Az ember igazán az emberi szóra tud hallgatni - Rózsafüzér-társulatok találkozóját tartották Debrecenben
A debreceni Szent László Domonkos Plébánia Rózsafüzér Társulata városi találkozóra hívott minden érd...
Terméskiállítást, termésáldást és nagyszülős napot tartottak a Szent László óvodában, Kisvárdán
„Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig, énnekem...” – méltatja Petőfi ezt a csodaszép évsz...
A legkisebb dolognak is, amit szeretetből teszünk, nagy értéke van - Az egyeki iskolások is csatlakoztak a világméretű kezdeményezéshez
Október a rózsafüzér hónapja. Ekkor figyelmünk még inkább Szűz Máriára szegeződik és hozzá fohászkod...
A forrás előttünk folyik, ha szomjan maradunk, az a mi hibánk - Plébániai munkatársak lelkinapját tartották a Forrásnál
A Tiszacsegei Templomért Alapítvány és a Szent József Plébánia 2019. október 12-én, a templom búcsún...
Az ember igazán az emberi szóra tud hallgatni - Rózsafüzér-társulatok találkozóját tartották Debrecenben
Az ember igazán az emberi szóra tud hallgatni...
Terméskiállítást, termésáldást és nagyszülős napot tartottak a Szent László óvodában, Kisvárdán
Terméskiállítást, termésáldást és nagyszülős napot tartottak a Szent...
A legkisebb dolognak is, amit szeretetből teszünk, nagy értéke van - Az egyeki iskolások is csatlakoztak a világméretű kezdeményezéshez
A legkisebb dolognak is, amit szeretetből teszünk, nagy...
A forrás előttünk folyik, ha szomjan maradunk, az a mi hibánk - Plébániai munkatársak lelkinapját tartották a Forrásnál
A forrás előttünk folyik, ha szomjan maradunk, az...
2018. március 29., csütörtök 16:37

Nagypéntek

Nagypénteken, az egyházi év legcsendesebb napján, Krisztus kereszthalálára emlékezünk. Ezen a napon az egyház nem mutat be szentmiseáldozatot, az úgynevezett csonka mise szertartásával fejezzük ki…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az egyházmegye papságával együtt mutatta be a krizmaszentelési szentmisét 2018. március 29-én, nagycsütörtökön délelőtt Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, amelyen hálát adtak…
Nagycsütörtökön van az ünnepélyes Krizmaszentelési mise, melyet a püspök papságával celebrál. Ez azt a kapcsolatot fejezi ki, amelyben a papok Krisztus egyetlen papi hivatala következtében…
2018. március 28., szerda 14:46

Pócspetriben is hagyomány az utcai keresztút

Pócspetriben a virágvasárnapi ünnepi szentmise barkaszenteléssel kezdődött, majd a hagyományoknak megfelelően Passiót énekeltek. A szentmisét Törő András püspöki titkár mutatta be. Ezt követően a hagyományoknak…
Mit tesz az egyház az ökumenizmusért? Sokan teszik fel ezt a kérdést. Nos, nem csak az ökumenikus imahét programjában merül ki a válasz. Március 27-én…
NCD állapotfelmérés és kiértékelés Jubileumi évünk első negyedének végén, a nagy hét keddjén, az Egyeki Szent József plébánia közössége igencsak nagy fába vágta a fejszéjét. No,…
2018. március 28., szerda 12:13

MEGJELENT AZ ÖRÖMHÍR HÚSVÉTI SZÁMA

A tartalomból: „Isten országa öröm” — Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök vezérgondolatában többek között azt hangsúlyozza, hogy a kereszténység az öröm, a kitárt szívek vallása, nem…

Free Joomla templates by L.THEME