Egy óra szentségimádás, amely minden nemzetet összeköt 2019. 11. 23. Krisztus Király ünnepének előestéjén
"Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, ho...
Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírtelki általános iskolában
II. "Ismerd meg a Szentírást!" tehetségkutató versenyt tartottak Nyírteleken, a Szent Anna Katolikus...
„Hálát adok, hogy az Úrnak eszköze lehettem ” – Bemutatták Berszán Lajos atya portrékötetét
Könyvbemutatóra és kerekasztal-beszélgetésre hívták az érdeklődőket 2019. november 5-én a debreceni ...
Egy óra szentségimádás, amely minden nemzetet összeköt 2019. 11. 23. Krisztus Király ünnepének előestéjén
Egy óra szentségimádás, amely minden nemzetet összeköt 2019....
Az ételosztás kezdetére a nap is kisütött, a szeretet hatása a természetben is megnyilvánult – Több száz önkéntes mond igent a hat hónapig tartó krízisidőben, Debrecenben
Az ételosztás kezdetére a nap is kisütött, a...
Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírtelki általános iskolában
Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírtelki általános...
„Hálát adok, hogy az Úrnak eszköze lehettem ” –   Bemutatták Berszán Lajos atya portrékötetét
„Hálát adok, hogy az Úrnak eszköze lehettem ”...
2019. február 27., szerda 15:20

Az Isten mosolyának fogtam fel – Beszélgetés Fabók Györgyné Ildikóval, a magyarországi cursillo mozgalom Nemzeti Titkárságának volt világi elnökével

Fabók Györgyné Ildikóval a Nemzeti Titkárság volt Világi Elnökével beszélgettünk az cursillóról. Négy éven keresztül országos vezetőként koordinálta ennek a lelkiségi mozgalomnak a munkáját. Az elmúlt huszonkilenc évben több egyházmegyében is azért dolgozott, hogy sikeres legyen a cursillo. Budapesti munkatársaival 1995 és 1999 között a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Cursillós közössége alapjait rakták le.

Fabókné Ildikó neve fogalom a cusillóban. Mire kötelez téged ez a név?

Érdekes számomra ez a szó, amit velem kapcsolatban használsz: „fogalom” a nevem. Tény, hogy sokan ismernek. Van, aki csak a nevemet ismeri, van, aki a cursillóban végzett munkámat, és sokan vannak, akik a személyemet ismerik.
A nevem elsősorban arra kötelez, hogy egy nagyszerű férfitól kaptam 48 évvel ezelőtt, azóta is büszkén viselem a nevét. A keresztnevemet a szüleimtől kaptam, a jelentése „harcos nő”. Nincsenek véletlenek.
De a cursillóra visszatérve: sok évvel ezelőtt elköteleztem magam a cursillo lelkiségi mozgalom mellett, de nem a mozgalom volt az elsődleges, hanem Jézus! Nagyon mélyen érintett az a három nap, amikor a magam cursillóját végeztem. Azt éltem meg, hogy engem személyesen hív Jézus erre a speciális evangelizáló feladatra. Tehát, ez örök, amíg lehetőséget ad rá, addig az övé vagyok ebben a szolgálatban.

A cursillo előtti időszakodról mondanál néhány szót? Hogyan élted meg a hitedet?

Ahogy szokták mondani, bölcső keresztény vagyok. A háború után, 1947-ben születtem Budapesten, egy Erdélyből elmenekült család harmadik gyermekeként. A lerombolt városban, a nagy szegénység közepette vállaltak és felneveltek a szüleim! Ez hihetetlen jó start az én életemben! Együtt laktunk az apai nagyszüleinkkel, akik szüleimmel együtt csodás módon élték elénk, gyermekek elé a hitüket. A „hála Istennek” mondattal mindig ott volt a napjukban a köszönet, amikor kiengedtek minket az iskolába, keresztet rajzoltak a homlokunkra és azt mondták: „Jézus legyen veled!” Ahogy Nagyanyó a nekünk dagasztott kalácsot betolta a sütőbe, és azt mondta: „Istenem, segíts”, ezek a mondatok az ő kapcsolatukat mutatták Istennel, és azt tanultam tőlük, hogy az egész életüket átszövi az istenhit.
Persze, ezek a mondatok tőlem is napjában többször elhangoznak az én habitusom szerint, hiszen a hitben a felfedező utat nekem kellett megjárni. Jó, hogy volt minta, de az az ő vallásosságuk volt, az én vallásosságom kialakulásáért én felelek, és én dolgozom meg érte.
Kamasz koromban tán két éven keresztül én is untam misére járni, de nem kerültem el a templomot, nehogy megbántsam a szüleimet, hanem eljártam minden vasárnap, csak épp nem történt ott bennem semmi a szentmise alatt. Amíg egyszer az áldozáskor a kántor elkezdte játszani az „Uram, nem vagyok én méltó” kezdetű éneket, ami teljesen megrázott, elmentem gyónni, a bűnbánatom és a feloldozás az Úristen végtelen szeretetét és kedves mosolyát adta nekem. Milyen régen tudhatta már Ő, hogy ez a 16 éves lázadó kamasz lány végre újra igent mond neki. Jó keresztény közösségem volt ifjú lány koromban. Nem is szerette ezt az akkori hatalom.
Amikor megismertem Gyurit, ő pont a fent emlegetett Városmajori templomban, egy déli misén – nem is tudtam, hogy ott van – az áldozás alatti csodálatos hegedűszó kapcsán döntötte el véglegesen, hogy én leszek a felesége. Nagyon hamar összeházasodtuk, és első perctől kezdve hárman voltunk ebben a gyönyörű kapcsolatban. A lakótelepen, ahová nyolc évvel az esküvőnk után költöztünk, akkor már két gyermekkel, hamarosan találtunk egy házas közösséget, akikkel nagyon szép éveket töltöttünk el. Igyekeztünk segíteni egymást, osztoztunk a bajainkban és az örömeinkben, építettük egymást és a hitünket. Hosszú évekig Kerényi Lajos atya volt a plébánosunk, akit én már 1957 óta ismertem. Sokat segítettünk neki az általa létrehozott közösséggel együtt.

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a cursillóval?

Már meg volt mind a három fiúnk, amikor egy látogatása alkalmával Gitta néni, aki nekem általános iskolás koromban a magyar tanárnőm volt, elmesélte, hogy nemrég jött haza Bécsből, ahol volt egy lelkigyakorlatféle képzésen. Ennek Cursillo a neve, és hamarosan Magyarországon is lesz ilyen alkalom. Rátok gondoltam, hogy ehhez csatlakoznotok kell! –mondta. Ismerlek titeket, tudom, hogy akartok tenni az Istenért!
Így is lett, 1990 februárjában először én, aztán Gyuri mentünk el egy-egy hétvégére Iszkaszentgyörgyre. Gyurival együtt a legnagyobb fiúnk, Dávid is elment. Gyakorlatilag ez volt a mindent eldöntő pillanat.
Én a szombaton este elhangzó „Vezetők” beszéd alatt jöttem rá, hogy mit is akar tőlem/tőlünk Krisztus, ezen a lelkiségen keresztül. Akkor én, ott a Szent Margit asztalban felajánlottam magam az Úr Istennek a mozgalom számára. Övé vagyok cursillo ügyben, ha elfogadja. Ez 29 évvel ezelőtt történt.
Úgy tűnik, elfogadta, de majd, ha alkalmam lesz rá, szeretnék Vele erről beszélgetni.

Az ország több egyházmegyéjében segítettél a cursillo mozgalom kialakításában. Életképes munkatársi gárdákat hoztatok létre. Országon belül és azon túl is dolgoztál. Honnan van ehhez a késztetés? Az erő, család és munka mellett?

Úgy alakult, hogy az előbb említett felajánlás után egy év telt el a hallgatással. Jártam közösségbe, kiscsoportba, és készültem. Minden cursillóval kapcsolatos irodalmat elolvastam, amit magyarul meg lehetett akkor szerezni.
1989-ben volt az első cursillo hétvége férfiak és nők számára. Itt volt a rendszerváltozás. Végre fellélegeztünk, lehetett nyíltan vállalni a vallásunkat, nem csak azoknak, akik végig a kommunizmus ideje alatt is templomba járó, elkötelezett keresztények voltak. Nagy űrt töltött be akkor a cursillo az induló hitélet terén. Nagyszerű, elkötelezett keresztényekkel együtt kezdtük az úttörő munkát. Olyan volt ez, mint az áradás, végre megszólalhatunk, és megszólíthatunk embereket: gyertek közénk! Mindegyikünket szeret az Isten, kellünk neki, ránk bízta az Egyházat, a saját küldetését, ebben lehetünk a munkatársai!
Ezeket a gondolatokat mindannyian lelkesen vallottuk, Krisztus késztetett bennünket arra, hogy induljunk, tegyünk! De maga a közösség, amelyben hihetetlenül mély barátságok szövődtek, adott erőt a munkához. Hála Istennek, a mai napig megmaradtunk egymásnak Voltak nehéz pillanataink is. A kezdeti időszakban én nem jártam el dolgozni, otthon voltam a háztartással, a három fiúnkkal, és szinte végig, éjszakánként dolgoztam. Vállaltam műszaki rajzolást egyetemisták diplomatervéhez, rajzoltam a Műegyetem Ábrázoló Geometria tanszékének, feliratoztam képregényeket, stb. Valamennyi pénzt kellett keresni a férjem fizetése mellé. Megjegyzem, a cursillónk elvégzése után pár hónappal veszítettük el mind a ketten a munkánkat. Az is érdekes és hitünket próbáló idő volt. Három gyermek, fűtésszámla, gázszámla, kinőtt cipő, nem sorolom. De csodás időszak volt, szerettem a családomnak és a férjem szerelmének élni! Boldogok voltunk akkor is.
Először Erdélybe vittük el a cursillót. Sok éven keresztül jártam/jártunk oda. Elindultunk nyaralni a családdal a rokonokhoz. Egyik hétvégén én dolgoztam, Gyuri kirándult a gyermekekkel, másik hétvégén fordítva. De jártunk év közben is. Igyekeztünk úgy beosztani a feladatokat, hogy amennyire rajtunk múlik, ne szenvedjen csorbát a család. Persze, volt, hogy a fiúk tiltakoztak, mert hét közben is minden kedden közösségbe mentünk a Mária utcába a jezsuitákhoz, sok éven keresztül a vezetőségnek is tagjai voltunk, hol együtt, hol külön. Sok munkatársképzőt csináltunk, ha lehetett, oda együtt mentünk, élveztünk közösen dolgozni.
És rendszeresen jártunk lelkigyakorlatra. A táplálékot a sok munkához onnan kaptuk. A szemlélődő imából a mai napig merítek.
Én voltam a női ág meghonosítója, mint rektor Erdélyben, Egerben, a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyében, Máriapócson a görög testvéreinknél, majd a Kalocsa–Kecskeméti és a Szeged–Csanádi Egyházmegyében.
Fantasztikus volt tapasztalni a közösségek megszületését, a csodás elhatározásokat, amelyekkel egy-egy ember közelebb került Istenhez. Sokan csatlakoztak, papok és civilek egyaránt.
Sajnos ma már van olyan egyházmegye is, ahol vagy személyes problémák, vagy eltökéltség hiányában egyelőre akadozik a munka. De hiszem, hogy az „első szerelem”, amit megéltünk oly sokan a cursillóval kapcsolatban, nem lobban el hirtelen, lesz újraépítkezés ezeken a helyeken is.

1995 és 1999 között a lelkiség elindítója voltál a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyei Cursillo közösségének is. Az emlékeidben hogy él ez az időszak?

Nagyon elfogult vagyok veletek kapcsolatban! Annyi szeretetet kaptam tőletek, hogy talán soha nem tudom viszonozni azt.
P. Beőthy Tamás SJ atya hatalmas lendülettel járta az országot, és lelkesítette a papokat a cursillo lelkiség mellett. Az az egyik gyönyörűsége a cursillónak, hogy az egyházmegyék, plébániák a pasztorális tervükbe építve használhatják módszerét.
Nyíregyházán megtalált egy fiatal papot, Felföldi László atyát, aki nyolc munkatársával együtt feljött Leányfalura egy hétvégére, és ezután egy csodás, elkötelezett építkezést indított el. Utánuk eljöttek asszonyok is egy felkészítő hétvégére. Ezután megkérték a mi titkárságunkat, hogy segítsünk nekik az elindulásnál.
Így kerültem a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyébe. Szinte minden hónapban egy szombati napot ott töltöttem, felkészültünk a hétvégére. Először vittem Budapestről néhány munkatársat magammal, de ahogy haladtunk előre az időben, hamarosan minden munkatárs közületek való volt. Közben alkalmas asszonyt kerestünk rektornak, akivel mint munkatárs is dolgoztam együtt, amíg remekül elsajátította, és a saját ízét is hozzátette a lelkiséghez. Ő Szekrényesné Gabi. Remek barátságot kötöttünk, pár éve hosszú kihagyás után újra találkoztunk, ott folytattuk, ahol abba hagytuk!
És láttam, ahogy egy idős és egy fiatal atya – BeöthyTamás és Felföldi László atyák – milyen fantasztikus harmóniában vezettek egy-egy hétvégét. Ez nagyon szép tapasztalás, emlék a számomra! Példás volt a figyelmük, a segítő készségük, támasz voltuk egymás számára.
És nagyon elfogultan, ide idézek egy beírást az egyik imakönyvemből: „Tudod a Cursillóban fiadnak érzem magam, ezért is ragaszkodom annyira hozzád” – aláírás, nevelt pap fiad.
Ez nagy erőt adott nekem akkor is, sokszor idézem emlékembe, amikor, mondjuk, támadás ér, vagy valami nehézség adódik a cursillóban.
Pár héttel ezelőtt a munkahelyemen találkoztam Laci atyával, aki hangosan, ezzel a mondattal mutatott be több ott lévő ismerősének: Köszönöm!

A 1999-es munkatársképzővel lezárult egyházmegyénkben a felkészítés. Négy évedbe telt az alapok lerakása. Azt követően engedted el az itteniek kezét. A mai napig is fél szemed rajtunk van. A pontosság, a precízség, a gondoskodás, az odafigyelés minden élethelyzetben jellemző rád?

Az ötödik évben csináltunk egy munkatársképzőt, aminek a végén László atya elköszönt tőlünk. Gilyén Elemér lett az utódja, aki akkor a férfiágat vezette.
Nagyon logikus volt László atya döntése. Tudta, hogy nem szabad egy személyre építeni egy mozgalmat, munkát, bármit. Életképes lett a munkatársi gárda – mondta –, innen kezdve önállóak kell, hogy legyetek, és nektek kell a magatok harcát megvívni, kialakítani a stílust, létrehozni a közösségeket, apostoli munkát találni, stb.

Az a helyzet, hogy azért bizonyos szempontból poroszos nevelést kaptam. Dicséret legtöbbször az elvégzett munkáért járt. Ez természetesen sok mindent meghatároz az életemben. Nagyon szeretem a rendet magam körül, kívül is, és belül is. Szeretem pontosan elvégezni a munkámat, de ne gondold, hogy ezt hiba nélkül hajtom végre. Szó sincs róla! De ha egyszer beleálltam valamibe, úgy érzem, hogy az egy kicsit az enyém, benne vagyok, érdekel továbbra is a hogyan tovább. Bevallom, megfordult bennem az a gondolat, hogy ezekbe az egyházmegyékbe elmennék megnézni hol tartanak, mi az, amivel küzdenek, mik az eredmények, vagy megtorpanások.
Van, ahová visszahívnak munkatársképzőt tartani, vagy vázlatot értelmezni, sokan elküldik még most is a beszédeiket véleményezésre és javításra. Ezeket soha nem én kezdeményezem.

Beöthy Tamás atyával többször dolgoztál, hogyan hatott rád az ő személyisége?

Ha csak azt mondom, hogy Tamás atya fantasztikus ember volt, keveset mondok.
Elsősorban a figyelmét köszönhetem neki. Olyan különleges módon figyelt rám, hogy az bátorított, felemelt, helyes önismeretre sarkallt. Mindig elmondta, hogy mi az, amit nagyon szeret a munkámban. Én is minden alkalommal elmondtam, mi fogott meg engem az ő beszédeiben.
Szerette a könnyeimet. Ez azért fontos, mert amikor a tanúságtételeimben valami nehéz életeseményemről beszéltem, sokszor folytak a könnyeim, ezek zavartak. Egyszer azt mondta nekem, hogy fogadd el, ez Isten ajándéka! Ja, akkor más!
Sok szemlélődő imagyakorlatot végeztem vele, ez egyik nagy ajándéka az életemnek, Isten kapcsolatom nagy alakítója. Azzal együtt, hogy sokszor nehéz perceket is okozott, amikor sivatagi szárazságban voltam/vagyok.
De nagyon szerettem, amikor Tamás atya tanított! Első években, amikor már itthon volt, és vezette a munkánkat, minden felkészülésre eljárt, és magyarázta nekünk, hogy kell feldolgozni a vázlat adta anyagot. Kritikus volt. Kendőzetlenül megmondta, ami nem jó, teológiailag helytelen, stb. Persze, azt is megmondta, ami nagyon tetszett neki, remekül tudta bíztatni az embert. Sokat tanultam tőle, de mindannyian, akik akkor munkatársai voltunk, nagyon sokat köszönhetünk neki. Sajnos, ma már nincs ilyen karizmatikus pap a közösségünkben.

Fabók György, a szeretett férjed, családapa, barát, cursillista testvér, munkatárs, rektor, együtt dolgoztatok a mozgalomban. Figyelmes, szerető társad volt Gyuri. Hogyan tudod tovább vinni, folytatni az ő elkötelezett cursillós munkáját?

Ez egy fájdalmas, de érdekes kérdés. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni is. Értettük egymást, egyformán voltunk tüzesen elkötelezve a cursillóban. Mindannyiszor, ha új beszédet írtam, vagy újra írtam egy régi témát, mindig felolvastam neki, kértem az észrevételeit. Nagy szeretettel mondta el, amit nem tartott jónak, és remekül bíztatott, hogy jó, ahogy mondom! Minden alkalommal hatalmasakat nevettünk, és a végén már nem csak a beszéddel foglalkoztunk, hanem beszéltünk az érzéseinkről, a hitünkről, a gondjainkról, mi a helyzet a fiúkkal, az unokákkal! Szóval az életről, mindarról, ami fontos volt nekünk. Sok mindent tanultunk együtt a teológiából. Az életünkből vettük a bizonyosságot, és mindannyiszor kerestük és megtaláltuk a dolgok értelmét, gyakorlatilag Istent fedeztük fel mindenben, mindenhol. A leginkább az volt a fontos, hogy amikor megengedte nekünk, hogy valami nagyon rossz történjen az életünkben, mindig kerestük és legtöbbször megtaláltuk, mit mond ez nekünk, hol kell igazítani az életünkön, hogy erősebb legyen a kötelékünk Istennel és egymással.
Persze nagy űr maradt utána az életemben. Nagyszerű fiaink vannak, de ők a gyermekeink, és nem társak az életemben!
Ma a munkatársképzőben használunk egy „Összefüggések” anyagot, amit Gyuri életének utolsó hónapjában kezdtünk el összeállítani. Később már egyedül írtam meg ezt az anyagot, de írás közben sokszor hallottam a hangját, hogyan fogalmazna ő. Hiszen oly sokszor beszélgettünk erről, ott volt végig a munkámban.
Ezt nagyon sokan nem tudják, de nem baj. Minden tudás, ami még bennem van, a közösséget kell, hogy szolgálja!
Sokszor mondom neki, hogy most kellene nekem jó ötletet adnod, vagy csak segíts jól megfogalmazni valamit.
Persze, ez nem csak a cursillós munkámban van így!

A cursillo az életed része, ebben a közösségben meghatározó személy vagy. A cursillóért dolgozol. Amikor megválasztottak a Nemzeti Titkárság Világi Elnöknek, ezt munkád gyümölcsének tekintetted? A mozgalomban a választások után milyen megbízatásokat vállalsz majd?

Érdekes ez a kérdésed. Az Isten mosolyának fogtam fel akkor is, és most is. Tudom, hogy akkor, négy évvel ezelőtt miért választottak meg. Ebben a feladatkörben is az alapokat kellett letenni. Bizonyára lehet ezt is jobban csinálni, többet szolgálni. Nekem ez volt az utam.
Nem gyümölcsnek, inkább következménynek tartom. Mélységesen elfogadom és bennem él, hogy Isten az aratás ura! Mindent tud! Talán majd erről is beszélgethetek vele egyszer, és annak gyönyörű fénye lesz!
Hála Istennek, nem maradok feladat nélkül. Az Európa Ultreyát Magyarország rendezheti meg 2020-ban, ami nagy megtiszteltetés. Ennek a főszervezője lehetek. Nagyon élvezem, szeretem kitalálni, mit, hogy és kivel fogunk megcsinálni. Különös alkalom lesz ez, mert az Eucharisztikus Kongresszus idejében 2020. szeptember 19-én a Szent István Bazilikában lesz a találkozó, és az előtte való napra még egy extra programot is beiktatunk, hogy a közösség szeretetében és örömében osztozzunk.
Büszkén írom, hogy egyedül a Cursillo Lelkiség jelenik meg a Kongresszus programjában!
Ebben az évben a mi egyházmegyénk megünnepli, hogy 30 éve érkezett hozzánk a cursillo mozgalom. Három napos ünnepséget rendezünk, hogy minél több testvérünk részese lehessen ennek az alkalomnak. Ennek szervezésével is megbízott a vezetőség.
De élem a cursillista legfontosabb utóéletét.
Van kiscsoportom a kezdetektől fogva. Két hetenként találkozunk.
Az én plébániámon minden hónap utolsó péntekére szervezek egy ultreyát, most az „Apostolság” témát járjuk körül. Sok feladatunk van.
Minden hónap harmadik csütörtökén Vezetők Iskolája van, ott is jelen vagyok.

Az elmúlt 29 év alatt van olyan számodra fontos és kedves élményed, amit szívesen megosztanál másokkal?

Amikor Erdélyben jártunk, volt olyan, hogy annyi jelölt érkezett váratlanul, hogy ki kellett mennünk Tusnádfalu határába, és szalmazsákokat kellett tömjünk, hogy legyen hová lefeküdniük az asszonyoknak.
Vagy télen, amikor a nekünk mosakodásra bekészített vödör hidegvíz teteje befagyott, úgy törtük fel, és nagy sikongatások és nevetések között mosakodtunk.
De sok imakönyvi beírás tanúskodik arról, hogy az asztalmunkában, vagy a folyosói munkában tudtam úgy segíteni valakinek, hogy az magára talált, meglátta a megoldásokat a nehézségeire, újra építette az Isten kapcsolatát.
Emlékszem arra, hány esetben volt, hogy vidéki munkáról hazafelé jőve a névcédulámmal a nyakamban szálltam fel a vonatra. Csodálkoztam, miért néznek rám furcsán az emberek!
Egy alaklommal Egerben voltam rektor, és sok év után egy radikális életfelajánlást tettem az Úristennek. Hazafelé autózva nagy dalolások és nevetések között adtam hálát Istennek.

A NEK Titkárságán dolgozol most, Ildikó. Milyen terveid vannak a közeljövőben?

Az a helyzet, hogy épületgépész mérnök vagyok, tehát a NEK Titkársági épületnek vagyok a műszaki vezetője. Nincs részem az operatív munkában. Nagyszerű, szerető kollégáim vannak. Derűsen, tele reménnyel dolgozunk. Most, hogy az Európa Ultreya a Kongresszus idején lesz, több mindenre van rálátásom, hiszen a mi programunk is alkotó része ennek a nagyszerű eseménynek, nekem is az ott kapott instrukciók szerint kell szerveznem a mi előkészítő munkánkat.
Idén 54. éve dolgozom, még hátra van kb. kettő, amíg leszámolunk, átadjuk az épületet, stb.
Ha az Úristen megengedi, és megérem ezt az időt, jobban leszek „Nagyanyó”, mint eddig.
Jelen pillanatban hét unokánk van, 2 és 20 éves kor között. Unatkozni talán nem fogok.
De a cursillót nem hagyom, hiszen most is élem a negyedik örök napot!

Köszönöm mindazt, ami mögöttem van, és kérem az Úristen segítségét ahhoz, ami még előttem van!

De colores!

Isten gazdag áldását, jó egészséget, tartalmas, békében, nyugalomban, szeretetben eltöltött hosszú életet kívánunk Ildikónak!

Zsirosné Seres Judit

  • Galéria:
    • 11694963_1008996489133328_4432973886924377133_n
    • 12507123_1114837391882570_7331916163531096780_n
    • 168685_181829471850038_6150774_n
    • IMG_0828

Free Joomla templates by L.THEME