november 2020

Tekintettel a koronavírus-járvány második hullámának következtében kialakult veszélyhelyzetre, a további fertőződések megelőzése érdekében Palánki Ferenc megyéspüspök a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében azonnali hatállyal visszavonásig felhatalmazást ad minden gyóntatási fakultatással rendelkező papnak, hogy általános feloldozásban részesítsék azokat a bűnbánókat, akik ezt (a liturgia keretében elhangzó) megfelelő előkészület után kérik.

Az általános feloldozás esetében is elengedhetetlenül szükséges a megtérő bűnbánata és a súlyos bűnök fülgyónásban történő mielőbbi megvallásának szilárd elhatározása.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) körlevelet intéz a hívek felé Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva, amelyet november 15-én, az évközi 33. vasárnap minden szentmisén felolvastak a katolikus templomokban.

Kedves Testvérek!

Megrendítő volt 2020. március 27-én hallani Ferenc pápa szavait, amelyeket az üres Szent Péter téren nemcsak a keresztény hívekhez, hanem minden emberhez intézett: „a lehető legnagyobb sebességgel robogtunk előre, úgy éreztük, erősek és mindenre képesek vagyunk. Epekedtünk a haszonra, engedtük, hogy felemésszenek minket a tárgyak és megrészegítsen a sietség. (…) Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.”

Most, amikor Európát és hazánkat a koronavírus-járvány második hulláma sújtja, azt érezhetjük, hogy Szentatyánk figyelmeztető szavai semmit sem veszítettek aktualitásukból. Sőt, Szent Erzsébet, a szolgáló szeretet szentjének ünnepe arra hív mindannyiunkat, hogy az Árpád-házi királylány példája nyomán még inkább elgondolkodjunk e szavakon és egymás iránti felelősségünkön.

A kor, amelyben Szent Erzsébet született és a szeretet példáját adta, számos párhuzamot mutat fel napjainkkal. A virágzó középkor idején Európa számos országában sokan nagyon meggazdagodtak és hivalkodtak is vagyonukkal, olyan épületeket emeltek, amelyek előtt máig csodálattal állunk meg, miközben egyre többen süllyedtek nyomorba és nélkülözték az élethez szükséges legelemibb feltételeket is. Ahogy néhány évvel korábban Szent Ferenc elhagyta gazdag édesapja házát, lemondott vagyonáról és lovagi álmairól, úgy az ő példáját követve Szent Erzsébet is elhagyta a türingiai őrgrófi udvart, hogy Jézus tanítása szerint a szegények és betegek szolgálatának szentelje életét. Nyitott szemmel járt, odafigyelt azokra, akiktől sokan borzadva fordították el a tekintetüket. Életének talán egy kevésbé ismert eseménye, hogy amikor egy leprás koldus érkezett a várhoz, Erzsébet saját kezűleg fürdette meg és kötözte be sebeit, és mivel a sok beteg miatt máshol már nem volt hely, saját hitvesi ágyába fektette le. Férje, Lajos őrgróf, aki általában támogatta őt és megvédte irigyeitől, ezt már túlzásnak tartotta. Feldúlva szaladt a szobába, felrántotta az ágyról a takarót, alatta viszont magát a megfeszített Krisztust látta – és térdre borulva adott hálát és kérte Erzsébet bocsánatát.

A 2020-as világjárvány mindannyiunk életére hatással van. Rokonaink és barátaink veszítik el egyik napról a másikra munkájukat és kerül veszélybe megélhetésük, idősek és magányosak maradnak még inkább egyedül, mert senki sem meri felkeresni őket, sokan félve és rettegve zárják magukra az ajtót. Ezért sokkal nagyobb feladat és felelősség hárul azokra, akik a gyógyítás és a felebaráti szeretet cselekedeteit gyakorolják, az orvosokra, ápolókra, szociális munkásokra és önkéntesekre. Így ír erről Ferenc pápa a szegények világnapjára írott üzenetében, amikor a járvány idején a felebaráti szeretet gyakorlásának fontosságára hívja fel a figyelmet: „A kéz kinyújtása egy jel: olyan jel, amely közvetlenül a közelségre, a szolidaritásra, a szeretetre utal. Hány és hány kinyújtott kezet láthattunk ezekben a hónapokban (…): Az orvos kinyújtott kezét, aki minden beteggel törődik és keresi a megfelelő gyógymódot. A nővér és ápoló kinyújtott kezét, aki jóval a munkaidején túl is ápolja a betegeket. (…) Az önkéntes kinyújtott kezét, aki segíti az utcán élőket és azokat, akiknek ugyan van otthonuk, de nincs mit enniük. Az emberek egymás felé kinyújtott kezét, akik az alapvető szolgáltatások biztosítása és a biztonság fenntartása érdekében dolgoznak.”

Szent Erzsébet ünnepe arra emlékeztet minket, hogy ebben a segítségnyújtásban mi magunk is részt vehetünk, amikor jövő vasárnap anyagi támogatásunkkal azok munkáját könnyítjük meg, akik életüket embertársaik támogatására, a rászorulók és a betegek segítésére és gyógyítására szentelik, és teszik nap mint nap kockára. Az egyházi szeretetszolgálatokra és az idén kilencvenéves Katolikus Karitászra 2020-ban nagyobb teher hárul, mint korábban bármikor. Szent Erzsébet példája azt üzeni, hogy munkájukat támogatva mi magunk is, akár szobánk biztonságából is, részesei lehetünk ennek a szolgálatnak, és az ő kezükkel egybefonódva, mi magunk is kinyújthatjuk kezünket a szükséget szenvedők és betegek felé.

„Senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában” – tanította 2020 nagyböjtjében Ferenc pápa. Az egyházi év utolsó vasárnapjának, Krisztus Király ünnepének evangéliuma is a szolidaritás fontosságára hívja fel a figyelmünket: éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok – szól a megdicsőült Jézus a jobbján állókhoz, az üdvösség útjaként állítva eléjük és elénk is a szolgáló szeretet cselekedeteit.

A szeretet cselekedetei nemcsak a rászorultakon segítenek, hanem azokat is gazdagítják, akik szolgálnak, mert ezáltal Krisztushoz válnak hasonlókká. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az egészséges embernek sok kívánsága van és elegendő erőt érez magában arra, hogy ezeket meg is valósítsa. A betegnek és a nyomorban élőnek, az ínséget szenvedőnek azonban csak egy vágya van: hogy szenvedésétől, bajától megszabaduljon, de tehetsége és lehetősége talán hiányzik ehhez. Szent Erzsébet élete arra sarkall minket, hogy példája szerint és lehetőségeinknek, eszközeinknek megfelelően mi magunk is vegyünk részt a betegek és a szükséget szenvedők ínségének csillapításában, hogy egykor majd Jézus hozzánk is így szóljon: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!”

Kelt Budapesten, 2020. november 15-én

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

 

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban november 13-án Jakus Ottó atya szentmisét mutatott be a betegekért és a covid-19 járványban elhunytak lelki üdvéért.

A magyar szentek és boldogok emléknapján Jakus Ottó atya kérte a névtelen magyar szentek közbenjárását magyar hazánkért. A szentmisében imádkoztunk dr. Adorján Gusztáv Tamás, az SZSZBMK elhunyt főigazgatójáért, a covid 19 járványban elhunytakért, a betegeinkért, és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat munkatársaiért.

A Krisztushoz tartozás, szentté teszi az embert – kezdte homíliáját Ottó atya. Hazánk földjén keresztények sokasága tett tanúbizonyságot Jézus Krisztusról, az Isten Fiáról. Miután a magyarság itt talált földet, az Árpád-házi dinasztia szenteket, jó példát adott népünknek. Szent István királyunk keresztény hite termékennyé tette földünket: a Pilis, a Bakony és a Mecsek erdőrengetegeiben remeték, kolostorokban szent életű szerzetesek imádkoztak népünkért, akiknek a fiai közül többen vértanúk lettek, így joggal mondható, hogy országunk a szentek országa. Földünk szentektől megszentelt föld.

Ottó atya azt is elmondta, hogy a 2020-as év nehéz évnek mutatkozik. Sajátos és ismeretlen élethelyzetbe kerültünk, a járvány miatt sok a bizonytalanság. Az életet óvatosan kell élnünk. Gyakran tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. Megindító volt tavasszal hallani Ferenc pápa szavait, amelyeket az üres Szent Péter téren nem csak a keresztény hívekhez, hanem minden emberhez intézett. A Szentatya figyelmeztetett, hogy a legnagyobb sebességgel robogunk előre, úgy éreztük erősek és mindenre képesek vagyunk. Epekedtünk a haszonért, engedtük, hogy felemésszenek minket a tárgyak, megrészegítsen a sietség. Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és úgy gondoltuk, hogy örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.

Most amikor Európát, és hazánkat is a pandémia második hulláma sújtja, azt érezhetjük, hogy a Szentatya tavasszal mondott figyelmeztető szavai semmit sem veszítettek aktualitásukból.

A 2020-as világjárvány mindannyiunk életére hatással van. Rokonaink és barátaink veszítik el egyik napról a másikra munkájukat, és kerül veszélybe a megélhetésük. Idősek és magányosak maradnak még inkább egyedül, mert senki sem meri felkeresni őket. Sokan félve és rettegve zárják magukra az ajtót. Ezért sokkal nagyobb feladat és felelősség hárul azokra, akik a gyógyítás és a felebaráti szeretet cselekedeteit gyakorolják: az orvosokra, az ápolókra, a szociális munkásokra, a beteglátogatókra és az önkéntesekre.

Ferenc pápa a járvány idején a felebaráti szeretet gyakorlásának fontosságára hívta fel a figyelmet: „A kéz kinyújtása egy jel. Olyan jel, amely közvetlenül a közelségre, szolidaritásra, a szeretetre utal. Hány és hány kinyújtott kezet láthattunk ezekben a hónapokban; az orvosét, amely minden betegségben keresi a megfelelő gyógymódot, a nővér, és az ápoló kinyújtott kezét, akik a munkaidőn túl is ápolják a betegeket, és az önkéntesek kinyújtott kezét, akik segítik az utcán élőket.”

A magyar szentek példája azt üzeni, hogy mi magunk is részesei lehetünk ennek a szolgálatnak. A szeretet cselekedetei nem csak a rászorulókon segítenek, hanem azokat is gazdagítják, akik szolgálnak. Ezáltal Krisztushoz válnak hasonlókká, azért, hogy nemzetünk továbbra is a szentek országa lehessen – zárta le gondolatait Ottó atya.

 

Geréné Sárga Monika sajtóapostol

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Idén az Egyházban a szegények világnapját november 15-én, az évközi 33. vasárnapon tartjuk. Ferenc pápa világnapra írt üzenetét tesszük közzé, amely A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet (vö. Sir 7,36) címmel jelent meg.

 
„A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet” (vö. Sir 7,36). A régi bölcsesség e szavakat mint követendő szent életszabályt állítja elénk. Ezek a szavak ma is ugyanolyan időszerűek, mint bármikor, és segítenek abban, hogy tekintetünket a lényegesre irányítsuk és áttörjük a közöny válaszfalait. A szegénység számos különféle módon jelenik meg, és minden egyes sajátos helyzet figyelmet követel: mindegyikben lehetőségünk nyílik arra, hogy az Úr Jézussal találkozzunk, aki kijelentette, hogy a legkisebb testvéreiben jelen van (vö. Mt 25,40).
1. Vegyük kézbe Jézus, Sirák fia könyvét az Ószövetségből, amelyben megtaláljuk a Krisztus előtt kb. kétszáz évvel élt bölcs szavait, aki azt az igazságot kereste, ami az embereket jobbá teszi, illetve képessé az élet eseményeinek mélyebb megértésére. Tette ezt akkor, amikor Izrael népét idegen hatalmak uralma következtében súlyos próbatételek érték, a szenvedés, a gyász és a szomorúság idején. Mint nagy hitű és elődeinek hagyományaira építő embernek, első gondolata az volt, hogy Istenhez fordul és a bölcsesség ajándékát kéri tőle. És az Úr nem tagadta meg tőle segítségét.
A könyv első soraitól kezdve Jézus, Sirák fia számos tanácsot ad az élet konkrét helyzeteire vonatkozóan, közöttük a szegénységére is. Ragaszkodik ahhoz, hogy a nehézségek közepette is bíznunk kell Istenben: „Keményítsd meg szíved és légy állhatatos, a kísértés napján ne kapkodj el semmit. Ragaszkodj az Úrhoz és ne tágíts tőle, hogy életed végén majd felmagasztaljon. Mindent, ami rád szakad, tűrj el békességgel, maradj hűséges a megaláztatásban. Mert az aranyat tűzben próbálják, a kiválasztottakat meg a balsors kohójában. Bízzál az Istenben: gondodat viseli, járj egyenes úton és reménykedj benne. Akik Istent félitek, várjátok kegyelmét, ne hagyjátok el, nehogy elessetek” (Sir 2,2–7).
2. Oldalról oldalra értékes tanácsokat találunk arra nézve, hogy hogyan kell viselkednünk Istennel, a Teremtővel szemben, aki szereti a teremtést, minden gyermeke iránt igazságos és gondoskodik róluk. Ez az állandó Istenre tekintés azonban nem távolíthat el attól, hogy az emberekre is figyeljünk, éppen ellenkezőleg, e kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz.
Egyértelműen mutatja ezt a jelen üzenet mottója (vö. 7,29–36). Az Istenhez forduló ima, valamint a szegények és a szenvedők iránti szolidaritás elválaszthatatlan egymástól. Ahhoz, hogy az Úrnak tetsző istentiszteletet mutassunk be, fel kell ismernünk, hogy minden egyes ember, legyen az a legszegényebb és leginkább megvetett is, Isten képmását hordozza. Ebből a felismerésből fakad Isten áldásának ajándéka, amelyet a szegények iránt tanúsított nagylelkűség jellemez. Az imádságra fordított idő ezért soha nem lehet indoka rászoruló embertársaink elhanyagolásának. Valójában éppen az ellenkezője igaz: az Úr áldása száll reánk, és az ima akkor ér célba, ha a szegények szolgálata kíséri.
3. Mennyire időszerű ez a régi tanítás a mi számunkra is! Isten Igéje túlmutat téren, időn, vallásokon és kultúrákon. A nagylelkűség, amely támogatja a szegényt, vigasztalja a szenvedőt, enyhíti a szenvedést, visszaadja méltóságát a kifosztottnak, feltétele a teljesen emberi életnek. A döntés, hogy figyelmet fordítunk a szegényekre és számos szükségletükre, nem függhet a rendelkezésre álló időtől, az egyéni érdekektől, sem személytelen társadalmi vagy lelkipásztori tervektől. Nem szabad, hogy a nárcisztikus tendencia, amely mindig saját énünket tolja előtérbe, elfojtsa Isten kegyelmének erejét.
Nehéz feladat figyelmünket a szegényeken tartani, de annál fontosabb ahhoz, hogy személyes és társadalmi életünket a megfelelő irányba fordítsuk. Nem szép szavakkal kell ezt tennünk, hanem sokkal inkább az isteni szeretet által vezérelve, saját életünket odaajándékozva. A szegények világnapjával minden évben hangsúlyozom ezt az Egyház számára alapvető igazságot, hogy a szegények mindig velünk vannak (vö. Jn 12,8) azért, hogy segítsenek a mindennapokban felfedezni Krisztus jelenlétét.
4. A szegénységben élő emberrel való találkozás mindig kihívást jelent és kérdéseket vet fel. Hogyan segíthetjük elő kirekesztettségének és szenvedésének megszűnését vagy legalább enyhülését? Hogyan tudunk segíteni neki a szellemi szegénységében? A keresztény közösség arra kapott meghívást, hogy részese legyen a megosztás tapasztalatának, tudva, hogy ezt a feladatot nem szabad másokra áthárítani. Annak érdekében, hogy támogatást nyújtsunk a szegényeknek, elengedhetetlen, hogy személyesen is megéljük az evangéliumi szegénységet. Nem érezhetjük „helyünkön magunkat” akkor, amikor az emberi család bármely tagja kirekesztett és háttérbe szorul. A sok szegény csendes kiáltása mindig és mindenütt elsősorban az Isten embereit kell, hogy megérintse, hogy hangot adhassanak nekik, megvédjék őket és szolidaritást vállaljanak velük a képmutatás és a be nem tartott ígéretek számos tapasztalatával szemben, illetve lehetővé tegyék számukra, hogy részesei legyenek a közösség életének.
Igaz, hogy az Egyház nem tud tökéletes megoldást javasolni, de Krisztus kegyelmével felkínálja a tanúságtételt és a megosztás gesztusait. Kötelességének érzi azt is, hogy felkarolja azok panaszát, akik a legszükségesebbeknek is híján vannak. A keresztény közösség számára az, hogy mindenkit a közjó nagy értékére emlékeztessen, életfeladat, ami abban valósul meg, hogy nem feledkezünk meg senkiről, akinek az emberi mivoltát érintő alapvető szükségleteit semmibe veszik.
5. A kéz kinyújtása mindenekelőtt az ezt cselekvőknek segít felfedezni, hogy képesek vagyunk olyan dolgokra, amelyek az életnek értelmet adnak. Hány és hány kinyújtott kezet láthatunk mindennap! Sajnos egyre gyakoribb, hogy a rohanás a közömbösség örvényébe torkollik, így azt a sok jót, amit nap mint nap csendben és nagylelkűséggel tesznek, az ember már észre sem veszi. Így történik meg, hogy csak az életünk folyását megzavaró eseményekben nyílik meg a szemünk arra, hogy észrevegye a „közöttünk élő szentek” jóságát, „azokét, akik a közelünkben laknak, és akik Isten jelenlétének visszatükröződései” (Gaudete et exsultate apostoli buzdítás 7.), de akikről senki sem beszél. A rossz hírek elárasztják a címlapokat, a weboldalakat és a televíziót, azt sugallva, hogy a gonosz teljes mértékben győzedelmeskedik. De ez nem így van.
 
Természetesen nincs hiány rosszindulatból és erőszakból, visszaélésből és a korrupcióból, de az életet a tisztelet és nagylelkűség hálója tartja meg, amely nemcsak ellensúlyozza a rosszat, hanem ösztönzést is ad az embernek, hogy túllépjen rajta és reménnyel teljen el.
 
6. A kéz kinyújtása egy jel: olyan jel, amely közvetlenül a közelségre, a szolidaritásra, a szeretetre utal. Hány és hány kinyújtott kezet láthattunk ezekben a hónapokban, amikor az egész világon végigsöpört egy vírus, fájdalmat és halált, kétségbeesést és zavart okozva. Az orvos kinyújtott kezét, aki minden beteggel törődik és keresi a megfelelő gyógymódot. A nővér és ápoló kinyújtott kezét, aki jóval a munkaidején túl is ápolja a betegeket. A közigazgatásban dolgozó kinyújtott kezét, aki eszközökről gondoskodik a lehető legtöbb élet megmentése érdekében. A gyógyszerész kinyújtott kezét, aki számtalan kérésnek van kitéve az emberekkel való kockázatos találkozások folyamán. A pap kinyújtott kezét, aki gyötrelmes szívvel oszt áldást. Az önkéntes kinyújtott kezét, aki segíti az utcán élőket és azokat, akiknek ugyan van otthonuk, de nincs mit enniük. Az emberek egymás felé kinyújtott kezét, akik az alapvető szolgáltatások biztosítása és a biztonság fenntartása érdekében dolgoznak. És más kinyújtott kezeket is fel tudnánk sorolni, egész litániát állíthatnák össze a jócselekedetekből. Mindezek a kezek szembeszegültek a fertőzéssel és a félelemmel, hogy támogatást és vigaszt nyújtsanak.
7. Ez a világjárvány váratlanul érkezett, meglepve, felkészületlenül érve minket, nagyfokú bizonytalanságot és tehetetlenséget okozva. A szegények felé kinyújtott kezek mégsem mondhatók váratlannak. Inkább tanúskodnak a felkészülésről arra, hogy felismerjük a szegényeket, hogy segítsük őket a szükség idején.
 
Az irgalom eszközei nem improvizálhatók. Napi gyakorlásra van szükség, ami azzal a felismeréssel kezdődik, hogy először nekünk van szükségünk egy felénk nyújtott kézre.
 
Ez a most átélt időszak sok biztosnak gondolt dolgot válságba juttatott. Szegényebbnek és gyengébbnek érezzük magunkat, mert megtapasztaltuk a határainkat és a szabadságunk korlátozását. A munkánktól és a legmélyebb érzelmektől való megfosztottság, valamint a megszokott emberi kapcsolatok hiánya hirtelen olyan horizontot nyitott meg előttünk, amelyet általában nem szoktunk észrevenni. Szellemi és anyagi gazdagságunk megkérdőjeleződött és felfedeztük magunkban a félelmet is. Bezárkóztunk otthonunk csendjébe, és újra felfedeztük, hogy mennyire fontos az egyszerűség és az, hogy figyelmünket az alapvető dolgokra irányítsuk. Elmélyítettük az igényünket egy új testvériség iránt, amely képes a kölcsönös segítésre és tiszteletre. Alkalmas idő ez arra, hogy „átérezzük, hogy szükségünk van egymásra, felelősséggel tartozunk másokért és a világért. (…) Már hosszú időt töltöttünk erkölcsi hanyatlásban, gúnyt űzve az etikából, a jóságból, a hitből, a tisztességből. (…) A társadalmi élet egész alapjának ez a lerombolása azt eredményezi, hogy egymásnak esünk saját érdekeink védelmében, az erőszak és a kegyetlenség új formái látnak napvilágot, és lehetetlenné válik, hogy kialakítsuk a környezet gondozásának valódi kultúráját” (Laudato si’ enciklika, 229.). Összefoglalva:
 
a nagy gazdasági, pénzügyi és politikai válságok nem szűnnek meg addig, amíg hagyjuk, hogy a felelősség, amelyet mindenkinek éreznie kell felebarátai és minden ember iránt, valamiféle tehetetlenségbe süppedjen.
 
8. „A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet” felszólítás tehát felelősségvállalásra és konkrét cselekvésre szóló meghívást jelent azok számára, akik sorsközösséget éreznek a többi emberrel. Felhívás arra, hogy a gyengébbek terheit hordozzuk, amint Szent Pál emlékeztet minket: „szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. (…) Hordozzátok egymás terhét” (Gal 5,13–14; 6,2). Az apostol azt tanítja nekünk, hogy a Jézus Krisztus halála és feltámadása által nekünk ajándékozott szabadság mindannyiunk számára felelősséget jelent, hogy szolgáljuk egymást, különös tekintettel a leggyengébbekre. Ez nem csupán egy választható lehetőség, hanem az általunk vallott hit hitelességének feltétele.
Jézus, Sirák fia könyve ismét segítségünkre siet: a leggyengébbek támogatására konkrét tetteket javasol, szuggesztív képeket használva. Először a gyász miatti gyengeségről ír: „Azoktól, akik sírnak, ne húzódjál félre” (7,34). A világjárvány időszaka mindannyiunkat bezárkózásra kényszerített; még azt is megakadályozta, hogy vigasztalást nyújtsunk és társául szegődjünk olyan barátoknak és ismerősöknek, akik elveszített szeretteiket gyászolják. A bibliai szerző így folytatja: „Ne légy rest, hanem látogasd meg a betegeket” (7,35). Meg kellett tapasztalnunk, hogy nem tudunk ott állni a szenvedők mellett, ugyanakkor létezésünk törékenysége is tudatossá vált számunkra. Isten Igéje tehát soha nem hagy nyugodni és továbbra is a jóra ösztönöz bennünket.
9. „A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet” – hangsúlyos ellentétben azoknak a viselkedésével, akik zsebre dugják a kezüket és nem engedik, hogy megérintse őket a szegénység, amelyért pedig gyakran maguk is felelősek. Mindennapi kenyerük a közömbösség és a cinizmus. Mekkora különbség azokkal a kezekkel szemben, amelyekről korábban írtunk! Mert vannak kinyújtott kezek, amelyek a számítógép billentyűzetén száguldanak és pénzeket mozgatnak a világ egyik pontjából a másikba, növelve ezáltal egyes oligarchák gazdagságát, valamint tömegek nyomorát vagy egész nemzetek összeomlását okozva. Vannak kinyújtott kezek, amelyek pénzt halmoznak fel fegyverek eladásával, e fegyvereket más (köztük gyermek)kezek arra használják, hogy halált és szegénységet vessenek. Vannak kinyújtott kezek, amelyek titokban halálos szereket adnak át, hogy gazdagodjanak, luxusban és pillanatnyi élvezetekben éljenek. Vannak kinyújtott kezek, amelyek illegális előnyöket nyújtanak a gyors és korrupt nyereség érdekében. És vannak, nem is kevesen, kinyújtott kezek, amelyek tiszteletreméltóságot színlelve olyan törvényeket írnak, amelyeket maguk nem tartanak be.
Ebben a környezetben „a kirekesztettek továbbra is várakoznak. Annak érdekében, hogy fenntartható legyen a másokat kirekesztő életstílus, vagy hogy ezzel az önző eszménnyel lehessen fellelkesíteni magunkat, kialakult a közömbösség globalizációja. Mintha észre se vettük volna, részvétlenné válunk mások fájdalomkiáltása hallatán; már nem sírunk mások drámája miatt, és nem is érdekel bennünket, hogy segítsünk rajtuk: mintha semmi közünk nem volna hozzájuk, és nem tartozna ránk” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 54.). Nem lehetünk elégedettek mindaddig, amíg a kezek, amelyek a halált vetik, nem változnak át az igazságosság és a béke eszközévé az egész világ számára.
10. „Bármit teszel, gondolj halálodra” (Sir 7,36). Ezzel zárja gondolatait Jézus, Sirák fia. A szöveg két értelmezést tesz lehetővé. Az első azt hangsúlyozza, hogy mindig szem előtt kell tartanunk életünk végét. A közös sorsunkon való elgondolkodás elősegítheti a tudatos viselkedést azokkal szemben, akik szegényebbek és akik nem rendelkeznek ugyanazokkal a lehetőségekkel, mint mi. Van egy másik értelmezés is, ami sokkal inkább a célt hangsúlyozza, amely felé mindannyian tartunk. Az életünk céljáról van szó, amely egy terv megvalósítását és egy út fáradhatatlan végigjárását kívánja meg.
 
Minden munkálkodásunk célja csak a szeretet lehet. Ez az a cél, ami felé útnak indulunk és semmi sem téríthet el tőle. Ez a szeretet megosztást, odaadást és szolgálatot jelent, de azzal a felfedezéssel kezdődik, hogy előbb szerettek minket és a szeretetre kaptunk meghívást.
 
Ez valósul meg akkor, amikor a gyermek édesanyja mosolyát látva felismeri, hogy szeretik, csak azért, mert létezik. Az a mosoly is, amelyet egy szegény embernek adunk, a szeretet forrása és lehetőséget nyit arra, hogy örömben éljünk. Ezért a kinyújtott kezek mindig gazdagodhatnak azok mosolyától, akik nem hangoztatják jelenlétüket és segítségüket, hanem egyszerűen csak boldogok attól, hogy Krisztus tanítványainak módján élnek.
Kísérjen minket Isten Anyja azon az úton, amelyen a szegényekkel naponta találkozunk, aki mindenki másnál inkább a szegények édesanyja. Szűz Mária közvetlen közelről ismeri a kirekesztettek nehézségeit és szenvedéseit, hiszen neki egy istállóban kellett Isten Fiát megszülnie. Heródes fenyegetése miatt menekült egy idegen országba jegyesével, Józseffel és a kisded Jézussal – a Szent Család évekig menekültként élte életét. A Szegények Anyjához szóló ima egyesítse szeretett gyermekeit és mindazokat, akik Krisztus nevében szolgálják őket és alakítsa ki a kinyújtott kezekből a felismert testvériség közös ölelését.
Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2020. június 13-án, Páduai Szent Antal emléknapján.
 
Ferenc
 
Forrás: Magyar Kurír
 
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
 
 

Szentségimádással, szentmisével egybekötött lelkinapon adtak hálát a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának dolgozói Palánki Ferenc püspök atya szolgálatáért a megyéspüspöki beiktatásának ötödik évfordulóján, november 13-án. A szentmisét Ferenc püspök atya mutatta be a debreceni Szent Anna-székesegyházban.

Ferenc pápa 2015. szeptember 21-én nevezte ki Palánki Ferenc egri segédpüspököt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökévé, a beiktatási szentmisét pedig 2015. november 14-én mutatták be a debreceni Szent Anna-székesegyházban.

A szentségimádásra ráhangoló gondolatokat Felföldi László általános püspöki helynöktől hallhattuk, aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy elsősorban Isten nekünk szóló üzenetére, önmagunkra találjunk rá, mert ha rendben van a személyes életünk és benne otthon érezzük magunkat, akkor jól tudjuk szolgálni a közösséget is.

A helynök atya kifejtette, az ember életében kétféle feszültség létezik: a személyes és a közösségi.

Az első és legfontosabb feladat, hogy megnézzem, hogyan vagyok jelen a személyes életemben. Ha nem ott vagyok, ahol lennem kellene, ha nem arra a tevékenységre figyelek, amit végzek, és nem azt fogadom el, ami körülvesz engem, akkor a közösségemben sem tudok jól szolgálni.

Sokszor mindenért a körülményeket tesszük felelőssé, de azok csak másodlagos okok a közösségi jelenlétem minőségében. Az első a saját helyzetem, hozzáállásom.

Ezután a helynök atya a szolgálatról elmélkedett, amely az ember életének egyetlen lehetősége. A teremtett világban minden egymást szolgálja, az emberi élet boldogsága és boldogtalansága is ezen múlik. A természet és benne az ember feszültségre lett teremtve, amely az életet szolgálja, és nem a békétlenséget vonja maga után. A béke nem a feszültség hiányát jelenti, hanem a próbatétel, a teher, a szenvedés, a problémák méltó elfogadását és hordozását. Ez a béke teremt szép életet, gyümölcsöző munkát és egymás szolgálatát.

Legyünk tehát jelen a saját sorsunkban, találjunk rá a saját életünk biztonságára és örömére, és amit nekem kell elviselni, azt én viseljem el. Ez tesz majd képessé arra, hogy életemben, munkámban, hitemben, szenvedésemben gyümölcsöző legyek – fejezte be gondolatait Felföldi László általános helynök.

Jézus megparancsolta, hogy szeressük egymást (ld.: Jn 15,12)

A szentmisében Ferenc püspök atya hálát adott megyéspüspöki szolgálatáért, megköszönte a munkatársainak a segítséget, helytállást, figyelmességet, szeretetet és áldozatot, és kérte Isten áldását mindannyiunk életére és szolgálatára.

A főpásztor hangsúlyozta, Isten meghívott bennünket, hogy az Ő szeretetét felfogjuk, hagyjuk tehát, hogy átformáljon bennünket és rajtunk keresztül eljusson a ránk bízottakhoz. „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (Jn 15,12). A Püspök atya Szent János apostol szavait idézve kifejtette, ez a mondat nem egy tanács, hanem parancs, amely az utolsó vacsorán hangzott el. Jézus példát is adott nekünk ebben. Úgy kell szeretnünk egymást, mint ahogyan Ő szeretett bennünket, az életét adta értünk.

Ennek ellenére mi sokszor megfeledkezünk az igazi hivatásunkról, küldetésünkről. Nemcsak a hétköznapi dolgainkat kell teljesíteni, hanem a legfontosabbról, egymás iránti szeretetünkről sem kell megfeledkeznünk. A munkánk végzése, az egymáshoz való odafordulás a szeretet megnyilvánulása kell hogy legyen. Beszélhetünk arról is, hogy bizonyos helyzetekben kinek van igaza, de igazából az a kérdés, hogy ki tud jobban szeretni.

Az sem mindegy, hogyan végezzük a hétköznapi munkánkat, nem mindegy milyen lelkülettel vagyunk jelen, menyire figyelünk arra, hogy Isten jelen van, és hogy az a dolgunk, hogy tanúságot tegyünk Róla, az Ő szeretetével szeretve.

Jézus a kereszten nem átkozódott, hanem egyszerűen csak szeretett. Gondoskodott anyjáról és a szeretett tanítványról, megbocsátott a jobb latornak, és az életével, halálával megtanította, hogy másként, vagyis az Atya jelenlétében is lehet gondolkodni, nem csak emberi szentpontok szerint.

Isten nemcsak van, hanem jelen van, bármit teszünk, bárhová megyünk, bármilyen nehéz feladatot végzünk. Ha így gondolkodunk, akkor nem söpörnek el a hétköznapi dolgok, hanem bennünket is fölvesznek, utalt a napi evangéliumra (Lk 17,26-37) a főpásztor, amikor majd a végítélet napján „két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják” (Lk 17,30).

Mi a különbség a mai evangéliumban szereplők között, hiszen ugyanazon munkát végezték? A különbség az, hogy kiben milyen a lelkület, mennyire figyel Isten jelenlétére – fogalmazott a püspök atya.

Végül a főpásztor visszatekintett a beiktatási beszédében elhangzott ígéreteire: a személyes kapcsolatok ápolására, családok megerősítésére, az ökumené erősítésére, karitatív feladatok végzésére, stb., amelyek mind-mind további feladatként lesznek jelen az életében, megyéspüspöki szolgálatában.

Úgy kell végeznünk a feladatunkat minden nap, hogy Isten itt van, belőle merítsünk erőt, Ő a mi végcélunk, az Ő parancsára, példájára szeressük egymást úgy, ahogyan Szent Ágoston is fogalmazott: Istent önmagáért, egymást pedig Istenért kell szeretni – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc püspök atya.

 

A lelkinap befejező mozzanataként a hivatal munkatársai egy néhány perces képes összeállítást vetítettek le püspök atyának a teljesség igénye nélkül ,visszatekintve az elmúlt öt évre. Az eltelt időszak alatt közel 2000 írás született az egyházmegye oldalán (www.dnyem.hu), amely számtalan eseményt, iskolaátvételt, felújítást, építkezést, közösségi alkalmat, lelki gyakorlatokat, zarándoklatokat mutatott be, lehetőséget adva arra, hogy püspök atya tanításán keresztül jobban megértsük és megéljük Isten közelségét, szeretetének radikalitását, amely követendő példaként áll előttünk.

Kedves Püspök Atya!

Magam és munkatársaim nevében ezúton is köszönöm megyéspüspöki szolgálatát, jelenlétét, irántunk tanúsított kedvességét, türelmes szeretetét, és további életére, munkájára kérjük Isten áldását!

 

Kovács Ágnes

sajtóreferens

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Szent Márton ünnepén,           

égő lámpást viszek én.

Világítson mindig minekünk,

ahol járunk, merre megyünk.”

November első hetében az egyeki Szent János Katolikus Óvodában játékos, interaktív tevékenységeken keresztül ismerkedhettek meg a gyermekek Szent Márton püspök élettörténetével, a személyét övező mesés legendákkal, a nevéhez kötődő népszokásokkal, hiedelmekkel.

Az óvodai nevelés folyamán a vallásos nevelés keretében nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szentek életének megismertetésével olyan példaképeket állítsunk a gyerekek elé, akik példájukkal irányt mutatnak az Istennel való személyes találkozásra. Fontos feladatnak tekintjük, hogy újra felfedeztessük a gyermekekkel a magyarságunk, kultúránk népi és keresztény ünnepeit, hagyományait, azok belső tartalmát, esztétikáját. A mindennapokon túl, keresztény nevelésünk az ünnepek és hagyományok köré fonódik.

Szent Márton életével ismerkedve együtt énekeltük a katonás, a Szent Mártonos és libás dalokat, játszottunk körjátékokat, mondogattuk a mondókákat, verseket, hallgattak meséket. Festhettek libatollal, sokféle technikával készíthettek libás képeket, bábokat,  “libagége” tésztából láncot fűzhettek, játszottunk libás játékokat – mivel Márton-napi hagyományok egyik jellegzetes alakja a lúd. A gyermekek élvezettel, aktívan vettek részt a mindennapi sokrétű tevékenységekben. Készítettek lámpásokat, melyek a gyerekek szeretetének a szimbóluma lett.

Szent Márton legendája különösen nagy hatással van a gyerekekre. Jósága által fényt és meleget áraszt a nyomorban szenvedő emberek felé. Életének üzenete: légy mindig alázatos, tégy jót, amikor csak tudsz, s ne feledkezz meg a rászorulókról.

A Márton-napi lámpás felvonulást – amely Szent Márton emlékét hivatott őrizni, és a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni mindenkihez –, tekintettel a járványügyi helyzetre csak a csoportokban tudtuk megvalósítani.

 

Tóth Istvánné/Szent János Katolikus Óvoda – Egyek

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz „minden nap, a világ végezetéig”. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül.

November 21-én, Krisztus Király főünnepének előestéjén ismét közös, világméretű szentségimádást tartunk. A jelenlegi járványügyi helyzetben, ott, ahol nincs lehetőség összegyűlni templomainkban, otthonainkból is bekapcsolódhatunk személyes imáinkkal. Vegyünk részt ezen a közös imádságon minél többen, imádkozzunk egymásért, kapcsolódjunk be egyházközségünkkel, közösségeinkkel, családjainkkal együtt! Legyen ez a világméretű szentségimádás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s éljük át újra Isten megújító szeretetét!

(Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek)

 

Jöjjetek, Atyám áldottai!

Jézus, a világmindenség Királya azt mondja: Vegyétek birtokba a nektek készített országot, mert ennem és innom adtatok, felruháztatok, befogadtatok, meglátogattatok... Azt ígéri, hogy akik jót tesznek másokkal, azok elnyerik jutalmukat az Ő országában.

A 2021 szeptemberében tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a tetteinkkel szeretnénk kimutatni hitünket a világ felé. Ehhez viszont Jézustól kapunk erőt. Őt imádjuk az Oltáriszentségben, de hozzá imádkozunk otthonunk csendjében is.

Tegyük ezt most hetedik alkalommal ismét közösen egy óra szentségimádásban, vagy otthon végzett imával november 21-én, Krisztus Király ünnepének előestéjén a világ ezernyi pontján.

Csatlakozzon hozzánk a https://corpusdomini.iec2020.hu/#/ oldalon!

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A koronavírus-járvány miatt hazánkban ismét veszélyhelyzet lépett érvénybe. Igyekszünk naprakész tájékoztatást nyújtani a szentmisék közvetítéséről, hogy azok a hívek, akik betegség vagy veszélyeztetettség miatt nem vehetnek részt a liturgiákon, megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek. A közvetítések listájának folyamatos bővítéséhez a segítségüket kérjük.

Mint arról már tájékoztattuk az olvasókat: a koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk. Szentmisék is tarthatóak, de azok csak úgy végezhetőek, hogy a hatósági kijárási korlátozásokkal összhangban maradjanak. Felelősen és körültekintően kell eljárni. Bár a szentmisén való részvétel nem helyettesíthető, több helyen van online vagy televíziós miseközvetítés, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni vasárnapi és ünnepnapi szentmisén ” – olvashatjuk az MKPK közleményében.

* * *

Az alábbiakban tájékoztatást adunk a szentmise-közvetítések rendjéről:

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Debrecen, Szent Anna-székesegyház
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök november 15-től visszavonásig minden vasárnap 11.30-tól mutat be szentmisét a debreceni Szent Anna-székesegyházban, amelyet a Debrecen Televízió közvetít, de követhető élőben a https://dehir.hu/dtv, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán, valamint a Szent Anna-székesegyház facebook oldalán: https://www.facebook.com/szekesegyhazszentanna

Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház
Vasárnap 9 órától a plébánia YouTube-csatornáján.

Apostol TV

Hétfőtől szombatig 8 (élő) és 17 (ismétlés) órától, vasárnap 10 (élő) és 17 (ismétlés) órától.
Nézhető a www.apostoltv.hu oldalon.


EWTN/Bonum TV

Mindennap magyar nyelven: 8.30 (élő), 12.00 (ism.), 17.00 (élő), 20.00 (ism.).
Mindennap angol nyelven: 14.00 EWTN Daily Mass (élő) az EWTN központjából, Alabamából (USA).

Megtalálható a nagyobb kábelszolgáltatók csatornakiosztásában és nézhető a www.katolikus.tv oldalon.

Magyar Katolikus Rádió

Minden hétköznap reggel 7 órától, vasárnap délelőtt 10 órától.
Hallgatható a www.katolikusradio.hu honlapon.

Szent István Rádió, Eger

Élő közvetítés hétfőtől szombatig reggel 7 órától, vasárnap délelőtt 10 órától az egri bazilikából.
18 órakor rózsafüzért imádkoznak a Szent István Rádió egri stúdiójában.
Hallgatható a www.szentistvanradio.hu honlapon.

Mária Rádió

Hétköznap 9 órától, szombaton 18 órától, vasárnap délelőtt változó időpontban.
Hallgatható a www.mariaradio.hu oldalon.

Felvidéki Mária Rádió

Hétfőtől péntekig 9, 15 és 18 órától, szombaton és vasárnap 15 és 18 órától.
Hallgatható a www.mariaradio.sk oldalon.

Erdélyi Mária Rádió

Hétfőtől szombatig 8 órakor és 18 órakor (magyar idő szerint 7 órakor és 17 órakor)
Vasárnap délelőtt és délután
Hallgatható a www.mariaradio.ro honlapon.

Valamint más magyar egyházmegyék területén is találkozhatunk szentmise-közvetítésekről:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/hol-es-mikor-kovetheto-elo-szentmise-kozvetites-osszegyujtjuk-lehetosegeket

 

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2020. november 8-án vasárnap nagy izgalommal érkeztünk a szentmisére, hogy új plébániánk egyházközségeként az első templombúcsúnkat megünnepeljük. Hálásak vagyunk, amiért Palánki Ferenc püspök atya és városunk papjai a mostani helyzetben is elfogadták meghívásunkat. Meghatottan hallgattuk Joó Ferenc akolitus úr köszöntését, aki szeretettel és hálával tekintett vissza az elmúlt több mint huszonöt esztendőben a Szent Imre-kápolna közösségét vezető atyák, különösen Szenes István és Bákonyi János plébánosok szolgálatára, és tolmácsolta egyházközségünk szeretetét, jókívánságait a Szent Imre Plébánia első kormányzójának, Nagy Csaba atyának, megköszönve lelkipásztori munkáját, közösségünk építését és erősítését.

Mindannyiunk számára megható, ünnepélyes pillanatokkal teli volt az első templombúcsúi szentmise. Nagy figyelemmel hallgattuk Palánki Ferenc püspök atya szavait, aki Szent Imrét példaképként állítva elénk hangsúlyozta: Isten nem valamit, hanem mindent, az egész életét kérte Szent Imre hercegtől, mint ahogy kéri tőlünk is, kinek-kinek a választott életállapotában és élethivatásában. Jólesett hallani a főpásztortól, hogy örül az egyházközségünkben lévő családoknak és kisgyermekeknek, hiszen az ő jelenlétük mindenképpen a reményt erősíti az idősekben is: ők viszik majd tovább, amit a sokat tapasztalt nemzedéktől tanulnak.

A vasárnapi evangéliumi szakasz értelmezésében Ferenc püspök felhívta a figyelmünket arra, hogy készülnünk kell a kisebb dolgokra – dolgozatírásra, műsor előadására, családi eseményre –, azonban az igazán fontos dolgokra azonban, mint az üdvösségünk, mindig késznek kell lennünk.

Ünnepi szentmisénket a hála, a nyugalom, az öröm, a remény, a Krisztusban való hit és szeretet érzései hatották át, amit még ünnepélyesebbé tettek a püspök atya mellett az oltárt körülvevő papjaink, Keresztes László atya, Figeczki Balázs atya, Csordás Gábor atya, és a mi Csaba atyánk, valamint a kis egyházközségi kórusunk szolgálata.

A szentmise végén mindannyian egy kedves szentképpel, kis emlékkártyával térhettünk haza.

Szent Imre herceg, könyörögj érettünk! Istennek legyen hála!

 

A Szent Imre Plébánia hívei – Nyíregyháza-Jósaváros

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegy

Márton napjához, mely gazdasági határnap is volt, számos népszokás és hiedelem is kapcsolódott. A szent életéről és az ünnephez kapcsoló szokásokról olvashatnak összeállításunkban.

Márton Pannóniában született 316 táján, 397-ben halt meg. Katona volt. Miután az Úr hívását meghallotta, kérte elbocsátását. Ezt a császár gyávaságnak bélyegezte. A legenda szerint Márton erre így válaszolt: „Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé, és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen.” Így is történt.

A legismertebb róla szóló történet szerint amikor Márton még római katonatiszt és katekumen volt, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban épp azelőtt játszotta el minden pénzét katonatársaival, s így kiáltott: „Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!” Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak.

Márton nem sokkal ezután megkeresztelkedett, leszerelt, és Poitiers püspökéhez, Szent Hilariushoz csatlakozott. Hazatérve megtérítette anyját, majd remeteéletet kezdett a Ligur-tengeri Gallinara szigeten. 359-ben áttelepedett Poitiers mellé, hogy Hilarius támasza lehessen. Cellája körül alakult a ligugéi, később Tours melletti cellája körül a marmoutier-i kolostor. 371-ben Tours püspökévé választották. Püspökként is szerzetesi egyszerűségben élt.

A Jeromos-féle Martirológium november 11-re teszi Szent Márton temetését. Rómában a 6. század óta ünneplik. Ő az első szentként tisztelt hitvalló.

Kultusza bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott Pannóniában. Tiszteletét Szent István is felkarolta: zászlaira a hadverő Márton képét festette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett. A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá tette, és háromnapos előkészülettel is kiemelte.

A magyar kereszténység bölcsője, a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton tiszteletére épült a róla elnevezett hegyen, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született.

A másik hagyomány Savariát, vagyis Szombathelyet tartja Márton szülővárosának. Az itteni, többszörösen átépített Szent Márton-templom, mely a régebben különálló Szentmárton falu temploma volt, a hagyomány szerint Márton szülőházának alapjaira épülhetett. Az előtte lévő kutat már a középkorban „Szent Márton kútja” néven emlegették. Esterházy Pál szerint ennek vizével keresztelték meg „dicsőséges Szent Mártonunkat”.

A helyi kultusz híre az Udvarba is eljutott. II. Ferdinánd Szombathely városát a királyi kincstárnak járó minden rendes és rendkívüli adó fizetése alól minden időkre fölmentette, de egyben kötelezte is, hogy Márton ünnepén gondoskodjék a szegényekről.

Istenünk, Tours-i Szent Márton püspök a te dicsőségedet szolgálta életében és halálában is. Add, hogy kegyelmed ereje bennünk is hatékonyan működjék, és szeretetedtől se élet, se halál el ne szakítson minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * * 

Márton napja a néphagyományban

Márton ünnepe a középkor óta határnap volt: a gazdasági év kiemelkedő zárónapja. A jószág e nap táján került be télre az istállóba. A pásztorok, főleg az ország nyugati részein, ezen a napon számoltak el szolgálatukkal.

„…meghoztam Szent Márton püspök vesszejét”

Szent Mártont már a középkorban a jószág egyik jeles patrónusaként tisztelték hazánkban. Ünnepéhez kapcsolódik a pásztorjárás és vesszőzés hagyománya, mely főként a Dunántúlon, valamint a szomszédos burgenlandi és a távolabbi németség körében volt ismeretes. 

Ennek eredete egy répcevidéki legendára vezethető vissza, mely szerint egyszer disznóvész dúlt, és az egyik pásztor bement Szombathelyre Mártonhoz segítségért könyörögni. Álmában a szent püspök fehér nyírfaágat adott neki, hogy ezzel vesszőzze meg a beteg jószágot, és így majd meggyógyul.

(Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Márton napján ezért a nyugat-dunántúli falvak pásztorai házról házra jártak, hosszú, lehetőleg dús lombozatú nyírfavesszőkkel. Ezek közül egyet-egyet a gazdának adtak, akik ezzel hajtották ki tavasszal első ízben a disznókat a legelőre. Ha sok lomb volt a vesszőn, az jó szaporulatot ígért. A vessző átadásakor köszöntőt mondtak: „Adjon Isten jó estét, meghoztam Szent Márton püspök vesszejét. Annyi malacuk legyen, mint ahány ága-boga van. Adja Isten, hogy több Szent Márton-napot is megélhessünk, s erőben, egészségben eltölthessünk, nem ilyen búval, bánattal. Több örvendetesebb napokat adjon Isten, adjon bort, búzát, békességet, s lelkünknek örök üdvösséget!”

A frissen vágott, zöldellő ág archaikus gonoszűző, termékenységvarázsló eszköz, amelynek használatával többek között György, Katalin, Borbála és aprószentek napján is találkozunk.

A köszöntő pásztornak minden háztól szentmártonrétes vagy mártongaras járt. Járandóságát nem egyszerre szedte össze, hanem beosztotta. Újévig is eltartott, amíg minden háztól megkapta. A hosszúperesztegi gazdasszony azért sütött ezen a napon rétest, hogy – mint a faluban mondogatták – Szent Márton köpönyegét kinyújtsa, és így az ő könyörületességéből a család ne szűkölködjék, és másokon is tudjon segíteni.

„Aki Márton napján libát nem eszik…”

Egy régi deák mondás szerint ludat ettek, bort ittak a szent püspök ünnepén, amely az óév utolsó nagy jeles napja volt, mert adventtel már az új esztendő kezdődött.

A lakomák célja volt, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak, illetve az is magyarázza a nagy áldomásozást, hogy közeledett az advent, amely a karácsonyt megelőző böjti időszak volt. Márton napja Bod Péter szerint amolyan második farsang is volt a régieknél: sült ludat ettek és újbort ittak. Ezzel függ össze a múlt század végén még élő mezőkövesdi matyó hagyomány: a lakodalmakat az igazi nagyfarsang mellett Márton-nap táján ülték.

A Szent Márton lúdja voltaképpen egy régi római étkezési szokás és hagyomány későbbi továbbélése. Ehhez kapcsolódott a legenda: Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy ne válasszák püspökké. A libák azonban hangjukkal elárulták őt.

Ezért Márton napjának a frissen tömött lúd vált az ünnepi eledelévé. A Szombathelyi Egyházmegye kispapjai a szent patrónus napján hagyományosan Márton lúdját ettek, és bort ittak rá. 

Écs falu regulája szerint: „Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.” Hasonló Zalalövő tanítása is: „Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik.” A mondás azok figyelmeztetésére szolgálhatott, akik nem adták meg a szentnek az őt megillető tiszteletet. 

„A bornak Szent Márton a bírája”

Márton napjára általában megforr az újbor. Ekkor kóstolták meg, ehhez kapcsolódik a mondás: A bornak Szent Márton a bírája. A régi céhvilágban a jól dolgozó egri mesterlegényre mondták: Megérdemli a Márton poharát. A város borából áldomásbor járt neki.

„Márton napján, ha a lúd jégen áll…”

Márton napja már a telet jelzi. Nemcsak lúdjának mellcsontjából, hanem ünnepének időjárásából is következtettek a télre, a jövő évi időjárásra, termésre.

Már Apáczai Csere Jánosnál olvassuk: „Ha a Márton napja ködös, zűrzavaros tél lészen, ha peniglen hideg, száraz tél. Ha a lúd mellcsontja világos, hó jön, ha fekete, eső.” Bod Péter szerint Szent Márton napjáról is szoktak jövendölni a parasztok: „Ha tisztába mégyen le a Nap, kemény tél, ha homályba, lágy tél lészen.”

A Somlóvidéken erre a napra várták az első havat. Úgy mondogatták, ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha pedig barnán, azaz, ha nem esik hó, akkor kemény tél várható. Endrőd népének nyilván kalendáriumi eredetű regulája: „Márton napján, ha a lúd jégen áll, akkor karácsonykor vízben botorkál.”

 

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye