recepteket és hagyományokat. Ön személy szerint miért tartja ezt különösen osnak?

B. J.: Ez egy nagyon os kérdés. Tudniillik, mi is a helyzet a mi ételeinkkel? Ma már egy olyan világban élünk, amelyben egészen más étel- és ízkultúra vesz bennünket körül, mint régen. Ezen ételeknek a javarésze, amelyeket mi összegyűjtöttünk, már nincsenek jelen a mindennap fogyasztott ételeink világában, hiszen nagyrészüket már csak emlékből jegyeztük le. A mi célunk az volt, hogy ezeket az ételeket visszahozzuk a felejtésből, átadjuk a jelenkornak is, hogy ne tűnjenek a felejtés ködébe végérvényesen. Ezzel együtt pedig azt a nagyon praktikus szemléletet is szeretnénk megmutatni, hogy nem szükséges tobzódni az ízek, de legfőképpen az adalékok, a felhasznált alapanyagok tekintetében, elég a legegyszerűbbeket is felhasználni, mert azok is rendelkeznek elegendő ízvilággal és ha ezeket jól rakjuk össze, varázslatos étel születik. Ha egy szóval kellene jellemeznem, milyenek ezek az ételek, azt mondanám, egyszerűek. Régen ugyanis az asszonyaink kevésből is tudtak nagyon finom, nagyon jó ízvilágú ételeket készíteni, mert egyszerűen tudtak főzni.

Van-e a receptfüzetben olyan étel, ami kedvesebb az Ön szívének, illetve mely ételek azok, amelyeket el is tud készíteni?

B. J.: A puliszkafélék mindegyikét el tudom készíteni, ezeket nagyon szeretem. Egyébként minden áldott nap fogyasztok puliszkát reggelenként. Több válfaját is kedvelem, a székely változatát és a hajdúnánási katolikusok puliszka ételét. Nagyon szeretem még tavaszidőben a csalánlevest, amely valódi vitaminbomba. A tésztafélék közül különösen nagy kedvencem a rongyos pogácsa, illetve amit a feleségem az édesanyámtól megtanult elkészíteni, a káposztás rétes. Ez egy kőttes tészta, sós ízesítéssel, amibe hordós káposzta kerül ízesítve, aztán összegöngyölítik, majd „S” betűre formázva a kemencében vagy sütőben kisütik.

Számíthatunk-e később egy bővített kiadásra, még több receptet magában foglaló gyűjteményre?

B. J.: Ez egy érdekes fölvetés, hiszen amikor lezártuk ezt a füzetet, már akkor is érkeztek be újabb receptek, tehát tulajdonképpen a helyi társadalom már megnyitott egy újabb fejezetet. Meglátjuk, mit hoz az idő és hány recept fog érkezni, legfőképpen azért, mert a célunk nem fog megváltozni. Nevezetesen az, hogy a felejtéstől mentsünk meg ételeket. Amit ma még gyakran készítenek, azt egyelőre nem veszélyezteti az idő, viszont az, amit már nem készítenek és fogyasztanak nap mint nap, könnyen elfelejtődik. Tehát arra nagyon szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy vigyázzunk, mert ha meghalnak az idősek, akkor elmegy velük ez a tudás is.

Ez nagy veszteség lenne.

Van-e bármi, amit esetleg megosztana az Örömhír olvasóival?

B. J.: Egy dolgot mindenképpen. Sokféle értéket őrzünk, illetve sokféle értéket hagyományoznak ránk elődeink, de ezek csak akkor válnak valóságosan is értékké, ha összegyűjtjük és közkinccsé tesszük őket. Ha ezt nem tesszük meg, akkor mulasztottunk és hatalmas veszteség ér bennünket unokáink, dédunokáink előtt.

Gergely Klaudia

médiaképzős hallgató

Újfehértó

Beszélgetés Barsi Balázs OFM ferences szerzetessel

 

Barsi Balázs OFM 2018. március 12–14-ig Debrecenben a Szent László Domonkos Plébánián, 13-án délelőtt pedig Egyeken tartott nagyböjti lelkigyakorlatot, majd a püspöki hivatalba is ellátogatott, ahol a déli zsolozsma és elmélkedés perceit osztotta meg a hivatal dolgozóival.

 

A ferences szerzetes a közös zsolozsmázás utáni rövid elmélkedésében az imáról kifejtett gondolatában elmondta, sokan szenvednek attól, hogy nem tudnak imádkozni. Egyik alkalommal egy asszony fordult hozzá aggodalmaival:

– Balázs atya, amikor imádkozom, rövid időn belül csak a saját szenvedésemre, betegségemre tudok gondolni, és nem figyelek az imára.

– Fogja a rózsafűzért, hagyja abba az imát, és beszéljen az Úrnak a szenvedéséről! – válaszolta az asszonynak a ferences szerzetes.

E gondolatot megerősítve Balázs atya még hozzátette, az ember az életét, küzdelmeit viszi Isten elé a zsoltárokban is. Nap mint nap a szokásos imáinkat mondjuk el, de az csak előcsarnoka az Istennel való szorosabb párbeszédünknek. Ilyen meghitt kapcsolata volt a bajor családból származó Neumann Teréznek is (1898-1962 – ő a legismertebb női stigmatizált szent), aki iszonyú betegségekkel küzdött, megbénult, megvakult, testén sebek jelentek meg. Amikor Lisieux-i Szent Terézt 1923-ban boldoggá avatták, a mennyei közbenjáró megjelent a szenvedő Teréz ágya mellett, és azt mondta neki:

– Most bármit kérek a Jóistentől, meghallgatásra talál. Mondd, meg akarsz gyógyulni?

– Nem akarok! – volt a válasz.

–Tovább akarsz szenvedni?

– Nem! – mondta ismét határozottan Neumann Teréz.

– Akkor mit akarsz?

– Azt, amit Isten akar.

Ezt a gondolatmenetet folytatva Balázs atyával az Örömhír Szerkesztőségben beszélgettünk.

– Amikor az ember eljut arra a szintre, hogy már semmi mást nem akar, csak Isten akaratának érvényesülését az életében, azt hosszú szenvedés, kudarcok sorozata, és az a tapasztalat előzheti meg, hogy saját akarata folyton zsákutcába viszi. Mikor érkezik meg az ember keresztény élete fejlődésének eme pontjára? Hosszú az út, vagy egy pillanat alatt végbemenő kegyelem?

– Azt hiszem, kegyelem is. Ha egy fiatal eljut erre a szintre, az nagyon látványos, de a tapasztaltabb idős keresztény életében ezzel az ajándékkal együtt dolgozva a gyakorlat eredménye is lehet. Bármilyen megpróbáltatás éri az embert, Isten nem akarja, hogy szenvedjen, de azt sem, hogy ne szenvedjen. Akkor mit akar? Valami mást. Neumann Teréz sem tudta, én sem tudom, de azt mondom, „Atyám, legyen meg a te akaratod”. Ez a megváltásunk abszolút közepe, hiszen az Úr Jézus így imádkozott az Olajfák hegyén, „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely…” (Mt 26,39). Jézus emberi akaratából mondta ezt, 33 éves fiatalember volt, nem akart meghalni. Néha úgy mutatjuk be Őt, mintha kereste volna a szenvedést, de ez nem így van. Majd Jézus folytatta imáját: „…de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te” (Mt 26,39). Ő tudta, mi az Atya akarata, amikor szembesült azzal, hogy gyűlölői meg fogják ölni. Nagyon korán felfedezte ezt. Máté evangéliumának a csúcspontja, amikor újjáértékeli a régi törvényt, a zsidó tórát: „…szeressétek ellenségeiteket” (Mt 5,44). Jézus életével tanított: túllépett azon fájdalmán, hogy Őt gyűlölték, és ellenségei miatt aggódván arra gondolt, mi lesz velük, ha Őt megölik. Erre utal a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd is (vö. Mt 21,33-46). Jézus a Szentlélek erejével a kivégzésének szörnyű eseményén túl egészen az Atyáig nyújtja a kezét. Nekünk is megadja a Szentlelket, hogy életünkben legalább egyszer ugyanezt megtegyük. Nem a szenvedést fogadom el, nem is utasítom vissza, hanem: Atyám, egyesülök azzal az akarattal, amit te akarsz. Ezzel lehet, hogy azt akarja, fejlődjek, vagy tiszta szeretetre, mélyebb kapcsolatra jussak vele.

– Garadnay Balázs „A keskeny út öröme és járhatósága” című könyvében írja: „Isten akarata bennünk van”. Ezt az állítást jól igazolja Jézus és a vak Bartimeus között elhangzó rövid párbeszéd (vö. Mk 10,46-52). A koldus felkiált: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!”, majd Jézus visszakérdez: „Mit tegyek veled?” Jézus nem teheti azt, ami Isten akarata ellen van, tehát a vak koldus válasza – „Mester, hogy lássak” – egyezik az Úr akaratával, vagyis Isten akarata bennünk van.

– Ugyanezzel találkozom, amikor fiatalok keresik a helyüket. Néha csodaszerűen várják tőlem a választ az életükre, hivatásukra vonatkozóan. Én is visszakérdezek: „Mi a vágyad, mi vonz téged? Ha valami vonz, még akkor is, ha nehézségbe ütközik, az bizonyosan Isten álma rólad.” Ez lehet akár a papi hivatás, keresztény családi hivatás, elköteleződés. A vonzás belülről jön, és mégis szabadok vagyunk. Amikor ez a világ az Úristennel érintkezik, az emberben mindig misztérium van, és ebből tudjuk, hogy az igaz Istennel van dolgunk, akinek van egy akarata, és mégis szabadok vagyunk. Ez a két szabadság, két szeretet működik együtt, és találkozásukkor egyszerre föllángol, létrejön ez a misztérium, és abban a pillanatban megtörténik a csoda. Ilyen a mi kapcsolatunk a Jóistennel.

– Palánki Ferenc megyéspüspök atya e lap vezérgondolatában az örömről ír. Egyik mondatában így fogalmaz: „A keresztény öröm nem könnyed vígság, hanem legyőzött szomorúság.” A keresztény élet fejlődésének egy másik magasabb szintje, amikor tudunk örülni megváltottságunknak annak ellenére, hogy fájdalom, szenvedés van az életünkben. Miért olyan nehéz ezt megélni?

– Nagyon mély gondolat hózódik a „legyőzött szomorúság” megfogalmazása mögött. Hiszen aki a mai világot nyitott szemmel nézi, az bizony elkeseredhet. Az elszomorodó ember realista. Ugyanakkor nem állhatunk meg itt az Úristennel való kapcsolatban, amely az események mögött van. Amikor viharba kerültek az apostolok a tengeren (vö. Mt 8,23-27), halász-tapasztalatuk szerint volt okuk az aggodalomra, Jézust fölébresztik: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Az elveszettség mélyéről mi is hasonló módon, kétségbeesetten kiáltunk fel, kapaszkodunk Krisztusba. A legyőzött reménytelenség, szomorúság a Vele való kapcsolatban le is van győzve. Ez nem is boldogságot vagy örömöt jelent, hanem a hétköznapi értelemben vett végtelen békességet, megnyugvást. Jézus rászólt a vízre, és nagy csendesség lett. Vannak nehéz, megoldhatatlan helyzetek, és egyszer csak minden elcsöndesedik. Isten olyan szépen elrendezi, elsimítja az életünket. Néha az a megoldás, hogy ha vele kapcsolatba kerülünk, és ez mindenekfölött van. Éppen ezért az imádkozó ember el tud jutni egyfajta belső örömre, derűre, a nagy csendre a háborgó tenger után.

– Feltéve, ha tud a szenvedő ember imádkozni. Van, amikor nehéz órákban bármennyire is szeretnénk Istenhez fordulni, nem megy.

– Nem is lehet, és nem kell úgy imádkozni, ahogyan előtte tettük. Átmentem hasonló helyzeten. Amikor súlyos beteg voltam, nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy nem tudtam olvasni, a napi zsolozsmát elvégezni, ami a mi hivatásunkban nagyon fontos, de még egy Üdvözlégy Máriát sem tudtam elimádkozni, sőt mindig azt hallottam belülről: „Ne törődj vele, hagyd el!” Nehéz volt, mert nagyhéten nálunk 100 vendég van, fiatalok, kórusok, és csak azt hallottam a szívemben, hagyjam most ezeket a feladatokat. Kéthetes küzdelem volt, hogy Isten minden jót elhagyatott velem, és amikor jobban lettem, ezen elgondolkodtam. Mindig azt tartottam helyesnek, hogy amikor majd közel kerülök a halálhoz, szeretnék meggyónni, de ott akkor a betegségemben ez eszemben sem volt. A bűnöket is azért kell elhagyni, mert azzal nem lehet Istenhez odamenni. Akadályoz, de a jócselekedetektől, a műveinktől is meg kell szabadulni, mert Isten nem a jótetteinket akarja átölelni, hanem bennünket, a csupasz, minden érdemtől megfosztott, imádkozni is képtelen, de Isten után vágyó embert. Nagy kegyelem, ha az ember eljut erre a szintre és megtapasztalja az Isten utáni vágyakozás végtelenségét.

Majd visszajövünk a felszínre, és minden megy tovább, mint azelőtt, mintha meg sem történt volna, de azért meg vagyunk jelölve. Szent Pál szerint a keresztény úgy éljen a világban, mintha nem is élne, ha vásárol, mintha meg se tartaná, amit vett. Szinte játék az egész, és nem ez számít, sokkal több a lényeg, ez a „mintha” elegáns jelenléte a világban, amely maga az életszentség. „A veréb is otthont talál magának, s a fecske fészket, hogy kicsinyeit oda rejthesse” (Zsolt 84,4), mondja a zsoltáros. Ezek itthon vannak, de az ember nem. Akkor van itthon, ha nincs itthon. Ezért a legtöbbet azok tesznek, akik mindent odaadnak. Micsoda teljes önmegtagadás és teljes boldogság az életük!

Kovács Ágnes

2018. március 17., szombat 10:13

II. Irgalmasság Találkozó Borbányán

Március 9-11-én immár második alkalommal került sor Irgalmasság Találkozóra a nyíregyháza-borbányai Szent László templomban a Szent Kamill Leányai Szerzetesi Intézmény valamint Pankotai József atya és Lázár István atya közreműködésével. Ez a hétvége a 2016-os évi, a Kamilliánus szerzetesek és a Vianney Testvérek által szervezett találkozó folytatása volt, melynek célja, hogy a találkozó gyümölcseit konkrétan belehelyezzük életünkbe: kiemeljük az ima és az élő közösség fontosságát, és megosszuk másokkal azt az örömet, amelyet az Irgalmas Jézussal való személyes találkozáskor tapasztalunk.

A kezdő szentmise után elmondtuk a felajánló imát, amellyel Szűz Máriának, az Irgalmasság Anyjának oltalmába ajánlottuk a hétvégét. „Mária, te Fiaddal, Jézussal tökéletes összhangban őrizted szívedben az isteni irgalmasságot… tekinteted édessége kísérjen bennünket e találkozón, hogy valamennyien fölfedezhessük Isten gyöngédségének örömét. Mutasd meg nekünk Jézust, vezess minket Hozzá, taníts meg minket megismerni és szeretni Őt, hogy mi magunk is valóban szerető emberek lehessünk egy szomjazó világban.”

A találkozó mottója: „Én sem ítéllek el…”. A katekézisek a házasságtörő asszony (Jn 8,1-11) és Zakeus (Lk 19,1-10) történetén keresztül vezettek minket Isten irgalmasságának szemléléséhez, amelyet különösen a szentgyónás és a szentségimádás során tapasztalhattunk meg. Megértettük, hogy Jézus tekintete az egyetlen tekintet, amely nem bélyegez meg, nem ítél el, nem aláz meg, nem azonosít bűneinkkel; tekintete egyenesen a szívünkre irányul, hogy elérje bennünk azt a jót, amit semmi nem tud kitörölni.

„Barátaimnak mondalak titeket” – a barát csak jelen akar lenni az életünkben, vágyik barátja társaságára. Jézus, amikor felajánlotta barátságát, tudta, hogy mit vállal: közömbösséget, elutasítást. Milyen gyakran éreztetjük vele, hogy nem fontos… milyen sokszor várakoztatjuk meg… hányszor mondjuk neki, hogy „tudom, Uram, mit szeretnél, de én nem akarom”….

A bizalom, amellyel Jézushoz közeledünk, aki szenvedélyesen és feltétel nélkül adja át magát, tudatosan vállalva a szenvedést is, hogy szeretetével gyógyítsa sebeinket, ez a bizalom olyan számára, mint sebesült arcán az enyhülést hozó simogatás – és ez az irgalmasság misztériumába való belépés átalakít minket, hogy közreműködjünk irgalmas szeretetében, megérintve az Ő fájdalmas arcát minden szenvedő testvérünkben. Ez nem egy elmélet, amit meg kell értenünk, hanem tapasztalat, amit élnünk kell! A találkozó arra hívott minket, hogy merjünk Isten örömének, irgalmának, reményének tanúi lenni családunkban, egyházközségünkben, és ezt a missziót mintegy életprogramként valósítsuk meg a Szentlélek segítségével abban a konkrét csoportban ahova küldetésünk szól.

„Urunk, Jézus, végtelen irgalmad fényében, Szentlelked által, megmutatod nekünk hogyan tör fel sok bűnünk áradata és azok következménye, a halál … de félelmeink, testi és lelki nyomorúságaink, szorongásaink már nem uralkodnak rajtunk, és ez hitünk forrása. Üres kézzel jöttünk hozzád, de hálatelt szívvel és örömmel távozunk, mert megbocsájtottál és szüntelenül árasztod kegyelmedet.”

Borbányai Imacsoport tagjai

2018. március 15., csütörtök 13:01

Nagyböjti lelki nap Barsi Balázs atyával

Harminc évvel ezelőtt járt Egyeken Barsi Balázs atya, amikor Radics Dávid, Egyekről származó ferences szerzetes-pap újmiséjén volt ünnepi szónok. 2018. március 13-án, az egyeki Szent József Plébánia jubileumi évében látogatott el ismét a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye legnyugatibb településére, hogy húsvéti készületükben segítse a plébánia híveit és a katolikus óvoda és iskola tanárait, pedagógusait.

A találkozást megelőzően huszonegy kérdést fogalmaztak meg az óvónők, tanárok, hívek, így a három elmélkedés ezen kérdések köré csoportosult. Hogyan lehet Jézus korunk emberével való érintkezés eleven közege? Mit jelent hinni? Mit jelent embernek lenni? Hogyan tudjuk a hitet közvetíteni mások felé? Balázs atya egyszerűen, közérthetően, a lelki mélységek megmutatásával válaszolt, rámutatva a keresztény felelősségre, hogy hitelesen csak az tud Krisztusról beszélni, aki eleven kapcsolatban van vele. A határ hívő és nem hívő között bennünk húzódik. A mai emberben van-e valami jó, amit fel tudunk vállalni? Szent Ferenc saját szívében találkoztatta az akkori világ vágyait Isten világával. Egy plébánián, katolikus óvodában és iskolában fel kell fedezni azt a lelki mélységet, hogy a megkereszteltek között testvéri közösség van – ez válasz lehet a globalizmusra – de ez a testvériség abból fakad, hogy ugyanaz az isteni természet áramlik bennünk. A mai világ is vágyik a szeretetre, de Isten nélkül nem tudunk szeretni. Folytatva a kérdések megválaszolását, arra a kérdésre, hogyan kell értelmezni a Szentírás azon mondatát: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,16) – kifejtette a keresztség három formáját. (vízkeresztség, vérkeresztség, vágykeresztség). A hitet tudni is kell, ezért nagyon fontos a komolyan vett hitoktatás, ahol nem folyton játszanak, hanem átadják a hit tartalmát. Az embereket csak akkor tudjuk Istenhez közelebb vinni, ha mi befelé leszünk jobb keresztények. Minőség hoz csak mennyiségi változást és nem fordítva. Amikor a szentek szentté váltak, akkor váltak igazán emberré. Küzdelmeink, gyónásaink, szentmiséink által válunk igazán emberré. Napjainkban, amikor az emberi alapokat akarják lerombolni, világosan látni kell, hogy a szabadság nem a jó és rossz közötti választást jelenti, hanem azt, hogy szabadon választom Istent! Ezért természetünkké kell válnia annak a hatalmas tettnek, amit Húsvét éjszakáján tesz az Egyház: ellent mondani a bűnnek. Reggeltől estig szabadságharcot kell folytatni saját magunk ellen. A kérdések között voltak pedagógiai kérdések is. Balázs atya tanárként, majd novícius mesterként, biblikus teológiai műveltségével olyan szakértelemmel osztotta meg tapasztalatait, ami eligazodást jelentett a lelki nap résztvevőinek abban a szellemi útvesztőben, amiben élünk. A hiteles és jó pedagógus nem valahová, hanem valakihez akarja elvezetni a tanítványát. Jézus pedagógiája milyen volt? A célja az, hogy elvezessen bennünket az Atyához. Így a keresztény pedagógia végén Isten van. Mivel az én-em kapcsolatban van a másikkal, és kapcsolatban van Istennel, meg kell tanulnunk elmélyíteni ezt a kapcsolatot. Nem kell félni a követelményektől, és inkább vonzani kell, mint taszítani. Pozitív projekciókkal bele kell látni abba a diákba a jót (amit talán még maga sem lát), úgy vezetni őket, hogy se a siker, se a sikertelenség ne törje le. A kisebb örömöktől el kel vezetni őket a végtelen örömre. Jézus ezt tette, mint a legkiválóbb pedagógus. S ahogyan Jézus imádkozott értünk, a pedagógusnak is imádkozni kell a tanítványaiért. Elképzelhetetlen, hogy a hívő pedagógus nem szólja el magát spontán, megvallva diákjai előtt a hitét. Rá kell vezetni őket arra, hogy a lelkiismeret emberei legyenek. Csodálatos hivatása van a pedagógusnak. Mert amikor a gyermek kiszakad édesanyja biztonságot adó szeretetéből a szülés által, új módon tapasztalja meg ennek a világnak tágasságát. Ebbe kell bevezetni a gyermeket. Óriási felelőssége van ezért az óvodának, ahol az édesanya szeretetével kell szeretni azokat a kicsinyeket. Nem a tulajdonságaik miatt, hanem úgy, ahogy Isten szeret minket: feltétel nélkül. Az óvoda tehát a családi közösség biztonságát kell, hogy megteremtse a gyerekek számára. Nem kell szorongani attól, hogy a végső kérdésekről is szóljunk előttük, hogy katolikus identitásunkat felvállaljuk.

A második elmélkedést követően a napközi imaórával folytatódott a lelkigyakorlat, a délutáni harmadik részben pedig az egyéb kérdések megválaszolásával. Így megtudtuk azt, miért Balázsnak hívják, hogyan választ a szerzetes nevet. Mi a cölibátusnak, mint életformának az értelme, és szó volt napjaink aktuális helyzetéről a migrációról is. Könyvajánlása között szerepelt Dávid Katalin nemrég megjelent könyve: Egy katolikus a migrációról címmel.

A lelki nap igazi ünnep volt, a kölcsönös szeretetet légkörében Balázs atya szolgálata által mindannyian megtapasztaltuk Isten szerető jelenlétét. A nagyböjti lelki napra Juhász Imre újfehértói plébános úr közel ötven hívével jött el Egyekre, megtisztelt bennünket Dr. Berkes László mezőkövesdi plébános úr és Medvegy János atya is. A Szent István Rádió munkatársai pedig hangfelvételt készítettek, amelyet az egyeki plébánia honlapján hamarosan meghallgathatnak.

PlebaniaTeam

fotó: Papp Ágoston

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke

a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy

Hasulyó András

c. esperes, ny. plébános

életének 79., áldozópapságának 55. évében, 2018. március 11-én
szentségekkel megerősítve hazatért Urához és Istenéhez a kisvárdai kórházban.

Született: Ajak, 1940. febr. 3., pappá szentelték: Eger, 1963. jún. 13.

Káplán: Tar, 1963-1965; Nyírtelek, 1965-1967; Jászárokszálláson, 1967-1968; Füzesabony, 1968-1972; Tiszafüred 1972-1974; Erdőtelek 1974-1978; plébános: Tiszaörvény, 1978-1982; Nagyiván, 1982-1990; Dombrád, 1990-2010; nyugdíjas: 2010-től.

Temetése március 16-án, pénteken lesz. Az ajaki Nagyboldogasszony Templomban 11 órakor mutatjuk be érte az engesztelő szentmisét, majd hamvait a helyi temetőbe helyezzük örök nyugalomra a feltámadás hitében.

Debrecen, 2018. március 12.

Jézus Szíve, bízom benned!

Debrecen, 2018. március 5. – Debrecenbe érkezett a Jószolgálat-díj országjáró tárlata, mely a 2017-ben díjazott hivatásos és önkéntes segítők példaértékű tevékenységeit mutatja be köztéri fotóinstallációk formájában. Márciusban ingyenesen látogatható a Kossuth téren. A sajtónyilvános kiállításmegnyitón dr. Szoboszlai Katalin, a Periféria Egyesület elnöke, a hajléktalanokért végett szociális munka intézményi díjazottjának vezetője méltatta az elismerést és a díj üzeneteit.

A Régi Városháza Dísztermében rendezett sajtótájékoztatón Tóth Simon Ferenc, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagja köszöntötte a megjelent vendégeket. Ismertette a Jószolgálat-díj alapítását és szemléletformáló szerepét. Elmondta, büszkeséggel tölti el az, hogy a Jószolgálat-díj társadalmi beágyazottsága egyre nagyobb, a díj második évadában már 667 jelölés érkezett a meghirdetett kategóriákban, ami 145 pályázattal jelent többet a tavalyi évhez képest. Nehéz lesz a szakmai zsűrinek kiválasztania azokat a személyeket, szervezeteket és közösségeket, akiket a 2018. júniusában megrendezésre kerülő díjátadón elismerhetnek. Az önkéntes kategóriákról májusban a díj közösségi oldalán a társadalom dönthet újra, hogy a felterjesztett jelöltek közül ki nyerje el az elismerést.

A vándorkiállítás ötödik állomása Debrecen, mely várost sokszor illetik „a gondoskodó város” jelzővel, hiszen a település vezetése az itt tevékenykedő civil szervezetekkel szoros együttműködésben sokat tesz a rászorulókért. A 2017-es év Jószolgálat-díjasait bemutató kiállítás célja, hogy az áldozatos és példaértékű segítők munkájára, az egymásért vállalt felelősség osságára felhívja a figyelmet. A múlt hetihez hasonló rendkívül hideg időjárásban különösen os figyelni az elesettekre, különösen a hajlék nélküli embertársainkra. A díjazott Periféria Egyesület az év 365 napján gondoskodik a nehéz sorsú emberekről, már az 1990-es évek óta példaértékűen viselik szívükön az elesettek pártfogását.

Kiss Ábel, a Debreceni Karitatív Testület elnöke elmondta, hogy az országban egyedülálló testület 2015 októbere óta 17 civil egyesülettel közreműködve koordináltan gyűjti az adományokat és juttatja el a rászorulóknak. Segélyprogramjaikkal, szociális és gyermekjóléti kezdeményezéseikkel, támogatásaikkal folyamatosan segítik a betegeket, időseket, mélyszegénységben élőket, hajléktalanokat, hátrányos helyzetűeket és a fogyatékkal élőket.

Dr. Szoboszlai Katalin, a Debreceni Egyetem oktatója már a ’90-es évek óta nap mint nap kint van az utcákon a nyíregyházi Periféria Egyesület vezetőjeként, hogy segítse a hajlék nélkül élő embereket. A Jószolgálat-díj egy visszaigazolást jelent a számára, hogy szociális munkájukkal hasznos tagjai a társadalomnak és egyben felelősséget is jelent, hogy valóban jó példát adjanak a felnövekő generációknak.

A Jószolgálat-díjat 2016-ban Twickel György, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi elnöke alapította abból a célból, hogy édesanyja, Zichy Mária Terézia grófnő életművének méltó emléket állítson, és a figyelem középpontjába helyezze a szociális életpályán dolgozó hivatásos egyének, szervezetek, valamint a mindennapi önkéntes jótevők és civil közösségek munkáját. Az alapítvány célja, hogy ezeket a példaértékű tevékenységeket ismerje el évről évre a díjjal és a hozzá kapcsolódó éves médiakampánnyal.

 

További részletekét látogasson el a Jószolgálat-díj weboldalára, vagy kövesse munkánkat a díj közösségi oldalán: www.joszolgalatdij.hu; facebook.com/joszolgalatdij.

További sajtóinformáció: Mondicsné Debreceni Éva, 06/20 296-8106

Fotó: Miskolczi János

Az 1768-ban újra alapított plébánia égi pártfogója Szent József. 2018-ban, az egyházközség jubileumi évében a hívek vágya teljesül, akik kérték, hogy Szent József hathatós oltalma mellett két kortárs szent pártfogásába kerüljön közösségük.

Szent II. János Pál pápa ereklyét kérték a nyugalmazott krakkói bíboros úrtól Stanisław Dziwisz-től, aki szívesen meghallgatta és teljesítette kérésünket. Mivel az egyházközségben dinamikusan fejlődik az Isteni Irgalmasság és szent Fausztina nővér tisztelete, Szent Fausztina nővér ereklyéjét is kérték az Irgalmasság Anyjáról nevezett kongregáció elöljárójától.

A plébánián megalakult az Irgalmasság ima csoport, tagjai családjaik, ismerőseik, szomszédjaik körében is terjesztik az Isteni Irgalmasság üzenetét. Elhelyezésre került az Irgalmas Jézus kép, minden pénteken az Irgalmasság Órájában –három órakor, az Úr Jézus halálának idején együtt imádkozzák a hívek az Irgalmasság Rózsafüzérét. De az egyeki Szent János Katolikus Iskolában is heti rendszerességgel végzik. A helyi Idősek Otthonában is imádkozzák az irgalmasság rózsafüzérét az Irgalmas Jézus szentképe előtt. Az Irgalmasság ünnepét, amelyet megelőz a Nagypénteken kezdődő kilenced, egyházközségi szinten kívánják megtartani.

A két kérés meghallgatásra talált, így március 15-17. között az egyházközségből 45 fő indul Krakkóba, hogy átvegye Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina ereklyéit. Közben a templomban készül az Irgalmasság Oltára, ahová április 8-án, az Isteni Irgalmasság vasárnapján Palánki Ferenc püspök úr helyezi el a két szent relikviáját. Az Irgalmasság Oltárának festményét Simon. M. Veronika festőművész készítette el. Az oltárt Papp Róbert egyeki asztalosmester készíti. A zarándoklatra és az ereklyék fogadására lelki nappal is készülnek, amelyet Barsi Balázs atya tart március 13-án. 

„Jézus tudta mi lakik az emberek szívében, de vajon én tudom–e, mi lakik bennem? Mindnyájunkat megkereszteltek, Isten választott temploma, szentélye lettünk. Nagyböjtben os, hogy elcsöndesedjünk, magunkba forduljunk, elgondolkodjunk azon, hogy bennünk milyen vágy, gondolat, ösztön él, amelyek vezetik a cselekedeteinket? Mi lakik a szívünkben?” — utalt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes bevezető gondolataiban a vasárnapi evangéliumi szakaszra (vö. Jn 2,13-25) nagyböjt 3. vasárnapján, 2018. március 4-én a kisvárdai római katolikus templomban.

A ferences szerzetes bevezető gondolataiban azt hangsúlyozta, hogy ha igazán szembe nézünk önmagunkkal, rájövünk, hogy nekünk is nagytakarítást kell végezni a szívünkben, hogy a bűnös vágyakat, a beteges gondolatokat, ösztönöket, félelmeket, szemetet megszüntessük. Ezt az újjászületést segíti a keresztútjárás nagyböjt péntekjein, és ezért ül a plébános a gyóntatószékben. A mai világban a testünket mindenféle tisztító, méregtelenítő kúráknak vetjük alá, de a lelkünket is meg kell tisztítani. Nem elég a templomot kitakarítani, a templom attól lesz tiszta, ha felhangzik benne Isten szava. A lelkünk is akkor lesz tiszta, ha Jézus Krisztus megszólal bennünk. Töltse be Ő az én testem templomát, akarata és az álma fakadjon fel a szívemben.

Ezután Csaba atya a közösség létosságát emelte ki: „Jézus építi a közösséget. Ha hagyjuk, hogy Isten éljen bennünk, akkor körülöttünk közösség fog épülni. Jézus bennünket is hív, mint ahogy meghívta Fülöpöt, Zakeust és a többi tanítványt. Merjük kinyújtani testvéreink felé a kezünket. Bízzunk abban, hogy a szép szó, szeretet és a jóság meghozza a maga gyümölcsét. Az összes gazdagságom abból fakad, hogy merek befogadni.” A ferences szerzetes azt is kiejtette, hogy a magyar nemzet problémáira gyermekáldást ajánlaná, amely szerinte mindenre gyógyír lehetne: „Olyan, mint az orvosság: használat előtt felrázandó – lehetőleg evés előtt. Megfogom a derekát és feldobom, háromszor-négyszer, ki meddig bírja. A gyermek elkezd kacagni, átöleli a nyakamat és ad egy nagy puszit, amire szinte minden betegség és gond elszáll. És ami a legjobb: nincs mellékhatása. Én mindenkinek ajánlom, mert gyógyít.”

Befejező gondolataiban Csaba atya azt hangsúlyozta, a „Miatyánk” imában azért imádkozunk, hogy „jöjjön el a te országod...”, amit úgy is fordíthatnánk: „Jöjjön el az a nap, amikor a szívünkbe Urunk Jézus Krisztus uralkodik.”

A szentmise végén Linzenbold József esperes, plébános atya megköszönte Csaba testvér nagyböjti gondolatait, Szeifried Zoltán „Csaba testvér egy árvával” c. (toll-karton) alkotásával. Az ajándékot Szeifried Zoltán festő-grafikus, személyesen adta át vendégünknek.

Borus Lászlóné

médiaképzős hallgató

Örömhír Szerkesztőség


NEKtek! – Veletek!
Készüljünk együtt
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központi programja 2018-2019
Debrecenben a Megtestesülés Templomban
(4032 Debrecen Borbíró tér 9.)

PROGRAM

Naptár

« Március 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31