A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala 2020. május 6-tól a Simonyi út 38. szám alatt lesz elérhető személyes ügyintézésre a szokott hivatali időben 8-tól 16 óráig.

A hivatal munkatársai telefonon, e-mailben továbbra is elérhetőek.
„…a jókedvű adakozót szereti Isten” – A szegény, nehéz sorsú családok, egyedülálló emberek köüszönetét tolmácsolták a karitász önkéntesei
„Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek előre hozzátok, és készítsék e...
Urunk mennybemenetelének ünnepét tartjuk május 24-én, vasárnap
„A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, l...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye a június 4-i harangszóról
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia május 21-én megjelent közleményét az alábbiakban olvashatják....
„…a jókedvű adakozót szereti Isten” – A szegény, nehéz sorsú családok, egyedülálló emberek köüszönetét tolmácsolták a karitász önkéntesei
„…a jókedvű adakozót szereti Isten” – A szegény,...
Jézus győzött, beteljesítette az ember örök sorsát, innentől kezdve a mi életünk is  mennybemenetel – Palánki Ferenc megyéspüspök homíliája Urunk mennybemenetelének ünnepén
Jézus győzött, beteljesítette az ember örök sorsát, innentől...
Urunk mennybemenetelének ünnepét tartjuk május 24-én, vasárnap
Urunk mennybemenetelének ünnepét tartjuk május 24-én, vasárnap
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye a június 4-i harangszóról
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye a június...
2020. május 20., szerda 06:43

Csíksomlyói búcsú: Lélekben való csatlakozásra hívják a zarándokokat a ferencesek

A csíksomlyói Mária-kegyhely őrei, az erdélyi ferencesek közleményben tájékoztatnak az idei csíksomlyói búcsúval kapcsolatos döntésekről, amit az alábbiakban közreadunk.

Az idei évet az Eucharisztia jegyében töltjük, amelynek mottója a csíksomlyói kegyhelyen: „A Szentlélek száll le rád!” (Lk 1, 36).

A csíksomlyói kegyhely az év elejétől készül a pünkösdszombati búcsúra, azonban a Covid-19-világjárvány kapcsán hozott egészségügyi döntések következtében a kegyhely idén nem tudja fogadni a tömeges zarándoklatot. Nehéz döntést kellett meghoznunk a zarándokok egészségének megóvása érdekében, amely egyben a zarándokok iránti felelősség vállalása is.

E döntés értelmében arra kérjük a zarándoktestvéreket, hogy idén szervezetten ne zarándokoljanak el a kegyhelyre a pünkösdszombati búcsú alkalmával, hanem szívük zarándoklatával kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba.

Kérjük, ne szervezzenek keresztaljákat, és kerüljék a tömeges zarándoklatot. A szentmise élőben követhető lesz a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán (Csíksomlyó – kegyhely), továbbá közvetíti a Duna TV és az Erdélyi Mária Rádió.

A 2020. május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati búcsús ünnepi szentmise déli fél 1-kor kezdődik a zárt csíksomlyói kegytemplomban, a pápai kisbazilikában. A szentmisét Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye püspöke mutatja be, és ő mondja a szentbeszédet.

A zarándokok lelki bekapcsolódását segíti az alkalomra összeállított programfüzet, amely PDF-formátumban letölthető lesz a kegyhely honlapjáról és Facebook-oldaláról. A további liturgikus cselekmények, imák, bejelentkezések pontos programjáról később részletes tájékoztatót nyújtunk.

Köszönjük zarándoktestvéreinknek, hogy megértik: idén nem lehet a hagyományos módon elzarándokolni kegyhelyünkre. Kérjük a csíksomlyói Segítő Szűz közbenjárását, hogy a járvány mihamarabbi elmúltával kisebb zarándokcsoportokba szerveződve újra találkozhassunk a csíksomlyói kegyhelyen.

Akik időközben egyedül a kegyhelyre látogatnak, kérjük, hogy szigorúan tartsák be a járvány terjedését megakadályozó előírásokat (maszk viselése a zárt helyeken, gyakori kézmosás, szükséges távolságtartás), ezzel is segítve, hogy minél hamarabb alkalmas legyen a kegyhely a zarándokok fogadására. Amikor a járványidőszak véget ér, az újabb rendeletek értelmében lehetőség szerint keressék majd fel kegyhelyünket, bekapcsolódva a későbbi búcsúkba, elsőszombati Mária-köszöntőkbe.

 

Forrás: Magyar Kurír
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

  • Galéria:
    • unnamed

Free Joomla templates by L.THEME