Családreferensek szokásos évindító találkozóját 2020. jan. 17-18-án tartják Nyíregyházán, a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda kollégiumi épületében (4400 Nyíregyháza, Ungvár stny.…
Idén január 19. és 26. között rendezik meg az imahetet a Krisztus-hívők egységéért. Az országos nyitó istentisztelet 2020. január 19-én, vasárnap 18:00 órától lesz a…
2020. január 07., kedd 16:34

Vízkereszt ünnepe Ajakon

Egyik legősibb ünnepünk a Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe, az egyház már 316 óta megemlékezik róla. Ezen a napon,január 6-án, az Ajaki Tamási Áron Katolikus…
A házszentelés január 7-én Debrecenben a szokásos déli zsolozsma elimádkozása után kezdődött a püspöki hivatal kápolnájában, ahol a dolgozók együtt fohászkodtak, kérték az Úr áldását…
„Legyen ez a víz a felvett keresztség emlékezete és emlékeztessen Krisztusra, aki szenvedésével és feltámadásával megváltott bennünket!”Lelkivezetőnk, Nagy Csaba atya, szentmisét mutatott be január 5-én,…
Vízkereszt, az Úr Jézus megjelenésének ünnepe, a karácsonyi ünnepkör másik nagy csúcspontja. Azt a titkot, isteni ajándékot ünnepeljük, amely meghozta számunkra az üdvösséget — kezdte…
Január 6-án, hétfőn az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven is ismert nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az…
2020. január 1-én méltó ünnepség keretében ismét kiosztásra került a Tárkányi-díj Egyeken, a Szent József közösségi házban. Az ünnepi műsort a Szent János Római Katolikus…
Január 1-jén, Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök este 6 órakor mutatott be szentmisét a debreceni Szent Anna-székesegyházban, amelyen a 2020-as budapesti…
Egy közösséget, egy családot alkotunk, ezért az év utolsó estéjén összejövünk a családfő, Jézus köré, aki megvendégel bennünket, és elbeszélgetünk vele arról, hogy mi történt…