2018. január 05., péntek 09:08

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása.

A II. Vatikáni Zsinat óta, a zsinati rendelkezések értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a rákövetkező vasárnapon tartják. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat.

Január 6-án, szombaton a debreceni Szent Anna-székesegyházban reggel 7-, 8-, 10- és 18 órakor lesz szentmise. Vízszentelést a 10 órai szentmise elején végzik. Ezt követően a hívek otthonaikba vihetnek az immár megszentelt vízből, hogy feltöltsék a házi szenteltvíz-tartójukat, és imádság kíséretében meghinthetik vele otthonukat.

Vasárnap, jan. 7-én Urunk megkeresztelkedésének ünnepét tartja az Egyház. Ezzel az ünneppel befejeződik a karácsonyi ünnepkör, és megkezdődik az évközi idő hamvazószerdáig (febr. 14-ig) tartó része.

Öröm-hír Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye


NEKtek! – Veletek!
Készüljünk együtt
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központi programja 2018-2019
Debrecenben a Megtestesülés Templomban
(4032 Debrecen Borbíró tér 9.)

PROGRAM

Naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Linkajánló

kurir logo Radio Vaticana logo bonum 
 kat radio  SzentIstvanradio  ujember
mkpk logo 0   vatican  oromhir
cursillo hal kolping
templom logó
LOGO PORTAL2
kepmas
szentkut
 oseinkhite banner180x300 Máriapócsi búcsúk 2016 2 0  szbap
DMK logo 1  nyhmuv kp

Napi evangélium

Napi Evangélium RSS
  • 2018. július 17. – Kedd (Mt 11,20-24)
    Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen...

Magyar Kurír friss hírei

Katolikus Hírportál

Facebook oldalunk

Youtube csatornánk