Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hírei

2011-ben négy napra felnyitották a Szent László koponyaereklyéjét tartalmazó hermát, ami átfogó tudományos kutatásnak lett a kiindulópontja. Többek között e vizsgálat eredményeit mutatta be az a konferencia, amelyet június 26-án rendeztek a győri Richter János Hangverseny- és Konferenciateremben.

Történelmi jelentőségű esemény, hogy Szent László koponyaereklyéjét megvizsgálták, ennek folytatása e konferencia ― fogalmazott köszöntőjében a konferenciát szervező Győri Egyházmegye főpásztora, Veres András. Valóban: másfél évszázaddal korábban Simor János püspök volt az utolsó, aki felnyittatta Magyarország harmadik legjelentősebb történelmi ereklyéjét. 2011-ben az egyházmegye ― és Pápai Lajos akkori megyéspüspök ― által felkért szakemberek arra volt kíváncsiak, hogy valóban rejtezik-e koponyaereklye a hermában, az teljes koponya vagy csak egy részlet, és leginkább, hogy tényleg a lovagkirályhoz tartozik-e a relikvia. Másfél tucat, a szakma élvonalába tartozó tudós ― orvosok, antropológusok, műszaki szakemberek ― vehette akkor kesztyűs kézbe Szent László koponyarészletét.

Szent Lászlót nem annyira a kerek évfordulók kötik a mához, hanem az, hogy személye, munkássága segíthet abban, hogy napjaink eseményeit jobban megértsük, jobban el tudjunk igazodni hazánk, kontinensünk eseményei között, és tudjunk a szent királyhoz hasonlóan szent megoldásokat találni ― mondta Veres András. Szent László örökösei vagyunk, és ez kötelességet jelent mindannyiunk számára ― tette hozzá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

Szent László nemcsak fizikailag volt egy fejjel magasabb mindenkinél, szellemével is meghaladta kortársait, szikrázó elméje a többiek fölé emelte őt. Hazája iránti elkötelezettségével utat mutatott ― hangsúlyozta beszédében Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arra mutatott rá, a 21. század embere azt gondolhatja, hogy könnyű dolga volt Szent Lászlónak, de ez korántsem igaz: országát külső és belső támadások is veszélyeztették, és az Egyház is kettészakadt. Ha követjük Szent Lászlót, akkor lesz virágzó a mai Magyarország ― mondta.

A Szent László-hermát a 16. századig őrző Nagyvárad a harmadik legjelentősebb zarándokhely volt a középkorban, csak a bátai Szent Vér-kegyhely és a budaszentlőrinci pálos kolostor előzte meg ― derült ki Nemes Gábor előadásából. A Győri Egyházmegyei Levéltár főlevéltárosa a konferencián a herma Nagyváradról Győrbe kerülésének történetét vázolta fel, amelyben Naprághy Demeter játszott kulcsszerepet: a nagyváradi székesegyházat elfoglaló Erdélyi Fejedelemség elől Prágába menekítette az ereklyét, amely vele együtt aztán sok helyen megfordult. Naprághy Demeter 1607-es győri püspöki kinevezése után a Szent László-herma is a városban maradt, mivel a főpásztor végrendeletében a székesegyházra hagyta azt.

Székely Zoltán művészettörténész, a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum igazgatója a lovagkirály győri képkultuszába nyújtott betekintést. A bárdot tartó harcos, ami a későbbiekben a legjellegzetesebb ábrázolási formája a szentnek, a 15. században önállósodott a középkorban számtalan templomban megjelenített kun vitézzel való csatajelenetből. A győri székesegyház egyik legjellegzetesebb ábrázolása az imádságos királyt is elénk állítja: a Könnyező Szűzanya kegyképével ékes Mária-oltár jobb oldalán László pajzson ajánlja fel a Szűzanyának kardját, melyre egy olvasó tekeredik.

Az 1763-as nagy földrengés után kezdődtek el a Szent László-napi körmenetek Győrben, miután Zichy Ferenc a városban körbehordatta a hermát, és a győriek együtt kérték ― sikeresen ― Szent László közbenjárását a rengés abbamaradásáért. Medgyesy S. Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának történész docense előadásában rávilágított, hogy ez nem kiindulópontja, hanem megerősödése volt a városban a szent tiszteletének. Mindezt az is bizonyítja, hogy a főpásztorok az egyházi ünnepek csökkentésekor következetesen kiálltak amellett, hogy a szent királyra vigiliát is magában foglaló főünneppel emlékezzenek.

Kovács Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tudományos főmunkatársa a Szepességből és Svájcból nemrégiben előkerült, eddig ismeretlen Szent László-himnuszról számolt be. A Vergente mundi vespere kezdetű ének úgy kerülhetett a svájci Sionban (latinul Sittenben) lejegyzett zsolozsmás- és énekeskönyvbe, hogy a korábban sok évig hazánkban szolgáló, a kalocsai érseki címig is eljutó Bensis András Svájcba kerülve is őrizte Szent László tiszteletét.

A Szent László sírhelyével kapcsolatos közelmúltbeli nagyváradi ásatásokat mutatta be Mihálka Nándor. A Nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum régész-muzeológusa elmondta: a lovagkirály a jobb védelmi lehetőségek miatt költöztette Biharról Nagyváradra a püspökséget 1092-ben. A szent király máig felfedezett legrégebbi sírja egy tekintélyes méretű, tizennyolc négyzetméteres kripta, amely négy méter mélyen található a mai járószint alatt.

I. László király lengyel vonatkozásairól beszélt előadásában Stanisław Sroka, a krakkói Jagelló Egyetem professzora. Ezek közül a legfontosabb, hogy Lászlónak egy ismeretlen nevű lengyel királylány volt az édesanyja. Gall Anonim lengyel krónikaíró a korabeli magyar feljegyzésekkel ellentétben azt állítja: II. Boleszláv lengyel királynak köszönhette László a trónra kerülését, ugyanakkor arról is ír a krónikás, hogy később László a menekülő Boleszlávot és fiát, Mieszkót is befogadta, sőt Mieszkónak segített trónja visszaszerzésében.

A konferencia második részében következtek a 2011-es koponyaereklye-vizsgálat eredményeit bemutató referátumok. Patonay Lajos, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének laboratóriumvezetője orvosi szempontból mutatta be a legújabb technikát, többek közt paleopatológiát, radiológiát felhasználó vizsgálatokat. A koponyáról ― feltehetően a korábbi ereklyevételek miatt ― hiányzik az alsó állkapocs és a fogak jelentős része, valamint más helyeken is hiányzik egy-egy kisebb darab. Az ereklye egy újabb kis részét és a megmaradt három fogából egyet fel kellett áldozni a legújabb vizsgálatokhoz, melyekből többek közt az is kiderült, hogy Szent László teljesen egészséges volt, amikor elhunyt.

Az antropológiai vizsgálat sok szempontból megerősítette, hogy valóban Szent László az, akinek a koponyáját őrzi a herma. Pálfi György, a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének vezető egyetemi docense elmondta: a koponya tetejének négy részre oszló elszíneződése megfelel az ereklyetartó nyílásainak, és minden bizonnyal a régi idők embereinek keze nyomán alakult ki. Ez erős bizonyíték arra, hogy az eredeti ereklyét őrizték meg hosszú évszázadokon át. Ugyancsak Szent László személyére utal az, hogy egy 45―55 év közötti, hipermaszkulin jegyeket mutató férfi koponyáját őrzi a herma.

Kustár Ágnes antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának osztályvezetője Szent László plasztikus, azaz szoborszerű arcrekonstrukcióját mutatta be. A herma szakrális, szimbolikus ábrázolása mellett megszületett egy László király hétköznapi arcát egészen jól megmutató rekonstrukció.

Készült egy másik, grafikus arcrekonstrukció is, amiről már Kőnig Frigyes tanszékvezető, egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rector emeritusa beszélt. Kollégáival a plasztikus arcrekonstrukcióhoz sokban hasonlító, de kevésbé a befejezettség érzetét keltő, kétdimenziós arcképet hoztak létre. A képzőművész hangsúlyozta is: lehet, hogy ezek a rekonstrukciók közelebb állnak a király igazi arcvonásaihoz, mégis ha valaki Szent Lászlóra gondol, a hermára gondol ― ez égett bele a tudatunkba, és ezen a képen nem is szabad változtatni.

A konferencia lezárásaként bemutatták a holisztikus szemléletet megcélzó ritka tudományos vizsgálat eredményeit ismertető könyvet. A Szent király ― lovagkirály című album igazi tudományos ismeretterjesztő munka, derült ki Fekete Éva molekuláris biológus, a Szegedi Tudományegyetem Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékének tanára ismertetéséből. A kötetet Kristóf Lilla antropológus és Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora gondozta.

 

 

 

Ugyancsak bemutatták a Szent László ― arcvonások című dokumentumfilmet, amely a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Pro Patria Egyesület támogatásával jöhetett létre a jubileumi évhez kapcsolódva. A mai tudományos ismereteket tömören és élvezetesen interpretáló alkotás két szálon fut: egyrészt ismerteti a lovagkirály kultuszát, másrészt a hat éve elkezdődött, de még hosszú időre kutatási anyagot szolgáltató tudományos vizsgálat eddigi eredményeit is a néző elé tárja.

Fotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Forrás: Magyar Kurír

2017. június 24., szombat 20:43

Az ünnep egzisztenciális értelme

Bevezetés

Magyar nemzetünk életében Szabolcs községet olyan történelmi jelentőségű kútként tartjuk számon, amelynél a sziklahitű lovagkirály erénygazdag apostoli uralkodásából az 1092-ben — 925 éve — ezen a településen megtartott zsinatot felidézve összpontosíthatunk Jézus Krisztusra, aki katolikus keresztény „hitünk szerzője és beteljesítője” (Zsid 11,1).

Ebből a kútból a tudatos, tevékeny és tanúságtevő részvétellel mint vödörrel bőven vételezhetünk lelki éleslátást, hogy megértsük az idők jeleit, és meríthetünk bátorító ösztönzést arra, hogy növekedjünk hűségben az evangéliumhoz és az áldozatos hazaszeretetben; hogy egyénileg és közösségileg szerezzünk minél több értékes tapasztalatot arról, hogy „Boldog a nép, amely ünnepelhet, és arcod fényében járhat, Uram!” (Zsolt 89,16). Ez az értékes hittapasztalat tartalmazó meggyőződés közvetlen kapcsolatot tételez fel az ünep, annak megülése és az életértelem számunkra folytonosan feltáruló és minket magával ragadó élménye között.

Mire vezethető vissza ez a sajátos összefüggés? Járjunk ennek utána!

1. Magyar Értelmező Kéziszótárban

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: egy szűkebb (/falu/város/megye) közösség, család, személy életében jelentős, örvendetes esemény napja, évfordulója. Nagyobb közösségekben jelentős eseménynek, személy emlékének, vagy valamely eszme tiszteletének szentelt nap.

Ez a megfogalmazás rövidsége ellenére magában hordozza az ünnep megfontosabb jellemzőit. Az ünnep nagyobb közösségek, akár az egész társadalom számára tartalommal és jelentőséggel bír. Ünnepelhetünk eseményeket és személyeket, vagy olyan eszméket, melyek nem köthetők egyértelműen történelmi eseményekhez vagy személyekhez.

Ennél többet tudhatunk meg az ünnep szavunk etimológiai vizsgálatából.

1.1 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában[1]

 

ÜNNEP = az üd és nap (’szent’ + nap) elemekből származó szóösszetétel.

 

Az üd értelme

„Az üd elvont gyökből származik az üdv, üdvös, üdvösség, üdvöz, üdvözít, üdvözöl, üdvözül; üdül, üdít és az újabbkori üde. Ami a szó alapértelmét illeti, az üd egész emberi valónk azon jó, kedves milétét fejezi ki, midőn testi lelki vágyaink teljesednek, midőn testileg és lelkileg jól érezzük magunkat, tehát a jólét és boldogság elvont fogalma rejlik benne. Az ünnepek lelki üdvünk előmozdítása, üdvös cselekedetek gyakorlása végett rendeltettek.”[2]

A nap jelentése

Egy-egy nap 24 órából álló időmérő egység. A nap „minden órájának megvan a maga jellegzetes arca. De három napszak különösen határozott vonásokkal jelenik meg előttünk: a reggel, az este és kettőjük között a dél. És mindezek meg vannak szentelve.

Az ember belefoghat a napba kezdés nélkül is, belelódulhat anélkül, hogy gondolkozna, hogy akarna. Csakhogy akkor ez nem nap többé, hanem egy darab értelmetlen, kifejezéstelen idő. Ezzel szemben a nap út, mely irányt akar. A nap munka, mely határozott akaratot követel. Egy nap egész életünket magában foglalja és visszatükrözi. Életed olyan, mint egy napod.

Napjainknak arculattal kell bírnia. Akarat és irány és Isten felé tekintő arc, – mindez együtt adja a reggelt.”[3]

2. Az ünnep egységet foganatosít a különbözőségben[4]

Az ember ünneplésének módja igazodik ahhoz, amilyen tartalmmal tölti meg az életét. Ez pedig függ attól, hogy milyen értelemvázlat mellet döntött, hogy irányt adjon élete alakításának és bánásmódjának embertársaival és a teremtett világgal.

A gyermekek tudnak igazán ünnepelni: pl. egy születésnapot, ahová minden barát és játszótárs eljön, ahol elfogulatlanul vidám lehet mindenki. A Harmadik világban élők tudnak ünnepelni. Minden vendéget örömmel látnak, kitesznek magukért, bár nekik maguknak is kevés van.

Minden ember képes ünnepelni. Mindenki, aki nem húzódik magába vissza önzően és görcsösen, hanem képes kilépni önmagából, és beleélni magát a másik helyzetébe. Mindenki, aki tud adni és elfogadni. Mindenki, aki tud örülni másokkal (evangéliumi erény), csekélységeknek is, mert ezekben annak a jelét látja, hogy az élet ajándék.

„Nem létezik olyan társadalom, amely ne érezné szükségét, hogy szabályos időközönként megerősítse és helyreállítsa az egységét, valamint a sajátos arculatát jelentő kollektív érzéseket és kollektív eszméket. Márpedig ezt az erkölcsi újraépülést csakis gyülekezetek, összejövetelek, kongregációk révén lehet elvégezni, ahol az egymással szoros közelségbe kerülő egyének közösen megerősítik közös érzelmeiket.”[5]

A valódi ünnepeknek társadalmi dimenziójuk van: nem zárnak ki senkit, mindenkit bevonnak. Az ünnepek a társadalmi integráció nélkülözhetetlenül fontos eszközei. Szükségünk van arra, hogy hivalkodást mellőző látványos módon kifejezzük összetartozásunkat és az összetarozásunkat foganatosító, hitbeli és erkölcsi meggyőződésünket illendően igényes formában. Lássunk erre 2 példát!

Az 1. az ószövetségi szombat-törvény rendelkezésében válik nyilvánvalóvá: mindenkire vonatkozik, „hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek pihenő napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek“ (Kiv 20,9k.). Ez társadalmi méretű törvény: mindenkinek joga van ünnepelni.

A 2. újszövetségi: Jézus és barátai bizonyára nem tartoztak a gazdagok közé. Néha biztosan éheztek is. Mégis sokszor azt olvassuk, hogy ünnepet ültek: „Akkor odamentek hozzá János tanítványai és megkérdezték: Hogyan lehet az, hogy mi és a farizeusok böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? Jézus így felelt: Csak nem búsulhat a násznép, míg vele a vőlegény? Eljön a nap, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek“ (Mt 9,14k.).

Jézus ünnepeit nem azokkal üli, akik igazaknak tartják magukat, hanem a bűnösökkel, vámosokkal (akik bizonyára nagylelkűen adományoztak). A végén még azt is mondják róla, „falánk és borissza“ (Mt 11,19).

3. Az ünnep tudatosítja bennünk létünk értelmét

Nincs mindig ünnep. Vannak olyan időszakok, amikor dolgozni és küzdeni kell — és ez a napok túlnyomó többsége. Az ünnepek az élet csúcspontjai, az aratás időszakai. Először sokáig kell dolgozni, és hagyni, hogy a vetés növekedjék, mielőtt a termést be lehet takarítani a magtárba:

„Akik könnyek között vetnek, örömmel aratnak majd.

Sírva mennek előre, míg a magot szórják,

de ujjongva jönnek visszafelé

és összegyűjtik kévéiket“ (Zsolt 125, 5k).

A termés a munka célja és értelme. Az ünnepben nyilvánul meg az élet értelme: a vesződséges (olykor hiábavalónak tűnő) munkálkodástól teljesen, megszabadított (létében megváltott) emberi lét. Az ünnep mérföldkő, amelynél életünk űzöttségéből kiszállunk, és megállva újra és újra tudatosíthatjuk, hogy nemcsak a munkára, annak fáradságára és bajlódására születtünk.[6] Ez pedig lehetővé teszi számunkra az ember meghatározását egy alulról felfelé haladó értékskálán: munkálkodó (homo faber) – gazdasági folyamatot termelésével és fogyasztásával működtető (homo oeconomicus) – értelmes gondolkodásra képes (homo sapiens) – ünnepülő (homo festivus) – vallásban istenimádó (homo adorans) – Krisztus-követő (homo christianus).

Az ünneplés közben újra igent mondunk létezésünk és a valóság egészére. Minden negatív tapasztalat, ill. veszteségélmény (pl. csalódás) ellenére: ‘Az élet szép, nagyszerű; érdemes élni!’ Az ünnepekkel kiküzdünk ettől az élettől, melynek nagyrésze ‘fáradság és bajlódás, néhány olyan órát, ahol urának, nem pedig rabjának érezzük magunkat.

Az ünnep, az igazi ünnep, felszabadít a kreativitásra. Nem fogyasztóként, hanem alkotóként éljük meg magunkat. Előkészítjük az ünnepet, valami ötletünk támad, gondolkodunk azon, hogyan szerezhetnénk örömet a többieknek. De még akkor is, amikor egy ünnep jól elő van készítve, megmarad benne a spontaneitás, pl. valaki rázendít egy dalra, beszédet mond, táncra kér…

Az ünnepben gyökerezik a művészet. Már a primitív ember is erre az alkalomra kifesti testét, ünnepi ruhát ölt. Az ünnepben gyökerezik a tánc, a művészetek között a legősibb, amihez az embernek a saját testén kívül semmire sincs szüksége. Itt hangzik fel a zene, az emberi érzelmek kifejezője, a bánattól kezdve a kitörő örömig. Az ünnepből nő ki a dráma és az epikai elbeszélés. Az ünnepre feldíszítik a kunyhót, képeket és szobrokat készítenek. És ehhez szükség van olyan helyiségre, amely tágasabb és szebb a többinél. Itt születik a kultúra — minden, ami az embert feljebb emeli a puszta természetnél.

4. Az ünnep megőrzi a múltat

Az ünnepben az élet magára talál. Ez a boldog jelenpillanat: aki nem képes a benne élni, sohasem lehet boldog. De a pillanat mégis magában hordja az idő minden dimenzióját.

Az ünnepi pillanat megtartja a múlt fontos eseményeire való visszaemlékezést. Együtt van az ünneplés és az emlékezés. Olyan eseményekre is emlékezünk, amelyeknél nem voltunk jelen: emlékműveket emelünk és kutatjuk a múltat. Történelmi könyveket olvasunk vagy múzeumokat látogatunk. Nemcsak nekünk van múltunk, hanem falvainknak, városainknak, országunknak, kontinensünknek, az egész emberiségnek. Egy város és egy ország telis tele van emlékekkel. Közülük néhányat tudatosan készíttettek márványból vagy acélból, várak, kastélyok és templomok pedig emlékhelyekké váltak.

         A múlt oly fontos számunkra, mert az embereknek, eltérően az állatoktól, egészen sajátságos történelmük van. Életünk történik, mozgásban van: a múltból a jelenen át a nyitott jövőbe. Ahonnan jövünk, és amit megéltünk, befolyásolja, hogy kik vagyunk, most nekünk mi a fontos és hová megyünk. Ezért emlékezünk és történeteket ismertetünk meg egymással.

    Vannak emberek, akik csak a múltban élnek. Ami volt, sterillé válik és kiszárad. Mások elfelejtik a saját és a közös múltjukat, csak a jelenben és a jelennek élnek. S vannak emberek, akik, akik csak a jövőjükért élnek. Ez a 3 féle látókör-beszűkülés kényelmes lehet. Ezt néha kiváltja a reménytelenség, a fájó múltbeli tapasztalatok vagy az irreális elvárások. Boldoggá azonban nem tesznek. Valami hiányzik: az élő történeteink, amelyben egészen szorosan egybekapcsolódik az, ami volt, ami van és ami lesz.

Az egyházi év kezdetén egy olyan esztendő előtt állunk, amely telis tele van emlékekkel, hogy tájékozódást adjon a jelenkorban és eszközölje a jövő, az abszolút jövő megnyerését. Az üdvtörténeti múlt, a jelen és az Isten elkészítette abszolút (eszkatologikus) jövő egymásba kapcsolódása jól szemléltethető azzal, hogy a szentmise Jézus Krisztus húsvétjának emlékezete és az ő 2. (eszkatologikus) eljövetelének elővételezése.

„Az Eucharisztiában Krisztus újra megjeleníti számunkra a Golgotán egyszer s mindenkiért bemutatott áldozatot. Jóllehet az eucharisztikus lakomán a föltámadott Krisztus van jelen, magán hordozza szenvedésének jeleit, melynek „emlékezete” minden szentmise, miként a liturgia a konszekrációt követő akklamációval emlékeztet erre: halálodat hirdetjük, Urunk és hittel valljuk föltámadásodat... ”[7]

Az emlékezésnek növelnie kell bennünk a hitet az önmagát Krisztusban kinyilatkoztató Istenben, erősítenie kell a reményt az örök élet várásában, és tökéletesítenie kell a szeretetet, hogy tevékeny legyen a testvérek szolgálatában.

Egyházunk és nemzetünk az emlékezés közössége: fölidéződnek „a fénylő csúcsok és a sötét mélységek”. Az emlékezet pedig azért fontos, mert belőle forrásozik a remény. Láthatjuk tehát, hogy a múlt nemcsak a jelen megértéséhez segít hozzá, hanem a jövőt is megalapozza. A múlt ismerete nélkül illúziókban és reménytelenségben élnénk. II. János Pál pápa a nemzetet „nagy nevelő”-nek nevezi, amelyben megtalálható nemzedékek munkájának megtestesülése, és amely hozzásegíti az egyéneket ahhoz, hogy emberi azonosságukat megtalálják.

Mi értelme annak, hogy megemlékezünk a múltról? „Az eleven kereszténység titka: nem fél „a jövőtől, mivel állandóan visszatér a forráshoz, és abban újjászületik” (NMI 32). Az ünnep és ünneplés az emlékezésben feltárja előttünk, hogy objektíven kik vagyunk.

5. Előlegezi a jövöt

Az ünnep előlegezi a jövőt. A keresztelő a kis földi polgár egész eljövendő életére utal. Az új esztendő kezdetén boldogságot kívánunk egymásnak. Az ünnep mindig magában foglalja a beteljesedést, a célba érkezés reményét.

Különös módon érvényes ez a vallási ünnepre. Ez mindig is a kezdetre és végre, az eredetre és az eszkatonra vonatkozik. Éppen ott érezhető leginkább Isten keze: ő vezette ki Izrael népét Egyiptomból, és vezette arra a földre, „ahol tej és méz folyik.“ Ez az ígéret be is teljesedett, meg nem is: ez az ígéret feszültsége. Különösképpen érvényes ez az Újszövetség ígéretére. Jézus megígéri Isten országát. Ez már jelen van, amikor Jézus Isten Lelkének segítségével kiűzi a démonokat (vö. Mt 12,28). Ugyanakkor azonban távoli is, mert a világ megszenvedo a Gonosz misztériumát.

Az Újszövetség ünnepének is megvan ez a kettős dimenziója, az emléké és ígéreté. Az Eukarisztiában ünnepeljük „az Úr halálát, amíg újra el nem jön“ (1Kor 11,26), azaz miközben megjeleníti a múltat, az Eucharisztia a történelem vége, Krisztus második eljövetelének jövendője felé irányít minket. Ez az „eszkatologikus” szempont olyan magával ragadó erőt ad az Oltáriszentségnek, mely reménnyel tölti el a keresztény életet. … Az Eucharisztia a jelenlét misztériuma, mely által a leginkább megvalósul Jézus ígérete, hogy velünk marad a világ végezetéig. Csak az adja meg az ünnep teljes súlyát, hogy érvényre jut az eszkatologikus dimenzió is: az Eukarisztia az égi lakodalomnak, az ember Istenben való beteljesedésének az előlegezése (vö. Lk 14,15 k; Mt 22,10k). Az a menyegző, amelyet itt ünneplünk, tulajdonképpen az ember menyegzője Istennel, egyesülése Vele.

6. Utalás a beteljesedésre

Az étkezés az ünnep központi eseménye. Az étkezés több, mint evés. Valaki ehet a pultról, és gyorsan magába tömheti a táplálékot: a testi funkciót ez is megőrzi. Az étkezés azonban több: az evés és ivás itt egyúttal annak is jele, hogy az étkezők összetartoznak. Úgy mondhatjuk, hogy az ünnep az étkezésből bontakozott ki, ahogyan R. M. Rilke felidézte:

„Étkezésként kezdődött. És ünneppé lett, alig tudjuk, hogyan.

Magasan lobogott a láng, a hangok zúgtak,

zavaros dalok csörömpöltek üvegből és csillogásból,

és végül a megérzett ritmusból: megkezdődött a tánc.

És mindenkit magával ragadott...“

Az étkezésnél élvezzük mindazt, amit fáradságos munkával nyertünk: a kenyeret, a bort, az egyszerű ételt és az ünnepi italt. Ezért dolgoztunk: ez a beteljesedés órája. Hálásak vagyunk, hogy megérhettük, és beleolvadunk. Minden étkezés túlmutat önmagán, azokra (emberek) és arra (Isten), akiknek köszönhetjük. Az ünnep szent „igen“ a valóság egészére.

Az Eukarisztia ünnepe éppenúgy kifejezi a hálaadást, mint reményünket az Isten országában való beteljesedésre. Ez nemcsak valamiféle keresztény beteljesedés. Ebben a keresztény lét önmagára talál, és egyben arra, amiben gyökerezik. Tudatossá válik értelme: „Élek ugyan, de nem én, Krisztus él bennem“ (Gal 2,19k). Ez semmit sem von le a keresztény életének komolyságából, ellenkezőleg: a legnagyobb boldogság a legmélyebb komolyságában ragyog fel. Ez nem az élettől való megfutamodás: „Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, ez termékeny munkát jelent. Nem tudom hát, mit válasszak. Kettő közt vívódom: Szeretnék megszabadulni, hogy Krisztussal legyek. Ez volna a legjobb. De hogy miattatok életben maradjak, az szükségesebb“ (Fil 1,21-24).

 

 

 

6. Felszólítás a cselekvésre

Aki ünnepel, igent mond az életre. Visszatér az ünnepből a mindennapokba, de megváltozva. Megváltott sziszifuszi létezéséből. Arca verejtékével görgeti fel a nehéz sziklát a hegyre abba a reményben, hogy nem gurul többé vissza, abban a meggyőződésben, hogy a munka nem hiábavaló, hanem termékeny, hogy — mindenek ellenére — érdemes élni öntudatos, hitvalló és magyarságára büszke katolikus keresztényként. Ezzel erőteljesen tanúsítjuk, hogy mindig elsőbbsége van a személynek a gazdasági folyamatokkal szemben, a léleknek az anyagi természetű valóságokkal szemben és az erkölcsi rend fölötte áll a technikai javaknak.

         „Arról van szó – amint ezt korunk egyik filozófusa megfogalmazta és a Zsinat jóváhagyta –, hogy az embernek ne csak „többje legyen”, hanem, hogy ő maga „több legyen. … Az ember nem lehet rabszolgája a dolgoknak, rabszolgája gazdasági rendszereknek, és rabszolgája a saját termékeinek.”[8]

Feladatunk a Jézus Krisztusba vetett hitünket újra láthatóvá és hallhatóvá tenni egy erről egyre gyakrabban némaságba bukolózó jelenünk magyar valóságában. Hazánk és Európa mai helyzetében hangtompító és szájkosár nélkül nekünk kell őrizni a keresztségben ajándékul kapott egyetemes papságunk prófétikus dimenzióját, „hiszen Isten szava nincs megbilincselve” (vö. 2Tim 2,9). Az újra evagelizálás eredményessége nem annyira a tárgyi infrasturktúrától, mint inkább az egyén elszántságától és örömétől függ, hogy tanúskodjon a hitéről, és attól, hogy hite gazdagságát fedezze fel újra

Ezt hallván talán valaki közülünk azt gondolhatja magában, hogy mindez nagy és fontos feladat, de mit kezdhetek vele én, egyedül? Mi az én hozzájárulásom ehhez? Válaszom erre: egy feladat készséges felvállalása és jó megoldása mindig az egyes emberben veszi kezdetét. „Bármennyire is össze kell vonni az egyes erőfeszítéseket, hogy minél szélesebb fronton tudják kifejteni hatásukat, az a tény nem változik, hogy az egyes ember hozzáállása és cselekvő részvétele valóban képes mind társadalmi, mind egyházi szinten mélyreható változásokat beindítani és és hatékonyan előmozdítani a közjó érdekében” (II. János Pál pápa, 1987. V. 4.).

         A katolikus, de minden Krisztus-hívő apostoli küldetéséhez elválaszthatatlanul kapcsolódik a közjó értékgyarapító előmozdítása. Ez magában foglal egy három területen követendő felhívást: 1) krisztusi lelkülettel teljesítsük állampolgári feladatainkat, 2) meghatározó hatékonysággal vegyünk részt a közéletben 3) és működjünk együtt minden jóakaratú emberrel mindabban, ami jó és igazságos a közjó szolgálatában.

 

Végezetül

 

Induljunk újra Krisztustól! Ez az elindulás az Evangélium egyetlen programja (vö. NMI 29k.)

Föl kell ébresztenünk annak tudatát, hogy mekkora értéket képvisel, és milyen jelentős döntés az, hogy katolikus keresztény hitben magyarokként élhetünk és alkothatunk. Ezzel elutasítjuk a más népeket múltjukkal és jelenüket tápláló kultúrájukkal együtt lenéző és megvető nacionalizmust.

A nacionalizmust elutasítván választottuk és újra választjuk a hazánk iránt táplált szeretetet, amely nélkülözhetetlenül szükséges és egészséges, egyszerre jár áldozathozatallal és felemelően magasztos. Nem elégedhetünk meg ugyanis azzal a silány vagy középszerű élettel, amely követője a felületes vallásosságnak, a minimalista erkölcsnek, valamint a nemzeti hagyományt mellőző — ha nem megvető — és kulturális gyökértelenségre kárhoztató kozmopolitizmus terjesztője.

Annak ténye, hogy Európa közepén élünk, Európa eddigi sorsát meghatározván, azt a maradandó megbízatást adja, hogy fedezzük fel újra az igazat, a tisztát, a nagyot a jövőbe mutatót, és ezzel továbbra is új és még vonzóbb módon álljunk az egész emberiség szolgálatára.

Nem letűnt korok rezignált csapatát alkotjuk, hanem Isten nekünk elkészített jövőjének előhírnökei vagyunk. „Meg fog mutatkozni, hogy mindig újra megélhetjük a visszatérést a hithez, mivel a hitünk igaz, és mert az igazság mindig jelen van az emberek világában, mivel Isten megmarad mindenkor igazságának. Ez bizakodásra hatalmaz fel minket” (XVI. Benedek pápa).


[1] 1862 és 1874 közt megjelent hatkötetes, első tudományos igényű, egynyelvű magyar értelmező szótár, mely Czuczor Gergely bencés papköltő és Fogarasi János jogtudós és nyelvész munkája.
[2] Az üd gyökkel teljesen egyezik a mongol üd, honnan üd ügei am. üdvtelen, szószerénti üd szegény (Schmidtnél: schlecht, verwerflich, untauglich, Kowalewskinél: mal, mauvais; defaut). Továbbá rokon vele Vámbéry szerint az ujgur üt (orvosság), etkü (jó, üdvös, Zenkernél mint keleti török szó: ízgü), jakut ütüö (jó).
[3] R. Guardini, Örökmécs, SzIT, Budapest 1938.
[4] Vö. Günter Rombold, in Diakonia, 10. évf. (1979. január. 11—16.).
[5] Emile Durkheim (1858–1917)
[6] Platón: „Az istenek azonban, megkönyörülvén a munkára született emberi nemen, előírták számukra az istenek visszatérő ünnepeit, hogy fölüdülhessenek a fáradságban, és ünneplő társakként a múzsákat és vezérüket, Apollót és Dionüszoszt adták nekik, hogy így, az istenek ünnepi társaságában táplálkozván, ismét a helyes irányba térjenek“ (Nomoi).
[7] II. János Pál pápa, Maradj velünk, Urunk kezdetű apostoli levele az Eucharisztia évére, SzIT 2004, 15k.
[8] II: János Pá pápa, Redemptor Hominis, 1979, 16.

 Történelmi esemény részesei lehettek a nyíregyháziak, amikor 2017. június 23-án városukban köszönthették hazánk harmadik legfontosabb kincsét, a Győrben őrzött Szent László koponyacsont-ereklyét, amelyet dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Bognár István, a győri székesegyház plébánosa, az ereklye őre is elkísért. Az ereklye ugyanis a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Szent László-évi központi ünnepségére érkezett, amelyet június 23-án Szabolcs községben, az I. László lovagkirály által 1092-ben összehívott nemzeti zsinat helyszínén tartottak.

Az ereklyét Nyíregyháza főterén ünnepélyes keretek között fogadta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, majd a zsúfolásig megtelt Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban helyezték el, ahol a főpásztor köszöntője után dr. Veres András megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét Jézus Szíve liturgikus ünnepén. A szentmisén Bosák Nándor nyugalmazott megyéspüspök, dr. Seregély István nyugalmazott érsek, Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, Bognár István győri plébános, a jelen lévő egyházmegyés papok, valamint városi elöljáróságok is részt vettek.  

A szentmise előtt és után a híveknek lehetőségük volt egyéni tiszteletadásra az ereklye előtt, majd Bognár István plébános tartott előadást, végül Szent László király tiszteletére tartott imaórával zárult a rendkívüli ünnepi esemény.

Szent László koponyacsont-ereklyéjét közel egy hónappal ezelőtt Debrecenbe is elhozták, ahol a Szent Anna-székesegyházban imádkozhattak előtte a hívek. Az ereklye őre, a mindenkori győri székesegyház plébánosa, aki nélkül az ereklye nem mehet sehova. Így Bognár István jelenlegi győri plébános, az ereklye őre oda is elkísérte nemzetünk kincsét, és örömét fejezte ki, hogy az ereklye 410 év utáni első utazásának ő is részese lehetett. Mint mondta, örömmel kísérte Debrecenbe és Nagyváradra, majd haza az ereklyét.      

„Jézus Szíve ünnepe a szeretet ünnepe. Ezen a napon különös módon is rácsodálkozunk arra, hogy Isten mennyire szereti az embert, annak méltatlansága ellenére. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16) – kezdte homíliáját Veres András megyéspüspök, majd feltette a kérdést, viszonozzuk-e ezt a szeretetet. Amikor embertársaink nem viszonozzák a szeretetünket, akkor szükségszerűen megszületik bennünk az ítélet: érzéketlen, szeretetlen. El kell gondolkodnunk azon, hogy mennyire törekszünk az Isten szeretetét meghálálni, amit minden nap megtapasztalhatunk. Ezután a főpásztor Szent László király hitét állította példaként a hívek elé, aki Isten szeretetéért végtelen hálás tudott lenni, amit egész életével, munkálkodásával kifejezett. Nem véletlen tehát, hogy már életében szentként tisztelték. A magyar uralkodó megtalálta a módot, hogyan lehet, hogyan kell Isten szeretetére válaszolni. Történelmünk nagyjai között megkülönböztetett tisztelettel módon tiszteljük őt. A megyéspüspök hangsúlyozta, történészek állítják, hogy a 18-19. századig ő volt a szent király a magyarság számára. Minden bizonnyal azért tekintettek fel rá szegények és gazdagok egyaránt, mert olyan végtelen alázat nyilvánult meg az ő életében, amely csak azzal a szeretettel hozható kapcsolatba, melyet megismert Isten szeretetéből. Azért nyerte el a magyar főurak bizalmát – akik felkérték, hogy legyen a magyarok királya –, mert őt a királyi méltóság nem ihlette meg, nem első akart lenni, hanem alázatos szeretettel a népe szolgálatába állt.

Veres András püspök atya ezután Prohászka Ottokár Szent Lászlóról megfogalmazott gondolatát idézte: „A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység”. Majd hozzátette: „Szent László egyszerre volt szelíd és határozott. Minden körülmények között Isten szeretetéről tett tanúságot, amely példaként szolgált családja és alattvalói előtt. Ne gondoljuk azt, hogy az utókor szépítette meg az Ő életpéldáját, hiszen számtalan bizonyítékát találjuk a legendáiban, róla szóló történetekben, hogy a legegyszerűbb ember is Szent Lászlóra mint erkölcsi nagyságra tekintett.  Az Isten iránti szeretet átjárta egész életét, személyiségét. Ebben nagy szerepe volt Richeza hercegnőnek Lengyelországból származó édesanyjának, aki mély hittel élte a vallásos életet. Ezt igyekezett átadni gyermekének. Kétségtelenül állíthatjuk, mindnyájunk hitében a legjelentősebb szerepet az édesanyák, nagymamák játsszák. Az édesanya tanítja gyermekét az első szavakra, ugyanúgy az Isten iránti szeretet első szavait is az édesanya kell, hogy megtanítsa. Rá kell döbbennünk arra a felelősségre, hogy a hit továbbadásában a szülőnek pótolhatatlan szerepe, feladata van. Szent László édesanyjának sikerült gyermekét meggyőződésesen vallásossá tenni.”

 

„Amikor Szent László életpéldáját szemléljük, mindnyájunknak szembesülni kell azzal a kihívással, hogy hozzá hasonlóan naggyá, tehát szentté kell lennünk.” – A megyéspüspök atya ezzel azt hangsúlyozta, hogy ez a lehetőség nemcsak a kiváltságosoknak van fenntartva. Ellenkezőleg, minden megkeresztelt embernek szól ez a felhívás. Mindnyájunknak feladatunk, hogy az isten- és emberszeretetben naggyá növekedjünk. Szent László erre törekedett.

Bármennyire szükség van emberi törekvésre az életszentséghez, az nem emberi csúcsteljesítmény, hanem a kegyelem műve bennünk.  Készek vagyunk-e Isten szeretetét befogadni, átadni magunkat ennek a szeretetnek, hogy ezt éljük meg embertársaink felé, és mindenekelőtt azok felé, akiket a Gondviselés a szeretet rendjében a legközelebb rendelt hozzánk. Kétségtelenül azt is tudnunk kell, hogy az életszentség megvalósulásához kell emberi alap, adottságok, eszközök, hiszen ahogy Szent Ágoston mondja, a természetfölötti feltételezi a természetest.

Veres András püspök ezután arról beszélt, hogy minden emberben megszületik a vágy az életszentségre. A hitetlenben is, aki a boldogságra vágyik, ezzel együtt a szeretetre, vagyis az életszentségre, hiszen a szeretet köt bennünket össze Istennel és embertársainkkal. Mivel Isten teremtményei vagyunk, így minden ember szívében ott él az Isten utáni, a jóság utáni vágy.  Ha ezt nem palástoljuk, nem nyomjuk el a szívünkben, egyre inkább a beteljesülés felé fog bennünket vonzani, és arra fog sarkalni, hogy a jóságot, a szeretetet éljük meg a szívünkben. Sokszor az a baj, hogy nem erős bennük ez a törekvés. A megyéspüspök erre példaként Babits Mihály Psychoanalysis Christiana című verséből idézett:

„Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:

    ilyen szentek vagyunk mi!”  

„…, de nem szükségszerű, hogy ez így maradjon” – hangsúlyozta a főpásztor – „épp ellenkezőleg, nap mint nap arra kapunk meghívást, hogy mindennap az irgalmasság szeretetében megfürödve akarjunk másokkal kiengesztelődni, szeretetben élni. Azzá kell válnunk, amire megteremtett az Isten. Mindannyian megkaptuk a képességet, adottságot ahhoz, hogy szentté legyünk, mert mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, és a természetfölötti építeni tud a természetes adottságunkra, hogy szentekké válhassunk. Ez egy életre szóló feladat, soha nem érezhetjük úgy, hogy már szentek vagyunk. Az igazi szentek épp az ellenkezőjét érzik, a szeretetlenség a legkisebb hibáját sem hajlandók elviselni. Fölismerik, hogy hol nem tökéletesek a szeretetben. Az életre szóló feladat küzdelemmel is jár. Reményik Sándor: Istenarc című versében így ír erről:

„Egy istenarc van eltemetve bennem:

Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.

Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.

S bár világ szennye rakódott reája,

Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.”

 Ebben áll a keresztény élet. Állandóan törekedni arra, hogy egyre bűntelenebbül, szentebbül, egyre inkább a szeretetben akarjunk növekedni, erősödni, hogy méltó követői lehessünk Szent Lászlónak, aki vallásosságában, életszentségében rendkívüli példát mutatott kortársainak és minden kor emberének” – fejezte be gondolatait Veres András győri megyéspüspök, a MKPK elnöke.

Kovács Ágnes

Hatodik alkalommal gyűltek össze az egyeki Szent József plébánia hívei, hogy a jubileumi készület jegyében részt vegyenek a soron következő előadáson, melynek főszereplője ez alkalommal a nyíregyházi Zsatku házaspár volt, akik a katolikus család mibenlétéről, megtérésükről tettek tanúságot.

László és Mónika felváltva vitték a beszéd fonalát, kiegészítve egymást, mint igazi férj és feleség, egymás igazi felei, együtt egy tökéletességre törekvő egész. Fiatalon kötöttek házasságot, hamarosan a gyermekáldás örömében és gondjában is részesedtek, végezték tanulmányaikat, építették és működtették vállalkozásaikat, otthonukat. Nagy lendülettel vetették alá életüket az üzleti világ kihívásainak. A mai kor emberére jellemzően, a sikeres életet megalapozó vég nélküli hajtásba kezdtek a munka frontján. Mónika elmondása szerint életének 80%-át töltötte ki ekkor a munka. László, aki gyermekkorától római katolikus neveltetésben részesült, rendszeresen templomba járt, s a két gyerek, Gergő és Bettina is részesültek a keresztség szentségében, elsőáldozók is voltak. A férj titokban dédelgette vágyát, hogy egyszer teljes lesz a létszám a vasárnapi szentmiséken, hogy evangélikus családban született párja csatlakozik a hármashoz: apához és gyerekeikhez.
Mónika hitélete azonban ekkor még olyan volt, mint a templomba járása: hol volt, hol nem volt.
A fordulat egy nagy próba után állt be. Gergőnél, 18. születésnapja közelében, 80%-ban kitöltött tumort találtak a veséjében. Mónika a műtét alatt érezte igazán testközelből a Jóisten jelenlétét, s mondott azóta is nagy hőfokon égő igent erre a jelenlétre. Élete jelentős változásokon ment át: a nagy miérteket igazságkeresésében felváltották a lassan, de biztosan kialakuló hogyanok. Segítői, iránytűi voltak többen ezen az úton. A keresésben, Istenhez vezető útján mellette állt férje, erős és kitartó gyermekei, barátai és testvérré lett vezetői, új barátai. Agilis, jó problémamegoldó, aktív, a szervezésben különösen tehetséges Mónika Felismerte, hogy mindezen képességek Isten ajándékai, különös módon köszönte meg ezeket: visszaadta annak, akitől kapta. Amilyen nagy erővel belevetette korábban magát az üzleti életbe, most ezt az erőt adja magából újra, de már ingyenes ajándékként, Isten nagyobb dicsőségére. A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya plébániájának ajánlotta fel szolgálatait, s egyengeti segítőivel együtt a házaspárok útját. Férjével együtt, kéz a kézben, egymást támogatva, minden körülmények között felvállalva egymást és a hitüket, igazi apostoli küldetést végeznek: hirdetik az örömhírt, tanúságtevő életükkel adva mindenről példát. Az előadás alatt végig a szimpátia és az őszinte hitelesség volt az uralkodó.


Plébánosunk, Papp László két dolgot emelt ki összegzésként:
1. A megtérés egy folyamat, állandó igazodás.
2. Istenre találásunk után máshová kerülnek a hangsúlyok és megváltozik a mi viszonyunk körülményeinkhez.

Farkas Éva

Fotó: Papp Ágoston 

2017. június 23., péntek 13:09

Egyeken fociztak a környék ministránsai

Magyarok Nagyasszonya Foci Kupa I. - nyári fordulóját az immár ismerősként játszó geszterédi, újfehértói és házigazda egyeki ministránsok, hittanosok tartották 2017. június 23-án az egyeki általános iskola tornatermében.


A szemlátomást túlerőben lévő újfehértóiak egy döntetlen és 3 magabiztos győzelemmel hazahozhatták a vándorkupát. 2. helyezett lett a házigazda egyeki — szintén népes — csapat. A 3. helyet odaadó játékkal a geszterédi ministránsok szerezték meg.

10 góllal Kristóf Balázs lett a gólkirály (Újfehértó), a legjobb kapus díjat az egyeki csapatban játszó Papp Benedek, és a legjobb mezőnyjátékos címet a geszterédi Orosz Gábor kapta meg.
A díjátadás előtt egy nagyon finom ebédet fogyaszthattunk el (rántott hús, burgonya, uborka és sok-sok palacsinta), amiért ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki. A díjátadás után egy kis édességet kapott minden játékos, majd Zsolt atya az iskola folyosóján egy rögtönzött "harci" játék lehetőségét kínálta fel az érmes fiataloknak.
Köszönjük Papp László plébános atyának és munkatársainak (Zolinak, aki a mérkőzéseket igyekezett pártatlanul vezetni) a vendéglátást és a szeretetet.

Magyarok Nagyasszonya segítse meg egyházközségeinket a továbbiakban is!

Juhász Imre plébános

Fotó: Papp László

Óriási károkat okozott a vihar június 21-én, szerdán délután főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A jégeső és szél több településen rongálta meg a házak tetejét, az ablakokat, a villanyvezetékeket, és több fa is kidőlt a heves viharban. Több településen szünetel még most is az áramellátás a leszakadt vezetékek és villámcsapások okozta károk miatt.

Halmajon és Megyaszón keletkeztek a legnagyobb károk, itt számos családi ház tetején összetört a pala és leszakadt a mennyezet. Összesen 68 embert kellett kitelepíteni.

A Katolikus Karitász országos központja 10 millió forintot különített el a katasztrófa alapjából, amelyből a károsult családokat fogja segíteni az elkövetkező hetekben.

A Karitász egri központja azonnal tájékozódott a károkról és felvette a kapcsolatot Megyaszó polgármesterével. Árvai Ferenc igazgató a polgármester kérésének megfelelően 1 tonna liszttel és élelmiszer-segéllyel érkezett a helyszínre. A lisztet a település egyik közösségi konyhája használja fel a kitelepítettek étkeztetéséhez.

A Katolikus Karitász önkénteseivel és adományokkal segíti a kitelepítettek ellátását, majd a kárfelmérést követően szükség szerint segíti a házak felújítását, takarítását, ingóságpótlását.

Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója a helyszínen koordinálja a munkákat és készséggel ad tájékoztatást. Mobilszáma: 0630-329-9937

Katolikus Karitász

Kerékpáros zarándoklat indul Szentjobbra a Szent László alapította bencés monostor romjaihoz 2017. júl. 8-án, szombaton reggel ½ 9-kor a létavértesi határátkelőtől. A kerékpárokat Debrecen és Létavértes között igény szerint külön gépjármű fogja szállítani a debreceni Szent István templomtól, amely reggel ½ 8-kor indul.

A határátkelőtől Szentjobbig, majd onnan vissza Létavértesig kerékpárral tesszük meg az utat. Ez a táv oda-vissza 60 km. Élelemről mindenki maga gondoskodjon. Délutáni pihenőt fogunk tartani Lázár Antal gazda szőlőbirtokán, ahol lesz kemencében sült kenyér, szalonna és hagyma. Várhatóan 19.00 óra körül érkezünk vissza Debrecenbe.

Jelentkezni júl. 4-ig lehet a debreceni Szent István templom előterében elhelyezett űrlap kitöltésével és az étkezési hozzájárulás (500 Ft/fő) befizetésével.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúja július 30-én lesz Máriapócson. A 10.30 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök lesz.

Erre a búcsúra gyalogos és kerékpáros zarándoklat is indul Debrecenből.

A gyalogos zarándokok csoportja július 28-án, pénteken reggel 6 órakor indul a debreceni Szent Anna-székesegyház elől.

A biciklis zarándokok csoportja júl. 29-én, szombaton délelőtt 10.00-kor indul a debreceni Szent István templomtól. Az útvonal: Debrecen, Hajdúsámson, Nyíradony és Máriapócs. A visszaindulás július 30-án 15.00-kor lesz. Debrecenbe érkezés kb. 20.00-ra.

Július 29-én este a kegytemplomban szentségimádás, zenés elmélkedés lesz a már megérkező zarándokok részére.

A gyalogos és a kerékpáros zarándoklatra jelentkezni lehet (étkezés és szállásfoglalás) a következő elérhetőségen:

Bohán Judit

30/305-3238

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola általános és középiskolás osztályai május és június hónapban a „Határtalanul” pályázat keretében Erdélybe és a Felvidékre látogattak.

Mesék földjén a hetedikesek

 A 7.a osztály 2017. május 22-27. között ismerkedett meg Erdély „csodáival”. Pályázatuk címe: „Erdő, mező, rét … minden mesélt itt. A támogatás összege 987. 000 Ft volt. A 33 kisdiák közül többen még egyáltalán nem jártak határainkon kívül, ezért is volt számukra óriási élmény ez a kirándulás. Utazásunk első állomásán, Kolozsváron a Szent Mihály templom szomszédságában rögtön a történelemből és a mesékből megismert Mátyás király előtt tiszteleghettük, majd a Házsongárdi temetőben hajthattuk meg fejünket irodalmunk több jeles képviselőjének sírja előtt. A Tordai-hasadék sem csupán csodálatos látványa, és az izmokat megdolgoztató túra miatt marad emlékezetes a számunkra, de névadónk, Szent László király egyik híres csodája által is. Erdély földje ezer szállal kapcsolódik alakjához, ezt a legendákon kívül a bögözi református templom meseszép freskóit megtekintve is tapasztalhattuk. Farkaslakán Tamási Áron szülőházában jártunk, és koszorút helyeztünk el az író sírjánál. A székely emberek gondolkodásmódját, mindennapi életét, kultúráját is megismerhettük a székelyszentléleki tájházba látogatva, majd egy kellemes szekeres túra keretében Tamási Áron hősének, Ábelnek „nyomait” kutattuk a dimbes-dombos tájon. Csíksomlyón utazásunk harmadik napján jártunk, ahol a ferences kegytemplom megtekintése után felkapaszkodtunk a Kis-Somlyó hegyre, hogy a csíksomlyói búcsú helyszínét megtekintsük. Innen Gyergyószárhegyre, a Kájoni János Gyermekotthonba vezetett az utunk, ahol egy kis adománnyal és egy előadással kedveskedtünk a gyerekeknek. Az otthon kis lakói szívesen fogadtak bennünket, még egy barátságos focimeccsre is jutott idő. Erre a napra a Békás-szoros és a Gyilkos-tó látványa tette fel a „koronát”. A további napok is bővelkedtek eseményekben. Jártunk Kőhalmon, Fogarason, Gyulafehérváron, Segesváron és Fehéregyházán, ahol koszorút helyeztünk el Petőfi Sándor szobra előtt. Marosvásárhelyen a Kultúrpalotát látogattuk meg, és tisztelegtünk a Bolyaiak szobra előtt. Korondon megismerhettük a taplász, a szövő és a fazekas mesterségek rejtelmeit, Parajdon pedig a sóbányában jártunk. Tanulmányi kirándulásunk hat napjának szinte minden perce élményekkel volt tele, s valóban megtapasztalhattuk: „Erdő, mező, rét…., minden mesél itt.”  (Jurásné Papp Mónika)

Középiskolásaink a Felvidéken

A kisvárdai Szent László Katolikus Szakgimnázium 10.D és 11.D osztályos tanulói is sikeresen pályáztak egy határon túli tanulmányi kirándulásra, a „HATÁRTALANUL” elnevezésű program keretén belül,  „4 nap Felvidéken - Pajtás ” elnevezéssel. A partner iskolából, a felvidéki Szepsiből 34 diák és 3 kísérő pedagógus látogatott el hozzánk április 24-27. között. A négy nap során felkerestük közösen a Vizsolyi Református Templomot, Boldogkőváralján a várat. Másnap a sóstói Vadasparkba és a Falumúzeumba látogattak a diákok, de Kisvárda nevezetességeivel és a közgazdaság fejlődésével is megismerkedhettek egy játékos, interaktív vetélkedő keretében. A harmadik napon Budapestre utaztunk, megtekintettük a Magyarság Házát és a Parlamentet. A felvidékiek kisvárdai programja csütörtök reggel szentmisével zárult a Római Katolikus Templomban. A hazaúton Sárospatakon felkeresték a Rákóczi-várat, a Nagykönyvtárat és a Hollóházi Porcelángyárat. Az élményekkel teli napok után mindannyian nagy izgalommal vártuk a pályázat második részét, a találkozást felvidéki barátainkkal Szepsiben.

A szlovákiai kiránduláson 40 tanuló és 4 pedagógus vehetett részt június 6-9. között. A szepsi diákokkal és tanáraikkal közösen első nap Kassa nevezetességeivel ismerkedtünk. Jártunk a  Szent Erzsébet-főszékesegyházban, a Humno Múzeumban, a Mesterségek utcájában. Másnap Betléren az Andrássy-kastélyt kerestük fel, délután Várhosszúréten a Buzgó barlangot. Este, folytatva a közgazdaságtan fejlődése projektet, közös prezentációt készítettünk a szepsi középiskolásokkal, a következő estén pedig egy lapcsánka/tócsnisütéssel mélyítettük el a „barátságot”. A harmadik napon a Dobsinai jégbarlanban tettünk egy borzongós, de nagyszerű élményt nyújtó túrát, délután pedig „bevettük” az impozáns Szepesi várat. Lőcsén megtekintettük a Szent Jakab-templomot és a szégyenketrecet. A kirándulás utolsó napján a bártfai zsinagóga történetével ismerkedtünk meg, majd Margonyára utaztunk, a Dessewffy család ősi fészkébe. A falu polgármestere vezetett körbe a szépen felújított kastélyban, és megkoszorúztuk az aradi vértanú, Dessewffy Arisztid sírját.

A négy nap során sok szép helyen jártunk, jó volt látni, megismerni a magyar vonatkozású történelmi és földrajzi nevezetességeket. Szívesen fogunk visszaemlékezni a Felvidéken eltöltött csodás napokra.  (Papp Angéla és Smajdáné Tutkovics Erzsébet)

1. oldal / 3

Naptár

« Június 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Linkajánló

kurir logo Radio Vaticana logo bonum 
 kat radio  SzentIstvanradio  ujember
mkpk logo 0   vatican  oromhir
cursillo hal kolping
templom logó
kepmas
szentkut
 oseinkhite banner180x300   Máriapócsi búcsúk 2016 2 0
DMK logo 1  nyhmuv kp

Napi evangélium

Napi Evangélium RSS
  • 2017. augusztus 22. – Kedd (Mt 19,23-30)
    A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a...

Magyar Kurír friss hírei

Katolikus Hírportál

Youtube csatornánk