Elemek szűrése dátum szerint: december 2018

„Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit” (Lk 3,4)— szólít fel bennünket Keresztelő Szent János advent második vasárnapján elhangzott evangéliumi szakaszban, amely adventi programként is szolgál számunkra. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök advent második vasárnapján a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutatott be szentmisét. Homíliájában a próféta figyelmeztetésére utalva hangsúlyozta, mi is készítsük a helyet a szívünkben Istennek — aki eljön hozzánk —, majd segítsünk ebben másoknak is.

A megyéspüspök kifejtette, a Szentírás minden szava hozzánk szól, de az adventi időben Isten különleges módon üzen nekünk. „Vesd le a gyász és az ínség ruháját, öltözzél annak a dicsőségnek díszébe, amelyet Isten ad neked mindörökre” (Bár 5,1). Az ószövetségi olvasmányban Isten kéri ezt tőlünk. De hogyan tegye ezt meg, az, aki gyászol, vagy az élet terheit hordozza? Az emberben ott van annak a készsége, hogy túllát az evilági dolgokon, a nehézségeken, hiszen már elérkezett hozzánk az Úr. Mindig a jelen helyzetből kell kihozni a legjobbat és az Isten ehhez segítséget nyújt — folytatta gondolatait a megyéspüspök. Isten a törvényeihez kegyelmet is adott nekünk, hogy azoknak eleget tudjunk tenni. Ő a nehézségek, a szenvedés elviselésében sem hagy bennünket magunkra. A jelenléte tesz bennünket igazán boldoggá, nem pedig az, hogy mindig sikerülnek a dolgaink.

Szent Pál arra buzdítja a megtért híveit, hogy Krisztus szeretetében feddhetetlen életet éljenek, és akkor „bővelkedni fogtok az igaz élet gyümölcsében, amelyet Jézus Krisztus szerzett, Isten dicsőségére és tiszteletére” (Fil 1, 11). A püspök atya hangsúlyozta, ez bennünket is lelkiismeret vizsgálatra szólít fel. Tegyük fel magunknak a kérdést: Hogyan állunk Isten előtt? Fedhetetlen-e az életünk? Törekedjünk arra, hogy tiszta szívvel fogadjuk Istent, hogy „ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét” (Lk 3,5).

Ezután a főpásztor három dolgot emelt ki, amelyre Keresztelő Szent János mutat. A próféta először is azt hangsúlyozza, hogy Isten a pusztában szól hozzánk, amely jelképesen az Istennel való találkozás lehetőségének a helye. A másik fontos dolog, amit megtudhatunk a prófétától, hogy valóban szól hozzánk Isten. Sokszor nem halljuk Őt, mert zajt keltünk, nem figyelünk, vagy nem akarjuk meghallani, mert, talán kellemetlen lenne az számunkra, amit mondani akar. Harmadszor pedig azt láthatjuk, hogy a próféta elindult, és teljesítette mindazt, amire az Isten hívta.

Isten a személyes találkozásban szól hozzánk, segíteni akar kegyelmével, hogy az adventi programot — amely egész életre szól —, meg tudjuk élni, az akadályokat fel tudjuk oldani és egyenes emberek legyünk, amikor találkozunk az Úrral — fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2018. december 09., vasárnap 14:57

Püspökké szentelték Mohos Gábort

Mohos Gábort, a Pápai Magyar Intézet rektorát, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia korábbi titkárát december 8-án szentelték püspökké Esztergomban. A főszentelő Erdő Péter bíboros, prímás; a társszentelők Michael August Blume apostoli nuncius és Ternyák Csaba egri érsek voltak.

Ferenc pápa Mohos Gábor pápai káplánt, a Pápai Magyar Intézet rektorát, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) korábbi titkárát október 4-én nevezte ki iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé.
Az esztergomi székesegyházban Szeplőtelen Fogantatás főünnepén bemutatott ünnepélyes szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás; Michael August Blume magyarországi apostoli nuncius és Ternyák Csaba egri érsek szentelte püspökké Mohos Gábort. Az eseményen jelen volt Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára; az MKPK számos jelenlegi és nyugállományban levő tagja, több határon túli magyar főpásztor, valamint számos egyházi és világi személyiség.
A szentelési szertartás kezdetén felolvasták Ferenc pápa október 4-én kelt bulláját. Ezt Erdő Péter bíboros szentbeszéde követte.

* * *
A szentbeszédet teljes terjedelmében közöljük.
Főtisztelendő Apostoli Nuncius Úr, Érsek és Püspök Urak, Kedves Szentelendő Testvérem, Kedves Paptestvérek, Krisztusban Kedves Testvérek!
A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe van. A mostani szentmisében püspökké szenteljük Mohos Gábor testvérünket, főegyházmegyénk új segédpüspökét.
Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának titkát szíriai Szent Efrém már a IV. században – Jézushoz fordulva – így fogalmazza meg: „Te és Édesanyád szebbek vagytok mindenkinél. Mert nincs rajtad semmi szeplő, és semmi folt nincs Édesanyádon”. Ez a szeplőtelen szépség rejlik a ma felolvasott ünnepi evangélium szavaiban is. Mikor az angyal belép Máriához, ezt mondja: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Amikor Máriát szeplőtelennek valljuk, ezzel két dolgot állítunk róla. Negatív értelemben azt mondjuk, hogy az eredeti bűn szeplője nélkül fogantatott, pozitív értelemben pedig azt, hogy minden kegyelemmel és ajándékkal teljesen született a világra. Keleti keresztény testvéreink főleg ezt a pozitív szempontot hangsúlyozzák. Máriát Panhagiának, teljesen szentnek nevezik, a latin hagyomány pedig a teljesen szép elnevezéssel illeti őt (tota pulchra).
Ugyanezt akarjuk kifejezni, amikor Máriát kegyelemmel teljesnek nevezzük. De a kegyelem szónak is gazdag a jelentése. Jelent irgalmat, kedvezményt, bocsánatot, de jelent szépséget, szeretetre méltóságot is. Szűz Máriát valóban elborította az isteni kegyelem ingyenes ajándéka, az az isteni kegyesség, amely ha bűnnel találkozik, bocsánatként és irgalomként jelenik meg. De sugárzott róla az a szépség is, amelyet ma a kegyelem állapotának nevezünk. Szűz Mária kegyelemmel teljes, mert Krisztus érdeméből eleve mentes volt az áteredő bűntől.

De miért beszélünk mi áteredő bűnről, bűnös állapotról? Nem vagyunk mi túl borúlátók? A Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy Isten megteremtette a mindenséget „és látta, hogy mindez nagyon jó” (Ter 1,31). Ugyanakkor azonban azt is olvassuk az Ó- és Újszövetség lapjain, hogy az emberek körében elterjedt a bűn, sőt „mind elpártoltak, nincs aki jót tenne” (vö. Zsolt 53,4; Róm 3,12). Ha a két kijelentés közti feszültség okát keressük, a magyarázatot már a bűnbeesés történetében megtaláljuk. Ott arról olvasunk, hogy az ember Istentől kapott szabad akaratát rosszra használja, ennek pedig súlyos következménye támad, amely végighúzódik az egész emberiség történetén. Isten azonban már az ősevangéliumban, a Paradicsomból való kiűzetéskor Megváltót ígér. Így szól a kígyóhoz, aki a gonoszt jeleníti meg: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig sarka után leselkedel” (Ter 3,15). Így már az emberi történelem kezdetén ott rejlik a titokzatos ígéret, hogy valaki majd végérvényesen győzelmet arat a gonoszság erői fölött. De addig is bontakozott a történelem. Az emberiség és a választott nép felismerte Isten akaratát, aminek ünnepélyes foglalata a Tízparancsolat. De a Tíz Ige tilalmaiban ugyancsak isteni ígéret rejlik. Ha Isten azt parancsolja, hogy „Ne ölj!” vagy „Ne lopj!”, akkor ez azt jelenti, hogy Isten valamiképpen segítséget is ad az embernek, hogy teljesítse ezeket a parancsokat. Tehát megmarad akaratunk szabadsága, és nem hagy minket magunkra a Teremtő, bár a bűn következtében értelmünk elhomályosult, és akaratunk rosszra hajló lett.
Az üdvösség történetének ebben az erőterében a fordulópont Krisztus megváltó műve. Az ő érdeméből a keresztség és a bűnbánat szentsége révén elnyerhetjük a megszentelő kegyelem állapotát, a helyes döntésekhez pedig Istentől olyan kegyelmi segítséget kapunk, amely magának Krisztusnak az életébe kapcsol minket. Ebben az erőtérben él és teljesíti küldetését az Egyház a történelem végéig.

Mohos Gábor atya katolikus családban nevelkedett. Fontos szerepe volt életében a plébánián működő papoknak éppúgy, mint a bencés atyáknak, akiknek hitére, oktatói és nevelői munkájára ma is hálásan emlékszik. Gábor atya a római nagyszemináriumban készült a papi szolgálatra, majd szentelése után az Accademia Alfonsianán erkölcsteológiát tanult. Különösen a társadalmi bűn problémája foglalkoztatta. Az a jelenség, amit az Egyház szociális tanítása a bűn struktúráinak nevez. A hazugság, a kizsákmányolás, a hátrányos megkülönböztetés, a gyűlölet és a bosszú olyan struktúrákat építhetnek ki az emberi társadalomban, amelyektől a magunk erejéből aligha tudunk megszabadulni. A történelem azt mutatja, hogy a legnagyobb erőszak, a legvéresebb forradalom is – éppen módszereinél fogva – az egyik bűn helyébe a másikat állítja, az egyik igazságtalanság helyett a másik embertelenséget és jogtalanságot érvényesíti. Ilyen az ember a kegyelem segítsége nélkül. De amikor az Egyház társadalmi tanítását és magát, hitünk forrásait, a Szentírást és a Szent Hagyományt tanulmányozzuk, akkor útmutatásokat kapunk gyakorlati döntéseink számára is. Lehet, hogy sokan megmosolyogják az etikus gazdaságról, a szerető családokra épülő emberi közösségről szóló egyházi tanítást, mondván: idealista elképzelések ezek. Ki fogja érvényesíteni őket az erőszakkal, önzéssel és gonoszsággal szemben? És ilyenkor döbbenünk rá újra és újra, hogy Valaki fogja az egész emberiség kezét, és nem engedi, hogy teljesen a vesztébe rohanjon. Ami gyöngének és szerénynek látszik, sokszor az hordozza az igazi megoldást, a kiteljesedést és a jövőt.

Kedves szentelendő Testvérem! A mai napon a fölszentelés által megkapod az apostoli küldetés teljességét a tanítás, a megszentelés és a kormányzás feladatában. Ezt a hármat azért szoktuk megkülönböztetni, mert az Újszövetség sokszorosan hangsúlyozza, hogy Krisztus Dávid fia, vagyis a megígért Messiás-király. De ő a próféta, vagy a prófétánál is nagyobb, akinek el kellett jönnie, és egyben ő az örök főpap, aki Istennek a tökéletes áldozatot bemutatta. Krisztus kortársai ugyanis különböző szerepekben, különböző típusú vezetőkben várták a Messiást. Jézus pedig nemcsak egyik vagy másik, hanem mindegyik várakozásnak megfelelt, benne Isten minden ígérete teljesült.
Amikor az Egyház püspökei az ő küldetésében járnak, ugyancsak vállalniuk kell, hogy a rájuk bízott közösségben és valamilyen szinten az egész világegyház javára is teljesítik a tanítás, a megszentelés és a pásztori kormányzás szolgálatát. Az egyházi rend szentsége pedig különleges erőt és kegyelmet ad ehhez. Ennek működését, ha alázattal figyeljük a saját sorsunkat és tevékenységünket, magunk is megtapasztalhatjuk. Mikor az Egyház a világban üldözést szenved, amikor meg nem értés veszi körül, amikor újabb és újabb hullámokban próbálják megsemmisíteni a történelem erői, akkor különösen is szükségünk van a szentekre, a csodákra, a Szentlélek kegyelmeire tanúságtételünk során.
Kérem Egyházunk fejét, Jézus Krisztust, aki Urunk és Mesterünk, akinek valóságos történelmi személye és megváltói műve hitünk alapja és igazolása, hogy kísérje áldással és lelkipásztori örömökkel püspöki szolgálatodat és Egyházunk küldetését hazánkban és az egész világon. Ámen.
* * *

A homília után következett Mohos Gábor ígérettétele, majd a Mindenszentek litániája, amely alatt a szentelendő az Istennek való teljes önátadás jeleként a földön fekve imádkozott.
Ezután a jelen lévő püspökök kézrátételével adatott át a papi rend teljessége az új püspöknek. Ezt az olajjal való felkenés, valamint az evangéliumos könyv, a püspöki gyűrű, a mitra – püspöksüveg – és a pásztorbot átadása követte.

A szentmise végén Mohos Gábor szólt az ünneplő közösséghez. Először is hálát adott Istennek, aki öröktől fogva elgondolta, hogy legyünk a magunk saját tulajdonságaival: értékeivel és korlátaival együtt. Ezt követően szüleinek adott hálát, kiemelten is azért, hogy rögtön születését követően megkereszteltették, és ezáltal megnyílhatott az az út, amelyen haladva meg tudta hallani Isten hívását. Azoknak is megköszönte a segítségét, akik jó példájukkal vagy akár csak hallgatásukkal, jelenlétükkel támogatták papi hivatásában.
„Ki olyan mint az Úr, a mi Istenünk, /aki a magasságban lakik, / de lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre? / Fölemeli a nincstelent a porból, / fölsegíti a szegényt a sárból, / hogy helyet adjon neki a fejedelmek között, / népének fejedelmei között” – idézte az új püspök a 113. zsoltárt, amelyből püspöki jelmondatát vette. Hangsúlyozta, hogy ez program a számára, és az lehet mindannyiunk számára is. Hiszen ha fölemeljük Istenre a tekintetünket, megtisztul a látásunk, és le tudunk hajolni, azaz észrevesszük az ínséget, elsősorban is a szeretetre való ínséget. Ez az Egyház hivatása, hogy Istenre irányítsa a tekintetünket – erősítette meg az új esztergom-budapesti segédpüspök.

Mohos Gábor végül megköszönte a jelenlétet mindenkinek, aki osztozott a püspökszentelés örömében.

Forrás: Magyar Kurír

http://www.magyarkurir.hu/hirek/puspokke-szenteltek-mohos-gabort#lightbox['g92634']/10/

Az adventi időszakban a debreceni Kölcsey Központban rendezett „Útjaink” című beszélgető sorozat következő vendégei ezúttal két debreceni egyházi vezető Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita voltak, akik Magyarországot képviselve vettek részt októberben a fiatalokról szóló XV. rendes püspöki szinóduson Rómában. A beszélgetést Törő András római katolikus püspöki titkár vezette.

Első kérdés magát a szinódus fogalmát célozta meg, amely sokak számára ismeretlen.

Kocsis Fülöp érsek elmondta, a római katolikus egyházban 1965 óta — a II. Vatikáni Zsinat gyümölcseként — van jelen az intézmény, mint az egész világra kiterjedő püspökök testülete, amely a döntéshozást, az egyház irányát, tanításának alkalmazását segíti. Az ifjúságról szóló szinóduson 250 püspök vett részt, akik a katolikus egyházban a pápa döntését, tanítását segítik. A zsinat és a szinódus között egyik fontos különbség, hogy míg a zsinaton az összes püspök hivatalos a tanácskozásra, addig a szinódusra egy-egy püspöki kar küldötteit hívják, minden 25. püspök után egy személyt.
Fülöp érsek a görögkatolikus egyház képviselőjeként volt jelen. Az érsek atya még hozzátette, a keleti egyházban a szinódus intézménye kezdettől fogva jelen van, és döntése a tanácskozás végleges eredményét jelenti, hiszen náluk nincs pápa, aki a döntéshozatal fényében még megfogalmazná buzdítását.

Palánki Ferenc püspök ezt kiegészítve hozzátette, a szinódus elején Ferenc pápa arra kérte a jelen lévő püspököket, hogy a tanácskozás eredménye ne csak egy, a fiatalokról szóló dokumentum legyen, hanem a nekik megfogalmazott üzeneteket, tanácsokat tartalmazza. Majd arra a szemléletbeli különbségre is rávilágított, hogy míg a keleti egyházban a szinóduson a püspökök tanácskoznak, a római egyházban Ferenc pápa szándéka szerint a szinodalitás, mint fogalom, közös úton járást, párbeszédet jelent Isten népével, jelen esetben a fiatalokkal. A püspöki szinódus záró dokumentumának 167 pontját a püspökök szavazták meg.

Törő András: A szinóduson nemcsak püspökök vettek részt. Kik voltak azon résztvevők, akik nem szavaztak?

Palánki Ferenc visszatekintett a három évvel ezelőtti családszinódusra, amelyen meghívott vendégekként családok is részt vettek, köztük a Legfiatalabb egy csecsemő volt. Jelen tanácskozáson 40 fiatal emelte a hangulatot, ők nem szavaztak, de hozzá szólhattak. Továbbá nem vettek részt a szinódus záró dokumentumának elfogadásában a tanácsadók sem, viszont a nagyobb szerzetesi közösségek meghívott vezetői igen.

Kocsis Fülöp a szinódus azon sajátosságát emelte ki, amely a tanácskozást megelőző időszakra vonatkozott. Két éves előkészületi munka során nemcsak a püspököket kérdezték meg, hanem a fiatalokat is. Egyrészt volt egy fiataloknak szóló előtalálkozó, ott készítettek egy dokumentumot, amely a szinódus alapdokumentumának jelentős részét alkotta, másrészt a 15-30 év közötti fiatalok a világhálón keresztül is megfogalmazhatták véleményüket. 130 ezren éltek ennek lehetőségével, legtöbben Távol-Keletről, Magyarországon 3337 fő töltötte ki a hozzájuk intézett kérdőívet, amely az egész világhoz viszonyítva jó aránynak számít.

Törő András: Hogyan zajlott a szinódus, milyen volt a tanácskozás ritmusa?

Palánki Ferenc elmondta, reggel 9-12.3-ig, majd 16.30-19.30-ig tartott a tanácskozás. A munkadokumentumnak 3 fő része volt, mindegyiket külön-külön tárgyalták. Először is lehetőséget kaptak arra, hogy 4 percben elmondják véleményüket. A hozzászólások kb. 2 napig tartottak, utána 14 (olasz, angol, portugál, német, spanyol, francia) nyelvi csoportban szintén 2 napig tartó beszélgetések folytak, majd az ott elhangzottakat a plenáris ülésen összegezték. Ezután a második, majd a harmadik rész tárgyalása következett.

Törő András: A hivatalos hozzászólásukon keresztül a magyar egyház véleményét mondták el. Melyek voltak ezek?

Palánki Ferenc október 4-én kapott szót, éppen a neve napján, amikor a tanácskozás színhelyére tartva Ferenc pápával egy liftben utazott. Életre szóló élményben volt része, ahol a pápa magyarul köszöntötte őt. A hozzászólásában hazánk egyik komoly nehézségéről beszélt. Nagyon sok fiatal egy jobb élet reményében elhagyja az országot, és külföldön nem a képzettségének megfelelő munkát végez. Talentumukat, karizmájukat nem tudják kibontakoztatni, itthon hagyják a hitüket, mert nem találnak közösséget. Mindez hátráltatja életük kibontakoztatását. Ez nem jó a személynek, nem jó az országnak, mert hiányozni fog néhány éven belül egy értelmiségi réteg és nem jó az egyháznak sem, mert az is elveszíti a fiatalokat. Majd Ferenc pápa a magyar püspökök 2017-es ad limina látogatásakor mondott gondolatára utalt, azt hangsúlyozva, hogy arra kellene figyelni, hogy a fiatalok ne vegyék komolyan a luxus vonzását, hanem azon értékekre találjanak rá, amit Isten a szívükbe oltott.

Kocsis Fülöp hozzászólásában Közel-Keleten, a keresztényüldözés miatt nehéz helyzetbe kerülő fiatalokról beszélt, amelyet személyes utazásainak tapasztalatai is alátámasztottak. Feltette a kérdést, hogy az onnan elvándorló — szintén jobb élet reményében elinduló — fiataloknak hogyan lehet a hivatásról beszélni egy teljesen vadidegen környezetben? Szíriában 5-6 keresztény egyház létezik, így nem találják meg a saját egyházukat és hitüket nem tudják megélni. A konklúzió az, hogy nem csupán az a keresztény kötelességünk, hogy a bevándorlókat befogadjuk, hanem az, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy vissza tudjanak térni otthonaikba, és hogy ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket. Az ottani egyháznak is óriási hiányosság, ha eljönnek a fiatalok, mint ahogy ezt mi is megtapasztaljuk. Az elvándorlás tehát mindenkinek rossz.

Törő András: Mi volt a tapasztalatuk, milyen a világegyházban, egy-egy kontinensen az ifjúság helyzete?

Kocsis Fülöp: A szinódus arra is jó volt, hogy egymással tudtak beszélgetni a különböző nemzetek képviselői. A világegyház színes. Más kontinensen nem küzdenek a papi hivatás hiányától, az üres templomok valóságától, de életük szenvedéssel teli, a háború, a gyermekkereskedelem, a nők elleni visszaélések miatt. Pl. Irak muszlim vallásállamában ugyan nincs keresztényüldözés, de a keresztényeknek nincsenek jogaik, így minden nap ki vannak téve a szenvedésnek, elítélik őket, a lányaikat pedig elrabolják, muszlim házasságba kényszerítik.

Palánki Ferenc a pakisztáni bíborossal beszélgetett, aki elmondta, náluk mindenki jár templomba. Mi pedig keresztény értékekre hivatkozunk, de Krisztus nélkül. Azt hangoztatjuk, hogy a magunk módján vagyunk vallásosak, de ennek nincs értelme. Azon szenvedő emberek, akik nap mint nap ki vannak téve az üldözésnek, örömmel adják tovább az életet, és a hitüket, ellentétben velünk, akik azzal a nehézséggel küldünk, hogy nem tudjuk átadni a hitet a fiataljainknak.

Törő András: A záródokumentumban az emmauszi történet mutatkozik meg. Mi ennek az üzenete?

Kocsis Fülöp elmondta, a taizéi közösség vezetője, Alois testvér szintén meghívott vendége volt a szinódusnak. Javaslata alapján a záródokumentumot személyhez szóló üzenetként fogalmazták meg. E dokumentum a püspököknek szól, amely alapján kell majd minden országnak, egyházmegyének kidolgozni a maga stratégiáját. Az érsek atya hangsúlyozta, nem mondjuk meg a fiataloknak mit tegyenek, hanem kérdezzük meg őket, hogyan látják életüket, és a kinyilatkoztatás fényében adjunk nekik választ a kérdéseikre.

Palánki Ferenc az emmauszi történet alapján megfogalmazott záródokumentumot egy gondolatfüzérnek nevezte, amelynek 3 kiemelt pontja van:
1.: Az emmauszi tanítványok, mint reményt vesztett fiatalok elhagyják Jeruzsálemet, majd az úton találkoznak Jézussal. Amikor Jézus beszélt hozzájuk, elkezdett lángolni a szívük. Nekünk is ezt kell tennünk, beszélgetnünk kell velük, megkérdezni, mi bántja őket. El kell érnünk, hogy megnyíljanak. 2.: Majd megnyílt a szemük, amikor felismerték Jézust. 3.: A felismerés élményét követően pedig késedelem nélkül elindultak teljesíteni hivatásukat, vagyis visszatértek a közösségükbe.

Az Útjaink következő programjaként december 10-én, hétfőn 19 órától adventi meditáción vehetünk részt taizé-énekekkel a debreceni Kölcsey Központban. Házigazda lesz a debreceni Szent László Domonkos Plébánia Taizé-csoportja.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegye szociális intézményeinek dolgozói november 29-30-ig adventi lelki gyakorlaton vettek részt a Nyírbátori Római Katolikus Minorita Templom Plébánia és Zarándokházában.

A csoport lelki vezetője a Nyírtelek község plébánosa, Kiss Tibor atya volt, aki elsősorban a bennünk lévő rendezetlenség eltávolításáról beszélt, amely után megtaláljuk Isten akaratát. Majd a csönd erejéről beszélt, amelynek gyakorlása során ráeszmélünk arra, hogy milyen fontos az életünkben a nyitottság, az odafigyelés és az alázat. A lelkigyakorlaton megismerhettük a szeretetnyelv fajtáit, melynek során egy teszt segítségével megtudhattuk, hogy ránk melyik szeretetnyelv érvényes.
A lelki gyakorlat összességében a lelki életünkben történő előrehaladást, az Istennel való kapcsolat elmélyítését segíttette elő, hiszen az ember bármit is tesz, mindig Isten arcát kell szemlélnie, hogy munkájában és életében „tovább tudja vinni az irgalmasság balzsamát”. A lelkigyakorlat barátságos, szerető légkörben, szeretteljes vendéglátásban telt. Lélekben feltöltődve tértünk vissza a hétköznapokba.

Kéningerné Ignácz Ibolya

A lelkigyakorlaton résztvevőlk megfogalmazódó gondolatai:

Számunkra olyan volt ez a két nap, mintha megállt volna az idő. Tibor atya szavai által szólt hozzánk az Isten. Ezért az ő gondolatait tolmácsolnánk, amit magunkének is érzünk: A keresztény ember másokért élő, másokat szolgáló ember. A munkánk során meg kell látnunk a segítségre szoruló embert, és az a feladatunk, hogy elvigyük őt Jézushoz. Ez sokszor nehéz feladat, mert ezek az emberek elvesztették a méltóságuk nagy darabját, sokszor nem értékelik a munkát, amit értük teszünk. Ehhez kell a mi elkötelezettségünk, a mi hitünk. A kérdés, hogy tudom-e úgy végezni a munkámat, hogy meglátszódjon a hitem. Nekünk Jézus arcát kell megmutatni azoknak, akik ránk vannak utalva. A betegség az emberi létünkből fakad, nem Isten büntetése. Mindannyian megerősítést kaptunk, hogy az élethivatásunk, szolgálni másokat. A lelkigyakorlat célja az volt, hogy az Isten finom rezdüléseit meghalljuk a szívünkben. Nagyon jó volt hasonló lelkületű és hivatású emberekkel találkozni. Rájöttünk, hogy bár különböző területeken dolgozunk, mégis egy a célunk, az üdvösség és, hogy másokat is elvegyünk oda.

Köszönjük ezt az élményt a résztvevőknek és Tibi atyának.

 Somogyiné Hock Cecília, a debreceni Szent Erzsébet Otthon munkatársa

„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek” (Róm 8,26)    

Az utóbbi időben testileg, lelkileg elfáradtam. Hagytam, hogy a „világ zaja” magával ragadjon. Hiányt, ürességet éreztem. Kerestem a lehetőséget a megállásra, az elvonulásra, ám Isten ismét megelőzött. Így örömmel mondtam igent a Tibor atya által szervezett lelkigyakorlatra - elmentem Jézussal a pusztába. Két napig Isten volt első helyen nekem, és én voltam első helyen magamnak.

Munkám az idős, a beteg emberek ápolása, gondozása, amit nagyon szeretek. Sokat gondolok rá munkám során, hogy Jézus az adott helyzetben mit tenne. Megsimogatná? Bekötözné? Közel hajolna? Lecsendesítené? Nevetne,- sírna vele? S, ha Jézus lenne a beteg, idős ember, mit tennék?

Rájöttem, hogy legfontosabb számomra a minőségi idő, a csend, amit nekem kell megteremtenem magamban, hogy abban időt tölthessek Istennel, a családommal, és minőségi időm legyen minden rám bízott lakóra. Hiszen a legfontosabb, a saját, a családom, és a rám bízottak üdvössége.

Fontos még számomra az elismerő szó. Hogy engem dicsérjenek és én dicsérjek.

Az advent a várakozás, vágyakozás ideje. Vágyom rá, hogy „Istent nézzem és hagyjam, hogy Ő nézzen!”

Báránkóné Ildikó, a debreceni Szent Erzsébet Otthon munkatársa

Lelkigyakorlattal kezdték az adventi időszakot november 30-án a kisvárdai római katolikus köznevelési intézmény dolgozói és szülői közössége az intézményben.

A résztvevőket és a lelkigyakorlatot vezető Kiss Tibor plébánost Kálmán József plébános iskolalelkész köszöntötte. Tibor atya a Csend és ima köré építette fel az adventi időszakot felölelő meghitt elmélkedését.

Kanonok úr személyes példákon át derűs, ám mégis felelősségteljes hitelességgel tartott tükröt elénk, hogy magunkra ismerve, képesek legyünk jót akarni és jót tenni. Tibor atya hangsúlyozta, ez az időszak lehetőséget ad arra, is, hogy elcsendesedjünk, kizárjuk zajos világunkat, és keresztényi lelkülettel várjuk a csodát, karácsonyunk szép üzenetét.

Az Advent meghatározó üzenete, hogy Isten, a család és a munka hármas egysége sorrendet válthat, hogy az előttünk álló négy hétben a család kerüljön az első és legfontosabb helyre, ezáltal is kifejezve a Mindenható irántunk érzett alázatát. Jézus Krisztus is családba érkezett, ahol szeretet vette körül. Születését csupán egy csillag mutatta, ám fénye a mai napig jelzi mindannyiunk számára, hogy szálláskeresése nem volt eredménytelen.
Az előttünk álló időszakot töltsük tehát kicsit önmagunk felé fordulva, elcsendesedve, egymásra még inkább odafigyelve, hogy az ünnep méltó módon érkezhessen otthonainkba és szívünkbe, hogy örömmel elmondhassuk: „Szép jel, szép csillag, szép napunk támad, szép napunk támad”.

Takácsné Makrai Éva Katalin
a Szent László Katolikus Általános Iskola tanítója

„Daloljon a szívetek, daloljon a lelketek is, vagyis dicsőítsétek az Istent testetekben és lelketekben egyaránt” — Idézte fel Szent Pál szavait dr. Csépányi Gábor atya, az Esztergomi Hittudományi Főiskola teológiatanára, a december 1-én, Debrecenben, a Megtestesülés-templomban a "NEK-tek Veletek" egyházmegyei programsorozat harmadik felkészülési alkalmán.

Ferenc pápa a soron következő, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus színhelyéül Budapestet jelölte ki. A kongresszust egy 3 éves tematikus egyházi felkészüléssorozat előzi meg. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 2018. júliusától - 2019. májusáig havonta egy alkalommal megtartott, „NEK-tek Veletek” című rendezvényei ennek jegyében zajlanak. Decemberben az egyházközségekből elsősorban az egészségügyi dolgozókat (orvosokat, ápolókat stb.) és a kamilliánus családok tagjait várták az előadásra.
Az alkalom szentségimádással kezdődött. Tóth László atya és a hívek közül néhányan felidézték Kalkuttai Szent Teréz és Szent Fausztina áldozatos életét, és megemlékeztek a kamilliánus mozgalomról is.

Az eucharisztia meghívás arra, hogy Krisztussal legyünk, és részesüljünk az Ő kegyelmében. Dr Csépányi Gábor atya arról beszélt, hogy az eucharisztia lehetőség arra, hogy ne egy taposómalomban éljük a mindennapjainkat, hanem benne Krisztus jelenlétét ismerjük fel. Vegyük észre azt, hogy életünk Istent dicsőítő dallá változhat. Az eucharisztia úgy van jelen az életünkben - folytatta az atya -, hogy közel hozza az Urat, de mégsem fedi fel a titkot. Újra tanít bennünket létezni. Isten az abszolút létező, közelében lelassulhatunk, kiléphetünk a mindennapok taposómalmából. Megtanítja nekünk, mi az igazán fontos.
Az eucharisztiát — hétköznapi fogalmainkban —, leginkább a hálaadás szóval tudjuk helyettesíteni. Izaiásnál olvashatjuk, hogy: mert drága vagy szememben és én szeretlek. Ezt valljuk meg akkor, amikor megengedjük, hogy az eucharisztia újra tanítson bennünket létezni. „Annyira drága vagy a szememben, hogy fölvállalom a törékenységed”. Amikor törékeny embert látunk, akár még olyan nehéz helyzet előtt állva, ahol a határainkhoz érkeztünk, vagy egy másik ember küszködik a határaival, akkor jusson eszükbe a zsoltár: határainkon ő ad békét nekem.

Az eucharisztiát nevezhetnénk úgy is, hogy hálaadásban töltött élet. Amikor valakinek valamit ajándékozunk – figyeljük csak meg – az a válasza köszönöm, ezzel ismeri el, hogy ő megajándékozott. Az ember az ajándék voltát ismeri el, vagy a megajándékozottságát, akkor amikor valamit megköszön. A hálaadás az út ahhoz, hogy ajándék lehessek. Út, hogy felismerje a környezetem az ajándék voltomat.
Amikor megjelenik az ember értékének a tudata, ilyenkor Isten arcát mutatjuk másoknak is. Ragyog bennünk az istenképűségünk. Az emberek meglátják a másikban, felismerik magukban, az abszolút Létezőt. Az atya rámutatott, valójában az történik, hogy nem én építem be Krisztust, nem én hordozom Őt, hanem Ő hordoz engem. Beépít titokzatos testébe, az egyházba. Azért lesz örök életem, mert Krisztusba épülök, aki megízlelte a halált és ezt én is meg fogom ízlelni, amíg Vele kommunikálok, addig nem halok meg, élek, vagy ha meghaltam is, akkor föltámadok.

Az előadó megtapasztalta, szükségünk van arra, hogy újra tanuljuk alkalmanként a megtestesülést, azért, mert a rohanásban lemaradt a lelkünk. Néha érezhetjük, hogy sokkal több a dolgunk, mint ami elvégezhető. Erre az Úr válasza az, hogy Ő a megváltó. Tehát nekünk elegendő pontosan annyit megtenni, amennyire képesek vagyunk. Ha sikerül ezt a határ megtalálni, akkor megkapjuk az Úr békéjét. Ez a béke azt is jelenti, hogy az Úr átvállalja, ami még hátra van. Meg kell bíznunk Benne. Mózes és az égő csipkebokor ószövetségi példáján keresztül érzékelteti ezt a feltétlen odaadást. Akkor leszek igazán a helyemen, amikor az Úrral találkozom és megtanulom Tőle, hogyan kell élnem. Minden ember az ajándékozásban találja meg saját magát. Akkor fogom megtalálni magamat amikor odaajándékozom másoknak.

Amikor eljövünk a templomba, akkor a létezésünket kalibráltatjuk újra az Úrral, hogy helyesen tudjunk élni. Nagyon fontos, hogy az eucharisztikus élet, nem csak egy a múltban lezajlott az Úrnak tetsző életvezetés, nem is kizárólag a jövőre való felkészülés. A hálaadással teli létet a pillanatban kell megélni. Ugyanez igaz a térbeni megfelelésre is. Fontos az együttérzés és támogatás a távoli földrészek szenvedői irányába. Ugyan ennyire fontos, a körülöttünk élőkkel való együttlétünk az Úrban. Ez jelenti a szeretet egyetemes és személyes dimenzióját.
Valahol minden bűnünk gyökerében az az ősi kérdés áll, hogy nem akar-e tőlem elvenni valamit az Úr, valamint az a kételkedés, hogy nem fogja odaadni, hanem nekem kell megszereznem. A gyümölcs leszakítása helyett, meg kell, hogy várjuk, amíg Ő odaadja nekünk. Hát ez is a szabadságunk része. Akkor leszünk maradéktalanul boldogok, hogyha az Úr megszentelő akaratát teljesíteni tudjuk.

Riveaulx-i szent Aelred (Rivói szend Elréd) egy ciszterci apát volt a XII. században. A lelki barátságról írt könyvet. Ennek a könyvnek a kezdő soraiban: „Íme itt vagyunk én és te és remélem, hogy közöttünk a harmadik Krisztus.” Határozza meg ez a mondat minden emberi kapcsolatunkat! Ezt tartsuk szem előtt, amikor emberekkel találkozunk. Amikor észrevesszük Krisztus szépségét a másikban, élvezni kezdjük a munkánkat. Ha én úgy adom magamat, ahogyan az Isten akarja, akkor bennem az Isten közli magát és én is észrevehetem, hogy másban hogyan szól az Úr. Így az életben könnyebben viselem a megpróbáltatásokat, nehezebben égek ki.

Mondanivalója végén dr. Csépányi Gábor a világi életből, mégpedig a mai popzene műfajából vett példával mutatott rá az eucharisztia egyetemes fellelhetőségére. Elismeréssel idézte a Kowalsky meg a Vega zenekar „Varázsszavak” című dalának szövegét. A bűvös igék: „SAJNÁLOM, a BOCSÁSS MEG, a KÖSZÖNÖM és a SZERETLEK”. A „SAJNÁLOM” és a „BOCSÁSS MEG” a szent gyónás szentségében jelennek meg. A „KÖSZÖNÖM” és a „SZERETLEK” szavak magukban hordozzák mindazt, amire az eucharisztia tanít minket.
A késő estébe nyúló alkalom szentmisével zárult.

Katona Márta
egyházmegyei médiaképzős hallgató

Idén is nagy tömeg gyűlt össze a Nagytemplom előtti téren, hogy részese legyen annak a felemelő pillanatnak, amikor felkapcsolódnak a város ünnepi fényei és közösen meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún. 2018. december 2-án, Debrecenben a város hagyományihoz hűen, egy látványos, kulturális és vallási értékeket egyaránt felvonultató műsor keretében hivatalosan is elkezdődött a karácsonyt megelőző várakozás, az adventi időszak.

Már advent első vasárnapjának délutánján elkezdődtek a programok a Régi Városháza belső udvarán, ahonnan a résztvevők a Kossuth térre vonultak. Itt megköszönték a közreműködést Hortobágy örökös pásztorainak, akiknek pásztortüzéről égtek és lobogtak advent első vasárnapjának fáklyái, az Ort-Iki Utcaszínház művészeinek a csillagot, az Ady Endre Gimnázium diákjainak térjátékát, a Pendely család gyönyörű, hagyományőrző énekeit, betlehemi köszöntőit, a Debreceni Népi Együttes és a Forgórózsa Táncegyüttes tagjainak táncát.
Az ünnepi műsor Rab Zsuzsa Vaspántok című költeményével folytatódott Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari díjas színésznő előadásában. Ezután a történelmi egyházak megjelent elöljáróit is köszöntötték; Papp Jánost, a Baptista Egyház elnökét, Sipos Barnabást, a Szentháromság Magyar Ortodox Templom parókusát, Palánki Ferencet, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökét, Kocsis Fülöpöt, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek metropolitáját, Derencsényi Istvánt, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzőjét, Zsarnai Krisztiánt, a Magyarországi Evangélikus Egyház Hajdú-Szabolcs Egyházmegye esperesét valamint Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét, aki az ünnepi beszédek sorát kezdte.

„Jó újra együtt lenni advent első vasnapjának estéjén Debrecenben!” – fejezte ki örömét Papp László, Debrecen polgármestere: Jó látni és érezni, hogy emberek ezrei, különböző keresztény felekezetek, együtt vannak itt a város főterén és kézzel foghatóvá tesszük a világnak, hogy kereszténynek lenni jó, Jézus születését várni és abban örömünket lelni, kiváltság.” – folytatta. Tovább fűzte ezt a gondolatot, miszerint a Kossuth tér nemcsak hagyományainkat és nemzeti összetartozásunkat szimbolizálja, hanem azt a példamutató ökumenikus összefogást is, ami jellemzi Debrecent egy olyan világban, ahol a kereszténység sajnos egyre kevésbé érték.
Majd a betlehemi csillagra irányította a figyelmet, amely útmutatására nemcsak a bölcseknek, hanem nekünk is szükségünk van. Szerinte mindig van esély arra, hogy meglássuk a betlehemi csillagot önmagunkban.
Majd a polgármester azt hangsúlyozta, hogy a karácsony együtt jár az ajándékozással, a megajándékozni tudással, és ez az örömszerzés vezérelte a városvezetést, amikor ünneplőbe öltöztették a várost. ”A betlehemi csillagot még nem láthatjuk, de a szeretet és az összefogás elhozza a világosságot. Ha felragyognak a város fényei, fogjuk meg egymás kezét, ezzel kifejezve e két szó erejét; szeretet és összefogás.” Majd jókívánságok közepette kérésére egyszer csak hirtelen felragyogtak a város csodaszép fényei.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita kezdte a köszöntést a jelenlévő egyházi méltóságok közül. Karácsony titkát különös és dicsőséges titoknak nevezte, ahol a menny belefér egy istállóba, mert az Isten száll le a földre. „Az Isten, akit nem fogadhatnak be az egek egei, mégis parányi csecsemőként a jászolban nyugszik. Királyi széket látok és szüzet, egy názáreti leány méhébe fogadja Isten fiát és királyi székké válik.” – idézte azt a szép költői képet, amely karácsonykor fölragyog és a görög katolikus egyházban a bűnbánati és karácsonyi időszakot végig kísérő énekként van jelen.
Kérte, hogy lássuk meg ezt a különös és dicsőséges titkot, a betlehemi barlangban a mennyek országát, ismerjük föl a parányi csecsemőben a végtelen Istent.

Palánki Ferenc megyéspüspök gondolatébresztő kérdéssel kezdte beszédét: „Jézus Krisztus születése napján minden más. De miért csak akkor?” Majd a karácsonyi ünnep varázsával folytatta, amely az emberek lelkét megérinti, hiszen mindenki vágyódik a szeretetre, a békére, a jóságra. Jézus Krisztus világra jövetelével erre a törekvésünkre, vágyunkra kapunk választ, megerősítést Istentől, aki teljesen váratlan, meglepő módon érkezett közénk; fia által, kisgyermekként, kiszolgáltatottságban.” – fogalmazott.
Ezután kitért arra, hogy akármennyire is szépítjük, színezzük a karácsonyi történetet, felnőtt fejjel meg kell, hogy döbbenjünk Isten szándékán: Jézus az otthontalanság nyomorúságában született a világra. „Az elutasítást pedig nem a római korból fakadó sajátosságként kell értelmeznünk. A visszautasítottság ténye és szomorúsága független bármely történelmi időszaktól és nagyon is fájdalmas.” – folytatta. Majd a felvételi ponthatárok kihirdetését izgalommal váró diákokra emlékeztetett, akiket egymás nyakába ugrani láthattunk a tudósításokban, amikor megtudták, hogy felvételt nyertek a kívánt felsőoktatási intézménybe. „Viszont egyetlen kép sem mutatta azokat, akiket elutasítottak. Ők vajon mit érezhettek? És azok, akik azzal szembesülnek az életben, hogy nem kellenek? Isten nem mondja ezt nekünk. Isten fiában kimondta, hogy mindannyian fontosak vagyunk számára, eljön hozzánk, hogy velünk lehessen” – hangsúlyozta a püspök, majd figyelmeztetett, hogy a jóság, a szeretet gyakorlásával készüljünk, de ne csak karácsonykor, hanem minden pillanatban, hiszen, amikor megérkezik, a jelen pillanatot kéri számon tőlünk. „Amiben most vagyunk, az utolsó nap nagy találkozása a mostani pillanatról, a mostani életünkről húzza le a leplet. Isten minden pillanatban jön, ő az eljövendő, aki állandóan jön, és aki ott van, ahol vagyok. A jelen pillanat kap jelentőséget, akikkel most találkozunk, akiket most kell szeretnünk tudva, hogy Isten nem utasít vissza minket, Isten feltétel nélkül szeret.”
Végül a megyéspüspök kérte, hogy ebben az adventi időben gyakoroljuk mi is a feltétel nélküli szeretetet; szeressük egymást, fogjunk, össze, valósítsuk meg tőlünk telhető módon Isten országát.

„Ahogy telnek az évek, egyre sűrűbb időket élünk.” – kezdte mondanivalóját Derencsényi István református főjegyző. Általános vélekedésként jegyezte meg, hogy az advent az esztendő legmeghittebb, leghangulatosabb időszaka, annak ellenére, hogy ilyenkor a legrövidebbek a nappalok és legsötétebbek az éjszakák, felidézve gondolatban az évszakváltás kapcsán a természetben bekövetkező változásokat. Szerinte advent az az idő, amelyhez érzések, emlékek, hangulatok kapcsolódnak. „Adventet nem lehet nem észrevenni, adventről nem lehet lemaradni.” – mondta. A világ reklámjaival és árukínálatával gondoskodik arról, – a maga sajátos módján – hogy mindenki tudatosítsa, hogy adventben élünk. Nem is csak négy hétben, hanem annál több hétben.
Rámutatott, hogy nemcsak a külsőségek ünnepi megjelenését várjuk, hanem bennünk még ott él az érzéseink között az eredeti jelentéstartalom, vagyis az adventus dominum, az Úr érkezése, Krisztus születése, Isten emberi létmódban való megjelenése közöttünk.

Zsarnai Krisztián, evangélikus esperes szólt végül de nem utolsósorban a keresztény egyházak jelenlévő képviselői közül, aki szintén arra a kérdésre kereste a választ, hogy hogyan és kit ünneplünk karácsonyra készülve az adventi gyertyák meggyújtásával. Az előtte szólókhoz hasonlóan ő is rámutatott, hogy életünk tele van külsőségekkel, sokaknak advent, az adventi koszorú csak külsőség. „Kérdés az, ki áll a középpontban ezen az ünnepen?” – tette hozzá.
Kiemelte, hogy manapság az ajándékozóról az ajándékozott került a középpontba, nem az ünnepeltet ünnepeljük, hanem az ünneplőt. Szemléltetésül a születésnapi parti példáját hozta, ami nem a születésnaposról szól, hanem a meghívottakról, ajándékokról, mindem másról. Hangsúlyozta, hogy ennek nem kellene így lennie, hogy lássuk meg az ünnep lényegét, azt, akit ünneplünk, az méltó helyre kerüljön. Majd Zsarnai Krisztián így fogalmazott: „Ő nem csupán egy Jézuska, egy giccsszobor akar lenni, hanem ő akar értelmet adni ünnepünknek, vele valóban másként lehet ünnepelni. Jó lenne, ha el tudnánk csendesedni, végiggondolni, hogy ki áll ünnepünk középpontjában, kit ünneplünk, hogy a szeretet ne csupán csak néhány napig tartson.”

Gyöngyösi Erika
médiaképzős hallgató

Fotó: Derencsényi István

2018. december 03., hétfő 13:45

Ünnep az orgonák városában

25 éves a debreceni Szent Anna-székesegyház Aquincum-orgonája. Ebből az alkalommal Kodály Zoltán: Missa Brevis műve hangzik el december 8-án, az este 6 órakor kezdődő szentmisében.

Szólót énekel: Balog Emőke, Baráthné Nagy Andrea Emese, Kovács Lilian, Geréd Emőke, Kurgyis Tamás, Náray Máté, orgonán játszik: Kuzsner Péter
Továbbá közreműködik a Szent László-kórus, vezényel: Dobos Mihály karnagy

Az 1993-ban készült volt Tiszántúl és Debrecen első koncertorgonája. Ez a mesterhangszer zászlóshajója volt a debreceni orgonaépítésnek. Ezután készült el a református Nagytemplom, a római katolikus Megtestesülés-templom, a református Faraktár utcai-templom orgonája. Jelen pillanatban a református Kistemplom orgonájának restaurálása folyik. Eckhard Schlandt szavaival élve: “Debrecen orgelstadt lett” vagyis az orgonák városa.

Öröm-Hír sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2018 11. 24-én ,szombaton ünnepelte megalakulásának 5 éves évfordulóját a Dombrádi Skóciai Szent Margit Katolikus Karitász Csoport.

Az ünnepségünkre meghívtuk a Napkori Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport tagjait. Rendezvényünk szentmisével kezdődött, melyet Zubály Lajos napkori plébános mutatott be. Megtisztelt bennünket jelenlétével Mészáros László egyházmegyei karitászigazgató is, aki a szent mise után méltatta a szervezet jelentőségét és 5000 Ft-os Erzsébet-utalványokat ajándékozott néhány rászoruló részére.

Ezt követően Mátyás Béláné, a helyi karitász csoport vezetője számolt be röviden a csoport elmúlt 5 évi munkájáról. Beszámolóját fényképekkel tette színesebbé, melyek felelevenítették számunkra az elmúlt időszak eseményeit. Majd Borné Balogh Erika, a napkori csoport vezetője vetítéssel egybekötött beszámolóját hallgattuk meg, amelyből jó ötleteket merítettünk. Ilyen tekintetben a napkori csoport a segítségünkre lehet, hiszen ők már 24 éve tevékenykednek, és nagy tapasztalattal rendelkeznek.
Ünnepségünk a plébánián szeretetvendégséggel folytatódott. A fehér asztal mellett még hosszasan elbeszélgettünk, ismerkedtünk.

A Dombrádi Skóciai Szent Margit Katolikus Karitász csoport 2013 őszén alakult, jelenleg 9 aktív tagja van, akik között egészségügyi dolgozó, szociális gondozó, pedagógus, önkormányzati dolgozó is segíti a szervezet munkáját.

Az alábbiakban dr. Ritli Jánosné karitász tag mutatja be röviden a csoport munkáját.
Naponta találkozunk rászorulókkal, egyedül élőkkel, csonka családban, nehéz körülmények között élő gyermekekkel. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk - tőlünk telhetően - segíteni rajtuk. Önkénteseink mélyen együtt érzők a szegények iránt, segítőkészek, időt, pénzt, fáradságot nem kímélve tevékenykednek.
Minden esetben élünk az egyházmegyei karitász által felkínált lehetőségekkel, de helyben is szerveztünk gyűjtéseket. Csatlakozunk az "Egymillió csillag a szegényekért” mozgalomhoz, és hagyománnyá vált a "Karitász Mikulás" érkezése is a templomunkba, aminek hittanos gyermekeink nagyon örülnek. Mindezeken túl a lejárt számlák kifizetésében is segítünk a nehéz helyzetben élőknek, valamint beiskolázási segéllyel nyári táboroztatással próbáljuk csökkenteni a családok terheit.

A karitász csoport életéhez hozzá tartozik az egyházmegye által szervezett programokon, továbbképzéseken való részvétel, továbbá segítjük egyházközségünk, városunk rendezvényeit.
Előttünk álló feladatként bekapcsolódunk az Országos „Tárjátok ki a szíveteket” című „Angyalbatyu” ajándék gyűjtő programba, az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási programban és készülünk a Mikulás napra is. Kalkuttai Teréz anya szavait idézve, tudjuk, hogy:
„Amit mi teszünk az csak csepp a tengerben, de e nélkül a csepp nélkül sekélyebb volna a tenger.”

Dr Ritli Jánosné karitász tag

Megható és ünnepélyes keretek között került sor november 23-án, Dombrádon a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus templomban lévő „ Jézusom , bízom benned” feliratú Irgalmas Jézus kép megszentelésére.

A kép szentelési szertartása az Isteni Irgalmasság rózsafüzér imádkozásával kezdődött, ezt követően egyházközségünk képviselő testületi tagjai - Ritli Jánosné dr. által összeállított elmélkedésében - méltatták Szent Fausztina nővér életét és az Isteni Irgalmasság üzenetét. Az Irgalmas Jézus képet - "Jézusom bízom benned" aláírással - szent Fausztina nővér - 1931.február 22-én kapott látomása alapján- jegyezte fel. Jézus szent Fausztina nővért küldte közénk irgalmasságának üzenetével, mely így hangzik: „Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani és irgalmas szívemre szorítani. ... Közöld a lelkekkel nagy irgalmamat, és bátorítsd őket, bízzanak irgalmam mélységében."

A templomunkban megáldott kép is Isten megbocsátó, mindenen túláradó, irgalmas szeretetét sugározza felénk, melyet életünk során nap mint nap megtapasztalhattunk, erőt meríthettünk belőle és általa irgalmasságot tanulhattunk. Az ólomüvegből készített alkotás Bábási Erika kisvárdai művésznő keze munkáját dicséri.

A képviselő testület tagjai műsorral, elmélkedéssel emelték az ünnep fényét, és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlására, az irgalmasság órájának megtartására, az Isteni Irgalmasság rózsafüzér imádkozására, az Isteni irgalmasság tiszteletére buzdítottak bennünket. Ezután Gyetkó László atya, egyházközségünk plébánosa megszentelte a templomunkat ékesítő Irgalmas Jézus képet.

A képszentelés után szent misén vettünk részt, melyet az újmisés Dobai Barna Ottó rakamazi káplán celebrált, majd újmisés áldásban is részesített bennünket.
Ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Tamaskovics László, nagyhalászi-, Tamás László kemecsei- és Molnár József dombrádi származású nyirbélteki plébános.
Az ünneplés a vendégek és a képviselő testületi tagok részvételével szeretetvendégséggel zárult a plébánián.

Dr Ritli Jánosné
egyházközségi világi elnök

Free Joomla templates by L.THEME