augusztus 2020

Szent István király ünnepén, augusztus 20-án, kettős ünnepet ült a debreceni Szent István egyházközség. Templombúcsút tartottak, a szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be, amelyen megáldotta a templom felújított orgonáját.

A debreceni Szent István egyházközség 1997-ben kapta a 2 manuálos 19 regiszteres pneumatikus orgonát Németországból, amelyet Ferencz József egri orgonaépítő bontott le, és változtatás nélkül épített fel a templomban. 23 év után az orgona felújítása a pneumatika késése, a templom szélsőséges klímája miatt történt repedések és a belső festés következtében keletkezett porosodás miatt vált szükségessé – tájékoztatott bennünket Géczy István, a debreceni templom kántora.
A munkálatokat Paulus Frigyes orgonaépítő végezte, aki optikai elektromos vezérlést, Setzer-kombinációt, játékrögzítést, új fúvómotort épített be. Felújította a játszóasztalt, a szélládákat, a hibás sípokat, a fúvóművet, valamint teljes tisztítás, intonálás, hangolás történt.

Palánki Ferenc megyéspüspök, miután megáldotta a felújított orgonát, a szentmise homíliájában Szent István király életszentségét, a legnagyobb magyar példáját állította a jelenlévők elé. A főpásztor elmondta, amikor Kossuth Lajos Széchenyi Istvánt a legnagyobb magyarnak kijáró tisztelettel övezte, Széchenyi ezt visszautasította, mondván, a legnagyobb magyar Szent István király volt.

A legnagyobb magyar Széchenyi István szerint Szent István volt

Ma a legnagyobb magyart ünnepeljük, aki Árpád fejedelem népének Európában tekintélyt, az egész világegyháznak pedig példát adott életszentségével – fogalmazott a főpásztor, majd a magyarság jelentésére helyezve a hangsúlyt, feltette a kérdést: Mit jelent számunkra a magyarságunk? Nem sok ember van hazánkban, akinek ősei valóban Árpád népével együtt telepedtek le a Kárpát-medencében, és csak magyar vér folyik az ereiben. A magyarság nem vér, hanem döntés, eszmeiség, gondolkodás, életvitel kérdése, és ebből nem hiányozhat a kereszténység sem. A magyarok már a honfoglalás előtt találkoztak a kereszténységgel. István király tudatosan döntött Jézus Krisztus mellett, amely nem politikai érdekből történt – fogalmazott a megyéspüspök, majd utalt az István a király című rockoperára, amelynek befejező részében a koronázást követően István király így szól: „Veled, Uram, de nélküled”. Ez azt jelenti, hogy a király csak politikai megfontolásból választotta a kereszténységet országának, és Istennek nincs köze a néphez, az életünkhöz. De a keresztény Szent István ezt biztosan nem mondta.

„Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld 4,23)

Az első magyar királyunk sziklára, vagyis Krisztusra építette az életét, családját, nemzete jövőjét. Benne megvalósult a kereszt, amely őt Istennel összekötötte, és az Ő országát építve szervezte, formálta a földi hazát, hogy népének jövője legyen.
István király a magyar szentek közösségéhez tartozik – folytatta beszédét Ferenc püspök. – Ő az, aki kijelölte az utunkat, fontosnak tartva, hogy személyes életpéldájával állandó kapcsolatban legyen Istennel: „Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld 4,23). A fiához, reményei szerinti utódjához, Szent Imréhez intézett intelmeit, ugyanezen meggyőződésből fogalmazta meg. Mert „Az igaz ember útja, mint a hajnal pirkadása, egyre világosabb, míg fényes nap nem lesz” (Péld 4,18). Mi úgy tekintünk az életünkre, hogy az örömmel teli születésünk után elérkezünk életünk csúcspontjára, onnan pedig már csak lefelé haladunk. Az igaz ember élete nem ilyen.

Az igaz ember élete folyamatos emelkedés, olyan, mint a hajnal hasadása, reggel fényes, délben fényesebb, este a legfényesebb

A székelyek az estét napszentületnek mondják, mert valami véget ér, szentségre, teljességre jut el – hangsúlyozta a megyéspüspök.
Szent István élete is ilyen volt. Teljes bizonytalanság, kilátástalanság vette körül, nem tudott hová fordulni, mert egyetlen földi reményét, fiát veszítette el. De az isteni remény megmaradt szívében, ezért fölfelé, Istenbe kapaszkodott, így a legjobb megoldást választva országunkat felajánlotta a Boldogságos Szűz Máriának, és ez a döntés meghatározza az életünket.

„Hol vagy, István király?” – „És ti hol vagytok, most magyarok?”

A szentek példaképeink, segítenek, bátorítanak bennünket. „Hol vagy, István király?” – énekeljük vágyakozva a katolikus magyarság egyik néphimnuszában, látva az ő példáját. Ha együttműködünk Isten kegyelmével, Szent István segít rajtunk. Ha ő feltenné a kérdést: „És ti, magyarok, hol vagytok most? Azon az úton, amit kijelöltem a Szent Jobbommal?” Erre mit válaszolnánk?

Mindannyiunknak el kell gondolkodni azon, hogy az Isten által kijelölt úton járunk-e? Ennek megfelelően teljesítjük-e a hivatásunkat, napi kötelezettségeinket, mert ha igen, akkor az életünk végig fényes lesz. Vannak hibáink, bűneink, gyenge, gyarló emberek vagyunk, de a szentek ebben is példát adnak, mert nekik sikerült, így nekünk is sikerülni fog.

Legyen az életünk Istenhez méltó, és akkor lesz igazán emberhez méltó is

Szent István példáját követve építsük sziklára az életünket, amely maga Krisztus! Legyen az életünk Istenhez méltó, és akkor lesz igazán emberhez méltó is. Krisztus megélte az igaz emberi életet. A szentek amennyiben megvalósították Krisztus életét, annyiban lettek szentek. Így tekintünk Szent István királyra is. Arra törekedjünk, hogy meglegyen az alap, amire építhetjük személyes, családi, közösségi életünket, országunkat, nemzetünket, világunkat, és akkor fogunk azon az úton járni, amelyet Szent István kijelölt számunkra.

Mert ahol az Isten dicsősége, ott a mennyország. Ha bekapcsolódunk a magyar szentjeink közösségébe, az Istent dicsőítő közösségbe, akkor énekünkkel, orgonajátékunkkal, hangszereinkkel a mennyországot éljük meg.
Szent István segítsen bennünket, hogy életünkkel magasztaljuk Istent, teljesítve hivatásunkat, küldetésünket, amelyet Szent Jobbjával kijelölt számunkra! – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

A szentmisén orgonán közreműködött Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész és Géczy István, az egyházközség kántora, valamint a templom kibővített kórusa Kiss Csaba vezetésével.
A szentmise végén a püspök atya megáldotta az új kenyeret, melyből mindenki részesült, megkoszorúzták a templomkertben található Szent István szobrot. A templombúcsú  szeretetvendégséggel ért véget. 

Másnap 21-én, pénteken szakmai napot tartanak a templomban, ahová kántorokat, orgonistákat, zenészeket és növendékeket várnak. A szakmai kérdésekre Kovács Szilárd orgonaművész válaszol. A résztvevők közelebbről is megismerkedhetnek az orgonával Szakács György lelkész és Sárosi Dániel orgonaművész vezetésével. A háromnapos ünnep záró alkalmán, 23-án 18.00 órától pedig Kovács Lilian és Repka Sára énekművészek közreműködésével dr. Karasszon Dezső orgonaavató koncertjén vehetünk részt.

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A felújított Dósa nádor téren a Szanyi Borbála szobrászművész munkáját dicsérő alkotás ünnepélyes megáldásán részt vett a város vezetése, a történelmi egyházak debreceni képviselői és a város lakossága.

Jövőt építeni csak szilárd meggyőződéssel, valamint az Istenbe és az időtállóságba vetett hittel lehet. A jövő építésének egyik legkiemelkedőbb példája első királyunk életműve – kezdte Papp László polgármester ünnepi beszédét a szoboravatáson   – A Szent István-i életmű nemzetünk történelmének legidőtállóbb alkotása, amely egy évezred távlatában is erőt adó fundamentuma nemzetünk létének és jövőjének. Ez a szilárd alap adta meg az esélyt arra, hogy az évszázadok viharait átvészelve, büszkén képviseljük a szent király által ránk hagyott keresztény magyar államiságot – fogalmazott a polgármester.

2020 úgy vonul be a történelembe, mint ami hosszú idő után újra megismertette az emberiséggel a világjárvány veszélyét, és megmutatta, hogy az ember nem mindenható, és minden tudása ellenére nagyon is sebezhető. De nekünk, magyaroknak egy másik szomorú történelmi esemény – Trianon 100. évfordulója – miatt is emlékezetes marad ez az év. A békediktátum bár szétverte a magyar állam egységét, mégsem tudta szétszakítani a magyar nemzet összetartozásának erős kötelékét – hangsúlyozta Papp László.

Nemzetünk szellemi és lelki egységét nem lehet megőrizni Szent István király tisztelete, örökségének ápolása és gyarapítása nélkül. Debrecen a magyar kereszténység egyik kiemelkedő központjaként, a modern, nemzeti konzervativizmus zászlóvivőjeként mélyen elkötelezett Szent István király eszmeiségének ápolása, erősödése és az utókorra történő átörökítése mellett – emelte ki a polgármester, majd elmondta, hogy Debrecen közgyűlésének döntése értelmében emléket kívánt állítani államalapító királyunknak ott, ahol „találkozik a történelmi múlt a modernséggel, a jövővel, ahol a bennünket körülvevő épületek három évszázadot ölelnek fel. Közülük az egyik, a városháza épülete adott már védelmet a magyar Szent Koronának.

Szent István szobrának felállításával hitet teszünk a szoborban testet öltő személyiség mellett, és ezzel üzenünk a jövőnek is – tette hozzá a polgármester, majd utalt arra a virtuális négyszögre, amely e szobor leleplezése után a városnak azon pontjait jelöli, ahol első királyunkra emlékezhetünk.
A négyszög két pontját két templomnál találjuk. A Szent Anna-székesegyház bejárata fölötti fülkében áll Debrecen legrégebbi Szent István-szobra. A szabadságtelepi Szent István-templom kertjében szintén egy egészalakos szobor található. Ezek a hit jelentőségét, a kereszténység védelmének feladatát szimbolizálják. Szent Istvántól kezdve ez a legfontosabb küldetése és feladata a magyarságnak, amelynek aktualitása ma sem kérdőjelezhető meg. Szent István emlékezetének harmadik pontja a város múzeumi negyedében, a Déri téren található dombormű (1942), az utolsó pedig a Dósa nádor téren a most felállított alkotás.

Ezután a polgármester kifejtette, a fekete gránittalapzaton álló, a szemlélőhöz mégis közeljövő szobor erőteljesen fejezi ki az uralkodó méltóságát, szentségét, mindannyiunk számára érzékelhetővé válik István emberközelisége, határozottsága. Szent István debreceni szobra nem a harcost ábrázolja, hanem a magyar államot stabil alapokra helyező, népe között élő és azt vezető és védő uralkodót, a lefelé tartott kard pedig az erő és a védelem szimbóluma.

A polgármester hangsúlyozta, Debrecen azt üzeni első királyunk szobrának az összetartozás évében történő felállításával, hogy kötelességünk úgy élni, munkánkat úgy végezni, hogy a magyarság szellemi és lelki egységét megőrizzük és megerősítsük. Jövőnket Szent Istvánhoz hasonlóan a keresztény Európában képzeljük el.

Azt kívánom, hogy 2020-ban, államalapító királyunk ünnepén a múlt, a jelen és a jövendő e szoros egységének tudatában éljük át a nemzeti összetartozás, a közös együttlét megtartó és megható erejét. Az összetartozás, a nemzeti egység erőt ad minden kihívás leküzdéséhez, legyen szó járványról vagy gazdasági nehézségekről. Szent István erős Magyarországot épített, és ezt hagyta örökül utódainak. Bennünket sem vezethet más szándék, minthogy erős Magyarországot, erős Debrecent hagyjunk örökül utódainknak. Ebben a törekvésünkben mától Szent István is velünk lesz itt Debrecenben.
Isten éltesse Magyarországot! Isten éltesse a hazájukat szerető, érte áldozatot hozni tudó magyar embereket! – fejezte be ünnepi beszédét Papp László, Debrecen polgármestere.

Ezt követően a szobor leleplezése történt, majd Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Fekete Károly református püspök megáldották a Szent István szobrot, majd az ünnepség végén koszorúkat helyeztek el a köztéri alkotásnál.

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Harangzúgás törte meg a szokatlan csöndet az ünnepi kenyérszentelés előtti percekben, Debrecen főterén, a Kossuth téren. A szokásos karneváli hangulat, színkavalkád, a táncosokkal, külföldi együttesekkel, zenekarokkal kísért virágkocsik felvonulása ezúttal elmaradt, és csak a téren kiállított virágkompozíciók jelezték, hogy elkezdődött augusztus 20-a, Szent István király ünnepe.
Az ünnepélyes zászlófelvonás és a Himnusz eléneklése utáni, hagyomány szerinti kenyérszentelés viszont változatlanul nagy méltósággal megtörtént a történelmi egyházak és a város vezetésének, valamint Debrecen lakosságának részvételével.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, metropolita előimádkozása után Fekete Károly református püspök tartott rövid beszédet, amelynek bevezetőjében a püspök mindjárt a Trianon centenáriumára készített virágkocsin olvasható szent páli-gondolatot idézte: „Elég neked az én kegyelmem” (2Kor 12,9). Fekete Károly továbbfolytatva az igét hozzátette: elég nekem a Te kegyelmed, azaz elég Magyarországnak az Isten kegyelme. A kompozíción a Nagy-Magyarország magába foglalja a kisebbiket, az anyaországot. A mögöttünk lévő 100 esztendő bizonysága annak, hogy a földi uralomváltás igazságtalanságainak egyetlen megoldása az Isten üdvösséges uralma alá tartozás. Ha Isten országa öleli magába a mi hazánkat, Magyarországot, akkor az Isten országa kiteljesedésében nyílik meg az út a nemzeti kiteljesedésre.

Uralomváltás ez, de másféle, mint az emberi uralom – folytatta a református püspök – személyenként és szívből, abból a vágyból születik, amely kimondja, véget vetek magamban az istentelenség uralmának. Akkor államalapító István király kegyeleméneke így hangozhatna: „Felkelt a napunk, Krisztus a mi urunk, árad a kegyelem fénye ránk.”

Isten országa megbocsátásból, könyörületből, kegyelemből, Jézus áldozathozatalából épült, erre utal a kompozíción is látható kettős kereszt. Ez a minta. Ezt a megbocsájtást kell nekünk a legszemélyesebb, legkínosabb magán- és közügyekben is megvalósítani itt a Kárpát-medencében. Vagyis: Vesd el a megtorlást, a bosszúvágyat, és győzd le a gonoszt jóval! Nem átkozni kell, hanem imádkozni.

Aki elhiszi, hogy elég neked az én kegyelmem, és vallja, hogy elég nekem a Te kegyelmed, Krisztus, az az új kenyérben felfedezi a krisztusi kegyelem kenyerét, amely nem megaláz, hanem részesíti a többieket is e kenyérből, nem elvesz, hanem megszaporít, szétoszt. Legyen hát táplálékunk, erőforrásunk Isten gondviselő szeretetének kegyelme és az azt jelképező kegyelemkenyér! – fejezte be gondolatait Fekete Károly református püspök.

Ezután került sor az új kenyér, Isten ajándékának, az emberi munka gyümölcsének, életünk szimbólumának megáldására, amely szertartást Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök végezte.
Az áldás hálaadást és kérést fogalmaz meg. Hálát adunk és köszönetet mondunk Isten gondoskodó jóságáért, a föld terméséért, a hasznos munka képességéért és a mindennapi kenyér megszerzésének lehetőségéért. Napról napra ismételjük az Úr imájában: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”

Az új kenyér békességünk szimbóluma is, ezért így folytatódik a kérés: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek”, hogy Veled és egymással kiengesztelődve, békében munkálkodhassunk hazánk, nemzetünk boldogulásáért és népünk mindennapi kenyeréért – hallhattuk az áldást kérő és köszönetet megfogalmazó szavakat Ferenc püspöktől.

Az új kenyér megáldása után a jelenlévő fiatalok és a főpásztorok kiosztották a kenyeret az ünneplők között, majd a kenyérszentelés a Szózat eléneklésével zárult.

Ezt követően a jelenlévők átvonultak a délelőtti program következő helyszínére, a megújult Dósa nádor térre, ahol a Szent István királyt ábrázoló köztéri szobor ünnepélyes megáldására került sor.

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2020. augusztus 20., csütörtök 04:57

Szent István király, Magyarország fővédőszentje

Első, államalapító, szent királyunk, hazánk fővédőszentje életét és művét idézzük fel főünnepe, augusztus 20. alkalmából.
A magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót vívott ki magának. Nyugat felé fordult, és megnyitotta az ország kapuit a kereszténység előtt. Beengedte az országba Pilgrim passaui püspök követeit. Egyes források szerint a bajor papok egyike keresztelte meg őt és kisgyermek fiát, Vajkot, aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta.

Az Érdy-kódex leírása szerint Géza felesége, Sarolta csodálatos álmot látott fia születése előtt. Egy tündöklő, égi fényben megjelent férfi szólt hozzá: bízzál Istenben és légy bizonyos benne, hogy fiat szülsz, ki először visel ebben az országban koronát, és majd a népen királyként uralkodik. A keresztségben az én nevemet add neki. Sarolta kérdezte, hogy ki ő? Mire a férfi így felelt: én vagyok István, a hívők közül legelső, ki Jézusért a mártírkoronát kiérdemeltem.

A Hartvik püspök által a 12. században írt legenda így beszéli el István születését és megkeresztelését: „Közben megszületett a fejedelem Istentől megjövendölt fia, akit a próféta szerint ismert az Úr, még mielőtt a méhben megfogant volna, és akinek, mielőtt megszületett, első vértanúja nevét adta. Ezt Isten kedveltje, Adalbert püspök, hite őszinteségéért a keresztség fehér ruhájába öltöztette, és ő lett lelki gyámola. Akkor az István nevet kapta; hisszük, hogy Isten is ezt akarta, mert ami István a görög nyelvben, korona a latin beszédben. Mivel Isten azt óhajtotta, hogy e világban is királyi hatalom koronázza, s a jövőben váltsa fel az örökké tartó boldogság koronájával, kijelölte őt az örök, el nem múló dicsőség elnyerésére.

Géza, hogy a kereszténység felvételét és ezzel kapcsolatban a nyugati orientációt biztosítsa, s házának hatalmát megszilárdítsa, kizárta a trónöröklésből versenytársát, Koppányt, és termetre ugyan kicsiny, de jellemben, bátorságban és helytállásban messze kiemelkedő fiát, Istvánt jelölte utódjává. Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse. Adalbert bérmálta meg a fejedelmi ifjút. Ő közvetítette 995-ben az István és a bajor hercegnő, Gizella között létrejött házasságot is. Az ifjú trónörökös atyja halálakor, 997-ben vette át a hatalmat.

Azonban véres csatákat kellett még vívnia az ellene fölkelt törzsfőkkel. Koppány fölött Veszprém mellett aratott győzelmet, ezzel megmentette az országot a pogányságba való visszahullástól. A Konstantinápolyban megkeresztelt Gyula és Ajtony leverése pedig Bizánchoz való csatlakozásunk tervét hiúsította meg.

Istvánt diplomáciai és politikai érzéke korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. Politikai, vallási és társadalmi szempontból egyaránt ő teremtette meg Magyarországot, ő jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének.

A magyar katolikus egyházat is ő teremtette meg. Szerzetes papokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból – bencéseket, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított. Sok kolostort létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek a vallásos s kulturális életnek. István elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében székesegyházat, Veszprémben női apátságot építtetett, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál-templomot.

Ami a keresztény vallással és keresztény törvénnyel nem volt összeegyeztethető, annak hadat üzent és büntetéssel sújtotta. Nem nyúlt azonban a régi mondákhoz és énekekhez; a pogány korból származó népszokásokat, ha az új hittel nem ellenkeztek, megőrizte vagy megtöltötte őket keresztény tartalommal.

István a keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.

Egyik fő munkatársa, a 993-ban Prágából érkezett Asztrik szerzetes II. Szilveszter pápához fordult István jogai megerősítéséért. Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjék, és már eleve kizárjon mindenféle függőséget a német birodalomtól és a szomszédos bajor egyháztól, s országa egyházát az állammal szorosabban egybekapcsolja. Asztrik kieszközölte urának a koronát, az előtte hordozott keresztet és azt az apostoli kiváltságot, hogy püspökségeket alapíthasson és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki.

Istvánt az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: országát tíz püspökségre osztotta, köztük két érsekséget alapított Esztergomban és Kalocsán.

Mint uralkodó István tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek, hogy Szent István templomában évente letette hivatalát annak jeléül, hogy csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza.

„Miután Krisztus katonája legyőzte az ellenséget, lelki örömmel eltelve elhatározta, hogy minden képességét és minden szándékát az evangélium magjának melegágyává teszi. Alamizsnálkodással és imádkozással töltve idejét gyakran borult a szentegyház padlójára, s könnyeit hullatva bízta Isten akaratára tervének teljesedését, hogy az, aki az Úr nélkül mit se tudna tenni, ha az Ő rendelkezésének betöltése segíti, a kitervelt jót erényes kezdeményezésekkel véghezvihesse.” (Részlet a Hartvik-legendából)

Lelki arculata az Intelmekben (műfaja szerint „fejedelemtükörben”) is kirajzolódik, amely fiának, Imre hercegnek készült. Talán nem maga István írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Többek között a következő uralkodói szabályok találhatók benne: „Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!”

Szent István élete alkonyát beárnyékolta, hogy fiát, Imre herceget 1031-ben egy vadászat alkalmával egy vadkan halálra sebezte.

Szent királyunk közel hetven éves korában, negyvenkét évi uralkodás után halt meg, 1038. augusztus 15-én, Mária mennybevitelének napján. Halála előtt a Szűzanyának ajánlotta az országot. Így vált Krisztus anyja a magyarok nagyasszonyává.

„… kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom (vö. Zsolt. 30,6).”

Ikonográfiai hagyományunkká vált, hogy István királyt legtöbbször úgy ábrázolják, amint az országot és a nemzetet jelképező Szent Koronát a Boldogasszonynak fölajánlja. Ilyen ábrázolás szinte minden katolikus templomunkban látható.

„A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik (sic!) évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen.” (István király halálának leírás a Képes krónikában)

István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott.

Szent László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és annak nevelőjével, Gellérttel együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással.

István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is. XI. Ince pápa 1686 novemberében – Buda visszafoglalása alkalmából – az egész egyházra kiterjesztette szeptember 2-ára helyezett ünnepét. Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án ünnepli. Ezen a napon az ünnepi szentmise után minden évben ünnepélyes körmenetben viszik a Szent István-bazilika körül szent királyunk épen maradt jobb kezét, a magyarság legtiszteltebb, szimbolikus jelentőségű ereklyéjét, a Szent Jobbot.

„Köszönjük neked, szent király, hazánkat és önmagunkat, ezt az első ezer évet itt, kérünk, ne vond el rólunk romolhatatlan jobbodat […] Te vagy legendáink legnagyobbika, István, szent király, aki megnyitottad előttünk az élet kapuját. Amit te tettél, valóban az ég csodája volt, hitet adtál, jövendőt és anyanyelvünk legfigyelemreméltóbb elvont főneveit: józan határú emlékezés, felejtés és bocsánat.”
(Részlet Szabó Magda Amit tettél, az ég csodája volt című írásából)

Istenünk, te Szent István királyt itt a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted. Add kérünk, hogy aki a keresztény hit terjesztője volt hazánkban, legyen Egyházad védelmezője a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás:
Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Augusztus 2-án a kisvárdai Szent Péter és Pál templomban mutatkozott be az esti szentmisén az egyházközség új zenekara: a Via Cantus.

A zenekar ifjúsági énekeket dolgoz fel, a most megjelent DÚR-könyv kottagyűjtemény dalaiból zengi a dicsőséget az Úrnak.

A zenekar minden tagjának van kötődése a Szent László Katolikus Intézményhez, öregdiákok, szentlászlós kollégák és szülők: Faragó Sándor – dob, Rubóczki Attila – zongora, Palkovicsné Nagy Gabriella – hegedű, Koszta Zoltán – basszusgitár, Mátyókné Koszta Mónika és Koszta Mariann – elektroakusztikus gitárok.

Az énekekben a Szent László Kicsinyek Kórusa működött közre, szentlászlósok voltak a szólóénekesek is: Zilahi Zoé, Illés László és Kovács Ádám.

Az ifjúsági énekek tiszta szívből zengték a Jóisten dicséretét, az emberi lélek hálatelt örömét. Az egyházmegye támogatásával megvalósított kórustábor első napjaiban került sor az énekek megtanulására, felfrissítésére. Köszönjük Faragó Sándor karnagy úrnak a felkészítést.

A kórus és a zenekar bemutatkozása híven tükrözte az elhangzott evangéliumi szakaszt: „Csak öt kenyerünk van és két halunk.” (Mt 14,17). A hittel, igyekezettel és lelkesedéssel megosztott öröm, az éneklés és zene csodája is bőséges lelki táplálékot nyújtott a szentmisén részt vevő közösségnek.

Halász István diakónus elmélkedése is az Isten nevében való megosztás örömét helyezte középpontba: „Hiába öt kenyerünk és két halunk van csupán, ha Isten nevében osztjuk meg azt, ha mindazzal, amivel rendelkezünk, azt az Istennel együtt szeretnénk megélni, felhasználni, s ezt a felebarátainkkal megosztani, az több mint elég. Megmutatkozik itt a tőlünk független, a lehetőségeinktől, képességeinktől független biztonság, ami ma ismét örömmel tölthet el bennünket. Örömhír a számunkra, hogy mindegy, mi van a kezünkben, ha Istennel akarjuk megélni mindazt a képességünket, amink van, legyen az bármilyen kevés vagy bármilyen sok, az több mint elég, az bőséges. Az evangélium a tőlünk független biztonságról tett tanúsága örömhír a számunkra. Azt gondolom, hogy ez nemhogy nem arra késztet minket, hogy hátra dőljünk, hanem arra bátorít, hogy engedjük, hogy ez a biztonság-tudat hasson ránk, hogy bátorítson és erősítsen minket.”

Az egyházközség tagjaiként várakozással tekintünk a következő ifjúsági énekes szentmisékre, ahol a ministránsoktól a zenekaron, énekkaron át a szentlászlósok adják a szolgálatot Isten mind nagyobb dicsőségére. A szentmise záró énekéből sugárzó erő visz minket a következő ilyen felemelő alkalomig:

„Élet van Tebenned, erő van Tebenned, remény van Tebenned, ó Jézus.”

Közösségünk nevében köszöni a lelki fejlődésünket segítő szolgálatot Kaszásné Tóth Judit intézményvezető.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Rangos eseményre készülnek a geszterédi lakosok. A Geszterédi Aranyszablya Társaság elkészíttette az Aranyszablya Emlékhelyet Geszteréden, amelyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áld meg augusztus 22-én, szombaton, 11 órakor. Helyszín: Geszteréd, Nyíri Tag, Aranyszablya emlékhely.

Az emlékünnepség fővédnöke: dr. Áder János, a Magyar Köztársaság elnöke.

Az eseményen ünnepi beszédet mond: Nagy Bercel, a Köztársasági Elnöki Hivatal igazgatója, dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke.

Ünnepi köszöntőt mondanak: Rácz János, a Geszterédi Aranyszablya Társaság elnöke, Szabó József, Geszteréd polgármestere, Kemény József a társaság alapító tagja.

Aznap délután folytatódik az ünneplés, 16 órakor László Attila erdélyi énekes koncertjén vehetnek részt az érdeklődők.

A több mint 60 tagú Geszterédi Aranyszablya Társaság Alapítványt 2015-ben négy magánszemély hozta létre többek között azzal a szándékkal, hogy segítse Geszteréden a világhírű Aranyszablyának és a vele együtt a mind a mai napig az eddig felszínre került leggazdagabb honfoglalás kori leleteknek emléket állítani, és egy emlékhelyet létrehozni.

Az aranyszablyáról és a leletegyüttesről itt olvashatunk bővebben: http://www.geszterediaranyszablya.hu/aranyszablya.php#

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2020. augusztus 13., csütörtök 17:38

Augusztus 15-én Mária mennybevételét ünnepeljük

A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: Mária hite életút. A II. Vatikáni Zsinat leszögezi, hogy Mária a „hit zarándokútját járta” (LG, 58). Ezért ő előttünk jár ezen a zarándokúton, elkísér és támogat bennünket.

Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, azaz „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, s a VIII. századtól kezdve Assumptio beatae Mariae-nak, azaz „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték. XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.
Szent István király olyan fontosnak tartotta Mária égi születésnapját, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak. Szent István 1038-ban Nagyboldogasszony napján hunyt el.
Ahogy az Evangéliumban olvashatjuk „azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik” (Lk 8,21). A mai kor embere számára is fontos ez az üzenet, mert ha figyelmesen hallgatjuk Krisztus tanítását az evangéliumon keresztül és azt a mindennapokban megvalósítjuk, akkor Szűz Mária nyomában járhatunk életünk útján és érezhetjük Égi Édesanyánk ránk sugárzó szeretetét. Imáinkban forduljunk hozzá bizalommal, mert Ő segít nekünk és fia, Jézus elé viszi kéréseinket.

Magyarországon Nagyboldogasszony olyan kötelező ünnep (ezeken a katolikusoknak az Egyház szentmisén való részvételt ír elő), amely nem szükségszerűen esik vasárnapra.
Hazánkban több székesegyház, köztük az esztergomi bazilika és számos templom tartja ezen a napon a búcsúnapját, vagyis ekkor ünnepli a templom védőszentjét.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Buczkó József sokoldalú ember: etnográfus, muzeológus, földrajz-rajz szakos tanár, a hajdúnánási Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény volt igazgatója, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésnek és Hajdúnánás képviselő-testületének tagja, a Hajdúnánási Római Katolikus Egyházközség világi elnöke. Nem utolsósorban pedig újfehértói születésű. Beszélgetés közben szóba került a hivatása, családja, kutatásai, könyvei, tanulmányai, kapcsolatai, emberszeretete. A múlt, a jelen és a jövő. Izgalmas beszélgetésünkben arra is választ kaptam, hogy milyen az istenkapcsolata.

  • Mint hívő ember, készített már számvetést az eddigi életéről,?

Igen. Ha visszanézek az életemre, tele van elégedetlenséggel. Ezen is, vagy azon is lehetne javítani, különösen abban a tekintetben, hogy mindig viaskodtam önmagammal. A Jóistentől három talentumot is kaptam: a festészetet, a kovácsolás művészetét és a tudományos munkát. Kérdés volt számomra, hogy meg tudok-e felelni valamelyikben a Jóistennek. Néhány évvel ezelőtt elmeséltem egy főiskolai osztálytársamnak, hogy engem mindig ez a kétkedés gyötör. Ő azt mondta, hogy nem kell ezen viaskodni önmagammal, mert a Jóistennek a három egy és ugyanaz. Ugyanannak a nagy talentumnak a háromféle megnyilvánulása. Ez a válasz megnyugtatott. Sokszor lelkiismeret furdalásom volt, ha nem festettem vagy nem kovácsoltam eleget, pedig adott nekem éppen elég feladatot a Mindenható. Azt gondolom, osztálytársamon keresztül üzent nekem, hogy ne kezeljem külön ezt a három adományt. Kellett a megerősítés, és ezt el is fogadtam.

  • Nagyszülei, szülei vallásossága mennyire határozza meg az életét? Ők segítették az egyházat, az ön életében is fontos ez a feladat?

Teljes mértékben. Ha azt kérdezi, hogy milyen az én identitásom, 50–50 százalékban meghatározza a görög és a római katolikus templomba járás. Egész pici gyermekkortól az újfehértói görög templomba jártunk édesanyánkkal, majd később nagyobbacska fiúként édesapámmal mentem. Gyermekként a görögkatolikus templomban az ikonosztáziákat csodálva, a gyönyörű szép freskókat nézegetve érlelődött meg bennem, hogy rajztanár leszek. Mind a mai napig ez a kiindulási pont az életemben. A szüleim, nagyszüleim mindig segítették a görög és római katolikus egyházat. A görög és a római katolikus templomba is jártunk. A római katolikus templom előtti Lourdes-i barlang rácsát édesapám kovácsolta. A görög templom kovácsolt bejárati kapuját nagyapám készítette. Nagyon sok mindent alkottak, amire szüksége volt az egyháznak. A felmenőink között mind a két közösségben voltak egyháztanács tagok.
A szüleim példája mindig is fontos volt számomra. Apámnak kiváló énekhangja volt. Ha nem jelent meg a templomban vasárnaponként, akkor már a plébános kereste. Mindig is hatalmas élmény volt, amikor apámmal vasárnaponként együtt mentünk a szentmisére, még főiskolásként is. Végig álltam vele a misét a görög és a római templomban is. A nősülésem után is így volt ez évekig, minden vasárnap együtt mentem apámmal a templomba, majd együtt ebédeltünk a családommal. Hatalmas volt a család összetartó ereje. Apámtól a hit mellett az emberséget is megtanultam. Kovácsmesterként dolgozott, a munkája után tisztelték, becsülték. Ha idős ember hozott egy munkát neki, soha nem kért érte pénzt, azt mondta neki, ha elkészült vele: „Vigye Isten hírével”. A szüleim mély tisztelete az idősek iránt bennem is megmaradt.Talán ez lehetett, hogy az egész életemet az idősek felé fordítottam, mert a tudás, a bölcsesség bennük van. Sokat táplálkozom abból, amit a kovácsműhely udvarán megtapasztaltam. Apám is mindig faggatta az időseket, mint ahogyan én is most ezt teszem. A barátaim is általában egy nemzedékkel idősebb emberek.

  • Az élete egybeforr a vallással, a hittel. A gyermekének is továbbadja ezeket az értékeket?

Az embernek van egy kisugárzása, hogy ő mit képvisel. A gutai házunk udvarában, ahogy ott egyébként is szokás, fel van állítva egy nagy kő, arra kovácsoltam egy feszületet. A hajdúnánási házunk, ahol élünk, tele van szentképekkel, feszületekkel. A vallásosságom hatással volt és van a feleségemre és a fiamra is.
A fiam születése után, még pici gyermek volt, vasárnaponként a nyakamba vettem és mentünk a református templomba. Ha tíz perc múlva nyűgös volt, akkor átmentünk római katolikus templomba. A mai napig is, 24 évesen még ministrál.
A mi kapcsolatunk mindig is nagyon különleges volt, a lelki fejlődésére nagyon odafigyeltem. Amikor pár hónapos volt, elsőnek a templomba vittem el, utána pedig a múzeumba, ahol dolgoztam. Számára mind a két közeg természetes lett. Minden nap a kis családunkkal reggel Újfehértóra autóztunk, mert ott dolgoztunk 15 évig, és este vissza Hajdúnánásra.
Arra is figyeltem, hogy olyan óvodát válasszunk, amelyiknek a legjobb kisugárzása van. (Régi kastély épület, nagy parkkal.) Az akkori környezet, az a közösség még mindig meghatározó a fiamnak, ott maradt a lenyomat a lelkében.
Olyan apa-fiú kapcsolat a miénk, ami nagyon erős. Fontos volt számomra, hogy át tudjam adni neki mindazt, ami engem is érdekel. Fontos volt számomra az alakuló személyisége.

  • Többször említette, hogy a Jóisten irányítását elfogadja az életében.

Azt gondolom, mindig kinyilvánítom, hogy az életemben fontos az Isten. Rájöttem, hogy az éppen aktuális feladatot, útmutatást mindig Istentől kapom. Igy volt ez egy karácsony éjszakai szentmisén is. Hajdúnánáson történt, szokásom szerint elmentem a templomba, majd mise után úgy jöttem ki, hogy nekem meg kell írnom ennek a templomnak a történetét. Hazamentem, ami irodalom csak volt otthon ezzel a témával kapcsolatban, mindent átolvastam és áprilisra készen is volt a könyv. (A Hajdúnánási Római Katolikus Egyház története, Hajdúnánás, 2001)
● Mindig a teljességre törekszik?
Nagyon maximalista vagyok önmagammal és a környezetemben szemben. Nagy teherbíró képességgel rendelkezek. Hála Istennek, ma is óriási lendületem van. Megkaptam a lehetőséget a Jóistentől, hogy két múzeumot is létrehozzak és megírjak jó néhány tanulmányt. Gyakorlatilag ugyan ez várt rám Hajdúnánáson is. Újfehértót sikerül amnéziás állapotából felemelni, addig nem ismerte saját múltját, nem tárták fel azt korábban. Rám várt ez a feladat. A városnak sikerült magamból sokat adni, úgy mentem el innen, hogy jó újfehértóinak lenni. Remélem, hogy jó emlékeket hagytam itt és jó szívvel olvassák az Újfehértóhoz köthető könyveimet, amit itt írtam. (Képek a régi Újfehértóról, 1995; Az utolsó huszárok Újfehértón, 1996; Újfehértó zsidósága, 1998; Az újfehértói kaszinó története, 2001; Jeles személyiségek Újfehértó múltjából, 2004; Gúzsba kötött évtizedek 1946-1956. Kuláksor, kitelepítések, forradalom, 2006.)

  • Örömmel olvassa az ember a könyveit, cikkeit, tudományos kutatásairól írt publikálásait. Ezek a munkák közérthetőek, olvasmányosak. Lelkesen, magával ragadóan beszél az előadásain. Az egyszerű közérthetőség feltétele az írásainak?

Egyetemistaként eldöntöttem, ha írni fogok, nem alkalmazom a tudományos szakzsargont, hanem olyan megoldást fogok találni, amely a tudomány által is nagyon megállja a helyét, de az olvasó számára is érthető. Általában ezért pozitív kritikát szoktam kapni, nem szerettem volna átvenni a másoknak érthetetlen, csak nekünk, kutatóknak szóló gondolatmenetet. Számomra az a fontos, hogy Juliska néni is megértse és elolvassa azt, amiről írok.

  • Nagyon sok vallásos témát választ a tudományos téma mellett. A székelyek iránti elköteleződése hosszú évekre nyúlik vissza. Beszélne erről?

Szeretném rávezetni az embereket, hogy létezik valami örök, ami mindannyiunkban ott van, csak nem engedjük felszínre jönni. Nem palástolom a cikkekben, írásaimban, könyveimben a vallásosságom. Akkor is felvállaltam, amikor politikus is voltam. 40 éve foglalkozom idegenvezetéssel. Ha végiggondolom ezt az időt, azt látom, hogy az emberek jelentős része szakrális indíttatásból jön Székelyföldre, Csíksomlyóra. Juhász Imre atyával sokat utazunk együtt Székelyföldre, rendszerint szentmiséket is tart.
A székelyeknek a megmaradás záloga a templomuk volt, nekik a saját házukon kívül az Egyház maradt meg, és az iskolák. Ez tette lehetővé, hogy megmaradjon a magyar szó. Nekik a hitük erősebb és mélyebb, onnan ez a mérhetetlen összetartás az erdélyi magyaroknál. Mindszenty bíboros annak idején az mondta: „Amíg egymillió ember imádkozik, nem féltem ezt az országot!” A legnagyobb megtartó erő a hit, ha nincs meg, azt követően elkopik minden, a nemzettudat is. Az utakat is azért szerveztem, mert tartozom a Jóistennek. Éreztem a környezetemben, hogy iszonyúan nagy a hiányosság, nem látnak túl a saját határaikon az emberek. Ha megadta a Jóisten, hogy földrajzszakos tanárként tudom, mi hol van, miért ne vigyem olyan helyre őket, ahol láthatnak, kinyílik előttük a világ. A székelyföldi papok nemzeti alapon is kapnak képzést, nagyon komoly műveltséggel rendelkeznek. Tízből nyolc kutató pap, ír, verset ír, költő. Könnyű velük a közös nyelvet megtalálni.

  • Az hajdúnánási Római Katolikus egyházközség világi elnöke, már több mint 10 éve. Mit jelent önnek ez a bizalom a világiak és az egyház részéről?

Imádkoztam azért a Teremtőhöz annak idején, hogy tegye lehetővé, hogy ezt a feladatot megkapjam. Nagyon vágytam az egyházközség építésére, a templom külső, belső felújítására, a templomkertnek a rendbetételére, rendezésére. Azt gondolom, hogy ha valahol sokat tudok tenni, az az egyházközség. Nincs helyben lakó papunk, és sok olyan feladatot el kell végezni, amelyet normális esetben a lelkipásztor végez el. Sokszor előnyt jelentett, hogy a politikában is pozícióm volt. Amikor a templomkertet építettünk, volt lehetőségem, hogy közhasznú segítséget kérjek. Létre hoztuk a „Boldogasszony Kertjét” (Magyarok Nagyasszonya Kertje, vagy Mária Kertje). A Jakab Antal Keresztény Kör a csíksomlyói kegyszobor másolatával ajándékozta meg a hajdúnánási római katolikus egyházközséget. A Székely Menekültek Emléknapja Hajdúnánáson hatalmas érték: A székely-hajdú kapcsolatról könyvet írtam (Szállást adtunk hűséges, magyar véreinknek. Székely menekültek Hajdúnánáson 1916-1918. Hajdúnánás, 2011.) Írás közben tudatosult, hogy testvérkapcsolat, településkapcsolat alakulhat ki majd Csíkszereda és Hajdúnánás között. Ennek az alapjait rakták le a száz évvel korábbi elődök. Azok, akik száz évvel ezelőtt 1916–18 között 3200 székely menekültnek adtak menedéket. A római katolikus egyházközség emlékművet is állított a templom kertjében ennek tiszteletére.
Juhász Imre plébános úr mindig támogatta az elképzeléseimet, hagyta, hogy önállóan dolgozzak. Jól tudunk együtt gondolkodni. Amire nagyon büszke vagyok, az a 1896-ban épült templomunk felújítása. Sajnos az ötvenes- hatvanas években megfosztották a régi szépségéről, elvesztette a szép régi küllemét, a gyönyörű eklektikus ruházatot. Ismervén a régi fotókat, amikor felújítottuk, minden díszítést visszaraktunk rá. Ma úgy áll előttünk a templom, mint 1896-ban, ékessége lett a városnak.

  • Ön mindent szívvel-lélekkel, intenzíven, odaadással csinál. A hivatását, tudományos munkáját, a festészetet, az egyházért végzett munkáját. Több száz fokon ég, bármit tesz. A talentumai közt a kovácsolás művészetével is foglalkozik. Hogyan került kapcsolatban az izzó, formálható vassal? Nehéz megmunkálni a vasat? Kovácsolás közben a kalapácsnak van egy dallama, amíg üti a vasat. Miért kell időközönként az üllőre ütni?

Nem nehéz megmunkálni a vasat. Azért kell ráütni az üllőre munka közben, mert a kovácsmester közben gondolkodik. Azon gondolkodik, hogy mi legyen a következő lépés. Ez nálam is így van, hová tegyem a vasat, hogy fordítsam, hajtani akarom? A másfél kilós kalapácssúlyt nem tartjuk a kezünkben, leütjük az üllőre, ahol a maga súlyánál fogva játszik és pattog az üllőn, közben dallamot ad ki. Az ember így már tudat alatt dallamot játszik a készülő műhöz. Van egy humoros oldala is: a kovács azért üt az üllőre és nem a vasra, mert nem látja, hol az üllő, és keresi. Attól függ a vas alakítása, hogy mennyire melegíti meg az ember a vasat. Apám nem akarta, hogy kovácsmester legyek, ugyanis a testalkatom miatt ő nem talált alkalmasnak. Édesapám apja is kovács ember volt. Aztán látta, hogy mennyire érdekel, és mégiscsak foglalkozom, törődőm ezzel. Eldöntöttem már akkor, ha lesz saját házam, akkor lesz saját kovácsműhelyem is. Amikor nálam járt, és látta, hogy miket csinálok, nem értette, hogy hogyan tudom ezeket megcsinálni. Mondtam neki, hogy nézd, ott nőttem fel melletted a kovácsműhelyben, és sok mindent láttam és tapasztaltam. Aztán amikor rajzszakos tanár lettem, a kettőt össze tudtam hozni az alkotás tekintetében. A kovácsmesterségben legfontosabb az ész. A szakma lényege: „Észnek hódol az érc”. A 19. és 20. századi nagyon híres lakatos, kovácsmester, Jungfer Gyula (1841–1908) műhelyén áll ez a felirat. Ő a magyar kovácsoltvas művességet művészeti ággá emelte. Ebben a szellemben képezte a kovácsokat. Nem elég erőből ütni a vasat, ésszel kell hajlítani.
Tiszalökön a díszműkovács képzésben is részt veszek, ott tanítok. Nagyon érdekes ez a képzés, néprajzot, művészettörténetet és művészetet tanítottam azoknak, akik a szakmát ismerik, de egy magasabb szintre szeretnének kerülni, és művészkovácsok szeretnének lenni.

  • Amit végez, az evangelizálás?

Először Újfehértón Linzenbold plébános írta le, hogy ezt csinálom. Azóta gondolkodom rajta. Én is végeztem Cursillot, és akkor mélyült el bennem ez a kérdés. Mi is a dolgom? Akkor meg is ijedtem, hoppá, mit is kell csinálni? Addig legfeljebb csak úgy sikerült. Tudatosan nem tudom felépíteni, hogy a mai nap evangelizálok a munkámmal. Ezt cselekszem a munkában, a lelkesedésben, az eredményekben. Ott van az, amit átad az ember.
Sok cikket, szakmai cikket teszek közzé, legközelebb Szűz Mária üveg harangjáról fogok írni. Nem azt írom, hogy menjenek a templomba, mert az az Isten háza, hanem megmutatok nekik egy tükröt, hogy ez a ti múltatok, és lehet, hogy eljutnak arra a következtetésre, hogy büszkék lesznek rá. Motiválódnak az emberek és elmennek a templomba. Erőszakosan soha nem csináltam semmit. Büszke vagyok arra, hogy a reformátusok is elfogadnak.

  • Az értékmentésre tette fel az életét, sikerült mindent megvalósítani, amit eltervezett?

A Jóisten lehetővé tette azt, amit negyven éve megfogalmaztam magamnak, hogy szabadon ki- és bejárhatok a múltban. A múltban minden ott van az elődeink lenyomatában, amiből fel lehet építeni a jelent és a jövőt. Ez olyan út, amit már kiköveztek. Ők jártak rajta. Valószínű, hogy jó út, mert évezredek, századok teltek el ebben a múltban. Én ebben a múltban vagyok jelen állandóan, és ebből építkezem a mában. De hozzá tettem egy másik mondatot is: szintén 40 éve, hogy a jövendővel kommunikálok. Szabad bejárásom van a múltba, de az ott nyert tapasztalatokat elmondom a maiaknak, így a jövővel is kommunikálok. Mert biztos vagyok abban, hogy ők majd jobban értik a jövőben ezt azt egészet. Ezt negyven éve is így gondoltam. Ez kapocs számomra egy életen át.
Hogy mindent megcsináltam-e? Nem volt ez tudatosan felépítve. Voltak terveim. De a feladatok jöttek, és akkor értettem meg, hogy mindegy, hogy mit képzelek el, ha a körülmények nem teszik lehetővé azt, hogy én megvalósítsam. Pl. az újfehértói múzeum nem volt a terveimben. Munkanélküli voltam, Hajdúnánáson nem volt munkalehetőség számomra. De lehetőség nyílt arra, hogy létrehozzam az újfehértói múzeumot, és ezzel a legbecsületesebben teljesítsek. Ez nekem mindig is vezérfonalam volt. Nincs fércmunka, mindent becsülettel, hittel, kellő mélységgel kell feltárni.

  • Mindig számíthatott Istenre?

Igen, ez egészen biztos. Mindig mellettem állt. A munkához való erőt és kedvet Tőle kaptam, de a témákat mindig szabadon választhattam, ami a csoda, soha nem kényszerből dolgoztam, mindig lelkesedéssel, elegendő erővel, hittel, hogy egy-egy nagyobb munkát elvégezzek. Így tudtam megírni 25 könyvemet.

  • A kitüntetések, elismerések mit jelentenek a lelkének?

A Podmaniczky-díjat1998-ban értékmentő munkámért kaptam. További kitüntetéseim: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Közgyűlésének Emlékplakettje (2001); Újfehértó Városért Díj (2003); Jakab Antal Emlékdíj (2016); Magyar Arany Érdemkereszt (2019). Újfehértón megtiszteltek az Újfehértó Városáért díjjal. A megyétől is kaptam egy szép elismerést, bronz plakettet. Illetve az elmúlt évben vehettem át a Magyar Arany Érdemkeresztet. Életem legnagyobb elismerése, életem csúcsán kaptam meg az elismerést. Megadatott, hogy széles skálán dolgozhatok, nem lehet beskatulyázni, és hogy alkotó ember lehetek. Hálás vagyok, hogy az Isten segítségével maradandót alkothatok.

 

Zsirosné Seres Judit sajtóapostol, Újfehértó

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Zajti Ferenc Gyűjtemény Művelődési Központ és Könyvtár, valamint az újfehértói Római Katolikus Egyházközség szervezésében könyvbemutatót tartottak 2020. július 20-án, Újfehértón, a Nonprofit Közösségi Szolgáltató Ház Dísztermében. A Buczkó József, Szekérrel a Pócsi Máriához című könyvének bemutatójára közel 100 érdeklődő érkezett a városból és a környező településekről. A szerző néprajzkutató, címzetes múzeumigazgató, a hajdúdorogi és az újfehértói katolikusok lovasszekeres máriapócsi zarándoklatát dolgozta fel könyvében. Édesanyja emlékezetére készült a könyv.

Veres András, győri megyéspüspök, az MKPK elnökének ajánlása még hitelesebbé teszi az olvasó számára ezt a tanulmányt. Ő a zarándokút egyik állomásán, Pócspetriben élt gyermekként, és így az áthaladó búcsúsokkal évente találkozott. Ezt az élményt osztja meg az olvasókkal az ajánlóban.

A rendezvényt narrátorként Tóth Zsuzsanna muzeológus fogta össze. Hangsúlyozta, hogy nemzetünk Mária tisztelete Szűz Mária országaként, a világban egyedülálló. Az elmúlt években nagyon sok könyv született zarándoklat témában. Sokan elsősorban egy- egy búcsújáróhely történetét dolgozták fel, ellentétben Buczkó Józseffel, aki egy sokkal nehezebb feladatra vállalkozott. Azt kutatta, hogyan épül be egy kisváros életébe a búcsújárás története. Milyen hagyományai voltak ennek a múltban, hogyan lehetett ezt az értéket az utolsó pillanatban még átmenteni a jövő számára.

Dr. Hosszú József, Újfehértó polgármestere, megnyitó beszédében elismerően nyilatkozott a múzeumigazgató eddigi munkájáról, méltatta az Újfehértón töltött éveit, az általa írt 25 könyveket példaértékűnek tartja. Úgy tapasztalja, hogy Hajdúdorogról sajnos egyre kevesebben érkeznek és haladnak át lovaskocsival a városon. Tervben van, hogy olyan zarándok kerékpárutat építenek a közeljövőben, ami Hajdúdorogról indul, Újfehértón és Nagykállón át Máriapócsig tart. Szeretnék lehetővé tenni, hogy biciklivel is biztonságosan el lehessen jutni majd a zarándokhelyre.

Juhász Imre plébános atya köszöntőjében végig vezette, mit is jelent a zarándoklat, milyen formái voltak az elmúlt több mint kétezer évben. Beszélt arról, hogy az első században hogyan üldözték a keresztényeket, akik Istennek engedelmeskedtek, hitükért vérüket ontották. Ezeknek a vértanúknak a sírjához időről időre elzarándokoltak a keresztények, felidézték a vértanúk bátor tetteit, gyakorlatilag így alakultak ki az első szent helyek a történelemben. A természetfeletti jelenségek mindig vonzották az embereket. Mi, hívők azt mondjuk, hogy a csodák léteznek. Például Szűz Mária megjelenésének helyei, mint Fatima, Medzsugorje, ahová több ezer ember zarándokol el. A lelkünk megújításáért nekünk, magyaroknak nem kell olyan messze utaznunk, hiszen Máriapócs egy karnyújtásnyira van.

Buczkó József előadását Nagy István, az újfehértói születésű agrárminiszter, soraival kezdte. „Megszólalni mindig nehéz, ott ahol születtünk, a legnehezebb.” Az előadó sok személyes példával kiegészítve végigvezette képzeletben a szekeres zarándoklatot. Elmondta, hogy a tanulmány megírása egy váratlan eseményhez köthető. A könyv írója 2018 őszén a Hajdúdorogon élő Barna Istvántól telefonhívást kapott, aki megvételre ajánlott egy lőcsös szekeret a Hajdúnánási Helytörténeti Gyűjtemény számára. A megtekintés után kiderült, hogy a szekérnek Hajdúdorogon kell maradnia, mégpedig a város helytörténeti gyűjteményében, vagy a görög katolikus egyház felügyelete alatt, az ottani templomkertben kell azt kiállítani. Mert a szekér a 20. század első harmadában készült, és egykor a hajdúdorogi görögkatolikusok utaztak rajta a máriapócsi Szűzanyához. Valószínű, hogy ez az ekhós zarándokszekér az utolsó ilyen Magyarországon. A szakrális eszköz részese volt azoknak az utaknak, amelyen az emberek a legszentebb zarándokhelyhez utaztak.
A kutató két település szekeres zarándoklatáról ír a könyvében: a hajdúdorogi görögkatolikusok, valamint az újfehértói római és görögkatolikusok zarándoklatáról, továbbá a szekeres zarándoklat legrövidebb hagyományos útvonaláról, amely Hajdúdorog és Máriapócs között több mint 43 km hosszú.

Ez a vidék annak a szakrális tájnak a része, amelyre a kegyhely századok óta kisugárzással bír. A búcsújárás eseményei több helyszínen zajlottak, de valamennyi egy közös katartikus lelki élmény elérését szolgálta. Éppen ezért az ilyen közös út nem egyéb, mint szent utazás, sacra via. Ennek a csúcspontja a pócsi Szűzanyával való találkozás. Az 1960-as évek végén a katolikus hívek lőcsös szekérrel zarándokoltak e kegyhelyre.

Felkészülés az útra

Egy ilyen eseményre hónapokig készültek a hívek, mert felkészülten, imádságos lélekkel lehetett csak útra kelni. A Szűzanyához készülődés, indulás, majd az utazás különösen nagy izgalmat jelentett a felnőtt hívek és a nagyobb gyerekek számára is. A Nagyboldogasszony és a Kisasszony búcsúra jártak főként. Az asszonyok és a férfiak egyaránt megtették az előkészületeket. Az újfehértói görögkatolikus nők készítették a kemencében sült kenyeret, ez volt Mária kenyere. Az útra a legszebbet kötötték szép fehér vászon kendőbe. Sima kalácsot is sütöttek, elsősorban a gyerekeknek és a nőknek. A férfiak körében különösen kedvelt volt ilyenkor a télről hátra maradt zsírból kiolvasztott disznó tepertő és oldalas. A férfiaknak is akadt dolguk bőven: a szekér előkészítése, a lovak patkolása, az abrak szortírozása. Két lovasfogattal indultak el az útra. Két lőcsös szekeret tartottak általában a portákon az emberek. Egyik ünnepi volt, azzal jártak a vásárokra, ez a szekér megkímélt állapotban volt. Ezt készítették elő a zarándokútra is. A másik szekérrel otthon és a földeken dolgoztak.

Indulás előtt felszerelték az echókat a szekerekre. Ennek legfőbb célja az volt, hogy védje az utasokat a napsütéstől, az esőtől, az időjárás viszontagságaitól. Az echók gyékényből, csuhéból készültek, később jelent meg a vízhatlan ponyva is, amit kifeszítettek a szekerek fölé. Az asszonyok feladata volt a szekereknek a kiskertekben, réteken szedett virágokkal való díszítése. A szűzi tisztaság jelképe volt a fehér virág, a kék pedig a Szűzanyát jelképezte. Az ünnepi öltözeteket, templomi ruhákat is előkészítették, amit majd a zarándokútra felöltöttek.

Útra kelés a szakrális térben

Az utazás kora hajnalban indult. Egy-egy szekérre 10-15-en vagy többen ültek fel. A hajdúdorogiak fél nap alatt értek át Máriapócsra. Az 1950-60-as években Mária vigíliáján indultak útnak, évente csak egyszer. Szombat kora hajnalban gördültek ki a településről a karavánok. Újfehértó felé vették az irányt, ahol a görögkatolikus templomot elérve, reggel 6 órától, rövidített szentmisén vettek részt. Itt a pap átadta a zarándokkeresztet, a Mária képet, a négy templomi lobogót, majd ezekkel a kegytemplomhoz vonultak Máriapócson. Minden szekéren volt egy idősebb asszony, akiknek kiváló énekhangja volt, jól ismerte a búcsús énekeket, imádságokat. Elől ültek a férfiak, a nők, az idősebbek, a szekér hátsó részében a nagyobbacska lányok,fiúk, akik lábukat lógatva utaztak. Amennyiben a pap is utazott a csoporttal, akkor ő az első szekéren ült. A másodikon vitték a Mária képet a négy Máriás lány társaságában. Aztán szépen besorakoztak egymás után a fogatok. Újfehértóról már harminc- negyven szekér ment együtt Nagykálló felé. A hosszú közös út imádkozással és pócsi énekek éneklésével telt el. Az út során az útszéli feszületeknél megálltak, és imádkoztak.

Az út

A zarándoklat belső késztetésre történt, lényege az úton levés, mely egyben vezeklés is volt. Fegyelmet, türelmet, odaadást, közösséget igényelt. Volt, aki bűnök miatt vezekelt, és ezért választotta a zarándoklatot. Vagy azért kelt útra, hogy köszönetet és hálát adjon a Szűzanyának, vagy Istennek. Különféle bajok, betegségek gyógyításának kérése sem volt ritka. A táj, amelyen áthaladtak, több volt, mint földrajzi környezet. A vallásos építmények, templomok, keresztek szakrális tájjá minősültek.

Még Újfehértón is tovább duzzadt a szekéráradat, ugyanis csatlakoztak hozzájuk Érpatak és Geszteréd felől érkező szekerek is. Az első közös út egyórányi pihenőjét az út felénél, Nagykállóban tartották. Kissé felfrissültek az emberek, megetették, megitatták a lovakat. Majd Kállósemjénen keresztül szekereztek, ahol harangszó fogadta a lovasfogatokat, innen Pócspetri felé vezetett az útjuk, ahol egyszerre szólalt meg üdvözlésül a görög és a római katolikus templom hangja. Szeretettel és tisztelettel fogadták az utazókat, vízzel, gyümölccsel kínálták őket. Harangzúgás mellett hagyták el a települést, és folytatták útjukat.

Amint megpillantották a máriapócsi kegytemplom tornyait, akik tudtak, leszálltak a szekérről és térdre borulva imádkoztak. A szélrózsa minden irányából énekelve, imádkozva, százával érkeztek a zarándokok.

A Mária képet és szobrot a máriás lányok itt a vállukra vették. A templomi lobogót is levették a szekerekről és gyalogosan magukkal vitték, így vonultak a templomhoz. A szekerek hátulra maradtak és zárták a zarándokmenetet. Amikor két zarándok közösség szembe találkozott, a zászlókat kétszer meghajtották egymás felé üdvözlésként. A templomhoz érve elcsendesedtek, körbejárták a templom épületét. A zászlókat a tisztelet, az üdvözlet jeléül háromszor meghajtották, és a templom falához támasztották. A résztvevők bementek a kegytemplomba. De csak rövid időre, hogy át tudják adni a helyüket az újonnan érkezőknek.

A szállás elfoglalása

Szombat délután elfoglalták a zarándokok a szállásokat. A pócsi hívek, akik a szállást biztosították, már korábban az istállókat, fészereket, a színeket, csűröket kimeszelték, kipakolták, és friss szalmával szórták fel, terítették be, mert éjszaka itt aludtak a zarándokok. Szobákban is biztosítottak helyet, itt is többen aludtak egy-egy szobában. Az udvaron álló kutaknál tisztálkodtak, reggel és este hideg vízben mosakodtak.

A szalmán alvás nem jelentett gondot, mondták is a zarándokok, hogy a kis Jézus is istállóban, szalmás jászolban született. A fogatokat a kertben helyezték el, ilyenkor minden máriapócsi porta tele volt vendégekkel, szekerekkel, lovakkal. Minden portán volt egy irányító ember, a kurátor, aki a szervezettségért felelt és a szállást foglalókat irányította. Reggel 6 órakor ébresztette az embereket egy csengővel, amely általában a kakasülőre volt felkötve. Rendet tartott, levezényelte a kútnál a mosakodást, a lovak ellátására is odafigyeltek. Minden pontosan be volt osztva, hogy minden feladatra és emberre jusson egy kis idő.

Értetkőzés, szentmise, szentáldozás

Az elhelyezkedés után a népek igyekeztek a kegytemplomba, hogy sorba álljanak, és a Könnyező Szűz képénél értetkőzzenek (a szentképet megcsókolják). Az első szentmise végén a szentáldozás tette teljessé a napot. Visszavonultak a szállásra és közösen megvacsoráztak. Azt követően, az estét még éjfélig tartó virrasztással zárták a kegytemplomban a Szűzanya közelében. Majd némi pihenés után, kora reggel felkelve, a kirakodó vásárokban búcsú fiát, emléktárgyakat, szentképeket, feszületeket vásároltak az otthon maradottaknak, amit majd a papok megáldottak a mise után.

Mindenki részt vett a 10 órától kezdődő nagymisén. Több ezer ember volt részese az ünnepi liturgiának. Sajnos a politikai hatalom miatt a kerítésen kívül nem volt biztonságos a részvétel. Ez az esemény volt a zarándoklat csúcspontja, a zarándoklat így vált teljessé. A nagymise után a közös szálláshelyen töltötték el a vasárnapi, ünnepi ebédet. Azt ették, amit magukkal hoztak otthonról. A szálláshelyen pihentek, beszélgettek az emberek, majd újra virrasztottak a templomban.

Hazautazás és hazaérkezés

A zarándokok hazainduláskor reggel felsorakoztak a kegytemplom előtt a Mária képekkel és lobogókkal együtt. A templomban a könnyező Szűzanya előtt térdre borultak és elköszöntek tőle.

A pócsi határig újra vállukra vették a Máriás lányok a kegyképet és a zászlókkal a zarándokok őket követve gyalog mentek. Majd szekerekre szálltak és a hazavezető utat csendben, elmélkedve tették meg. Feltöltekezve, megújulva a Szűzanyával találkozás örömével, az ünneplés élményével tértek haza. Ahogyan a településekhez közeledtek, a búcsúsokat a határban már várták az otthon maradottak. A papok vezetésével eléjük mentek, szeretettel fogadták őket és gyalog mentek a saját templomukba, ahonnan korábban elindultak. A pap köszöntése után szépen felsorakoztak a hívek, és énekelve mentek végig a templomig. Közben a búcsúsok tiszteletére zúgtak a harangok.

A katolikusság körében élt egy vallásos szokás. Ez az értetkőzés élményének, kegyelmének továbbadása. Amikor visszatértek a búcsúsok, két-három napon keresztül búcsú-csókot adhattak az otthon maradottaknak. Ez volt a Máriától hozott legfőbb ajándék.
Buczkó József, az előadó, szerző reméli, hogy az előadását hallva, a könyv lapjait olvasva megérintődnek az emberek, és egyszer megteszik a zarándokutat. Mert ne felejtsük el, hogy a Szűzanya mindenkit vár és mindenkit hív. Akihez egyszer eljut a hívó szó, az másodszorra már önként meghallja, és újból útnak indul a Szűzanyához.

A rendezvényen az Újfehértói Római Katolikus Egyházközség Felnőtt Kórusa szolgált, Hoczi Péter vezetésével. Máriás énekeket, zarándok énekeket énekeltek az előadás megnyitó, köszöntő és záró részében, valamint a programnak megfelelően csendültek fel a dallamok.

 

Zsirosné Seres Judit sajtóapostol, Újfehértó

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„A Kereszt az egész földkerekség fönntartója, a Kereszt az Egyház dísze, a Kereszt a királyok hatalma, a Kereszt a hívek erőssége, a Kereszt az angyalok dicsősége, a Kereszt az ördög romlása” (A Szent Kereszt tiszteletére szóló reggeli istentisztelet fényéneke).

Kocsis Fülöp érsek metropolita 2020. augusztus 6-ai hatállyal, Urunk színeváltozásának ünnepén felhatalmazta Laczkó Zsolt kórházlelkészt a papi mellkereszt, a sztavroforosz viselésére Krisztushoz méltóan a Szent Kereszt fényének megfelelően.

Zsolt atya – aki éppen ma, augusztus 6-án ünnepli pappá szentelésének 28. évfordulóját –, az adomány átvételét megköszönve így fogalmazott: csak kevesen mondhatják el, hogy díszes papi mellkeresztet viselhetnek, vagyis sztavroforoszok, kereszthordozók. Én valóságban és jelképesen is az lettem.

A lánccal, zsinórral nyakba akasztható, mellen hordott keresztet a pápa, bíborosok, püspökök és apátok mindig, más címzetes főpapok és papok csak liturgiában, vagy kiemelt
papi feladat végzése alkalmával viselik.

Kedves Zsolt atya! E jeles nap alkalmából szívből kívánjuk, hogy ÖRÖKKÉ éltessen a Jóisten! Hisszük, hogy az örömmel és derűvel megélt tökéletes szenvedéseddel az örök boldogság kegyelmét már kiérdemelted, hiszen hosszan tartó, súlyos betegséged gyümölcseit, a derűt, a mosolyt, a békét, bátorítást, nekünk, embertársainak is tovább adod, arcunkat Isten végtelen jósága és irgalma velé fordítva.

Zsolt atya tavasszal szerkesztőségünk vendége volt, az Öröm-hír olvasói is megtapasztalhatták e lelki gazdagságot: http://www.dnyem.hu/index.php/item/2893-a-szenvedes-titkai-beszelgetes-laczko-zsolt-gorogkatolikus-korhazlelkesszel

Kedves Zsolt atya! Isten bőséges áldását, gyógyító kegyelmét kérjük életedre!

 

Kovács Ágnes
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye