A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala 2020. május 6-tól a Simonyi út 38. szám alatt lesz elérhető személyes ügyintézésre a szokott hivatali időben 8-tól 16 óráig.

A hivatal munkatársai telefonon, e-mailben továbbra is elérhetőek.
„…a jókedvű adakozót szereti Isten” – A szegény, nehéz sorsú családok, egyedülálló emberek köüszönetét tolmácsolták a karitász önkéntesei
„Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek előre hozzátok, és készítsék e...
Urunk mennybemenetelének ünnepét tartjuk május 24-én, vasárnap
„A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, l...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye a június 4-i harangszóról
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia május 21-én megjelent közleményét az alábbiakban olvashatják....
„…a jókedvű adakozót szereti Isten” – A szegény, nehéz sorsú családok, egyedülálló emberek köüszönetét tolmácsolták a karitász önkéntesei
„…a jókedvű adakozót szereti Isten” – A szegény,...
Jézus győzött, beteljesítette az ember örök sorsát, innentől kezdve a mi életünk is  mennybemenetel – Palánki Ferenc megyéspüspök homíliája Urunk mennybemenetelének ünnepén
Jézus győzött, beteljesítette az ember örök sorsát, innentől...
Urunk mennybemenetelének ünnepét tartjuk május 24-én, vasárnap
Urunk mennybemenetelének ünnepét tartjuk május 24-én, vasárnap
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye a június 4-i harangszóról
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye a június...
2020. május 17., vasárnap 14:23

Virtuális látogatás Szent II. János Pál pápa wadowice-i szülőházában

Szent II. János Pál Pápa születésének (1920. május 18.) 100. évfordulója alkalmából a Krakkótól 50 kilométerre fekvő Wadowice városában, a Koscielna utca 7 szám alatt található egykori szülőházában berendezett emlékmúzeum a teljes állandó kiállítási anyagát elérhetővé tette online formában.

Évente mintegy 250 000 látogató keresi fel személyesen a világ minden tájáról, így a környék egyik leglátogatottabb múzeuma.
A modern narratív kiállítás emléket állít, és 16 szakaszon át vezeti keresztül a látogatókat, megismertetve II. János Pál pápa életét és munkásságát. A múzeum középpontjában az a kétszobás-konyhás lakrész található, ahol a család 1938-ig élt, és sikerült visszaállítani az eredeti berendezés állapotát.

"Ha kinéztem az ablakon, a templomfalon láttam a napórát és a feliratot: Az idő szalad, az öröklét marad".

A helyiségekben fellelhetőek Karol Wojtyła és családja egykori személyes tárgyai, kéziratai. A falakon, fényképek láthatóak a helyekről, ahol gyakran megfordult, de meg lettek örökítve életének számtalan pillanatai, iskolás évei egészen az egyetemig, papi, püspöki, bíborosi szolgálata és pápaságának évei.

A látogatók megismerkedhetnek a két világháború közti Wadowice-vel, az itteni zsidók sorsával, tanulhatnak a közeli Kalwaria Zebrzydowska-ról, ismereteket szerezhetnek a Krakkói tanulmányokról, a háborús évekről, a kemény fizikai munkát végző emberről, illetve a papi hivatást választó II. János Pál hegyek iránti szeretetéről is.

A virtuális bemutató az alábbi linkre kattintva közvetlenül elérhető és bejárható:

https://mpembed.com/show/?m=V1PiCcDqSQW&mpu=534&play=1

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

  • Galéria:
    • muzeum-dom-rodzinny-ojca

Free Joomla templates by L.THEME