július 2020
2020. július 21., kedd 08:59

Virtuális egyházmegyei búcsú

Idén a járványügyi helyzet miatt a megszokottól eltérően az egyházmegye nem hirdette meg július utolsó vasárnapjára, 26-ára az egyházmegyei búcsút, viszont Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutat be ezen a napon 11-órakor a kegytemplom udvarán, a hátsó oltárnál.

A főpásztor a szentmisét az egyházmegye híveiért ajánlja fel. Kérjük a híveket, kapcsolódjanak be az interneten keresztül a szentmisébe és imádkozzunk együtt, egymásért!

A szentmisén azok a gyalogos zarándok fiatalok is részt vesznek, akik 2020. július 24-26-ig Leveleken, a MeNök (Merjünk növekedni Krisztussal) táborban a jelenlét, a közösség ajándékait élik meg. A táborozók pénteken indulnak útnak Máriapócs felé. A zarándoklathoz Palánki Ferenc megyéspüspök is csatlakozik.

A szentmisét élőben közvetítjük az egyházmegye Facebook oldalán: https://www.facebook.com/dnyem

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Uram, Isten, kegyelmes Atyám, Te választottad kegyelmesen
egyszülött Fiad anyjának szülőjévé Szent Annát.
A te kegyelmed tette őt az üdvözítés fönséges művének részesévé.
Hozzád könyörgünk, Uram: engedd, hogy az ő párfogásának segítségével
irgalmad és kegyelmed részesei lehessünk!
Szent Anna asszony, az áldott Szűz anyja, kérünk:
légy és maradj mindenkor pártfogónk Istennél!
Íme, teljesen rád bízzuk magunkat,
és oltalmadra hagyatkozunk minden testi-lelki ügyünkben. Ámen”

A debreceni Szent Anna-székesegyházban védőszentjének ünnepén, július 26-án, 10 órakor mutatnak be ünnepi búcsúi szentmisét, amelynek vendégszónoka Hajdu Ferenc székesfehérvári általános helynök, érd-újvárosi plébános lesz.
A székesegyház búcsújára készülve az egyházközség Szent Anna-kilencedet kezdett el július 17-én, pénteken, a reggel 7 órakor kezdődő szentmise után.
25-én, szombaton a 18 órai szentmisében a betegek szentségének felvétele lesz. A szentség gyümölcsöző felvételének feltétele a szentgyónás és szentáldozás, amely láthatóan kifejezi teljes közösségünket Jézus Krisztussal.
A szentmise után a Kodály Kórus Debrecen kamaraformációja koncertjén vehetnek részt az érdeklődők, amelyen elhangzik: Mária-himnuszok régen és ma.

 

Litánia Szent Anna asszonyról

Uram, irgalmazz nekünk
Krisztus, kegyelmezz nekünk
Uram, irgalmazz nekünk
Krisztus, hallgass minket
Krisztus, hallgass meg minket

Mennyei Atyaisten - Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten
Szentlélek Úristen
Szentháromság egy Isten

Szentséges Szűz Mária - Könyörögj érettünk!
Istennek szent Anyja
Szüzeknek Szent Szüze
Dicsőséges Szent Anna asszony
Szent Anna! Krisztus Jézus Nagyanyja
Szent Anna! Szent Joakim tisztaságos hitvese
Szent Anna! pátriárkák leánya
Szent Anna! az ószövetségi asszonyok dicsősége
Szent Anna! hitvestársad tisztessége
Szent Anna! Dávid házának ékessége
Szent Anna! házasok tiszta tüköre
Szent Anna! szentség edénye
Szent Anna! jámbor élet példaképe
Szent Anna! szegények édesanyja
Szent Anna! tiszta élet pártfogója
Szent Anna! keseredett házasok vigasztalása
Szent Anna! Özvegyek jóságos anyja
Szent Anna! megtérő bűnösök gyámola
Szent Anna! keresztények oltalma
Szent Anna! szülőanyák segítsége
Szent Anna! betegek gyógyulása
Szent Anna! haldoklók enyhülése

Mi bűnösök - Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy minket oltalmazz
Hogy az ifjúságot engedelmességben és tiszta életben megőrizd
Hogy a keresztény házasoknak a szeretetet és egyetértést megnyerjed
Hogy a szenvedőket, árvákat és özvegyeket vigasztalás nélkül ne hagyjad
Hogy az életben minden gyötrelemtől, halálunk óráján a gonosz lélek incselkedéseitől megőrizz
Szent jámborságod által
Azon kegyelmek által, melyeket Istentől nyertél
Azon kegyelem által, melynél fogva Üdvözítőnk nagyanyjának választattál
Azon örömed által, melyet akkor éreztél, midőn a Szűz Máriát eredeti bűn nélkül méhedben fogantad
Azon örömed által, melyet tapasztaltál, midőn az irgalmasság anyját e világra szülted
Azon örömed által, mellyel elteltél, midőn kedves leányodat a templomban bemutattad
Azon boldogság által, melyben Jézussal és Máriával a mennyekben örökké részesülsz
Azon tisztelet által, melyet Isten szentjeitől és választottaitól nyersz

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk.
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket.
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk.

Krisztus, hallgass minket
Krisztus, hallgass meg minket
Uram, irgalmazz nekünk
Krisztus, kegyelmezz nekünk
Uram, irgalmazz nekünk

Imádkozzál érettünk, dicsőséges Szent Anna!
Hogy méltók lehessünk a Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk!
Úr Isten, aki Szent Annát azon kegyelemben részesítetted, hogy egyszülött Fiad anyjának szülőjévé lenni méltónak találtassék, engedd kegyelmesen, hogy akinek ünnepét szenteljük, nálad az ő pártfogásával segíttessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által.
Amen

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A 89 éves Pásztor Károly nyugalmazott plébános ebben az évben a 65 évvel ezelőtt tett fogadalmára, ígéretére, tekint vissza, amelyben lemondott a világról, hogy teljes életét a feltámadás örömhírének szentelje. Pásztor Károly vasmisés plébános a máriapócsi hálaadó szentmiséje után július 25–én, szombaton délelőtt 10.00 órakor a szülőfalujában, Vállajon is köszönetet mond Istennek bőséges kegyelméért, áldásáért, papi hivatásáért.
Ünnepeljünk együtt Károly atyával, és adjunk hálát a mindenható Istennek életéért, szolgálatáért.

Pásztor Károly atyával készült nagyinterjú olvasható az Öröm-hír legfrissebb számában, illetve a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján: http://www.dnyem.hu/index.php/item/3029-nem-nehez-papnak-keresztenynek-lenni-mert-boldogga-teszi-az-embert-beszelgetes-a-vasmises-pasztor-karoly-atyaval

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Idén nem a megszokott módon rendezték meg a 37. egerszalóki ifjúsági találkozót és lelkigyakorlatot július 16. és 19. között.
Az egerszalóki ifjúsági találkozó rendszeres résztvevője Palánki Ferenc egyházmegyénk megyéspüspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke. A főpásztor pénteken előadást tartott és szentmisét mutatott be.

Ez a nap Szent Ferenc Kisnővéreinek imájával kezdődött, majd a Jószolgálati díj három kitüntetettjével zajlott kerekasztal-beszélgetést követhették az érdeklődők.

Siposné Kohári Szilvia, a Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője; Elekné Román Katalin, a kerecsendi cigányság segítője; valamint Molnár Gál Béla, a kazincbarcikai Don Bosco Iskola igazgatója beszélt életútjáról, hivatásáról.

Délután virtuális keresztúton vehettek részt a program követői a Jézus Szíve-plébánia ifjúsági ének- és zenekarával.

Palánki Ferenc megyéspüspök tanításában rámutatott: ebben a nagy egységben, ebben a titokzatos testben, az egyházban nem kell feltétlen fizikailag jelen lennünk, hogy az egységet megérezzük. Érezzük a közösséget még akkor is, ha most nem tudunk fizikailag együtt lenni, hanem lélekben vagyunk együtt. A találkozó mottója: „Ez az én testem” (Mt 26,26). Az evangéliumban előtte a szövegrész így hangzik: „Vegyétek és egyétek!” Mit is jelent ez? A megtestesülés titkára rácsodálkozhatunk az angyali üdvözletből. Mária, aki mentes volt a bűntől, találkozik az angyallal, aki képviseli az Istent. Az Istentől jött üzenet, a kimondott ige úgy tud megfoganni az emberben, ha találkozik az ember saját magával, azzal a valójával, amilyennek az Isten őt látja. Jézus rajtunk keresztül is el akarja hozni a világra az isteni szeretetet, kell, hogy mi is találkozzunk azzal a valónkkal, ahogyan az Isten látni akar bennünket, szentként, kegyelemmel teljes állapotban.

Máriát bátorítja az angyal, csodálatos dolog, hogy ő is kapott biztatást, melyre mi is rászorulunk. Istent sokszor le akarjuk vizsgáztatni, földi botlásaink által, mert nem a hitünkből vezetjük le következtetéseinket. Istentől lehet kérdezni és kapunk választ, de vajon odafigyelünk? Isten üzenete bennünk úgy tud megfoganni, ha figyelünk az isteni jelekre. Mária kimondja az igent: legyen nekem a te igéd szerint. Ez kifejezi az új teremtés kezdetét. Nekünk is ki kell mondanunk az igent Isten akaratára! Mert neki semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy bennünket, bűnösöket elvezessen az életszentségre.

A szentek abban találták meg örömüket, hogy megdicsőítették életükkel az Istent. Isten nem önző módon akar dicsőséget, hanem az embernek akar üdvösséget ezáltal.

Amikor Jézus a földön járva azt mondta: „én”, az mindig a második isteni személyre vonatkozott. A titkot, hogy Jézus valóságos isten és valóságos ember, csodálatos dolog megtapasztalni. Megszentelte létünket ezzel az Isten, teljessé tette a kinyilatkoztatást tanítása, szeretete által. Mindent tudunk így, hogy mire van szükségünk az üdvösséghez! Meg kell ismerni ezt a kinyilatkoztatást, hogy Jézus miről tanított. Az Isten országáról, az életről, a boldogságról.

Jézus arról beszélt, hogy minden ember élete végtelen értékű. Most mozgalom zajlik a világban, azzal a jelszóval, hogy a „fekete élet számít”, mi azt mondjuk, hogy minden élet számít, mindenki számít a legkisebbtől a legnagyobbig. Minden ember testi, lelki, szellemi élete számít. Erre tanít bennünket. Amikor a gyermekekről beszélt, az apostolok kételkedtek, pedig a gyermekek is számítanak, a szegény asszony két fillérje is számít, a legkisebb mozdulataink is számítanak. Ha megismerjük Jézus szeretetét, rádöbbenhetünk arra, hogy a mi életünk is végtelenül számít neki. Az abortált magzat, a hajléktalan, az elesett, a beteg... A tisztátalant is megérinti, hogy az érezze az emberi méltóságát és tiszta legyen.

Jézus járta a poros utakat, nem csodarabbi akart lenni, hanem a szeretetet vitte mindenkihez. Értünk és nem miattunk vállalta a szenvedést, a keresztet. Értünk, a mi üdvösségünkért. Ezzel tanított meg igazán szeretni, a minden ellenére megmaradó jézusi szeretettel. Jézus az ellenségeiért is imádkozott, akiket ő a barátainak tekintett.

El kell hinnünk, hogy Isten szeret, és akkor tudunk válaszolni a szeretetre. Mindenkinek esély, hogy Jézus senkire nem mondja, hogy menthetetlen. Ez az igaz szeretet, az ő lényege a szeretet.

Fontos szempont még, hogy a feltámadás gyönyörű titka egy új dimenziója az emberi létezésnek, mert Jézus előre ment. Megdicsőítette az anyagot, s ez nem szerencse kérdése, erre mindannyian meg vagyunk hívva. Feltámadás után együtt eszik az apostolokkal, sebei nem fájnak, valóságos, megdicsőült testben él. A feltámadás minden embernek szánt szeretetüzenet, meghívás az isteni életre. Az ember az egyetlen létező, amely felül tudja múlni önmagát, de csak Istennel együtt.

A test és a lélek épsége együtt is lehet, de látunk olyat is, ahol ez a kettő nem jár együtt, s tudjuk, hogy a lélekre nincsen protézis. Végtelen életre vagyunk meghívva, a véges testünkben is. Ha meg tudjuk élni, hogy szeretve vagyunk, érezzük ezt. Életünk legfontosabb kapcsolata az Istennel való kapcsolat, ezt az Ószövetség is jól mutatja.

A feltámadás keresztény hitünk alapigazsága, Jézussal együtt mindazok fel fognak támadni, akik hozzá kötik földi, testi életüket is.

Jézus testi, földi életében is magát kínálja nekünk, az Eucharisztiában. Az első szentmise után mindig volt Eucharisztia a földön és mindig lesz a kenyér és a bor színe alatt, soha nem hagy magunkra, mutatja az irányt. A szentáldozásban Jézus belénk testesül, beépít bennünket a nagy egységbe, közösségbe, egyházába, az ő titokzatos testébe.

Az esti szentmisét is Palánki püspök mutatta be, a Kisút zenekar zenei szolgálatával.

A napot szentségimádás zárta, Szent Ferenc Kisnővéreinek vezetésével.

Forrás: Magyar Kurír
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Szíveteket hordozzátok a kezetekben!” (Szent Kamill)

Az ajaki hívek méltó módon ünnepeltek Lellis-i Szent Kamill, a betegek, kórházak, egészségügyi dolgozók védőszentjének napján, július 14-én a Nagyboldogasszony-templomban.

Ajakon minden évben megemlékeznek a szentek közösségéhez tartozó Szent Kamillról, de az idén ez nagyobb ünnep volt, mint máskor. Ez a Szent Kamill Leányai szerzetes közösség ajaki tartózkodásának is köszönhető. 2019. november 1-től a közösség Ajakon telepedett le, a nővérek itt folytatják szolgálatukat. Ezzel a templomi ünneppel is nagy szeretetüket, hálájukat és tiszteletüket fejezték ki Szent Kamill felé. Olyan ez az ünnep számukra, mint a búcsú.

Az ünnepi programot 17:00 órakor Gáspár Mátyás ajaki plébános nyitotta meg a hívekkel megtelt templomban, majd Lucia nővér köszöntötte a jelenlévőket. Azt követően egy kisfilmet láthattak a résztvevők, melyben röviden bemutatták Szent Kamill életútját. A filmvetítés után a Borbányai Kamilliánus Gyermekcsoport tagjai a Szent életéről szóló látványos és lenyűgöző színdarabbal kápráztatták el a megjelenteket.

Az ünnepi szentmise 18:00 órától kezdődött, melyet Kerekes László, Geszteréd plébánosa mutatott be, koncelebráltak: Kovács Levente kamilliánus szerzetes-pap, Gáspár Mátyás plébános, Dobai Barna Ottó káplán atya és Zuró József parókus.
László atya szentbeszéde kezdetén az Atya, a Fiú szeretetéről, a Szentlélek erejéről, majd Jézus és az apostolok közötti szeretetről szólt. „Hogyan szereti Jézus az apostolokat és tanítványait?” – tett fel a kérdést a geszterédi plébános, majd hangsúlyozta, szeretetének alapja a bizalom volt, amelyet a tanítványok megtapasztalva evangelizálásuk során hitelesen tudtak képviselni az emberek előtt, a Szentlélek segítségével Jézusnak tanítását, a szeretetét átadni. „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben” (Jn 15,9).
A szónok kiemelte, mennyire igazak Szent Kamillra azok a szavak, amely elhangzottak Szent János apostol első leveléből: „A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért” (Jn 3,16). Ismerve Szent Kamill életútját, neki nem volt könnyű felismerni Isten szeretetét. Fiatalon árva maradt, katonai pályára ment, majd szenvedélyes kártyajátékossá vált. Megbetegedett, egy fájdalmas seb keletkezett a lábán, mely egész életében végig kísérte. Kiüresedett élete nagy fordulatot vesz. Amikor Isten érezteti vele szeretetét megtér, és a fertőző betegek ápolásának szenteli életét. Szent Kamill az Istentől kapott szeretetet adja tovább, és a betegekben a szenvedő Jézust ismeri fel.

Befejezésül az atya lelki útmutatásként Szent Kamill hitvallását ismertette: „A jó katonának a csatában kell meghalnia, a hajósnak a tengeren, a jó betegápolónak a kórházban.”
A szentmise végén Kerekes László plébános Szent Kamill ereklye felmutatásával adott áldást a hívekre.

Az ünnepi program agapéval zárult.

 

Hasulyóné Rutkai Éva sajtóapostol – Ajak
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2020. július 16., csütörtök 09:20

Élvezd a mennyei Atya társaságát, mint a gyermekek!

„Odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Odahívott egy gyereket, közéjük állította, s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában” (Mt 18 1-4).

Ha nagy dolgokat akarsz véghezvinni Istenért gyermeki lelkülettel kell közeledned hozzá. Sokat tanulhatunk abból, ha megfigyeljük a kisgyermekeket. Bárhol is vannak, megtalálják a módját, hogy élvezzék azt, amit éppen tesznek. Gyorsan megbocsájtják a bántást és a sértést. Egyik pillanatban még veszekednek valamin, a következő pillanatban boldogan játszanak együtt. A bizalom is könnyen megy nekik. A gyermekek nem aggódnak a hiteltörlesztés miatt, az ennivaló, vagy megélhetés miatt, mert feltétlenül bíznak szüleik gondoskodásában.

Mit tanít ezzel nekünk Jézus?

1. Legyen egyszerű gyermeki hitünk!
2. Imádkozzunk egyszerűen
3. Gyorsan bánjuk meg bűneinket
4. Forduljunk rendszeresen Istenhez segítségért
5. Higgyünk abban, hogy mennyei Atyánk Jóságos és „nem vonja meg az Úr javait azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsolt 84,12).
6. Továbbá, amikor a gyermekek bocsánatot kérnek és mi megbocsájtunk nekik, többé nincs bűntudatuk és nem vádolják magukat.

Ha ilyen gyermekien egyszerű a kapcsolatod Istennel, akkor tudsz növekedni lelkileg is, egyre jobban fogod szeretni Őt és élvezni a társaságát. Ez legyen hát a célod!

 

Forrás: www.maiige.hu
Fotó: Kovács Ágnes (2012 – Szent Imre katolikus Óvoda)

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Anna, Jézus Krisztus nagyanyja, és Szent Joachim ünnepét tartja az Egyház július 26-án. A debreceni Szent Anna-székesegyházban védőszentjének ünnepén 10 órakor mutatnak be ünnepi búcsúi szentmisét, amelynek vendégszónoka Hajdu Ferenc székesfehérvári általános helynök, érd-újvárosi plébános lesz.

A székesegyház búcsújára készülve az egyházközség Szent Anna-kilencedet kezd el július 17-én, pénteken, a reggel 7 órakor kezdődő szentmise után.

25-én, szombaton a 18 órai szentmisében a betegek szentségének felvétele lesz. A szentség gyümölcsöző felvételének feltétele a szentgyónás és szentáldozás, amely láthatóan kifejezi teljes közösségünket Jézus Krisztussal.

A szentmise után a Kodály Kórus Debrecen kamaraformációja koncertjén vehetnek részt az érdeklődők, amelyen elhangzik: Mária-himnuszok régen és ma.

 

Fotók: Hapák József debreceni fotóművész (1945-2012)

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Idén nem a megszokott módon rendezik meg a 37. egerszalóki ifjúsági találkozót és lelkigyakorlatot július 16. és 19. között.
A Kerényi Lajos piarista szerzetes nevével fémjelzett lelkigyakorlat, amely Magyarország egyik legnagyobb katolikus ifjúsági rendezvénye, 1982 óta évről évre egy vezértémára épül, amellyel kapcsolatban számos egyházi és civil életből meghívott előadó tart tanúságtételt.
Az idei mottó: „Ez az én testem...” (Mt 26,26). Így az elmélkedések középpontjában az Eucharisztia fog állni, valamint egy másik csoda, az emberi test, és ennek kapcsán a test teológiája.
A járvány miatt idén a programot virtuális formában tartják meg – az érdeklődők a Szent István Televízió YouTube-csatornáján keresztül kapcsolódhatnak be az eseménybe.

A részletes program - Július 16–19.

Csütörtök

17.00 – 18.00 Nyitó előadás: Kerényi Lajos atya
18.00 – 19.00 Nyitó szentmise: Marosi Balázs újmisés atya, zenei szolgálat: EZEK Band
19.00 – 19.45 Kiscsoportos beszélgetés (Zoomon)
19.45 – 20.15 Szentségimádás: vezeti Árvai Zoltán atya

Péntek

8.30 – 9.00 Reggeli ima: vezetik Szent Ferenc Kisnővérei
9.00 – 10.00 Kerekasztal-beszélgetés a Jószolgálat díj kitüntetettjeivel
10.00 – 11.00 Kiscsoportos beszélgetés
14.45 – 15.55 Keresztút a Jézus Szíve-plébánia ifjúsági ének- és zenekarával
16.00 – 17.00 Előadás: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök
17.00 – 17.50 Kiscsoportos beszélgetés
18.00 – 19.00 Szentmise: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, zenei szolgálat: Kisút zenekar
19.00 – 19.30 Szentségimádás: vezetik Szent Ferenc Kisnővérei

Szombat

8.30 – 9.00 Reggeli ima: vezeti Varga Béla atya
9.00 – 10.00 Előadás: Zsuffa Tünde író, a NEK sajtófőnöke
10.00 – 11.00 Kiscsoportos beszélgetés
15.00 – 16.00 Rózsafüzér: vezeti Vizi János atya
16.00 – 17.00 Előadás: Csépányi Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Érseki Papnevelő Intézetének spirituálisa
17.00 – 17.45 Kiscsoportos beszélgetés
18.00 – 19.00 Szentmise: Csépányi Gábor atya, zenei szolgálat: Imperfectum együttes
19.00 – 19.45 Szentségimádás az Imperfectum együttessel
19.45 – 20.15 Koncert: Shalom zenekar

Vasárnap

8.30 – 9.00 Reggeli ima
9.00 – 9.45 Záró előadás: Kerényi Lajos atya
10.00 – 11.00 Kiscsoportos beszélgetés
11.30 – 12.30 Záró szentmise: Ternyák Csaba egri érsek, zenei szolgálat: Chords

 

Forrás: Magyar Kurír
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Reggel hat órakor ébresztett a telefonom, és ahogy ránéztem, máris úgy éreztem, késésben vagyok, mert a kijelzőn vészjóslóan felkelésre sürgetett a napi teendők listája, megzavarva az emberhez méltó nyugodt, boldog ébredést. A takaró nyugalmat adó melege, puhasága még pár pillanatig eltakart a világtól, csábított vissza a mélységbe, a nyugalomba, ahol gondjaim kívül maradtak, nem tolakodtak. Adtam még magamnak pár percet, hogy mindezt újra átéljem, álmaimtól elköszönjek az esti viszontlátásig. A reggeli készület közben és induláskor az autóban már a célszerűséget, fontossági sorrendet kerestem a teendők között. Elsőként útban a munkahelyem felé egy ajándékhoz szükséges csomagolóanyagért célba vettem egy papír-írószer boltot a belváros környékén. Parkolót találni már a reggeli boltnyitási időben is művészet volt. Másodszor kerültem meg az öt utcából álló tömböt, de – mint ilyenkor általában sokan – feladtam és kockáztattam. A közeli kis utcában megálltam egy általam kijelölt parkolóhelyen. Tábla ugyan nem tiltotta a várakozást, de nem is erősített meg benne, és látva, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki hasonló helyet választott, leparkoltam.

Aggódásomat leküzdve, sietve indultam el a bolt felé. A csomagolópapír válogatása közben többször nyugtalanság fogott el, mi van, ha rossz helyre álltam. Arra pedig gondolni sem mertem, hogy esetleg az autómat el is vihetik, ami az utóbbi időben „divattá vált”. Ilyen gondolatok kíséretében hamar végeztem a vásárlással, és rohantam vissza. Már a távolból láttam az autó orrát, ez megnyugtatott, és közelebb érve sem láttam semmilyen más büntetésre utaló jelet. Megnyugodtam, de ennyivel „nem úsztam” meg.

Az utca túloldalán egy fejkendős idős asszony állt, jelenléte kibillentett az ébredés óta ütemesen pörgő percekből, és megtorpantam. Engem várt. Ahogy ott állt nyugodtan, egyedül a járdán, kezeit maga előtt keresztbe téve hirtelen egy falusi környezetben éreztem magam, ahol megáll az élet, nincs más, csak a nyugalom, az idő, amit az ember nem elrohan, teherként cipel, hanem megél. A néni várhatta, mikor bukkanok fel a kanyarban, ki tudja, mióta állt ott. Megszólított.
– Ne haragudjon, hogy szólok, de nagyon rossz helyen állt meg az autójával.
– Igen, számomra sem volt egyértelmű, lehet-e itt megállni – mentegetőztem –, de csak ide szaladtam be a boltba, tudja a környéken nem találtam üres parkolót.
– Megértem magát, de naponta 8–9 autót visznek el innen a hatóságok. Látom, ahogy az emberek visszajönnek, nem találják az autójukat, és nagyon sajnálom őket, mert nagy bosszúságot okozhat az utánajárás, és hirtelen még azt sem tudják, hová forduljanak.
– Igen, sajnos tapasztaltam már, milyen érzés...
– Én itt lakom – mutat a néni a mögötte álló házra – és az ablakból figyelem, amikor megállnak a ház előtt. Kijövök és mindenkinek szólok, hogy vigyázzon. Nem szeretik, ha figyelmeztetem őket, de azzal segíthetek rajtuk, így is van elég bajuk, annyira rohannak. Nekem meg más dolgom nincs, így az ablakban állok, figyelek és szólok.
– Nagyon köszönöm mindenki nevében, és csak nyugodtan tessék ebben segíteni nekünk, biztosan sokan hálásak ezért.
– Nehogy azt gondolja! Vannak, akik rám mordulnak, hogy ne szóljak bele, mi közöm hozzá, de azért akad, aki megköszöni. Úgy sincs más dolgom.
Közben mosolyog, látom, jólesik neki, hogy valaki megköszöni, és ez felbátorítja. Még egyszer megköszöntem, hogy erre szánja az idejét, és segít. Közben tétován nyitom az autó ajtaját, hogy folytassam megkezdett rohanásomat, a percet ne veszítsem, de érzem, olyan jó lenne még maradni ebben az „időben”, a nénivel, aki értem, egy idegenért aggódott. Hálás szeretetet éreztem iránta, és szerettem volna még valamit mondani, de nem volt több szó. Csak reméltem, hogy érezte a hálámat.
– Vigyázzon magára! – törte meg a pillanatot köszönésével, és erre már nem tudtam válaszolni, csak bólogattam, mert kissé elérzékenyültem, majd intésre emeltem a kezem. Lassan elindultam, és a visszapillantó tükörben még láttam, hogy ő is felemeli kezét, amiben áldást éreztem.

Nem felejtem el, ahogy ott állt, és vigyázott az emberekre, vigyázott rám, az idegenre. Nem rohantam tovább. Aznap a teendők már csak teendők maradtak. A néni áldásra emelt kezére azóta is emlékszem, amely fölfelé, Istenre mutatott.

Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi, de egy jószándélkú, másokat szolgáló ember megváltoztatta, jó irányba terelte. Egy számomra ismeretlen néni az idejét, szeretetét, mosolyát adta, segített megnyugodni, és rádöbbenni arra, hogy az életben csak másodlagos a teendők sorozata, a lényeg a magam és mások életében való alázatos, szolgáló jelenlét, a szeretet kifejezése, ami fölötte áll mindennek és mindenkinek.

Milyen boldoggá tehetnénk a bennünket körülvevő világot, a munkahelyünket, baráti kapcsolatainkat, családjaink életét, ha áldássá válnánk egymás számára és megélnénk Isten országát, amely közöttünk van (Ld. 17,21).

 

(Öröm-hír, 2011., 2. szám)

Kovács Ágnes
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

15 éves az Öröm-hír újság- Írásaink az egyházmegyei újságból

Nyírbátor Római Katolikus Minorita Temploma páratlan kincseket őriz a falai között. Kivételes művészeti értéke sok helyi lakos előtt is szinte alig ismert.
Az egységes berendezést alkotó közel háromszáz éves kora-barokk műalkotások – az Eperjesen készült Krucsay-, a Pócsi-, a Lőcsén készült Pieta-, a Szent Anna mellékoltár, a templom szentélyét kitöltő főoltár és a szószék – páratlan művészeti értéket képviselnek.

A nyírbátori gótikus stílusú, egyhajós, teremtemplomot Báthory István erdélyi vajda kezdte el építtetni a család ősi fészkén 1480-ban. Kelemen Didák minorita szerzetes áldozatos szolgálatával maga is építője volt a templomnak. Ettől az időtől kezdve éltek itt minorita szerzetesek. Közel 100 év múlva a templomot és a kolostort felgyújtották, kifosztották, a templom alatt lévő kriptákat is feldúlták. 130 év után 1717-ben Kelemen Didák, Erdélyből származó minorita szerzetes kezdte meg a templom helyreállítását, a munkálatok 1725-ig tartottak. A kriptákat is rendbe hozták, oda csak a kiváltságosak temetkezhettek, amit az 1717 utáni feljegyzések is tanúsítanak. A Felső-Tiszavidék apostolának is nevezett szerzetes a katolikus vallás üldözésének idején a lerombolt templomok helyett új templomok és iskolák építését szorgalmazta.

A templom oltáraitól témájában és kivitelezésében is különbözik a hármas csoportból álló, tíz jelenetben harminc szoborral Krisztus szenvedését bemutató Krucsay- (Passió) oltár. Cselekménysorozata az Olajfák hegye jelenettel indul, a bal oldali konzolon az Ostorozás, jobbról és balról fent Jézus megcsúfolása látható, míg középen az Ecce homo jelenete. Itt Pilátus török turbánt, díszes kaftánt visel. Az Ostorozó katonák kuruc kori pitykegombos ruhába öltözött poroszlók. Az Ecce homo alatt helyezték el az építtetők Krucsay János és Pogány Borbála címerét. Az Ostorozással átellenben a keresztre vitel látható, míg lent, az oltár jobb sarkán a keresztrefeszítés. Az oltár liturgikus központjában a kálvária áll. A predella mélyén a halott Jézus fekvő szoboralakja látható.

Az oltárt nem mindennapi története szerint Nádfőy Krucsay János, kisvárdai várkapitány, Magyarország utolsó pallosjogú ura, földesúr és felesége, Pogány Borbála építtette engesztelésül 1731-ben. Krucsay János 1700-ban feleségül vette a nála jóval fiatalabb Tolvay Borbálát. Krucsay János II. Rákóczy Ferenc odaadó híve volt, a szabadságharc alkalmával többször is fogságba került. 1711-ben a fogságból hazatéve, felesége, Tolvay Borbála hűtlenségének híre várta. Haragjában és keserűségében feljelentette feleségét, és halált kért a fejére, rövid idővel a kivégzés előtt Krucsay megbocsátott a feleségének. 16 évvel később, 1727-ben Borbála asszony ismét hűtlen lett a férjéhez, és a korábbi halálos ítélet emlékei miatti félelmében a rádi minorita kolostorba menekül. (Rád az Ondova és a Latorca összefolyásánál, a Zemplén déli részén fekszik.) Krucsay egy kis civakodásra hivatkozva Jósvay Ferenc kisvárdai plébánostól kért segítséget, hogy menjen el és hozza ki az asszonyt. A plébános jóhiszeműen el is ment, rábeszélte az asszonyt, aki 11 nap után kijött a kolostorból. Ám a fegyveresek azonnal elfogták és az 1727. december 17-ei közgyűlésen Krucsay János halált kért felesége fejére. A tárgyaláson Jósvay plébános tiltakozását fejezte ki, amiért Krucsay félrevezette, és ehhez csatolta három rádi minorita szerzetes vallomását is. A várkapitány azzal védekezett, hogy a plébános kiforgatta a szavait, és a felesége önként hagyta el a kolostort. A pert feltűnő gyorsasággal tárgyalták. A férje ez alkalommal nem bocsátott meg a feleségének, kimondták a halálos ítéletet, és a kisvárdai vár bástyáján Borbálának fejét vették. Krucsay János nem egészen 3 hónapon belül a nála 28 évvel fiatalabb Cseby Pogány Borbálát elvette felségül, ami azt a gyanút keltette, hogy ez az ismeretség régóta fennállhatott. Boldogságát azonban hamarosan beárnyékolta a súlyos lelkiismeret furdalása a fiatal feleségének a halála miatt. Engesztelésül az akkori feleségével megbíztak egy eperjesi mestert a Passió-oltár elkészítésére. Krucsay János valószínű azért éppen Nyírbátorban állíttatta a Passió-oltárt, mert a per folyamán a minoritákat sértette meg aljas hazugsággal, és mivel Nyírbátorban a minorita szerzetes Kelemen Didák éppen akkor kezdte meg a templom újjáépítését, így ennél jobb helyet nem talált az oltárnak. A Passió-oltárt már 1729-ben elkezdték építeni. Krucsay János második házasságkötése után 14 évre, 1741. június 18-án hosszas szenvedés után meghalt. Nyírbátorban a minorita kolostor udvarán ravatalozták fel, és végakarata szerint az oltár alatti kriptában nyugszik

A templommal egybekötött minorita rend kolostora az ’50-es években a szerzetesrendek feloszlatásakor az állam kezébe került, kivéve 5 szerzetesi szobát, amely hosszú ideig plébániaként működött. Minorita szerzetesek 2002 óta nem tartózkodnak Nyírbátorban. A kolostor épületét jelenleg megyei fenntartású múzeumként tartják számon.
Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek 2011. május 14-én ünnepi szentmisében újraszentelte a „Hit és egészség turisztikai projekt keretében felújított nyírbátori Római Katolikus Minorita Templomot, és felszentelte a templomhoz tartozó Kelemen Didák Lelkigyakorlatos és Közösségi Házat.

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye