Elemek szűrése dátum szerint: július 2018

2018. július 13-án, a nyíregyházi Fatimai Szűz Mária tiszteletére szentelt templomban folytatódott az engesztelő imasorozat, amelyre a környező egyházközségekből is érkeztek hívek lelkipásztoraikkal. Ezen az estén Kis István pápai prelátus, nyugalmazott plébános mutatott be szentmisét, majd a prédikációjában emlékezett a templomépítés nehéz éveire is.

Kiss István atya felidézte a pártállami időket, amikor is megfogalmazódott az igény a nyíregyházi kertváros lakói részéről, hogy templomot építsenek. A jobbára vasutasok lakta területre természetesen nem adták ki az engedélyt. Csak a rendszerváltás után vált lehetővé annak megszerzése, de akkorra már elhunyt a segítséget ígérő, német kapcsolatokkal rendelkező nyíregyházi Csépányi Ferenc prépost, plébános atya. Csak az isteni gondviselésbe bízva folytathatta a nagy Mária tisztelő Kis István atya az építkezést. S valahogyan, valahonnan, de mindig volt annyi pénze, amennyit építkezésen éppen ki kellett fizetnie.

Az idő múlásával plébániai rangra emelt templomban szép hagyományt indítottak el az egyházközség előző plébánosai, Dr. Krakomperger Zoltán és Bákonyi János atya, amelyet Pankotai József jelenlegi plébános örömmel folytat. Sokan érkeznek az engesztelő imaalkalmakra májustól októberig, a hónapok 13. napján. Az asszisztenciában a környék papjai, akolitusai és ministránsai szolgálnak. Szinte mindig jelen van az engeszteléseken esperesünk, Szováti Tamás atya és Keresztes László nyugalmazott apát, plébános.
Délután a népi énekek, este Dvorszky Tamás énekvezető, majd Soltész Béla kántor-karnagy irányításával gyönyörű dallamok köszöntik a Boldogságos Szűz Máriát. Az is hagyomány már, hogy a mise végén az utcára kivonulva, körmenetben kísérjük az oltáriszentséget, majd visszaérkezve a Te Deum hangjaival és szentségi áldással zárul az engesztelő alkalom.

Román Csaba akolitus
Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház

„Nekilendülök annak, ami előttem van” mottóval a 35. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó negyedik napja az úthoz szükséges erőgyűjtésről szólt. „Összegyűltünk Jézusnál, hogy formálódjunk, alakuljunk és lendületet vegyünk. Az életszentségre vagyunk meghívva” – fogalmazott július 14-én Palánki Ferenc.


Hevesi falvakon, hegyes-dombos vidéken át haladt Egerszalókra, az Egri Főegyházmegye egyik legjelentősebb kegyhelyére menet a busz. A faluba érkezve nem kellett kérdezősködni, hova is kell pontosan menni. Messziről szólt a zene, a dombon a házak fölé magasodott a templom, a tetején a kereszttel mutatta az irányt. Az út a falun át egy nagy udvarba vezetett. Jobbról végig fel a domboldalon gyümölcsfák, az előtérben vizesblokk, balra fehér sátor padokkal, mögötte a virágzó rózsakert és a tornácos plébániaépület. A templomhoz hosszú, meredek lépcsősor vezetett fel. Az 1738-ban épült templom és az 1760-ban elkészült harangtorony közötti zöld területen állították fel a színpadot. Éppen a Felvidékről érkezett Crux zenélt. A harangtorony mögött egyik oldalról temető, a másik oldalról a sátrak sokasága, az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat résztvevőinek otthona ezen a júliusi öt napon.
Sokan vannak, közel hétszázan. Rengeteg visszatérő szalóki, de minden évben nagy számban újak is felfedezik ezt az erőt, megújulást, feltöltődést adó együttlétet. Sok a fiatal, a középiskolás és egyetemista, de szép számmal vannak itt idősebbek is, köztük házaspárok karonülő és körülöttük szaladgáló apróságokkal.
Már belakták a teret. Akik éppen nem a zenekarral énekelnek, csoportokban és párokban beszélgetnek. Mások a fák hűvösében gondolataikba mélyedve csendben üldögélnek. Van min elmélkedni. Előadások és műhelymunkák adnak bőven gondolkodnivalót. Csókay András idegsebész például a mottóhoz kapcsolódott: Nekilendülni annak, ami szép és jó, fiatalként nem is olyan nehéz. Az előadó azt boncolgatta, kibírja-e és hogyan a lendület a kifáradás próbáját. Pécsi Rita neveléskutató „A személyes eszmény ifjúkorban” kérdéskörben a személyes istenkapcsolat kialakításával és ápolásával foglalkozott. A csoportos beszélgetésekben járhatták körül a témákat, a szentmisékben kapott tanítással elmélyítve felismeréseiket.
Már túl vannak a pénteki, bűnbánati napon, amikor a szentgyónás volt a középpontban. A szombat este a találkozó egyik csúcspontja, szentmisével és fáklyás körmenettel a falun át. A főcelebráns és szónok ezúttal Palánki Ferenc püspök, az MKPK ifjúsági referense volt. Számos paptestvér koncelebrált, köztük Kerényi Lajos és Török László, Egerszalók plébánosa.
Galo Gábor ifjúsági referens mint Egerszalók és az ifjúság hűséges barátját köszöntötte Palánki Ferenc püspököt. „A legszentebb áldozat bemutatásával, imával és tanításával lendítsen rajtunk” – kérte a találkozó mottójának jegyében.

Újra itt vagyunk fenn a hegyen. Jézussal együtt azt mondjuk: „Uram, jó nekünk itt lenni” – fogalmazta a benne munkáló érzést Palánki Ferenc, aki hosszú évek óta látogatja Szalókot. E jóérzésnek a forrása a Jóisten közelsége és a közösségi együttlét. „Jézus hívott bennünket a találkozóra, lelkigyakorlatra, hogy megtaláljuk a forrást a megújuláshoz, a lendületet keresztényi életünkhöz. Erőt, bátorságot kérünk tőle, hogy képviselni tudjuk őt a világban” – köszöntötte a találkozó résztvevőit.
Palánki Ferenc szentbeszédében a találkozó mottójának jegyében – „Nekilendülök annak, ami előttem van” – azt gondolatot állította a középpontba, hogyan tudjuk mi képviselni Istent a világban. Mi van előttünk, mi az, aminek neki kell lendülnünk, hogyan tudjuk ezt megtenni, milyen eszközöket kapunk ehhez Istentől. A tanítványok szétküldésének evangéliumi történetéből kiindulva arra mutatott rá, mielőtt Jézus küldetést adott a tizenkettőnek, magához hívta őket, hogy átformálja őket, és lendületet adjon ahhoz, ami rájuk vár. A tanítványok küldetése az volt, hogy tanúságot tegyenek arról a szeretetről, amivel az Atya szereti az embert, azáltal, hogy betegeket gyógyítanak, ördögöt űznek. Sarut és botot visznek magukkal az útra, és mindig másodmagukkal mennek. Sarut mint a szüntelen úton levés jelképét, a botot – pásztorbot – mint a hatalom jelképét, társat, mert közösségben kell működniük.
Az evangéliumi történettel párhuzamot vonva tanított Palánki Ferenc: Jézus azt kéri tőlünk, hogy az ő útján járjunk, melyen a Szentlélek rendezőereje mutatja meg a jó irányt. Azt kéri tőlünk, vegyük észre a másik embert, aki rászorul egy vigasztaló szóra, egy mosolyra, egy bátorításra, egy szeretetgesztusra. Azt kéri, ha valaki találkozik velünk, akkor Jézus szeretetével találkozzon. Az ember fohászára, imádságára Isten válasza ugyanis az élő ember – idézett a megyés főpásztor egy rabbit. A püspök figyelmeztetett: az isteni szeretetet képviselő ember akkor lehet igazi válasz, ha törekszik az életszentségre. „Megijedünk ettől a szótól” – utalt az általános emberi reakcióra, mely hajlamos azt képzelni, a szentek bűntelenek. A szentség azonban nem jelent bűntelenséget, hanem azt fejezi ki, elkülönült ettől a világtól, és Istenhez tartozik. A helytálláshoz pedig megkapjuk az eszközöket is. A sarunk arra indít, hogy elinduljunk az úton, hogy nekilendüljünk, a bot pedig nem a verekedés eszköze, hanem annak a hatalomnak a jelképe, aminek erejével győzhetek saját magamon, az indulataimon, gyengeségeimen. És az utat együtt járjuk, mert Jézus mindenkit „közösségre hív, és közösségben küld”.
Jézus az örömhírt bízta a tanítványokra. Azt hirdette, elközelgett az Isten országa. Nem hiányosságaikra figyelmeztette az embereket, hanem arra, felfogták-e, mennyire szereti őket a mennyei atya, hogy kezdhetjük az egészet elölről, Isten megbocsát nekünk, ha hozzá térünk. „Ha az életetek a helyes irányba halad, akkor célba fogtok érni. Ez az örömhír. A tanítványok tanúságot téve a szeretetről gyógyították a betegeket, kiűzték az ördögöket, a gonosz menekült előlük. A szeretet hatalmát ugyanis nem tudja legyőzni a gonosz. A tanítványok ezt az örömhírt vitték el szerte a világban, és nekünk is ez a feladatunk.”
A mise végén Palánki Ferenc körmenetre hívta a résztvevőket: „Körbevisszük Jézust az Oltáriszentségben, megmutatjuk a világnak, de magunkhoz is vesszük őt a szentáldozásban. Visszük őt a világban mozgó tabernákulumként, hogy arról tegyünk tanúságot, hogy van szeretet, van örök élet, hogy érdemes odaadni az életünket Isten szolgálatára.”

A menetet a zászlóvivők vezették. Mögöttük egy óriás rózsafüzért vittek, egy-egy ember egy-egy szemet. Szólt az ének, fáklyák világították meg az utat végig a falun, kört írva le a templom körül, kicsalogatva az érdeklődő falusiakat a házakból.
Visszaérkezve folytatódott a dicsőítés, énekkel, imával szentségimádásra készültek. „Nekilendülök mindannak, ami előttem áll” – énekelték a „Szalók Dalt”, újra és újra ismétlést kérve. Az ezt követő éjszakai szentségimádásra megtelt a templom. Halk zene, ének és csend váltakozott. Közben kinn, a téren hangosan szólt a moldvai népzene, táncházba csalogatva. Így ért véget az utolsó este Szalókon.
Forrás: Magyar Kurír

2018. július 14., szombat 08:23

Amióta Pócspetrit elverte a jég

A katolikus vallásossághoz hozzátartoznak a zarándoklatok. Egy-egy ünnep során, hálaadásból, vagy a szívükben kéréssel indulnak el otthonukból a zarándokok, hogy ellátogatva egy Mária-kegyhelyre fohászkodjanak a Szűzanyához. Pócspetriből, szülőfalumból 77 éve zarándokolnak el az egyházközség hívei kérésükkel Máriapócsra.


Már gyermekként is nagy érdeklődéssel hallgattam nagyszüleim és szüleim elbeszélését, amelyben felidézték a 77 évvel ezelőtti falut ért természeti csapást. 1941. július 11-én a hirtelen lezúduló jégeső teljesen elpusztította a termést, a kalászost. A kétkezi, szorgos emberek munkája pár perc alatt tönkrement. De őseink nem estek kétségbe, hiszen már akkor is mélyen hívő emberek éltek településünkön. Akkor fogadalmat tettek, hogy minden évben, július 2. vasárnapján elzarándokolnak a szomszéd településre, a máriapócsi kegytemplomba, és kérik Szűz Mária közbenjárását, hogy minden csapástól védje meg kicsiny falujukat. Ebben az évben ez a nap 2018. július 08-ára esett, amikor a katolikus hívőközösség tagjai átzarándokoltak Máriapócsra.
Jó volt látni, hogy fiatalok és idősek, férfiak és nők énekelve, imádkozva fohászkodnak. A kegytemplomhoz érkezve megkondultak a harangok, és még hangosabban szólt az ének. A kegykép előtt elénekeltük a lorettói litániát, kértük Szűzanya közbenjárását családunkra, szeretteinkre, és kicsiny településünkre. Innen átmentünk a kegytemplom melletti XV. századi római katolikus templomba, ahol Szenes István Pócspetri plébánosa ismertette az ebben az évben végzett felújítási munkálatokat, amely során a „kis-templom” visszanyerte eredeti formáját. Az 1430-as években épült templom különlegessége, hogy a régi stílusú épületben modern berendezési elemeket alkalmaztak, emelve az épület hangulatát. A település közel 600 éven keresztül megőrizte e szent helyet. A 19-20. században elvesztette ugyan eredeti gótikus formáját, de a jelenlegi felújításakor Alberto Cabello régész feltárta azon részleteket, amelyek megmutatták a templom középkori eredetét.
István atya a gótikus templomban szentmisét mutatott be a zarándokoknak majd lélekben feltöltődve, a Szűzanya közbenjárása segítségével indultunk haza településünkre.

Holp Andrea
Egyházmegyei média-képzős hallgató

2018. július 11., szerda 12:41

In memoriam

Dr. Szabó György volt egri egyházmegyés paptestvérünket, aki Nyíregyházán a Főegyházmegyei Papi Szociális Otthonban töltötte nyugdíjas éveit, 2018. július 10-én búcsúztattuk a papi otthon Szent Antal kápolnájában. Teste a Nyíregyházi Köztemető papi parcellájában nyugszik. Isten kegyelméből nyerjen égi koronát, amiért megküzdött.

Aporháza (1950-től Aporliget, 1975-től Bátorliget – Nyírbátor vonzáskörzetében található) volt Boldog Scheffler János szatmári püspök első plébánia alapítása püspökké kinevezésének évében, 1942-ben. Egy év múlva meg volt az első bérmálás is. János püspök olyan főpásztor volt, aki időt szánt nyájára, akkor is, ha az éppen a legkisebb volt. A bérmálás előtti délután már megérkezett, Franzen (László) Károly szervező lelkész, az egész falu lakossága, élen a bérmálkozókkal fogadták a püspököt. Mindjárt az utcán, (mert még kápolna nem volt), meg volt a hittanvizsga. A püspök egyik kérdésénél a gyerekek zavarba jöttek: „Ki vezeti az Egyházat?” Kórusban felelték: „A Pápa!” A püspök nem helyeselt. Egy 12 éves fiú látványosan jelentkezett és helyesbített: „Hát a Szentlélek!”

Este a püspök a szerény vacsoránál (a pap albérletben lakott még) azt mondta: „Az a jó kiállású, barna gyerek értelmes és bátor. Jó lenne papnak.” – Másnap, az ünnepség után a plébános a püspök elé vezette a fiút, aki megkérdezte tőle: „Nem akarsz te véletlenül pap lenni?” Rövid, egyértelmű választ kapott: „De! Én pap szeretnék lenni.” – A püspök azonnal kiválasztotta és felvette szatmári konviktusába, mint ingyenes tanulót. A kedvezmény nem sokáig tartott, mert közbejött a háború. A fiúcska azonban kitartott elhatározása mellett, és a szülei sem hagyták elkallódni. Hat testvéréből az olajkereső kútfúrótól a miniszteri bársonyszékig mindenhová jutott. Ő is jól tanult, leérettségizett és jelentkezett a papi szemináriumba. Egerbe ment, majd Budapestre küldték és 1955-ben pappá szentelték. 1959-ben teológiai doktori címet szerzett.

6 évig volt káplán, azután 1961-ben előbb Fehérgyarmaton adminisztrátor, majd Beregsurányban plébános-helyettes lett. Összekovácsolta a híveket, akik a plébánián úgy jártak-keltek, mintha otthon lettek volna. Ennek a családias hangulatnak és a templomi szolgálatnak köszönhetően egy fiú kedvet kapott a papságra, ma is a Szatmári Esperesi Kerületben szolgál. 13 év után a plébánost testi-lelki betegség döntötte ágyba. Beleegyezésével egy orvos barátom Sajóhidvégen a saját lakásában gyógyítgatta, jó eredménnyel.

Nem volt célszerű, hogy visszamenjen oda, ahol megbetegedett, így Bánk József érsek úr Gesztelybe helyezte, ahol 32 évig templomokat és lelki közösségeket épített, amelyben szintén termett egy papi hivatás. Élénk kapcsolatot tartott fenn volt paptársaival, de élvezte a kassai egyházmegyések testvéri szeretetét is. Nem csoda, hogy hívei is nagyon megszerették, s akkor sem hagyták magára, amikor 2006-ban nyugdíjas lett. Gyakran látogatták Nyíregyházán, a papoknak is helyet adó egyházmegyei szociális intézetben, ahol csendesen, de imádsággal készült az Úrral való nagy találkozásra.

Dr. Szabó György paptestvérünket 2018. július 10-én búcsúztattuk a Szent Antal kápolnában, teste a Nyíregyházi Köztemető a papi parcellájában nyugszik. Ő pedig Isten kegyelméből nyerjen égi koronát, amiért megküzdött.

Varga János nyugalmazott plébános

2018. július 10., kedd 08:42

Félúton jár Szent József

Már fél éve, hogy zarándokútját járja az egyeki Szent József plébániát 250 éve patronáló hűséges szent, településünk és egyházunk védelmezője Szent József, egy vándorszobor alakjában. Hétről- hétre, vasárnapról- vasárnapra, újabb egyeki család ajtaján kopog be, s vesz szállást hét napra. Júniusban elsőként a népes Kecskés családnál kopogtatott bebocsátást kérve, s azt szeretettel meg is kapta.

A négy gyermekes édesanya, Enikő, egy szép nagylány és három ikertestvérének boldog édesanyja, a következőket mondta a vendégfogadásról:
„Biztos, hogy hálás vagyok azért a hétért, mikor nálunk volt! Sok nehézség adódott akkor éppen az életünkben: apukám tüdő műtétre várt, vizsgáim, unokahúgom esküvője. Ő a családunkkal volt és minden nehézségben mellettünk állt. Minden este összehozott minket a közös imára. Meghittebb, bensőségesebb volt minden napunk. Egyértelmű volt az igenünk, hiszen Ő az Úrjézus nevelőapja, aki minden nap velünk van. Ő a vigyázónk, a védelmezőnk, neki mondunk naponta hálát. Senki másban nem bízunk, csak benne! A legnagyobb ajándék életünkben a család, Szent József, a családok védőszentje ezt láttatta meg velünk még inkább, és otthonunkban, de a szívünkben is a főhelyet kapta.

Ezt követően a Kiss család ajtaján kért bebocsátást a Szent József vándor szobor. Kiss-Menyhárt Éva, a Szent Cecília rózsafüzér társulat vezetője és családja fogadta. Éva életében is nagy volt a megoldásra váró feladatok sora, hát segítségét szentünk itt is tele kézzel szórta.
„Amikor felkerestek a szándékkal, miszerint egy hétig otthonomba fogadnám-e a szentcsalád fejét, válaszommal nem haboztam, egyből igent mondtam. Számomra nem volt kérdéses, hogy így cselekszem. A mi családunkról egyébként is elmondható, hogy egy összetartó, afféle „jóban-rosszban” egymás mellett kitartó, egymás felé szeretettel, örömmel forduló emberek közössége, ahol a közös ima, a testet és lelket feltöltő közös beszélgetés csak még közelebb hozott minket egymáshoz. A közösen elmondott ima — amely eleinte még félénken, döcögősen ment, hiszen eddig még ilyenben nem vettünk részt —,egyre természetesebbé vált, sőt, beleépült a napi rutinba, ha szabad ilyet mondani. Azok a percek, amiket a család együtt tölt, nem pótolhatók semmivel, s ezek az imapercek ilyenek voltak: összekovácsoltak minket, tettünk valamit, ami magunkra és közben egymásra is irányította a figyelmünket, megtapasztalhattuk, hogy ugyan mindannyian mások vagyunk, más életcélokkal, tapasztalatokkal, gondolkodással, véleménnyel, de akkor, azokban a pillanatokban eggyé váltunk, kiegészítettük egymást, mi voltunk A CSALÁD. Bevallom, néha az ima alatt körbesandítottam, s egyszerre öntötte el a szívemet az az érzés, ami a boldogság és a büszkeség furcsa egyvelege volt. Boldog és hálás voltam, hogy együtt vagyunk, hogy így együtt lehetünk, s közben eszembe jutottak azok is, akik testben ugyan nem lehettek ott, de bennem ott élnek, s ez által ők is részesei mindennek. S büszke voltam a családomra, akiknek annyit köszönhetek... Az én lelki útravalóm talán közhelyesnek tűnhet, de az eszem és a szívem ezt fogalmazta meg az elmúlt egy hét élményeit összegezvén: a család mindennek az alapja, egy kis egység, de talán a legfontosabb, amit elsősorban nem a vérségi és érzelmi kapcsolatok tartanak össze, hanem az „isteni rend", amit csakis a tudatos ember képes megteremteni. Ebben a mintában az apának, az anyának és a különböző nemű és korú gyermekeknek éppolyan helyük és minőségük van, mint a Naprendszerben a Napnak, a Holdnak és a bolygóknak.”

Özvegy Fiatal Józsefné, Gizi nénihez köszönt be júniusnak a harmadik hetén vándorunk. Gizi néni az özvegység magányát osztotta meg vele. Barátnőivel, szomszédjaival pedig a közös imát.
„ Örültem, hogy szerény kis otthonomba ellátogatott, hogy befogadhattam, vele tölthettem a hetet és azokkal, akiket Ő képvisel: a Jóistennel és a Szűzanyával. Szeretetét, a megnyugvást, melyet sugárzott, az összetartozás érzését nagy örömmel és áldásként fogadtam. Szeretettel megköszönöm mindenkinek a részvételét, aki velem töltötte az imaórákat. Szent Józsefet és a kisdedet szeretetemmel ellátva ajánlom a következő család oltalmába.”

A hónap utolsó hetét Aranyné Szalai Tünde friss hitoktatói diplomás és családja vendégszeretetében töltötte.
„A jubileumi évünkben illő módon szerettem volna kifejezni tiszteletemet védőszentünk iránt. Ő a csendes munkás életmódot adja át nekünk példájával, s ez az, amit szerintem a fiataloknak is meg kell tanítanunk. Igyekszünk erre tanítani a mi saját gyerekeinket is, ezért örültem, hogy befogadhattuk Szent Józsefet. Amíg itt volt nálunk, alkalmat adott arra, hogy esténként néhány percet közösen imádkozzunk. Amit kaptam: megerősítést, a kitartás erejét. Köszönjük, hogy a vendégünk volt.”

A rekkenő hőség, elfoglalt, megfáradt családok, időhiányos befogadók és együttimádkozók, felgyorsult nyári menetrend szerinti még gyorsabb életet élők sem szegték kedvét a mi rendíthetetlen peregrinusunknak. Csak ment és tette csendben a dolgát: hagyva mindenütt békét, áldást, és egy láthatatlan, általa ácsolt ”lassíts!” táblát!

Farkas Éva tanító/testületi tag
Fotó: PlebaniaTeam

Megkezdődött a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés központi programsorozata 2018. június 7-én Debrecenben, a Megtestesülés-templomban.
A 2018-19-es előkészületi évben „Az Eucharisztia az Egyház életének forrása” mottóval, egy éven keresztül minden hónap első szombatján az irgalmasság órájában találkoznak a hívek, az Oltáriszentség előtt eléneklik az irgalmasság rózsafüzérét, előadáson, kötetlen beszélgetésen, majd tanúságtételeken vesznek részt, végül közel egy órás szentségimádás készíti fel őket a legszentebb áldozatra, a szentmisére.
A lélekemelő találkozások Boldog Brenner János csontereklyéje jelenlétében zajlanak. Az oltáriszentség vértanújának relikviáját ezen alkalmon helyezték el a templomban. A programsorozat főszervezője Tóth László, a házigazda egyházközség plébánosa tartalmas közösségi-lelki, egyedülálló élményekre várja a híveket, amely alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy megújítsák, felfrissítsék, elmélyítsék Jézussal, az Oltáriszentséggel való kapcsolatukat.

Az előadások témái az Eucharisztia, mint egyéni és közösségi keresztény életünk forrása minden hónapban egy-egy célcsoport lelki épülésére is szolgál. Első alkalommal Dr. Seregély István nyugalmazott érsek az egyházmegye rózsafüzér társulatainak tagjaihoz is szólt. Az érsek atya osztálytársa, egyházmegyés paptestvére volt Boldog Brenner János, akihez hasonlóan egy másik paptársuk is az egyházellenes Rákosi-rendszer áldozata lett. Seregély érsek az ő közbenjárásukat kérte, tegyék számunkra lehetővé, hogy ezek a találkozások előre vigyenek és megújítsanak bennünket a Krisztushoz való hűség útján, megerősödve annak bizonyosságában, hogy „Velünk van az Isten”, aki megígérte, hogy elvezet bennünket az örök életre.

Valóban halhatatlan vagyok és Istenhez hasonló?

Seregély érsek előadásában arra a mai gondolkodásban abszurdnak tűnő és ellentmondást szülő szentírási kijelentést magyarázta miszerint: „Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette” (Bölcs 2,23). „Mert ha valóban Istenről beszélünk, hogyan hasonlíthat hozzá az ember, hogyan lehetséges a hallhatatlansága?” — tette fel a kérdést az érsek, majd válaszadásaiban, arról az Istenről beszélt, aki a Názáreti Jézusban fogantatásától kezdődően az örök életig emberré lett, megadva a lehetőséget arra, hogy az ember olyan legyen, mint Isten.
„De hiszen az ember esendő, hogyan lehetséges mégis mindez?” — tette fel ismét kérdését Seregély érsek, és hozzátette, erről is gondoskodott a Mindenható, hiszen odaadta Fiát értünk engesztelő áldozatul a kereszten. Egy kérdés maradt tehát, zárta a kérdések sorát az előadó: „Akarok e üdvözülni vagy nem?”

Isten az eucharisztiában látható, megfogható és ehető

„Az ember akarata, szabadsága Isten ajándéka, amit soha senkitől el nem vesz. Jézus Krisztus bennünk akarja helyreállítani Isten és az ember kapcsolatát egy örökéletre alkalmas szent közösségben. Azt akarja, hogy szabadon fogadjuk el őt, éljünk az áldott ajándékaival és helyre álljon az örök élethez szükséges együttműködés. Ennek megvalósulásához, hogy „Isten mindenhol velünk legyen” felvette egy evilági jelnek, a kenyérnek és a bornak tapasztalati valóságát, hogy megfogható, látható és ehető legyen, vagyis a legszorosabb kapcsolatba kerüljön az emberrel. E mögött a Mindenható Isten embert üdvözítő örök akarata áll, amely akár tetszik, akár nem az Isten nélkül boldogulni akaró ember örök üdvösségének is egyetlen útja” — fogalmazott az érsek az Oltáriszentség üdvösséget hordozó erejéről, majd az Eukarisztia megalapítása óta eltelt több mint kétezer év hangsúlyozásával abban is megerősítette a híveket, hogy amíg ember él a földön és lesz utóda az apostoloknak addig „velünk lesz az Isten”. Amikor oltárainkon a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé válik, akkor az Ő áldozata van jelen, hirdetve, hogy az életét odaadó áldozati szeretetért mindenki, a legreménytelenebb, legbűnösebb helyzetben élő ember is elnyerheti az örök életet, ha megfogja Isten kezét.
Az érsek atya arra is figyelmeztetett, hogy a kenyérben és a borban nemcsak egy pillanatig van jelen Krisztus, hanem ameddig ép a kenyér és a bor. A templomokban a tabernákulum közelében elhelyezett örökmécses apró piros fénye is azt üzeni, hogy mindig: „velünk az Isten”.

Hogyan lehet a rózsafüzért eukarisztikusan imádkozni?

Seregély István nyugalmazott érsek atya előadásának második részét — amely a rózsafüzér imáról szólt —, ismét egy provokatív kérdéssel kezdve: „Mi köze az Eukarisztiához a Boldogasszony által a világ megmentésére kezünkbe adott imádságnak?
„Az eukarisztiában Isten van velünk, a rózsafüzér pedig máriás imádság, de egyben Krisztus imádsága, mert végig veszi a Názáreti Jézus életének minden lényeges vonását. Aki e titok jegyében imádkozza a rózsafüzért, az közelebb kerül Istenhez. A rózsafüzér ima Mária szemével kívánja láttatni Krisztust, ahogy Ő megőrizte szívében ezen eseményeket” — válaszolta meg a kérdést az érsek, majd javasolta, hogy a rózsafüzért imádkozzuk eukarisztikusan, amely egy egyénileg hozzátett gondolattal egészíti ki az Üdvözlégy, Mária imát: „...áldott a te méhednek gyümölcse Jézus, „aki itt van velünk az Oltáriszentségben”, akit Szentlélektől fogantál”, és akkor észrevétlenül szentségimádássá változik a rózsafüzér imádkozása. Az érsek atya hasonlóképpen imádkozik és azt tapasztalta, hogy ezáltal közelebb került Krisztushoz.

Egyetlen kérdéssel találkozom majd földi életem végén: Hasonlítok e Krisztushoz?

Ezzel is segíthetjük a Krisztushoz igazodó életünket, mert egyszer e földi élet minden kísérletezése véget ér, és csak egy kérdés merül fel: „Hasonlítunk e Krisztushoz?” Ferenc pápa szerint földi életünk végén nem kérnek tőlünk keresztlevelet, lelkészi ajánlást, stb..., hanem megnézik, hasonlítunk e Krisztushoz, megmaradt e bennük a Jézus Krisztushoz hasonlóságra való törekvés, a keresztény élet, amely az örök üdvösség egyetlen útja.

Az érsek atya befejezésül Bosco Szent Jánost, az utcán élő fiatalok nevelőjének egyik álmát említette, amelyben az Egyház hajója viharba került, de nem süllyedt el. Ez annak az ígéretnek a megvalósulása, hogy „az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18). Ez az álom egy festményen is látható, amelyen az Egyház hajója a háborgó tengerből kiemelkedő elszakíthatatlan lánccal két oszlophoz van kötve, és nem engedik a hajót elsüllyedni. Egyik oszlopon az Eukarisztia áll, a másokon pedig Szűz Mária.
Amikor e két eszközt életünk keresztény szellemiségének valljuk, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy Mária, mint Isten fiának anyja, az Eukarisztiában lévő Egyház égi anyja, aki „igen” válaszával tagja lett a mi emberi családunknak. A Rózsafüzér Királynője oltalmazza és újítsa meg mindnyájunk életét, Eukarisztia Asszonya Könyörögj érettünk!” — fejezte be fohásszal az előadását dr. Seregély István nyugalmazott érsek.

A délutáni találkozó agapéval, majd tanúságtétellel folytatódott, amely során Schuller Lászlóné és Henyusz Mária a nyíregyházi egyházközség egyik rózsafüzér-társulatának tagjaiként személyes imaéletükről, a közösség iránti elköteleződésükről beszéltek. Majd közel egy órás, nagyon mély, meghitt zenés, képmeditációs szentségimádás emelte még magasabbra a hívek lelkét, amely záró perceiben dr. Bánhegyiné Dehenes Dorottya, a Nagyváradi Állami Egyetem alapszakon végzett operaénekese énekelt, orgonán kísérte Balázs Gergely. A szentségimádást követően az esemény csúcspontja a szentmise bemutatás következett, amelynek elején ünnepélyesen elhelyezték Boldog Brenner János csont-ereklyéjét az oltár közelében. A szentmisét Seregély István nyugalmazott érsek mutatta be.

A találkozó következő alkalma augusztus 4-én szintén délután 3 órakor kezdődik, mindenkit szeretettel várnak. Ezen alkalmon a templomi szolgálattevőkhöz: kántorokhoz, sekrestyésekhez, harangozókhoz is szólnak az előadók, Maga László plébános és Tirpák Ferenc.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2018. július 07., szombat 08:53

Ajaki gyerekek az Ivói Erzsébet táborban

A Katolikus Karitász jóvoltából 2018. 06.24.-06.30-ig a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből 10 ajaki katolikus iskolás diák táborozhatott Erdélyben, az Ivói Erzsébet táborban.
A Madarasi Hargita festői szépségű környezetében töltöttek el a gyerekek felejthetetlen élményekkel és színes programokkal teli öt napot. Eljutottak a Madarasi Hargita 1801 m-es legmagasabb pontjára, a parajdi sóbányába, az Ivói Vadasparkba. Vidám perceket éltek át a gyerekek a vetélkedőkön, az ügyességi versenyeken, a „Ki mit tud” játékban és barátságok szövődtek egymás között a tábortűznél, a közös éneklésnél, a jó hangulatú táncházban. A tábor 150 lakója együtt zarándokolt el Csíksomlyóra a Szűzanyához, és a nemzeti búcsú helyszínére, a nyeregbe érve a egy szívvel és lélekkel énekelték el a magyar és a székely himnuszt.
Isten áldását kérve köszönetünket szeretnénk kifejezni a Katolikus Karitásznak, hogy támogatták a gyerekek székelyföldi kirándulását. A táborozók a székelyek „szent hegyének” lábánál megérezték és megismerték a magyar nép közös múltját, vendégszeretetét, és megcsodálták Erdély természeti kincseit.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Bezzeghné Szopkó Ildikó
Ajaki Karitász csoport önkéntese

Program:
Július 27., péntek
Találkozó 6 órakor Debrecenben a Szent Anna-székesegyház előtt
Rövid imádság után gyalog megyünk a Szent István templomig, ott buszra szállunk és Haláptól folytatjuk az utat az erdőn át. Déli pihenő Tisztavíznél. Érkezés késő délután Nyíradonyba. Szentmise, közös vacsora. Szállás az iskola tornatermében.
Július 28., szombat
Indulás Nyíradonyból Nyírmihálydin át, déli pihenő Nyírgelsén a templomkertben. Délután érkezünk Máriapócsra. Szállás a kegytemplomhoz közel, magánháznál. Részt veszünk a kegytemplomban az esti imádságon.
Július 29., vasárnap
Részvétel a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúján. Hazautazás egyénileg.
Tudnivalók:
A napi táv 25-30 km, erdős területen, kis része aszfalton. Az erdőben lehetnek sáros részek, ezért ajánlott a túrabakancs. Az a tapasztalat, hogy esőre, hőségre egyaránt készülni kell: sapka, kalap, esőkabát legyen mindenkinél.
Ágyneműt nem kapunk, hálózsákot vagy plédet mindenki hozzon magával. Ennivalóról mindenki maga gondoskodik, Nyíradonyban a közeli élelmiszerboltban napi élelmiszer vásárolható. Máriapócson vacsora, reggeli, ebéd kérhető, ezt előre kell rendelni.
Jelentkezés és bővebb információ: Kakas Edit 06/30/689 9901

Hálaadó ezüstmisére gyűltünk össze 2018. június 24-én, vasárnap: Ireneus Wysokiński domonkos szerzetes atya jött el közénk Krakkóból, hogy hálát adjon szolgálatáért, melyből az első 15 évet Debrecenben töltötte.
A zsúfolásig megtelt templomban Górski Jacek OP plébános szólt a hívekhez és az ünneplő Irek atyához. Elsőként említette, hogy az ezüstmise napjának fényét emeli, hogy az Egyház ezen a napon ünnepli Keresztelő Szent Jánosnak, a közvetítőnek születését. Van, amikor az Isten közvetlenül szól a prófétákhoz vagy pl. Mózeshez – folytatta Jacek atya –, de alapvetően szükség van közvetítőre. Mint például András apostol, aki elviszi Jézushoz testvérét, Pétert, vagy amikor a béna embert barátai viszik Jézushoz. Jairus leánya sem kelt volna életre, ha apja nem jár közben Jézusnál. Isten felhasznál egy embert, hogy közvetítse üzenetét, kegyelmeit, irgalmát – és ez egy hivatás. Jó és hiteles közvetítőknek kell lennünk ebben a világban, hogy egyértelmű jelzőtáblák legyünk az emberek számára. Sokszor tapasztaljuk, hogy mekkora igény van a papokra. Csíksomlyón történt ez évben – folytatta Jacek atya –, hogy odajött hozzá egy roma ember, s kérte: „Pap bácsi, áldja meg családunkat!” Majd jött a másik, harmadik és így tovább. Ezek az emberek haza akarták vinni a búcsúból Isten áldását.
Ezután Irek atyára és közös érkezésükre emlékezett plébánosunk. Irek atyát 1993. május 22-én szentelték pappá, Jacek atya pedig már egy éve papként szolgált, amikor elindultak hozzánk misszióba, számukra teljesen ismeretlen helyre, magyarul szinte semmit sem tudva. De, hála Istennek, nagy szeretettel fogadtak bennünket a bennszülöttek – mondta. Úgy tapasztalta, hogy Irek atyában több bátorság volt. Nagy szeretettel emlékeznek rá mai napig rendtársai, a közösség, a különféle csoportok, melyeknek vezetője volt: a családosok, az idősek köre, a Hit és Fény közösség, a katekumenek, az egyetemisták, a külföldi egyetemisták, a sok beteg, akiket látogatott. És mindannyian örülnek, hogy nem felejtette el a magyar nyelvet. Szolgálata sok-sok gyümölcsöt hozott. Nemes Ödön jezsuita szerzetes, aki 43 évet töltött misszióban Japánban, úgy fogalmazott: az első 15 év a legnehezebb a misszióban. Talán könnyebb lett volna a következő 15 év Irek atya számára, ha köztünk marad. Hazatért, de a krakkói rendházban is megtalálta sokrétű tevékenységét: a levéltár igazgatója lett, valamint több lelki közösség vezetője. Bátran mondható: Irek atya szerény és alázatos közvetítő Isten ügyében. Végül egyik rendtársát idézte Jacek atya, aki egyszer azt mondta neki: Tudod, Jacek, jól választottunk. És most ugyanezt mondta plébánosunk az ünnepeltnek: Tudod, Irek, jól választottunk.
A szentmise után az agapén mindenki beszélgethetett kedve szerint Irek atyával.
Mi pedig azt mondjuk: visszavárjuk, jöjjön gyakran közénk!

A másik jeles esemény templomunk névadójának ünnepéhez kapcsolódóan a templombúcsú, volt, melyet június 30-án, szombaton és július 1-jén vasárnap tartottuk. A plébánia templomát 35 éve, 1983. június 26-án szentelte fel dr. Udvardy József szeged-csanádi püspök. Ez alkalomból kiállítás nyílt szombat délután a templom építésével, szentelésével kapcsolatos dokumentumokból. Majd az esti szentmise előtt ünnepi zsolozsma, a Szent László-vesperás imádkozására gyűltünk össze.
Vasárnap az ünnepi szentmise 9.30-kor kezdődött. Ünnepünk meghívott vendége Vadászi László atya volt. Szentbeszéde kezdetén röviden felvázolta Szent László életét: ő a pogány Vazul unokája volt, akit Szent István megvakíttatott, fiait száműzte. László idegenben született. Testvére, Géza halála után a trónviszály miatt Salamont bebörtönözte. Amikor viszont trónra jutott, ő vitte végbe István, Imre és Gellért szentté avatását, s ekkor engedte szabadon Salamont.
Prohászka Ottokár püspök így ír László király szentségéről: „A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység; benne forrt össze a keresztény szentség a nemzeti szellemmel. ... Szent László nem tanít, ő nem apostol, de küzd, harcol és győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az addig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az egyházat a magyar nép életébe.” Ő szilárdítja meg a kereszténységet a magyarok között.
Napjainkban is sokan úgy vélik – folytatta László atya –: a keresztény tűrjön és szenvedjen, majd Isten megjutalmazza a túlvilágon. Krisztus nem tűrt, hanem harcolt, legyőzte a halált. A keresztény ember is küzd. És ki ellen kell küzdenünk? Vajon azért, hogy el tudjuk mondani: küzdöttünk Istenért? Ki a fő ellenségünk, a legnehezebb ellenfelünk? A Sátán, aki Istenre irigy, és félrevezet, azt sugallva, hogy Isten nem szeret téged, vedd kezedbe a saját életedet? De ne felejtsük el: Jézussal könnyen legyőzzük a Sátánt, akinek nincs hatalma fölöttünk: „Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (vö.: Róm 8,35-39).
Egy valaki mégis elszakíthat téged Krisztus szeretetétől. Te magad! Isten szabadságot adott nekünk, és egész életünk döntésekből áll. Ha Jézushoz menekülünk, a Sátán semmit sem tehet. Legnagyobb ellenfelünk mi maguk vagyunk: nekünk kell döntenünk, és sokszor az érzelmeink ellenére, ha Istent akarjuk választani. És milyen gyakran mondjuk: most nem teszem, nem jövök, nem szólok... Szent László küzdött, rendet teremtett a káoszban. Életünk káoszában, reménytelenségében hányszor mondjuk: Miért történik ez? Hol van Isten? Az életünk egy kert, de ha nem gondozzuk, elburjánzik a gyom.
„Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” – halljuk a főparancsban (Mk 12,31). De hogyan szeretem magamat? Ápolom-e lelkem kertjét vagy hagyom, hogy minden nőjön úgy, ahogy neki tetszik? A legnehezebb megküzdeni önmagunkkal. Egy példa: tartsd meg a tisztaságodat, de miért kéri ezt Isten, hiszen az ösztöneink mást diktálnak, a világról nem is beszélve. Miért és miért? Mi az értelme? A keresztény ember a hit harcát vívja: elhiszem-e, hogy Isten szeret és igaz, amit az Egyházon keresztül tanít? Vagy amikor a fájdalom, a depresszió elborít, saját magunk ellenére kell elhinnünk, hogy Isten az élet Ura, és ne azok a gondolatok vezéreljenek, amit a tv-ben, reklámokban hallunk. Szent László Istent választotta, és győzött. De ez nem magától megy. Aki küzd, azt segíti a tudat és a tapasztalat, hogy a mi Istenünk „mindent megbocsát”. A küzdelem során ugyanis sok nehézség adódik, elesünk, hibázunk, de ha Jézussal maradunk, miénk lesz a végső győzelem.
Szent László király alatt szilárdult meg a kereszténység országunkban. A keresztény hitet azóta is átadjuk egymásnak nemzedékről nemzedékre. Most rajtunk a sor – fejezte be gondolatatait Vadászi László atya.

A szentmise után a templomkertben a Szent László-litánia imádkozása után megkoszorúztuk a szent szobrát. Este ünnepi hangversenyen vehettünk részt a II. János Pál teremben. Közreműködtek a Csokonai Színház énekművészei és hegedűre írt művet is hallhattunk. Zongorán kísért Major Pius OP.

Havas Lászlóné
Szent László Domonkos Plébánia

Június 28-án konzisztórium keretében Ferenc pápa 14 új bíborost kreált. Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén június 29-én pedig a pápa szentmisét mutatott be. Erdő Péter bíboros, prímás részt vett a konzisztóriumon és koncelebrált a pápával a szentmisén.

– Ferenc pápa az Egyház egyetemességének jegyében számos nemzetből nevezett ki új bíborosokat. Hogyan hat ez a sokszínűség a bíborosi kollégium munkájára?

– A bíborosi testület munkája sokrétű, de együtt, közösségként ritkán kéri a Szentatya a segítségüket. Nem arról van szó, hogy a bíborosok rendszeresen találkoznának egymással egy-egy téma megbeszélésére Rómában, hanem a testületből csak néhányan kapnak megbízást, mások a római kúriába kapnak kinevezést, ismét másokat csak alkalmilag kérdez meg a Szentatya. Kétségtelen, hogy az egymással való találkozás és a konzultáció lehetősége is indokolja, hogy a világ minden része valamilyen módon megjelenjen. Képviseletről a szó jogi értelmében nem lehet beszélni, mert akkor a hívek számához igazodnának a kinevezések – aminek a hajdani logika meg is felelt, hiszen a nagy egyházmegyék főpásztorai kaptak kinevezést –, most a milánói és a párizsi érsek például nem volt az új bíborosok sorában. Fontos és érdekes, hogy a világnak olyan részei, ahonnan eddig még nem volt bíboros, vagy ahol a keresztények nagy nyomás alatt élnek – például Pakisztánban – legyen egy személy, aki hangot tud adni a problémájuknak. Különösen örülök annak, hogy Louis Raphael Sako pátriárkából is bíboros lett, aki az iraki káldeus Egyházat képviseli. Ő egy olyan személyiség, aki nemzetközileg ismert, aki jó barátunk, aki a magyar kormánytól és a magyar Egyháztól kapott támogatást arra, hogy az Irakban élő keresztényeket segítse. Ő minden alkalommal – a konzisztórium után is, a sajtónyilvánosság előtt is – elmondta, hogy mindezt köszöni Magyarországnak. Vagyis kedves és korrekt módon nyilatkozik meg, ami tiszteletet érdemel.

Vannak más bíborosok is a kinevezettek között, akiket régről ismerhetünk, akik az Egyház központi feladatait látják el, mint például Luis Ladaria Ferrer SJ érsek, a Hittani Kongregáció új prefektusa. Ő egy kitűnő teológus, sokan vannak a magyarok között is, akiknek a Gregoriánán tanára volt. De említhetném a római bíboros vikáriust, Angelo De Donatist, vagy Giovanni Angelo Becciu bíborost, aki eddig az államtitkárságon rendkívül fontos pozíciót töltött be, aki nemrég a Szentek Ügyeinek Kongregációjának élére került. Reméljük, hogy a magyar ügyekben is hatékonyan tudunk majd együttműködni vele.

– Miben segítheti egy pakisztáni vagy egy madagaszkári bíboros a pápa szolgálatát?

– Madagaszkár például rendkívül fontos, ez az ország azok közé tartozik, ahol a legnagyobb az írástudatlanok aránya. Éppen ezért a helyi és a vatikáni rádió adása, mely az ország katolikusait segíti, nélkülözhetetlen eszköze a kommunikációnak. Nagyon sok olyan terület van, amit – akár az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsában (CCEE) együttműködve – az afrikaiakkal megvizsgáltunk. Madagaszkár is egy érdekes tapasztalatot jelent, érdemes meghallgatni a hangjukat. Korábban is volt egyébként innen már bíboros.

– Az új bíborosokkal találkozva szóba került-e a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus?

– Számomra is meglepő módon igen. António dos Santos Marto, aki most bíboros lett, ő is felvetette. A portugáliai Leiria-Fatima püspöke emlékezett a magyar zarándokokra. Elmondta, hogy őt és a híveket is érdekli a kongresszus. Mondtam neki, hogy nagy-nagy szeretettel várjuk. Jó lenne Fatima és Budapest között egy ilyen lelki hidat építeni, hisz a Szűzanya pártfogására nekünk is és egész Európának különleges szüksége van.

Mások is érdeklődtek, olyanok is, akiket azelőtt nem ismertem. De találkoztam olyan régi jó baráttal is, mint az eddigi acrai érsek, aki most Cape Coast-nak is az érseke lett – ez Ghána első érseki széke –, ő nem lett bíboros, hanem a palliumot vette át. Vele a magyarországi tapasztalatokról beszéltünk, a nigériai papnövendékekről, akik hozzánk jönnének tanulni.

– Katolikus körökben gyakran használjuk a konzisztórium kifejezést. De mit jelent ez, mi a különbség a rendes és a rendkívüli konzisztórium között?

– Sok olyan kifejezés van, amit a pápai udvarban a késő ókori császári szóhasználatból vettek át. Az egyik ezek közül a sacrum consistorium. Azért sacrum, mert a császár környezetére vonatkozott, ennek a tanácsnak a véleményét a császár rendszeresen igénybe vette. Ennek a példájára alakították meg a pápa környezetében is azt a tanácsot, mely a nevet továbbvitte, mely egy segítő és tanácsadó szerepet töltött be. Később, amikor a bíborosi testület megszilárdult, akkor a konzisztórium a bíborosi testület bizonyos üléseit jelentette – van rendes és rendkívüli, nyilvános és titkos. A rendkívüli konzisztóriumra a világ összes bíborosa hivatalos. Vannak olyan ünnepek, mint a mostani is, amikor a bíborosok összegyűlnek és találkoznak Péter utódjával és egymással is.

– Engedje meg, hogy ezúton is köszöntsem névnapján, kérve Isten áldását életére. Ön Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén részt vett a pápai szentmisén, ahol koncelebrált. Szent Péter kétezer év távlatából miként ösztönzi önt papi és főpásztori hivatásában, szolgálatában?

– Szent Péterről az evangéliumok elég megrázó módon tudósítanak. Ezt egészíti ki a hagyomány, mely már Szent Péter haláláról is beszámol, arról, hogy fejjel lefelé feszítették keresztre. Egyébként ez a mozzanat egy freskón ábrázolva címtemplomomban, a Santa Balbinában is látható. Szent Péter alakja elsősorban azért rendkívüli, mert az isteni kiválasztottságot mutatja. Amikor felismeri Jézusban a Messiást, és megvallja, hogy te vagy a Krisztus, akkor Jézus azt mondja neki: „boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van” (Mt 16,17). Isten az, aki kiválasztotta, ő adta meg neki azt a kegyelmet, hogy felismerje a dolgok mélyebb jelentését. Ez kísérte Pétert később, Jézus feltámadása és mennybemenetele után, mert a legősibb keresztény emlékek is mutatják, hogy különleges tekintélyként néztek fel rá a többiek. Péter elsősége összekapcsolódott az isteni kiválasztással és a Krisztustól kapott különleges megbízással.

Ezt második szintként ott kíséri az emberi gyengeség számos megnyilvánulása, melyből Péter tagadásának a története a legismertebb. A Szentatya mai prédikációjában azt említette, hogy Szent Péter hallván, hogy Jézus szenvedni és meghalni megy Jeruzsálembe, le akarta beszélni róla. Emberi módon gondolkodott. Jézus korholja is ezért, hiszen azt mondja: távozz tőlem sátán! A gyengeségek ellenére Isten kegyelme hozzásegítette ahhoz, hogy mértékadó vezetője legyen a hitben az egész keresztény közösségnek.

– A pápa 2015-től megáldja az új metropolita érsek palliumát, majd a helyi egyházba visszatérve a nuncius teszi azt az érsek nyakába. Miért tért vissza az Egyház ehhez a régi hagyományhoz?

– Maga a pallium is ereklye, hiszen előtte Szent Péter sírjának a közelében tartják. Másrészt azonban formájában és abban, hogy egy hivatali jelvény, a római antikvitásra megy vissza. Jelzi a pápához fűződő kapcsolatunkat, hiszen tőle kapjuk a palliumot, másrészt az érsek egyháztartományban betöltött sajátos szerepét és küldetését. Az egyházjog előírása szerint az érsekek a palliumot a saját tartományukban használhatják. Ezért logikus, hogy a pápa megáldja a palliumot, együtt misézik az új érsekekkel, de nem adja rájuk, hanem azt otthon a nunciustól kapják meg. Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápa alatt volt szokásban, hogy a pápa engedélyével egy alkalommal, rendkívüli intézkedésként itt Rómában, a saját tartományon kívül is magukra vehessék, kifejezve ezzel a pápával való szoros kapcsolatot.

– Szent Péter és Szent Pál ünnepének ökumenikus jellege is van, mindig részt vesz rajta ortodox küldöttség. A katolikus-ortodox párbeszéd hol tart napjainkban?

– Ez a párbeszéd sok szálon fut. Az egyike ezeknek a teológiai, dogmatikai elem, melyre megvannak az illetékes szervei az Apostoli Szentszéknek. Ez mindig a pápa tekintélyével zajlik, hiszen a hit dolgában egységesnek kell lennie a katolikus Egyháznak. Nem lehet, hogy az egyik tartomány megegyezik, a másik pedig nem. Ősi hagyomány, hogy a causa maior, vagyis a nagyobb ügyek kategóriájába tartoznak a fontosabb hitbeli kérdések. Ésszerű, hogy erről a pápa által megbízott képviselők tárgyaljanak. A morális területnek, a társadalmi jelenlét közös tanúságtételének, a közös cselekvésnek is vannak fórumai. Ezekben a helyi püspököknek is jelentős szerepe van. Ezért alakult meg az Európai Katolikus–Ortodox Fórum is. Ennek a tavalyi, Párizsban megtartott ülésén kényes kérdésekről volt szó, például a terrorizmusról, a vallási fanatizmusról. Erről nemrég jelent meg egy külön kötet. Reméljük, hogy tovább folytatódik a gyakorlati együttműködés is.

– A két pápai ünnepi szertartásról milyen gondolatokkal tér vissza Magyarországra?

– Azzal az örömmel, hogy Péter utódjával találkozni mindig jó, a többi püspökkel, bíborossal szentmisét bemutatni felemelő érzés. Szent Péter sírjának a közelsége ma is megerősítő, érdemes ide elzarándokolni, mert más fényben látjuk a mindennapi gondjainkat, ha Szent Péter perspektívájából nézzük azokat. Szent Pál arra figyelmeztet minket, hogy az Egyház missziós Egyház, ez a lényegéhez tartozik. Nem csak a meglévő közösséget kell valami módon kiszolgálni, küldetésünk mindig az egész világhoz szól. Ezt az is jelzi, hogy sok nemzetből, a világ minden tájáról érkeznek ilyenkor zarándokok, püspökök és az új bíborosok.

Forrás: Somogyi Viktória/Vatikáni Rádió

Lejegyezte: Baranyai Béla

Fotó: Vatican News

Forrás: Magyar Kurír

Free Joomla templates by L.THEME