427 alkotás érkezett a 30 éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által meghirdetett Egyházmegyei rajzpályázatra

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye rajzpályázatot hirdetett „30 éves az egyházmegyénk” címmel, amelynek díjátadó ünnepségét tartották június 1-én, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. Az okleveleket Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök adta át a gyermekeknek.

A pályázati kiírásra – óvodáskortól, 8. osztályos korosztályig – öt korcsoportban 427 gyermek válaszolt, akik különböző rajztechnikákkal mutatták be a római katolikus templomukat, ezen keresztül az egyházban megtapasztalt közösségi élményeiket, Isten szeretetének megtapasztalását.
A sok alkotás közül szakmai zsűri hozta meg a nehéz döntést, összesen 31 díjat ítéltek oda a gyermekeknek.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a díjátadás előtt szólt a kis művészekhez, művészpalántákhoz, megköszönve a 427 gyermek, az egyházmegye büszkeségeinek a részvételét a rajzversenyen, hogy megalkották azt, amit számukra jelent a templom és az egyház. Majd köszönetet mondott a felkészítésben részt vevő pedagógusoknak, hitoktatóknak is.

„Sok szép alkotás készült a rajzversenyre, ezzel kiegészítve az egyházmegye 30 éves évfordulójának ünneplését, hiszen ebben az évben minden egyházmegyei program ennek a megemlékezésnek a jegyében telik.
Ahhoz, hogy valaki művész legyen, az szükséges, hogy ne csak a saját képzelő erejéből valósítson meg valamit, hanem abból, amit Istenből, az igazi szépségből felfog, megérez és megérinti a kis szívét, értelmét. Abból lesz igazi műalkotás.

A mi egyházmegyénk 30 éves. Szent II. János Pál pápa alapította 1993. május 30-án, és első püspökévé Bosák Nándor püspök atyát nevezte ki, akit tehát 30 évvel ezelőtt szenteltek püspökké és 60 éve pappá.”

Ferenc püspök elmondta a jelenlévőknek, hogy az egyházmegye papjai aznap délelőtt köszöntötték, egyházmegyénk első püspökét. Azt is hozzátette, hogy amikor Bosák Nándor püspök atyát pappá szentelték, akkor ő még nem is élt, most pedig az utóda lehet.
„Nándor püspök atya milyen szép pályát futott be, lerakta az egyházmegye alapjait, kiépítette a struktúráját, kialakította a hivatalokat, a püspöki székházat, felépíttette a nyíregyházi Lelkipásztori Intézetet, de sok mindent fel lehetne még sorolni. Ezt kell nekünk folytatni és a felnövekvő generációnak továbbvinni.
Köszönöm, hogy együtt ünnepelhetjük az egyházmegye 30 éves évfordulóját, és azt, hogy most is születnek tehetségek. Életük kiteljesedéséért imádkozunk úgy, ahogyan a Szentírásban is olvashatjuk: „Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52).
Ti is növekedjetek korban, kedvességben, bölcsességben Isten és az emberek előtt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye javára! – zárta gondolatait Ferenc püspök, majd átadta az okleveleket a díjazottaknak.

A díjazott alkotások megtekinthetőek a nyíregyházi társszékesegyház bejáratánál található kiállító térben, valamint ezen a felületen az online galériánkban:

A rajzversenyt és a díjátadó ünnepséget szervezték: Tóthné Bakai Berta és Kardos György hitoktatási koordinátorok.

Rajzverseny díjazottai:

Óvodások:
3. helyezett: Mester Anna – Mátészalka
                     Gönczi Viktória – Nyíregyháza MNA
2. helyezett: Zám Zorka Lia – Mátészalka
                        Szeles Lilla – Ajak
1. helyezett: Bálint Anna Lujza – Mátészalka

1-2. osztály
Különdíjasok: Kemenyiczki Dorina – Mátészalka
                        Megellai Gabriella – Nyírkércs
3. helyezett:    Orosz Eliza – Geszteréd
            Kulcsár Sára – Geszteréd
2. helyezett:    Veres Csenge – Geszteréd
                        Faragó Nóra – Nyíregyháza, MNA
1. helyezett:    Bákonyi Ádám – Mátészalka

3-4. osztály
Különdíjasok: Májuk Hanna – Vállaj
Demjó Eszter – Ajak
3. helyezett:    Németh Szofi – Sóstóhegy
                        Répási Áron – Újtikos
2. helyezett:    Varga Noel – Tiszakanyár
                        Varga Vivien Alexa – Nyíregyháza-Örökösföld
1. helyezett:    Ésik Hanna – Ajak
                        Oszlár Gréta – Nyírszőlős

5-6. osztály
Különdíjasok:  Sipeki Liliána – Nyíregyháza, MNA
3. helyezett:    Oláh Kristóf – Debrecen, Szent Anna Egyházközség
2. helyezett:    Pál Fanni – Debrecen, Megtestesülés Plébánia
                        Jaksi Laura – Geszteréd
1. helyezett:    Máté Alex – Geszteréd
                        Balogh Dávid – Geszteréd

7-8. osztály
Különdíjasok: Majoros Benedek – Nyíregyháza, MNA
                        Gubik Bence – Nyíregyháza, MNA
3. helyezett:    Szikszai Zalán – Nyíregyháza, MNA
2. helyezett:    Varga Lea Ilona – Kisvárda
1. helyezett:    Dalanics Hanna – Geszteréd

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A díjazott alkotások: