október 2021

„A szenvedés kitárta felém karjait, és én szeretettel dobtam magam eme karokba.” (Lisieuxi Szent Teréz)

Laczkó Zsolt görögkatolikus kórházlelkész újabb lelki gazdagodást kínál az olvasóknak. Zsolt atya ezúttal arról ír, hogyan milyen körülmények között találkozott az Úr Jézussal a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején. A szeptember 5-12-ig tartó keresztény világtalálkozó arra hívta a résztvevőket, hogy „Találkozzanak Jézussal Budapesten”.

A NEK-ről szóló élmények százait olvashatjuk, hallgathatjuk a portálokon, de egymás között is megosztják, akik jelenlétükkel, vagy a televízión keresztül kapcsolódtak be az eseményekbe. Sajnos sokan vannak, akik egészségügyi állapotuk miatt nem részesülhettek a személyes megtapasztalásban. Laczkó Zsolt atya maga is közéjük tartozott, ő a betegek, a kórházi ágyon fekvő szenvedők nevében ír élményeiről:

 

Kedves Paptestvérek és Hívek!

Hazánk tarthatta 2021. szeptember 05-12. között az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK). Nagyon szerettem volna részt venni az eseményein. A Gondviselő mégis úgy adta, hogy 2021. szeptember 02-16. között, újabb műtétem miatt, kórházban legyek. Bár ugyanabban a városban, de más helyszínen.

Motivált a részt vételre a családi örökség is: édesapám és nagyapám 1938 májusában jelen voltak az akkori világeseményen. Nem 1200, hanem 150000 elsőáldozó, félmillió hívő Pacelli bíboros miséjén… Hogy gyerekek esztendőn át gyűjtött jócselekedeti búzaszemeiből sütötték a felhasznált szentostyákat... Életre szóló emlék volt számukra, sokat meséltek nekem…

Bár most nem lehettem jelen, mégis ott voltam. Nemcsak a technika segítségére gondolok, hogy bekapcsolódhattam a közvetítésekbe. Néztem a nyitó szentmisét, vecsernyéket, utrenyét, bazilikai keleti liturgiát, a forráspontot, a fáklyás felvonulást, a pápai Statio Orbis misét. Láttam naponta a Hungexporól a tanúságtételeket, katekéziseket, előadásokat. Sokszor könnyes szemmel, meghatódva… Jó volt magyarnak lenni! Jó volt katolikusnak tudni magam! Talán ott volt a Missziós kereszt mellett, mely számtalan magyar szent és boldog ereklyéjét hordozza, az én kis keresztem is. Felajánlottam annak a hétnek a szenvedéseit, imáit a kongresszus sikeréért. Így sokat kaptam vissza. Megtapasztaltam újra: talán mindenki annyit vesz ki a dolgokból, amennyit beletesz... Mindent tud a Jóisten és nem hálátlan. Ahol a szíved, ott vagy te is, ahol a vágyad, ott jelen vagy… Így voltam én ott a NEK-en… De megható volt számomra az is, hogy volt közületek, aki Krisztust hozta el hozzám az Eucharisztiában; volt, aki Adoremus-szal érkezett, hogy bekapcsolódhassak az imákba; és volt, aki palacsintát sütött; vagy épp imáiról biztosított… Jó ez a közösséghez tartozás! Én sem szűnök meg imádkozni Értetek!

Izolációból nyitottság… Jézusnak mi a szándéka a betegséggel, betegségemmel? Nem ez a kérdés... Hanem: Jézusnak mi a szándéka velem? Ha Jézus él, márpedig él, az én számomra is, akkor a dolgok megmaradnak ugyanazok, mégis minden megváltozik. Csak győzelem vagy tapasztalatszerzés van, vereség nincs. Akkor küldetésem van. Akkor legyőzöm a téves gondolkodás három ismérvét: a szűklátókört, énközpontúságot és rövidtávú gondolkodást. A boldogtalan emberek másokból élnek, a boldogok másokért. Ha a boldogságunkat csak átmeneti dolgokra alapozzuk, akkor a boldogságunk is csupán átmeneti lesz. Isten nem az alkalmasokat hívja, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá. A kereszténység nem arról szól, hogy jobb vagy másoknál, hanem hogy igyekszel jobb lenni annál, aki voltál. Az embernek akkor emberhez méltó az élete, ha Istenhez is méltó. Isten az ember nélkül is Isten. Az ember Isten nélkül semmi. Isten akarata az ember boldogsága. „Csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni. Nem a siker a boldogság kulcsa, a boldogság a siker kulcsa.” (Albert Schweitzer)

Az igazi szeretetnek nincs indoka. Ha meg nem szeretek, azt nem lehet megindokolni. „Az öröm imádság, az öröm erő, az öröm szeretet… az ad legtöbbet, aki örömmel ad” – tanítja Teréz anya. Istenben csak öröm van, mert csak adás van. Isten az öröm, és ha átadod magad Istennek, az örömnek adod át magad. „Az ember az Egyház útja, és Krisztus az ember útja.” (Szent II. János Pál).

Így kaptuk szeretetből ajándékba a Titkos Vacsorán az Eucharisztiát, melyből élek, melyből mindannyian töltekezünk, egyetértve Dávid király szavaival: „Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87, 7)

Szeretném remélni, hogy a budapesti NEK Katolikus Egyházunk megújulását is jelenti, egy új kezdetet, azt, hogy több nyomot hagyott a lelkünkben. Ha nem, szomorú vagyok! Ha meg igen, miért nem erősítjük közösségünket?! „Meg kell osztanunk egymással az összes égi adományt, az összes képességünket és adottságunkat. Csak az marad élettel teli és friss, aki megosztja őket úgy, hogy mindenkit tápláljon.” (Anselm Grün)

Imádságos szeretettel köszönt Mindnyájatokat:

Kereszthordozó testvéretek, Zsolt atya

 

Fotó: Szabó Dávid

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Október 21-én Szent Orsolya szűz vértanúra és hitükért vértanúhalált halt társaira emlékeznek az orsolyita rend által alapított oktatási-nevelési intézményekben. A kisvárdai Szent László katolikus köznevelési intézményben ezen a napon az alsó tagozatos évfolyamokat szólítottuk meg, hogy a szentmisén együtt emlékezzünk Ignácia és Frantiska nővérekkel.

Bákonyi János atya arra hívott meg minket, hogy imádkozzunk együtt minden Szent Orsolya rendi intézmény fiataljaiért.

„Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” (Lk 12,49) – hangzott az emléknapon az evangéliumban. Szent Orsolya lelkében is ott égett a vágy, hogy tisztaságban és szeretetben egyesüljön Krisztussal és fiatal, keresztény lányokat gyűjtsön maga köré, hogy Istennek szolgáljanak az élet zarándokútján.

szentmise orsolyiták0

Tiszteletünket nemcsak a szentmise imáiban fejeztük ki. Virágcsokorral köszöntöttük a köztünk élő és szolgáló orsolyita nővéreket, Ignáciát és Frantiskát.

temető takarítás4

Felső tagozatos osztályaink pedig a Kisvárdán örök nyugalomra tért orsolyita nővérek sírjainál vállaltak szolgálatot, összegyűjtötték a hulló őszi faleveleket, szorgalmasan sepregettek.

temető kollégisták2

Az ünnep előestjén a kollégisták gyújtottak gyertyát az orsolyita parcellában, csütörtökön pedig a 6. évfolyam tanulónak imái és gyertyáik fénye hozott melegséget lelkünkbe.

Nagy szeretettel köszöntjük intézményünk teljes közössége nevében orsolyita nővéreinket, jó egészséget és az Úr kegyelmi ajándékait kívánjuk nekik, hogy még hosszú időn át szolgálhassák a Jóistent, és imáikkal, jó kedvükkel, biztató szavaikkal bátorítsanak minket.

 

Kaszásné Tóth Judit intézményvezető

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Kossuth-és Jászai Mari-díjas Eperjes Károly a Magyar Passió című 92 perces történelmi mozifilmje november 4-től lesz látható a mozikban. Ezt megelőzően november 2-án, kedden, 18.30-tól díszelőadásra kerül sor Debrecenben, az Apolló Moziban, ahol – a film vetítése után – találkozhatunk Eperjes Károly rendező-főszereplővel és Csukás Sándor operatőrrel. A beszélgetés moderátora Reszegi László, a HajduPress főszerkesztője lesz.

img1.php.jpg1

A Magyar Passió a magyar történelem eddig filmen nem ábrázolt eseményét eleveníti fel a nézők számára: A kommunista diktatúra erőszakszervezete, az ÁVH brutális támadást indított a hazai szerzetesrendek, egyházi közösségek, a kereszténység ellen is. 1950. június 8-áról 9-ére virradóan, egyetlen éjszaka alatt, sok ezer embert hurcoltak el erőszakkal a kolostorokból, rendházakból. Voltak, akiket börtönbe, másokat internálóhelyekre, a sztálinvárosi építkezésekre vittek. Nem sokkal később, egyetlen tollvonással – négyet leszámítva – az összes magyarországi szerzetesrendet betiltották, felszámolták, és minden értéküktől megfosztották. A valós eseményeken alapuló film ennek az elkerülhetetlen küzdelemnek a fordulataival szembesít. A történet középpontjában a hit pajzsával küzdő ferences szerzetes, Leopold atya és a fiatal, ambiciózus ÁVH-s vallatótiszt, Keller főhadnagy párharca áll.

Filmelőzetes: https://www.youtube.com/watch?v=KTjt_NtipiM

 

Az egész estés film forgatása április közepén kezdődött az egyik leglátogatottabb hazai keresztény zarándokhelyen, Máriabesnyőn. Az alkotás, amelynek médiatámogatója a Magyar Kurír, az ’50-es évekbeni keresztényüldözésektől sem mentes, vészterhes időszakát idézi fel.

 

A főbb szerepeket: Telekes Péter, Gál Tamás, Pásztor Erzsi, Eperjes Károly, Nemcsák Károly, Jakab Tamás, Tóth János Gergő alakítják, jelentős mellékszerepekben többek között: Derzsi János, Koltai János, Tordai Teri, Császár Angéla és Tóth Auguszta látható.

Várnai Péter címzetes prépost írása alapján a forgatókönyvet Petrik András, Horváth Áron és Eperjes Károly írták.

A technikai rendezői feladatokat: Pájer Róbert látta el, míg a film egyedi képi világáért a Made In Hungária, illetve A feltaláló Balázs Béla-díjas operatőre, Csukás Sándor felelt. A látványtervező Fekete Mónika, a film zenei világát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Neszlényi-díjával kitüntetett Bucz Magor Soma teremtette meg.

A Magyar Passió producere: A Hídember, a Mansfeld, Az ajtó és a Régimódi történet című filmeket is jegyző, Balázs Béla-díjas Hábermann Jenő.

A film alapjául szolgáló dráma írójával, Várnai Péterrel és az alkotás főszereplőjével, rendezőjével, Eperjes Károllyal készült interjúkat a Magyar Kurír oldalán ITT és IDE klikkelve olvashatják el.

 

A Magyar Passió című filmet első alkalommal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai tekintették meg zárt körű vetítésen. A korábban Krisztus inge munkacímen készülő alkotást Eperjes Károly színművész, a film főszereplője és rendezője mutatta be augusztus 25-én, a budapesti D50 Kulturális Központban.

 

Jegyek az előadásokra 2021. október 21-től kaphatók online és személyesen a mozi jegypénztárában!

 

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír,

apollomozi.hu

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Minden ajándékot egyszer lehet kibontani, mert kibontás során valami sérül rajta. Valódi örömöt pedig annak fog szerezni, aki először kibontja. Ez Isten eredeti tervének a szépsége.”

 

A debreceni Szent László Domonkos Plébánián október 20-án 18 órától a „Szent II. János Pál Egyesület” meghívására Tiszta szerelem imaestre várták mindazokat – egyedülállókat, házasságra készülőket és házasságban élőket egyaránt – akik számára a tisztaság érték.

 

Az imaest szentmisével kezdődött, melyet Tokodi László OP atya celebrált, aki gondolatai összegzéseként arra kért mindenkit, hogy törekedjen a szexuális tisztaságra, de ugyanakkor lelkünk, egész lényünk mindenféle bűntől mentes tisztaságára is.

A szentmise után Dr. Márkus Bernadett előadása hangzott el arról, hogy lehetséges-e tiszta szerelem, majd dicsőítő énekek és szentségimádás zárta az imaestet.

 

Az alábbiakban Dr. Márkus Bernadett előadását olvashatják.

 

Tiszta szerelem? Lehetséges!

A Szent II. János Pál Intézet Szerelmes levelek kampányában – melyet az egyesület facebook és instagram oldalán olvashatunk napról napra – különböző korú és érdeklődési körű keresztény testvérek írják le gondolataikat a papír alapú, kézzel írott szerelmes levelekről, azok létjogosultságáról, fontosságáról a mai világban.

Mindközül talán egy fiatal szerelmes pár, Kincső és Dani vallomása ragadt magával minket a legjobban. Az ismerkedésük és szerelmük kibontakozása azoknak a – kézzel írott és postára feladott – szerelmes levélváltásoknak volt köszönhető, melyet több mint 3 évig folytattak, mire életükben másodszor, újra személyesen találkozhattak. Írásukat olvasva számos gondolat fogalmazódott meg bennem, melyeket a Tiszta szerelem imaest alkalmával is volt lehetőségem megosztani a debreceni Szent László Domonkos Plébánián.

Feltehetjük a kérdést, szerelem volt első látásra a történetük? Tapasztalatom szerint nem létezik olyan, hogy szerelem első látásra. Hogy miért nem? Mert szeretni valakit azt jelenti, ismered a másikat. Találkozol valakivel, azt hiszed, ismered, és eláraszt a vonzalom. A vonzalomban valóban ott van annak a megérzése, mintha már ismernénk a másikat. Hiszen meglátod a másikban azokat a tulajdonságokat, amiket korábban elképzeltél magadban – hosszú, szőke haja legyen, kedves legyen. Aztán eltelik egy kis idő, vagy kicsit több, és fokozatosan rádöbbensz, hogy ez a személy nem éppen az, akire gondoltál. Jön a levertség, a csalódás, a fájdalom. Nagyon fontosak a megélt érzések, de a szeretet nem egy érzés, hanem az az elhatározás, hogy Isten eredeti tervei szerint cselekszünk és gondolkodunk.

Tisztaszerelem fotó3

Honnan tudod, hogy ez már szerelem, valódi szeretet? Míg a fellángolás pár napig, hétig vagy néha hónapig tart, és énközpontú, addig az igaz szerelem középpontjában már nem az én áll csupán, hanem sokkal inkább a másik ember. A fellángolás jó dolog, mert Isten fel tudja használni arra, hogy két ember időt töltve egymással, megismerje a másikat, és olyan szerelmi kapcsolat alakuljon ki, aminek a kellemes érzéken túl komolyabb alapjai vannak. Tehát adjunk időt a kapcsolatainknak! Adjunk időt Istennek! János apostol első levelében így írt a szeretetről: ,,Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad és Isten Őbenne” (1Ján 4,16).

A szeretet erőfeszítésekkel jár, hiszen ha természetesen és könnyen jönne, Isten miért parancsolta volna meg, hogy szeressünk? ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagad” (Mk 12, 31), az ellenség szeretetéről még nem is beszélve. „Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük és parancsait teljesítjük” (1Jn 5,2).

Mielőtt a parancs szó hallatára valami negatív érzés, védekezési mechanizmus törne elő bennünk, próbáljuk más oldalról megközelíteni Isten parancsát a tisztaságra vonatkozóan. Isten szeretett gyermekei vagyunk, és mint tudjuk, a gyermekek ajándékok. Mi mind egy-egy ajándék vagyunk. Mi a célja, az eredeti terve az ajándékozónak az ajándékkal? Az, hogy akinek adja, meglepődjön, örüljön, érezze, hogy milyen különleges a másik számára. Azonban minden ajándékot egyszer lehet kibontani, mert kibontás során valami sérül rajta. Valódi örömöt pedig annak fog szerezni, aki először kibontja. Ez Isten eredeti tervének a szépsége.

Jézus értünk mindent és mindenét odaadta. Ő nem elvenni akar a parancsai által, hanem a teljeset, a mindent adni, de úgy ad, hogy tudja mire vágyunk és azt, hogy mire van szükségünk nemcsak a jelen pillanatban, hanem a jövőben is.

Mi kell az örök szerelemhez, ahhoz, hogy akár 100 éves korig is megunhatatlan legyen a másik? Annak a felismerése, hogy Isten képmása ott van a másikban, de ezt ehhez önmagunkban is fel kell tudni ismerni. A szerelem nem teljesedhet ki a házasságon kívül, mivel ott még hiányzik az Isten és a teljes lelki elköteleződés arra, hogy önmagamat ajándékozom a másiknak, és ő magát nekem. Ugyanis a testi kapcsolat Isten nélkül csak egy rendezetlen ragaszkodás, ami káros mindkét fél számára.

Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelében ezt olvashatjuk: ,,A szorongattatás türelmet eredményez, a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt, a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5).

Kérjük ma is a Szentlélek kiáradását, hogy szítson bennünk tüzet, adjon erőt és bátorságot a kihívásokban. Úgy szereti ma is Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adja értünk, aki megváltotta a szexuális vágyainkat, gondolatainkat, szabaddá tesz és elküldi maga helyett a Szentlelket. Minden keresztvetéskor jusson eszünkbe, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében lepecsételjük imáinkat, kéréseinket. Ez a pecsét legyen mindig a szívünkben.

https://www.janospalintezet.hu/

Dr. Márkus Bernadett

Szent László Plébánia, Szent II. János Pál Intézet, Debrecen

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Nyíregyháza-Jósavárosi Szent Imre Plébánia hívei, Nagy Csaba plébániai kormányzó, egyházmegyénk családreferense vezetésével október 22-én, az őszi szünet kezdetén lelkigyakorlatra indultak Nyírbátorba a Kelemen Didák Lelkigyakorlatos házba.

Az alábbiakban az egyházközség beszámolóját olvashatjuk.

A gyerekek zsivajával hamar megtelt a lelkigyakorlatos ház kertje és folyosói, a szentmisére érkezett hívek pedig meglepetten konstatálták a sok kipirult, ragyogó gyermekarcot, akik mosolyogva ültek vissza padjaikba miután megáldoztak, vagy áldást kaptak a szentmisén.

2c építkezés

Péntek este még építkezni is maradt erőnk: mindenki a maga tíz építőkockáját rakhatta hozzá a nagy közös projekthez. Megtanultuk, hogy mindenkire szükség van, hiszen mindannyian hozzáadunk valami egyedit a közös műhöz, megerősödött bennünk az is, hogy türelmesnek kell lennünk, mert a legjobb szándékkal is összeomolhat egy-egy épületrész, de mindig újjáépíthető. Fontos, hogy szurkoljunk egymásnak és megdicsérjük, vagy éppen vigasztaljuk egymást.

      4a   sárkányt öltünk     

A gyerekek így emlékeznek vissza az elmúlt napokra: „Szombaton az elmélkedések közben külön voltak a gyerekek és a felnőttek. Azt nem tudjuk, hogy Csaba atya miket mondhatott a szülőknek, de az biztos, hogy minden szünetben sírva jöttek ki a hittanteremből. Pedig mi nem csináltunk semmi rosszat: fogócskáztunk, sárkányon lovagoltunk, rajzoltunk, bokorban mászkáltunk és bele is ragadtunk, ország-városoztunk, és amikor nem a felnőttek játszottak az építőkockákkal, akkor végre mi is építhettünk. Közelről megnézhettük az oltárt, és énekelhettünk is.”

4h   kávészünet a felnőtteknek

A szülők pedig így számolnak be élményeikről: „Nagyon vártuk már. Számunkra egy lelki kirándulás volt. Sikerült kiszakadni a hétköznapokból, egy kis időt szánni a lelki dolgokra és a párunkra, amit sajnos az ember a rohanó világban nem mindig tud megtenni. A gyerekek miatt nem kellett aggódni, mert tudtuk, hogy jó kezekben vannak, biztonságban tudtuk őket. Nélkülük nem is mentünk volna el.”

1d érkezés

„Megértettük, hogy nagyon fontos a kommunikáció a családon belül is! Ki kell nyilvánítani az érzelmeinket. Nyitott szemmel kell járnunk, figyelve az Úristen iránymutatását, illetve próbálni megérteni a szándékát. Nem csak vicces videókra lehet találni a YouTube-on, hanem igen megható, elgondolkodtató kisfilmekre is!”

„Nagyon lélekre hatóak voltak és mély gondolatokat ébresztettek a Csaba atya által összeállított anyagok. Szomorú, hogy ebben a rohanó világban mennyire nem vesszük észre az értékeket. A hálalevél volt a kedvencem. Döbbenetes mennyi minden van, amiért hálás lehetek a férjemnek. Ennek a levélnek köszönhetően nagyon sok dolgot értékeltem át a közös életünkkel és a jövőbeni terveinkkel kapcsolatban. Egyszer egy lelkigyakorlaton hallottam, hogy Isten a lelkiismeretünkön keresztül szól hozzánk. Ezt most megtapasztaltam.”

           1c érkezés

„A rohanó hétköznapokban elmegyünk az élet apró örömei mellett. Nem vesszük észre a fontos dolgokat és folyton elégedetlenek vagyunk, pedig mindenünk megvan. A legnagyobb és legfontosabb dolgot veszítjük el úgy, hogy észre sem vesszük egymást és az emberi kapcsolatainkat.”

„Megerősítés volt számunkra a lelkigyakorlat, amely során újra megtapasztaltuk, hogy az idő gyorsan telik és nem mindegy, hogy hogyan éljük le az életünket, mennyire figyelünk a másikra.”

„Nincs kedvenc pillanatom, nagyon szuper volt az egész ott töltött idő!” – osztotta meg élményeit egy résztvevő, de volt, akinek az értékvásárló játék, vagy a hála levél és a hozzá tartozó, kettesben töltött randevú adott maradandó élményt, sokakat megérintettek a kisfilmek, a beszélgetések.

4e   rajzolás

„Számomra az egyik legszebb pillanat az volt, amikor az egyik kisfiú magától mondta, hogy szeretnének András atyának és Robi bácsinak köszönőlapot rajzolni és írni, és megköszönni nekik, hogy itt lehettünk. Kézzel fogható volt a több évtizedet is átérő, nemzedékeket összekötő szeretet, amikor András atya elmondta, hogy boldoggá tette őt aznap a folyosói ablakon kitekintve, hogy látta a szaladgáló, játszadozó gyermekeket.”

SZENTMISE 1

„Mi örülünk, hogy itt lehettünk, és hogy más családokat is megismerhettünk. Mindenkit bátorítok, hogy ha lesz legközelebb ilyen alkalom, semmiképp se hagyják ki, mert sokat tanul az ember, és persze találkozhat másokkal is, akik ugyanazokkal a problémákkal küzdenek. Ezek az alkalmak családépítő alkalmak, amelyekből mind a felnőttek mind a gyerekek épülhetnek.”

            Istennek legyen hála ezért a hétvégéért! Köszönjük Csaba atyának, hogy ilyen alaposan felkészült, Éva néninek, hogy a gyerekekkel foglalkozott, hálásak vagyunk Babály András atya és Sándor Róbert kántor és mindenes úr vendégszeretetéért, kedvességéért, igazán otthon éreztük magunkat.

Az egész egyházmegyére szeretettel gondolva: a Nyíregyháza-jósavárosi Szent Imre Plébánia családjai

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Kertesi Ingrid operaénekesnővel és a Virtuózok 2020 műsorban feltűnő fiatal tehetséggel, Marosz Ajnával lép fel a Szent Efrém Férfikar a debreceni Szent Anna templomban 2021. november 7-én, vasárnap, 19:30-tól.

 

Az Orientale lumen koncert címét II. János Pál pápa apostoli leveléből kölcsönözték az előadók, amelynek központi mondanivalója: ahogy az ember is két tüdővel lélegzik, úgy az egyház is két tüdővel működik, a keletivel és a nyugatival. Ennek szellemében a koncert műsorában bizánci szerzők, így Boksay János, Sergei Rachmaninov és Lesya Dichko művei, illetve a nyugati egyházzenei kultúra emblematikus művei is megtalálhatók, mint Mozart Ave Verumja és César Franck Panis Angelicusa.

A Szent Efrém Férfikar tagjainak saját szerzeményei és feldolgozásai egyre nagyobb szerepet kapnak az együttes koncertjein, így Papp Viktor új, egyházi szláv nyelvű feldolgozását, Bubnó Márk Veni redemptor gentium című szvitjét és Bubnó Tamás Bartók-feldolgozását is hallhatja a hang-áhítat közönsége, amit az „Este a székelyeknél” zongoradarabra készített az együttes művészeti vezetője.

A koncerten fellép a Szent Efrém Férfikar állandó debreceni partner-együttese, a Nemes József karnagy által irányított Lautitia Kóruscsalád.

 

2021. november 7-én 19:30-kor kezdődik a hang-áhítat az esti Szentmise után. A belépés ingyenes.

 

Támogatók:

Görögkatolikus Metropólia, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, EMMI

 

Forrás: hd.gorogkatolikus.hu

 

Öröm-hir sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Testvéreimért és barátaimért mondom: Békesség neked!” (Zsolt 122,8). Dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke az október 24-én, vasárnap az M5 csatornán sugárzott Püspökkenyér 122. adását a 122. Zsoltár gondolatával indította. Beszélgetőtársai ezúttal Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke voltak.

A műsorban két aktuális témáról esett szó: mit jelentett az 1956-os forradalom és szabadságharc az egyházaknak, mit tettek, mondtak az akkori egyházi vezetők, ezen belül részletesebben beszélgettek Mindszenty József bíboros 1956-os rádióbeszédéről.

A műsor második felében pedig az előttünk álló halottak napjához kapcsolódóan a püspökök a gyász feldolgozásáról fejtették ki gondolataikat, hogyan segítenek, vígasztalnak a lelkipásztorok, különösen a jelenlegi Covid időszakban, amikor sokan úgy temették/temetik el elhunyt szeretteiket, hogy nem tudnak elbúcsúzni egymástól.

A Püspökkenyér című műsor a Médiaklikk.hu oldalon újranézhető.

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa 2023 őszén püspöki szinódust tart Rómában, ehhez kapcsolódva kétéves szinódusi folyamatot hirdetett, amelynek első szakaszát, az egyházmegyei szakaszt október 17-én nyitották meg a világ minden egyházmegyéjében. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében Palánki Ferenc, az egyházmegye megyéspüspöke nyitotta meg ezt a felkészülési időt a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén.

A világszinódus egyházmegyei szakaszának kezdetén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök körlevélben fordul az egyházmegye híveihez, papjaihoz, amelyet október 24-én, vasárnap minden szentmisén felolvasnak egyházmegyénk templomaiban.

Az alábbiakban a főpásztor körlevelét közöljük.

 

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

  Őszentsége Ferenc pápa 2023 októberében Rómában fogja egybehívni a Püspöki Szinódus XVI. rendes közgyűlését, amelynek a témája: A szinódusi egyházért közösség, részvétel és misszió. „A közösség, a részvétel és a misszió mélyen összefüggenek egymással és a szinodális egyház létfontosságú pillérei. Nincs hierarchia közöttük, inkább mindegyik gazdagítja és irányítja a másik kettőt. A három dimenzió között dinamikus kapcsolat van, és a célokat mindhárom szem előtt tartásával kell megfogalmazni” (Szinódusi Vademecum, 1.4.).

Ferenc pápa célkitűzése, hogy Isten egész népe vegyen részt ezen a szinóduson. Ennek elérése érdekében Róma püspöke a Katolikus Anyaszentegyházat egy két éven át tartó közös úton járásra hívja. Szeretett egyházmegyénkben október 17-én a Szent Anna-székesegyházban a 10 órakor kezdődő szentmisében léptünk a világszinódus egyházmegyei szakaszának útjára, közösségben minden más egyházmegyével országhatárainkon belül és azokon túl.

Közös útra kelésünk és úton járásunk lényegi elemét felfedezhetjük a szinódus fogalmában. Az ógörög eredetű szó jelentése: együtt járni az úton. Isten egyházát, a mi egyházunkat alkotjuk mindannyian, amelyből következik, hogy minden megkeresztelt testvérünk a mennyei Atya országába vezető úton együtt jár egymással, és engedelmeskedik a Szentlélek vezetésének. Közös úton járásunk kétszeres közösségben valósul meg. Egyrészt növekedésre betájolt közösségben hitünk Krisztusával, aki személyéről és küldetéséről ezt a vallomást tette: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Másrészt elmélyítésre irányuló közösségben élünk minden — akár hívő, akár vallásos hitet visszautasító — emberrel, akiket Istenünk az utunkba küld jelenkori kulturálisan és vallásilag plurális társadalmunkban.

Az elkövetkező két évben intenzívebb figyelemmel kívánjuk szemünk előtt tartani a közös úton járásunkból előálló közösségünket azáltal, hogy átélhetőbben alakítjuk, élményszerűbbé tesszük, és egyidejűleg intellektuális becsületességgel reflektálunk rá az alábbi kérdés segítségével:

  • Hogyan járjuk együtt valamennyien fiatalok és idősek, nők és férfiak, világi Krisztus-hívők és az egyház hierarchiájának tagjai, fogyatékkal vagy szegénységben élők az Evangélium iránymutatása szerint földi zarándokutunkat az égi haza felé?

E kérdés megválaszolásában segítséget nyújt nekünk a szinódus három kulcsfogalma, amelyek katolikus keresztény életünk központi élményeit is megszólaltatják: közösség, részvétel és küldetés.

Ez a három kulcsfogalom felölel három nagy témakört, és az alábbi kérdések feltevéséhez vezetnek:

 

Kérdések a közösségalkotás egyházi kultúrájához:

  • Közösségalkotásunk mely gyakorlatain kell változtatnunk, hogy meghívó módon kínáljuk fel kortársainknak a hitbeli otthonra találás lehetőségét Jézus Krisztus mindenki felé kitárulkozó Egyházában?
  • Milyen külső feltételekre, de elsősorban belső beállítódásokra van szükségünk annak érdekében, hogy Istennek tetsző és hozzánk, megváltott emberekhez méltó közösséget alkossunk egymással?
  • Hogyan bánjunk egybetartozásunk éledő, erősödő igényéből formálható közösségünkben az eltérő életkorra és –állapotra jellemző sajátosságainkból eredő különbözőségeinkkel?

Kérdések a részvétel kultúrájához az egyház közösségében:

  • Részvételünk kultúrájának eddig megvalósított gyakorlatából mely jól bevált elemeit szükséges továbbra is megőriznünk?
  • Melyek azok a beállítódásaink és belőlük fakadó visszás gyakorlataink, amelyek fékezik az egyre szélesebb körű és gyümölcsöző részvétel elérését?
  • Milyen új lendületadásra van szükségünk annak elérése érdekében, hogy egyházunk életében egyre többen és egyre minőségibb módon részt vehessenek?

Kérdések a küldetés (misszió) megvalósításának kultúrájához a világban:

  • Melyek felelősségteljes küldetéstudatunk ébresztésének és elmélyítésének lehetőségei?
  • Küldetésünk teljesítése eddigi gyakorlatának mely jól bevált elemeit szükséges továbbra is megőriznünk?
  • Hogyan tanúskodhatunk hitelesen korunk közismert sajátosságai közepette evangéliumi reménységünkről úgy, hogy az befogadható és elsajátítható legyen világosságként a sötétségben (vö. Jn 1,4)?

 

A világszinódus 2021. okt. 17-től 2022 márciusáig tartó egyházmegyei szakaszának célja „az Isten népével történő konzultáció, hogy a zsinati folyamat minden megkeresztelt meghallgatásával valósuljon meg. E szinódus összehívásával Ferenc pápa minden megkeresztelt embert arra hív, hogy vegyen részt ebben a szinodális folyamatban, amely egyházmegyei szinten kezdődik. Az egyházmegyéket arra hívjuk, hogy tartsák szem előtt, hogy ennek a szinodális tapasztalatnak minden megkeresztelt személy alanya. Különös gondot kell fordítani azoknak a személyeknek a bevonására, akiket a kirekesztés veszélye fenyeget: nők, fogyatékkal élők, menekültek, migránsok, idősek, szegénységben élők, olyan katolikusok, akik ritkán vagy soha nem gyakorolják hitüket, stb. Kreatív eszközöket kell találni a gyermekek és a fiatalok bevonására is” (Szinódusi Vademecum, 2.1.).

Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a Világszinódus egyházmegyei szakaszának meghallgatási fázisában nem feladatunk katolikus keresztény hitünk igazságainak és erkölcsi tanításának megvitatása, véleményezése.

„Ebben a meghallgatási fázisban arra bátorítjuk az embereket, hogy gyűljenek össze, válaszoljanak együtt a kérdésekre, hallgassák meg egymást, és adjanak egyéni és csoportos visszajelzést, ötleteket, válaszokat és javaslatokat. Ha azonban a körülmények (például járványügyi korlátozások vagy fizikai távolság) megnehezítik a személyes kapcsolattartást, akkor lehetőség van moderált online vitacsoportok, online tevékenységek, chatcsoportok, telefonhívások, a társas kommunikáció különböző formái, valamint papír alapú és online kérdőívek használatára is. Az imaanyagok, bibliai elmélkedések és szakrális zene, valamint művészeti alkotások, versek stb. szintén felhasználhatók az elmélkedés és a párbeszéd ösztönzésére.

Ez az egyházmegyei szakasz lehetőséget nyújt az egyházmegyék és a plébániák számára arra, hogy találkozzanak, hogy megtapasztalják és megéljék a szinodális utat, és így felfedezzék vagy kialakítsák a helyi kontextusuknak leginkább megfelelő szinódusi eszközöket és utakat, amelyek végül a helyi egyházak sajátos stílusává is válnak a szinodalitás útján” (Szinódusi Vademecum, 2.1.).

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Kövessük Szentatyánk, Ferenc pápa meghívását, hogy járjuk együtt a fentebb ismertetett szinodális utunkat! Ezzel elérjük célunkat, hogy egy olyan egyház felelősségteljes építéséért fáradozunk, amely sok szempontból beteg korszellemünkben és sokszorosan sérült társadalmunkban a korábbiaknál hatékonyabban képes közösséget építeni, részvételre meghívni és azt lehetővé tenni, végül Jézus örömhírének terjesztésében küldetését eredethűen és a helyzetnek megfelelően teljesíteni.

A világszinódus egyházmegyei szakaszának állomásairól időben fog értesülni Minden Kedves Testvérem, és már most köszönetet mondok, hogy a szinódusi folyamat egyházmegyei szakaszáért lelkesednek és másokat lelkesítenek, abba öntudatosan bekapcsolódnak és másokat is bekapcsolnak az apostoli egyházra jellemző egy szív és egy lélek közösségébe (vö. ApCsel 1,14).

Ehhez örömmel adom Rátok főpásztori áldásom.

 

Debrecen, 2021. október 17-én.

 

Palánki Ferenc, s. k.

debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az alábbiakban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2021. október 23-án közzétett felhívását olvashatják.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége október 11-én, a COVID-19-járvány negyedik hulláma megfékezése ügyében kiadott felhívásának ismeretében és összhangban az Egri Érseki Tartomány főpásztora, S.E.R. Dr. Ternyák Csaba érsek úr közleményével, az alábbi felhívással fordulok Papjaimhoz és Híveimhez:

A vírusfertőzés további terjedésének megakadályozása és egészségünk megőrzése érdekében a szentmiséken, különféle templomi imaalkalmakon és más közösségi összejöveteleinken ismét használjunk maszkot, és továbbra is gondosan tartsuk be a kézfertőtlenítés gyakorlatát!

Kérek mindenkit, hogy a vírusfertőzés, influenza, vagy egyéb megfázásos betegség tüneteivel senki ne jöjjön szentmisére, és ne vegyen részt templomi imaalkalmakon.

 

Főpásztori áldással:

Debrecen, 2021. október 23.

Palánki Ferenc, s. k.

debrecen-nyíregyházi

megyéspüspök

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Magyar Kurír

Az Egyház 1926 óta minden év októberében tartja a világmisszió napját, idén október 24-én a magyar templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják. Ferenc pápa a missziós vasárnapra „Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” – (ApCsel 4,20) címmel írt üzenetet a hívekhez, ezt az alábbiakban tesszük közzé.

Kedves Testvéreim!

Amikor megtapasztaljuk Isten szeretetének erejét és felismerjük atyai jelenlétét személyes és közösségi életünkben, nem tehetünk mást, mint hogy hirdetjük és megosztjuk azt, amit láttunk és hallottunk. Jézusnak a tanítványaihoz való viszonya, az ő embersége, mely feltárul előttünk a megtestesülés titkában, az ő evangéliumában és húsvétjában, megmutatja nekünk, mennyire szereti Isten az emberiséget, és hogy magáévá teszi örömeinket és szenvedéseinket, reményeinket és aggodalmainkat (vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 22). Krisztusban minden arra emlékeztet bennünket, hogy a világ, melyben élünk, és a világ megváltásra szorultsága nem idegen tőle, és arra hív bennünket, hogy tevékenyen vegyünk részt ebben a küldetésben: „Menjetek ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!” (Mt 22,9). Senki sincs kizárva, senkinek sem kell kívülállónak vagy távolinak éreznie magát ettől az együttérző szeretettől.

Az apostolok tapasztalata

Az evangelizálás története a meghívó Úr szenvedélyes keresésével kezdődik, aki mindenkivel – ott, ahol éppen van – baráti párbeszédet kezdeményez (vö. Jn 15,12–17). Az apostolok, akik elsőként beszámolnak erről, még arra a napra és órára is emlékeznek, amikor először találkoztak vele: „A tizedik óra körül járhatott” (Jn 1,39). Az Úr barátságának megtapasztalása, látni, ahogy betegeket gyógyít, a bűnösökkel eszik, táplálja az éhezőket, közeledik a kitaszítottakhoz, megérinti a tisztátalanokat, azonosul a rászorulókkal, meghív a boldogságokra, és az új, hiteles tanítás kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük, ámulatot, kitörő örömet és mélységes hálát ébresztett bennük. Jeremiás próféta úgy írja le ezt a tapasztalatot, mint az Úr aktív jelenlétének lángoló tüzét a szívünkben, amely misszióra ösztönöz bennünket, még ha az időnként áldozatokkal és meg nem értéssel jár is (vö. Jer 20,7–9). A szeretet mindig mozgásban van, és arra indít, hogy megosszuk ezt a csodálatos és reményteli üzenetet: „Megtaláltuk a Messiást” (Jn 1,41).

Jézussal mi is láttuk, hallottuk és megtapasztaltuk, hogy a dolgok másként is mehetnek. Ő már elindította – már ma – a jövőt, emlékeztetve minket emberségünk egyik gyakran elfeledett dimenziójára, nevezetesen arra, hogy „a teljességre teremtettünk, amely csak a szeretet által érhető el” (Fratelli tutti enciklika, 68). Új idők, amelyek olyan hitet ébresztenek, amely képes arra, hogy új kezdeményezéseket inspiráljon és olyan emberekből alkosson közösséget, akik megtanulják elfogadni saját gyarlóságukat és mások gyarlóságát, előmozdítják a testvériséget és a szociális érzékenységet (vö. uo. 67). Az egyházi közösség akkor csillantja fel szépségét, amikor hálával emlékezik arra, hogy az Úr előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,19). „Az Úr megelőlegezett szeretete meglep minket, és a meglepetés természeténél fogva nem birtokolható és általunk ki nem kényszeríthető […] Az ingyenesség csodája, önmagunk ingyenes odaajándékozása csak így tud kivirágozni. A missziós buzgalmat sem lehet soha érvelés vagy számítás eredményeként elérni. A »missziós helyzetbe« állás a hála tükröződése” (Üzenet a Pápai Missziós Művekhez, 2020. május 21.).

Mindazonáltal azok nem voltak könnyű idők: az őskeresztények a hitüket ellenségeskedés és nehézségek közepette gyakorolták. A kirekesztettség és a bebörtönzés tapasztalatai olyan belső és külső küzdelmekkel párosultak, amelyek ellentmondani, sőt, egyenes tagadni látszottak mindazt, amit láttak és hallottak. Mégis, ahelyett, hogy a nehézségek vagy az akadályok arra késztették volna őket, hogy visszalépjenek vagy önmagukba zárkózzanak, ezek a tapasztalatok arra ösztönözték őket, hogy a kellemetlenségeket, az ellenszenvet és a nehézségeket a misszió kedvező lehetőségévé alakítsák. A korlátok és akadályok annak kiváltságos alkalmai váltak, hogy mindent és mindenkit felkenjenek az Úr Lelkével. Semmit és senkit nem lehetett kizárni a felszabadító üzenetből.

Mindezekről élő tanúságot tesz az Apostolok cselekedetei, az a könyv, amelyet a misszióra induló tanítványok mindig kéznél tartanak. Ebben azt olvashatjuk, hogy miként terjedt az evangélium illata az apostolok hirdető tevékenysége által, és hogyan ébresztette fel azt az örömöt, amelyet csakis a Lélek adhat. Az Apostolok cselekedeteinek könyve arra tanít bennünket, hogy a nehézségeket úgy viseljük el, hogy közben szilárdan Krisztusba kapaszkodunk, és így növekszünk majd abban a „meggyőződésben, hogy Isten minden körülmények között tud cselekedni, a látszólagos kudarcok között is”, és abban a bizonyosságban, hogy „aki szeretetből Istennek ajándékozza magát, biztosan termékeny lesz (vö. Jn 15,5)” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 279).

Mindez igaz reánk is: a mostani idők sem könnyűek. A világjárvány nyilvánvalóvá tette és felerősítette a fájdalmat, a magányt, a szegénységet és az igazságtalanságokat, amelyektől oly sok ember szenvedett már eddig is, leleplezte hamis biztonságérzetünket és feltárta a köztünk hangtalanul pusztító szakadást és polarizációt. A legkiszolgáltatottabbak és legsebezhetőbbek még inkább megtapasztalhatták sebzettségüket és törékenységüket. Átéltük a csüggedést, a kiábrándultságot és a fáradtságot, sőt a reményt elvevő konformista keserűség is képes volt kiülni arcunkra. Mi azonban „nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért” (2Kor 4,5). Ennek eredményeképpen közösségeinkben és családjainkban felhangzik az életadó ige, mely visszhangzik szívünkben, és azt üzeni: „Nincs itt, hanem feltámadt” (Lk 24,6). A reménynek ez az üzenete összezúzza a determinizmus minden formáját, és azok számára, akik hagyják, hogy megérintse őket ez az üzenet, megadja a szükséges szabadságot és bátorságot ahhoz, hogy felálljanak és kreatívan keressék az együttérzés minden lehetséges módját, Isten hozzánk való közelségének „szentségét”, egy olyan közelséget, amely senkit sem hagy az út szélén.

A világjárvány mostani időszakában, amikor nagy a kísértés arra, hogy a közömbösséget és a részvétlenséget az egészséges társadalmi távolságtartás jegyében álcázzuk és igazoljuk, sürgősen szükség van az együttérzés missziójára, amely ezt a szükséges távolságtartást a találkozás, a gondoskodás és a segítés lehetőségévé teheti. „Amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20), a megtapasztalt irgalmasság vonatkozási ponttá és a hitelesség forrásává válik, lehetővé téve számunkra, hogy visszanyerjük közös szenvedélyünket az „összetartozás és a szolidaritás közösségének megteremtésére, mely időt, energiát és erőforrást igényel” (Fratelli tutti enciklika, 36). Mindennap az Úr szava szabadít és ment meg bennünket a kifogásoktól és attól, hogy a leggyávább szkepticizmusba zárkózzunk: „Semmi sem változik, minden marad a régiben.” Arra a kérdésre, hogy „miért kellene lemondanom a biztonságomról, kényelmemről és élvezeteimről, ha nem látok semmilyen kézzelfogható eredményt”, a válasz mindig ugyanaz: „Jézus Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, és tele van hatalommal. Jézus Krisztus valóságosan él” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 275), és azt akarja, hogy mi is élők és testvériesek legyünk, hogy képesek legyünk befogadni és megosztani ezt a reményt. A jelen élethelyzetben sürgető szükség van a remény misszionáriusaira, akik az Úr által felkenve prófétai módon tudnak emlékeztetni arra, hogy senki sem képes megmenteni önmagát.

Az apostolokhoz és az első keresztényekhez hasonlóan mi is teljes meggyőződéssel mondhatjuk: „Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). Mindaz, amit kaptunk, amit az Úr fokozatosan nekünk juttatott, arra szolgál, hogy felhasználjuk és szabadon megosszuk másokkal. Ahogy az apostolok látták, hallották és megtapasztalták Jézus üdvözítő erejét (vö. 1Jn 1,1–4), úgy mi is megérinthetjük nap mint nap Krisztus szenvedő és dicsőséges testét, és bátorságot meríthetünk belőle, hogy mindenkivel, akivel csak találkozunk, megosszuk reményünket és annak biztos tudatát, hogy az Úr mindig velünk van. Keresztényként nem tarthatjuk meg az Urat magunknak: az Egyház evangelizáló küldetése világunk átalakításában és a teremtés megóvásában teljesedik ki.

Meghívás minden ember számára

Az idei missziós világnap témája – „Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20) – mindannyiunk számára meghívás, hogy „vállaljuk fel”, és vigyük el másokhoz azt, amit szívünkben hordozunk. Ez a küldetés mindig is az Egyház identitása volt: „azért létezik, hogy evangelizáljon” (Szent VI. Pál: Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, 14). Hitéletünk elgyengül, elveszíti prófétai erejét és képességét arra, hogy ámulatot és hálát ébresszen, ha elszigetelődünk és kis csoportokba zárkózunk. A hitélet természeténél fogva növekvő nyitottságot kíván meg, hogy mindenkit és mindenhol elérjen és magához öleljen. Az első keresztényeket, akik messze voltak attól, hogy engedjenek annak a kísértésnek, hogy elit csoportként bezárkózzanak, az Úr és az új életre vonatkozó meghívás arra indította, hogy elinduljanak a nemzetekhez, és tanúságot tegyenek arról, amit láttak és hallottak: Isten országa közel van. Tették ezt azzal a nagylelkűséggel, hálával és nemeslelkűséggel, amely azokra jellemző, akik abban a tudatban vetnek magot, hogy mások is élvezni fogják erőfeszítéseik és áldozatuk gyümölcsét. Ezért szívesen gondolok arra, hogy „a leggyengébbek, a legkorlátozottabbak és a legsérültebbek is misszionáriusok lehetnek a maguk módján, mert a jó átadható akkor is, ha sok gyengeséggel jár együtt” (Christus vivit szinódus utáni apostoli buzdítás, 239).

A missziós világnapon, melyet minden évben október utolsó előtti vasárnapján tartunk, hálával emlékezünk azokra az emberekre, akik életük tanúságtételével segítenek megújítani keresztségi elkötelezettségünket amellett, hogy az evangélium nagylelkű és örömteli apostolai legyünk. Különösen emlékezünk mindazokra, akik útra keltek, hogy otthont és családot hátrahagyva, azonnal és félelem nélkül elvigyék az evangéliumot azokhoz a népekhez és azokba a városokba, ahol sok ember szomjazza az evangélium áldását.

Missziós tanúságtételük szemlélése arra ösztönöz bennünket, hogy mi is bátrak legyünk, és kérjük „az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába” (Lk 10,2). Tudjuk ugyanis, hogy a misszióra való meghívás nem a múltnak vagy a korábbi időknek a romantikus emléke. Jézusnak ma is szüksége van olyan szívekre, amelyek képesek igazi szerelmi történetként megtapasztalni hivatásukat, mely arra ösztönzi őket, hogy az együttérzés hírnökeiként és eszközeiként elinduljanak világunk perifériáira. Ezzel a meghívással Jézus mindenkihez fordul, még ha nem is ugyanolyan módon. Gondoljunk arra, hogy vannak olyan perifériák, amelyek a közelünkben vannak, városaink központjában vagy saját családunkban. A szeretetre való egyetemes nyitottságnak van egy olyan dimenziója, amely nem földrajzi, hanem egzisztenciális természetű. Mindig, de különösen a világjárvány idején fontos, hogy naponta növekedjen képességünk arra, hogy körünket tágítsuk, hogy elérjünk azokat, akik bár fizikailag közel vannak hozzánk, de nem tartoznak közvetlen „érdekkörünkhöz” (vö. Fratelli tutti enciklika, 97). A misszió megélése annak megkockáztatását jelenti, hogy ugyanazokat az érzéseket tápláljuk magunkban, amelyek Krisztus Jézusban voltak, hogy vele együtt higgyük, hogy a körülöttem élő emberek is testvéreim. Az ő együttérző szeretete ébressze fel a mi szívünket is, és tegyen mindannyiunkat misszionárius tanítvánnyá.

Mária, az első misszionárius tanítvány, növelje minden megkeresztelt emberben a vágyat arra, hogy a föld sója és a világ világossága legyen (vö. Mt 5,13–14).

 

Kelt Rómában, Lateráni Szent Jánosnál, 2021. január 6-án, az Úr megjelenésének főünnepén.

Ferenc

 

Forrás: www.katolikus.hu

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye