november 2020

Jézus Krisztus királyságának az ünnepe az egyházi év megkoronázása. Ne feledkezzünk el arról, hogy Ő a világ ura, nem pedig a gonosz. Jézus azt mondta az utolsó vacsorán a tanítványainak: „bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Ezekkel a szavakkal köszöntötte a híveket Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Krisztus király ünnepén, november 22-én, a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmisén.

A főpásztor a szentmise homíliájának bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy az Egyház keveset beszél Jézus Krisztusról, mint a mindenség királyáról, és arra is ritkán gondolunk, hogy ez a király egyszer majd mérlegre teszi az életünket. Nem nagyon törődünk ezzel, pedig Jézus Krisztus egyértelművé teszi ezt.

Gyakran beszélünk zarándok, szolgáló Egyházról – amely szintén fontos –, de ne feledkezzünk el arról, hogy kihez tartozunk. A mi Királyunk legyőzte az ember legnagyobb ellenségét, a halált. Ő feltámadt és vele együtt majd mi is feltámadunk.

Melyik földi uralkodó vagy demokrácia tudja ezt megadni az ő népének? Egyedül a mi Királyunk, Jézus Krisztus törte meg a halál uralmát, és ezért nincs mitől félnünk. Nem mindegy tehát, hogyan élünk, mert egyszer meg kell állnunk előtte, számot kell adnunk életünkről.

Az egyházi év utolsó vasárnapján elhangzó evangéliumi szakasz (ld. Mt 25,31-46) kijelöli életünk irányát, az irgalmasság cselekedeteit, amelyeket minden nap meg kell tennünk, és azzal nem várhatunk a holnapra. Az evangélium nem riogat, hanem örömhírt hirdet. Nagyon egyszerű, mégsem könnyű megtenni a benne elhangzottakat.

Az evangélium életformáló erő, a másokhoz fordulás irányát mutatja meg, azt, hogy ne mindig „én” legyek a középpontban, ne csak a magam igazát érvényesítsem, és ne mindig az enyém legyen az utolsó szó.

7M7A6144

Isten akkor is szeret, ha éppen nincs igazunk, nem vagyunk tökéletesek, se nem túl jók. Ő azt szeretné, ha másokra, a rászorulókra figyelnénk, akkor is, ha az kereszttel, kényelmetlenséggel jár.

Ha valaki elkezdi tenni a jót, megtapasztalja, hogy milyen sokan mellé állnak – fogalmazott egyik alkalommal Böjte Csaba atya. Ha megfeledkezünk önmagunkról, akkor megtapasztalhatjuk azt, hogy nem vagyunk egyedül, és felragyog az életünkben Isten országa, annak törvényei, amelyek nem a mi demokratikus szavazatunkon múlnak, és azokat nem a magunk módján kell betartani, hanem úgy, ahogyan azt Krisztus tanította.

Nem én mondom meg, hogy mi a jó, és mi nem az, mert a végén odáig fogok eljutni, hogy én állok az Isten helyén. Isten meghívott bennünket az Ő országába, uralkodása nem elnyomó, hanem felemelő uralom, nem fölöttünk akar uralkodni, hanem bennünk, a szívünkben lakni.

Jézus Krisztus, a mi Királyunk uralma nem olyan, mint a világé, ahol mindent megtehetnek az emberekkel, hanem Ő meghalt értünk, föltámadt, és ezzel fölragyogtatta az örök életet mindannyiunk számára. Megmutatta, hogyan kell élnünk, szeretnünk, hogy az utolsó napon, amikor megállunk Isten előtt mindannyiunknak mondhassa: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt 25,34) – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Krisztus, a világmindenség királya – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 25,31–46)

Milyen érzések töltenek el bennünket, amikor a világ végére gondolunk? Bizonyosan van, aki félelemmel gondol erre, és olyan is akad, akinek még soha nem jutott eszébe ez a kérdés, hiszen „megvan a mának a maga baja”. Egyesek pedig akár örömmel várják a Jézussal való találkozást, az utolsó időket.

De benned, kedves testvér, aki most ezeket a sorokat olvasod, milyen érzések vannak a világ végével kapcsolatosan? Nem árt néha gondolni erre, és nem csak most, az egyházi év utolsó napján, Krisztus király vasárnapján.

Nap mint nap hallunk mások hirtelen haláláról, tragikus balesetekről akár az ismerőseink, rokonaink körében is. Elgondolkodunk ezeken az eseteken, beszélünk róluk, megrendülünk, de aztán túltesszük magunkat mindezen, hiszen mégsem velünk történt. Pedig mi sem vagyunk kivételek.

Nem emlékszünk arra, hogyan születtünk meg, hiszen nincs erről saját emlékképünk, tudatos tapasztalatunk. Ugyanígy az életünk vége is ismeretlen számunkra, nem beszélve a világ végéről. Hol leszünk majd akkor? Talán a Szeged felé vezető úton, esetleg egy öregotthonban, vagy éppen kórházban, ahol a hozzátartozóink közül senki sem fog látni bennünket halálunkkor. Nem tudjuk, hogyan és mikor lesz mindez. Senki nem látta a saját temetését, fogalma sincs arról, hogyan fog lezajlani.

A kezdet és a vég ismerete nélkül létezünk. Valahogyan befejeződik az egyéni életünk, és elérkezik majd a világ vége is. Egy, ami bizonyos: az irgalmas Isten számontart személy szerint minden egyes embert és az időnket is. „Íme, magam keresem meg juhaimat, és magam ügyelek rájuk. Amint a pásztor szemlét tart nyája fölött, amikor elszéledt juhai között van, én is szemlét tartok juhaim fölött, amelyek azon a napon szétszóródtak.” (Ez 34,11–12)

Ha az életünk végére gondolok, hosszú utazás jut eszembe, ahogy a vonton robogunk a kitűzött cél felé. Vásárolunk egy újságot a pályaudvaron, esetleg iszunk még egy kávét, majd beülünk a szép vonatba.

Amikor fiatal voltam, gyerekként gyorsan teltek a napok, tele voltam álmokkal, és a szüleim gondoskodtak rólam. Kezdetben ilyen a vonat is, kényelmes, kellemes. De amikor elérkezik az ötödik, hatodik óra, már kezd zsibbadni a lábunk, és alig várjuk, hogy célba érjünk. Életünkben is egy idő után gyarapodnak a nehézségek, a fájdalmak, betegségek. De egészen másként utazik az, aki tudja, hogy a központi pályaudvaron valaki várja majd. Sokkal gyorsabban telik az utazás, ha érzelmileg érintettek vagyunk a célállomás elérésében. Valaki vár, és már annyira szeretném, hogy meglássam őt a peronon!

Útközben néha telefonálok neki: „Figyelj, ugye ott leszel? Igen? Vársz majd?”

Életünk útján mi is telefonálunk Jézusnak, amikor imádkozunk, amikor szentmisén vagyunk, a Szentírás lapjait forgatjuk vagy éppen megfogjuk a kezét annak, akinek szüksége van rá.

Jézus, ugye vársz a központi pályaudvaron? Ott leszel? Megismersz? Akkor is várj meg, ha kések kicsit! Hiszen: „Jóságod és irgalmad nyomon követ, életemnek minden napján. Otthonom lesz az Isten háza, mindörökké, szünet nélkül.” (Zsolt 23,6)

Forrás: Magyar Kurír

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

 

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke és a rokonság a feltámadás élő hitében tudatja, hogy

Wutkowatz Károly Lajos

címzetes apát és kanonok, nyugalmazott plébános

életének 76., papságának 52. évében 2020. november 19-én

szentségekkel megerősítve hazatért Krisztus Urához.

 

Elhunyt paptestvérünk lelki üdvéért szentmisét mutatunk be december 2-án, 14.00-tól a leveleki római katolikus templomban, majd a helyi köztemetőben helyezzük örök nyugalomra.

 

Wutkowatz Károly Lajos 1945. június 23-án született Miskolcon. 1969. június 22-én szentelték pappá Egerben. Jó pásztora volt a rábízott lelkeknek kisegítő lelkészként Jászjákóhalmán 1969-ben; káplánként Besenyőteleken 1969-ben, Tiszafüreden 1969-1970-ig, Demecserben 1970-‘72-ig, Karcagon 1972-‘74-ig, Füzesabonyban 1974-ben, Szendrőben 1974-‘75-ig; plébánosként Jékén 1975-‘77-ig; kápolnalelkészként Sajószentpéteren 1977-ben; plébánosként Tiszavasváriban 1977-‘97-ig és Leveleken 1997-2014-ig. A Polgári Esperesi Kerület helyettes esperesi feladatát ellátta 1996-‘97-ig.

Tekintettel megromlott egészségi állapotára nyugállományba vonult 2014. július 31-én. Nyugdíjazását követően a debreceni Szent Erzsébet Otthonban élt. Amíg fizikai erőnléte engedte, mindig szívesen besegített a lelkipásztorkodásba. Részt vett a Szenvedés Önkéntesei és Testvérei lelkiségi mozgalomban.

Debrecen, 2020. november 20.

„Uram, kezedbe ajánlom lelkemet” (Zsolt 31,6).

November 18-i pápai kinevezését követően azonnal új egyházmegyéjébe sietett a főpásztor, hogy találkozzon munkatársaival. A Vatikáni Rádiónak adott interjúban első benyomásait osztja meg a hallgatókkal, reményeit és várakozásait új szolgálatával kapcsolatban.

Felföldi László a beszélgetés elején elárulta, hogy a Vatikáni Rádió hűséges hallgatója, mely meggyőződése szerint sok magyar katolikusnak üzenet, erő és segítség napról napra.

Hogyan fogadta kinevezése hírét?

Az új főpásztor őszintén elmondta: Nagyon meglepődött, megilletődött, és elkezdett félni. Nem egyszerű, nem könnyű feladatra hívta meg a Jóisten, de az ő kegyelméből már kezd megbarátkozni a gondolattal.

A pécsiek már nagyon várták, hogy új főpásztor érkezzen az egyházmegyébe, ugyanis több mint egy év telt el azóta, hogy Udvardy György megyéspüspököt Ferenc pápa veszprémi érsekké nevezte ki. Most örülnek és hálásak, hogy imáik meghallgatásra leltek, hiszen rögtön kinevezése másnapján már Pécsre utazott az új főpásztor. Mik a benyomásai?

„Nagy szeretettel vártak és fogadtak Pécsett, természetesen először csak a belső munkatársakkal találkozhattam” – válaszolt a főpásztor, majd hozzátette: „Ők lesznek a kollégáim, együtt fogunk dolgozni, álmodni, tervezni a jövőt. Valóban nagyon fontosak ezek a találkozások.” Szép lassan meg kell szoknia az új helyen a járást, a levegőt. Bízik benne, hogy egyre több emberrel fog találkozni, egyre többen megismerik és elfogadják őt. Először a médián, majd pedig a személyes találkozásokon keresztül.

Magyarország egy másik pontjáról, szinte átellenes végéből, a Nyírségből hívták Pécsre Felföldi László püspököt, aki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében általános helynökként is szolgált. Így alkalma nyílt rálátni egy püspökség vezetésére, kormányzására. Hogyan fogja ezeket a tapasztalatokat kamatoztatni új megbízatásában?

Huszonnégy éve dolgozik a püspöki hivatalban, tehát közvetlen munkatársként előbb Bosák Nándor, majd Palánki Ferenc püspökök mellett. Ezen túl pedig mindig plébániát is vezetett. Szerencsésnek tartja magát, amiért központi szolgálatban volt, de a hétköznapi plébánosi életet is élhette, mint az egyházmegye bármelyik más papja. Ennek köszönhetően nem szakadt el a valóságtól, az élettől. „Hiszem, hogy ezek az évek olyan tapasztalatot adtak, amik segíteni fognak a Pécsi Egyházmegyében, hogy jól tudjam végezni a munkámat. Azt is megtanultam a papi életem során, hogy teljesen más egy-egy város, terület” - mondta el a főpásztor, aki 21 évig szolgált Debrecenben. Nyíregyházán harmadik éve szolgál, de előtte hat évet káplánként töltött ott. A két város között mindössze 50 km a távolság, mégsem hasonlítanak egyáltalán mentalitásban, lelkületben, életvitelben egymáshoz. Ezek után nehéz elképzelni, milyen lehet Pécs: katolikus vagy civil életében? Sok idő kell majd a beilleszkedéshez, megismerve az embereket, a helyet, megérlelve a tapasztalatokat. „Itt szeretnék lenni; velük és értük” – hangsúlyozta Felföldi László püspök.

Az Alföld szép rónasága után most a Dunántúl dombjai várják, a Mecsek hegység a köztudottan természetkedvelő püspököt. Remélhetőleg itt is lesz alkalma arra, hogy a természetben feltöltődjék.

Az Alföldön született és nőtt föl Geszteréd községben. A természet végigkísérte életét gyermekkora óta, mintegy mentsvára, töltekezési helye volt Felföldi Lászlónak. A földön sokat dolgozott gyermekként, együtt nőtt, élt a természettel, nyílt az értelme, szíve, lelke. Bízik benne, hogy Pécsett is megtalálja azokat a helyeket, ahol kiszakadhat a mindennapok nyomása, feszültsége, munkája alól, és egyedül a természettel, Istennel újra töltekezhet. A természet az ember legfontosabb, legmélyebb tanítómestere és gyógyító ereje.

Ferenc pápa szerint a jó lelkipásztornak „nyájszaga” van, vagyis ha nem elefántcsonttoronyból, az iroda biztos menedékéből intézi az egyházmegye, vagy a plébánia ügyeit, hanem ott van az emberek, a paptestvérek között; ismeri a hívek, családok gondjait, életét. Felföldi László az általános helynöki szolgálata mellett plébánosként is dolgozott. Ezt a tapasztalatot tovább viheti a Pécsi Egyházmegyében kezdődő szolgálatában is.

„Nagyon szeretném folytatni, nagyon szeretnék közel kerülni a paptestvérekhez, a családokhoz. Kérem és várom, hogy ők is fogadjanak be, várjanak, hívjanak meg. Örömmel fogadok majd minden meghívást, találkozást. Csak így fogom tanulni, lassan egyre jobban érteni az itteni világnak a kéréseit, vágyait, hívását, az üzenetét.”

Nagyon sok családi, plébániai közösség, valamint katolikus intézmény található szerte a pécsi egyházmegyében, ahol sok gyerek és fiatal tanul. Ők most mindannyian várják az új főpásztor buzdítását, bátorítását, iránymutatását. Mikorra várható a püspökszentelés, illetve beiktatása a pécsi megyéspüspöki székbe?

Egyelőre nincsenek véglegesítve az időpontok, de januárra tervezik. Azt követően megkezdődik a munka, a találkozások és a közös gondolkodás.

A következő hónapok teljenek hasznosan a lelki rákészülés jegyében, és ugyanolyan szeretettel fogadják Pécsett, mint ahogy a Nyírségben körülvették a hívek és a paptestvérek! A Vatikáni Rádió munkatársai és hallgatói nevében Isten áldását kérjük Felföldi László kinevezett pécsi püspök szolgálatára.

 

A beszélgetés itt meghallgatható: https://www.vaticannews.va/hu/egyhaz/news/2020-11/interju-felfoldi-laszlo-kinevezett-pecsi-puspokkel.html

 

Gedő Ágnes/ Vatikáni Rádió

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Az alábbi videóüzenetben Felföldi László kinevezett pécsi megyéspüspök atya videóüzenetben köszönti a Pécsi Egyházmegye híveit, papjait:

"Nagy örömmel és szeretettel köszöntöm a Pécsi Egyházmegye híveit, atyákat, hitoktatókat, munkatársakat és mindenkit, aki ezen a területen dolgozik és itt lakik, illetve mindazokat, akikkel valamilyen formában kapcsolatba fogok kerülni!

Felföldi László vagyok. A Debreceni-Nyíregyházi Egyházmegyéből, nagyon messziről jöttem ide. Nyíregyházán plébánián dolgoztam eddig, az egyházmegyében pedig általános helynökként. A mai nappal, november 19-én Pécsen kezdem szolgálatom előkészítését, örömmel, szeretettel és félelemmel a szívemben, mert érzem a feladat nagyságát, amit a Szentatya rám bízott. Kérem a paptestvéreket, munkatársakat, családtagokat, hogy fogadjanak be szeretettel! Még nagyon sok mindent kell tanulnom, nem csak a neveket, az utcákat, az irányokat, hanem a nyelvezetet. Hiszen tudom, minden területnek van egy saját hangulata, íze, nyelve, hogy értsük egymást.

Szeretném, ha a szívünkben értenénk majd egymást, és örömmel tudnánk együtt dolgozni Krisztus ügyén!

Számítok a paptestvérekre, munkatársakra, családokra, férfiakra, hogy ebben az időszakban – nem csak a vírusra gondolva -, az egyházmegye különleges időszak különleges helyzetében együtt találjuk meg az utat, amelyet Krisztus itt és most mutat nekünk, továbbá, hogy mindenki a maga területén ezzel az örömmel, ezzel a lelkesedéssel tudjon szolgálni. Nagyon kérem, ha bármit nem látok, nem értek, akkor javítsanak ki nyugodtan, mert először tanulnom kell, és csak után fogjuk megtalálni ennek a közös útnak a szépségét és gazdagságát.

Bízom benne, hogy a családoknak, az egyházközségeknek, a Pécsi Egyházmegyének igazi szolgálatára leszek és megjelenik ennek a tevékenységnek minden szépsége, gyümölcse! Jézus azért küld bennünket, hogy gyümölcsöt teremjünk, és az igazi gyümölcs a közösségnek, a családnak a szép élete, a szép szeretete, ezen kell együtt dolgoznunk! A feladat, amelyet nekem át kell vennem, csak együtt valósítható meg és csak együtt oldható meg. Ezt az együttes munkát várom, kérem, szeretném én is.

Nagyon köszönöm, hogy befogadnak, elfogadnak és segítenek!"

 

Forrás:Pécsi Egyházmegye

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Palánki Ferenc megyéspüspök atya öt éve szolgálja a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye életét. Ferenc pápa 2015. szeptember 21-én nevezte ki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökévé, a beiktatási szentmisét pedig 2015. november 14-én mutatták be a debreceni Szent Anna-székesegyházban.

A főpásztorral ötéves főpásztori szolgálatáról Vojtkó Ferenc, a Debrecen Televízió szerkesztő, műsorvezetője beszélget az Esti Közelkép 2020-11-18-ai adásában.

Palánki Ferenc megyéspüspök a beszélgetés elején említést tett arról a nagy eseményről, amelynek kihirdetése éppen november 18-án történt: Ferenc pápa a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki Felföldi Lászlót, az egyházmegyénk általános helynökét.

Veszteség, nyereség és büszkeség – fogalmazott a főpásztor Felföldi László kinevezéséről.

Veszteség az egyházmegyénknek, nyereség a magyar Egyháznak és a Pécsi Egyházmegyének, valamint büszkeséget jelent számunkra, hiszen a mi egyházmegyénkből, Geszterédről indult el László püspök élete, és Ferenc pápa éppen őt választotta a nagy múltú egyházmegye élére.

Az öt éve egyházmegyénkben szolgáló Ferenc püspök az elmúlt évekre tekintett vissza a beszélgetés során. Kiemelte, öt év az ember életében nem kevés idő, nagy hálával gondol vissza ezen időszak számtalan eseményére, a különleges találkozásokra, imaalkalmakra.

A főpásztor a beiktatási szentmisén elhangzott beszédében, három helyre tette a hangsúlyt: a munkatársaival és a papokkal való személy kapcsolat kialakítására, a családközpontú lelkipásztorkodásra, valamint a Debrecenben is jelen lévő ökumené erősítésére.

A beszélgetés 10:48 percnél kezdődik:

https://dehir.hu/dtv/esti-kozelkep-2020-11-18/

Kovács Ágnes

sajtóreferens

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíergyházi Egyházmegye

Régi hagyomány éledt fel 2020. november 18-án a geszterédiek emlékeiben. Olyan nagy öröm érte a település közösségét, hogy a harangok is megszólaltak, örömüknek Istennek is hangot adva, könnyes szemmel megköszönve, hálát adva. Ezen a napon történt ugyanis, hogy Őszentsége Ferenc pápa a geszterédi születésű Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosát a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki.

Kegyelmi időszak ez, mert a könnyekben csillogó Szeretet mindannyiunkat megérintett, egyként örültünk, örölünk László püspök kinevezésének. Köszönjük Felföldi László püspök atya, hogy magaddal emeltél bennünket.

 

7M7A6136

A kinevezést követő köszöntés során Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az 1999-ben elhunyt, és Geszteréden 33 évig szolgált Kaszap Béla plébános hagyatékával, egy aranykereszttel indította útra egyházmegyés papját, Felföldi Lászlót.

 

II. János Pál pápával

 Felföldi László atya először találkozik II. János Pál pápával. A képen jobbról Felföldi László, Bosák Nándor és dr. Veres András püspök atyák

 

Ezekben az órákban, napokban visszatekintünk László atya eddigi életére, korábbi interjúkat, megjelent írásokat olvashatunk a különböző portálokon.

"1986. júniusának végén Rómában - a papszentelést és az első szentmisét követő napokban - Felföldi László atya először találkozott személyesen II. János Pál pápával. Az Egri Szemináriumban szokás volt, hogy a tanulmányok befejezéseként az újonnan felszentelt papok elzarándokoltak Rómába. Abban az időben csak három évenként lehetett útlevelet kérni külföldre, így más-más tanár vezette az évente megismétlődő zarándoklatokat. 1986-ban én kísértem el az újmiséseket erre az útra, Felföldi Lászlót, Kelemen Istvánt és Polgári Ferencet. Rómában csatlakozott hozzánk Veres András, aki ott fejezte be tanulmányait és szintén azon a nyáron szentelték pappá. Ez a kép a pápai kihallgatáson készült. Rómába zarándokolni, a pápával találkozni mindig az Egyházhoz, az apostolok hagyományához és a Krisztushoz való hűség kifejezése – emlékezik vissza az akkori eseményekre Bosák Nándor püspök atya a Hírharang 2011-es jubileumi számában.

 beolvasás0117

A kép Felföldi László atya első szentmiséjén készült Geszteréden a Szent Anna-templomban. Balról: Felföldi László, Felföldi János (László püspök nagybátyja) és Kaszap Béla, az egyházközség akkori plébánosa

László atya mind fiatalkori, mind pedig papi életét meghatározza Geszteréd öröksége. 2011-ben ezüstmiséjét az akkori szolgálati helyén, a debreceni Megtestesülés-templomban ünnepelte. Az erre az alkalomra készült Hírharang, egyházközségi lap ünnepi számában munkatársaként, geszterédiként hivatásának bölcsőjéhez vezettem vissza:

„Emlékszel?

A geszterédi perzselő napon, vagy pirkadatkor a hajnali párában a fiatalok, szülők kíséretében, előre meg nem beszélt randevúra érkeztek napról napra a dohányföldekre. A lovaskocsin zötykölődve, apáink elnyűtt, kopott, bő ujjú ingeiben − alig látszottunk ki belőle – csak arra volt időnk, és a nap vége felé már csak erőnk, hogy a dohányzsírtól ragadó fekete kezünkkel integessünk egymásnak azt mosolyogva: „látom, Te is boldog vagy…”

Ismertem a szüleidet, a geszterédi életedet, tudom, a vakáció mit jelentett a faluban, hogy a kortársainkkal nem a strandon, hanem nap mint nap a szántóföldeken találkoztunk…

Persze jó szüleinktől szabadidőt is kaptunk, azt is „célirányosan”, szeretettől vezérelve, amikor végre tiszta ruhát ölthettünk magunkra, és ismét (lehettünk úgy nyolcan, tízen) randevúra érkeztünk a templomba. Nemcsak a vasárnapi, hanem a hétköznapi mise utáni nyári esték hangulata tiszta ruhában, tiszta lélekkel üdítően hatott ránk, és élményekkel vértezett fel a következő nehéz napra, amikor a beszélgetések, hallgatások zavarát gondolhattuk át, vagy újraélhettük, újranevettük és terveztük a „templomos” nyári estéket a dohánysorok között, egyedül maradva a véget nem erő kemény munkával.

Azóta sok idő eltelt, minden megváltozott. De a gondolat ma is onnan, a sorok közül indul, ahol erő, elszántság, kitartás lett a fizetségünk, és a kemény fizikai munkában a lelkünk is megizmosodott egy életre. A szigorú, keresztény nevelésben csak a szeretetet éltük meg, és hoztuk magunkkal apáink akaratát, anyáink szívósságát, a kimondott szó erejét, ami azt jelentette, ami. Nem többet, és nem kevesebbet.

Ez lett a Te örökséged is, amelyben a legtöbbet, a leggazdagabbat kaptad: kitartást a feladatban, egy letisztult elmét, nyitott szívet, amelyben félreérthetetlenül meghallottad Isten hívását, hogy az „igen”-ben is hűseges maradj.

A 25 év egy állomás, egy számadás, lehetőség az elrugaszkodásra, nem tudni meddig még, de az örökségből futja bőven. Az elmúlt években újra „munka-társad” lettem a püspöki hivatalban, Debrecenben.

Látom, hogy a szándék, amelyben mindig előbbre lépsz, amivel a munkatársaidnak feladatot adsz, az erő, a határozottság még most is részed. De ugyanakkor toleráns, megértő, és olykor belátó vagy. Nem változtál. A munka lendülete, a véget nem erő nap dolga itt is megtalált és ki nem hagyott. „Megizmosodtál.” Ugyanazt a céltudatosságot látom rajtad nap mint nap a hivatalban, ha nem is látlak, mert megosztod magad a hivatal és a plébániád között. Van mit megosztani, energiád, hited megsokszorozódik, így bőven jut belőle mindenkinek. A sajtóiroda aktív munkatársának is tekintelek, mert soha nem utasítasz vissza egyetlen televíziós, rádiós interjút, vagy stúdióbeszélgetést sem. Rád mindig lehet számítani.

… De beszélgetésre most sincs lehetőség, sok a munka, az egymást érő feladat, és sokszor ma is csak egy integetésre jut idő a régi mosollyal: „látom, Te is boldog vagy…”

 

Kovács Ágnes

sajtóreferens

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2020. november 19., csütörtök 07:45

Jelen lenni az emberek között

Három évvel ezelőtt Villanófény című sorozatunkban már megismerhették olvasóink Felföldi Lászlót, akit ma nevezett ki Ferenc pápa a Pécsi Egyházmegye élére. 2017. július 2-án megjelent cikkünket olvashatják az alábbiakban.

A szobában orchideák, a templomkertben egész nyáron át nyíló virágok. Sokak örömére nemcsak játszótér, kondipark, trambulin, röplabda- és focipálya, pingpongasztal és kosárpalánk, hanem állat­simogató is van itt – mindez a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa, Felföldi László keze munkája.

Laci atya nagyon szeret kertészkedni és az állatokkal foglalkozni.

„Babusgatom a növényeimet, s amikor úgy érzem, nehéz valami, kiszököm a természetbe.”

Pasztorális helynökként a munkanapot az irodában tölti, az estéket pedig a plébániai közösségekkel. A Megtestesülés-templom mellett a józsai plébániát is ellátja, így valóban „szöknie” kell, ha a természet közelébe vágyik. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye legnagyobb városában él, pedig a Geszteréden, ebben a kis faluban töltött varázslatos gyerekkora miatt mindig is falusi plébániára vágyott.

A plébánosi lakás „felvirágzása” nem az orchideákkal kezdődött. Laci atya többféle szobanövény nevelésével próbálkozott, de a fáktól árnyékolt szobákban nem maradtak meg a virágok. „Mind belehalt a szeretetembe. Hosszú kísérletezés után végül aztán megtaláltam azt a növényt, ami boldogan él itt. Így került ide a harminc orchidea.”

Az atya szívesen vállalja a különleges gondozást igénylő növények nevelgetését, s ugyanilyen szeretettel végzi hívei lelkigondozását is.

A családi házas zöldövezetből a nyolcvanas években negyvenezres lakóteleppé nőtt az újkerti városrész, ahol Felföldi atya 2003 óta plébános. Egy múlt nélküli, parányi egyházközségből indult itt az élet. A domonkosok kezdtek a jövőről álmodni, de végül az egyházmegye építette fel a templomot. 2004-re elkészült a plébánia is, és folyamatosan gyarapodott, növekedett a közösség. A missziónak számos formája volt. Laci atya szerint a leghatásosabbnak a nyitott játszótér bizonyult, és az állatsimogató, amely egy húsvéti nyuszival indult. „A mai napig rendszeresen bejönnek a templomudvarra a családok, nekem pedig az a feladatom, hogy megszólítsam őket.”

A temetések is alkalmat kínálnak arra, hogy az atya kapcsolatba léphessen a templom vonzáskörzetében élőkkel. „Keresek valami szépet az elhunyt életében, s miközben erről beszélek, az emberek elkezdenek velem együtt gondolkodni. A halállal szembesülve felébred bennük a vágy, hogy jobb emberek legyenek. Meghívom a gyászolókat a temetés utáni vasárnapra, a misére, hogy imádkozzunk együtt az elhunytért, a gyászolókért. És sokan közülük ott maradnak ezután, mert részeseivé lesznek egy olyan közösségi találkozásnak, amilyet még nem tapasztaltak.”

2

A plébánián nagy a közösségi élet, minden korosztályhoz tartozó és mindenféle életállapotú hívő tud hova tartozni. Ez Laci atya szívügye. „Ma akár évtizedekig is járhat valaki templomba anélkül, hogy megszólítanák.

Az Egyház legnagyobb vesztesége, hogy a liturgiáért feláldoztuk a közösséget. Gyönyörűek a liturgiáink, de azt a pap mutatja be, a hívek pedig szinte nézőként vannak jelen.

Eredetileg az Egyház közössége tartott magának liturgiát, a közösség teremtette a szertartást, és nem fordítva történt. A liturgián ma találkozhatunk Istennel, de egymással nem­igen. Mindent megteszek azért, hogy a gyerekeket és a felnőtteket is bevonjam a fel­adatokba, és tevékeny részesei lehessenek a liturgiának.” Hozzáteszi: A világ ma valóságos közösség helyett közösségi oldalakat kínál. Látszik, hogy az Egyház jó úton indult el, de nem elég határozottan tette.

„Szentmisét tartani kevés, építeni kell a közösséget.”

A munka idővel meghozza a termését: „A templom erejét a családok jelentik. Rengeteg nálunk a gyerek. A mai bérmálkozóinkat én kereszteltem, a szüleiket én eskettem.” Laci atya számára a beérett hit bizonyítéka a közösségért vállalt szolgálat.

„A virágpor gyűjtögetését idővel a méz elkészítésének és átadásának kell követnie.”

A plébánián minden tevékenységhez megvannak a plébános munkatársai. Közösen keresik a megerősödés útjait, és az atya vallja, az egyik legfontosabb dolga, hogy a munkatársaival foglalkozzon.

A lelkipásztori szolgálathoz példaképeinek iránymutatásai nyújtanak segítséget számára. Az alapokat a geszterédi gyerekkor tapasztalatai és a kis falu plébánosa adta. „A hívek feltétlen szeretetét tőle tanultam. Nagyon okos ember volt, de hihetetlen egyszerűséggel tudott jelen lenni az emberek között.” Laci atya számára mintaként szolgált pap nagybátyja is, aki arra tanította, hogy a növekedés feltétele a minőségi spirituális élet. „Mindig előre nézzünk, és bátran vállaljuk a merész lépéseket is!” – ezt a látásmódot is neki köszönheti. Emellett követendő mintát jelentettek számára a gimnáziumi évek alatt megismert kecskeméti piaristák is.

Laci atya az érettségi után szakmát tanulni jelentkezett, és már végzett elektroműszerészként iratkozott be a szemináriumba. „Nagyon nehezen szántam rá magam a papi hivatásra, féltem tőle, mert tudtam, éreztem, ezt csak jól szabad csinálni. Belehal az ember, ha nem jól csinálja. Nem voltam biztos abban, hogy valóban ez Isten akarata. Aztán

megtapasztaltam, hogy amikor a Jónás-effektus határán álltam, Isten bele-belenyúlt az életembe. Határozottan, világosan, egyértelműen.”

Eleinte „képtelen voltam eldönteni, valóban akarok-e pap lenni. Éreztem, hogy tisztáznom kell ezt a kérdést, ezért döntöttem a szeminárium mellett. A végső választ a diakónussá szenteléskor adtam meg. Addig vívódtam, azon tépelődtem, ki fogom-e bírni, egyáltalán alkalmas vagyok-e a szolgálatra, jó-e ez nekem, s vajon Isten akarja-e, vagy inkább én akarom.” A szemináriumban meg tudta osztani kérdéseit a spirituálissal, aki nem sürgette a döntését.

„Hagyták, hogy kiforrjon az ember szíve, lelke. Végül ki tudtam mondani az igent, és azóta boldog vagyok. Örömmel, szeretettel végzem a szolgálatot.”

 

Fporrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nagy öröm érte a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét, hiszen Felföldi László általános helynök atya személyében püspököt adhatott a Magyar Katolikus Egyháznak.

 

Őszentsége Ferenc pápa 2020. november 18-án Mons. Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosát a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki.

Felföldi László megyéspüspök atyát a kinevezése kihirdetésének ünnepélyes pillanataiban a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának munkatársai köszöntötték a püspöki hivatalban, ahol jelen volt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Kocsis Fölöp görögkatolikus érsek, metropolita és Szocska Ábel görögkatolikus nyíregyházi megyéspüspök is.

Palánki Ferenc megyéspüspök elsőként gratulált az újonnan  kinevezett László püspöknek, akit Kaszap Béla volt geszterédi plébános hegyatékával, egy aranykereszttel indított el a nagy útra.

Gratulálunk Felföldi László megyéspüspök atyának, életére, püspöki szolgálatára kérjük a Jóisten bőséges áldását, a Szentlélek vezetését!

***

Főtisztelendő Mons. Felföldi László Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Geszteréden született 1961. február 4-én egy háromgyermekes család fiaként. Az általános iskolai tanulmányait követően a piaristák kecskeméti gimnáziumába járt (1975–1979), majd pedig elektroműszerészi végzettséget szerzett Nyíregyházán (1979–1981). Ezt követően felvételt nyert az Egri Főegyházmegye papnövendékei közé, 1981 és 1986 között Egerben végezte filozófiai és teológiai tanulmányait.

1986. június 21-én szentelték pappá az Egri Főegyházmegye szolgálatára. Újfehértón (1986–1988) és Egerben (1988–1990) szolgált segédlelkészként, majd a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye létrehozása után Nyíregyházán volt segédlelkész (1990–1996), püspöki titkár (1996–1998), irodaigazgató-helyettes (1998–2009), plébános a Debreceni Megtestesülés Plébánián (2003–2017), pasztorális helynök (2003–2015), a debreceni esperesi kerület esperese (2007–2017).

2015-től a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke. 2017-től az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet vezetője, a hitoktatás feladatának és az akolitusok csoportjának koordinátora, valamint a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa.

Díjai, kitüntetései: pápai káplán 2000-ben; címzetes prépost 2011-ben. A debreceni városvezetés 2013-ban „Pro Urbe” díjban részesítette, 2016-ban pedig szülőfaluja díszpolgára lett.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda ünnepelték meg Szent Márton napját november 11-én, az alsó és felső tagozatot egyaránt felölelő többnapos projekt keretében. A programot Dienes Béla intézményünk vezetője nyitotta meg.

Az ünnep lelki tartalmát és Tours-i Szent Márton életét Heidelsperger István esperes plébános úr, iskolánk lelkivezetője ismertette:

Tours-i Szent Márton 316 körül született, szülőhelye az egykori Savaria (Szombathely). Apja jómódú, pogány katonatisztként szolgált, és jutalomból Itáliában kapott birtokot. A család ezért ott telepedett le. Márton katona volt, de szolgálatából kilépve az Úr tanainak követését választotta.

Vajon mi volt szent Márton életének egyik legnagyobb örömteli pillanata?

Miután  Poitiers városában Szent Hilarius püspök mellett tanult, hazatért meglátogatni szüleit, akik ekkor még pogányok voltak. Életének egyik legnagyobb pillanata volt, amikor e hosszú látogatás végén édesanyját megkeresztelte. Ő, aki fizikailag életet kapott szüleitől, lelkileg életajándékozóvá vált a szülei számára. Hiszen azzal, hogy a szentkeresztségben részesítette édesanyját, lelkileg életet adott neki az üdvösségre. Nincs nagyobb öröm a gyermek számára, mint megköszönni az életet, és ugyanakkor ajándékozni az élet forrását, Istent, azoknak, akik az ő számára itt e földön a legfontosabbak voltak.”

371-ben Mártont Tours püspökévé választották, ő azonban tiltakozott ellene. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett. Életét csodák és gyógyulások kísérték. A nép atyjaként szerette őt, mert úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek, s csak segíteni és békességet teremteni akart mindenütt.

Intézményünk nemes feladatául tűzi ki minden évben a rászoruló családok megsegítését, amelyet a projekt egyik céljának tekintettünk.

„Várj csak, valahogy segítek rajtad!” - mottóval indítottuk el az adománygyűjtést, hogy tartós élelmiszerrel támogassuk a bajban lévő embertársainkat. A felajánlásokat december 6-ig, Szent Miklós ünnepéig gyűjtjük.

A program alapjául szolgáltak a hét folyamán, tanórák keretében lezajló kézműveskedések, barkácsolások. A német tagozatos osztályok által elkészített Márton - napi szimbólumok, lámpások, képregények, Márton-kódexek, libás maszkok, kétnyelvű hagyományos ünnepi receptek kiállítása színesítette iskolánk auláját. Az alsó tagozatos gyerekek helyezettjei Mesélő Bibliának és oklevélnek örvendhettek. A felső tagozatos tanulók interaktív csoportos vetélkedőn vettek részt. A verseny során használhatták az új tableteket, amelyeket a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Konczili Vendel ajándékozott intézményünknek. A feladatokon keresztül Szent Márton csodái, jótéteményei elevenedtek meg.

Legnagyobb hatást azonban Szent Márton közelsége keltette. Korabeli püspöki viseletben, „római katonák” kíséretében „személyesen” is meglátogatta a gyerekeket az osztálytermekben és az óvodában egyaránt.

Ez az ünnep mélyebb tartalmakat is rejtett és jelentett számunka: Márton püspök alakjának megidézése révén azóta is szemléletesen tudjuk bemutatni az önzetlenséget, odaadást, könyörületességet a gyöngék, elesettek iránt. Szeretnénk, ha a Márton-nap ünneplése kapcsán módjuk volna a gyerekeknek átélni ezeket a pozitív emberi érzéseket. Egyházi és német nemzetiségi iskolaként kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy Szent Márton élete, szerénysége, hittérítő munkája mindannyiunk számára követendő út legyen.

 

Nagyhaju-Fleisz Júlia

idegen nyelvi munkaközösség-vezető

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye