Polgárra látogatott Palánki Ferenc megyéspüspök, hogy együtt imádkozzon a papi és szerzetesi hivatásokért a Szent László Imaszövetség imaalkalmán

Polgáron is megalakult a Szent László Imaszövetség helyi közössége, amely február 1-én, elsőcsütörtökön a polgári Nagyboldogasszony-templomban tartotta első imaalkalmát. Erre a találkozóra Maga László plébános meghívta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atyát, valamint a Polgári esperesi kerülethez tartozó egyházközségek: Egyek, Rakamaz, Polgár lelkipásztorait és híveit is.
A találkozó kezdetén Maga László plébános szentségimádást vezetett, majd püspöki szentmisén imádkoztak az imaszövetség szándékára, az egyházmegye papjaiért, valamint újabb papi és szerzetesi hivatásokért.

Palánki Ferenc megyéspüspök atya a szentmisén elhangzott elmélkedésében a Mester-tanítvány kapcsolat jelentőségét hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra, hogy

a hívek is részei az általános papságnak, amely arra hívja őket, hogy mindennapi életüket az evangélium fényében és Krisztus szeretetében éljék meg.

Püspök atya bátorította a híveket arra, hogy nyíltan kommunikáljanak egymással, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, és ezen keresztül közelebb kerüljenek Krisztushoz. Kiemelte, hogy

a mély kapcsolat Isten iránt nemcsak lehetséges, hanem elengedhetetlen.

Minden kereszténynek van egyedi élethivatása, amelyben a küldetés és a misszió kiemelt szerepet játszik. Buzdította a híveket, hogy fogadják el az Isten akaratát, és álljanak helyt az
életükben.

Majd a mester és tanítvány kapcsolatáról elmélkedve  a tanári szerepben rejlő elkötelezettségről és a szeretet fontosságáról többek között így fogalmazott:

A jó tanár nem csak tudást közvetít, hanem magát is odaadja.

Az én tanáraim nem csak a tantárgyaikat szerették, hanem bennünket is. Szavaik arra ösztönöztek, hogy ne csak szavakban, hanem tettekben is kövessük Krisztust, és építsünk mély kapcsolatot Istennel, mert ebben a kapcsolatban nincs lehetetlen.”

A szentmise végén Maga László plébános hálás szívvel mondott köszönetet elsősorban a Jóistennek, hogy létrejöhetett a közös imaalkalom, Palánki Ferenc püspök atyának, hogy jelenlétével bátorította a közösséget a szüntelen imádkozásra, és megköszönte minden résztvevőnek, hogy csatlakoznak a Szent László Imaszövetséghez imádkozva a papi és szerzetesi hivatásokért.

 A szentmise végén a híveket a plébánia emeleti termében látták vendégül, ahol püspök atyával jó hangulatú, kötetlen beszélgetés alakult ki. 

Polgári római katolikus egyházközség
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye