FAVÉT – Fiatalok A Világ Életéért címmel találkozót rendeznek Nyíregyházán
„TISZTA” címmel tizenötödik alkalommal rendezik meg a FAVÉT találkozót 2018. november 17-én, Nyíregy...
Külső és belső sivatagok, avagy vissza kell-e térni a kőkorszaki életmódhoz, hogy megmentsük a földet - Svetit-hetet tartanak Debrecenben
„Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át” (Róm 12,2)
„Közösségben a teremtett világért” címm...
Ismerd meg a Szentírást! - I. Hangosolvasási egyházmegyei versenyt rendeztek Nyírteleken
"Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! " (Zsolt 25,4)
A nyírtelki ...
Kísérés, nyitottság, megkülönböztetés - Fiatalokkal találkozott Debrecenben Palánki Ferenc megyéspüspök
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági...
FAVÉT – Fiatalok A Világ Életéért címmel találkozót rendeznek Nyíregyházán
FAVÉT – Fiatalok A Világ Életéért címmel találkozót...
Külső és belső sivatagok, avagy vissza kell-e térni a kőkorszaki életmódhoz, hogy megmentsük a földet - Svetit-hetet tartanak Debrecenben
Külső és belső sivatagok, avagy vissza kell-e térni...
Ismerd meg a Szentírást!  - I. Hangosolvasási egyházmegyei versenyt rendeztek Nyírteleken
Ismerd meg a Szentírást! - I. Hangosolvasási...
Kísérés, nyitottság, megkülönböztetés - Fiatalokkal találkozott Debrecenben Palánki Ferenc megyéspüspök
Kísérés, nyitottság, megkülönböztetés - Fiatalokkal találkozott Debrecenben Palánki...
2018. augusztus 28., kedd 11:02

Plébános úr, milyen érzés közöttünk élni? Beszélgetés Linzenbold József kisvárdai plébánossal

A papszentelés egyik mozzanata az, amikor a szentelendők engedelmességet fogadnak főpásztoruknak, hogy hittel elfogadják és végrehajtják mindazt, amit a pápa, saját püspökük vagy más elöljárójuk ajánl. Ezzel az önkéntes engedelmességgel Krisztushoz válnak hasonlóvá, hiszen ugyanaz a lelkület van bennük, amelyik Krisztus Jézusban volt, aki "szolgai alakot öltött, kiüresítette magát és engedelmeskedett mindhalálig" (Fil 2,7--8). Az engedelmesség nagy próbatétele, amikor a főpásztor a papot addigi megszokott környezetéből más egyházközségbe helyezi.
Linzenbold József kisvárdai esperes-plébános már 10 éve vezeti a Szent Péter és Pál római katolikus egyházközséget. 1990-ben szentelték pappá Egerben, azóta Kisvárda a hatodik állomáshelye. A plébánossal a kezdeti nehézségekről, az eltelt időszakról, tervekről, megvalósult feladatokról Borus Lászlóné egyházmegyei média-képzős hallgató beszélget.

József atya 10 éve él közöttünk és terelget bennünket Krisztus szerető karjaiba. 2008. augusztus 1-vel fogadta el a felkérést püspök atyától. Megérkezése után közösen elkészítettük legelső riportomat, akkor szinte ismeretlenül beszélgettünk a kezdeti időszak nehézségeiről, rövid és hosszú távú céljairól, álmairól, a változásról, mely az ő és a mi életünkben egyszerre köszöntött be. 9 év után hagyta ott előző állomáshelyét Újfehértót és az ottani híveket, akiket családjaként szeretett, és nekünk is 14 év után kellett megválnunk az azóta elhunyt Papp János atyától, akit örökre a szívünkbe fogadtunk.
Engedelmesség a Főpásztornak, engedelmesség Krisztusnak! Egy olykor nehéz és küzdelmes időszak alatt, azt a szót kimondani, hogy engedelmesség, nagyon nehéz feladat. Hogyan valósult ez meg a te életedben? Mennyire nehéz elfogadni a helyezések okozta változást, elhagyni a megszokott helyeket, embereket, kötődéseket?

Minden helyről nehéz volt elválnom. Hiszen hála Istennek jó hívek között végezhettem eddig a szolgálatomat. De azt is érzem, ahogyan telnek az évek, egyre nehezebb egy-egy új helyet elfoglalni. Persze ezek csak kezdeti nehézségek, mert 1-2 év után rájövök, hogy ez így van jól. Igyekszem meglátni és elfogadni minden helyezésben a Gondviselés akaratát. Elfogadni a főpásztor szavát, ez fölszentelésem óta erős elhatározásom. Sikerült ezt a helyezések alkalmával megvalósítanom, mert, ahogy a papszentelések alkalmával is elhangzik: a Főpásztor szava, Isten szava számomra.

Az új káplán atyák érkezése, a már megszokottak és megszerettek távozása bennünk, hívekben is mély nyomot hagy. Neked, mint plébánosnak, aki nap mint nap velük élsz és éltél még nehezebb feladat lehet elfogadni.

Valóban, így van. A közös munka, a közös ünnepek, szabadidős programok összehoznak bennünket, de tudjuk mindannyian, hogy ez csak egy időszakra szól, a püspök atya akarata és egyházmegyénk szükséglete szerint. Ugyanakkor pedig annak is örülök, amikor elhelyezés után találkozva egymással nem feledjük el a régi éveket, hanem régi jó ismerősként, munkatársként, kollégaként örülhetünk egymásnak.

A 10 év alatt a plébánia „lakói” és közelebbi munkatársaid körében is nagy változások történtek. Például több kántorunk volt, több házvezető nő, sekrestyés. Hogyan éled meg ezeket a változásokat?

A személyi változások az egyik legnehezebb kihívásaim közé tartoznak, hiszen meghatározza a hangulatomat, a lelkesedésemet, napom nagy részét azoknak az embereknek a személyisége, akik körülvesznek. Igaz, hogy megfelelő lelki élettel mindent lehet ellensúlyozni, de igazi ajándék a jó munkatárs. És mellettem hála Istennek van belőlük bőven. Sajnos egy vezetőnek a feladatai közé tartozik a népszerűtlen, de fontos döntések meghozása is, ezeket olykor nehéz szívvel teszem meg, de ha szükséges, akkor az egyházközség érdekében megteszem.

Pappá szentelésedkor a következő jelmondatot választottad: „Legyen hála Istennek, mert Ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által” (1Kor 15,57.)

A papszentelést megelőző lelkigyakorlaton választottam ezt a jelmondatot, már akkor megfogalmazódott bennem, amit szoktak is mondani, hogy „szép, de nehéz a papi hivatás”. És tudtam azt, hogy saját erőmből nem leszek képes ezt a szolgálatot ellátni, csak Isten erejében, aki győzelemre segít, akár ha személyes nehézségeim vannak a papi életemben, akár ha az egyház közösségének a kihívásaival szembesülök bármelyik helyemen, ahová helyeznek. Amikor erről megfeledkezem, akkor gyengének érzem magam, amikor pedig él bennem az Isten erejébe vetett hit, akkor bátran végzem a feladatomat bármilyen nehézségekkel is találom magam szemben.

Ha valaki a papi hivatást választja, az egy pillanat műve vagy egy folyamat?

Van, akinek az életében meghatározható, hogy mikortól indul el, van, aki meg sem tudja mondani, hogy hogyan kezdődik, de lassan kialakul egy vágy a papság irányába és ezt megerősíti egy konkrét hatás a döntés érdekében.
Nálam ez úgy történt, hogy 8. osztályos koromtól fogva érlelődött bennem a gondolat, hogy szeretnék pap lenni, mivel kiskoromtól kezdve ministráltam, jártam rendszeresen hittanra, szerettem az Isten házában lenni. A döntésben az akkori plébánosom, Kertész Imre atya segített, és ő mutatott rá arra, hogy bízzak magamban és higgyek abban, hogy az Isten akarja az én szolgálatomat. A katonai szolgálat végére megerősödött bennem az elhatározás, és így jelentkeztem az egri szemináriumba.

Ha van egy kis szabadidőd, mivel töltöd szívesen?

Szívesen olvasok szabadidőmben, lelki írók könyveit. És szívesen megyek a természetbe, ahol rácsodálkozhatom a természet szépségein át az Isten keze művére.

Sokan jönnek a plébániára különböző kérdésekkel, kérésekkel. A gyóntatások alkalmával is sokan térnek be hozzád. Hogyan tudod letenni a hozzád fordulók gondjait, hogy ne emésszen fel? Hogyan tudod túltenni magad egy megrázó eseményen, egy temetésen?

Nagy gondot kell fordítanom a kikapcsolódásra, hogy ne húzzanak le mások terhei, ezért sokat hallgatok zenét, nagyon jól kikapcsolnak a jó könyvek, sokat segít az elliptikus trénerrel való mozgás, kirándulás a természetben, illetve gyógyító ereje van a csendnek is.

Az emberek egymáshoz való közeledése nem másról szól, mint arról, hogy kapukat nyitunk a másik ember számára, hogy egyre közelebb kerüljön hozzánk. Valljuk, hogy életünkben csak 2-3 igaz barátja lehet az embernek. Hogyan vélekedsz erről az álláspontról. Van e most olyan barát az életedben, akihez örömmel és bizalommal fordulhatsz bármikor?

A gyerekkor és az ifjúkor barátságai helyébe most más barátság lépett. Szállóigévé vált már, hogy papnak csak pap lehet az igazi barátja, mert annyira speciális az életmódunk, hogy együtt tudjuk leginkább átélni az örömöket és nehézségeket. Nagy öröm számomra, hogy barátaimnak mondhatom az évfolyamtársaimat, akikkel együtt végeztük el a szemináriumot, együtt szenteltek pappá bennünket, és azóta — 28éve — minden évben összejövünk mindenkinél, együtt ünnepelni a névnapokat, a találkozást. Természetesen bármikor hívhatjuk, felkereshetjük egymást ezeken az alkalmakon kívül is. A világiak között is találtam barátokra, de ez más, mint a papi barátság.

Van-e az életedben olyan lelkiség, mozgalom, vagy akár lelki olvasmányok írója, aki alakítja papi életed, gazdagabbá teszi azt? Esetleg van-olyan papi személyiség, akinek az élete példaértékű számodra?

Meghatározó szerepet tölt be papságomban a cursillo mozgalom, immár 23 éve. Tisztelem a többi mozgalom, lelkiség jelenlétét és karizmáját is, de leginkább a cursillo által tudok a legtöbbet meríteni a krisztusi életből. Kedvenc lelki íróm: Richard Rohr ferences szerzetes. Nagyon szívesen olvasom könyveit és sokat ad Isten- és emberkapcsolatom növekedésében.

Hogyan éli meg a pap, amikor hívei másik templomot, vagy atyát keresnek maguknak? Gyakori jelenség? Mit tanácsolsz a híveknek, mit csináljanak, ha egy pap nem szimpatikus nekik?

A kisvárdai hívek más falvakban élő hívekhez képest, ahol csak egy pap látja el a szolgálatot, szerencsések, mert választhatnak több szentmise időpont között, és megválaszthatják azt is, melyik pap igehirdetését, papi szolgálatát válasszák, ha nem szimpatikus nekik valamelyik atya. Nem tudok felmérésről, hogy tőlünk hányan mennek el más templomba, nyilván inkább azt érzékelem, hogy hozzánk kik jönnek. Azt viszont tudom, hogy ha azért megy el valaki másik templomba, másik egyházba, mert a másik a szuper jó, akkor csak idő kérdése, hogy szembesüljön a realitással: egyik egyházközség sem tökéletes, mindenütt gyakorolni kell az elfogadás és megbocsátás erényét. Ha valaki elhagyni készül saját közösségét, amelyben felnőtt, mert nem úgy mennek a dolgok ott, ahogyan szeretné, érdemes megkérdeznie magától, hogy ő mit tett azért, hogy közössége megújuljon? Nem elhagyni kell a közösségünket, hanem megújítani. Nem „eldobható termék” vagyunk!

10 év óta sok minden történt. Több száz gyermeket készítettél fel az elsőáldozásra. Milyen érzés visszatekinteni ezekre az alkalmakra?

A legszebb ünnepek közé tartozik az, amikor a gyerekek az Eucharisztia szentégéhez járulnak. Nagy találkozás, ragyogó szemek, ünnepi pillanatok, családi esemény. Az is örömmel tölt el, amikor évek múlva is találkozom ezekkel a gyerekekkel, akik fölcseperedve, ifjúvá válva is elvégzik a szentgyónásaikat és rendszeresen járulnak szentségekhez. Jó arra gondolni, hogy a szülőkkel együtt én is részese lehettem a szentségi élet útján való előrehaladásuknak.

Beszélgetéseink alkalmával többször is mondtad, hogy fő feladatodnak tekinted, hogy a gyermekeket te kereszteld meg és a házasulandókat – akik itt kívánnak letelepedni Kisvárdán – te add össze. Miért érzed ezt fontosnak?

Fontosnak érzem, hogy legyen a plébános és a hívek között egy tartós kapcsolat, mivel a plébános hosszabb ideig tartózkodik egy-egy helyen, mint a káplánok. Ezért úgy gondolom, hogy azokkal a helyben élőkkel tudok tartós kapcsolatot kialakítani, akiket segítek a jegyesoktatások alkalmával, az esküvő közös megélése által, részesülhetek a gyermekeik megkeresztelésének örömében, az elsőáldozási és bérmálási felkészítésekben.

A személyes kapcsolatok révén a közösséget is könnyebb létrehozni az egyházközségben.

Fontosnak tartom a közösségek jelenlétét, hiszen a népegyház ideje már elmúlt és egyre inkább a zsinat utáni modell kell, hogy meghatározó legyen az egyházak életében, ahol „a plébánia a közösségek közössége”. Vannak olyan közösségek, amelyek már akkor is jelen voltak, amikor ide kerültem, például a Karitasz csoport, ezeket igyekszem segíteni, támogatni, lelkesíteni és igyekszem új közösségeket is létrehozni, amelyek színesebbé, változatosabbá, gazdagabbá tehetik az egyházközség életét, ilyen például a Cursillos csoport.
Azért szükséges a közösségekkel foglalkozni és jelen lenni a papnak a közösségekben, mert a lendület, a lelkesedés fenntartása, az mindenütt egy nagyon komoly lelki feladat, és ahhoz, hogy tevékenykedni tudjon mindenki a maga karizmája szerint, ahhoz a közösség nélkülözhetetlen.

Ismét megújult az egyházközségi képviselő-testület csapata. Van-e olyan elképzelésed velük és általuk, amit eddig nem tudtál megvalósítani? Szeretnél-e valamin változtatni?

Örülök a megújult képviselő-testületnek. Értékes tagjai vannak, sokat tehetnek azért, hogy egyházunk ebben a felgyorsult világban megtalálja a helyét és szívesen tartozzunk egybe híveinkkel, mert mint egy gátját szétszakított folyó, olyan sodró erejű árral szemben kell képviselnünk a felszínen maradást és a krisztusi élet megélésének lehetőségét. Egy NCD-állapotfelmérést végeztünk egyházközségünkben, és ennek nyomán hamarosan megfogalmazzuk a teendőinket. Nagyon számítok minden egyháztanácstag lelkes segítségére.

Véleményed szerint nem a pap feladata, hogy építkezzen, mégis azt tapasztaljuk, hogy a pályázatok nagy változást eredményeztek nemcsak közösségünk, de a város életében is. Új közösségi házat kaptunk, a kápolna felújítása is vége felé halad, és előttünk áll a nagy templom felújítása. Kihívásként éled meg ezeket a feladatokat?

Valóban szerencsés lenne — mint ahogy Svájcban láttam egy katolikus egyházközség életében —, ha a világiak végeznék a felújítási munkálatokat, és a papnak, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a csökkenő létszámú papságnak inkább kifejezetten lelkipásztori feladatok jutnának. Mivel nincs kialakulva nálunk ez, vagy hasonló forma, ezért szükséges, hogy mi papok is részt vállaljunk a pályázatok által bőven adódó lehetőségek megvalósításában. Ez csak időszakos kihívás, de része kell, hogy legyen a mostani feladatoknak, mivel ez is „az idők jele”, amit meg kell látni és megvalósítani. A hívek számára is nagy öröm, hogy nem csupán a hívek adományából, hanem nagyobb összefogás által gyarapodhat, szépülhet templomunk és egyházi épületeink. A megújult külső vonzóvá teszi az alkalmakat, de az is fontos feladat, hogy emellett belső tartalommal is töltsük meg új épületeinket, rendezvényeinket.

Ha már a munkáról beszélgettünk az előző kérdés során által, vannak segítőid?

Segítségként élem meg, hogy Kisvárdán mindig vannak káplánok, olykor diakónusok is, akik segítik az egyházközség munkáját, valamint ilyen tekintetben is számíthatok a képviselő-testület, a hitoktatók, akolitusok, különféle mozgalmak, imacsoportok tagjaira is. Ahogy telnek az évek, azt érzékelem, hogy ebben a felgyorsult világban egyre kevesebb idő jut az embereknek a családra, csak úgy mint az egyházra. Ezért nehéz szívvel szólítok meg családokat, aggódva értük, hogy plusz terheket rakok még én is rájuk kéréseimmel. Így igazi ünnep az, amikor az egyházközség ünnepi eseményein és programjain is jelen vannak családjaink.

Hogyan éled meg az ünnepeket? Számodra melyik a legszebb, legkedvesebb egyházi ünnep?

Szeretek ünnepelni, mert kiragadnak a szürke hétköznapok egyhangúságából, és új erővel töltenek fel, szorosabban tudom megélni az isteni jelenlétet, amelybe bele von egy-egy ünnep. Igyekszem minden ünnepre készülni úgy is, hogy kiüresítem a lelkemet, hogy az isteni jelenlét befogadása legyen a legfőbb ajándék. Vannak fontos, szép, bensőséges ünnepeink, amelyek igen kedvesek számomra. Az ünnepléseimben legtöbbször a Pünkösd érintett meg. Valahogy úgy vagyok vele a teológiai magyarázatán túl, amint Petőfi írja: „Tudja isten, hogy mi okból / Szeretem? de szeretem”.

Szokásos kérdés, de mégis megkérdezem: hogy érzed magad?

Ha lehet, viccesen válaszolnék. Úgy, mint a kéményseprő, aki belenéz a tükörbe és ezt mondja: „A koromhoz képest jól nézek ki”.

Mit üzensz a híveknek? Kérsz e tőlük valamit?

Üzenetem elmondom a szentbeszédek alkalmával, igyekszem, hogy Isten üzenete legyen. Kérésem pedig bocsánatkérés. Kérem, bocsássanak meg hibáimért, amikor megbántó voltam! Sajnos előfordult olykor-olykor, hogy nem megfelelően sikerült elmondani, amit szerettem volna, vagy nem tudtam azt adni, amit elvártak tőlem! Bízom benne, hogy megbocsátó szeretettel fogadják gyengeségeimet, mint ahogyan én is ezzel a szeretettel fejezem be napjaimat.

Az eltelt 10 év alatt több örömteli eseményt éltél meg közöttünk. Többek között az ezüstmisédet, az 50. születésnapodat. Tágabb környezetünkre tekintve: új pápát választottak és új püspöke lett egyházmegyénknek.

Valóban, nagyon sok szép élményem volt papságom során, szívesen emlékezem rájuk. Ami szívem mélyéig megrendített, az egy szentföldi zarándoklathoz kötődik. Ott állok egyedül a Genezáreti-tó partján. Ott, ahol Péter állt, amikor Jézus megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” (Jn 21,16) Én is ott álltam és én is hallottam a kérdést: Szeretsz te engem? Úgy éltem meg akkor ott, hogy nem csak egyszer, hanem életre szólóan kimondtam a választ az Úrnak könnyes szemekkel: Igen, Uram! Szeretlek Téged!

Borús Lászlóné
egyházmegyei média-képzős hallgató

  • Galéria:
    • 7M7A7516
    • DSCN1798 (3)-1
    • IMG_8368

NEKtek! – Veletek!
Készüljünk együtt
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központi programja 2018-2019
Debrecenben a Megtestesülés Templomban
(4032 Debrecen Borbíró tér 9.)

PROGRAM

Naptár

« November 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30