A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye története

Szent István apostoli uralkodónk királlyá koronázása (Kr.u. 1000 karácsonyán) az európai népek tudomására hozta egy új keresztény állam megalakulását. II. Szilveszter pápa Domonkos misszionáriust ugyanebben az évben szentelte érsekké, aki a pápai tekintéllyel megerősítve, visszatérve Rómából megkezdte Szent Adalberttel, Asztrikkal és Gellérttel a magyar egyház megszervezését. Ez a régi törzsi, illetve fejedelmi korszak végét és a feudális királyság kezdetét jelentette. Megkezdődtek a püspökségek megalapításai: 1002-ben magalakult Szent János evangélista tiszteletére szentelt egri püspökség. Kelet felöl csatlakozott az 1009-ben felállított erdélyi püspökség, amely nem egy város, hanem egy terület nevét viselte. Tovább folytatódott az egyházmegyék szervezése 1030-ban, amikor megalakult a csanádi püspökség. A bihari püspökség alapítása 1018 és 1038 közé tehető, amelyet majd Szent László királyunk nagyváradi székhelyűvé titulál. Azért tekintettük át röviden az egyházmegyék alapítását, mert a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye ezeken a területeken nyugszik, ezekből a területekből nyerte el mai nagyságát, amely megfelel a Hadú-Bihar és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási határainak.

A II. Vatikáni Zsinat (1962-65) kifejezett szándéka volt az egyházi kormányzati területek alkalmasabb felosztása. Ennek megfelelően a Magyar Püspöki Konferencia fokozatosan és folyamatosan hozzálátott az egyházi tartományok és az egyházmegyék új elrendezésének megállapításához. Ebben a munkában az volt a cél, hogy minden egyes egyházmegyében jobban kitűnjön az Egyház természete, továbbá a püspök megfelelően és hatásosan végezze munkáját, amint azt a vallási, erkölcsi és szociokulturális kívánalmak megkövetelik. Így érkezünk el 1993 május 31-ig, amikor megboldogult II. János Pál pápánk a Hungarorum Gens kezdetű apostoli konstitúciójával megalapítja a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét. Az újonnan megalapított püspökség székesegyháza a Debrecenben épült Szent Anna tiszteletére felszentelt templom, míg a társszékesegyháza Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt plébánia-templom lett. Az új egyházmegye első ordináriusa (püspöke) Bosák Nándor a kinevezését 1993. május 31-én kapta meg. Ezt követően, ugyanebben az évben június 15-én szentelték püspökké Debrecenben. Az új egyházmegyét Szent László királyunk oltalmába helyezték, így Ő lett az új alapítás védőszentje.

Egyházmegyénk területét a Szabolcsi és a Bihari Főesperesség fedi le. A Főesperességek területén helyezkednek el az esperesi kerületek. A szabolcsi részen a kisvárdai-polgári-nyíregyházi-nagykállói és a szatmári, míg a bihari részen a debreceni és a berettyóújfalui esperesi kerületek működnek. Az egyházmegye 56 plébániáját 87 paptestvér látja el szolgálatával. Közülük 11 fő nyugdíjas, míg 76 fő aktív szolgálatot teljesít. 5 szerzetes paptestvér is részt vesz az egyházmegye életében, akik a plébániavezetés mellett a betegellátásban és az ifjúságnevelésben vállalnak szolgálatot. A férfi szerzetesrendek mellett a szerzetesnővérek jelenléte is hatásos segítség, akik 41-en szintén az oktatásban és a betegellátásban jeleskednek. Egyházmegyénk katolikus iskolákkal, diákotthonokkal és kollégiumokkal büszkélkedhet. Debrecenben működik a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Továbbá ugyanez a város ad helyet a Szent József Gimnáziumnak és Kollégiumnak. A felsőoktatásban tanuló fiataloknak kínál lehetőséget a Szent László Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Fiúkollégium. Hasonló védőszent oltalmazza Kisvárdán a Szent László Katolikus Szakközépiskolát, Kollégiumot és Óvodát. Végezetül Nyíregyháza városában is megtaláljuk a tanulási lehetőséget, aminek a Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium biztosít helyet. Az egyházmegyében szociális segítségnyújtás is található, melyet a helyi illetve az egyházmegyei Karitász működtet eredményesen.

Az Egyházmegye statisztikai adatai:

Területe: 1 214 856 hektár
Római katolikusok száma: 250.000 fő
Görög katolikusok száma: 170.000 fő
Református vallásúak száma: 420.000 fő
Evangélikus vallásúak száma: 15.000 fő
Sehová nem tartozók száma: 150.000 fő

Római katolikus plébániák száma: 57 db
Lelkipásztorok száma: 80 fő aktív, 13 fő nyugdíjas
Akolitusok száma: 80 fő
Hitoktatók száma: 110 fő

Naptár

« Szeptember 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Linkajánló

kurir logo Radio Vaticana logo bonum 
 kat radio  SzentIstvanradio  ujember
mkpk logo 0   vatican  oromhir
cursillo hal kolping
templom logó
kepmas
szentkut
 oseinkhite banner180x300   Máriapócsi búcsúk 2016 2 0
DMK logo 1  nyhmuv kp

Napi evangélium

Napi Evangélium RSS
  • 2017. szeptember 20. – Szerda (Lk 7,31-35)
    Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött...

Magyar Kurír friss hírei

Katolikus Hírportál

Youtube csatornánk