Nyomtatás
2019. május 13., hétfő 14:12

„Ilyeneké a mennyek országa” (Mt 19, 13-15) - XIV. Egyházmegyei Gyereknap Nagykálló-Harangodon

Idén tavasszal, 2019. május 11-én, szombaton került megrendezésre az Egyházmegyei Gyereknap. A korábbi évekhez hasonlóan, ebben az évben is Nagykálló-Harangod 75 hektáros, nyugodt, csendes, természetközeli területe adott otthont az eseménynek. A buszok és autók érkezését követően hamarosan 510 gyerek vidám zsivaja vegyült a táj békés csendjébe. A rendezvényre az egyházközségek hittanos gyermekei jelentkezhettek 3-8. osztályos korig. Az őket kísérő 41 hitoktató és 15 atya mellett több mint 60 segítő fiatal is közreműködött a programok lebonyolításában. A résztvevők a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye húsz plébániájának településeiről és ezek filiáiból érkeztek. A szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök celebrálta.

A gyereknap programja a tánccsűrben kezdődött, ahol összegyűltek a résztvevők és rövid köszöntést követően a kisvárdai hittanosok közös éneklésre hívták a jelenlévőket. Felkészítő tanáraik (Sebők Szilvia és Votykuné Aradi Angéla) büszke mosollyal fogadták a tapsot, hiszen a gyerekek meghitt, örömteli hangulatot teremtettek szívből jövő, lélektől lélekig áradó énekükkel.

A közös ráhangolódást közösségépítő akadályverseny követte a plébániai csapatok részvételével. A szervezők találékonyságát mutatja, hogy a színes, izgalmas versenyfeladatok egyszerre voltak vidámak, változatosak, érdekesek és kihívást rejtők. Nem meglepő, hogy a kellemesen elfáradt ifjúság lelkesen fogyasztotta el közösen az ebédet.

Ebéd után a gyerekek szabadon választhattak a Máltai játszóház, a cserkészek és a különböző kreatív feladatok gyermekszív csalogató programjai közül. Mivel a gyereknap célja idén az volt, hogy az egyházközségek hittanos gyermekei megéljék, milyen jó érzés az Egyház családjához tartozni, a játékos programok sem csak a szórakozásról szóltak. Tanulságos, kreativitást fejlesztő mesterségek rejtelmeibe tekinthettek be, kipróbálhatták őket, mi több, próbára tehették saját ügyességüket is a fafaragás és famegmunkálás, a csuhéfonás vagy a labdajátékok terén. Lehetőségük volt pónilovaglásra, sőt, pónifogatokról is megszemlélhették a festői szépségű tájat. A Máltai játszóház kínálata igen színes volt, szerepelt benne origami, óriástársas, arcfestés, viking sakk és nemezelés is. A cserkészek mindemellett természetes anyagokból készült érdekes játékokkal várták a kíváncsi diákokat, mint például a méta, az ördöglakat vagy a hernyótalp. Meglepő módon minden feladatra akadt jelentkező, és volt, aki szinte mindenben kipróbálta magát. A legnagyobb sikert talán a pónilovak aratták, de a megmunkálásra váró fakardok is gyorsan fogytak. A hatalmas, erdős, zöld terület dombjai, homokozói, kis játszótere is benépesült, emlékeztetve arra a felnőtteket, hogy milyen kreatív is a gyermeki elme, s mily nagymértékben nyitott a gyermeki szív. Felfedeztek mindent, amit csak lehetett, s az őket szemlélő valóban eltűnődhetett Jézus szavain: „Ha nem tértek meg és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3).
Az idei program egyik különlegessége, hogy amolyan „rendezvény a rendezvényben” címszó alatt minden résztvevő megtekinthette az egyházmegye és az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde által kiírt “Ex voto” (Hálából), avagy "Ahit és a csoda mindennapjainkban" című pályázat díjazott munkáit. A figyelemre méltó képregényeket, fotókat, grafikákat személyesen megélt vagy példázatként ismert csodák inspirálták.

A délután jó hangulatban telt, így hamar elillant. A szentmisét megelőző fél órában „Járjuk a tábort” címmel közös éneklésre várták a gyerekeket a rendezvény központi bázisában, a csűrben, ahol közösen készültek fel a résztvevők a szentmisére. Közben a jelenlévők meghallgatták a szavalóverseny két jelentős helyezést elért díjazottjának szavalatát. Az énektanulásban és a szentmisén a Debreceni Megtestesülés Plébánia zenekara működött közre, meghitté és még inkább családiassá varázsolva a hangulatot.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök közvetlen stílusban, mosolyogva köszöntötte a gyermekeket. Prédikációját interaktív tanítással kezdte, kiemelve, hogy az Eucharisztia, aminek jelentése Hálaadás, az Istenhez szóló hálát jelenti. Megköszönjük az Úrnak az Ő jóságát, szeretetét és az örök életet, amit kaptunk. „Belátni, hogy mennyire szeret bennünket Jézus, hogy itt maradt közöttünk a kenyér és bor színe alatt, és hogy mi nem akarjuk Őt megbántani, ez az Úr félelmének a lelke. Segítőnk a Szentlélek Úristen. És ezt kérjük ma. Segítsen bennünket, hogy ne a rettegő félelemben éljünk, mindig valamitől tartva, hanem attól féljünk, hogy elhagyjuk az Istent, hogy visszautasítjuk Őt. Attól féljünk, hogy bűnt követünk el. Törekedjünk mindig szeretetben élni, szeretni Istent és embertársainkat, egymást.” A gyermekek a legszebb példán át a lehető legjobb tanácsot kapták a főpásztortól ahhoz, hogy közösségben, szeretetben, Isten parancsait megtartva folytassák életüket. A szentmisén a résztvevő atyák közül Bákonyi János püspöki tanácsos, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium iskolalelkésze, Dobai Barna Ottó rakamazi káplán, Galsi János atya Ajakról és Lengyel József leveleki plébános koncelebrált.

A nap programját az akadályverseny eredményhirdetése zárta. Az előző évektől eltérően, idén a csapatok nem helyezéseket érhettek el, hanem a legudvariasabb vagy például a leglelkesebb csapat címét.

Ez alapján tehát a következőképpen jeleskedtek a csapatok a versenyen:

A leglelkesebb csapatok: Vásárosnamény, Kisvárda I., Magyarok Nagyasszonya Plébánia (Nyíregyháza)
A legtoleránsabb csapatok: Debreceni Megtestesülés Plébánia, Polgár
A legkitartóbb csapatok: Szent Anna Főplébánia (Debrecen), Kisvárda II., Ófehértó és Magy
Egymást a leglelkesebben biztató csapatok: Gégény és Pátroha, Kisvárda III.
A legfegyelmezettebb, legpontosabb csapatok: Fényeslitke, Nagykálló, Demecser
A legrugalmasabb csapatok: Rakamaz, Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium csapata és Ajak
A legelfogadóbb csapat: Szent György Plébánia (Debrecen-Józsa)
A legudvariasabb, legtisztelettudóbb csapatok: Kisvárda csapatai, Hajdúszoboszló, Újfehértó
A legleleményesebb csapatok: Balmazújváros, Nyírtelek, Nyírkalász, Nyírtass
A legösszetartóbb csapatok: Mátészalka, Nyírszőlős és a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda csapatai

A Lelkipásztori Intézet vezetése ezúton mond köszönetet a gyermekeket kísérő hitoktatóknak, a cserkészeknek és vezetőjüknek, Sarkadiné Líviának, valamint a segítőknek: Simon Szabolcs, Sebők Szilvia, Votykuné Aradi Angéla, Feketéné Nagy Magdolna, Tilki Gézáné, Sándorné Erőss Hajnal, Császár Csilla, Tolnai Tímea, Gerhes József, Jakab Zsuzsanna, Tóthné Bakai Berta hitoktatónak, valamint Kardos György főszervezőnek.

Gergely Klaudia

sajtóapostol - Nyíregyháza

  • Galéria:
    • 1-1
    • DSC_0005-1
    • DSC_0008-1
    • DSC_0012-1
    • DSC_0018-1
    • DSC_0021-1
    • DSC_0024-1
    • DSC_0027-1
    • DSC_0047-1
    • DSC_0050-1
    • DSC_0051-1
    • DSC_0059-1
    • DSC_0062-1
    • DSC_0067-1
    • DSC_0068-1
    • DSC_0073-1
    • DSC_0074-1
    • DSC_0079-1
    • DSC_0092-1
    • DSC_0093-1
    • DSC_0094-1
    • DSC_0095-1
    • DSC_0099-1
    • DSC_0100-1
    • DSC_0103-1
    • DSC_0106-1
    • DSC_0110-1
    • DSC_0117-1
    • DSC_0119-1
    • DSC_0120-1
    • DSC_0122-1
    • DSC_0126-1
    • DSC_0128-1
    • DSC_0131-1
    • DSC_0135-1
    • DSC_0136-1
    • DSC_0138-1
    • DSC_0142-1
    • DSC_0145-1
    • DSC_0151-1
    • DSC_0159-1
    • DSC_0162-1
    • DSC_0164-1
    • DSC_0165-1
    • DSC_0171-1
    • DSC_0172-1
    • DSC_0173-1
    • DSC_0176-1
    • DSC_0177-1
    • DSC_0178-1
    • DSC_0180-1
    • DSC_0181-1
    • DSC_0184-1
    • DSC_0190-1
    • DSC_0191-1
    • DSC_0194-1
    • DSC_0202-1
    • DSC_0205-1
    • DSC_0209-1
    • DSC_0211-1
    • DSC_0213-1
    • DSC_0216-1
    • DSC_0218-1
    • DSC_0223-1
    • DSC_0224-1
    • DSC_0225-1
    • DSC_0232-1
    • DSC_0233-1
    • DSC_0234-1
    • DSC_0236-1
    • DSC_0239-1
    • DSC_0244-1
    • DSC_0245-1
    • DSC_0250-1
    • DSC_0251-1
    • DSC_0252-1
    • DSC_0253-1
    • DSC_0255-1
    • DSC_0256-1
    • DSC_0261-1
    • DSC_0264-1
    • DSC_0266-1
    • DSC_0268-1
    • DSC_0276-1