Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége találkozóján vettek részt az egyházmegyénk beteglátogató munkatársai
A Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége meghívására ünnepi szentmisén, ma...
Menj és evangelizálj! – Ugandai származású misszionárius tartott lelkigyakorlatot Füzérradványon
Az ugandai származású Pater John Baptist Bashobora november második hétvégéjén tartott lelkigyakorla...
Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége találkozóján vettek részt az egyházmegyénk beteglátogató munkatársai
Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége találkozóján...
„Értünk lett élet ez a bor és a kenyér,  Őáltala, Ővele, Őbenne Tied vagyunk…”– Nagysikerű találkozót tartottak Fábry Kornél atyával a nyíregyházi gimnáziumban
„Értünk lett élet ez a bor és a...
Isten nem ócskaságokat bízott ránk, hanem az Ő szeme fényét, a szegényeket – Böjte Csaba atya tartott lelkigyakorlatot  az egyházmegye karitász önkénteseinek Máriapócson
Isten nem ócskaságokat bízott ránk, hanem az Ő...
Menj és evangelizálj! – Ugandai származású misszionárius tartott lelkigyakorlatot Füzérradványon
Menj és evangelizálj! – Ugandai származású misszionárius tartott...
2019. október 02., szerda 13:32

„ Szüntelenül tartsd ajándéknak az életedet, mert minden nap ünnepnap!'' - Beszélgetés Berényiné dr. Felszeghy Mártával

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye idén megalapította a Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálatot, amelynek vezetőjével, Berényiné dr. Felszeghy Mártával az életéről, új feladatáról, a szolgálat lényegéről Geréné Sárga Monika sajtóapostol beszélget.
Berényiné Mártát, öt gyermekes családanyát az egyházmegye keresztény közösségeiben sokan ismerik. Segít a haldoklóknak, a gyászolóknak, a szenvedélybetegeknek, az élet perifériájára sodródott anyáknak, időseknek. Idejét az esendőknek szenteli. Adakozik. Szerényen, dísztelenül, név nélkül. Most érzi azt, hogy megérkezett a hivatásában is oda, ahová a kezdetektől készült.

Pályájának kiválasztásában mennyire érezte mintának a szülei orvosi hivatását?

Anyai nagyapám és apukám nagybátyja is orvosok voltak, szüleim az egyetemi éveket követően Püspökladányba kerültek körzeti, illetve gyermekorvosként. Hárman vagyunk testvérek, mindhárman orvosi egyetemen végeztünk – lehet ez mintakövetés, és így utólag visszagondolva, nem is merült fel más alternatíva a pályaválasztást illetően. Ugyanakkor, bár orvos lettem, már az egyetemi évek alatt kicsit eltértem a szociális munka és a lélektan irányába.

A diploma átvétele után hogyan alakult az élete?

Negyedéves koromban mentem férjhez Berényi Andráshoz, aki akkor friss diplomás pszichológusként kezdte a sorkatonai szolgálatot kiváltó polgári szolgálatát a Drogambulancián. A debreceni Szent László Plébánia ifjúsági hittancsoportjában ismerkedtünk meg, egy évre rá eljegyeztük egymást, majd fél év múlva összeházasodtunk. A szigorló évben várandós lettem, a diplomát nagy pocakkal vettem át, majd néhány hetet dolgoztam a Társadalomorvostani Intézetben. Az orvosi szociológia és az etika tárgyak oktatásába kapcsolódtam be, de miután megszületett Vince fiúnk, majd két évre rá Lilla lányunk, az anyaságot választottam fő hivatásomul. Ez idő alatt kaptam egy lehetőséget a Magyarországon először induló, a HOSPIZ GRAZ ( https://hospiz-stmk.at/ ) munkatársai által vezetett hospice képzésen való részvételre. Itt tanultam meg másként gondolkodni az orvosi hivatásról, sikerről, haldoklásról, gyászról. Újszerű és megerősítő volt az a gondolat, hogy a spiritualitás milyen lényeges szerepet tölthet be a beteg gyógyulásának folyamatában, az orvos–beteg kapcsolatban, az elengedésben, a sorssal való megbékélésben. Ezután a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete által szervezett klinikai lelkigondozói tanfolyamokon és bibliadráma csoportokban vettem részt – sokat köszönhetek Debrecenyi Károly István református lelkésznek, aki szívügyének tartotta tudásának, tapasztalatainak átadását. Közben megszületett Janka, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudok szakvizsgát tenni, így szociálpolitikus szakra jelentkeztem az akkori Kossuth Egyetemre. Emma és Rebeka következett a gyerekeink sorában – hálás vagyok a férjemnek, hogy meghozva közös döntésünket, támogatott abban, hogy hosszú éveken keresztül főállású anya lehettem, és hálás vagyok családjainknak, akik mellettünk álltak és segítettek minket ebben a vállalásban.

Persze mindig akadt egy-egy lehetőség, hogy kicsit kilépjek, tanuljak, töltődjek, dolgozzak – ezek nélkül biztosan nehezebb lett volna. Sokan kérdezték meg tőlem az évek során, hogy nem sajnálom-e az orvosi diplomámat, nem érzem-e feleslegesnek az egyetemen eltöltött időt. Soha nem merült fel bennem ez a gondolat, egyrészt, mert dolgoztam otthonápolásban, koordinátorként a Forrás Lelki Segítők Egyesülete keretein belül működő FOHÁSZ-ban, valamint képzőként vagy fogyatékossággal élők segítőiként, tarthattam gyászcsoportot a Megtestesülés Plébánián és vezettem időscsoportot a Forrásban. Igaz, hogy ezek nem klasszikus értelemben vett orvosi tevékenységek, de amit megtanultam, az az enyém, abból a tudásból építkezhettem az idők folyamán.

Vicces, hogy a gyerekeim sem tartanak „rendes orvosnak”, és mindig meglepődve tapasztalták, hogy ugyanazt mondtam a panaszuk kapcsán, mint amit más orvos, aki vizsgálta őket. Másrészt megtapasztaltam, hogy a gyerekeinkkel töltött idő megtérül, csak hinni kell benne, hogy megéri nekik szentelni az éveket akkor, amikor kicsik, amikor kamaszodnak, pályát- és párt választanak. Azontúl, hogy sokszor nehéz időszakokat éltünk át, visszagondolva életünk legszórakoztatóbb időszaka volt az együtt töltött idő, rengeteget tanultam és alakultam a gyerekeink hatására.
A családban formálunk és formálódunk. A férjem napjaink extrém sportjának tartja a házasságot és a gyereknevelést, amit csak egymásba kapaszkodva tudunk jól megélni. Legnagyobb sikerünknek talán azt tarthatjuk, hogy a gyerekeinknek meg tudjuk adni azt a biztonságot, hogy mindig van hova hazajönni, hogy el lehet esni, de fel lehet belőle állni, és hogy mindig újra lehet kezdeni, csak hit és kitartás kell hozzá. A két nagylányunk már férjhez ment, a fiunk Pesten él – az idén nyáron hivatalosan is megszűnt a nagycsaládos státuszunk, de időről időre összegyűl a család a „csatolt részekkel”, ami mindig nagy boldogság számunkra.

Előző munkahelye, a Forrás Lelki Segítők Egyesülete egyidős a házasságukkal

Valóban, 1989 tavaszán tizenketten, kereszt(y)én(y) szakemberek ültünk le arról beszélgetni, hogy milyen problémákat látunk munkánk során – az iskolában, óvodában, az egészségügy és szociális ellátás területén. Mindannyian azt tapasztaltuk, hogy a család egészére egyik ellátási területen sem összpontosítanak. Olyan ellátási formákon gondolkoztunk, hogy a lelki és egzisztenciális krízisben lévő emberek, családok problémái ne mélyüljenek el annyira, hogy az egészségügy stigmatizáló hatása érvényesüljön. Minél könnyebben elérhető szolgáltatásokat szerettünk volna kialakítani, ahol nincs szükség személyigazolványra, társadalombiztosítási kártyára, és így biztosítható a kliensek számára az anonimitás és a titoktartás. Természetesen indokolt esetben felvesszük a kapcsolatot a megfelelő szakintézménnyel és szakemberrel. 1990 júniusában alakult meg a Forrás Lelki Segítők Egyesülete, így lehetőség nyílt az álmaink megvalósítására. Ma már 6 telephelyen, 8 féle szolgáltatást nyújtunk 34 munkatárssal, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek, érintettek, családtagok és érdeklődők számára. ( http://www.forrasegyesulet.hu/rolunk.php )

Ez év áprilisában egy különleges feladattal bízta meg Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. Az egyházmegyében még nem volt intézményes formában katolikus kórházlelkészi szolgálat. Így kellett felépíteni egy, mára már csíráiból kezdeménnyé nőtt missziót. Hogyan találta meg önt ez az apostoli feladat?

Most érzem azt, hogy megérkeztem a hivatásomban is oda, ahová a kezdetektől készültem. A Jóisten különös kegyelmének tartom, hogy megélhettem az anyaságom, és hogy nem hamarabb, hanem most, amikor a gyerekeink kirepülnek, új, szívemnek kedves feladat elé állított. A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye a kormány szándéka szerint, az 5/2018. TMN rendelet alapján 2019. május 1-én Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálatot indított, amelynek ünnepélyes átadása történt augusztus 30-án. A törvény lehetőséget biztosít számunkra, hogy ennek megvalósításába közreműködőt vonjunk be. Így a kórházakban már eddig is tevékenykedő papjaink mellett civil lelkigondozóval, illetve beteglátogató munkatársakkal szeretnénk segíteni kórházban gyógyuló betegeket és az ott dolgozó orvosok, nővérek munkáját. Ferenc püspök kérésére elkészült egy kórházpasztorációs terv, Felföldi László püspöki helynök, plébános megkeresésére pedig belevágtam a szervezésbe. Felvettük a kapcsolatot a Váci Egyházmegyében tevékenykedő kórházlelkészi szolgálat vezetőjével, dr. Faragó Artúrral, és a salgótarjáni Szent Lázár Kórház lelkigondozójával, Ocsovainé Zsélyi Ritával, akik készséggel álltak rendelkezésünkre és segítettek a szolgálat életre hívásában.

Miért van szükség a lélek „gondozására”, és kik dolgoznak ebben a szolgálatban?

Köztudott, hogy a betegek gyógyulásában fontos szerepet játszik a mentális állapotuk, pszichés státuszuk. Ennek a folyamatnak támogatói tudnak lenni a papok, lelkészek mellett a lelkigondozóink, beteglátogatóink. A lelkigondozó / beteglátogató munkatársak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye alkalmazásában állnak, tevékenységüket a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesületének (KLÖE) Etikai kódexe alapján végzik, együttműködve a kórház dolgozóival. Május elejétől kezdődően munkatársainkkal közösen készültünk a feladatra, heti rendszerességgel tartottunk képzési napokat, ahol a beteglátogatói tevékenységhez nélkülözhetetlen tudást, készségeket sajátították el a munkatársak. Ebben a folyamatban lelkes segítőre találtunk Jakus Ottó atya személyében, aki maga is szolgált már kórházlelkészként. Mentálhigiénés szemléletével, derűs személyiségével, értékes gondolataival támogatja Szolgálatunkat.

Mi a feladata a beteglátogatóknak, és a lelkigondozóknak? Hol van a világi segítségnyújtás „mezsgyéje”?

Ahogy a szórólapjainkon is olvasható, a beteglátogató mindent meghallgat, amit a beteg el szeretne mondani, ha ki akarja önteni szívét, elmondja gondjait, problémáit, félelmeit vagy örömét. A beteg ember együttérzésre, megértésre számíthat, arra, ha megosztja terheit, könnyebb lesz azokat viselni. A lelkigondozót a beszélgetéssel kapcsolatban természetesen titoktartás kötelezi. Ha a beteg részéről igény merül fel, a beteglátogató jelez az illetékes felekezetű lelkésznek – beteglátogatóként felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül látunk el betegeket. Fontos szempont az is, hogy a munkatársak ismerjék fel határaikat – meddig alkalmasak ők segítségére lenni a betegnek, és mikor kell segítségül hívni a társszakmák képviselőit.

Hogyan fogadták a kórházak ezt a kezdeményezést?

Vegyes tapasztalataim vannak: ott, ahol volt hagyománya a kórházlelkészi tevékenységnek, viszonylag könnyen. Volt, ahol azt kérdezték, hogy hol voltunk eddig, némely kórházban pedig szkeptikusan fogadnak bennünket. Három hónap elteltével azt kell mondanom, hogy egyértelműen kedvező a fogadtatás. Várják a kolleganőinket, egyre több a jelzés, megkeresés a nővérektől, sőt volt példa arra is, hogy kezelőorvos kereste meg a beteglátogatót a betege érdekében.

Mi a visszajelzés: hogyan érinti a betegeket a Szolgálat munkája?

Meggyőződésem, hogy a beszélgetések a betegek javát, jólétét szolgálják. Persze fel kell arra is készülni, hogy elutasításban lesz részünk – lehet, hogy a beteg még nem áll készen arra, hogy megosszon dolgokat az életéből. A mi feladatunk ráérezni arra, hogy a betegnek mire van szüksége: beszélgetésre, meghallgatásra, csendre, imádságra, vagy arra, hogy ne szóljunk hozzá. Ettől izgalmas és szép ez a hivatás.

Milyen tervet dédelget a Szolgálat a jövőben?

Először is meg kell erősödnünk, fejlődni, tanulni, lelkesedni kell a szó szoros és átvitt értelmében is. Az építkezés következő eleme az önkéntesek toborzása, képzése és megtartása. Ennek szép példáját látjuk a Váci Egyházmegyében, és bízunk benne, hogy általunk és velünk Kovács Levente kamilliánus atya segítségével a Kamilliánus Családok önkéntes beteglátogató mozgalma új lendületet kaphat. Szeretnénk együttműködni a Katolikus Beteglátogató Szolgálat Alapítvánnyal, amely önkénteseivel már évek óta jelen van Debrecen kórházaiban.
A betegágy mellett az ember sok mindent megtanul. De talán a legfontosabb az, hogy megtanul hálát adni mindazért, amije van. Ezt nálam Müller Péter sokkal szebben fogalmazza meg:
''Akit megcsap a mulandóság szele, rájön, milyen csoda élni. Az "Emlékezz a halálra!" mondás nem fenyegetést jelent, hanem azt, hogy szüntelenül tartsd ajándéknak az életedet – mert minden nap ünnepnap!''

Geréné Sárga Monika
sajtóapostol

  • Galéria:
    • DSC_3031-1
    • márti4-1
    • vid1_270á

Free Joomla templates by L.THEME