A Szent József szobor novemberi útja Egyeken
"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.
Csak egy tűzhelyet kívánok.
Hívó lámpafényt, me...
Pál, Krisztus apostola film az Apolló Moziban
A debreceni adventi filmes délután következő alkalmán dec. 15-én, szombaton, 16.00 órától Pál, Krisz...
Adventi meditációt tartottak taizé-i énekekkel a debreceni Kölcsey Központban
Útjaink című adventi sorozatában taizé-i imaórát tartottak december 10-én, Debrecenben, a Kölcsey Kö...
A nyíregyházi Adventi Kupán püspök atyák is fociztak
13 alkalommal léptek pályára az „Adventi Kupa” labdarúgó csapatai, amely bajnokságot ezúttal a Nyíre...
A Szent József szobor novemberi útja Egyeken
A Szent József szobor novemberi útja Egyeken
Pál, Krisztus apostola film az Apolló Moziban
Pál, Krisztus apostola film az Apolló Moziban
Adventi meditációt tartottak taizé-i énekekkel a debreceni Kölcsey Központban
Adventi meditációt tartottak taizé-i énekekkel a debreceni Kölcsey...
A nyíregyházi Adventi Kupán püspök atyák is fociztak
A nyíregyházi Adventi Kupán püspök atyák is fociztak...
2018. október 11., csütörtök 12:11

Család és közösség - Folytatódott a „Nektek Veletek” Debrecenben

„A plébánia a híveknek olyan a közössége, amelynek saját pásztora van. Azaz a plébánia elsősorban közösséget jelent” — fogalmazta meg első mondataiban Dr. Linczenbold Levente teológiai tanár, a tardi egyházközösség plébánosa 2018. október 6-án, Debrecenben, a Megtestesülés-templomban tartott előadásában. A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében szerveződő „Nektek Veletek” elnevezésű programsorozaton ezúttal elsősorban az egyházközségek képviselőtestületi tagjaihoz szóltak.

„A plébánia elsősorban nem struktúra, terület vagy épület, inkább Isten családja, testvériség, amelynek egy a lelke; befogadó ház... a keresztény hívők közössége” (Christifideles laici, 26) – idézte II. János Pál szavait Levente atya, majd hozzátette, közösségeinkben a kölcsönös szeretet, a küldetés tudat, a tenni akarás sajnos sokszor hiányzik, ehelyett nézeteltérések tarkítják egyházunk közösségeit. Ezek pedig megosztanak bennünket, és ahelyett, hogy egymással összetartva tennénk egy nemesebb cél érdekében, inkább széthúzunk és eltávolodunk egymástól. Ez a megosztottság, szeretetlenség táptalajjá válik, és nem teszi lehetővé, hogy igazán életre keljen közösségünk.

„Mi a megoldás?” – kérdezi az előadó, majd válaszként megfogalmazta, el kell döntenünk, hogy keresztény vagy Krisztusi közösséget akarunk építeni. Bármilyen furcsa, a kettő sajnos nem ugyanaz.
„Keresztény közösségben a hívek ugyan meg vannak keresztelve, de nem szeretik egymást. Sajnos van ilyen. A krisztusi közösség szeretetének középpontjában pedig Krisztus áll, aki maga az Élet. Az ilyen közösség nem csupán keresztény programokat akar szervezni, nem csak szervezett közösséget akar építeni, nem egyedül a keresztény célok megvalósítását tűzi ki célul, amelyeket természetes eszközökkel akar megvalósítani, hanem Krisztust állítja az élet, valamint közössége középpontjába. Nem lehet Krisztus nélküli közösséget építeni, pedig sokszor ezt tesszük” – hívja fel a figyelmet Levente atya, majd a gyakorlatban is megtapasztalt krisztusnélküli közösségekről beszélt, akik együttléteket, találkozókat szerveznek, hogy jól érezzék magukat, vagy csak azért, hogy működtessék a rendszert, de mindezt Krisztus nélkül.

„Éppen ezért nem kell csodálkozni, hogy alig vannak a hajnali misén, nincs, aki levágja a templom körül a füvet, vagy önkéntes munkát vállalna. Nem teszünk igazi szolgálatot Isten felé, csak elvégezzük a kötelező feladatainkat. És ha végül kopogtatunk a mennyország ajtaján, és megkérdezik tőlünk, kik vagyunk, akkor hiába mondjuk, hogy én vagyok a kántor, a plébános, vagy a legbuzgóbb hívő a közösségben, a válasz, amit kapni fogunk ez lesz: Nem ismerlek. A helyes válasz a fenti kérdésre a következő: Te vagyok. Olyan ember vagyok, aki Krisztusivá vált. Nem véletlenül nevezték el a Krisztusban hívő embereket keresztényeknek, azaz Krisztusiaknak” – folytatta az előadó. — „Ők Krisztushoz hasonlóvá akartak válni a kereszthordozásban, az irgalmazásban, a jóságban, az önfeláldozásban, a szeretetben. Tegyük fel magunknak a kérdést: mennyire hasonlítunk Krisztushoz? Krisztusból élek, vagy Krisztusban élek? Nem mindegy.”

Ezután az előadó plébános a krisztusi magatartásra példaként említette Jézus viszonyulását a tanítványaihoz: „Miután Péter elárulta Őt, nem szakította meg vele a kapcsolatot. Attól, hogy Júdás megvesztegethető volt, leült vele egy asztalhoz. Nem nézte le a tanítványait, csak azért mert tudatlanok és képzetlenek voltak. Attól, hogy az apostolok tele voltak félelemmel és kétellyel, nem szakította meg velük a barátságot. Ez a Krisztusi magatartás. Krisztus szeretete több mint az én igazságom.”
Ezután Linczenbold Levente atya az egyházközségi testületi tagok tényleges feladataira irányította a figyelmet. Elmondta, a legfontosabb szerepük, hogy hidat képezzenek a hívek és a plébános között. Segítik a plébánost a döntések meghozatalában és sokszor a segítségére lehetnek nagyobb volumenű ügyek szervezésében, lebonyolításában. A lelki vezetőkre sokszor több feladat hárul, mint gondolnánk, és ha a világi ügyek intézésében segítő kezet nyújtanak a tagok és valódi munkát végeznek, azzal szolgálnak csak igazán. Nem csak az a tagok dolga, hogy ott legyenek a szentmisén, hanem – ahogy a szabályzat is megfogalmazza – valódi munkát végezzenek az egyház szolgálatában. Nem tagadás, hogy ez óriási feladat, aminek elvégzéséhez elengedhetetlen a kegyelem, és ehhez kell a hit.

Majd a vasárnapi szentmisére irányította a figyelmet, amely erőt ad mindezen munkák elvégzéséhez. Hangsúlyozta, a szentmise egyik legfontosabb része a bűnbánat, amikor megvizsgáljuk lelkiismeretünket, elismerjük, hogy nem vagyunk tökéletesek és vétkeztünk. „Az eredeti bűn miatt — amely elhomályosítja az értelmünket —, célt tévesztett emberek vagyunk, csak tapogatódzunk. Van egy vágy bennünk, és csak nehezen tudjuk elérni, mert az akaratunk meggyengült. Ehhez kérjük a kegyelmet az Úrtól, hogy erősítsen bennünket. A dicsőítésben hálát is adunk, mert akármilyen vétkünk is van, az semmi ahhoz képest, amit Isten akar velünk tenni. A szentmisén ezután jelenvalóvá válik Jézus az Oltáriszentségben. Ekkor egyesülhetünk az Ő testével, így lehetünk egységben a közösségben.” – mondta.

Levente atya azt is kiemelte, a szentmise befejező áldása a következő képpen szokott hangzani, ahogy azt megszokhattuk: „ A szentmise véget ért, menjetek békével.” Viszont a szentmise nem ér véget, mint egy film, vagy sorozat a tv-ben, mert a szentmise vég nélkül folytatódik. Az eredeti latin fordítás ezt hűen tükrözi: „Menjetek, küldetésetek van!” Krisztus ránk bízta az evangéliumát, az örömhírét, ránk bízta, hogy hirdessük a mennyek országát, hogy gyógyítsunk és szeressünk!

Ezután az előadó a személyes életünkben is gyakorlandó krisztusi magatartást, a bűnbánatot, dicsőítést és a közösség megélését hangsúlyozta. A bűnbánat őszinteséget jelent. Sokszor még magunk előtt is nehéz beismernünk, hogy hibáztunk. Mégis a legnehezebb lépés odaállni a másik elé és őszintén bocsánatot kérni. A dicséret is nagyon fontos, el kell, hogy elhangozzék otthonainkban, közösségeinkben a dicséret szava. Dicsérjük meg egymást nap, mint nap, ezzel elismerjük a másik tehetségét, sikerét. Sajnos természetesnek vesszük, ha valaki jól teljesít, pedig hatalmas erőfeszítésbe kerül ezt napról napra véghezvinni, legyen szó a tanulásról, vagy munkáról. Ki kell mondani: jó vagy, jó, hogy vagy! Ha Isten meglátja bennünk a jót, akkor nekünk is meg kell látnunk. A harmadik pedig a közösség megélése. Keresztény családban is fontos, a közös étkezés, közös játék, közös munka, közös ima, a közös ünnep, sőt, még a közös szenvedés és áldozathozatal is.

„Menjetek, küldetésetek van!” — végül Levente atya a küldetéstudatról beszélt. Hangsúlyozta, a feladattal Krisztus bízott meg bennünket. Tovább kell adni a keresztény értékeinket, hogy a gyermekeink is elsajátíthassák és megőrizhessék az utókor számára. Záró gondolatát pedig egy kedves történettel szemléltette:

Otthon a szülők egy alkalommal meglepődve látták, hogy 4 éves kislányuk egy nagy, fekete szemüvegkeretben pózol a szoba közepén.
— Hát te? Talán szemüveget szeretnél venni? – kérdezte mosolygósan az anyuka.
— A keret már meg van! – csacsogta a kislány. — Már csak be kell üvegeznetek. De nem akármilyen üveg jó bele, pont olyanra van szükség, mint amilyen a nagymamának van – folytatta.
— Nem lesz az neked egy kicsit erős, kislányom? – kérdezett vissza mosolyogva az édesanyja.
— Nem-nem! Nekem pont olyan szemüveg kell, mint a mamának! Ugyanis, Ő mindig mindenkiben meglátja vele a jót!

„Nekünk erre a szemüvegre van szükségünk, amit úgy hívnak: a hit. A hit szemüvegén keresztül teljesen másképp látjuk a világot. Mindannyian különbözőek vagyunk. Ilyen látásmóddal másként látjuk embertársainkat és másként viszonyulunk nehézségeinkhez, szenvedéseinkhez.

A plébánia nem infrastruktúra, hanem közösség, Krisztusban hívő személyek közössége. El kell döntenünk, hogy keresztény, vagy krisztusi közösséget akarunk létrehozni. A világiaknak óriási feladata van ebben, a testületi tagoknak pedig különösen. Ha pedig ki akarunk lábalni ebből a nehézségből, az egyetlen út az Eucharisztia és annak ünneplése, ami gyógyír az életünkre, közösségünkre, és családunkra. Benne megtaláljuk mindazokat a gyógymódokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valóban teljes életet éljünk" — fejezte be gondolatait Linczenbold Levente plébános.

Szabó Dávid
egyházmegyei médiaképzős hallgató

  • Galéria:
    • IMG_1092-2
    • IMG_1110-2
    • IMG_1137-2
    • IMG_1148-2
    • IMG_1150-2
    • IMG_1152-1
    • IMG_1152-2
    • IMG_1156-2
    • IMG_1163-2
    • IMG_1164-1
    • IMG_1168-1

NEKtek! – Veletek!
Készüljünk együtt
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központi programja 2018-2019
Debrecenben a Megtestesülés Templomban
(4032 Debrecen Borbíró tér 9.)

PROGRAM

Naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31