november 2020

Közös adománygyűjtés indul adventben november 23-december 23-ig, Debrecenben a történelmi keresztény egyházak, a város és a 33 tagszervezetet összefogó Debreceni Karitatív Testület összefogásának köszönhetően. A jótékonysági akciók összehangolása nem új kezdeményezés, ám újdonság, hogy a különböző felekezetek a karácsonyi kampányt is együtt bonyolítják.

A dobozokba elsősorban tartós élelmiszereket, tisztszereket várnak a felajánlóktól. Az adományokat a három keresztény egyház épületeiben lévő gyűjtőpontokon, az Új Városházán, a Kölcsey Központnál, a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban, a Debreceni Tankerületi Központ és több helyi cég is vállalta, hogy fogadja az adományokat.

Római katolikus részről a kijelölt gyűjtőpontok a következők: Sevtits Intézet (Szent Anna u. 20-26), Szent Anna Főplébánia (Szent Anna u. 21.), Szent László Plébánia (Füredi u. 6.), Szent Család Plébánia (Holló László sétány 1.), Megtestesülés Plébánia (Boríró tér 9.), Jézus Szíve Plébánia (Mikes Kelemen u. 31.), Szent István Plébánia (Faraktár u. 78.).

A Magyar Református Szeretetszolgálat évek óta végzi a dobozos tartós élelmiszergyűjtést.

Idén a koronavírus járvány miatt másfajta gyűjtést szerveznek, mint ami eddig történt. Elmarad az adventi vásár, ahol eddig fogadták az adományokat, nem lehet bemenni az iskolákba sem, ezért dobozokba gyűjtik az adományokat és így juttatják el a rászorulóknak.

A karitatív testület tagjai felmérik, hol van a legnagyobb szükség a felajánlásokra, például a nagycsaládokban, egyedül élő időseknél. A Tiszántúli Református Egyházkerület, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye pedig a saját hálózatát mozgósítja a cél érdekében. A közös akciót a három Debrecenben székelő egyházi vezető részvételével indították el az első csomagok szimbolikus átadásával.

Az erről szóló tudósítás itt meghallgatható: https://europaradio.hu/tallozo/kozos-adomanygyujtes-indul-debrecenben

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ismét megjelent az Adventi törődés2020 füzet a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség gondozásában, amely lelki üzeneteivel, gondolataival végigkísér bennünket a karácsonyra várás napjaiban.

A napi üzenetek reggelente az egyházmegye facebook oldalára https://www.facebook.com/dnyem is megérkeznek.

Az alábbiakban Szilágyi Eszter, az egyetemi lelkészség munkatársának bevezető gondolatait tesszük közzé.

Egyre nagyobb kihívás, hogy a zaj kultúrájában meghalljuk Isten üzenetét, illetve megtaláljuk a helyünket egy olyan világban, ahol egyszerre van jelen a túlzás és a bizonytalanság. A világban egyre több érték relatív, és hiányzik az abszolút igazság. Pedig gondoljunk bele, mekkora lenne a káosz, ha nem lenne egységes mértékrendszer a naponta használatos eszközeinkben és anyagainkban? Ha más hosszúságot jelölne 1 méter vagy más súlyt nyomna 1 kilogramm az egyik háztartásban, mint a másikban. Számtalannyi akadályba ütköznénk, és életünk veszítene gördülékenységéből.

Lelki és erkölcsi életünkben ugyanilyen fontosak lennének ezek a mértékek. A Szentírás, mint Isten szava vagy a szeretet mindent felülíró törvénye miért nem tud ilyen alapmértékként viselkedni a keresztény világunkban? Ez az értékrendszertelenség gyakran káoszhoz vezet a fejekben, a szívekben, majd a tettekben, és a feszültségek miatt az élet is veszít könnyedségéből. De hogyan tudunk mégis mindebben helytállni? Hogyan tudjuk megtalálni a helyünket egy olyan világban, amely hemzseg az ingerektől, a kínálattól, a felületes tartalmaktól és a szellemi nyomástól, amely egy közömbös, üres, örök értékek nélküli világ felé taszít? Úgy, hogy a mindennapos teendőkbe, és életünk határhelyzeteibe is beemeljük Istent. Nem az elveinket igazítjuk a világhoz, hanem a mi kis világunkat, környezetünket, életritmusunkat igazítjuk az elveinkhez.

A céljaink megalkotása, a döntéseink hozatala, Isten gondviselésének felismerése, és a hálaadás: ezek olyan lépések, amelyekből nem zárhatjuk ki a krisztusi magatartást. Ebben az adventi időszakban, ezekre az életállomásokra fókuszálva, különböző eszközökön keresztül szeretnénk megszólítani benneteket, pontosabban hozzásegíteni ahhoz, hogy meghalljuk Isten hangját. Minden nap más üzenettel jelentkezünk: hétfőn útravalókkal, amelyeket magunkkal hordozhatunk az adventi készületben, kedden jó tanácsokkal a mindennapjaink vezetéséhez, szerdán lelki kihívással, amely kiszakít a hétköznapokból, és segít felülvizsgálni a napi rutint, csütörtökön józanító gondolatokkal, amelyek kimozdítanak a kényelmes észjárásból, pénteken a Szentírásból hozunk üzenetet, szombaton pedig mindezt igyekszünk tettekre váltani, hogy mások boldogságát is felelősséggel viseljük.

A rövid - célokhoz, döntésekhez, gondviseléshez és hálához – kapcsolódó üzenetek mellett, minden nap arra hívunk benneteket, hogy legalább egy percben imádkozzunk, és az ima szövege ezúttal legyen a csend. A figyelmes csend. Tapasztaljuk meg, hogy a jelenlét jó megélésével is „kimondhatjuk” szívünk szándékait. Az adventi vasárnapokon Törő András atya, egyetemi lelkész gondolatait olvashatjuk, hogy ezek által is megízleljük az ünnepi készület fontosságát, és néhány percre elidőzzünk ezek ajándékai mellett.

Áldott adventi készületet kívánunk!

 

Szilágyi Eszter/Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Hagyomány, hogy advent idején a debreceni Apolló moziban egy-egy az ünnepre hangolódást elősegítő, lelkünket megérintő filmet tűznek műsorra, amiről a vetítést követően a felekezetek lelkészeinek közreműködésével beszélgetnek. Így lesz ez idén is, a közkedvelt Adventi filmes délutánok a járványhelyzet miatt nem maradnak el, csak az online térbe költöznek át.

Az online térnek köszönhetően az egyházmegyénkből is bárki, bármelyik településről bekapcsolódhat a beszélgetésekbe és megtekintheti az ajánlott filmeket.

Minden adventi hétvégén kiválasztott film, egy linken keresztül szabadon, bármilyen időpontban online megnézhető. A film által közvetített és ihletett gondolatok megosztása előre meghirdetett időpontban szintén online formában történik majd.

Advent minden szombatján 16 órakor az Apolló mozi Facebook oldalán: https://www.facebook.com/apollomozi a Kölcsey Központ élőben bejelentkezik, ahol lelkipásztorokkal beszélgetnek, és akiktől az élő adásnak köszönhetően lehet kérdezni is, vagy hozzászólni a diskurzushoz.

Első alkalom: 2020. november 28. (szombat) 16:00

Résztvevők: Gonda László és Tóth Tamás református lelkipásztorok
Online házigazda: Tiszántúli Református Egyházkerület, Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség
A jelenlévők a 12 dühös ember című szinkronizált amerikai filmről beszélgetnek. (1957, rendezte: Sidney Lumet) Link: http://www.sentfilm.hu/play/12_duhos_ember_teljes_film
Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=j5FIffxzti8

További információ: https://www.facebook.com/events/867243824086655

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nem lesz ünnepélyes gyertyagyújtás a debreceni Nagytemplom előtt, azonban élő Facebook-közvetítés keretében hangzanak el Papp László polgármester adventi gondolatai, valamint Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Fekete Károly református püspök adventi üzenetei, majd sor kerül az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtására – olvashatjuk Debrecen Megyei Jogú Város sajtóinformációjában.

A közvetítést 2020. november 29-én – vasárnap – 17.00 órától lehet megtekinteni Papp László, Debrecen polgármestere Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/drpappl

A közvetítést az egyházmegyénk facebook oldalán is megosztjuk: https://www.facebook.com/dnyem

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében idén elmaradnak az adventi programok és az adventi vásár Debrecenben, azonban advent első vasárnapján – november 29-én – Debrecen ismét ünnepi fénybe borul.

A város karácsonyi díszkivilágításában is advent első vasárnapjától lehet majd gyönyörködni – a hatályos járványügyi távolságtartási rendelkezések, a gyülekezési és kijárási tilalom betartásával, valamint ajánlott maszkviseléssel!

Idén mintegy 200.000 fényforrást szereltek fel a városban, a főtéren a karácsonyfát pedig 16.500 égő díszíti. A korábban megszokott helyszínek mellett idén újdonság, hogy a Dósa nádor téren és a Csapó utcán 15 csillagszóró-motívum került a kandeláberekre.

 

Fotó: dehir.hu 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2020. november 27., péntek 09:46

Advent – Az Úr érkezését várjuk

Az idei esztendőben november 29-én, vasárnap veszi kezdetét az advent, a karácsonyt előkészítő időszak.

Advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.

A keresztény- és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezését várjuk, akkor nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.

Az újkor adventi szimbólumának számít az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorúra elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A gyertyák színe lila (a bűnbánat színe) egyet kivéve (ami rószaszín): ezek együttesen szimbolikusan azt jelzik, hogy a bűnbánati időszak harmadik vasárnapján van okunk az örvendezésre is, mert az Úrjövet már közel van.

A pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott szentmisék, az úgynevezett rorate misék, az adventi időszak liturgikus sajátosságának számítanak, elnevezésük pedig a latin miseének kezdő sorának, a „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” mondatnak a rövidítése. Mivel bűnbánati időszakról van szó, ilyenkor a templomi oltárokat nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát ölt. A járványra való tekintettel az idei évben sokan csak online módon tudnak bekapcsolódni a szentmisékbe, valamint most különösen is nagy hangsúlyt kap az otthon, illetve családi körben az adventi koszorú gyertyáinak fényében végzett imádság.

A keresztény ember számára az adventi időszak, ami egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát, önmagunk utolérését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására. Ezekben a hetekben megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni és a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni. A keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani.

Advent, ahogy a neve is mutatja, a felkészülés időszaka: nap mint nap fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kinek az eljövetelére várunk? Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy érkezik hozzánk Valaki, aki meg akarja újítani életünket?

„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, (...) hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk.” (Iz 2,1-5) Az adventi készületünk legyen tudatos várakozás. Éljük át ugyanazt a Messiás-várást, amely az ószövetségi választott nép lelkében élt. Várjuk úgy Jézus eljövetelét, mint ókori elődeink, akik teljes reménységgel és bizonyossággal imádkozták nap mint nap, hogy marana tha, jöjj el Uram!

Kívánjuk, hogy - ebben az évben, ami mindannyiunkat a járvány miatt még inkább próbára tesz, - az adventi időszak végén megtisztulva, gyermeki hittel tudjuk hirdetni szent karácsony éjszakáján: Emmánuel, Velünk az Isten!

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Evagrius Ponticus (345-399) szerzetes barátjához intézett levelében azt kérte, hogy nagyon jó kapus legyen. Minden elméjén kopogtató gondolatot kérdezzen meg, vajon barátságos szándékkal érkezett-e, vagy azzal a tervvel, hogy házát elfoglalja és (benső) vagyonából kifossza. Éppen advent idején lehet számunkra gyógyító, mert megszabadító hatású lelkigyakorlat, ha az értelem-, akarat- és érzelemvilágunkba bebocsájtást kérő észleléseket, érzéseket, gondolatokat és tapasztalatokat megvizsgáljuk két kérdés feltételének segítségével: Mit üzen ez nekem azzal, hogy tudatosult a gondolatvilágomban? És milyen törekvés rejlik benne?

Az alábbiakban Krakomperger Zoltán, az Egri Hittudományi Főiskola professzora, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánosának gondolatait tesszük közzé.

Az új egyházi évben — kézvezetőként — Szent Márk evangéliumából vett szövegegységek segítenek egyre jobban megismerni, elmélyíteni és megszeretni hitünket Jézus Krisztusban. Márk evangéliumában Jézus egy példabeszéddel indokolja meg az adventi, de egyébként egész életünkben szükséges virrasztó-várakozó, de nem tétlenkedő lelkület elsajátítását: „Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő. Éppen úgy, mint az idegenbe készülő ember, aki otthagyja házát és szolgáira bízza vezetését, mindegyiknek kijelöli a maga feladatát, a kapusnak is megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek!” (Mk 13,33-35).

Az idegenbe készülő ember felelősséget rótt szolgáira, és parancsot adott a kapusnak. Mindkettő lényeges tevékenység, amelyet Jézus megkíván tőlünk, akik „reménykedve várjuk az örök boldogságot, és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőséges eljöttét” (a Miatyánk utáni embolizmus a szentmisében). A szolgák és a kapus megbízatásának teljesítése életünkben azon a szolgálatkészségen nyugszik, amellyel felelősen vállaljuk krisztusi hitünkből eredő küldetésünket ebben a világban. Ezt úgy válthatjuk valóra, hogy áthatja életszemléletünket és gyakorlatunkat annak tudata, amit Jézus az alábbi szavakba foglalt: „Ti vagytok a föld sója. … Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13-14).

Amikor ezekbe a szavakba foglalt missziónkat odaadással teljesítjük, hozzájárulunk ahhoz, hogy visszanyerjük a már egy ideje elveszített (vagy inkább feladott) adventi és karácsonyi tisztánlátásunkat. Mire is gondolok?

Európai műveltségű embertársaink közül évről évre kevesebben tudják világosan kifejezni szóban és életmódban a karácsonyra felkészítő adventi időszak értelmét. Egyre inkább elsikkad az adventi idő és a karácsonyi ünnepkör sajátos tartalmisága és ennek megélése a családban, az iskolai és munkahelyi közösségben vagy a sokaknak felkínált — mostanában többnyire online — kulturális programok során. Ez annak köszönhető, hogy kortársaink zöme összemossa a felkészülési időszak jellegzetességeit karácsony ünnepének sajátosságaival, mert nem tesz különbséget az ünnepre irányuló felkészülés és a tulajdonképpeni ünneplés között. A szükséges és jól felismerhető különbségtétel azért nem érvényesül, mert kortársaink túlnyomó többsége nem akar várakozni. Mintha a várakozás idegen testként ékelődne bele a mai életstílus hibás rendszerlogikájába. Ez a megfigyelés egyáltalán nem megnyugtató. Mit tehetünk a gyógyítása érdekében?

Azt, ha legalább mi elszántan ragaszkodunk ahhoz, hogy az adventnek az ünnepre irányuló, felkészítő értelme van, és magának az ünneplésnek karácsonykor jön el az ideje. A minőségi felkészülés érdekében meghozott áldozatvállalásomban visszatükröződik, hogy mennyire értékelem magát az ünnepet. Így a tartalmas, odaadó és intenzív felkészülés lesz az értékmérője annak, hogy mit jelent és milyen jelentőségű karácsony ünnepe számomra.

A jól, azaz rendeltetésének megfelelően megélt adventi időszakból kétszeres ösztönzést merítünk. Egyrészt kitekintünk földi zarándoklatunk végső céljára: Krisztus második, dicsőséges eljövetelére, másrészt felkészülünk Krisztus betlehemi születésének lelkiekben minél gazdagabb és gyümölcsözőbb, igaz módon való megünneplésére. Ezt a kettős osztatú, karácsonyra irányuló felkészülési időt nem engedhetjük önmaga karikatúrájává elsatnyulni!

Advent tartalmához méltó megélése arra hív bennünket, hogy fogjunk össze a családban, a hívő és a munkahelyi közösségekben! Kár lenne ugyanis, ha ezt az értékes adventi időszakot lényegétől idegen módon élnénk meg. Az adventi időszak lényegéhez illő megélése azt jelenti, hogy térjünk vissza advent tiszta forrásához: a népek várakozásának hosszú adventje után, amely Izraelnek a Messiás eljöveteléhez fűzött reményeiben fejeződött ki, a Megváltó háromszoros: történelmi (Isten Igéje megtestesülésében kapott), kegyelmi és világvégi eljöveteléhez. Ezt a háromszoros úrjövetelt szimbolizálja az adventi koszorú, amely utalás arra, hogy az ókori olimpiai játékok győzteseinek fejére babérkoszorút tettek. A Krisztusban hívők ebben a háromszoros adventben elmélyülve készülnek arra, hogy elnyerjék „a dicsőség hervadhatatlan koszorúját” (1Pt 5,4).

A koszorún hétről hétre meggyújtott négy gyertya nem az adventi idő múlásának mérésére szolgál, hanem jelzi a reménység növekedését, amely a Messiás eljövetelét hirdető próféciákból árad ránk, és tükrözi — bensőnk fokozatos átalakulásának köszönhetően — a bennünk növekvő kegyelmi fényességet.

Az adventi tevékeny, de nem tevékenységlázban égő várakozás nem kimenekülés ebből a világból. Az adventi várakozás érzékeny készséget akar bennünk ébreszteni, hogy személyes felelősséggel tartozzunk azért a feladatkörért, amelyet Isten ránk osztott családunkban, egyházunkban és a közéletben. Ezt illetően ébernek lenni azt jelenti: helyesen érzékelem azt, amiről Istentől elnyert hivatásom szól; azt, ami a megbízatásom: életemmel szolgáljam ennek a világnak a javát.

Akarom-e átadni reménység és a bizalom üzenetét a körülöttem élő embereknek? Tudatában vagyunk annak, hogy csak a hitünkből meríthetjük a legméltóbb indíttatást történelmi utunkhoz. Ennek az útnak lendületes megtételéhez csakis Isten elnyűhetetlen agapé-szeretete „adja nekünk a lehetőséget, hogy teljes józansággal napról napra kitartsunk e lényege szerint tökéletlen világban, anélkül, hogy elveszítenénk a remény lendületét” (XVI. Benedek, Spe Salvi 31.).

A keresztény látás- és bánásmód, ahogy egymásra és önmagunkra tekintünk, nem veszi el kedvünket földi ügyeink minőségi intézésétől, hanem fokozza bennünk a jelen és jövő iránti felelősségérzetet. Elkötelezetten kell vállalnunk a földi polgársággal járó kötelességeinket, és nem szabad kitérni előlük. Küldetésünk, hogy az Evangélium világosságának őrzésével és terjesztésével járuljunk hozzá egy emberi léptékű és Isten terveinek teljesen megfelelő világ építéséhez. Idézzük fel a II. Vatikáni Zsinat idevonatkozó eligazítását: „A krisztusi üzenet nem vonja el az embereket a világ építésétől, nem teszi őket közönyösekké sorstársaik iránt, hanem inkább még szigorúbban kötelezi őket, hogy a világ javára munkálkodjanak” (Gaudium et Spes, 34).

Az idegenbe készülő ember a kapusnak kifejezetten megparancsolta, hogy virrasszon. Helytállásunkat Jézus a kapus szolgálatával hasonlítja össze: „Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor vagy kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik!” (13,35k). Nem tudjuk, hogy mikor éljük meg az Úr érkezését az életünkben, mikor szólít minket magához halálunkban. Halálunk pillanatában az Úr életünk ajtaján kopogtat, hogy bebocsássuk őt. De nem csak ekkor érkezik hozzánk. Bármelyik pillanatban kopogtathat szívünk ajtaján, életünkbe kérve bebocsátást. „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20).

Urunk Jézus Kopogtatásait gyakorta ‘modellezni’ is tudjuk mint értékgyarapításra ösztönző, halk és szabadságunk előtt meghajló impulzusokat. Ehhez szükségünk van benső éberségre. Advent az az időszak, amikor begyakorolhatom és elmélyíthetem ezt a benső éberséget. Azt, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a csendben meghalljam, amire Krisztusom hív engem. Talán azért akar betérni hozzám, hogy megnyissa a szemem, hogy torzítás nélkül lássam önmagamat és a valóságot, hogy ösztönözzön életem kisebb-nagyobb csúsztatásainak, netán hazugságainak felszámolására a megtérésben.

Evagrius Ponticus (345-399) szerzetes barátjához intézett levelében azt kérte, hogy nagyon jó kapus legyen. Minden elméjén kopogtató gondolatot kérdezzen meg, vajon barátságos szándékkal érkezett-e, vagy azzal a tervvel, hogy házát elfoglalja és (benső) vagyonából kifossza. Éppen advent idején lehet számunkra gyógyító, mert megszabadító hatású lelkigyakorlat, ha az értelem-, akarat- és érzelemvilágunkba bebocsájtást kérő észleléseket, érzéseket, gondolatokat és tapasztalatokat megvizsgáljuk két kérdés feltételének segítségével: Mit üzen ez nekem azzal, hogy tudatosult a gondolatvilágomban? És milyen törekvés rejlik benne?

Ne legyen senkiben félelem ettől a kimondottan lelkinek minősíthető gyakorlattól! Ha észleléseimet, érzéseimet, gondolataimat és tapasztalataimat őszintén megvizsgálom a bennük rejlő vágyakozás és irányultság nézőpontjából, akkor azok elveszítik veszélyességüket, és többé nem jelentenek fenyegetést számomra. Barátaimmá válhatnak, semmivel sem akadályozhatják meg, hogy bensőm otthonommá váljék, ahol szíves-örömest vagyok jelen Isten, felebarátaim és önmagam számára.

Adventben embertársaink közül igen sokan vágyódnak arra, hogy űzött életritmusuk közepette megnyugodjanak, és bensőleg elcsendesedjenek. Mégis fenntartásaik vannak azzal a csenddel szemben, amelybe szükséges lenne belépniük. Advent annak az időszaka, hogy újra bensőséges és gyógyító kapcsolatot ápoljak saját vágyakozásommal. Korunkban jelentékenyen megnövekedett a függőség a káros szenvedélyektől. És nem csupán a drog- vagy alkoholfüggőségről van szó, hanem ilyen lehet a munka- és játékmánia, az elismerés- és kapcsolatmánia és így tovább. A káros szenvedély minden esetben elfojtott vágyakozás hordozója és következménye.

Advent át akarja változtatni káros szenvedélyeinket istengyermeki méltóságunkkal összhangban álló vágyakozássá. Ha ezt elfogadom, akkor feltétel nélkül igent mondhatok az életemre minden banalitásával együtt. Szert teszek ugyanis annak tudatára, hogy sem a munkám, sem a családom, sem a siker, sem az elismerés nem képes csillapítani vágyakozásomat teljes mértékben. Vágyakozásom isten-formájú, ezért csak Ő tudja betölteni önmagával. Ő pedig bennem él. Vágyakozásom legmélyén az agapé-szeretet iránti vágy rejlik. A szeretetre irányuló vágyakozásomban pedig már benne van a szeretet, és mivel az Isten szeretet, „aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad” (1Jn 4,16). Vágyakozásunkban nem elégedhetünk meg kevesebbel Istennél.

Simone Weil (1909-1943) francia filozófus megfontolásra érdemes gondolata megnyugvást áhító világunkban ezrek kapaszkodója és segítője lehet: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”

Ady Endre: Álmom: az Isten

 

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,

Utam: a nagy Nihil, a Semmi,

A sorsom: menni, menni, menni

S az álmom: az Isten.

 

Vele szeretnék találkozni,

Az álmommal, nagy, bolond hitben

S csak ennyit szólni: Isten, Isten

S újból imádkozni.

 

Nem bírom már harcom vitézül,

Megtelek Isten-szerelemmel:

Szeret kibékülni az ember,

Mikor halni készül.

 

Krakomperger Zoltán teológiai tanár, plébános

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa 2020. november 18-án a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökévé Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosát nevezte ki.

A püspökszentelési és beiktatási szentmise 2021. Január 6-án, szerdán, Vízkereszt ünnepén 10.30-kor kezdődik a Pécsi Székesegyházban. A főszentelő lesz Erdő Péter bíboros, a társszentelők pedig: Michael August Blume érsek, apostoli nuncius és Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök.

Tekintettel a fennálló járványügyi helyzetre a szentelési liturgia nem lesz nyilvános.

 

A kinevezés pillanatairól, az első benyomásról, gyökerekről Felföldi László pécsi megyéspüspök atyával beszélgetünk.

– Családtagjai, honfitársai, munkatársai, barátai, a hívek sokasága mind katarzis élményként éltük meg a kinevezés hírét, e kegyelmi időben nagy öröm tölti be a szívünket. Püspök atya, hogyan fogadta a hírt? Elsősorban kik osztoznak az örömében?

– Egy héttel a kihirdetés előtt Michael August Blume érsek, apostoli nuncius telefonon közölte velem a hírt, hogy a Szentatya engem választott a Pécsi Egyházmegye vezetésére. Ez nagyon megrendített és váratlanul ért, az első gondolatom az volt, hogy nem vagyok rá méltó. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A kinevezésig nagyon nehéz volt egyedül megélnem ezt a változást. A hivatalos bejelentést megelőző pénteken Palánki Ferenc megyéspüspök atya öt éves egyházmegyei szolgálatát ünnepeltük a püspöki hivatal munkatársaival lelki nap keretében. Az elmélkedést és a szentségimádást én vezettem már annak tudatában, hogy utoljára leszek velük egy közösségben. De erről még senki más nem tudott. Nagyon nehéz volt a szívem.

A megosztott öröm dupla öröm. Nagyon sokan tartanak velem lélekben ezekben a kegyelmi napokban. Természetesen a családomnak lesz a legnehezebb, hiszen több száz km távolság választ majd el egymástól bennünket, ritkábban találkozhatunk. Háromgyermekes szerető családban nőttem fel. A szüleink sajnos már nem élnek, és az elmúlt hónapban temettük el a bátyánkat, így a húgommal – akit szintén szerető család vesz körül – ketten maradtunk. Most nagyon vegyes érzelmek váltakoznak a szívünkben, erősítjük egymást. Megéljük a gyász fájdalmát és megéljük-e váratlan ajándék örömét. A Jóisten így engedte ezt meg. Ez is kegyelem.

első 

– A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában eltöltött 24 év irodai szolgálat során tapasztalatot szerzett az egyházkormányzásban.

– A 34 évi papi szolgálatomban megélt örömök, templomok, egyházközség, közösségek építése, a pasztorális munkában adódó nehézségek, küzdelmek, konfliktusok megoldása során szerzett tapasztalatok, a Jóistentől kapott mérhetetlen sok lelki ajándék segítségemre lesznek az új szolgálatomban.

Püspöki titkárként, irodaigazgatóként, helynökként ráláttam az egyházmegye vezetésére. Éppen ezért maga a feladat nem lesz számomra idegen, de a terület, a pécsi egyházmegyei hivatal, a munkatársak, az ottani emberek mentalitása, minden ismeretlen lesz számomra.

Debrecen és Nyíregyháza között csak 50 km a távolság, mégis óriási különbség mutatkozik meg az emberek gondolkodásmódjában is. Egy számomra teljesen idegen világ vár most rám.

– „Örömmel, szeretettel, félelemmel érkezek, mert érzem a feladat nagyságát” – hangzott el a pécsieket üdvözlő első üzenetében. Tudjuk, hogy a megtisztelő feladat nagy teherrel, jár. Megérkezett-e már a szívébe a felszabadult öröm?

– Valóban félelem van bennem, de inkább a felelősség terhe az, ami jelenleg még a hatalmába kerít, és távol tartja a felszabadult örömöt. De érzem, hogy ez is napról napra oldódik, hiszen Pécsett máris megkezdődött a közös munka, döntéseket kell hoznom, a közeljövő fontos eseményeit szervezzük, technikai feladatok megoldása vár rám minden nap. Mindig is a feladatot láttam, nem pedig a kinevezést. Így volt ez, amikor a plébánosi, a püspöki titkári, helynöki feladatokkal bíztak meg. Nagy öröm és megtiszteltetés a püspöki cím, de ennél többet jelent: elsősorban az egyházmegye papjainak, híveinek a kísérését.

„Bátorság!” „Ne féljen!” „Isten hozta kedves Püspök Úr!”„Már nagyon vártuk!” „ Szeressen mindenek felett!” „ Isten áldja és vezesse élete minden pillanatát!” – olvashatjuk a Pécsi Egyházmegyét üdvözlő videó üzenetét követő kommentekben. Mindjárt a kinevezést követő napon már át is lépte a több mint ezer éves múltú egyházmegye hivatalának küszöbét. Már nagyon várták önt. Hogyan fogadták, milyen volt az első benyomása?

– A püspöki hivatalban dolgozó belső munkatársakkal találkoztam, nagy örömmel fogadtak, és úgy érzem, szeretettel vesznek körül, segítenek, mellém állnak, mert nekik is fontos, hogy együtt gondolkozzunk az egyházmegye további építésén.

 térkép

– A videóüzenetében elhangzott: „meg kell tanulnom az utakat.” A helyismereten túl ennek lehet egy szimbolikus vonulata is. Az útnak nem önmagában van értelme, hanem abban, hogy hova vezet! Mit ér az út, ha nem vezet templomhoz?” –hangzik el e kérdés egy grúz szatirikus filmben. Melyek a legfontosabb utak egy egyházmegye életében?

 – Mindennek az alapja a találkozás. Erre teret, időt kell teremteni, nekem elsősorban a papokkal és a hívekkel, egyházon kívüli emberekkel. Ez nagyon sok idő. Ebből fog megszületni a további utak kiépítése.

 A mi családunknak több helyen volt szántóföldje a falu határában. Mindig a föld döntött abban, hogy mit ültettünk el benne, nem pedig a gazda. A homokföldbe csak szőlőt, a szikes talajba napraforgót, a legértékesebb növényeket, mint a dohányt csak a jó földbe lehetett ültetni. Hogy mit lehet felépíteni, az nemcsak azon múlik, hogy mit álmodok, hanem hogy milyen a talaj.

Voltak terveim, amelyeket Debrecenben nem tudtam megvalósítani és Nyíregyházán sikerült, és az is előfordult, hogy Debrecenben egy kezdeményezés jól működött, de Nyíregyházán el sem tudtam kezdeni. A föld dönt, nem én. Van, ahol befogadnak, van, ahol nem.

– A Szentatya kiemelt szempontnak tartja a lelkipásztori gyakorlatot az egyházmegyei vezetéshez. Mit jelent ez a tapasztalat?

– A püspök első számú feladatának tartom a papokkal való törődést. Csak az értheti a plébánosok gondjait, tud segítséget nyújtani, azonosulni az elképzeléseikkel, aki mögött már van több évnyi egyházközségi szolgálat. Csak a gyakorlatban lehet ezt a tapasztalatot megszerezni, csoportokat létrehozni, munkatársakkal együtt dolgozni. Szeretnék lelkileg, emberileg is közelebb kerülni a lelkipásztorokhoz, és segíteni fogom őket.

– Hasonló rendszerben kell gondolkodni egy főplébánia és egy egyházmegye vezetésében?

– A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház főplébániáján eltöltött három év nagyon sok mindenre megtanított. Teljesen másfajta vezetést kért tőlem, mint a debreceni Megtestesülés Plébánia, ahol egy személyben voltam vezető, és magamnak háromszoros beosztottja: a helynök, az esperes és a plébános, és persze nekem kellett minden feladatot elvégezni. Három főnöknek engedelmeskedtem.

Nyíregyházán viszont valóban vezetnem, menedzselnem kellett a közösséget, segítettem a munkatársakat, hogy megtalálják a helyüket, bevontam civileket, hogy nekik is területük legyen a plébániai életben. Ezen tapasztalatok mindenképpen segíteni fognak az új szolgálatomban.

 második (2)

– Milyen vezetőt kap a Pécsi Egyházmegye?

– Azt gondolom, egyrészt a falusi ember szívét, édesapám atyai szeretetének példáját hordozom magamban. Ő mérhetetlenül tudott szeretni, gyöngéd, természetes, megértő, családját kiszolgáló embert láttunk benne, de ha kellett nagyon kemény volt. Ezt érzem magamban is. Nagyon szeretem a munkatársaimat, az embereket, de nem riadok vissza attól, hogy nemet mondjak, vagy falat állítsak, ha szükséges. Ez elengedhetetlen az élet minden területén, a családi életben is. Ez nem extremitás, hanem az élet valósága. Enélkül nem lehet közösségben élni.

– Korábbi, baráti beszélgetésekkor gyakran elmondta, hogy egy csöndes falusi plébánia él a vágyai között. Talán a gyökereihez való ragaszkodás mondatta ezt, ugyanakkor vitalitása, temperamentuma mindig is az élvonalba vitte. Nos, ez lett a falusi plébániai álomból.

Mit jelentenek a gyökerek, és hogyan értékeli ezt a felfelé ívelő utat?

– A papi ideáljaim Kaszab Béla geszterédi és a nagybátyám, Felföldi János kállósemjéni plébánosok voltak. Ők az emberekért, az emberekkel, az emberek között éltek, jelen voltak a hétköznapjaikban. Azt gondolom, hogy a falusi plébánia mindig is közelebb áll az emberekhez, mert a település lakói a plébánossal együtt, egy közösségben élik az életüket. Én erre vágytam. Amikor Nyíregyházára kerültem, eldöntöttem, hogy 70 éves korom után egy csendes, nyugodt, falusi plébánián fogok majd szolgálni. Ezt most a Jóisten teljesen felülírta, de elfogadom az akaratát, és továbbra is boldog papként szeretném folytatni életemet a Pécsi Egyházmegyében.

– Gondolataiban, eddigi megnyilatkozásaiban mindig vissza-visszatér a gyökereihez.

– Az ember nem más, mint az, ahonnan erejét meríti az élet stabilitásához, amibe kapaszkodik. Nekem Geszteréd az életem, és az összes többi már csak erre épül. Mint ahogy a ház alapja, nem kell hogy látható legyen, de adjon erőt és tartást. Nagyon sok kapcsolat, házasság azért dől össze, mert rosszul alapozták meg. Találkoztam komoly szándékkal, szépen induló, de alap nélküli emberi sorsokkal, hivatásokkal, életutakkal, amelyek összedőltek. Aki nem építi sziklára a házát, életét, azt a vihar, az ár magával viszi.

dohány

Az én életemnek az alapja Geszteréd, és ezen belül a hétköznapjainkat meghatározó kemény fizikai munka. A falu 90 %-a dohánytermelő volt, bennünket ez tanított meg szenvedni, és nevelt alázatra, kitartásra. Ez az emberi életben elengedhetetlen. Aki nem tud szenvedni, az semmit nem ér el. Az élet nagy titka, hogy az ember méltósággal legyen jelen a harcban, és tudjon áldozatot vállalni a célokért vívott küzdelemben is. Az alázat pedig arra tanított, hogy ott legyek jelen, ahol éppen vagyok. Egész nap a földeken dolgoztunk és nem háborogtunk, hogy nem bírjuk tovább. Jelen voltunk a munkában, később jelen a nehéz helyzetekben, és megtanultunk jelen lenni az ünnepeinkben, örömeinkben is.

– A gyökerei, és az új egyházmegye közössége felé irányuló nyitottsága, különös módon megmutatkozik a püspöki címer szimbólumaiban is.

– A püspöki címerben látható lesz Geszteréd címerében található kalász és a hal, valamint Pécs – mint bortermelő terület – szimbóluma a szőlőfürt, amelyek azon túl, hogy életemben a múlt és a jelen összekapcsolására mutatnak rá, mindkettő (a kalász és a szőlőfürt) az Eucharisztia szimbólumai. A hal szintén a kereszténységre utaló ábrázolás.

A püspöki címerben látható lesz még a máriás lelkiségre mutató Mária-monogram, amely a piarista gimnázium címerének is fő motívuma. Papi hivatásom gondolata a kecskeméti piarista gimnáziumi évek alatt érlelődött.

– Újmisés papi jelmondatának üzenete továbbkíséri püspöki szolgálatában: „Megismertük a szeretetet” (1Jn 4,16).

– A szívemhez nagyon közel áll ennek a jelmondatnak az üzenete, amely a papi, keresztény életnek a titka. A keresztény élet első lépése az Isten szeretetével való találkozás. Ahogyan a katekizmus első kérdése is erre vonatkozik, nekem is ebben kell jelen lennem, ezt kell szolgálnom, magammal vinnem, hogy amit megtapasztaltam, megéltem, azt hitelesen, éltetően, segítően átadjam. Ez a mondat számomra a teljességet jelenti, folyamatosan érlelődik bennem.

– Varga László kaposvári megyéspüspök gondolata jutott eszembe: Egy dolog van, ami nem tűri a határokat, ez a szeretet, és egyetlen dolog van, ami nem működik határok nélkül, ez is a szeretet.

– A szeretet csak akkor igazi, ha túlcsorduló. Ez a természete. Ha méricskéljük, akkor már benne van az önzés, a cserében valamit várás gondolata. Ez pedig megöli a szeretetet. Az emberi élet csak akkor örömteli és békés, ha van benne túlcsordulás. Az Egyház missziója is a hit, az Isten szeretetének túlcsordulása kell hogy legyen.

A határok szintén gyermekkori emlékeimet idézik, ahol a szüleink túlcsorduló szeretettel vettek körül bennünket, de kőkemény határokat tartottak. Azok a gyerekek, akiknek a szülei, édesapjuk nem tart világos határt, azaz nem tanítja meg a „nem” valóságos fogalmát, nyugtalanabbak, békétlenebbek, zavarodottabbak lesznek, mint ahol a szeretetben jelen van a fegyelem és a határok.

A család, a házasság határokkal biztosított határtalan szeretet. Belül túlcsorduló kell hogy legyen. Így működik egy nemzet, egy emberi élet is.

– A határok hiányát észleljük most a világban, benne az Egyház egy nehéz, szenvedésekkel teli időszakát: ideológiai harcok támadják a keresztény értékeket, keresztényüldözéseket tapasztaltuk már Európában is. „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak” (Edmund Burke). Mint főpásztor, sokat tehet, irányt mutathat.

– Az emberiségnek, benne az Egyháznak a család az alapja, enélkül nem létezik. A történelem folyamán először jutottunk oda, hogy gyökeresen megkérdőjelezik a család valóságát. A világ a vesztébe rohan. Ebből csak egyetlen út vezet ki, ha visszaadjuk a család méltóságát, amely nem egy, hanem az egyetlen lehetőség. Az Egyháznak is az a feladata, hogy a családok – teljes és csonkacsaládok – mellé álljon, azokat erősítse.

Sajnos sok fiatalnak az élmény helyett csak információja van a családról, nincs tapasztalata arról, hogy milyen az, amikor a szülőkkel, testvérekkel együtt ülnek az asztalnál. A család nem információ, hanem élet. Az Egyháznak is az a nagy veszélye, hogy beszél a közösségről, de csak információt ad át, nem teremti meg a közösség élményét. Az információval nem lehet mit kezdeni. Erősíteni kell a keresztény közösségeket is, hogy aki közel jön az Egyházhoz, az ne csak a katekézis kérdéseivel, hanem egy meghívó, befogadó közösséggel találkozzon. Ez a jövő.

Megtapasztaltam az eddigi szolgálatom alatt, hogy ez nem csak vízió, hanem működik, létezik, az emberek várják, vágyják a megújulást, de ehhez nekünk kell kinyitni, kilépni, meghívni, befogadni.

A vírus akkor győz, ha legyengül az immunrendszerem. Az ember biológiai, szellemi, lelki immunrendszere a családban megélt szeretet. A szép családban élők mindig egészségesebbek, mint a családon kívül élők. Valóban egy nagyon zavarodott világban élünk, de ez ellen a védekezési mód a belső élet megerősítése.

– Mindenkinek az útját egyengeti valaki. Az újmisés pap sok esetben plébánosának mond köszönetet. Kinevezett megyéspüspökként kik vannak a szívében?

– Papi hivatásom születése a korábban említett Kaszap Béla és nagybátyám, Felföldi János plébánosoknak köszönhető. Örülök, hogy még fiatal papként is sokáig tudhattam őket magam mögött. Sokat tanultam tőlük. Később a püspöki hivatalban nagy hatással volt rám Bosák Nándor püspök atya. Együtt dolgoztunk, láttam krízishelyzetekben, hogy a feszült pillanatokat miként reagálja le, hogyan dönt, mérlegel, szól az emberekhez. Palánki Ferenc megyéspüspök atya kormányzásából is sokat tanultam. Ők gyakorolták a legnagyobb hatást az életemre, papi hivatásomra.

De széles a skála. Akik jelen voltak az életemben, mindannyian meghatározóak számomra. Olyan az emberi élet, mint egy nyers agyagszobor, aki hozzáér, az rajta hagyja az újlenyomatát. Akivel sokat találkozunk, az nagyobb nyomot hagy rajtunk. Ezért fontos, hogy milyenek a kapcsolataink, mert az formálja a gondolkodásomat, lelkemet, életemet.

– A kinevezéssel emberi érzések törnek a felszínre. Bennünket, akik itt maradunk, örömmel, büszkeséggel tölt el az új szolgálata, ugyanakkor veszteségként is éljük meg e változást, hiszen az ország másik végében található egyházmegye végleg elszólítja ettől a területtől. Mi egy embert veszítünk el, de a püspök atya nagyon sok barátot, munkatársat. Milyen érzésekkel köszön el?

– El sem tudom képzelni, hogyan fog mindez történni. Teljesen egyedül, mindenféle védelem nélkül maradok. Innen elköszönök, itt hagyva mindent, hogy egy számomra még teljesen idegen világ befogadjon. Olyan, mint amikor egy fát átültetnek egy új környezetbe. Valószínű innen erednek a könnyeim, amikor emberi érzések szakadnak fel bennem, arra gondolva, hogy mindennek vége lesz. Megszűnik a jelenlegi otthonom, itt maradnak a barátaim, a levegő, a tér. Meg kell találnom az otthonlét valóságát fizikailag, emberileg és lelkileg a Pécsi Egyházmegyében.

Nagyon kérek mindenkit, hogy jó szívvel emlékezzenek rám, bocsássanak meg, ha valakit megbántottam, és imádkozzunk egymásért!

Kedves Felföldi László Püspök Atya!

Gratulálunk a megyéspüspöki kinevezéséhez szolgálatára kérjük a Jóisten bőséges áldását, a Szentlélek vezetését!

Az interjú nyomtatásban megjelenik az Öröm-hír karácsonyi számában.

Kovács Ágnes

sajtóreferens

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Ki gondolná, hogy a debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégium portásfülkéjének formájában a veronai San Zeno Maggiore bazilika beléptető fülkéje köszön vissza? A közelmúltban elkészült, és már működő új portásfülke ünnepélyes megáldására került sor november 26-án a debreceni intézményben.

Dr. Bódis Zoltán intézményvezető az iskola varázsdobozáért Somodi Attila karbantartó, asztalos mesternek mondott köszönetet, aki – miután nem találtak elképzelésükhöz megfelelő és minden igényt kielégítő tervezőt – a megvalósításig reprezentálta az olasz építmény másolatát.

Attila különleges, igényes munkája fellelhető az iskola más helyiségeiben is: a tornaterem berendezései, kerti padok, beltéri ajtók is láttatják mesteri alkotásait. Megtudtuk, hogy a városban több üzlet polcai, pultjai is az ő munkáját dicsérik, az egyik közeli cipős bolt belső design-ja a helyi napilap címoldalára is került.

Az intézményvezető elmondta, az egyre nagyobb létszámmal működő iskola tanulóinak biztonságát is szolgálja a megfelelő helyen kialakított, beléptető rendszerrel ellátott új portásfülke, ahol iskolaidőben folyamatos portaszolgálat működik. Korábban nehezen lehetett követni, hogy ki mikor érkezik, illetve távozik az épületből.

Bódis Zoltán egyben megköszönte minden technikai dolgozónak is a munkáját, akik elismerésére ritkán adódik alkalom. Az iskola a technikai dolgozók vállán nyugszik – fogalmazott az intézményvezető, áldozatos munkájuknak is köszönhető, hogy tiszta, rendes, esztétikus körülmények között tanulhatnak a diákok.

A portásfülkét Bancsi Zoltán plébános, iskolalelkész áldotta meg.

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Iskolánk nyitott a roma kultúra megismerésére. Ennek keretében tavasszal Rézműves Melinda, hodászi származású néprajzkutató szervezésében a hagyományos roma mesterségekről rendeztünk időszaki kiállítást. Az alsó tagozatos gyermekeknek bemutatott tárlaton sok érdekességet tudtunk meg a szövő, kosárfonó, bádogos és fafaragó mesterségekről. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a számukra már ismeretlen, régen elfeledett mesebeli világ titkait.

Novemberben a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda adott helyet a Közművelődési és Vidékfejlesztési Programiroda Egyesület "Mesélő Spaletták" című vándorkiállításának.

Az eredetileg a Hodászi Roma Alkotóház ablakainak spalettáira készített festmények gazdag formavilágot és mintakincset vonultattak fel. Egyaránt ábrázoltak roma és magyar népi motívumokat, megjelenítettek védett természeti értékeket, Szatmár mezei virágait, de láthattunk közöttük tájképeket, valamint a cigány holokausztról készített megrendítő képeket is.

Az alkotók között tudhatjuk Ament Éva népi iparművész bútorfestőt, Ferkovics József grafikust, Nyári Irén és Tonté Erzsébet roma származású festőművészeket.

A Dienes Béla igazgató úr által megnyitott kiállítást a gyerekek nagy érdeklődéssel fogadták. Az iskola aulájában elhelyezett képek elgondolkodtattak bennünket, üdítően és inspirálóan hatottak mindannyiunkra. Alkalmat biztosítottak arra, hogy tanulóinkkal beszélgessünk a cigány népcsoport múltjáról, sorsáról, s hogy közösen gondolkodjunk közös jövőnkről, hiszen iskolánkban is tanulnak roma származású gyermekek.

A kiállítás lehetőséget biztosított arra is, hogy a fiatalok bekapcsolódhassanak az alkotás folyamatába. Az iskola által meghirdetett belső rajzpályázatra nagyon sok munka érkezett. A gyerekek rajzai, festményei hűen tükrözik azt a gazdag érzelemvilágot, hangulatot, amit a palettakiállítás keltett bennük. Ígéretet kaptunk arra, hogy a legjobban sikerült gyerekmunkákat a festőművészek munkáival együtt a közeljövőben kiállítják Nyíregyházán.

                                                       

Dr. Bálint Albertné,  rajz és vizuális kultúra tanár

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosát november 18-án kinevezte pécsi megyéspüspökké. Az új főpásztort arról kérdeztük, mit jelent számára a kinevezés, hogyan látja leendő szolgálatát az ország másik végében.

– Hogyan fogadta a kinevezés hírét?

– Egy héttel a kihirdetés előtt kaptam a hívást. A nuncius úr telefonált a hírrel, hogy a Szentatya kinevezett pécsi püspöknek.

Először nem kaptam levegőt… Az ezt követő első hét nagyon nehéz volt, napokig úgy éreztem, álmodtam az egészet.

Elsőre olyan volt, mint a gyász, amikor az ember elveszít egy családtagot, és nem akarja elhinni, hogy meghalt, hogy valaminek vége. A papi létem egy gyönyörű szép időszaka most lezárul. Amit felépítettem, rendbe raktam és működik, amit megálmodtam, számomra most véget ér. El kell kezdenem valamit, amiről egyelőre nincs fogalmam. Érzem, hogy ez most nem olyan, mint amikor az egyik plébániáról megyek a másikra. Egy teljesen más típusú munkát, más életet kell elkezdenem.

– Ezért fogalmazott úgy a Pécsi Egyházmegye papjait és híveit köszöntő videoüzenétében, hogy örömmel, szeretettel és félelemmel érkezik?

– Igen, és most a félelem még nagy teher, hiszen olyan gyorsan történik minden. Ugyanakkor óriási bizalom és remény van bennem. Ha a Jóisten ezt az utat jelölte ki számomra, akkor meg kell találnom, hogyan járjak rajta. Egész életemben Isten útjának elfogadására törekedtem. Isten sokszor terelt ugyanis olyan területre, amit nem akartam, de amikor megláttam a változásban az isteni irányítást, el tudtam fogadni. Tíz évi papság után így kerültem Debrecenbe, a püspöki hivatalba is, pedig nem akartam. Olyan idegen volt tőlem, mintha valakit, aki nem tud énekelni, meghívnak az operába. Bosák püspök úr azonban ragaszkodott hozzá, így végül megadtam magam. Mondhattam volna, hogy semmiképpen nem tudom vállalni, de amikor éreztem, hogy komolyan gondolja, igent kellett mondanom. Láttam benne Isten akaratát, hogy elengedjem, ami volt, és elfogadjam, ami most következik, és majd lesz valahogy. Akkor fel kellett számolnom a korábbi lelkipásztori életemet, elajándékoztam a hittanos anyagaimat, hiszen bekerültem egy irodába. És

csodákat kaptam! Megerősödött bennem a tapasztalat, hogy a Jóisten megsegít. Így kerültem a debreceni plébániára, ahol az építkezések csodája várt rám.

6

– Pasztorális, majd általános helynökként rálátott egy egyházmegye működésére, vezetésére. Biztonságot ad Önnek az így szerzett tapasztalat?

– Huszonnégy évet dolgoztam a püspöki hivatalban, ami nagyon sokban segít most. A régi világban mindenki segédként kezdett egy mester műhelyében.

Hálát adok a Jóistennek, hogy Bosák püspök úr és Palánki püspök úr mellett segéd lehettem, aki látja a mestert, tanul, figyel. Biztos vagyok abban, hogy sok jó dolog átragadt rám.

– Mi vihető át mindebből a püspöki szolgálatába?

– Papi életem során megtanultam, hogy nem lehet csak úgy átvinni a gyakorlatokat az egyik helyről a másikra. Csak azt lehet meghonosítani, amit az adott hely enged. Ami például nagyon jól működött Debrecenben, az Nyíregyházán nem ment.

A hely sajátosságait mindig tiszteletben kell tartani, és nem szabad sem kudarcként, sem sikerként felfogni. Falusi gyerek vagyok, több darab földünk volt különböző területeken. Nem a gazda döntötte el, hol mit ültet, hanem a föld.

– Akkor nagyon kell figyelni.

– Nagyon. Fel kell ismerni, mit lehet, mit nem. Nyilván el kell indulni meghatározott irányokba, de a jó irányban haladva is sok zsákutcába juthatunk.

Ahhoz, hogy megtaláljuk, mi működik, be kell járnunk a zsákutcákat is. Ez kivédhetetlen. A zsákutca nem kudarc, hanem azt jelenti, hogy nem az az én utam.

Jézust sem fogadták mindenütt nagy lelkesedéssel, de ő akkor is ment tovább. Csak feladni nem szabad. Azt nem tehetem meg, hogy a kudarcra hivatkozom, és nem csinálom tovább. Ha az egyik út nem megy, van még száz másik, ami járható. Az irányok ki vannak jelölve, a hogyan és a kikkel az, ami változó lehet.

A legfontosabb, hogy megtaláljam a munkatársak, a papok és a családok között azokat, akikkel tudok együtt gondolkodni. Velük kell ütőképes munkatársi csapatot alkotni.

3

– Az ország egyik végéből a másikba kerül. Mennyire ismeri Pécset, milyen kapcsolatai vannak az egyházmegyével?

– Kirándulni jártam ott, és egyszer, néhány évvel ezelőtt meghívott Udvardy érsek úr egy szakmai találkozásra. Az egyházmegyében ma még csak egyetlen papot ismerek személyesen, így egyelőre minden értelemben távol vagyunk egymástól. Itt, Szabolcsban is vannak apró falvak, de úgy tudom, a Pécsi Egyházmegyében még összetettebb a lelkipásztorkodás helyzete, minden területnek megvan a saját kultúrája, nyelvezete. A papi pályámat Nyíregyházán kezdtem. Hat évig voltam ott káplán, azután huszonegy éven át Debrecenben szolgáltam. A két város között mindössze ötven kilométer a távolság, de köszönőviszonyban sincsenek egymással. Egyszerűen más az emberek mentalitása. A szabolcsi világnak a közvetlenség a jellemzője. Amikor legutóbb idekerültem, elmentem a hivatalokba bemutatkozni, és természetes, közvetlen, szép találkozásaim voltak. A három év alatt pedig barátivá vált a kapcsolatom az emberekkel. Ez egy szabadabb világ Debrecenhez képest, ami nem azt jelenti, hogy az egyik jobb vagy a másik rosszabb.

Mindegyiknek van előnye és hátránya. Ezt kell most megtanulnom Pécsett. Fontos, hogy értsem, és semmiképpen ne értsem félre a nyelvezetet, ne feltételezzek rosszat.

– Hogyan éli meg az újrakezdést, azt, hogy egy darabig biztosan idegennek érzi majd magát?

– Megfigyeltem magamon, hogy van egy jó tulajdonságom. Teljes lényemmel ott vagyok jelen, ahol éppen vagyok. 1996-ban nehéz volt elmennem Nyíregyházáról, ahol káplánként szolgálni álomszép munka volt, de tudtam, hogy nekem már Debrecenben van dolgom. Elkezdtem a munkát, a nulláról kellett felépítenem egy templomot és egy lelki közösséget egy lakótelep kellős közepén. Aztán következett a józsai templom építése. Létrejött egy szép, működő plébánia. 2017-ben, amikor elhelyeztek, el kellett hagynom egy dinamikus, élő és fejlődő közösséget, és újra Nyíregyházán folytatnom a szolgálatot. Tavaly egy beszélgetésben megkérdezte valaki, hogy ismét elmegyek-e majd innen. Azt mondtam, hogy csak akkor, ha a Jóisten magához szólít. Most éppen befejeztem egy építkezést, elkészült az egyházmegye lelkipásztori központja és a plébánia felújítása.

Hátradőlhettem volna, de újra mennem kell. Tudom, hogy mostantól máshol kell lennem, pap testvérek az új munkatársak, családok között kell jelen lennem, találkoznom velük, megismernem őket.

2

– Könnyen megy Önnek a kapcsolatteremtés?

– Úgy gondolom, igen. De kérdés, hogyan fogadnak majd be, hiszen idegen vagyok, messziről jöttem.

Én nyitott vagyok, és az első találkozás során úgy éreztem, nagy szeretettel fogadnak, nyitottan és segítőkészen. Az a sejtésem, hogy nagyon jó munkatársaim lesznek.

Mostantól hetente megyek majd Pécsre, és elkezdődik az ismerkedés.

– Az Önre jellemző nagyfokú közvetlenséget meg tudja majd őrizni főpásztorként?

– Nem tudom, még soha nem voltam püspök, de nagyon

szeretném, ha megmaradhatna a közvetlen hangnem. Nem szeretnék rideg-hideg, távolságtartó irodát. Sokat jelent nekem Ferenc pápa gondolata, hogy a pap legyen bárányszagú, és a pásztor legyen a nyájjal. Én is az emberekkel szeretnék lenni.

– Papi példaképe, a nagybátyja arra tanította, hogy bátran vállalja a merész lépéseket is.

– Igen, papi életemben kicsit mindig úttörő voltam, feszegettem a határokat. Sok szép dolgot sikerült megvalósítani, amelyek kimondatlanul is merész lépések voltak. Például a Cursillo vagy a nyíregyházi városi keresztút elindítása. Mertem belevágni új dolgokba, amelyek az Egyház, a közösségek javát szolgálták. Abban hiszek, hogy bátran lépni kell, ha az ember úgy látja, hogy ez Isten akarata. Az én életemben pedig kitapintható volt Isten jelenléte. Ahogy a szemináriumba kerültem, ahogy ott maradtam, ahogy a papi életemben megmaradtam… Hiszen hány pap testvér vérzett el ezen az úton.

A Jóisten engem megőrzött, de ez nem az én érdemem. Isten újra és újra belenyúlt az életembe, és el tudtam fogadni az élet szorítását is.

– Egy évek óta folyó pasztorális programot kell továbbvinnie Pécsen. Hogyan éli meg ezt?

– Nagyon jó, hogy megvan a konkrét irány. Az is gyönyörű, hogy sok minden felépült, elkészült már. Udvardy püspök úr nagyon eredményes munkát végzett. Nekem csak beállnom szabad ebbe a munkába, és folytatnom a megkezdett utat. Ami megvan, ami működik, azon nem szabad változtatnom, és nem is akarok. Sőt, örülök, hogy ennyi minden megvalósult már.

Ha vásárol az ember egy szép földet, amin ott áll egy szilvafa és egy körtefa, nem fogja kivágni, hanem gyönyörködik bennük, és azt mondja, ez jó, szükségem van rájuk.

Nekem most ismerkednem kell az emberekkel, találkoznom, beszélgetnem velük. Leülnöm először a közvetlen munkatársakkal, aztán a papokkal és így tovább.

– Mit tudhatunk a szentelésről?

– Jövő év elején,

január 6-án szentelnek majd a pécsi székesegyházban. A főszentelő Erdő Péter bíboros úr lesz, az egyik társszentelő pedig Michael August Blume érsek, apostoli nuncius úr. A másik társszentelőnek egykori püspökömet és szemináriumi spirituálisomat, Bosák Nándor püspök urat kértem fel.

Megvan a jelmondatom is, az újmisés jelmondatom rövidült: „Megismertük a szeretetet”. (1Jn 4, 16) Számomra ez nagyon fontos üzenet kezdettől fogva.

Ez az Egyház titka, a szeretetközösség, amiért egész papi életemben szolgáltam.

Ezt tanultam gyerekként Geszteréden, ezt élte előttem a hívek feltétlen szeretetében a plébánosom, Kaszap Béla. A falunk nagycsaládként élt. Természetes volt számunkra, hogy templomba megyünk, és hogy a templom a falut szolgálja, mindenki onnan merít erőt. Már gyerekként közösségben éltük meg a munkát, a pihenést, az ünnepet. Ezt az örökséget vittem tovább a papi életemben.

Azt tartottam a feladatomnak, hogy megszólíthatóvá váljak, és magam is megszólítsam az embereket. Hihetetlen erő van bennük, amit segítenünk és engednünk kell felszínre törni.

Az Egyház felelőssége, hogy munkatársakként bevonja-e a világiakat az életébe. Úgy gondolom, bíznunk kell bennük, és támogatnunk őket ebben, mert csak így építhetünk együtt közösségi Egyházat.

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. november 29-i számában jelenik meg.

 

Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Fotó: Lambert Attila

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyítregyházi Egyházmegye