Részlet Bosák Nándor megyéspüspök papszentelési beszédéből.

Szent László király példája

Ma egyházmegyénk védőszentjére, Szent Lászlóra tekintünk. 17 éves fiatal egyházmegyénk, védőszentül Szent László királyt választotta, aki a magyar történelemben fontos személye volt e keleti országrésznek is. Nemcsak védelmezőt, hanem útmutatót és példaképet is kaptunk. Szent István király halála után eltelt esztendők zavaros időszakot hoztak az egyház népére. A belső viszályok, és külső támadások úgy volt, tönkre teszik István munkáját. A gondviselés ekkor állította trónra Lászlót, a lovagkirályt, aki rendet teremtett az országban, és megerősítette azt, amit Szent István elkezdett, hogy Európában a magyarság keresztényként élhesse életét évszázadokon keresztül. Mit tanulhatunk mi?

Elsősorban arra kell figyelni, amit Szent László mindig mutatott: a hivatás példájára. Szent László meg volt győződve, hogy a szerep, amit születésénél, neveltetésénél, sorsánál fogva kapott, az az Isten szándéka. Életét és feladatait úgy értelmezte, hogy az Istentől rábízott küldetést teljes emberi odaadással teljesítette. Ez volt erejének forrása. Kemény, bátor harcos volt, akitől az ellenség megrettenve menekült. Aki megérti a maga feladatát, küldetését, erőt kap. Az országban, abban a zavaros időben ellenségeskedés, pártoskodás volt jellemző, belülről bomlasztották az országot, családokat fordított egymással szembe. Szent László világos, egyértelmű törvényeket hozott, rendet teremtett, melyek az evangéliumból és a tízparancsolatból táplálkoztak. A hitből és evangéliumból származó élet és a hétköznapi élet egymással összefüggő, egy élet volt.

A hivatások hivatása

A papi szolgálat a hivatások hivatása. Amikor a pap az evangéliumot hirdeti, Isten szeretetét hirdeti, amikor pásztorként összegyűjti a népet, Krisztus nevében teszi azt. Ez bátorságot, erőt, elszántságot ad.

A mai világban, amikor széthúzás tapasztalható, amikor az életszentségnek olyan kevés becsülete van, szükségük van a papoknak bátorságra.

Szent László király bölcsessége abból fakadt, hogy miközben bátor harcosként teljesítette feladatát, állandó gyakorlata volt az imádságban, hite, lelkülete eligazította a világban, hogy meglássa a helyes utat.

Istenre kell emelni tekintetünket

A sok-sok legenda, mely körül veszi, ezt a lelkületet próbálja erősíteni. Az egyik legenda szerint egyszer, amikor a kívülről betörő kunokat üldözte, a kunok aranypénzeket szórtak az útra, hogy eltereljék a katonák figyelmét, és el tudjanak menekülni. Szent László király imádkozott, és a földre szórt aranypénz kavicsokká változtak.

Hányszor előfordul, hogy a figyelmünket elvonja valami az igaz célunktól, feladatunktól.

Szent László nem az aranypénzek felé tekintett, hanem felfelé és imádkozott. Amikor testvéreinket útjukra bocsátjuk, szeretnénk őket figyelmeztetni, hogy az úton, amelyen járnak, sok mindennel fognak találkozni, de sohasem felejtsék el, ami felfelé, a hivatáshoz, az Istenhez irányít. Az imádság nem hivatásbeli kötelezettség, a Szentlélek a hivatás lényege. Azokat a forrásokat ragadják meg, amelyekből a bölcs és eredményes papi élet kibontakozhat.

Lejegyezte: dr. Kádár Brigitta