Otthont a Kisdednek! – Betlehem-készítők kiállítását rendezték meg Egyeken
„Otthont a Kisdednek” című pályázat során született pályamunkák kiállítására került sor 2019. decemb...
Nem mindennapi feladatra vállalkoztak a debreceni Szent József Gimnázium diákjai – Egyedi színházi műfajban közösségi problémát dolgoztak fel
A debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium önkéntes diákjai in...
„Ferenc pápa – Egy hiteles ember” a debreceni adventi filmes délutánokon
A Debreceni Apolló Moziban – hasonlóan az év többi ünnepi alkalmaihoz – ingyenesen látogatható filmv...
A kórházlelkészség munkatársai a betegekkel együtt készülnek karácsonyra
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Kórházlelkészség munkatársai hagyományteremtő céllal gyújtották ...
Otthont a Kisdednek! – Betlehem-készítők kiállítását rendezték meg Egyeken
Otthont a Kisdednek! – Betlehem-készítők kiállítását rendezték meg...
Nem mindennapi feladatra vállalkoztak a debreceni Szent József Gimnázium diákjai – Egyedi színházi műfajban közösségi problémát dolgoztak fel
Nem mindennapi feladatra vállalkoztak a debreceni Szent József...
„Ferenc pápa – Egy hiteles ember” a debreceni adventi filmes délutánokon
„Ferenc pápa – Egy hiteles ember” a debreceni...
A kórházlelkészség munkatársai a betegekkel együtt készülnek karácsonyra
A kórházlelkészség munkatársai a betegekkel együtt készülnek karácsonyra...
2018. október 24., szerda 10:16

A 25 éves az egyházmegyei akolitusi szolgálat

Ebben az évben ünnepli a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye megalapításának 25. évfordulóját, amelyről a nyár eleji egyházmegyei liturgikus rendezvényeken méltó módon emlékeztek meg. Az egyházmegye eddigi történetének szerves része a lelkipásztori kisegítők, és akolitusok szolgálata. Az országban az egyházmegye megalakulásának kezdeti évében — elsőként itt — képeztek ki akolitusokat. A szolgálat negyedszázados évfordulóján Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első, jelenleg nyugalmazott püspöke hálaadó szentmisét mutatott be 2018. október 20-án, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.
Az alábbiakban Csermely Tibor akolitus személyes emlékeinek felidézésével ad hálát társai nevében is a 25 éves szolgálat kegyelméért.

Aranyfényben ragyogott a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház oltára 1993. október 17-én, amikor Bosák Nándor püspök úr lektorrá és akolitussá avatott bennünket. A fehérbe öltözött férfiak csoportja a felelősség és a lelkesültség érzésével vette át a püspök úrtól a liturgikus szolgálat jelképét, az olvasmányos könyvet és a kelyhet. Jól emlékszem, hogy az ünnepi szentmise egész ideje alatt visszhangzott bennem, hogy ezt a most kapott szolgálatot az Isten nagyobb dicsőségére és a hívek üdvére méltó alázattal és felelősséggel kell végeznem.
Most, 25 év után jóleső érzéssel tölt el, hogy a kapott feladatokra mindig készen álltam, soha nem éreztem fárasztónak a teendőket, sem az időjárás, sem a távolság, sem az időpont nem jelentett nehézséget. Mindig örömmel, a kapott hivatás tudatával és felelősséggel készültem, amikor arra szükség volt.
Az első feladatokat a szentmiséken az áldoztatás jelentette. Az atyák átadták a cibóriumot, s többnyire mellettük állva emeltük fel a szent ostyát, és nyújtottuk át az áldozónak. A konkrét teendő lelki élménye ragadott meg először engem: jönnek a hívek, ismerősök és ismeretlenek, és én Krisztus testét nyújtom nekik. Immár részese vagyok a jézusi meghagyásnak: „Vegyétek és egyétek!” Sík Sándor Acélember című versének egyik sora a szubjektív felelősséget juttatta eszembe, „rajtam keresztül megy az üzenet”.
Néhány héttel az avatásunk után a Nyíregyháza-Rókahegyen lévő kistemplomban kaptam megbízást igeliturgia végzésére és áldoztatásra. Váradi József atya, a plébános, amikor a szentostyákkal teli burzát nyakamba akasztotta, szerető gesztusként megölelt, és mint az indulni kész fiát az atya, „Legyen veled a Szentlélek!” szavak kíséretében jelezte, hogy induljak...
1994 nyarán a keresztény pedagógusok nyári egyetemen kértek fel előadásra Kereszténység a magyar irodalomban címmel. A programból tudtam, hogy kirándulást teszünk Püspökszentlászlóra, ahol egykori szegedi prefektusom, Vácz Jenő jezsuita atya szolgál a nővérek szociális otthonának templomában. Bíztam benne, hogy találkozunk. Amint megérkeztünk, Aquinota nővér, a sekrestyés igencsak kérte az elnézést, mert a megbeszélések ellenére Vácz atyát felkérték lelkigyakorlat vezetésére, így most nincs pap, aki misézzen. Ekkor elmondtam, hogy én püspöki felhatalmazással bíró akolitus vagyok, és tudok igeliturgiát tartani; és ha van elegendő szentostya a tabernákulumban, áldoztathatok is. A nővér kikészítette az albát, felvettem a magammal hozott zöld színű vállgallért, kezembe adta a tabernákulum kulcsát, az ambóra rakta az olvasmányos könyvet, és megrántotta a kezdést jelentő csengőt. A nővérek és a nyári egyetem hallgatói elkezdték énekelni az aznapi miseéneket. A bevezetés után elmondtam, hogy az atya távollétében a mai vasárnapot igeliturgiával szenteljük meg. Az evangélium után – amint végignéztem a templom hívő közösségén – éreztem, hogy itt most meg kell szólalnom. Szóltam az idős, beteg nővérekhez, a keresztény pedagógus kollégáimhoz, majd egyre inkább az evangéliumhoz kötöttem mondanivalómat. Ma már, ennyi év után csak arra emlékszem, amit feleségem, Zsuzsa mondott – aki a hallgatóság között volt –, „Nagyon veled volt a Szentlélek!”...
Nyíregyházához közel, a nyírjestanyai iskolából átalakított kápolnába szombat délutánonként járt misézni Keresztes László atya. Egy alkalommal – amikor más irányú elfoglaltsága miatt arra kért, hogy helyettesítsem – azt tapasztaltam, hogy az épület előtt több kocsi áll – a helybeliek pedig ott csak gyalog vagy kerékpárral közlekedtek. Amint beléptem az ajtón, azzal fogadtak, hogy a halva fekvő Mária néniért most lesz a gyászmise, azért vannak itt Dombrádról a rokonok. Uram Isten! – nyilallt belém –, László atya nem is tudhatott erről az esetről, hogy a család úgy gondolta, ha jön szombaton az atya, még a temetés előtt elmondja a „gyászmisét”. Éreztem, hogy a helyzetet meg kell mentenem. Elmondtam, hogy bár most szentmise nem lesz, de az igeliturgiában minden imádságunkat, a szent olvasmányokhoz fűződő minden elmélkedésünket, minden könyörgő szavunkat érte ajánljuk fel, érte fohászkodunk. Természetesen az egyetemes könyörgésünkbe is belefoglaltuk Mária néni nevét, és a gyászmisében szokásos záró fordulatot is elvégeztem a „Ments meg engem Uram!” eléneklése közben...
Jóleső érzéssel és hálatelt szívvel emlékszem vissza az örökösföldi adventi és karácsonyi irodalmi ihletettségű igeliturgiáimra, a Szent Imre Gimnázium kápolnájában töltött több mint 20 évre, a lengyel származású atya helyetti prédikációkra, a kórházi kápolnában, az idősek otthonában, a rókahegyi kistemplomban végzett 18 éves szolgálatra, a szent három napon – Zsuzsa kántori közreműködésével – végzett liturgiára, a görögkatolikus kispapokkal – tanítványaimmal – végzett Sík Sándor-keresztutakra, májusi litániákra, októberi rózsafüzérekre, feltámadási körmenetekre, és hosszú éveken keresztül a szombat esti misék lelki élményére, hangulatára, melyeket Váradi atya celebrált, majd pedig betegeskedése idején a szelíd segítségnyújtás kötelességére...
Mindezeken túl is sokasodnak az emlékek: a közös zsolozsmákról, a környék templomaiban végzett szolgálatról, a KÉSZ küldöttértekezletén Kiss-Rigó László püspök úr melletti asszisztenciáról, az egyházmegyei máriapócsi búcsún való helytállásról, a máriabesnyői lelkigyakorlatokról, a főiskolai „roraté órákról”, két tanítványunknak kispap fiunkká fogadásáról...
Az egyik egyházmegyei akolitusi továbbképzésen Bosák püspök úr azt mondta: „Ti vagytok a papság kinyújtott keze.” Ezért a kegyelemért adok most hálát.

Öröm-Hír sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:

    Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

    Debug: specified directory - http://www.dnyem.hu/images/SitePics/Hirek/2017/277

Free Joomla templates by L.THEME