2018. július 02., hétfő 14:45

Megáldották a kisvárdai Szent Orsolya Rendházat

2018. június 22-én Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök felszentelte a kisvárdai Szent Orsolya rendházat. A szentelésen jelen volt Törő András püspöki titkár, Linzenbold József címzetes kanonok, plébános, Kálmán József iskolalelkész, Kerezsi Béla a kisvárdai Szent László Katolikus Középiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda vezetője, Samuela Anya, az orsolyita rend tartományfőnöknője:, valamint a rend tíz nővére.
A Rendet jelenleg Ignácia és Františka nővér képviseli az egyházmegye fenntartásában működő kisvárdai római katolikus közoktatási intézményben, A nővérek jelen vannak az iskola életében, megszólíthatóak, örömmel válaszolnak a diákok kérdéseire is.

Ignácia és Františka nővér akik meghatározó élményként elevenítették fel a házszentelés felemelően meghitt perceit. Szeretettel emlékeznek arra a pillanatra, amikor Palánki Ferenc püspök atya az evangéliumból András és Péter apostol példájának felidézésével szentelte meg a kápolnát és a jelenlévőket. Hangsúlyozták, mennyire mély és igaz hitből táplálkozó az a szeretet, ami képessé teszi a testvéreket, hogy egymást Jézushoz vezessék. A nővérek életében is ez a szép példa munkálkodik, s teszi mindennapjaikat hitelessé, példaadóvá.
„Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni” (Jn 1,35-42).

100 évvel ezelőtt 1918. április 18-án én érkeztek az Orsolyita Rend nővéreinek első csoportja Kisvárdára, hogy elemi iskolájuk megnyitásával több évtizedre meghatározzák a leánynevelés ügyét. 1918 szeptemberében az elemi leányiskolával elkezdődött tehát az oktató nevelő munka. A II. világháború után Magyarországra „új korszak” köszöntött. 1948. június 24-én államosították a kisvárdai Szent Orsolya-rendi Leánylíceumot és Tanítóképzőt. Az intézmény összes ingó-és ingatlanvagyona az állam tulajdonává vált. Az iskola épületének város felé eső részében óvónőképző, a másik szárnyában tanítóképző működött. Az apácákat 1948 után teljesen elszigetelte az akkori község vezetősége, a rendház köré kerítést húztak. 1950-ben pedig az orsolyita nővéreket is „elszállították” az intézetből, és vállalniuk kellett a több évtizedes száműzetést.
(http://szlki-kisvarda.hu/szakkozep/index_szakkozep.php?id=iskolankrol/history )

A középfokú tanítóképző kiegészült középfokú óvónőképzővel, majd 1954-től gimnáziumi osztályokat is indítottak. 1965-től 1992-ig Császy László nevét viselte az intézmény, majd 1991-ben, egy törvény adta lehetőség értelmében visszaigényelte azt a Szent Orsolya Rend, így az iskola fenntartója a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye lett.

Takácsné Makrai Éva Katalin

tanító

egyházmegyei média-képzős hallgató


NEKtek! – Veletek!
Készüljünk együtt
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központi programja 2018-2019
Debrecenben a Megtestesülés Templomban
(4032 Debrecen Borbíró tér 9.)

PROGRAM

Naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Linkajánló

kurir logo Radio Vaticana logo bonum 
 kat radio  SzentIstvanradio  ujember
mkpk logo 0   vatican  oromhir
cursillo hal kolping
templom logó
LOGO PORTAL2
kepmas
szentkut
 oseinkhite banner180x300 Máriapócsi búcsúk 2016 2 0  szbap
DMK logo 1  nyhmuv kp

Napi evangélium

Napi Evangélium RSS
  • 2018. július 20. – Péntek (Mt 12,1-8)
    Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos...

Magyar Kurír friss hírei

Katolikus Hírportál

Facebook oldalunk

Youtube csatornánk