2020. május 23., szombat 15:47

Urunk mennybemenetelének ünnepét tartjuk május 24-én, vasárnap

„A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek. Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28, 16-20).

A húsvét utáni 40. napon ünnepli az Egyház, az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját. Ez csütörtökre esik. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a rákövetkező vasárnapon tartják.

Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befejeződik a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart. E hetekben az Egyház Jézus Krisztus kereszthalálára, feltámadására és végül dicsőséges mennybemenetelére emlékezik. Jézus valójában húsvétkor már testében is megdicsőülve átment az Atyához, de negyven napon át megjelent az apostoloknak, hogy megerősítse őket hitükben; megmagyarázza nekik az ószövetségi Írásokat, a róla szóló jövendöléseket. Jézus feltámadásával átment az új, isteni létrendbe, nem tért vissza ebbe az életbe: a jelenések az Úr csodatételei, leereszkedései (pl. amikor az apostolokkal eszik, vagy a hitetlen Tamásnak megmutatja oldalsebét).

Lukács evangéliuma végén röviden leírja Jézus mennybemenetelét: Jézus itt búcsúbeszédében mondja: „Meg volt tehát írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell és harmadnapon halottaiból föl kell támadnia. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én pedig elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát.” A Szentlélek majd megnyitja elméjüket, hogy megértsék az Írásokat. Csakugyan, pünkösdkor minden világos lesz az apostolok számára, ahogy Péter beszédeiből láthatjuk.

Lukács evangélista az Apostolok Cselekedetei elején, ahol folytatja Jézus üdvözítő művének hatástörténetét, hosszabban, szemléletesebben írta le az Olajfák hegyi mennybemenetelt. Jézus előbb küldetést ad apostoloknak, hogy az elküldendő Szentlélek erejében hirdessék az egész világon az örömhírt. „E szavak után szemük láttára fölemelkedett és felhő takarta el szemük elől. Miközben merően nézték, miként száll az égbe, egyszerre csak két fehérruhás férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a menybe, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybeszállt.”

E szemléletes leírás értelmét kell megragadnunk: Jézus megdicsőülése, átmenete az Atyához a másik létrendbe már feltámadásával megtörtént. Most végleg eltűnik az apostolok szeme elől. Valójában nem úgy emelkedik fel az égbe, mint ahogy a helikopter felszáll. Ma már tudjuk, hogy a felhők felett nyílik a világűr, amelyet az űrhajósok bejárnak. Isten nem ott fenn „lakik”, a felhők feletti „égben”, ott a világűrben az űrhajósok nem találkozhattak vele. Hamis a Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: „Nincs Isten, az űrben nem találkoztam vele.” Az ég nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior intimo meo”, ahogy Szent Ágoston mondja). Az ég, a menny szellemvilág Istennél, akit körülvesznek a megdicsőültek.

A vasárnapi olvasmány az Efezusi levél elejéről (1, 17-23) a legjobb kommentárja a „mennybemenetel” misztériumának, ahogy ezt egy francia domonkos szentírástudós, Pierre Benoit magyarázta: A feltámadás után a negyvenedik napra tett és az Olajfák hegyére lokalizált mennybemenetel érzékletesen írja le Jézus megdicsőülését: „A halálon győzedelmeskedő Krisztus új életformát kezdett Isten mellett. Ő elsőnek lépett be a feltámadott életbe, hogy helyet készítsen választottainak: egyszer majd eljön újra, hogy megdicsőült híveit bevezesse magával az örök életbe”. Az első keresztények hite számára tehát nem az ősi kozmológia a lényeges, nem a mennybeszállás érzékletes leírása, hanem annak az igazságnak állítása, hogy a feltámadt Krisztust az Atya felmagasztalta, és Úrrá tette minden teremtmény, az egész kozmosz felett.” (Vö. P. Benoit, Exégèse et Théologie, I, Párizs, 1961. 363skk.)

A mennybemenetellel a megdicsőült Jézus az Atya „jobbján ül”, vagyis vele együtt a mindenségen uralkodik. Végleg megvonta látható jelenlétét övéitől, de Szentlelkével jelen van a benne hívők közösségében, az Egyházban, amely az ő titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén.

Forrás: Magyar Kurír
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

  • Galéria:
    • img1.php

Free Joomla templates by L.THEME